Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-12 / 292. szám

,%MUm 1982. DECEMBER 12. VASÄRNAP Irányjelzők E lcsendesedtek a már- már késhegyre menő viták a magas és köznapi kultúrát hirdetők tábora között. Az úgyneve­zett magas kultúra hívei­nek be kellett látniuk, hogy a műveltség eszmény ■nem szakítható ki .az egyén, a társadalom életé­ből. A becsukott szemmel való lebegés a legfontosab­bat. a valóság alapot ve­szíti el. De a mindenna­pok műveltségeszménye sem nélkülözheti a nemes fennköltséget, az átlénye- gítő művészetet. Azt a tételt ma már sen­ki sem kérdőjelezi meg, hogy csakis a birtokba vett kultúra személyiségformáló. Az átélt és átélhető mű­vészet válik igazán terme­lő erővé. A kétkeziek kö­rében végzett felmérések bizonyítják, hogy a haté­kony kulturális munkálko­dás mindennapjaink — otthoni és munkahelyi te­vékenységünk — közérzeté­nek lendítője, a megszo- kottság oldószere lehet. Csakhogy az elméletben megfogalmazott tételek nem működnek öntörvé­nyűén. Vajon a kisebb és nagyobb közösségek kultu­rálódási szokásainak szám­bavételénél a tényeket mu­tatjuk-e be, avagy csupán a vágyakat vetítjük vizsgá­lódásaink sorába? A gazda­sági munka célkitűzései összeegyezííetőek-e a köz- művelődési akarattal a gyárak, az üzemek kapuin belül? Milyen ellentmon­dások fogják vissza a nép­művelőt e területen ? A közművelődési határozat nyomán születő új formák tartalommal telítődnek-e? A vállalati közművelődési bizottságok és a szakszer­vezeti kultúrfelel ősök azo­nos vágányon futnak-e? Egyáltalán a közös akara­ton levők ülnek-e egy asz­talhoz a közművelődés ügyében? Megannyi kérdés, megannyi feszítő gond hangzott el az országos ta­nácskozást megelőző érte- tekezleten. A Szakszerve­zetek Pest megyei Taná­csának eszmecseréjén nép­művelők, szakszervezeti kultúrosok, a vállalatok művelődési bizottságainak tagjai adtak egymásnak ta­lálkozót, azzal a nem tit­kolt elképzeléssel, hogy e szerteágazó tevékenység­ben megtalálják a közös fogódzókat. A Pest megyében végzett felmérések is bizonyítják: a gyakorlati munkára vo­natkozó modellt nem le­het nyújtani. Igaz,- hogy eluralkodott néhol a ren­dezvényközpontúság, hogy arányaiban nem találkozik az általános és szakmai képzés formája. De ez csak ott és akkor gond, ha a va­lós igényektől elszakad, ha nem szolgálja a személyi­ség sokirányú fejlődését. Éppen ezért a receptek fel­kínálása helyett a közös gondok — és eredmények — a megfelelő irányjelzők. Az utóbbi esztendőkben a gazdasági vezetők felis­merték, s számukra is mindinkább tudatosult, hogy a kultúrára fordított forintok és percek nem vesznek el. A korszerű technika megfelelő, általá­nos műveltséggel felvérte­zett embert kíván. A veze­tők személyes példája fon­tos, de ez nem jelenti azt, hogy át kellene venniük a közművelődési szakember szerepét. A segítő szó, a gondos odafigyelés felet­tébb meghatározó. Ezért szükséges az együttműkö­dési készség a környék mű­velődési házaival. A gyá­rakon, üzemeken belüli szűkös lehetőségeket tá­gítja a művelődési intéz­ményekkel egyeztetett el­képzelés, mint például Du­nakeszin a járműjavító és a művelődési ház jó kap­csolata. Cegléden a közös fenntartással értek el eredményeket. Az Izzó váci gyárában elsőként ismerték fel az igényekhez igazodó, helybe hozott közművelő­dési