Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-15 / 294. szám
NAGYKŐRÖSI IMAGYKC ^/tíi ina A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM 1982. DECEMBER 15., SZERDA Fejlesitési terv Lakással segítik az orvosokat A városi tanács legutóbbi Ülésén megtárgyalták és elfogadták Nagykőrös egészség- ügyi ■ ágazatának középtávú tervkoncepcióját, melyet dr. Molnár Kornélia, a városi tanács vb egészségügyi osztályának vezetője terjesztett a tanácsülés elé. A téma többeket késztetett hozzászólásra. A tanácstagok panaszolták, hogy kevés a fürdőkórházi beutaló, nehéz a közlekedés Ceglédre és a telefonálás sem zökkenőmentes. Kérdezték, hogy belgyógyászati vagy elfekvő kórház lett-e a Fáskert utcai épületben. Érdeklődtek, hogy meg- szervezhető-e a hét végi fogorvosi ügyelet, s az új felnőttkörzetbe tartozók kérésükre maradhatnak-e a megszokott orvosuknál? Zsúfolt buszok Pej János tanácstag arról szólt, hogy betegként igen kedvező tapasztalatai .vannak a ceglédi kórházi ellátásról. Dr. Molnár Kornélia egészségügyi osztályvezető utalt arra, hogy valóban kevés a fürdőkórházi beutaló. Elmondta, hogy a hét végi fogászati ügyelet megszervezésére nincs lehetőség, a körzeti átszervezés során a beteg kérésére maradhat a régi orvosánál. Dr. Laczkó György, a Pest megyei Tanács V. B. egészség- ügyi osztályának vezetőhelyettese — mint mondotta — megvizsgálja, hogy juthat-e 'több fürdőkórházi beutaló Nagykőrösnek. Véleménye szerint — fővárosi tapasztalat is ezt támasztja alá — a fogászati ügyelet kihasználatlan lenne. Dr. Szabadfalvy András, a Ceglédi Városi Tanács Kórhoz igazgató főorvosa arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a ceglédi kórházban már szerelik az új telefonokat és 1—2 hónapon belül e téren már nem lesz ok panaszra. Kérte a nagykőrösieket, hogy a rendkívüli esetektől eltekintve a betegekről főként délutánonként érdeklődjenek. Elmondta, hogy a nagykőrösi kórházban nem elfekvő, hanem aktív és krónikus belgyógyászati osztályt hoztak létre. Oda kerülnek például azok is, akiknek a megfigyelése indokolt, például agyrázkódás vagy mandulaműtét után. Gál Andor, a Volán 20-as számú Vállalat ceglédi üzemegység-vezetője jogosnak találta a panaszt, mely szerint hosszú a menetidő Nagykőrös és Cegléd között, de figyelembe kell venni az utak állapotát, a vasúti kereszteződéseket és azt, hogy Nyársapáira is be kell térni. A felmérések szerint az autóbuszok kihasználatlanok. Viszont Cegléden olyanok is felszállnak a járműre, akik nem a kórháztól jönnek, ezért van a zsúfoltság. Megköszönte azt a segítséget, melyet a Nagykőrös városi Tanács és a 21-es Volán Vállalat nyújtott a kórház előtti autóbuszforduló megépítéséhez. Nem éltek panasszal Rostás Tibor, a nagykőrösi vasútállomás vezetője elmondta, hogy a -MÁV vizsgálja, hogy megállhat-e több vonat a Ceglédi szállásoknál. Á vita során dr. Laczkó György szívesen szólt arról, hogy jól működik a belgyógyászati osztály és az új bölcsőde, szép lett az átalakított Kalocsa Balázs utcai épület. Többekkel beszélgetett ottjár- takor, akik elmondták, várják az új rendelőt, mely bizonyára szép lesz, bár a jelenlegivel is elégedettek. Elismerően szólt a város párt-, állami vezetőinek az egészségügy fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységéről. A lakosság hangulata javult, s ma már bizakodó — mondotta. Dicsérte városunk két egészség- ügyi vezetőjét, dr. Molnár Kornéliát és dr. Nagy Máriát. Dr. Szabadfalvy András elmondta, hogy az átszervezés óta jelentősen nem nőtt a kórházi betegek száma... A kórház ellen nagykőrösi betegek nem éltek panasszal, melyből az következtethető, hogy , elégedettek voltak az ottani ellátással. Hát végi