Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-08 / 288. szám

J982. DECEMBER 8., SZERDA ÍREK V, M , 1982. december 8. • Szerda. Mária napja. A Nap kél 7.19 — nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél — nyugszik 12.58 órakor. »yAWiTó-rasjTnysii ■ Eleinte túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan kö­dös időre lehet számítani, ónos licitálással, hódarával. Szerdán legfeljebb Időnként kissé fel­szakadozik a felhőzet, több he­lyen gyenge havazás, eső va­lószínű, délnyugatira forduló és megélénkülő szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 3, plusz 2, a legmagasabb nappali hőmér­séklet szerdán mínusz 1, plusz 4 fok között várható. Menetrendről Volán-tájékoztató A Volán értesíti az utazókö­zönséget, hogy autóbuszjár­műveit december 10-én, pén­tekén a csütörtöki munkanap­ra; december 11-én, szomba- .topj -a hét utolsó muukanap- jóra megállapított menetrend szerint közlekedteti. VÉGSŐ BÜCSÜ DR. VARGA JÓZSEFTŐL Szerettei, barátai, munkatár­sai és tisztelői kísérték uioisó útjára kedden a Farkasréti te­metőben dr. Varga Józsefet, a Minisztertanács titkárságának vezetőjét. A vörös drapériával szegélyezett, koszorúkkal öve­zett ravatalnál díszőrségben tisztelegtek az elhunyt előtt párt- és állami életünk, a fegy­veres testületek vezető szemé­lyiségei, egykori munkatársai. A gyászszertartáson a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa és az Országház pártbizottsága nevében Papp Lajos államtitkár, a Minisz­tertanács Tanácsi Hivatalának elnöke vett búcsút Varga Jó­zseftől, aki fiatalon, 49 esz­tendős korában hunyt el. A barátok és a hozzátarto­zók nevében Samu Mihály egyetemi tanár búcsúzott, fel­idézve a megbízható barát, a közösségi ember új kapcsola­tokra mindig nyílt egyénisé­gét. A koporsót ezután a gyász­menet a sírhoz kísérte, ahol a koszorúk és virágok sokasága borította el a nyughelyét. A gyászszertartás az Internacio- nálé hangjaival ért véget. EH ELOHEJELaEfrSi Enyhül az idő 3* 10 m mí* ***** min. 5237 a £ •;A hét közepén nyugatias áram­lással nedves légtömeg érkezik hazánk területe fölé. Megnövek­szik a felhőzet, csapadékra is le- »^ámítani. A hőmérséklet haj­nalban —4, plusz 1 fok között vár­ható. a kora délutáni órákban 2, 7 ltokig melegszik fel a levegő. A Ö0 második felében időnként fel- szak^dozik a felhőzet, számottevő csapadék nem valószínű. A hő­mérséklet néhány fokot emelke­dik. A hét végén ismét kialakul­hat kisebb eső. A jövő hét első félében az előrejelzések szerint új- fa párásságra, ködre lehet számi- térni. A nappali felmelegedés a tar­iff- .köd miatt ismét visszaesik. PROGNÓZIS a MEzöGAZD as Ágnak A héten a Dunántúlon kevés csapadék is esett, amelynek meny- nyfsége általában 4—8 mm között tfolt. A talajnedvesség a Dunántúl nyugati felében kielégítő, általá­ban 65—75 százalék között van a í£lhj felső 50 cm-es rétegében. A keleti területeken ennél kevesebb, 4&r*55 ^ százalék között van. Az előrejelzések szerint a hét közepén borult időjárás várható és csapadékra is lehet számítani. A legalacsonyabb hőmérsékletek —4, plusz 1 fok között várhatók, a nap folyamán pedig plusz 2, plusz 7 fokig emelkedik a hőmérséklet. A hét. második felében felszaka­dozik a felhőzet, számottevő csa­padék nem várható. A hőmérsék- I let kissé emelkedik. A jövő hét elején köd és párásság várható. HÁZI FERENC NYOLCVAN ÉVVEL EZ­ELŐTT, 1902. december 8-án született a Bihar megyei Ko- mádiban, és 36 éves korában, 1938-ban hunyt el a sokgyer­mekes családból származó Há­zi Ferenc géplakatos, a mun­kásmozgalom kiváló harcosa. A húszas évek elején lett tag­ja a Szociáldemokrata Pártnak. Kitanulta a géplakatos szak­mát, de cgy-két évig két test­vérével — Károllyal és Árpád­dal — együtt kubikosmunkán dolgozott; 1925 nyarán a Körös­nél folyó gátépítésen terjesz­tették az MSZMP röpcéduláit. Házi Ferenc akkor már a Vá- gi-párt tagja volt; még ebben az évben Pestre jött, s a kis­pesti pártszervezet titkára lett. Az úgynevezett Szántó-per vádlottjaként kétévi börtönre ítélték. 