formák jelentőségét. A jó szándék ellenére sok he­lyen formálissá váltak a brigádok kulturális válla­lásai. Kapcsolódási pon­tok híján a kívánságoktól kívülállóan lebegtek a ren­dezvények. A z az igazi pillanat, amikor a gazdasági vezetők, a művelődé­si bizottságok tagjai és a szakszervezeti kultúrfelelő- sök egymásra találnak. Hi­szen a figyelés, a hagyomá­nyokra támaszkodó üzemi közművelődés lehet csak közérzetmeghatározó, sze­mélyiségformáló. Erdősi Katalin Amikor a könyvtáros kopogtat A tócsák és a bibliobicikli Sj A kormányon — mű- hanyag szatyrokban — zöty- h kötődik a kultúra. A két í biciklin vagy százkötetnyi í könyv. Tócsákat, buckákat -^kerülgetünk: az imént fo­gyott el alattunk a beton. ^Most emelkedőnek fölfelé h tartunk, a kerékpár sajátos hhangokat produkál: nehe- í zen tűri a mcgpróbáltatá- 5 sokat. Ügy két-három kilo- y méterre lehetünk a starttól, ^ a gyömrői könyvtártól, de h még mindig nincs mele­günk: a decemberi szél h folyton bcszcmtelenkcdik á kabátunk alá. Szatyrokban a kultúra Ilona hajt elöl. A teljes ne­ve: Petrovics Tamásné, ö a gyömrői könyvtár vezetője, a legfiatalabb „főnök” a falu­ban, még jóval innen a har­mincon. Néha hátrakiabál, most például éppen ezt: — Azért, ha mindig kerék­párral kellene mennem köl­csönözni, nem vállalnám! — Valamivel később így: — Bár lehet, hogy mégis, mert annyira várnak ... Rövidesen megérkezünk az első címre. Idős asszony nyit­ja ki a Klapka utcai kertka­put. Bemutatkozunk, Szegedi Istvánnénak hívják. — Ide most jövök először — súgja Ilona a házba menet. A szobában ülünk le, régi családi fényképek és gyógy­szerek közé. Üresednek a szatyrok, az asztal pillanatok alatt megtelik könyvekkel. — Csak nagy betűs legyen keresgél a kötetek között Sze­gedi Istvánné. — Egy éve, hogy elment az uram, azóta folyton beteg vagyok, nehezen járok, és a látásom is meg­romlott. Hát igen, 78 év ... Na, nézzük csak! Az öreg te­kintetes, ez jó lesz, Fehér Klára, őt is szeretem, meg itt van nálam a Kádár-könyv, amit a szomszédokkal küldött. Igen, ez elég lesz egyelőre. Adminisztráció következik, füzetbe kerülnek az itt mara­dó könyvek „adatai”, aztán beszélgetni kezdünk. Az asz- szonyt minden érdekli, hiszen szakmabeli, valamikor egy fiókkönyvtárat vezetett. Bó­logatva ismételgeti Ilona vá­laszait: — Havonta egyszer jönnek, általában kocsival. És nem­csak az öregekhez, hanem a betegekhez is kiviszik a köny­Politikai kiadványok Magyar szocialista irodalom Nemi képünk már eddig is volt a magyar szocialista iro­dalomtörténetről, de átfogó mű csak most jelent meg ró­la, mégpedig Botka Ferenc tollából, aki a munkásiroda­lom 1919 és 1945 közti idősza­kát foglalta össze legújabb könyvében, a Jelszótól a vi­lágképig címűben, amelyben tudományos igénnyel dolgozta fel az említett korszakot. Természetes, hogy a magyar szocialista irodalom is már korábban kialakult, mint a tárgyalt időszak, hiszen a munkásélet ábrázolása a ki­egyezés utáni időkre esik, ak­kor kezdődött el a munkás- irodalom, de igazán a szá­zadfordulón teremtődött meg, Csizmadia Sándor, Farkas An­tal és mások fellépésével, a Népszava és más munkásúj­ságok tevékenységével. Ezt az Időszakot a szerző csak átte­kinti, de tanulmányainak tár­gya tulajdonképpen a két vi­lágháború közötti időszak. Botka Ferenc a