ügyelet Kocsis Jánosné, a városi tanács elnöke arról szólt, hogy lakások juttatásával segítik a letelepedni szándékozó orvosokat és gyógyszerészeket. Szólt az egészségügyi műszerellátottságról, az üzemorvosi ellátás zökkenőiről, mélyet a létszámhiány okoz. Bizakodva szólt az egészségügyben bekövetkező változásokról, melyek nagymértékben javítják a gyógyító, megelőző munka színvonalát. A tanácsülésen elfogadott középtávú egészségügyi tervben a következőkről van szó. A Fáskert utcai épületben működik jelenleg 66 ággyal a Ceglédi Városi Tanács Kórház III. számú belgyógyászati osztálya, melynek 60 ágyán nagykőrösiek fekszenek.' Még az idén az ágyszám 72-re emelkedik, majd 1983-ban teljes kapacitással, 120 ággyal dolgozik az osztály. Hatvan ágyra nagykőrösiek, harminc- harminc ágyya megyei, illetve ceglédi betegek utalhatók. Működik az új, korszerű konyha, ahonnan a város egészségügyi dolgozóit is ellátják ebéddel. A belgyógyászati osztály teljes felújítása a jövő év első felében befejeződik. A Városi Tanács V. B. Egyesített Egészségügyi Intézményének szakrendelői — a belgyógyászati szakrendelés kivételével — a Kalocsa Balázs utcában kezdték meg rendelésüket 1932. november elsején. Ott kapott helyet a gazdasági hivatal is. A régi konyha átalakítása után ide kerül a karbantartó részleg, szociális helyiség, a könyvtár és valamennyi raktár. Ideiglenes jelleggel a tüdőbeteg és bör-nemibpteg gondozó épületében lesz az ideges alkoholgondozó. Az átalakításon dolgoznak, s a tervek szerint a jövő év legelején birtokba vehetik a helyiségeket. Bár műszerekkel az egészségügy jól el van látva, azért újabbak beszerzésére is gondoltak. Javulnak az ellátás személyi feltételei is. A jövő évtől lesz városunknak ideges alkoholgondozó ideggyógyásza, valamint ideggyógyásza. A nőgyógyászaton és sebészeten is javult a szakorvosi ellátottság. Jelenleg az orvosi körzetekbe több felnőtt tartozik, mint kívánatos lenne, ugyanis számuk jóval meghaladja az országos átlagot. Ezért 1983. január 1-től létrehozzák a kilencedik felnőttkörzetet is. Ugyanettől az időponttól Nagykőröshöz tartozik hét végi ügyelet szempontjából Kőcser és Nyársapát is. Az ezzel kapcsolatos előkészületek folynak. Egy helyen őrzik A Széchenyi tér és a Magyar utca sarkán épül az új, 17 munkahelyes szakrendelő. A kiviteli tervek készülnek, az epület átadásának határideje 1985. december 31. Már elfogadták a 6 kocsihelyes mentő- állomás kiviteli tervét. A mentőállomás átadásának tervezett határideje 1983. december 31. A 17 munkahelyes szakrendelő megépítésével a Kalocsa Balázs utcai épületben helyiségek szabadulnak fel, ez lehetővé teszi a városban működő gondozók egy helyre telepítését és -megfelelő elhelyezését. Itt kap helyet a terhesgondozó, az ideg- és alkoholgondozó, valamint ehhez kapcsolódik a közelben lévő tüdő- és bőr-nemibeteggondozó intézet. A tervek szerint a Loson- czy utca 2. szám alatti épület, ahol jelenleg ideiglenesen a városi tanács Il-es számú bölcsődéje működik, alkalmas arra, hogy ott legyen a gyermekgyógyászati körzeti és szakrendelő, valamint az anya- és csecsemővédelmi szolgálat. Ily módon egy helyen őrizhetik a gyermekek egészségügyi adatait csecsemőkortól egészen felnőttkorig. K. K. A műhely valóságos kiállítás Nyugdíjasok találkozója A Kisiparosok Országos Szövetségének nagykőrösi és ko- cséri helyi csoportja, a nyugdíjas kisiparostársak tiszteletére szombaton este társasvacsorát tartott, mely egyben nyugdíjas kisiparosok kedves találkozója volt. A jó hangulatban lefolyt vacsorát ünneppé avatta, hogy ez alkalommal adta át Faragó Dénes I£IOSZ- elnök Somodi Gerzson lakatosmesternek az arany pecsétgyűrűt, mellyel a szövetség az