Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-17 / 296. szám
1982. DECEMBER 17., PÉNTEK iMdtw DUNAKESZI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖN KI ADÁS A Költöznek az új fakék Ez igazán örömteli karácsonyi ajándék! A Barátság útján mostanában naponta többször is megállnak a bútorszállító teherautók. Vidám hangulatú hó-rukk hallatszik, családtagok, barátok, munkatársak segítik a beköltözőket. Kovács Gyula és családja az egyik nyolcadik emeleti lakásban töltheti már az ünnepeket. Nekik ez lesz a legnagyobb, legszebb karácsonyi ajándék. Kevés a szakember A tanulás közös érdek Sajátos a helyzete a Magyar Hűtőipari Vállalat du- j nakeszi gyárának. Évi mun- \ káslétszáma 360—370 körül ! mozog. Már az is furcsa, ha \ egy termelő vállalatnál a \ munkáslétszám átlagáról »beszélünk. Pont ebben rej- ! lik azonban a hütőház sajátossága : január és május között csak 60—70 fizikai \ munkást tudnak fogadni, • májustól, s főként júliusban \ amikor a váci járásban a j bogyósültetvényeken megkezdődik a betakarítás, már Jtöbb mint 200 emberre van { szükségük. Nem könnyű hát Szabó József igazgató helyzete, ha olyan feladatokról kell számot adnia — mint kedden a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén —, milyen a gyárban dolgozók szociális és kulturális ellátása. Nyaranta toborzásokon szerződtetnek alkalmi munkásokat. Két-három hetenként cserélődnek azon a szezonális jellegű idény munkásszálláson, amit Érdért faházakból építettek. Ennek a nyári munkás- szállásnak a kulturáltsága az egyik nagy eredmény a gyár szociális tevékenységében. Ebben az esztendőben 11 millió 300 ezer forintot fordíthattak szociális célokra. Ebből az összegből körülbelül 1 millió 700 ezer forinttal támogatták dolgozóik üzemi étkeztetését. Napi 11 forintért ebédet, a szezonmunkások 31 forintért háromszori étkezést és szállást kapnak a hűtőháztól. A munkásszállás másfél milliót, az emberek szállítása mintegy 1 millió 400 ezer forintot emészt fel. Budapestről és Vácról naponta hoznak-visznek munkásokat és alkalmazottakat, a nyári szezonban idénymunkásaikat két-három hetenkénti váltással utaztatják az ország szinte minden tájáról. Háromtagú közművelődési bizottság szervezi a hűtőhaz- ban dolgozók kulturális életét. A sajátos munkaerő összetételből eredően nekik éppúgy, mint a személyzeti vezetőnek, a tanulás feltételeinek biztosítása, az arra való ösztönzés áll feladataik középpontjában. Tavaly húszán, idén tizennégyen járnak általános és középiskolába. öten egyetemen és főiskolán tanulnak tovább. Néha-néha sikerül egy-egy idénymunkást is rábírni a tanulásra. s ők rendszerint megmaradnak a gyárban. Az elmúlt évben négyen vállalkoztak arra. hogy félbe maradt általános iskolai tanulmányaikat befelezik. Elsősorban a 30 évesnél fiatalabbakat igyekeznek rábírni a szervezett tanulásra és önképzésre. Az egysíkú és szezonális termelés, a bogyósgyümölcs-fel- dolgozás a szakmunkásokat nem vonzza. Ha olykor-olykor jelentkezik is egy-egy élelmi- szeripari szakmunkás, rövid időn belül új munkahelyet keres magának. Minthogy belátható időn belül a hűtőházak is fokozatosan önálló gazdálkodásra térnek át, ezért a jövőben több szakemberre lesz szükségük. Mint az igazgató elmondta, 30 fiatal jelentkezését várják a jövő esztendőben a Bercsényi Miklós Élelmiszer Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanulói közül. Kisszövetkezet alakult A neve: Dukót Aprócikket gyártanak A bugaci Aranykalász Termelőszövetkezet éveken át üzemeltetett a városban egy ipari melléküzemágat. Most az itt dolgozók két kisszövetkezetet alakítottak. Az egyik tagjai a múlt heti alakuló ülésen a Dukát nevet vélték fel, Gyémánt György elnök vezetésével műanyag- és papíripari tevékenységre szövetkeztek. A huszonkét tag többsége ezután is otthon, bedolgozórendszerben készíti a műanyagból készült aprócikkeket, szappantartókat, fogasokat, háztartási eszközöket. A mintapéldányok, kedves