különböző műhelyek alkotó légkörét raj­zolja meg, elsőként a Kassai Munkás című magyar nyelvű lap szerkesztőségét veszi ala­posan szemügyre, ugyanis ez az újság jelent meg a leg­hosszabb ideig: első száma 1907. március 16-án látott napvilágot, míg utolsó évfo­lyamán ez áll: 1937., s kiadója a Csehszlovákiai Kommunista Párt volt. Ez az újság fenn­állásának három évtizedében nemcsak végigkísérte a mun­kásmozgalom fejlődését, ha­nem közvetett módon vissza­tükrözte a Duna-medence né­peinek egész történetét. A tanulmány, amely erről az időről szól, mégsem sajtótörté­net, hanem szocialista iroda­lomtörténetnek összegezése, hiszen irodalmi szempontból vizsgálja ennek az időszaknak munkásábrázolását, ezzel mint­egy egyik forrásává avatja a Kassai Munkást. Megtudjuk a tanulmányból, hogy kik dolgoz­tak ennek a lapnak. Minde­nekelőtt Jász Dezső, Fried Jenő, Mácza János, később Gyetvai János és Háy László. Amikor egy részüknek el kellett hagyniuk Csehszlová­kiát, akkor újabb írók, újság­írók álltak a helyükre, mint Farkas Gábor, Kassai Géza, Hidas Antal, Illés Béla és má­sok. A kassai proletkult, ame­lyet az említett írók alakítot­tak ki, és a Kassai Munkás legszebb kezdeményezései a cél — a szocialista irodalom megteremtése — felé mutat­ták az utat. Ezután a Sarló és Kalapács — megjelent 1929 és 1937 kö­zött — munkásságát elemzi. Ismert, hogy ez a lap Moszk­vában jelent meg. Munkatár­sai azok az emigráns írók voltak, akik a szovjet fővá­rosban gyülekeztek, s akik mélyen beírták nevüket a magyar szocialista irodalom­ba. Karikás Frigyes, Zalka Máté, Lányi Sarolta, Barta Sándor, Illés Béla, Madarász Emil és mások. Botka Ferenc írásából kiderül, hogy a Sar­ló és Kalapács művészileg nem mindig ismerte fel egy- egy baloldali író, költő nagy­ságát, például József Attila költészetét. Hibái ellenére a Sarló és Kalapács irodalmi fejlődésünk fővonalához kap­csolódik, s jelentős munkát végzett az emigrációban. A szerző foglalkozik a 100%- kal, amely politikai munkás­sága, elméleti tevékenysége mellett igen nagy kultúrmisz- sziót is teljesített. Értékeli a Korunknak, a Kolozsvárott megjelenő, és Gaál Gábor szerkesztésében megjelenő marxista folyóiratnak elévül­hetetlen érdemeit, amelyet a szocialista irodalomban kifej­tett. Elemzi Karikás Frigyes pályáját; Lányi Sarolta ver­seivel és Illés Béla emigráció­ban született műveivel is fog­lalkozik. Sorra veszi Zalka Máté, Kahána Mózes és Len­gyel József irodalmi tevé­kenységét, majd ismerteti szo­cialista prózánk kiteljesedését, amelyet a Szovjetunióban ért el. Ezután részletesen elemzi azt a -vitát, amit Mácza-vita néven ismernek a művészeti kérdésekkel foglalkozik amelynek lényege az, hogy a szocialista művészet is csak elméletileg megalapozottan fejlődhet és járulhat hozzá az egyetemes művészettörténet eredményeihez. Gáli Sándor veket. Szeptemberben kezdték el. Jó, majd gondolkodom, és ha eszembe jutnak olyanok, akik örömmel fogadnák ma­gukat, majd szólok. Kikísér minket az utcára. — Hát akkor jövőre látjuk egymást! Mennyivel tartozom? Toljuk a kerékpárt, csak a túloldalra kell átmennünk. Nagy ház, elvadult kert. Jó idő eltelik, amikor — botra támaszkodva — előtűnik Kriskó Mihályné. — Két éve még én is bicik­liztem — szól már odabent. — Most már alig tudok mo­zogni, pedig nem vagyok túl koros, csak hetven leszek. Meghalt a férjem. A rádió, a könyvek, az újságok nélkül nem bírnám a magányt. Saj­nos, nem tudok sok lapot megvenni. Havonta így is 80 forintot fizetek a postásnak, a nyugdíjam pedig csak kétezer forint. Hogy legközelebb fo­lyóiratokat is hoznak? Nagyon jó. De akkor most nézzük, mit olvassak. No, ez a Zilahi jó lesz — forgatja a könyveket —, nem, Zolát már mind elol­vastam. Paganini élete? Jö­het. Nehezen indulunk el. Jó fél órát beszélgetünk még. A ma­gányról, a kertről, a pénzről és a betegségekről. Mielőtt el­mennénk, az erszénye felé nyúl: — Mit kell fizetnem? — kérdi, s csodálkozva ismétli meg a választ: — Semmit? A harmadik helyen, a Klapka utca 70-es számú ház­ban kevesebbet időzünk. A tulajdonos, Hídvégi Ferenc nem egyedül lakik itt, ha­nem a feleségével együtt, csak már a könyvtárig nem tud el­menni egyikőjük sem. Amikor otthagyjuk a Móricz- és Ko- dolányi-köteteket, ő is azt tu­dakolja, hogy mennyivel tar­tozik. — Ezt mindenütt megkér­dezik — magyarázza kifelé menet Ilona. — Amikor meg­kötöttük a szerződést a szociá­lis otthonnal — nekik nagyon sokat köszönhetek —, akkor úgy döntöttünk, hogy nem kérünk pénzt, hiszen szerény jövedelmű emberekről van szó. A napok múlása ' A Klapka utca 81-es számú ház lakója is kis pénzből él. Amikor arról faggatom Fodor Bertalannét, hogyan lehet 1600 forintból kijönni, moso­lyogva csak annyit felel: na­gyon be kell osztani. — Az a szerencsém — folytatja —, hogy itt nagyon jó szomszédok vannak, tudják hogy beteg vagyok, és ha egy fél napig nem látnak, már bekopognak, hogy nincs-e va­lami bajom — mondja, s köz­ben a szatyrokba nyúl, keres­gél, válogat. — Nana? Tisz­tes úriház? Olvastam vala­mennyit. Történelmi regény nincs? Igen, akkor azt meg­nézném! És hány könyv ma­radhat nálam? Amennyit aka­rok? Hát ez igazán szép dolog — jegyzi meg búcsúzóul. Mire ismét biciklire ülünk, már jóval könnyebbek a szatyrok. A Széchenyi utca 15-ös számú házig kariká- zunk. Az egyablakos épület itt-ott tégláig csupaszodott. A kertkapuban két kövér macs­ka, .az asszony kezében étel­hordó. — A szomszéd hozza a nap­köziből az ebédet — mutat a rizses húsra. — Én nehezen megyek, nyolcvanegy leszek februárban, és asztmám is van. Ilona a konyhaasztalra és a székekre teszi a könyveket, s közben magyaráz, ajánlgat. Aztán itt is beszélgetünk. Szabó Tóth Sándorné azt erő- sítgeti, hogy a legfontosabb á tüzelő. Amíg meg tudja venni, még azt sem bánja, hogy csak 1600 forint a nyugdíja. Már az utcán vagyunk, ami­kor az idős asszony utánunk kiált. Várunk. Kezében gyö­nyörű körtékkel érkezik. — Na, fogadják csak él — szól halkan —, s máris fordul vissza. A körte dúslevű, csudajó. Ilona javasolja, hogy csak egyet-egyet együnk meg, meft az idő előrehaladt, a cím sok, a falu meg nagy. Biciklire kell szállnunk. Több helyen már reggel óta várják, mikor ko­pogtat be a könyvtáros. Akad­nak olyan házak, ahol a na­pok múlását az ő látogatásá­tól számítgatják... Koffán Éva Iskolateremtő T avaly születésének ötve­nedik évfordulójára em­lékeztünk, ma pedig ar­ra, hogy a magyar grafika kor­szakos mestere, Kondor Béla tíz eve halott. Nevét az elmúlt negyedszázadban világszerte megtanulták. Lesték és csodál­ták munkásságát; a díjak jöt­tek is, meg elkéstek, miközben dicsőítették és rugdosták, mi­ként azokkal játszik így a sors, akiket megérteni nem kötele­ző, de félreérteni lehetetlen. Kondor a nagy magányosok közé tartozott, s mégsem volt egyedül. Vele tartott Blakc úr és Dürer, meg Cspkonai Vitéz Mihály, hogy aztán Dózsával és Adyval házalva megteremt­se a hatvanas évek új képző- művészeti látását. Festett an­gyalokat, égővörös forradal­mat, karcos fejeket, vonalem­berkékkel rovátkázta tele há­lóit. önpusztító türelmetlensé­gében odáig józanodott, hogy szembcszállt minden általa kár­tékonynak tartott megnyilvánu­lással, mégha abból neki csak hátránya származott is. Egyedül volt, és mégis sokan vették körül. Angyalarcát sem a visszaváltott üvegek pénzei, sem az agyonmagyarázottság nem tudja eltorzítani. Mint ahogy müve is egy és sérthe­tetlen, bármerre is kalandoz­zanak az országban karcai. Is­kolateremtő volt, korosztályok eredtek nyomába. Egyik mélta- tója szerint Kondor úgy vélte, hogy a bölcs ember nem a tu­dást keresi, hanem a tevékeny­séget, az alkotást — és e gon dolatban lényegében a szünte­len művészi kreativitást kör­vonalazta. Ezért aztán nemcsak látta, hanem érezte is környe­zetét. Ügy volt képes Szembe­nézni, hogy mítoszt teremtve mindenkori megújulásai köré, túllépett a napi normán, szi­szifuszi erővel rakta tele falait rajzaival és festményekkel. Kondort kiszemelte magának a sors. Hiánya tudatunkba vé­sődött, s ezért keressük meg őt naponta. Verseit idézzük, fi­guráival parolázunk. Ila ezt ő most látná, csendesen kuncog­na/és azt mondaná: tegyétek a dolgotokat, fiúk, másnak mi­nek is lenne értelme. M. Zs. Rádiófigyelő RÄDIÖEXPRESSZ. Kaland­vágyó, utazni szerető nép a ma­gyar, rég- s közelmúlt törté­nelmünk bizonyítja ékesen. Van, aki magányosan, mások csoportosan utaznak, s bőség­gel akadnak olyanok is, akik — minthogy a szervezésre for­dítható idejük kevés — né­mi pluszköltséget rászánva, valamelyik utazási irodára bízzák kalandozásaik megszer­vezését. A hazai utazófajták mind­egyikének sok ismeretet, örö­met szerzett a rádió, amikor eredeti szándéka szerint csak a nyári szezonra, megszer­kesztette a Rádióexpresszt. mellyel igazán kényelmesen láthatott-hallhatott világot, aki megváltotta rá a jegyet. Oldott, jól szerkesztett adása során az utazásban p'rofik — utazási irodák idegenforgalmi szakemberei — látták el jó, s főként jól hasznosítható ta­nácsokkal a hazai és külföldi üdülőhelyekre igyekvőket. Az adásokat sokan hallgat­ták, bizonyíték erre a szer­kesztőségbe érkezett számos levél is — s a hallgatók kéré­sére úgy döntöttek, ez az ex­pressz ősszel-télen is indítson Készül a módosítás Helyesírási szabályzat Mindössze egy kisalakú, 32 oldalas könyvecske volt az el­ső magyar helyesírási szabály­zat: 1832-ben nyomtatták, 150 évvel ezelőtt. A napokban meg­jelent hasonmáskiadása. A ki­adást a Magyar Tudományos Akadémia helyesírási bizottsá- ea kezdeményezte, -a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Nyomdaipari Egyesülés segí­tette, jogos anyagi hasznáról lemondva a Kossuth Nyomda vállalta, és a Helikon Kiadó a könyvkiadási tervébe soron kí­vül felvette. Az első helyesírási szabály­zatot eddig tízszer módosítot­ták, legutoljára 1954-ben. Mos elérkezett az idő, hogy újra csiszolják, átrendezzék, jelen tős változtatásokat azonban nem terveznek. A magyar