1930 januárjában ismét letartóztatták; ekkor már öt évre ítélték el. Miután kisza­badult, pártutasításra Prágába utazott, ahol Gráner Károly ál­néven a kommunista párt központi bizottságában tevé­kenykedett. 1938-ban Ismét Ma­gyarországon szervezte az ille­gális kommunista tevékenysé­get. Speciális receptkönyvből Különleges fürjeseméi*© A Budapesti Fürjtenyésztö Egyesület 18 évvel ezelőtt vá­sárolta Japánból az első törzsállományt. Az apró ma­darak a világon mindenütt különlegességnek számítanak. Dr. Petress Sándor, a Buda­pesti Fürjtenyésztö Egyesület elnöke elmondta, hogy Ma­gyarországon is egyre többen érdeklődnek náluk a tenyész­tés lehetőségeiről. Most 151-en foglalkoznak ezzel, de a je­lentkezőik száma a 2400-at is meghaladta. Jelenleg 60 ezres’ a madárállomány és 6 millió a tojástermelés. A Budapesti Fürjtenyésztö Egyesület arra törekszik, hogy belföldi fogyasztásra is minél több kerüljön a külön­leges csemegéből. Jelenleg Pécsett vágják az apró ma­darakat, de rövidesen Gödöl­lőn is megkezdődik a vágás és a feldolgozás. 14-12-58 (BUDAI*ESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES WPOHTEB l | i— m ni 8-tól 1« óráig: PA VÉL MELINDA HA GONDJA VAN. . VAGV SEGÍTSÉGBE SZÓKUL, níVJA EEU! December 23-tól január 3-ig Két hét múlva vakáció GÉPKOCSISORSZÁMOK BUDAPESTEN, 1982. DECEMBER 3-ÄN Trabant Limousin Hycomat Trabant Hycomat Combi Trabant Limousin Trabant combi Wartburg Limousin Wartburg de Lux •Wartburg de Lux, tolótetős ;Wrartburg Lim., tolótetős (W artburg Tourist pkotía 105 S ’Bkoda 120 L Lada 1200 L$da 1300 S Lada 1500 Láda 1600 Lada Combi IHószkvics Polski Fiat 126 P jPtolskí Fiat 1500 & 13 222 n 11 828 4 799 1 468 9 148 1 350 2 029 4 172 6 310 11 070 18 997 8 266 8 277 3 413 4 284 11 474 13 901 3 S"' 10 8 » 1 165 Alig több mint két hét van csak hátra a diákok téli va­kációjáig: december 23-án kez­dődik a téli szünet az általá­nos és a középiskolákban. A tanítás — a tanévnyitó utasí­tás szerint — január 3-ig szü­netel, először 4-én ülnek is­mét padba diákok. A Művelő­dési Minisztérium tájékoztatá­sa szerint az alsó- és közép­fokú oktatási intézményekben a tanítási napok rendjét nem befolyásolja a munkahelyek módosított munkarendje. Esze­rint december 11-én, szomba­ton és 1983. január 2-án, va­sárnap az iskolákban nincs ta­nítás, mivel a más munkahe­lyeken ledolgozható december 24-e és 31-e az oktatási intéz­ményekben már eleve tanítási szünet. Természetesen a gye­rekek óvodai, napközi, nevelő- és diákotthoni foglalkoztatásá­ról a szülők munkaidejéhez igazodva gondoskodnak. A vakáció idején — az igé­nyeknek megfelelően — a nap­közi otthonok továbbra is vár­ják a tanulókat. Számukra az iskolák, valamint az úttörő- és ifjúsági házak vidám műsoro­kat, játékos programokat szer­veznek. Az első félév ezúttal sem a szünet végeztével, hanem ja­nuár 28-án fejeződik be, a fél­évi osztályzatokat 1983. feb­ruár 4-én tudják meg a tanu­lók. A tavaszi szünet április 5-től 8-ig tart. A budaörsi Sasad Termelő- szövetkezetben már épül a tésztaüzem, és így tavasszal kezdődik meg fürjtojások fel- használásával a különleges levestészta gyártása. A közel­múltban jelent meg a világon először a speciális recept­könyv, amely 99 leírást tar- t Imaz öt nyelven. Budapes­ten a József körúti sörözőben e- héten keresztül tucatnyi fajta új csemegét kóstolhattak meg a vendégek. A Skála-Coop 58 áruházával és a Csemege 27 üzletével szerződést kötöttek mélyhű­tött fúrj szállítására, értéke­sítésére. Az ország minden részében dolgozik már te­nyésztő, Pest megyében Po- mázon és Gödöllőn tevékeny­kednék. Zajártalmak ellen Csendvédelem A települések csendjének védelméről kedden háromna­pos nemzetközi tanácskozás kezdődött Budapesten. Ebből az alkalomból kerül sor a K- -T környezetvédelmi taná­csának a zajártalom csökkenté­sével foglalkozó tudományos és koordinációs ülésére is.- Magyarország ugyanis a KGST környezetvédelmi taná­csában éppen ezen a területen lát el témavezetési feladatot A nyitóülésen Jantner An­tal építésügyi és városfejlesz­tési miniszterhelyettes és Ónozó György közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes tartott előadást a zajártalom csökkentésének jelentőségé­ről, az ezzel kapcsolatos fel­adatokról. A látássérültek munkalehetőségei Hang jelez, nem fenj Csaknem háromezer látássé­rült dolgozik a különböző munkahelyeken. A legtöbben mintegy ezren — telefonkeze­lőként tevékenykednek. Azok­ban a telefonközpontokban ahol ők teljesítenek szolgálatot, a posta rendre adaptereket sze­rel fel, azért, hogy hanggal je­lezzék: melyik Vonalra érkezik hívás. A többi között erről szá­moltak be a Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövetségé­nek a napokban tartott kül­döttközgyűlésén, amelyen 5 évi munkájukat elemezték. Hangsúlyozták: a szövetség gondoskodik valamennyi mun­kaképes tagjának elhelyezke­déséről. Üjabb és újabb segéd­eszközökkel könnyíti meg éle­tüket, művelődésüket. A töb­bi közt évente mintegy 120 magnetofonnal, 60 sík- és pont­írógéppel és több olvasókáme­A pécsi klinikán születtek Ismét hármas ikrek más Ikreket az orvostudomá­nyi egyetem szülészeti klini­káján inkubátorokban gon­dozzák. Az újszülöttek egészségesek, átmenetileg tartják csak őket megfigyelés alatt az inkubá­torokban, a kislány és a „sú­lyosabb” kisfiú minden bi­zonnyal a szokásos idő után hazatérhet. Hármas ikrek születtek ked­den a Pécsi Orvostudományi Egyetem szülészeti klinikáján. A három egészséges csecsemő­nek — két kisfiúnak és egy kislánynak — Albert Jánosáé, a pécsi Élelmiszer Ellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet 27 éves előadója adott életet. A 2700 grammos kislány, a 2300 és 1980 grammal született kisfiúk édesapja Albert János, a pécsi Épület- és Lakáskar­bantartó Ipari Szövetkezet la­katosa. A családnak a három ikerrel együtt immár négy gyermeke van. A pécsi hár­rával segítik tagjaik munká­ját. Az új segédeszközök sorá­ban jövőre hangjelző hőmérő­vel is ellátják a rászorulókat, A küldöttközgyűlésen meg­választották a 13 tagú közpon­ti elnökséget és a 4 állandó bi­zottságot. A szövetség elnöke dr. Jáksó László, a szegedi Fo­nalfeldolgozó Vállalat igazga­tója, alelnöke: Csengery Jár zsef és Szemerédi István lett, a főtitkár továbbra is dr. Bódi István. Ismét hazánkban Jelcna Ohrazeova Jelena Obrazcova, a világ­hírű szovjet mezzoszoprán énekesnő, a Moszkvai Nagy Színház tagja barcelonai és bá­csi turnéja után december kö­zepén ismét Magyarországra látogat. Kecskeméten 13-án, a fővárosban pedig 14-én a Pesti Vigadóban ad ária- és dalestet. Műsorán egyebek között régi orosz dalok, románcok és nép­szerű operaáriák szerepelnek. A hangversenyen zongorán Varasdy Emmi működik köz­re. ÍA RÁ»IÓ~ÉS TV MUSOKABOL Hé Üjra itt a Lottó Expó! Ruházati, imüsgaki és ajándékozási cikkeket ajánlunk kedves vásárlóinknak! lÁrúiíiáEí „Benta-völgye” Mgtsz ütultúrházban, Érd, Felszabadulás útja 29, &Tyitva: hétköznap: 9—18 óráig, szombaton: 9—13 óráig. KOSSUTH RÄDIÖ 4.25: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.27: Világablak. — Az olvasás gyönyörűsége. 8.54: Folyóiratszemle. 9.46: Kis magyar néprajz. 9.51: Tarka mese, kis mese. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Diákfélóra. 10.35: .Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Alföldi népdalok. 11.09: Goethe és a muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Először a levegőben. Fodor Csilla riportja. 13.05: Operaslágerek. 13.35: Dzsesszmelódiák. 14.29: A gyermekrádió műsora. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.05: László Annie és Molnár Ferenc nótákat énekel. 15.28: Az MR 10—14 különkiadása. — Kupaktanács. 16.05: Kritikusok fóruma. 16.15: Évfordulók nyomában. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Az „i”-ről a pont... 17.30: Népzenei hanglemezsorozat. 17.41: Operarcszletek. 18.14: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Hangtárlat. 20.25: A Budapest vonósnégyes játszik. 21.19: Verdi: Az álarcosbál. 21.30: így lettem szociográfus. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Chonin: Rondó á la Kra­kowiak. 22.45: Láthatatlan szemüvegek. 23.00.: Nóták. 24.00: Hírek. Idő járásjelentés. 0.10: Heilig Gábor táncdalaiból. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.30: Balesetek, tűzesetek, bűn­ügyek. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: Hírek. Ütközben. 11.35: A Szabó család. 12.05: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 12.30: Hírek. Ütközben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Zenei rejtvények fiatalok­nak. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 14.30: Hírek. Ütközben. 14.35: Slágermúzeum. 15.31: Fúvószenc-hangverseny. 16.00: Mindenki iskolája. 16.30: Hírek. Ütközben. 16.35: Néhány perc tudomány — az emberről. 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. Ütközben. 18.35: Táncházi muzsika. 18.45: Gramofonalbum. 19.15: Zenei tükör. 10.45: Robert Plant felvételeiből. 20.30: Hírek. Ütközben. 20.35: Közvetítés a női kézilabda VB-ről. 21.20: Nemzedékek. 22.10: Az év legjobb tánczenei fel­vételei. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Sporthírek. 23.20: Wilson zenés játékaiból. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.55: A kiállítótermek program­jából. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Orgonahangverseny. 10.14: Mozart: Esz-dúr diverti­mento. K. 563. 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A Dunánál. Történelmi fi­gyelő. 11.25: Francia operákból. 12.05: Szimfonikus zene. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.51: Holnap közvetítjük. Rossini: A sevillai borbély. 14.21: Romantikus mesterművek. 15.30: Külföldi táncdalok. 16.50: öt földrész zenéje. 17.00: Iskolarádió. 17.42: Bach-kantáták. 19.00: Hírek. Időjárásjelentés. 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hang­versenye. 21.59: Minden versek titkai. 23.30: Hírek. Időjárásjelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 13.55: Iskolatévé. 14.25: Szigorúan ellenőrzött vona­tok. Csehszlovák film. 16.05: Hírek. 16.10: Antonioni művészete. I. 17.20: Nyugalmunk érdekében. 17.50: Képújság. 18.00: A nyelv világa. 18.45: Kodály Zoltán: Vejncmöj- nen muzsikál. 19.10: Tévctorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Családi kör. Szcressük-e, hogyan? 20.50: Gyökerek és hajtások. 21.35: Budapesti trilógia. 22.45: Tv-híradó. 2. MŰSOR 16.55: Női kézilabda VB. Döntő. 18.15: Sakk-matt. 21.15: Tv-híradó. 21.35: A r^nüiés titkai. Angol rö­vidfilm. 22.20: Képújság. Egy héttel tovább Felárat fizetnek Egy héttel meghosszabbítják az állatforgalmi és húsipari vállalatok a kistermelők részé­re a hízott sertésekért a fel­árfizetést. Mint ismeretes, a húsipari vállalatok eredetileg úgy tervezték, hogy a novem­ber 28. és december 12. kö­zött ■ átadott hízott sertések után fizetnek kilónként kétfo­rintos időszaki felárat. Az újabb intézkedéssel ezt a ha­táridőt hosszabbították meg de­cember 19-ig. FELHÍVÁS A Petőn irodalmi Múze­um a közeljövőben kivauja megjelentetni Ady Enure es banns imnaty kéziratainak, feljegyzéseinek, ajánlásai­nak, leveleinek, illetve a nekik címzett írásoknak a katalógusát. A kiadványok (a mar megjelent József Attiia-kaíaiogusúóz hason­lóan) a tárgykörbe vágó va­lamennyi dokumentum számbavételére töreksze­nek, függetlenül attól, hogy azok hazai, vagy külföldi köz- vagy magángyűjte­ményben találhatók. Kérik mindazokat, akik Ady- vagy Babits-kéziratot, levelet, vagy egyéb emléket őriz­nek, értesítsék a Petőfi Iro­dalmi Múzeumot. Cím: 1364 Budapest, Pf. 71. A körte veszélyes ellensége ILevéHsollaa, szoloszelény A kiskertek kedvelt gyü­mölcse a körte, amelynek kár­tevői és betegségei részben hasonlóak az almáéhoz, igaz, fontos különbségek is vannak — hívja fel a figyelmet a MÉM Növényvédelmi és Ag­rokémiai Központ szakembe­re. A körtefa leveleit elsősor­ban a körtevarasodás támad­ja meg, amely az alma vara- sodásával ellentétben a vesz- szőkben is kárt tesz. A fer­tőzés csapadékos időben is gyorsan terjed. Néhány faj­ta: a Diel vajkörte, a Vil­mos, a Kálmán és a téli espe­res különösen fogékony er­re a betegségre. A tisztharmat nem okoz károkat a körtében, a levele­ken viszont jelentkezhet a barna- valamint a fehérfol­tosság, amelyek ellen hatásos védelmet ad a levelek mély aláforgatása; ez a módszer a varasodást is gyengíti, de a vegyszeres védekezésre min­denképp szükség van. A körte veszélyes ellensé­ge a levélbolha, bár számuk az utóbbi időben csökkent. Az erdők közelében a szőlö- szelény is felléphet, ezért fon­tos a tavaszi védekezés meg­felelő időzítése. A vegetációs időszakban elegendő a hossz- tengelyük mentén összesodort zöld levelek leszedése. jUgyan- csak a jó időzítésen múlik a körtedarázs és a körtemoly elleni védekezés sikere: az utóbbi viszont csak az ország nyugati és északi részein léphet fel. nraT airnuri llínt l n A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei ‘ Tanács lapja. Megjelenik -.hétfő kivételével _ ÍJ---------------------------------------------— PFR T M F H Y FI Hifii «P Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili!, Somogyi Béla u 6 Postacím • Budane« '’tJ}0",1?,' 7» ^szerkesztő-. Sági Ágnes. ­r fcw I RILUItl IlinLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Luiza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TiU Imre igazgató - |szerkeszt'őséséá a^kiadóhw^í Jin,. Ir?n,y ,Ó3íám: 144s- ~ Kiadja a 'iW-------—----------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142-228. s ** szentesztoseg es a kiadóhivatal, központi . teletonja: 343-100 és 336-130. ­--------'-----1------!----------------------------------FIOKSZEKKESZTOSECSINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I, Pl. 19 2701. Telefon- II—400 — Érdi Hirlan írd r-enin n. •» _ , . Oö döllő, Szabadság út l Pf. 14. 2100. Telefon: 01-86. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap NagykőrcS Hősök tere 73397M°3T»iJfe ef0?oÍ, 45~?M GödfllHH Hírlap, át 48. pf. 32. 2601. Telefon: 10 -095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató - Teriáz » Ma avar ^,» T|.!e^n:J93e- v4e- Lenln ♦ kézbesítőknél és a posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V . József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon valamint átutalásai „vii7~ 6,0 bárnnely postahivatalnál. A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft, egy negyedévre 102,- Ft. félévre 204,- Ft, egyéni e «fizetőknek é^ előfIzetéa- 400- r?' pÍn/,or8alral telzöszámra. Hu)'-ISSN W33~260ű (Ce8lé<U iarIap)- ,SSN 0M9~6467 (ÉMi “«»«• ISSN (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Mo^rl Hírlap?,' IsIn OlM-iTM flIiíLykft^? Hírlap)’.

Next

/
Oldalképek
Tartalom