idős kisiparos mestert ötven esztendős érdemes lakossági szolgáltató munkájáért kitüntette. Somodi Gerzson meghatot- tan vette át az aranygyűrűt. Somotji Gerzsont ismeri és tiszteli az egész város. Szolnoki utcai műhelye valóságos kiállítása az általa készített szép kályháknak, takaréktűzhelyeknek, s jó gazdasági gépeknek, s más lakatosipari munkáknak. Még ma is szorgalmasan dolgozik. Szakmáját boldogult atyjától tanulta, aki szintén több mint ötven esztendeig tevékenykedett, s így Somodi Gerzson édesapjával száz esztendőnél többet töltött a lakosság szolgálatában. Jó és szép munkájáért úgy az apát, mint most a fiát, a nagykőrösiek mellett vidékről is sokan felkeresik. A szép kisiparos-találkozót Koroknay Katalin KISZ-tit- kárral az élén, a szövetség nőbizottsága szervezte. K. L. Harmincéves szövetkezet Nehéz pontosan megmondani, hogy a Nagykőrösi Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet, melyet nemrégen még Gépjavító és Faipari Szövetkezetnek hívtak, mikor alakult meg. A dolog úgy áll ugyanis, hogy ai egyik jogelőd nevét 1951-ben, a másikét egy esztendő múlva vezették rá a szövetkezetek nyilvántartó listájára. Az előbbi a mezőgazda- sági felszereléseket gyártó, az utóbbi a gép- és járműjavító szövetkezet volt. Nötig a jogelődök rangjának és szerepének, jelentőségének megítélésében ma sincs semmiféle különbség, mégis célszerűnek látszott az idén sort keríteni az alapítás harmincadik évfordulójának megünneplésére. Az emlékezésre alkalmat adó tisztelgő közgyűlés az elmúlt hét végén volt az Arany János Művelődési Központban. A közgyűlésre vendégként megjelent többek között Ber- náth Tibor, a KISZŰV elnöke, Jankó Zoltán, a Pest megyei Tanác§ ipari osztályának vezetője, Pásztor István, az MSZMP városi bizottságának első titkára és Kocsis Jánosné, a városi tanács elnöke. A kollektíva történetére Barta István elnök emlékezett, külön kiemelve az alapítók érdemeit. Bernáth Tibor hozzászólásában vázolta a megye ipari szövetkezeteinek helyzetét. Mint mondotta, a szövetkezetek előtt nyitva áll a fejlődés útja, s ez a megállapítás különösen érvényes a nagykőrösi gépgyártókra és szolgáltatókra, akik mindenkor jól gazdálkodtak a lehetőségekkel. Ezt bizonyítja egyebek között a szövetkezet hét kitüntetése, s az, hogy már háromszor nyerte el ez a kollektíva a Kiváló Szövetkezet címet. Pásztor István a város vezető testületéi nevében köszöntötte a szövetkezetét. Elmondotta, hogy a város főként az utóbbi tíz esztendő látványos fejlődése miatt büszke erre a külföldön is jól ismert nevű közösségre. A szövetkezet szolgáltató részlegei fontos tényezők a lakosság ellátásában. Az ünnepi közgyűlés befejezéseként Barta István elnök jutalmakat adott át az alapítóknak, a törzsgárda tagjainak. A ma is dolgozó alapító tagok közül elismerésben részesült Magyar László, Csurgat Sándor, Pomázi Mihály és Zubány Miklós. A törzsgárda- jelvény 30 éves fokozatát kapta Magyar László, Pomázi Mihály és Zubány Miklós, a 25 éves fokozatát pedig Szívós Ambrus és Szabó Ambrus. Kevesebb évért járó törzsgárda- jelvényt összesen mintegy félszáz dolgozó. A szövetkezet nyugdíjasai közül tárgyjutalomban részesült Lajos Péterné, Bálint Pál, Szabó Gyula, Péczeli Imre, Harczi Sándor és Borbély János. F. P. Sikeres szakosztályok A Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi Sportegyesületének elnöksége a sportotthonban elnökségi ülést tartott, és megtárgyalta két szakosztályának beszámolóját. A birkózók száz fővel és 1982-ben három edzővel (Sá- rosi Béla, Sárost Tibor és Susán István) működnek. Erre az évre ütőképes és mindkét fogásnemben szereplő serdülőgárda kialakítására törekedtek, ök a jövő emberei és a későbbi ifjúsági, majd felnőtt csapat tagjai lesznek. A felnőttek között Szuda Zoltán szabadfogású 90 kilogrammos súlycsoportban országos bajnoki második, Strá- zsi Gyula kötöttfogású 68 kg- ban hatodik helyezést ért el. A többi korcsoportban számos értékes helyezést értek el a birkózók. Valamennyien sport- szeretetből és kedvtelésből sportolnak, semmilyen anyagi juttatást és munkaidő-kedvezményt nem kapnak. Ahol elindultak eddig 1932-ben, azokon a versenyeken öt korcsoportban kötöttfogásban összesen 15 első, 16 második és 14 harmadik; szabadfogásban pedig 22 első, 15 második és 22 harmadik helyezést értek el, zömmel A- és B-kategóriás viadalokon. Egy birkózó II., nyolc pedig III. osztályú, egy ifjúsági ezüst- és 4 személy bronzjelvényes minősítést ért el. A felszerelések kiegészítésére, kondicionáló teremre és vezető edzőre szükség lenne. Az asztalitenisz-szakosztályban 33 férfi és -23 nő szakmai felkészítését három segédedző (Pörge György, Erdey Pál és Pomázi Zsuzsanna) végzi. A múlt évben 4 felnőtt III. osztályú és 3 ifjúsági bronzjelvényes minősítést értek el a szakosztály tagjai. A megyei egyéni versenyben több 1—4. helyezést értek el. Az NB III- as férfiak mellett több gárdával és korcsoportban szerepelnek a megyei csapatbajnokságban. Cél az, hogy minél több képzett fiatal kerüljön a felnőttek közé. Rendezettebbé fegyelmezettebbé váltak az edzések. Megyei viszonylatban Cegléd után itt folyik a legeredményesebb munka ebben a sportágban. Gondot okoz hogy a megye bonyolult közlekedési rendje miatt a tömegközlekedési eszközökkel nem tudnak időben odaérni a vidéki versenyekre, a bázisüzem pedig nem tud mindig gépjárművet biztosítani. • Jó lenne, ha az étkezési pénz emelésére lenne lehetőség a növekvő árak miatt. Tervük az, hogy több korcsoportban városi bajnokságot rendeznek, 1985-ig pedig szeretnék elérni a B-.kategóriás szintet. Évzáró összejövetel A városunkban több éve népszerű kispályás labdarúgó TR AKIS Kupa mérkőzéssorozat szervező bizottsága ezúton is kéri a résztvevőket, hogy az évzáró összejövetelen, december 17-én (pénteken) 15 óra 30 perckor a TRAKIS ifjúsági klubjában csapatonként három fővel képviseltessék magukat. S. Z. Kedvezményes vásár A Nagykörös és Vidéke Áfész, az ünnepi bevásárlás megkönnyítése céljából, nyugdíjasvásárt rendez december 14—18-ig. Nagykőrösön a 100. számú Ifjúság ABC-ben (Ceglédi út), a 78. számú Kecskeméti úti csemegeboltban, a 17. számú Széchenyi téri, a 13. számú Tormás utcai, a 75. számú Ifjúság úti és a 3. számú Székely utcai élelmiszerboltban. Kocséron a 43. számú Szabadság úti élelmiszerboltban, Nyársapáton a 22. számú József Attila úti vegyesárubolt- ban. A vásár időtartama alatt, az év utolsó havi nyugdíjszelvény felmutatása ellenében 500 forint feletti élelmiszer-vásárlás esetén 10 százalék kedvezményt kapnak a nyugdíjasok. ■ Anyakönyvi ra Hírek Született: Király Dénes és Rimóczi Valéria: Valéria; Po- zsár Gyula és Kovács Irén; Anikó; Szabó István és Budai Sára: Renáta; Nagy Sándor és Tugyi Éva: Barbara nevű gyermeke. Névadót tartott: Kochán József és Faragó Éva: Krisztián; Gombai László és Papp Mária: Bernadett nevű gyermekének. Házasságot kötött: Nyerges Dénes és Marticzek Lídia; Lovas Gábor és Horváth Jozefa Csilla. Meghalt; Szőke Ambrusné Kőházi Kis Juliánná (Maros u. 19.); Bugyi Rozália (Kossuth L. u. 4.); Riegler József (Zrínyi u. 96.); Bognár István (Jászkarajenő, Felsőkara 149.); Kállai István (Újvilág u. 2.); Zsoldos István (Kazinczy u. 21.); Szabó János (Háromszék u. 4.); Csenki Kálmánná Illés Etelka (Petőfi u. 13.); Angyali Sándor (Vági I. lakótelep 8/C.); Nagy Sándorné Szelepcsényi Eszter (Arany J. u. 35.); Be- recz Józsefné Medgyesi Juliánná (Zrínyi u. 16.); Kaposvári István (Kálvin tér 4/a.) j Tiger József (Pöcök dűlő 16.)j Utasi István (Kocsér, Kinizsi u. 6.); Borzák István (Somo? gyi I. u. 11.). Sporthíreké A Kinizsi labdarúgó-szakosztálya megtartotta az 1982. évi őszi idényzáró értekezletét. Jelen volt a teljes szakosztály-vezetőség, az első csapat játékosai, Szőke Sándor városi sportíelügyelő, a Kinizsi elnöksége részéről pedig Bod- roghalmí János ügyvezető elnök és dr. Varga András. A pártoló tagságot Abonyi Sándor és Kalmár Dezső, régi körösi labdarúgók képviselték. . Marosji György szakosztály- elnök megnyitója után Pécsi Zoltán technikai vezető tartotta meg beszámolóját. A járási bajnokság bravúros megnyerése után, a megyei II. osztályban a cél az első három hely valamelyikének a megszerzése volt. Ez az elképzelés nem volt alaptalan, de a jó rajt után visszaesés következett. Az őszi sorsolás nagyon kedvező volt, annál nehezebb lesz a tavaszi. Nagy lehetőséget mulasztott el a csapat saját hibáiból. A feltételek maximálisan biztosítottak a jobb szerepléshez, de csak a közös munka, a vezetőség, az edző és a játékosok együttműködése lehet eredményes. Bánhídi József edző referátumában elmondta, hogy szívesen jött Nagykőrösre. Húszfős kerettel foglalkozott. Fő cél volt az állóképesség fokozása, a technikai és taktikai tudás gyarapítása. Nevelési feladat volt a munkára, sportra nevelés. A cél elérése, az első három hely valamelyikének megszerzése nem sikerült, hatodik lett a csapat. Hazai pályán 4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség: 9 pont; idegenben l győzelem, 3 döntetlen 2 vereség: 5 pont; összesen 5 győ- :elem, 4 döntetlen, 4 vereség, !7—21 gólkülönbséggel 14 pon- :ot gyűjtöttek, ez 53,8 százalékos teljesítmény. Az idegenbenj szereplés elfogadható, de a hazai pályán lem szabad lett volna öt pon- ot leadni. A csapat teljesítménye hul- ámzó volt. az idény elején jó, Jtána öt mérkőzésen vegyes, majd a szezon végén felfelé ívelő forma volt tapasztalható. Az első tíz hétben az edzéslátogatottság igen jó volt, majd hiányzások, sérülések, eltiltások befolyásolták az eredmények alakulását. Az őszi idényben szerepelt játékosok: Molnár (13), Terjá- ki (9), Bankó (12), Cseh (11), Karcsú (13), Gulyás (13), Szálai (9), Szabó (13), Kovács (12), Virágh (8), Farkas J. (10), Vígh (11), Németh (11); csereként játszott: Farkas I„ Lóvéi, Pesti, Dajka és Tiger. Góllövők: Szabó (9). Szalai (6), Vígh (4), Németh (3), Kovács, Benkó, Pesti, Virágh és Üjhartyán öngól. Két kiállítás volt: Szalai és Németh. Sárga lapot kapott: Németh 4, Szalai 3, Vígh 3, Virágh, Szabó. A kapott gólok nagy része figyelmetlenségből és fegyelmezetlenségből született. A tavaszi jobb teljesítmény eléréséhez a lehetőségek minden vonatkozásban megvannak. A hozzászólások során Bod- roghalmi János hangsúlyozta, hogy ne csak a vezetőség, a játékosok is akarják az előrelépést. Bakonyi István, az ifik edzője komolyabb munkára hívta fel a figyelmet, Abonyi Sándor a nagyobb akarást kérte a játékosoktól. P. S. Keddi sportműsor Asztalitenisz Sportotthon. 14 óra: általános iskolás fiú egyéni Áfész Kupa-viadal. Elmaradnak az előadások Az Arany János Művelődési Központban technikai okok miatt nem tartják meg a december 17-re, péntekre meghirdetett előadásokat. Elmarad tehát Pataki Ferenc fejszámolóművész műsora, valamint Béres Ilona és Kovács István előadóestje, vagyis a Pódium zent irodalmi bérlet második előadása. msm Mozi Esküvő. Színes, amerikai filmvígjáték. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban A nagy álom. Színes, szinkronizált, amerikai film. (16 éven felülieknek!) Fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Htrlap) 4