he­lyesírási szabályzat 11. módo­sításának tervezetét a Magyar Tudományos Akadémia helyes­írási bizottsága széles körben terjesztette: nemcsak a szakér­tő tudósok kapták meg, ha­nem iskolák, kiadók, nyom­dák, még a szomszédos orszá­gok egyetemeinek magyar tan­székei is. A módosítások az életet kö­vetik. Az 1954-es szabályzat szerint a Közért, a Röltex, a Fűszért, az Áfész típusú sza­vakat végig nagybetűkkel kel­lett írni. Ma csak a kezdőbetű­jét írjuk naggyal, ezt szentesí­ti majd az új szabályzat. De ellenpélda is van. Elharapód­zott az elnökség, a vállalat, a gondnokság, a bizottság és az egyéb hasonló jelentésű sza­vak írása nagy kezdőbetűvel Ez önmagasztaló, hajbókoló — ezért zavaró és rossz szokás A korábbi szabályzat nem ajánlotta, hogy r.agy kezdőbe­tűvel írják az intézmények el­nevezéseit, az új szabályzat ki­je jezetten tiltani fogja. A jö­vőben tehát a minisztériumo­kat, tanácsi főosztályokat, cso­portokat, osztályokat nem ille- t majd meg a nagy kezdőbetű A várhatólag egy év múlva megjelenő új helyesírási sza bályzatnak 20 ezer szavas szó- legvzéke is lesz, hiszen a leg­utóbbi készítésekor még sok minden ismeretlen volt menetrendszerű járatokat. Hi­szen nemcsak a nyári, a téli üdüléseknek is sok a híve. S ha itthon nem is bővelkedünk olyan magaslati üdülőhelyek­kel, ahol sokáig megmarad a síelésre alkalmas hó, a kör­nyező országokban, elérhető távolságban — akár egy-két napos utat is megér — bőség­gel akadnak ilyenek. Ezért a Rádióexpressz legutóbbi adá­sában az IBUSZ, a Volántou- rist és az Express szakembe­rei, gyakorlott irodavezetők, idegenvezetők és utazásszerve­zők adtak a telefonálók kérdé­seire gyors, pontos és hasznos tanácsokat. Attól kezdve, hogy hol lehet még olcsón szállást kapni, odáig, hogy december elején a magyar síelőktől is kedvelt Chopokra még nem érdemes menni, mert ekkor még nem működik a sífelvonó. S aki nem tud síelni és fél a gyorsan száguldó szánkótól, az is élvezi a műsort, s kedvet kap egy kis sétával, magasla­ti napozással eltölthető téli üdülésre. A Mátra, a Bükk, de még a megyebeli Börzsöny is kínál lehetőséget. Fizetőven­dég-szállást is majd mindenütt tudnak biztosítani az idegen- forgalmi hivatalok. FALURÁDIÓ. Ezen a héten Kispista István szerkeszti a hajnali negyedórát. Jó gyakor­lata a Falurádió szerkesztősé­gének, hogy cgy-egy hétig va­lamelyik munkatársára bízza a szerkesztést. Ettől azután sa­játos hangot, arculatot kapnak az adások. A rádiósnak és me­zőgazdasági újságírónak is ta­pasztalt szerkesztő a minap egy különösen érdekes témára tért vissza: a mezőgazdasági üzemekben dolgozók munka­helyi körzetének egyik nem el­hanyagolható alakítójára — a rendre. A téma időszerűségét jelzi, hogy a megyében, már jóval korábban, a fóti Béke Tsz-ben például még a nyár közepén született, elnöki ren­delkezés, mely a munkahelyi vezetők és kollektívák pré­miumfeltételei közül az egy'k legfontosabbnak éppen a mun­kahelyeken megkövetelt és megteremtett rendet léptette elő. Az adható prémium fele attól függ, hogy az é-* célra életrehívott bizottság tágjai milyennek találják az üzemek, részlegek, állattartó telepek stb. rendjét, tisztaságát. Aktuálisak, változatosak voltak a- héten a Falurádió hajnali negyedórái. Bányász Hédi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom