Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

Automatizált légyártó üzem ÚJ, nagy teljesítményű, NDK-gépsort helyeztek üzembe • Nagykőrösi Konzervgyárban, Naponta 10—12 ezer palackot tölt meg gyümölcsből készült nektárral és paradicsomlével. Hancsovszki János felvétele Kamera helyett fakanál Sötétkamrábél a sivatagba Vizet fakasztottak az olajkutak földjén Nyugalmat ad az új lakás a családnak Érzések hibajegyzékírás közlési Vannak, akik a mindennapok Szürkeségében színes álmokat szőnek, és közben kihaszná­latlanul hagyják a lehetősége­ket, amely sorsukon fordít­hatna, mert fel sem ismerik, vagy egyszerűen nincs ere­jük a változtatásra. Akad per­sze ellenpélda szép számmal; környezetünkben ismerünk magukat minden helyzetben feltaláló, talpraesett embere­ket, akik a merészebb dönté­sek előtt sem haboznak. Ez utóbbi típusra hasonlít Kisfa- ‘ ludí István fotóriporter, aki egy szép napon bejelentette a munkahelyén, a Dél-Pest me­gyei Szolgáltató Szövetkezet fényképészetében, hogy egy Időre szakít a gyermekmosoly felvételek készítésével, mert elszerződött „konyhalánynak” Líbiába. Ebben az afrikai országban mezőgazdasági öntözéshez fúr­nak kutakat a magyarok, köz­tük szép számmal a Vízkuta­tó és Fúró Vállalat ceglédi munkásai. Ehhez a csapathoz csatlakozott konyhai segéd­munkásnak, hiszen tanult szakmáját nem kamatoztat­hatta — legalábbis kenyérke­resetként —, a kútfúráshoz .viszont nem ért Élményekkel telt meg az a két arab feliratú füzet, amely­ben naplóját vezette, térkép- vázlatok jelzik a nagy kaland színhelyeit, s vagy ezernyi színes diakocka, meg sok kagyló, csiga a Földközi-ten­gerből, továbbá sivatagi rózsa és egy sajtos dobozban külö­nös zsákmány: egy skorpió, amelyet a gimnázium ter­mészetrajzszertárának ado­mányoz. (Volt egyébként kobrakalandjuk is, ami­kor a tábor közös fürdő­jében a zuhanytálcán fedeztek fel egy veszedelmes hüllőt.) A táborlakók a komfortra nem panaszkodhattak, hiszen Jól felszerelt hazai lakókocsik­ban volt a szállásuk, saját ag- regátor szolgáltatta a villanyt, hűtőszekrényeket, televíziót, képmagnót működtettek. Az összeadott pénzből vásároltak a beszerzők, s ez nem volt mindig túl egyszerű, hiszen a nyelvismeret is sántított, meg némely megszokott alapanyag­tól, a disznóhústól, zsírtól, szalonnától el kellett tekinte­ni. A mértékletességet szolgál­ta a vallási tilalom, amely nem engedélyezi az alkohol élvezetét. Ráadásul a moha­medán böjt, az egy hónapig tartó Ramadán idején, csak este nyitottak ki a boltok. Azért sohasem maradt éhen senki, hiszen még a zöldség­félék egy részéről is maguk gondoskodtak a szavannasze­rű, kietlen vidéken, ahol csa­padék alig van. A konténer­házak közötti területet felpar­cellázták, s elvetették az ott­honról vitt paprika, paradi­csom, sárgarépa és a többi nö­vény magját. Mindenki büszke volt a saját termésére, és szí­vesen beszolgáltatta a közös konyhára. Tripolisztöl délre, száz ki­lométerre voltak, s vagy húsz kilométer távolságra a legkö­zelebbi lakott helytől. Terep­járóik a homokon futottak, amíg elérték a betonutat. Ha­sonló közelségben volt egy oázis, ahol csodálatosan zöl­delltek a pálmafák. A klíma bizony szokatlan volt, hiszen árnyékban a 48 Celsius fok meleg nem számított' rekord­nak. Kisfaludi István, aki már széltében, hosszában bejárta egész Európát, részben a lát­nivalókért utazott Afrikába. Élt a lehetőséggel, összegyűj­tött néhány szabadnapot, rö- videbb, hosszabb kiránduláso­kat tett, felkereste a neveze­tességek egy részét. Öröm­mel fedezett fel ismerős ceg­lédi orvosokat a Tripoliszban lévő klinikán, ahol egy fogát ő Is otthagyta. Egyébként sér­tetlenül visszatért egyéves küldetéséből, és most ismét a szeretetre méltó ceglédi lurkó­kat örökíti meg a családi al­bumok számára az angyalha­jas, csillagszórós karácsony­fák alatt A kúria lakói A vácdukai Botlik-kuriából kialakított nevelőotthon száz­húsz gyerek befogadására al­kalmas. Negyvenkilenc felnőtt látja el őket, közülük tizenhe­ten dolgoznak pedagógus mun­kakörben — mondja Lázár fal­vi Antal igazgató. — Munkán­kat a nevelőotthoni rendtartás, s a helyzetünkből fakadó spe­ciális körülmények határozzák meg. Programunkban nincs semmi rendkívüli, a pedagó­giai célok adják meg az egyes napszakok feladatait. A legnagyobb gondot a túl­korosság okozza. A hozzánk kerülő gyerekek többsége 2—5 évvel idősebb, mint osztálytár­saik Sajnos, későn kerülnek állami gondozásba. Szomorú tény, de az utánpótlásuk kime- ríthetetlennek tűnik. A gyám­ügy egyre több veszélyeztetett helyzetű gyereket derít fel, Sikeres últörőcsapatck Hiába fúj a szél vagy esik az eső, szerda délutánonként megelevenedik a város. A nem napközis kisdiákok igyekeznek vissza az iskolába, az úttörő­foglalkozásra, majd ha úgy hozza a sora, vörös és kék nyakkendős csapatok indul­nak kirándulni. Vagy tényle­gesen ki a szabadba, vagy mú­zeumba, könyvtárba, műve­lődési központba. A szerda délután az úttörő­ké. Magától értetődik azon­ban, hogy sem a mozgalom, sem a kisdiákok serege nem elégszik meg ennyivel. Más délutánokon az úttörőcsapatok által szervezett szakkörökre, sportfoglalkozásokra járnak, mozgalmi vetélkedőkön vesz­nek részt, és bár túlságosan gyakoriaknak nem mondha­tók, mégsem ismeretlenek a hét végi foglalkozások. A nagykőrösi úttörők életé­ből talán csak egy valami hiányzik, a lakóhelyi úttörő­közösség. Alakult már régeb­ben ilyen lakóhelyi úttörőőrs a tormási városrészben, de a lelkes kis csapat tagjai már felnőttek, közösségük szétszé­ledt. Az MSZMP nagykőrösi végrehajtó bizottsága nemré­giben arra vállalkozott, hogy megvizsgálja két úttörőcsapat életét A dolog természeténél fogva, elsősorban abból a szempontból, hogy az iskolai pártalapszervezetek miként se­gítik az úttörőcsapatokat. Az egyik mérlegre tett közösség a munkáskerületben működő Kossuth Lajos úttörőcsapat volt, a másik pedig az immá­ron országos hírű Arany Já­nos úttörőcsapat. Ez utóbbi közösség hírét az teremtette meg, hogy már három ízben elnyerte a KISZ KB vörös se­lyemzászlaját, vagyis a zász­lót díszítő szalagot és csillagot is. A párt nagykőrösi végrehaj­tó bizottságának tagjai elége­dett mondatokat fogalmazva fejezték be tanácskozásukat. Azt állapították meg, hogy a megvizsgált közösségek, okos pártirányítással, jól teljesítik feladataikat. Külön dicséretet kapott a Kossuth Lajos úttö­rőcsapat által szervezett nyol­cadikosklub, melyet olyan jól megszerveztek, hogy munká­ja példaként állítható, más csapatok elé. Hasonló minta lehet az Arany János úttörő- csapat sikere a tudományos és. technikai úttörőszemle szer­vezésében. A dicsérendő ered­ményük az, hogy e vetélkedő­kön százak vesznek részt, s közöttük mindig akadnak me­gyei elsők is. F. P. akik Pest megye minden ré­széből kerülnek ide. Így az itt lakók létszáma is emelkedik, jelenleg száz (6-tól 16 évesig) fiú lakója van az othonnak. örvendetes viszont, hogy rossz szociális körülmények miatt az utóbbi években egyre keveseb­ben kerülnek be az intézetbe. Nevelési szempontból is fon­tos. hogy az intézmény nyitott legyen. A község befogadott bennünket. A társadalmi mun­kákban közösen veszünk részt, a községi ünnepségeken mi is szerepelünk. A vácdukai általános iskola tanulóinak a fele a mi gyere­keink közül való. Gyárak és emberek Sokat köszönhet az intéz­mény a patronáló szerveknek. A Sallai Imre laktanyának, amely egy stúdiót létesít, a Vo­lán 23. számú Vállalat hang­szórókat adott a szabadidő­szoba kialakításához. Szabad­Bár egyre gyakrabban ke­rül sor rá a járási székhelyen, mégsem mindennapi esemény ez. Sem a monori Nagyközsé­gi Közös Tanács dolgozóinak, sem az építők kulcsokkal fel­szerelt képviselőjének — az új lakástulajdonosoknak pedig végképp nem az. Hiszen most jutnak birtokába azoknak a négyzetmétereknek, amelye­ket ők töltenek meg élettel, s amelyek ezentúl bizonyos ér­telemben meghatározói lesz­nek mindennapjaik jó részé­nek. Zajlik a monori, Deák Fe­renc utcai 24 lakás átadása. Fehér Károlyné, a tanács szo­ciális főelőadója egy ideje la­kásügyi főelőadói teendőket is ellát, 6 irányítja két közre­működő munkatársát a hiva­talos átvétel formaságai köze­pette. A formaság ezúttal rossz szó. Fehémé esetében ugyan­is most összecseng a kétféle teendő, s ebben ritkán része­sül ügyintézőnek. Hosszú esz­tendők óta ismeri, íátja, tud­ja a rossz szociális körülmé­nyek között élő családok hely­zetét — s egy részüknek most éppen ő adhatja át a kulcsot, amely a gyökeres változást hozza magával. S bár ideje minden percére kis és nagy gondok nehezednek most, mert figyelnie kell, jól záródnak-e az ajtók, hol lóg a tapéta, me­lyik kulcs nincs meg, miért zúdul forró víz az illemhely öblítőjén, s miért nem jelent­kezett a hatgyermekes család­anya, akinek pedig már köl­töznie kellene — mégis az a jóleső érzés uralkodik minden gondja felett, hogy segítettek, sikerült. A földszinti ajtó előtt hatan toporgunk. — A boldog gazda! — mu­tat az egyik lábáról a másikra álló férfira Kocsis József, a Monori Építőik Ipari Szövet­kezetének raktárosa mosolyog­va. — Volt már bent a laká­sában? — Még nem... — mondja egészen halkan Bálint Béla. Neki tárják hát ki az ajtót, ő lép be először. A tanácsi ügy­intézők a nyolc napon belül kijavítandó hibákat keresik és veszik sorra, az új tulajdo­nos meg csak áll az előszoba sarkában, ahová kék árnyé­kokat vetít a sötétítő függöny. polcos könyvtárt alakítunk ki a közeljövőben a segítségük­kel. Sokat köszönhetünk a Du­nakanyar Áruház divatáru részlegének, a Magyar Hajó- és Darugyárnak, a Kohászati Alapanyagellátó Vállalatnak, amelyek sportpályát építettek nekünk, fuvaroznak, ajándéko­kat vesznek. A Dunakanyar Áruház dol­gozói mozi-, színházlátogatást szerveznek, s eljönnek az ün­nepségeinkre is. Pótolni a családot Utógondozási rendszer mű­ködik az intézetben, amely azt jelenti, hogy a nyolcadikból kikerülő tanulókkal az intézet pedagógusai kapcsolatban ma­radnak, időnként visszahívják őket. Különösen addig fontos ez a figyelem, amíg az ifjú meg nem találja a helyét az új környezetben. Az a tapasztala­tunk. hogy a szakmunkáskép­zőkben a tanulók kevés kivé­tellel megállják a helyüket. Az otthonnal ismerkedve szembetűnő, hogy vezetői mi­lyen jól gazdálkodnak az adott lehetőséggel. A hatalmas park­erdőben sportpályák, zúzott kő­vel felszórt utak. gondozott sé­tányok találhatók. A háló- és tanulószobák bútorzata a szo­kásos, de nekem kissé rideg­nek tűnik, A közös helyiségbe érve, előttünk hatalmas, feldí­1974 óta volt bent lakáské­relmük a tanácsnál. Négy gye­rekkel anyósa házában éltek, állandó csúnya veszekedések közepette. Az idén tavasszal meghalt 37 éves felesége, Pi­tyut, Ildikót, Hajnallcát és Bé­lát azóta egyedül neveli az édesapjuk. Ügy, hogy a per­patvarok azóta sem szűntek, sőt tovább mérgesedett a helyzet. — Mostanában már éjjel­nappal dolgozom, hogy itt mindenünk meglegyen. Teg­nap megvettük az új bútort. A gyerekek örömét el sem tu­dom mondani. S mit érez vajon Bálint Bé­la? — Nyugalmat. Tudom, mi itt együtt békében leszünk. Es ez nekem most többet jelent, mintha azt mondtam volna, hogy boláog vagyok. Leendő lakók toporognak a A kartali Petőfi Termelő­szövetkezet negyvennégy tag­ja a szovjet fővárosiban járt. Visszaérkezésük napján jár­tam a gazdaságban és a látot­takról Dolányi Sándor alap­szervezeti párttitkárt próbál­tam faggatni, aki az út szerve­zője s vezetője volt. Neveket mondott. — Keresse fel a vérségiek közül Marton József trakto­rost, Hernádi Lajos gépszere­lőt. Kopogtasson Kartalon a nyugdíj előtt álló Király Fe- rencné ajtaján, esetleg a pék­üzemben beszélhet Bereczki Antallal. Biztosan szívesen szólnak élményeikről a hévíz- györkiek: Bankó Gábor és fe­lesége, vagy Réti István és Réti Istvánné, de meghallgat­hatom Lukes Istvánnét is. Könnyen elérhető Pálya Zol­tán bagi traktoros is. — Már a repülőút varázsla­tos volt — kezdte Rétiné. — Úsztunk a felhők között a tej- fehér ködben. Olyan érzés ez, mintha egy helyben állnánk, hiába erőlteti az ember a sze­mét, a szűk ablakkeretben csak a gép mozdulatlan szár­nya látszik és azon túl, felül, alul, mindenfelől a felhők egyhangú, opálos fehérsége. szített fenyőfa álL Rajta színes izzók, szaloncukor és különbö­ző díszek. — Amikor a növendékeink hatvan százalékát szüleik a té­li szünetre hazavitték, az »itt maradók nagyon elkeseredtek — meséli az igazgató. — A ne­velőotthon ha nem is tudta, de igyekezett pótolni a családot. Külön öröm számunkra, hogy egyéni ajándékozásra is van lehetőségünk. Ilyenkor a pat­ronáló vállalatok, a szocialista brigádok is küldenek ajándé­kot. Mi is az ünnepekre időzí­tettük a vásárlásokat és most egészítjük ki a gyerekek ruha­tárát. A szünidőre az itt ma­radóknak változatos programot állítottunk össze. Zenével, énekkel és rövid műsorokkal közösen tartjuk a fenyőfaün­nepet, amelyre lelkesen és örömmel készültek a gyerekek, ök készítették a díszeket, ök öltöztették fel a fát is, A szünidőre kirándulásokat, mo­zilátogatásokat szerveztünk. Megünnepeljük a szilvesztert, a klubban játszhatnak, vetél­kedhetnek kedvükre. Ameny- nyiben az időjárás engedi, szánkózhatnak, korcsolyázhat­nak is. Igyekszünk emlékeze­tessé tenni az ünnepet. Örömök fénye A nagy izgalom most Is fel­fedezhető a gyerekeken, de a legnagyobb öröm az lesz, ami­kor ott ülnek majd együtt a karácsonyfa alatt, és a sok cso­dálkozó gyermekszemben szik­rázik majd a csillagszórók fé­nye. Burányi János lépcsőházban, mindenki a „sa* ját” ajtaja előtt. — Tegnap a Schönmann ut* cai lakótelepen adtunk át új lakást egy családnak, Babári Lajoséknak, akik a cigányte­lep széléről költözhettek be. Egymás mellé állt a férj és fe­leség, szólni sem tudtak. D* nem tudtam szólni én sem. És most is, itt is újra meg újra meghatódom attól az örömtől* amit a költözők arcán látok — mondja Fehérné, és hozzá­teszi, erről azért ne írjak. Hi* szén ez olyan furcsán hang­zik, amikor éppen hibajegyzé­ket állítanak össze, és annyi munka, megoldandó van hát­ra ... Pedig ezt az örömöt jó lenne megőrizni későbbre is. Vagy legalább a maradékát. Alighanem egyetlen tanácsi ügyintézőinek s lakótelepi la* kónak sem kell magyarázni, hogy miért... Koblencz Zsuzsa Bankó Gábor nyugdíja« megfontolt, lassú beszéddel emlékezik. — Ez volt életem első kül­földi utazása. Azt hiszem, mát is úgy van vele ilyenkor, hogy szomjasan egyre csak azt le­si, kutatja: mi az, ami más, mint odahaza Magyarorszá­gon. — A szovjet ember egyéni­ségét kerestem, azokat a sajá­té színeket, amelyeket a szov­jet nép képvisel az emberiség nagy családjában. Azt hiszem, az a legnagyobb felfedezésen* — és ezt útitársaim is. meg­erősíthetik —, hogy a szovjet’ ember elsősorban hazája,, egész népe sikereire, gazdagság gára, eredményeire büszke. De van a szovjet embereknek egy ránézésre nem látható, nagyszerű tulajdonságuk: a belső szilárdságuk, meg a bi­zakodó munkakedvük és a bó* kében való hitük. — És mennyi templomot láttunk! — meséli a kartali Királyné. — Fiatal, alig hu­szonkét éves tolmácsunk el­mondta, hogy ez a nép vala­mikor szorgalmának, tehetsé­gének, alkotókészségének a ja­vát a templomokba hordta. Gyorsan telik a papír, és beszélgetőtársaim élményeik­nek még századrészéről sem szólhattak. Marton Józsefnek is van emléke. — Programunkban nem sze­repelt a Lenin-mauzóleum megtekintése, de az asszonyok összesúgtak: mi pedig addig nem megyünk haza, amíg Le­nin sírját meg nem nézzük. Végtelenül áramló sor öleli körül az épületet, de beáll­tunk a sorba — meséli Lukes Istvánné. — Némán, szinte, lábujjhegyen lépdelnek a lá­togatók, s amikor kikanyaro­dik velük a sor a mauzóleum kapuján, még sokáig nem szólnak egymáshoz az ismerő­sök. így voltunk mi is. — Szép volt a búcsúest is. A Kozmosz Szálló csodálatosan elegáns ebédlőjében terítet­tek. Csend volt, amikor Ban­kó Gábornénak, a hévízgyör- ki asszonykórus tagjának az ajkán felcsendült a messziről hozott ének. — Jaj, istenem, summásélet, de nehéz. ... A2 asztalok roskadoztak a dús te­rítéktől ... Az ének szólt to­vább. — Krumplileves az ebé­dem, semimi más / A vacsorám egy fájdalmas sóhajtás. Ango­lok, franciák, németek, romá­nok tapsolták és kértek újabb­nál újabb népdalokat. — Tudtam, hogy külföldön vagyok — mondta Bankóné férje —, de valahogy nem éreztem magam idegennek, in­kább arról győződtem meg, hogy embernek mind egyfor­■ mák vagyunk, vagy ahogy a. tolmácsunk mondta, amikor elbúcsúztunk: Jó emberek megértik egymást akárhol a világon. Fercsik Mihály Tamasi Tamás Sem vanaffal, sem autóbusszal Téli szünet az otthonban . Az angyalkák már feltűnően kimentek a divatból, § :sak néha röpködnek még a karácsonyi képeslapokon, ^ vagy dísztárgyakként árulják őket. Viszont a csúf ma- \ nókkal, a nyelvöltögető krampuszokkal és a különböző ^ kis szörnyfigurákkal szemben már nem versenyképesek. ^ Akárcsak azok a hús-vér emberek akik gyakran háttér- ^ be szorulnak az ember krampuszokkal szemben. Napja- % <nkban egyre jobban reflektorfénybe kerülnek az igaz- S talanságokat szítók, a pofonokat osztogatók, az embertár- \ saknak s mi több, gyermekeiknek bánatot, szenvedést § okozó ördögök. Galga mentiek Moszkvában A jó emberek szót értenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom