Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-17 / 296. szám
Fél évszázad a szakmában A műhelyben jól érzi magát A Széchenyi úton él és dolgozik Cegléden Simon István íaesztergályos. Az udvarán szőlőlugas fogad. A lakás terasza pedig tele mindenféle fából készült áruval. A mestert nem is lehet máshol megtalálni — mondja a felesége —, csak a műhelyben Amikor megleljük, így beszél magáról: — Cegléden születtem több mint hetven éve, itt élt nekem még a dédapám is. Az elemi iskola elvégzése után Burgman Nándor faesztergályos mesterhez kerültem ta- noncnak. 1927-ben tettem le a segédvizsgát. Aztán jött a gazdasági világválság, és én is az utcán találtam magam. A mester fia üveges volt. és én is kitanultam az üvegezés fortélyait. aminek a munkanélküliség idején sokszor vettem hasznát, f — Egy esztendőt töltöttem apám mellett a távírdában, és onnan vittek el katonának. Leszerelés után a MÁV-nál helyezkedtem el, lakatosmű-1 helyben voltam segéd. Onnan ' visszahívtak a Burgman-céghez, ahonnan elcsaltak a Déli úti kaptafagyárba. A ceglédi huszárlaktanyát két nap alatt, üvegeztem be. és részt vettem a régi vágóhíd üvegezésében is. Letettem a faesztergályos mestervizsgát, és 1942- ben kiváltottam az ipart. Lábhajtásos pádon dolgoztam, meg kézi fűrésszel. Az első munkám a szomszédok családi képeinek bekeretezése volt. Az első favázas szalagfűrészt magam csináltam. Ma ' már korszerű gépekkel dolgozunk, és a régi stílus is csak részben maradt meg. A dísztárgyak, fogasok, karnisok, fadugók igen keresettek. Ami a háztartásban kell faárú, azt megcsinálom. Kitanítottam öt faesztergályost, és örülök annak, hogy fiam is elleste tőlem a szakmát. — A műhelyben érzem jól magam. Boldog vagyok, ha egy-egy szép munka kikerül a kezem" alól, lehet, hogy már gépiesen dolgozom, de a gondolatom és a szívem benne van minden darabban. Tisztán, frissen, gyorsén Sokan megfordulnak a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat patyolat-felvevő- helyén, a ceglédi Károlyi Mihály lakótelepen a 2. számú szolgáltatóházban. A téli forgalmat növeli, hogy olyanok is hoznak mosni valót, akik nyáron — lévén mosógépük, ruhaszárításra alkalmas helyük és vasaláshoz idejük, kedvük — e teendőt maguk látják el. Kabátok, ruhák, öltönyök tisztíttatását, munkaruhák mosatását sokan kérik. A lakosság a rövid határidejű1 ex- pressz-szolgáltatást is igényli. Mint jelezték, a vállalat gépparkja frissül, bővül. Ez mindenképp hasznos lesz, szépen vasalt, fóliatasakba csomagolt tiszta holmi kerül vissza a tulajdonosához. Hétfő, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. A Shocking Blus együttes énekel. 17.10: Ahol véget ér a műút. Hunyadfalva téli hétköznapjai. 17.40: Az év slágerei. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Mezei munkások műhelymunkán. Zenés riportműsor a növénytermesztési ágazatok dolgozóinak téli foglalkoztatásáról. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A May Wood együttes slágereiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: A Star- sound együttes énekel. 17.15: Zongoralecke. 17.20: Üj felvételeinkből. A szolnoki Tisza- parti gimnázium kórusa és a martfűi női kar énekel. 17.30: Zenés autóstop, 18.00—18.30: Alföldi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Pár perc dzsessz. Részlet Lakatos Antal együttesének szolnoki hangversenyéből. 17.15: Ifistúdió. Fiatalok a január elsején életbe lénő taká'sazdá'kodási és -elosztási rendről. Telefon: 11—088. 17.40: Az év slágerei II. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Tánczene a szerzők előadásában. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Péntek, 9.00: Műsorismertetés. Hírek. Karácsonyi programajánlat. Lapszemle. 9.10: Ritmusrodeó. 9.40: Látott már férfi „titkárnőt”? 10.00: Ünnepi előzetes. 10.15: Téli szerenád: könnyűzene 10.26—10.30: Promramajánlat. Műsorelőzetes Szombat, 7.00: Román nyelvű műsor. 7.30: Rádióvíkend. (A tartalomból: Programajánlat. Filmlevél. Közlemények.) 8.00: Szerkesztik a hallgatók. Slágerantikvárium. Előadók abc-ben. Ugyanaz mással. 9.00: Ecce homo. Válogatás az év emlékezetes portréműsoraiból. 10.00: Otthonra találtak. Képek a szolnoki gyermekvárosból. 10.20: Mahalia Jockson énekel. 10.28—10.30: Műsorelőzetes. Vasárnap, 8.30: Szlovák nyelvű műsor. 9.00: Ismeretlen föld. Zenés összeállítás a Kunság irodalmáról, művészetéről. 9.57—10.00: Műsorelőzetes. Az adások mindennap az 1350-es kiloherzen hangzanak el. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM 1982. DECEMBER 17., PÉNTEK Egyre több helyen vetítenek Mindenkinek kínálnak programot A nagyérdemű közönség aligha gondolná, hogy abban a ceglédi moziteremben, ahol esténként egy-egy jó film vetítése közben szinte falakat renget a kacagás, éjnek évadján légtornász ügyességű kis csapat tart emeletnyi magasságban szigorúan zártkörű előadást. Pedig a nyomok egyértelműen bizonyítják, hogy a falon és mennyezeten szor- goskodók megtisztították a vastag porrétegtől a faburkolatot és az akusztikát javító műbőr bevonatokat, kimosták a vastag, piros függönyöket, hozzáláttak a pádimentum felvikszeléséhez. Az épület tetején napközben a palát cserélik, s van még csinosítási szándék jövőre is, amikor mohazöld új ruhára cserélik a ház kopott gúnyáját. Korszerű körülmények Szabó Dániel sorolja mindezt, aki egy alig néhány hónapja kifundált munkakör gazdája, járási-városi körzeti üzemvezetői megbízatást kapott a ceglédi Szabadság Filmszínház irányítása mellé. A Pest megyei Moziüzemi Vállalat vezetői közreműködésével valósítják meg műsorpolitikai, üzemgazdasági és közművelődési céljaikat. Mindez a középtávú tervekkel összhangban történt, amelyek a ceglédi járásban egy területi mozicentrum létrehozását szabták meg. fgy most Cegléd, Nagykörös és a járás települései közvetlen felügyelete alá tartoznak. Ezen a nagy kiterjedésű területen — beleértve a külterületi iskolákat, tanya- központokat — minden korosztály részére meg kell teremteniük a kulturált, mozizás feltételeit. Ez már nagyrészt megvalósult. A két város egyaránt korszerű, jól felszerelt filmszínházzal rendelkezik, §hol az elmúlt években számottevő külső és belső felújítást hajtottak végre, s ma a céloknak teljes mértékben megfelelnek. Kialakult a területi keskeny- filmszolgálat, amely négy körzetet lát el, a városokon kívül abonyi és albertirsai székhellyel. Ezek az autós mozigépészek rendszeres menetrend szerint jutnak el az iskolákba, óvodákba, a külterületi lakott helyekre és a Bőröket küldenek a gyárba kis lélekszámú településekre. Minden felmerülő igény kielégítésére kaphatók, hiszen az intézmények speciális kéréseihez éppúgy igazodnak, mint ahogy mese-, vagy ifjúsági filmeket, oktató, ismeret- terjesztő alkotásokat is levetítenek. A négy mozgó mozi általában 35—40 helyet keres fel, hetenként 70—80 előadást tart, s ezekre általában 40—60 személy kíváncsi. A legújabb alkotások Téved, aki azt gondolja, hogy régi és szakadozott kópiák kerülnek az alkalmi filmvászonra. Ahogy premier filmszínház a ceglédi, ugyanúgy elsőként kapja meg a legújabb alkotásokról készített 16 milliméteres kópiákat is. Vagy a nagy mozikkal párhuzamosan, vagy csekély időbeli eltolódással láthatják a legeldugottabb falvak lakói is azokat a műveket, amelyekről éppen szólnak a kritikák. (Ben Húr és a Hófehérke például már kes- kenyben is hódító útjára indul.) Sem a vetítő berendezésekre, sem az akusztikára, világításra, fűtésre, az épületek külső és belső állagára nincs különösebb panasz. Ez a mozihálózat jobban áll, mint a Pest megyei átlag. Hosszan sorolhatnánk, hol, milyen minőségi változtatást hajtottak végre. Törtei, Abony, Kőcser, Albertirsa, Ceglédbercel mind kapott többet-kevesebbet, nem csak a két város filmszínháza. A személyi feltételekre sincsen panasz. Amióta kialakult a mozicentrum, saját körzeti dekoratőrük, villanyszerelőjük, műszaki ellenőrük van, s a tmk-feladatokat helyben megoldják, a ceglédi nyomdából megkapják a szórólapokat, plakátokat. Mindenhol önálló üzemvezető áll a mozgóképszínház élén. ök már magasabb képzettségűek, mint az elődeik, ketten népművelés szakot végeztek a főiskolán, öten a marxizmus—lenimzmus esti egyetemen szereztek diplomát. Letették a szakvizsgát és még a gépészi munkakörhöz is erte'nek. Őszi fesztivál Dél-Pest megyében ily módon hetenként 30—35 különböző filmalkotást tűznek műsorra, hozzávetőleg száz előadáson. Az év első kilenc hónapjáról rendelkeznek adatokkal, s ezek alapjan minden tekintetben a megyei élvonalban vannak eredményeikkel. 1983-ra szóló terveiket már megfogalmazták. Az iskolák- oan is bevezetett ötnapos munkahéthez igazodva több Egy hónap alatt 12 ezer darab sertés-, marha-, juh, Illetve’ lóbSrt vásároltak fel a BIVIMEX ceglédi telepén. Legnagyobb szállítójuk a szomszédos vágóhíd, de magánszemélyektől is átveszik az árut. Képünkön: lesózott marhabőrt készítenek elő szállításhoz a budapesti Táncsics Bőrgyárnak. Apáti-Tóth Sándor felvétele KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ezúton mondunk köszönetét a roko- nakuak, ismerősöknek és szomszédoknak, a Liél-Pest megyei ÁFÉSZ vezetőinek és dolgozóinak, az ÉVIG vezetőinek es dolgozóinak, akik draga férjem, édesapánk, BUDAI AKPÁD temetésén reszt vettek és bánatunkat igyekeztek enyhíteni. A GVASZ.^„„ CSALÁD. köszönetnyilvánítás. Mély fájdalommal mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, ÖZV. KOVÁCS FEKENCNE szül. Pálinkás Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkat megjelenésükkel enyhíteni igyekezetek. GYÁSZOLD GYERMEKEI. köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknák a kedves rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk és déd- nagyapánk, KOLTAI LAJOS temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és mély gyászunkban velünk együtt éreztek. Külön köszönetét mondunk a Lenin Mgtsz, és az Állatforgalmi Vállalat vezetőségeinek és dolgozóinak a temetésen történt megtisztelő megjelenésükért és a küldött koszorúkért. A GYÁSZOLÓ CSALAD. családi matinét rendeznek a hét végén. Bővítik a filmklubok, a filmmúzeumok körét. Újabb kisfilmsorozatokat indítanak, polgári védelmi oktatófilmeket mutatnak be, meg tűz- és munkavédelmi ismertetőket. Ilyen témákkal a mezőgazdasági és az ipari üzemeket is szívesen felkeresik: A Ceglédi ősz idején a Pannónia Filmstúdióval gyermek- rajzfilm fesztivált rendeznek Szombaton és vasárnap délelőttönként is vetítenek a városbeli moziban — felnőtteknek is. A Vasutas Klubkönyvtárban, a vasútállomás éttermében ugyancsak terveznek mozielőadást, mert az a céljuk, hogy mindenhová eljusson a film, ahol igénylik. T. T. Hétfőn: Tanácsülés December húszadikán, hétfőn délután két órai kezdettel a városházán ülést tart a városi tanács. A2 ifjúsági törvény végrehajtásának menetéről szóló jelentést dr. Horváth Géza vb-titkár terjeszti a testület elé. A kisvállalatok alapításával kapcsolatban Kovács Károly tanácselnök tart tájékoztatót. Mozi Cegléd, Szabadság Filmszínház, szomoaton és vasárnap délután: Kenyér, arany, fegyver (szovjet kalandfilm). Este: Az elnök elrablása (kanadai bűnügyi film). A kamaramoziban: Egy magyar nabob ílápáthy Zoltán (magyar film). A mesemoziban, szombaton és vasárnap délelőtt és délután: Fehér fa. kasok (NDK—jugoszláv kalandfiim). Abony, szombaton és vasárnap: Kilenctől ötig (amerikai filmvígjáték). Vasárnap, délután: Suli-bal: (magyar film- burleszk), Albertirsa, vasárnap: A seriff és az idegenek (olasz kalandfilm). Ceglédbercel, vasárnap délután: A hó- tündér (szovjet mesefilm). Este: A kobra napja (olasz bűnügyi film). Törtei, szombaton: A seriff és az idegenek (olasz kalandfiim). Vasárnap: Kéjutazás Las Palmasba (svéd filmvígjáték). Jászkarajenő, vasárnap: Vágta (szovjet kalandfilm). CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Két db hízó eladó. Cegléd, Maiomto-szel 16. sz. ________________ El adó Abony, Téglagyár út 29. szám alatti 2oü négyszögöl telek, 100 nm lábazattal. Villany, víz van. ‘ Érdeklődni lehet: Abony, Téglagyár ut 12. szám alatt. Üres szoba kiadp. Cegléd, Géza utca 12. szám. Érdeklődni 19 óra után.____________ Ce gleu, Arany utca 42. számú ház eladó. — Érdeklődni este: 10- 412-es telefonom Cegled, Szolnoki út 31. számú fél ház eladó, üzletnek is megfelel. Érdeklődni mindennap 13 órától. Haromajtós szekrény, televízió, varrógép, párnák eladók. Ceg- léd, Felszegi út 24. Eladó 600 négyszögöl föld. Ugyer, 11. dűlő 842. szám. ____________ El adó új IZS motor- kerékpár oldalkocsival. Cegléd, Mátyás király utca 14. szám. Eladó 350 négyszögöl hobbi Alsoerdő— Zöldhalom között. Érdeklődni lehet egész nap: Cegléd, Déli út 14. szám alatt. _______ Nó tás utcában, (a Bajza utcáról nyílik), 210 négyszögöl építési telek, szőlővel, gyümölcsfákkal beültetve igényesnek eladó. Érdeklődni lehet mindennap 17—20 óráig: Cegléd, Köztársaság utca 31. szám, A épület, B lépcsőház, II. emelet, 13. ajtó. Nyíri. Kiadó 100- nm műhelynek alkalmas helyiség, élelmiszeripari célra is használható (szociális helyiségekkel .ellátva) Érdeklődni lehet egész nap: Cegléd, Damjanich utca 11. __________Cs aládi ház eladó, 370 négyszögöl portával. Kertészkedésre, állattartásra alkalmas. Érdeklődni lehet 17 óra után: Cegléd, Ker- tész utca 11, szám. Kiadó két szoba összkomfortos, elsőemeleti lakás vállalatnak. Érdeklődni: Cegléd, Achim András utca 29. szám. ___________ Kü lön bejáratú kis szoba albérletbe kiadó. Cegléd, Bezerédi utca 35, szám. Eladó fél ház nagy portával. Rét utca 35. szám, valamint fűtőház utca 5. szám alatti ház. Érdeklődni lehet 17 órától 19 óráig: Cegléd. Felház utca 50. szám. H. em. 6. Salgótarjáni Neoper- pétum kályha, gáztűzhely, kétlapos vil- lanyrezsó eladó. Ces: léd. Batthyány utca 3. szám. _______________ 80 0 négyszögöl szőlő eladó. Villany ott. Érdeklődni lehet: Cegléd, Tükör utca 12. szám.________________ Simson"”!? 51 | négy•sabass^ees. eladó. — Cegléd IT. kér., Árok utca 2. szám. Cegléd, Dobó utca 25. szám alatt levő ház és telek eladó. Eladó nagyon jó helyen levó összkomfortos, nagy családi ház, két család részére is alkalmas. Érdeklődni lehet: Cegléd, Sallai utca 6. Déiutánonként. ____________ Ce gled, Kossuth Ferenc utca 8. szám alatt levő 3 szoba összkomfortos ház ela-dó. — Érdeklődni lehet a helyszínen. __________ Al bérleti szoba kiadó es cserép eladó. Cegléd, Kazinczy utca 34. szám. ________________ A B 1VÍMPEX Vaiialat ceglédi telephelyére felvesz 1 fő telepvezetőt. Jelentkezni lehet: Cegléd, Trombitás u. 8. Tel.: 10-620 vagy Budapest IV., Váci u. 76. Tel.: 697-302. Sója Kenéz kirendeltségvezetőnél!____________ Felveszünk férfi- és női betanított munkásokat két műszakba, kazánfűtőt és kazánfűtő segítőt, valamint autóvillamossági szerelőt. Jelentkezni lehet: a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat Ceglédi Gyáregység munkaügyi osztályán. Felvételre keresünk gyors- és gépírót, üzemi segédmunkást tmk-laktost. villany- szerelőt, vizsgázott hűtőgépkezelőt. vizsgázott kazánfűtőt. Jelentkezés: Alföldi Tej TSzKV. Kőröstetétlen Abonyi u. 2.________ Cegléd, Sátor utca 3. szám alatti külön bejáratú. leválasztott fél ház eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet egész nap: Máté Lászlónál. Cegléd, Sátor utca 3/a. szám, ______ El adók: használt Salgótarjáni ötöttvas két- aknás kokszos kályha, akasztós és polcos Varia-szekrények gázolajos fürdőszoba- bojler. jó állapotban levő fürdőkád. (Cegléd. Sín u. 3.. tel.: 10- 874. mindennap 17 óra utánv ; ______u_____ FI GYELEM! Értesítem a város lakosságát. hogy ’ fénykénész kisipari tevékenységemet megkezdtem. Vállalom esküvői, lako- da’mi és családi felvételek készítését, örökíthesse meg gyermekét otthonában! — Baldavári László Zoltán fényképész kisiparos. Ceg’éd. Fürs* Sándor u. 13. Telefon: 10-550 . 2700. Hívion me^yplg ?__________ December 5-én vasárnap. elveszett német- iithász szuka kutyánk. Sötétszürke rajzos igen nagy súlyú, kb. 40 kg. Kérem, a becsületes megtalálót, értesítsen. Cegléd. Bem utca 7 a. szám alatt, ahol illő jutalomban részesül. ____ E’ ádó NDK ablakos mély gyermekkocsi Cegléd Csengeri utca 67. szám. Két szoba, oldalszoba, fürdőszobás ház. 377 négyszögöl telekkel, fizetési kedvezmeny- nyel, eladó. Cegléd, Székely utca 10. szám alatt. _________________ Ép ítési leiek Alszegi út 63. szám alatt eladó. Érdeklődni lenét: Cegled, Kossuth Ferenc utca 50. 11. lh. I._4.___________________ Ké t szoba. konyna, verandás fél ház, 97 négyszögöl kerttel eladó. Cegléd, VakBo-tyán utca 5. _____ áa j-Gaz autó valamint alKatreszek és hasas anyadisznók eladók. Érdeklődni lehet: Cegled, Örkényi utca 6. szám alatt.___________ Hí zó eiado. Cegied, Virág utca 14. szám alatt.________________ El veszett l éves német juhász kan kölyökkutya. Megtalálót illő jutalomba részesítjük. Mészáros Zsolt Cegléd, Jókai utca 30. szám.______ Ke zelő, illetve gyakorlattal rendelkező gépjárművezetőket ceglédi telephelyre felveszünk (darukezelői képesítéssel rendelkezők előnyben). Jelentkezést kérjük szombat kivételével: YTKUV ceglédi üv.. Rákóczi út 72._______ El adó használt spar- helt. kályha, tetőpala, gerenda, télikabátok. Cegléd. Kazinczy utpa 1. szám._________ De cember 6-án este elveszett 6 hónapos, kis nőstény, kávébarna színű tacskókutyánk, 4 lába és a farka alatt zsemle szinű folt van. Megtalálót, jutalmazom. Cím: Zólyomi János- né. Cegléd. Báthori utca 13. szám, vagy a 3-as számú postára kérem az értesítést. Külön bejáratú bútorozott szoba, konyha gyermektelen házaspárnak kiadó. Cegléd. Üjvárosszél 27. szám._________________ A Városi Tanács Kórház-Rendelőintézet élelmezési üzeme, Cegléd. Törteli út 1—3. érettségivel rendelkező adminisztrátort vesz fel. Ceglédi lakosok jelentkezését várjuk. Jelentkezés az élelmezés v e z etőnél. A Dél-Pest - megyei Szolgáltató Kisipari Termelőszövetkezet, értesíti a lakosságot, hogy szobafestő-má- zoló tapétázó valamint parkettázó munkát és műanyag padlók ragasztását, nyílászáró-szerkezetek szigetelése purfixxal, vállalja. Téli munkára tekintettel egységár- kedvezményt nyújtunk A munkavállalási felvételi cím: Cegléd. Szolnoki u. 50. sz. Telefon: 10*- 7R? Telephelyre éjieliőr- nortás munkakörbe férfi* felvessünk. Vízkutató és Fúró Vállalat. Cegléd III.. Rákóczi út 72. ISSN 0133—a500 (Ceglédi Hírlap) December 20-tól 26-ig A szolnoki rádió műsora