mesefigurákkal díszített műanyag fogasok, az új lakótelepi lakásóvodában elnyerték a legilletékesebbek — a gyerekek tetszését. A szövetkezetben 17 szakma képviselteti magát. Papíripari részlegükben reklámragaszok, öntapadós címkék, ábrák, és grafikák rendelhetők majd, várhatóan januártól. Az illetékes válaszéi Nem lesz helyi tarifa a buszokon A Pest megyei Hírlap dunakeszi mellékletének november 12-i számában megjelent Merre jár a busz, a vonat? című cikkben foglaltakra az alábbi tájékoztatási adja a Volán. Dunakeszi város területén Szabadságliget—Tanácsháza és Dunakeszi vasútállomás—Alagi major között közlekedtetünk helyi járatokat, itt a viteldíj változatlanul 2 forint. Dunakeszi horányi rév— Dunakeszi alagi temető közötti járatokon, annak ellenére, hogy a közigazgatási határ, n belüli személyszállítási igényeket elégítik ki, a helyi viteldíjat nem rendszeresítettük. A szeptember 1-től érvénybe lépett árintézkedést, vagyis a helyközi autóbusz-viteldíjak emelését az Országos Anyag- és Árhivafal rendelte el, így az országos érvényű. A helyi tarifa rendszeresítése nem vállalatunk hatásköre, annak bevezetéséhez szintén az Országos Anyag- és Árhivatal engedélye szükséges. Dobozukba zári Izek Műszakonként 20—25 ezer doboz sárgabarackdzsem készül a konzervgyárban. A ForsnapacUer-csomagoIással készülő ízletes dzsemeket nyugatnémet gépsorokon gyártják. A képen Rap- csák Gáborné vigyázza a folyamatos termelést. Megjegyezni kívánjuk, hogy a 27Uö sz. Dunakeszi horányi ré ’—Dunakeszi alagi temető vonal járatai tö'-'b helyközi vonallal párnuzamosah közlekednek, melyből következik, hogy a helyi tarifa bevezetese a vá.os egesz területén alkalmazott díjtételek megvaltozta- tásaval járná. Egy ilyen dij- szaoas rendezése vállalatunk bevételének csökkenését eredményezné, melyet a jelen gazdasági körülmények között nem tartunk kívánatosnak. E tényeket a dunakeszi Városi Tanács V. B. műszaki osztályának 1982. november 16-án kelt Fp—2674/82. sz. levelünkben már közöltük. Megjegyezzük, hogy e téma csak a fenti számú levélben vetődött fel először, ígv megválaszolására sem kerülhetett sor. A Duna-parti lakótelep kiszolgálását vállalatunk is fontosnak tvrtja. Még nem született döntés az épülő Barátság úton az autóbuszközlekedés megszervezéséről, a helyi járat kialakítását vállalatunkká’ még nem egyeztették. A vasúti csatlakozó forgalomra épült helyi járatot a lakosság több.égé nem igényelte. Ugyanis a munkahelyek megválasztásánál elsődleges szempontnak azt tekintették, minél egyszerűbben, gyorsabban jussanak célba. A Budapesten dolgozóknak — kivéve a belvárosi munkahelyeket — nem céljuk a többszöri átszállás, és az ezzel járó, úgynevezett eljutási idő növekedése. Ismereteink szerint nem számottevő azoknak a lakótelepi lakosoknak a száma, akik a vasúti közlekedést választják. Éppen ezért, az utazás kulturáltságának javítását nem a csatlakozó helyi forgalom létesítésében, hanem a helyközi járatok — lehetőségeink szerinti — bővítésében látjuk. Ennek érdekében már eddig is tettünk intézkedéseket, és a jövőben is feladatunknak tekintjük az utazási közérzet javítását. Mentényi István személyszállítási főosztályvezető Nagy László forgalomfej lesztési osztályvezető A hibát kijavították Múlt pénteki számunkban két olvasói levelet közöltünk. Az egyik a dr. Tésenyi Ferenc utcai állapotokkal, a másik a lakótelepi focipályával foglalkozott. Mindkettőben közös a környék lakóinak neheztelése. Az első levél írói az útkarbantartás után maradt egyenetlenségeket, tócsákat tették szóvá, a másodikban a focipályáról késő estig felhangzó ricsajra panaszkodtak. Hámor József, a városi tanács műszaki osztályának vezetője a dr. Tésenyi Ferenc utcai lakóknak megnyugtató választ tudott adni. Időközben a sérelmezett viszonyokat megA megyében ölodiiiként Megalakult az MTESZ intézd bizottsága Az elmúlt hónapokban a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének öt szakegyesülete alakult meg Dunakeszin. A MÁV Járműjavító Üzemében a Közlekedéstudományi Egyesület, a konzervgyárban és a hűtöházban a Mezőgazdasági és Élelmezéstudományi Egyesület, a Mechanikai Laboratóriumban a Híradástechnikai Tudományos Egyesületnek működik helyi csoportja. A sorban utolsóként a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság városi szervezetét hozták létre. Fontos és időszerű Az MTESZ a szervezésre az intéző bizottság megalakításával tette fel a koronát. A kétszáz MTESZ-tag képviseletében nyo’lcvanan gyűltek ösz- sze a várost tanács dísztermében az alakuló ülésre, melyen részt vett Somogyi László, az MTESZ Pest megyei szervezete végrehajtó bizottságának tagja, Valkó Ernöné, a Pest megyei szervezet ügyvezető titkára is. Vonczem István, az MSZMP városi bizottságának gazdaságpolitikai reszortvezetője köszöntötte az ülés résztvevőit, majd Hónai Árpád, a pártbizottság első titkára tartott előadást a Műszakiés természet- tudományos munka szerepe és helye városunk életében címmel. Előadásának bevezető részében az intéző bizottság megalakulásának időszerűségéről szólt. — Fontos és időszerű — mondotta —, mert a jelenlegi gazdasági helyzet és céljaink a gazdaság és a társadalom minden területén — így a műszaki, természettudományos munkában is — az erőforrások ésszerű koncentrálását, hatékonyabb kihasználását teszi szükségessé. Gazdaságpolitikai céljaink a gazdálkodás olyan minőségi tényezőinek gyors javítását követelik meg tőlünk, mint a hatékonyság erőteljes növelése, a világpiac értékítéletének is megfelelő, versenyképes termékszerkezet kialakítása, az ezt szolgáló minőségi követelmények figyelembevétele, az eddiginél igényesebb külpiaci munka. Az első titkár nagy érdeklődéssel kísért előadásában örömmel üdvözölte a helyi szervezet létrehozását, már csak azért is, mert Dunakeszin az ipari, a városfejlesztési és a közigazgatási tevékenység során létrejött az a szellemi kapacitás, bázis, amire a célok megvalósítása során számítani lehet. Számítanak rájuk A város üzemeinek össztermelés! értéke az elmúlt ötéves tervben 1,8 milliárd forintról 2,7 milliárdra emelkedett. Ugyanakkor a termelésben foglalkoztatottak száma mintegy 10 százalékkal csökkent, ami a termelékenység javulását is mutatja. Ebben az ötéves tervben, a megváltozott gazdálkodási feltételek között kisebb, mintegy 3—4 százalékos termelésnövekedést terveztek a város vállalatai, szövetkezetei. E tervek teljesítése gyakran erőfeszítéseket kívánt, s kíván a vezetőktől, beosztottaktól egyaránt. A szigorúbb gazdasági körülmények között kirívóbbá válik, hogy olykor hiányzik az alkalmazkodóképesség. Az előadó az üzem- és munkaszervezés, a munkaerő-gazdálkodás területén mutatkozó hiányosságokat hozta fel példának.. Nem kellően terjedtek el a korsze-’ rű munkaszervezési módszerek, eszközök, máskor pedig ezek kihasználtsága nem elég hatékony. Hogy mi ennek az oka? Erről így beszélt Rónai Árpád: — Nem eléggé terjedt el a közgazdasági szemlélet. Jellemző nálunk is, hogy kevés a közgazdász, a mérnökök közgazdasági ismeretei olykor hiányosak, a közgazdászok pedig a műszaki adottságokkal nincsenek tisztában. Az MTESZ tagjainak tevékeny közreműködésére számítanak a város vezetői a városfejlesztési feladatokban is. A VI. ötéves tervben 517 millió forint fejlesztési alappal gazdálkodhat a város. A legfontosabb feladat a Duna-parti lakótelep második ütemének építése, a szolgáltatás és a közműellátás biztosítása, egy új, 18 tantermes iskola és SZTK-rendelő megépítése. Ezek azok a legnagyobb városfejlesztési feladatok, melyekben a városban élő és dolgozó műszaki és szervezési szakemberek segíthetnek. Megvalósíthatók természetesen az együttműködés más formái is. Annak ellenére, hogy a város üzemei eltérő jellegűek, a pártbizottság elképzelései szerint együttműködésüknek helye lehet a termelőkapacitások, a munkaerő és munkaeszközök célszerű kihasználásában. az elfekvő készletek hasznosításában, a korszerű technológiák, újítások, munkamódszerek, eredményes szervezési intézkedések elterjesztésében, kicserélésében. Együtt a szakembereteket Kifejtette Rónai Árpád: a város vezetői azt is várják a most megalakult intéző bizottságtól, hogy megkeressék és mozgósítsák azokat a műszaki és tudományos munkára hivatott szakembereket, akik ugyan nem helyben dolgoznak, de itt élnek, s ha kérik, szívesen tesznek Dunakesziért. Sok olyan kiváló képzettségű szakember él a városban, aki számos elfoglaltsága mellett vállalná az MTESZ-feladato- kat is. Nagyobb figyelmet kell fordítani a nyugdíjas szakemberek csoportjára, akiknek nagy tapasztalatát és szellemi tartalékait ugyancsak hasznosítaná lehet. Valamennyi Dunakeszin élő szakembert szeretnének bevonni — az intéző bizottság keretei között — a fontos üzemi és városi döntések előkészítésébe és megvalósításába. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az értelmiség ilyen irányú igénybevételének még számos kihasználatlan lehetősége van. Somogyi László, a megyei szervezet végrehajtó bizottságának tagja a szervezet üdvözletét tolmácsolta, s azt ígérte, hogy a megyében ötödikként — Nagykőrösön, Cegléden, Vácott és Százhalombattán működik már — megalakult intéző bizottságnak minden segítséget megadnak az eredményes munkához. ★ Az intéző bizottság elnöke Kovács György gépészmérnök, az ÉLGÉP 6 számú gyárának igazgatója: titkára Pri- bil György üzemmérnök, a Dunakeszi Konzervgyár műszaki osztályvezető-helyettese: szervező titkára Kerekes Gézáné, a városi tanács költségvetési csoportvezetője lett Tagjai: Eisenstock Imre villamosmérnök, a . Mechanikai Laboratórium főtechnolósu sa. Horváth Ottó Béoészmér nők. a konzervgyár főmérnö ke. Mogyorósi József gépész- mérnök. a iárműiavít.ó mű szaki-gazdasági tanácsadója Nádas László üzemmérnök, r hűtőház osztályvezetője. Vilié si László gépészmérnök, a vá rosi tanács elnökhelyettese é- Vonczem István villamosmérnök. a városi pártbizottság gazdaságpolitikai reszorlveze- tője. szüntették, az egyenetlenségeket eltüntették és kitakarították az útmenti vízlevező árkot is. A ltkótelepi sportpálya zaját felpanaszoló olvasóinknak bizonyára nem tűnik kedvezőnek a válasz. Ezzel a pályával a városi tanácsnak éppen az volt a célja, hogy a házak között védett területen, a felnőttek felügyelete mellett biztosítson mozgási, sportolási lehetőséget az itt lakó gyerekeknek, fiataloknak. A megoldást a szülőknek kellene megtalálni, esetleg úgy, hogy felváltva egy-egy papa, idősebb testvér részt venne a gyerekek játékaiban. Ezzel talán elejét lehetne venni a fáradt felnőttek idegeit tépázó túlzott hangoskodásnak. ■ ÄNYAKÖHYV! H Hírek m Házasságot kötött: Rebicek Gerd Mata Máriával, Bodnár István Kovács Klárával, Géczi Tibor Szecsei Erikával, Pető László Ikreka Zsuzsannával, Győrfi Mihály Bálint Angélával, Varga Imre Hangyás Juliannával, Virág József Kellner Erikával, Agócs Sándor Gérő Júliával. Elhunyt: Deák Istvánné Derda Ilona (Köztársaság út 4 ), Szarvas Pál (Tanácsköztársaság út 28.), Martin István (Rév út 7.). Legindi Jánosné László Katalin (Szent I. u. 7.), Izsó Andrásné Tóth Erzsébet (Bajcsv-Zs u. 12.), Vertetics Jenő (Tulipán u. 6 ), Veres János (Szent István u. 1.). iíésHírek Fásítási akció, A Pest megyei Tanács az idén 350 facsemetét adott a városnak. A Hazafias Népfront további 250 díszfa elültetésére és gondozására vállalkozott az iskolák, óvodák környékén, a lakótelepen és a Tőzeg-tónál. A városi tanács jövőre ismét kért csemetéket, melvet ingyen bocsát a lakóközösségek rendelkezésére. Szórják az utakat. A tanácstag5 beszámolókon többen szóvá tették, hogy télen miért nem szólják a város fnldút- jait is. Javaslatukra a kommunális és költségvetési üzem “zen a lélen a földutakat is meniesíti a csúszástól egy to- 'ólapos multicar gépkocsival. Nagvohb tn vazás esetén a KPM Út fel ügyeletétől kérnek hókotrókat. Az oldali Irta: Bánvász Hédi Fotó: Hancsovs/M János