Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
Területi barangolás Szentendrei furcsaság mmamam 1982. DECEMBER 18. Atlétáknak ToborzÖ A Magyar Rádió, a Magyar Atlétikai Szövetség és a Népsport szerkesztősége — az 1971- ben és 1972-ben született fiúk és lányok részére — atlétikai tehetségkutató versenyt indít. Elsősorban azoknak a jelentkezését várják (lakcím, születési év és hónap megjelölésével), akik kedvet és tehetséget éreznek ahhoz, hogy az akcióban részt vegyenek. Elfogadnak egyéni jelentkezéseket is, de egész osztályok jelentkezését is szívesen fogadják. Jelentkezési határidő: 1983. január 10. A területi labdarúgó-bajnokság hat csoportjából négy tizenhatos létszámú, a másik kettő pedig tizennyolc együttest foglalkoztat. Ezek sorába tartozik a Duna-csoport, ahol öt együttesünk játszik, tehát a mezőny több mint egynegyede Pest megyei. Az őszi élmezőny: Dunaújváros 27, Budafok 24, BVSC 24 ponttal. A legjobb Pest megyei együttes a Kossuth KESE a negyedik lett. Vegyük górcső alá együtteseink első félévi szereplését, vajon mit mutatnak a számok. 4. KOSSUTH KESE 17 7 8 2 29-19 22 Otthon 8 1 6 1 10- 9 8 Idegenben 9 6 2 1 19-10 14 Joggal mondhatjuk különösnek a szentendrei szereplést. Otthonában csupán egyszer nyert a csapat, pontjainak zömét döntetlenek révén szerezte. Egyébként a csoportban a szentendrei gárda remizett a Meghalt Colin Chapman Ismerte a siker titkát A távirati irodák repítették világgá a szomorú hírt: 54 éves korában meghalt Colín Chapman, a zseniális angol konstruktőr. Neve összeforrott a Lotus-szal, s irányításával a Lotus a sikert jelentette a Forma—1 világában. A háborúban repülősként szolgált, majd leszerelt és tervezőmérnökként dolgozott. Aztán vett egy széria Austin Seven t, egy kicsit átépítette, s ettől kezdve a versenysport mindig odafigyelt, ha Colin Chapman újított valamit. Cégét, 1948-ban alapította meg, a Lotust. Bár maga vezette kocsijaival sem volt sikertelen, hamar rájött, hogy a jobb eredmények záloga, ha ő maga konstruktőrként lesz a sikerek kovácsa. S hogy nem számított rosz- szul, ezt bizonyítja; az ő kocsijai hozták meg a sikert olyan versenyzőknek, mint Jim Clark, Stirling Moss, Graham Hill, Jo Siffert, Jöhen Rindt, Emerson Fittipaldi, Rome Peterson és Mario Andretti Mint minden nagy újító körül, körülötte is izzott a féltékenység és a meg nem értés vihara. Vitatott személyisége volt a Forma—1 világának. Volt, aki kíméletlennek tartotta, volt aki túlzottnak ítélte győzniakarását. Egy azonban kétségtelen, nem volt a Forma—1-ben olyan újítás, amit nem ő talált ki, vagy nem próbált volna ki. Andretti mondta róla: Colán úgy tud örülni egy győzelemnek, mint egy gyerek. A versenyek felfokozott hangulatában mindig együtt élt csapatával, versenyzőivel. Újításait, ötleteit és sikereit szinte lehetetlen felsorolni. Az első győzelmet a Forma—1-ben Moss szerezte a Lo- tusnak és főnökének 1960-Dan Monacóban, Fittipaldi 1973- ban már az ötvenediket szállította Barcelonában a spanyol nagydíjon. Jim Clark, a legendás skót mind a huszonöt nagydíjas győzelmét Chapman Lotubában aratta. Esy Forma—2-.es Lotusban lelte halálát is, Rindt és Peterson is ‘egy-égy Lotus volánjánál vettette életét. Sok kisebb baleset is érte a csapatot, de Chapman mindig igyekezett a késhegyre menő kon- kurrenciaharcban is csak a biztonságos határokig menni. A siker és a bukás közötti keskeny sáv sikeres oldalán állt. Vitathatatlan, hogy versenyzői szerették, s ellenfelei tisztelték. Szegényebb lesz nélküle a Forma—1 színes világa. R. P. legtöbbször, összesen nyolcszor. Egyetlen vereségét a. Bábolnától szenvedte el. Tavaly, amikor még mindketten az NB II-ben játszottak fölényes Pest megyei siker született. Idegenben kivágta a rezet a szentendrei honvéd csapat. Kilenc vendégszereplése során csupán egyszer maradt alul. Igaz, az esztargomi 5-1 nemcsak a Kossuth KESE, hanem valamennyi Pest megyei együttes rek'ordvereségét jelentette. Ennyit egyikük sem kapott. Gólszerzőik. 7: Paksi. 5: Csehi, 4: Halász, 3: Gróf, 2: Törő, Hetzmann, 1: Szieben, Adi, Szőke, Zakar, Schmutzer, Hehl. 6. ARANYKALÁSZ Otthon Idegenben 17 7 5 5 25-16 19 8 5 2 1 14- 7 12 9 2 3 4 11- 9 7 A ráckevei csapat is csupán egyszer maradt alul otthonában; a Dunakeszi Vasutastól szenvedett 2-1-es vereséget. Vendégségben kétszer nyertek. Idegenben Kiskunlacházán született az együttes rekord- győzelme a 4-0. • Gólszerzőik. 9: Kapusi, 4: Csordás, Vajda, 2: Drahos. Mészöly, 1: Dani, Pandúr, Réka- si. Ezenkívül az esztergomi Huszák öngólja tartozik a terméshez. 9. DUNAKESZI VSE 17 6 4 7 25-30 16 Otthon 9 4 2 3 14-12 10 Idegenben 8 2 2 4 11-18 6 Az előrelépett Pest megyei bajnok nem vallott szégyent. ötvenszázalékosnál valamivel jobb teljesítményt nyújtott. Pontjainak zömét a szokásosnak megfelelően a Vasutas hazai pályán szerezte. Győzelemmel tárt haza Cbudáról, valamint Ráckevéról. Ugyanannyiszor vette be a kaput, mint a Ráckeve, viszont lényegesen több gólt kapott. Gólszerzők. 6: Herr, 5: Na- záth, 3: Bayer, Dévai, 2; Burst, Sólyom, Tóth. Bodó. 9. ÉRD 17 6 3 8 17-25 15 9 4 1 4 7-12 9 8224 10-13 6 Otthon Idegenben A területi bajnokság legutóbbi aranyérmeséről az NB II-t is megpályázó gárdáról joggal mondhatjuk: volt jobb. Hazai mérkőzésein csupán a pontok ötven százalékát tudta megszerezni. Otthon a csatárok két találatnál többet nem értek el. Idegenben jobban ment, ezt a 3-1-es és a 3-2-es győzelmük is tanúsítja az Ikarus, valamint a BVSC ellenében.. Gólszerzők. 4: Balogh, Pauli. 3: Juszkó, 2: Borbély, 1: Gál- völgyi, Szekulidcsz, Boros, Kapa. 14. ÉGSZÖV 17 6 2 9 21-30 14 Otthon 9 6 1 2 14- 9 13 Idegenben 8—17 7-21 1 Kitűnően rajtolt a kiskun- lacházi gárda. Első négy mérkőzésen veretlen maradt, hét pontot szerzett. Közülük egyet vendégségben, Tatán. A többi hét utazásiról még döntetlent sem tudtak kicsikarni. A Kossuth KFSE idegenben bravúrral szerepelt. Az ÉGSZÖV az ellenkezőjét mutatta. Csupán egy pontot gyűjtött. Kiskunlacházán az őszi kezdeti hazai mérkőzéseken a S00 és az 1000 néző sem volt ritka. A gyengébb folytatás láttán azonban elpártolt a csapattól a közönség, s a folytatáson már lényegesen kevesebb néző volt. Gólszerzők. 7: Kiss, 3: Ács, Király, 2: Kindornai, Kónya, Horváth F., 1: Gara, Rozsnyó. Rcitter László Sorrend Szuper Liga A szerdai Magyarország—Dánia mérkőzés mellett — a magyarok 6:l-re .nyertek — további három találkozót játszottak az asztalitenisz Szuper Ligában. A jugoszlá- vok veretlenül vezetnek. A Szuper Liga állása: 1. Jugoszlávia 4 4 — 22: 6 8 2. Svédország 4 3 1 21: 7 6 3. Csehszlovákia 4 3 1 18:10 6 4. Magyarország 4 2 2 11:17 4 5. tfSZK 3 1 2 10:11 2 6. Lengyelország 3 12 8:132 7. Anglia 4 1 3 11:17 2 8. Dánia 4 — 4 4:24 — A második fordulóból későbbre .halasztották az NSZK—Lengyelország mérkőzést. ............ Ko sarasok több frontfon Megyei karatepremier A legtöbb sportágban már befejeződött az idény, ennek ellenére ez a hétvége is bővelkedik eseményekben. Az élre kívánkozik az első Pést megyei karate csapatbajnokság. A nemrég alakult meAz év legjobbjai Prutek mesterhármasa Az MTI sportrovata, a szakszövetségek véleménye alapján, 1964-től folyamatosan minden esztendő végén közzéteszi, hogy az egyes sportágakban kik voltak az „év legjobbjai”. A választás az idén már 19. alkalommal zajlott le, s az Í937-ben született Portisch Lajos immár 17. alkalommal kapta meg a kitüntető címet. Az 1982-es esztendő legjobbjainak a különböző szövetségek 72 sportolót jelöltek ki. A korábbi'évekkel ellentétben, nagyon sok új név került a listára, 39-en először találhatók az év legjobbjai között. Az újoncok mellett természetesen szép számmal akadnak olyanok, akik tovább gyarapították első helyeik számát. A már említett, 17-szeres győztes Portisch Lajos mellett, az íjász Nagy Béla 12. alkalommal az év legjobbja, az autós Ferjáncz Attilát 11., a teniszező Taróczy Balázst 10. alkalommal választották meg. Az idei lista több érdekességgel szolgál. Garaba Imre személyében az MLSZ már taiált kiemelésre méltó játékost, az előző két esztendőben nem jelöltek labdarúgót. A megkérdezett szövetségek közül egyedül a Magyar Lovas Szövetség nem válaszolt az MTI felkérésére. Megyénket a gödöllői Prutek Tibor (gyeplabda) és a váci Hénap (evezés) képviseli. Prutek Immár harmadszor szerezte meg ezt a büszke címet. 1982 legjobbjai: Asztalitenisz: Vámosiné Oláh Zsuzsa (Statisztika), Jónyer István (Bp. Spartacus). Atlétika: Szabó Karolin (Csepel), Bakosi Béla (Nyíregyházi VSSC). Autó: Ferjáncz Attila és dr. Tandari János (Volán). Birkózás: Péter István (SZEOL AK). Cselgáncs: Ozsvár András (Bp. Honvéd). Evezés: Gyimesi Valéria (MTK- VM), Hénap Kálmán (Váci Hajó). Gycp’abda: Prutek Tibor (Gödöllői SC). Gyorskorcsolya: Hunyady Emese (Volán), Temesi Imre (VM Közért). Íjász: Baranyi Andrea (Bp. Spartacus), Nagy Béla (Tipográfia TE). Jégkorong: Búzás György (Ü. Dózsa). Kajak-kenu: Povázsán Katalin (Kába ETO), Sarusi Kis János (MTK-VM). Kerékpár: Szuromi György (BKV Előre) — országúti, Pásztor Zoltán (FTC) — pálya. •Kézilabda: Gódorné Nagy Mariann (Vasas), Kovács Péter (Bp. Honvéd). Kosárlabda: Gellárné Borka Ágnes (Bp. Spartacus), Losonczy Árpád (Ganz-MÁVAG). Könnyűbúvár: Fabó Éva (MHSZ Dunai Vasmű), Szabó László (MHSZ ÉBKM Vízmű). Labdarúgás: Garaba Imre (Bp. Honvéd). Motor: Hajdú Zoltán (Debreceni Volán). Motorcsónak: Sarkadi Sándor (Bajai Spartacus Vízügy). Műkorcsolya: Péterfy Judit és Bálint Csaba (Bp. Spartacus). Műugrás: Kelemen Ildikó (BVSC), Némedi Károly (OSC). Ökölvívás: Alvics Gyula (Bp. Honvéd). " , öttusa: Pajor Gábor (Csepel). Iládiósport: Venczél Miklősné (MHSZ Városi Rádióklub, Nyíregyháza), Draskovits Gábor (MHSZ Savaria Rádióklub, Szombathely). Repülés: Bolla Mária (MHSZ Postás jiK) — vitorlázórepülés. Papp Sándor (MHSZ Csepel RK) — vitorlázórepülés, Molnár András (MHSZ Nyíregyházi RK) — motoros . túrarepülés, Körösi István (MHSZ Nyíregyházi RK) — motoros túrarepülés), Körösi István (MHSZ Ikarus) — sárkányrepülés, Róth Maria (MHSZ Csepel RK) — ejtőernyő, Tímár Vince (MHSZ Békéscsabai RK) — ejtőernyő, Varga József (MHSZ Szolnoki RK) — hőlégballon. Röplabda: Gerevichné Bárdi Gyöngyi (Vasas), — Bogár Géza (Vasas Izzó). SaklQ*. Petronicsné Verőci Zsuzsa (Vasútépítő SK), Portisch Lajos (MTK-VM). Sí: Apjok Ildikó (OSC), Kovács Zsolt (Bp. Honvéd). Sportlövészet: Balogh Pálma (MHSZ Központi Lövészklub), Dó- leschall András (Zalka KMFSE). Súlyemelés: Mandzák Bertalan (Csepel). Tájékozódási futás: Rostás Irén (Hódmezővásárhelyi Városi SE), Kelemen János (Honvéd Schon- herz SE). Teke: Kristyán Zsuzsa (Győri Lenszövő), Csányi Béla (FTC), Tenisz: Temesvári Andrea (Bp. Spartacus), Taróczy Balázs (Fürth TC). Természetbarát: Babosán Gábor (OSC). Tollaslabda: Vargáné Cserni Éva (Nyíregyházi VSSC), Vörös György (Honvéd Zrínyi SE). Torna: Zsilinszki Tünde (Békéscsabai Előre Spartacus), Guczoghy György (Bp. Honvéd). Üszás: Orosz Andrea (Bp> Spartacus), Wladár Sándor (Ü. Dózsa). Vitorlázás: Fundák Gvörgy, Zalai Gábor (MAHART SC). Vízilabda: Cservenyák Tibor (Ú. Dózsa). Vívás: Stefanek Gertrud (Ü. Dózsa), Pap Jenő (BVSC), gyei szövetség szombaton Budaörsön rendezi meg mintegy 20 egyesület több mint 100 versenyzőjének részvételével rangosnak ígérkező viadalát. Ezen a napon a Pest megyei válogatott az Interklub bajnokság keretében az ország különböző helyeiből érkező csapatokkal is összeméri erejét. A középiskolás kosárlabdázók kupaviadala a megyei döntőhöz érkezett. Két csoportban rendezték az előcsatározá- sokat, s a csoportgyőztesek vetélkednek ma az elsőségért, a területi döntőbe jutásért. Százhalombattán vasárnap a helyi NB Il-es férfi és női csapat egyaránt pályára lép. Kétnapos lesz a fővárosban az országos sportgimnaszti- kai bajnokság, amelyen Pest megyeiek is indulnak. A Nagy- kátai járási Asztalitenisz Szövetség vasárnap alapfokú viadalt rendez Pandan. Női — férfi egyéni, valamint páros és vegyespáros szerepel a műsoron. SZOMBAT KARATE. Pest megyei csapatbajnokság (Budaörs, Sport- csarnok, 14). KOSÁRLABDA megyei középiskolás kupadöntő a csepeli Rákóczi úti általános iskolában. Fiúk: Monori Gimnázium—Váci Sztáron Gimnázium (14). Lányok: Budaörs—Monoii Gimnázium (15.20) NB II. Nők. Nagykőrösi Pedagógus—Duna Cioő (11). SPOUTAKROBÁTIKA. Országos bajnokság (Tornacsarnok, 16). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. A nagykátai járási szövetség alapfokú versenye (Pánd, Művelődési Ház, 10). KOSÁRLABDA. NB II. Nők. Dunai Kőolaj—KSI (Százhalombatta, Ságvári sétány, 10). Férfiak. Dunai Kőolaj—KSI (11.30). SPOUTAKROBATIKA. Az országos bajnokság második napja (Tornacsarnok, 16). APRÓHIRDETÉSEK A Húsipari Hizlaló Vállalat» Dabas—Mán- teleki üzemegységébe keres tmk-vezeiőt technikusi végzettséggel, lehetőleg mezőgazdasági gyakorlattal. Szolgálati lakást az üzemegység területén biztosítunk. Érdeklődni: Dabas I., Mántelek, 2371, az üzemegység-vezetőnél. A Cement- és Mészművek Vezérigazgatósága középiskolával, középfokú társadalombiztosítási tanfolyammal és megfelelő gyakorlattal ren- rendelkező bérelszámolót keres. Bővebb felvilágosítást a vezér- igazgatóság személyzeti és oktatási önálló osztálya ad: Vác, Lenin út 16. _________ A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat műszaki csoportvezetői munkakör betöltésére felvesz építőipari műszaki főiskola, épületgépész műszaki főiskola vagy gyakorlattal rendelkező építőipari technikust. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Nagykőrös, Mentovich u. 12. szám alatt. ___________ A Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező és pályakezdő gyors- és gépírót, továbbá érettségizett pénzügyi előadót, munkaerőgazdálkodási előadót, tel- j esítményelszámolót. Jelentkezni lehet a vállalat személvzeti- és oktatási osztályán, Gödöllő, Tessedik S. út 6. _____________ Az Észak Pest megyei Távközlési Üzem Szentendre teleohelv- lyel felvesz 1 fő villanyszerelő szakmunkást és 1 fő akkumulátor karbantartásában jártas segédmunkást. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Távbeszélő főközpont, Szentendre, Rákóczi u. 1.__________________ Villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat tmk-munkára FELVESZ a BUDAFRUCT Gazdasági Társaság Budaörsi Hűtőháza. Jelentkezés: C56-G51 telefonszámon vagy személyesen a műszaki vezetőnél, a budaörsi MAV-állomás mellett levő hűtőházban. Megközelíthető: a 87-es és 83-as autóbusszal. Munkásszállást biztosítunk. A HUMAN Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet felvesz: 2 fő vízvezeték-szerelőt. 1 fő központifűtés-szerelőt, 1 fő hőközpontost, 2 fő vegyipari szakmunkást (férfi). 4 fő f^rfi segédmunkást., 2 fő férfi betanított munkást, 1 fő épület- gépészt, 1 fő tűzrendészet! előadó (férfi). A dolgozók közlekedését Budapestről és a környező községekből az intézet salát autóbuszaival biztosítja. Jelentkezés nz intézet munkaügyi osztásán. Gödöllő. Táncsics Mihály út 82. Nagykörös! textiltisztító üzemünkbe sürgősen felveszünk felsőfokú végzettséggel, üzemi gyakorlattal rendelkező műszaki vezetőt, tmk-csoport- ba szakképzett lakatost és villanyszerelőt, betanított munkára nődolgozókat, belső anyagmozgatókat, jelentkezni lehet személyesen az üzemvezetőnél : Nagykőrös, Batthyány u. 50., vagy telefonon 315-ös számon. A Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára, (Szentendre, Dózsa Gy. u. 20. 2000) felvételre keres: villamosmérnököt, gépészmérnököt, építőmérnököt, építőanyagipari technikust, műszaki előkészítő és termelésirányítói munkakör betöltésére, valamint gyors- és gépírót. A gyár korszerű technológiával • ivóvíz szállításra alkalmas előfeszített nyomócsöveket, valamint gravitációs betoncsöveket készít. Étkezést és hideg-meleg folyóvizes szállást kedvezményes térítéssel biztosítunk. (Szállás csak férfiak részére). Jelentkezés : Szentendre, Dózsa Gy. u. 20. Személyzeti osztályon személyesen vagy 91- 47 sz. telefonon. Mérlegképes végzettséggel rendelkezők számára pályázatot hirdetünk Cegléden levő konfekció . gyáregységünknél számviteli csoportvezetői munkakör betöltésére, önéletrajzokat PEVDI konfekció gyáregység (Cegléd, Szabadság tér 1. 2701), munkaügyi csoportjára kérjük küldeni. _____________ A HERMES ÁFÉSZ keres kiemelt kereseti lehetőséggel, budakalászi raktártelepére raktárosokat és rakodókat. Árukiadói munkakörbe raktározási gyakorlattal, szakképzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. A munkahelyre szállítás a szentendrei HÉV Budakalász—lenfonó-állomásról (Békásmegyeri lakóteleptől 2 megálló)), a szövetkezet autóbuszával történik. Jelentkezés: tel.: 2!>4-690 és 889-778 számokon. Személyesen: Budakalász Mlles út lupaszigeti elágazásnál levő nagy-; kereskedelmi' raktá<runknál. ____________ Új onnan , . szervezett mezőgazdasági vállalat gödöllői telephelyére közgazdasági végzettséggel vagy több éves szakmai gyakorlattal rendelkező pénzügyi-számviteli dolgozókat keres az alábbi munkakörökben : anyagkönyvelő, forgalmi könyvelő. pénzügyi előadó, pénztáros, terv-sta- tisztikus. árképző, utókalkulátor, elemző. munkaügyes, bérelszámoló. anyaggazdálkodó. továbbá fűtésszerelő és lakatos szakmunkás, valamint segédmunkás jelentkezését várjuk. Bérezés a vállalat bérrendszer alapján, megegyezés szerint. Jelentkezés: a Gödöllő. 177 . 233 vagy 320 telefonon. Trabant combi 601 olcsón eladó. Abony, Ceglédi út 19. Eladó két szoba, konyhás, pincés. mél- léképületes családi ház, 300 négyszögöles telekkel. Isaszeg.. So- mogyi Béla utca 17. Fiatalember szabadidőben elfoglaltságot keres műszerész, hiv. jogosítvánnyal. gépkocsival, bedolgozás, alkatrészgyártás, anyagbészerzés, ~ ügy*- nöki munka stb. Minden érdekel jeligére a Gödöllői Hírlaphoz. Az ELEKTROFON GT elektronikus és elektromos berendezéseit tervezésére és kivitelezésére szabad ka~ pacitással rendelkezik. Érdeklődni lehet: az ELEKTROFON GT csemői telephelyén. Csemő. Iskola u. 1. Telefon: (06) 20-10818/12. FU—2. egyetemes marógép. EAN esztergagépek eladók. Monor. Deák F. u. 60. 2200. (délután). ' Jó állapotban levő Skoda mikrobusz eladó. Műszaki 1983 decemberig érvényes. Törtei, Stummer Béla. Kimondottan nagyméretű kristályost!- lárt és vitrintárgyakat. régi század elei! képkere*eket, 2 db füles fotelt nagyméretűt vennék. „Valódi PmH 116 830,# Jeligére a kiadóba. ________ CB , kézi. egy pár. tartozékokkal, hívószámmal és Barkas tehergépkocsi eladó. A kocsi csukott. 0 személy + 750 kg. Műszaki érvényes 83. október 23-ig. gyártási év: 1972. Magócsi, Monori-erdő. Rózsa u. 58. 2213. Megtekint- hető esténként. ' ; 190 négyszögöl építési telek eladó Monor, Móricz Zs. u. 95. Érdeklődni: Vasad, Petőfi u. R. Szabó. Nagykőrösön eladó- 3 szobás, komfortos családi. kertes ház. Ménesi u. 4. - . • Énítésl telek eladó, 250 négyszögöles.. Al- bertlrsa. Damjanich utca 4. szám. ______. El adó Gödöllő köz- pontjában. Kossuth Lajos út 17. III. 17/ 1. szoba, összkomfortos, erkélyes, távfűtéses öröklakás, azonnali beköltözéssel, kp. -f OTP. Érdeklődni mindennap 17 óra után. ParkéttacsiszolÓ gép eladó. Albertirsa, Damjanich utca í/a, szám. VEGYES Szentendrén görög, szerb, magyar ételkülönlegességekkel várja vendégeit a Görög- kancsó étterem. Olcsó árak, esküvők húsa százalékos engedménnyel. _______• Fi gyelem! Barkács- boltomat megnyitottam Monoron, a Piac téren. Széles áruválasztékkal várom e kedves vásárlókat. Te- lefon: 312. _____'• ; Ko rcsolya, matchboxok, mozgatható katonák, társasjátékok, irányíthatós autók, kártya kapható. Cegléd, Körösi út 26/b., üzlet. Elcserélném három- szobás összkomfortos, tanácsi lakásomat Gödöllőn kétszobásra. megegyezéssel. — Szfvár. József A. u. 62/C. Nagy Géza. I A CSÉB biztosítások korszerű szolgáltatásainak egyesítése, többféle biztosítás előnyös változata a CSÉB 80-as. Az előzőeknél lényegesen nagyobb élet- és balesetbiztosítási, valamint kórházi ápolási térítést nyújt. Újdonság, hogy a korábbi CSÉB módozatok kisebb összegű szülési segélye helyett gyermekszületéskor gyermekenként 1000 forintot fizet a biztosító. f A CSÉB biztosítás bárhol,2 bármikor érvényes! Jy