Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. DECEMBER II., SZOMBAT NÉPEK TANULTÁK MEG ÜJRA AZ ÉNEKET S záz esztendeje született Kodály Zoltán. Az egyetemes kultúra elkötelezettjei világszerte megemlékeznek róla december 16-án. Értékelik a pedagógust, a zeneszerzőt, a tudóst, a politikust, akinek „állandó tevékenysége, ifjúságától öregségéig, a bámulatos munkaszeretet és munkabírás mintapéldája. Az állandó munkálkodásnak őbenne rendkívüli kitartás, világos céltudat és sugallatos akaraterő adta meg egyéni minőségét.” Molnár Antal szavait idézve az utókor elmondhatja, hogy enélkül aligha születhettek volna meg az olyan remekművek, mint a Psalmus Hungaricus, a Concerto, a Háry János, a Marosszéki táncok, a Galántai táncok, a korosztályoknak örömet szerző kórusművek, a hangszeres irodalmat gyarapító kamara- és szólódarabok. Kodályról különben — az évforduló alkalmából — felesleges csak értekezni. Ha most közöttünk lenne és hallaná, hogyan vélekedünk róla, legyintene egyet és azt mondaná: vegyék elő a daloskönyveket és szószaporítás helyett inkább énekeljenek. Tenné azért, mert ö volt az, akinek a figyelme Bartókéval együtt a magyar népdal felé fordult, általa lett termékennyé, s az embereknek ismét visszaadta az éneklés örömét. Ezért hallgassuk tiszta szívvel gyermekeink énekét, biztassuk őket énekszóra, s velük együtt mi is fakadjunk dalra. A dal nemesít — írta Kodály, s ennek hatását csak az képes lemérni, tudomásul venni, aki maga is énekel. a nagy kórus, amely végül is harmóniád szólaltat meg, ekként zenghet Kodály születésének centenáriumában. Ezekben a napokban mindenütt róla beszélnek, az ő kórusait éneklik, darabjait játsszák. Az otthon, a haza úgy állít méltó emléket neki, ha napfényben ragyogtatja munkásságát. Nemcsak a tisztelet okán, hanem azért is, mert századunk alkotói között ő volt az egyik legnagyobb, aki élete utolsó percéig értünk, a közösségért, az emberekért munkálkodott. Kis emberek mindennapi öröme Akinek nem mindegy, mi lesz itt a zenében egy-két emberöltő múlva, nem mehet el közömbösen az iskola mellett, amikor ének hallik ki belőle... A lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből. Azon kell lennünk, hogy minél többek számára megnyíljanak. Mit kell tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját.” A művészet csarnokában A váci Hámán Kató Általános Iskola csukott ablakain át is jól hallható a tiszta csengésű dal: „A csitá- ri hegyek alatt régen leesett a hó...” ötvenhárom év telt el azóta, hogy Kodály a lent idézett sorokat leírta, ■ az iskolából kiszűrődő ének kapcsán megjegyezte, hogy „amit énekelnek, az rendszerint a művészet előcsarnokán is kívülesik”. Ma már azonban — ha nem is mindenütt, de legalább az ének-zene tagozatos osztályokban — megvalósult nagy zeneszerzőnk álma. Az ének-zene tagozat ötödik osztályában — ahonnan az énekszó is hallatszott — arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy vajon ki miért választotta a tanulásnak ezt a formáját - akkor, amikor köztudottan magasabb itt az óraszám, nagyobb a leterhelés, mint egy másik osztályban. — Már óvodás koromban nagyon szerettem a zenét. Apuék gyakran hallgatták a rádiót és én is hozzászoktam, megkedveltem. Beethoven a kedvencem — mondja nagyon komolyan Macsik Marika. — Apukám sokat énekelt velem. A hegedülés volt minden vágyam. Azért is jöttem ide. Most már nem mindig rajongok a hegedűért. Főleg akkor nem, amikor a többiek a téren fociznak, nekem meg gyakorolni kell — vallja be Kovács Krisztián. Antal Enikő majd kiesik a pádból, annyira szeretne valamit közölni. Megtudjuk, hogy az ő családjuk is gyakran énekel. Lajosmizsén vannak rokonaik. Ha odautaznak, akkor sohasem marad el a közös dalolás. Varró Líviát roppant gyakorlatias szempontok vezették. A nővére óvónő s nagyon hiányzik a munkája közben, hogy nem tanult zenét. A kérdésre, hogy ő is óvónőnek ké- szül-e, önérzetesen válaszol: — IsKodály: Serkenj fel... Tavaszy Noémi linómetszete ten őrizz! Nem akarom magam kikészíteni! Kocsis Gabi nevétve meséli: — Már az óvodában is nagy hangom volt — no, meg énekelni is szerettem. Apu mindig dicsekedett velem, ha társaság volt nálunk. Ügy belejöttem a sok házi szereplésbe, hogy természetes volt: ide jelentkezem. Az alja akkor is mez Az értelmes, eleven kis társaság sok mindenről beszél. Szó (szót követ, s már Kodályról elmélkedünk. Szavazunk a legkedvesebb zeneszerzőre. Szinte mindenki mellette dönt. Hajnóczy Katalin énektanámővel együtt kíváncsian várjuk a magyarázatot: vajon miért? — Kodály Zoltán nagyon sok népdalt gyűjtött. Szeretem a földolgozásait, mert egyszerűségükben is szépek — magyarázza Selymes Nóra. — Én akkor kedveltem meg igazán, amikor a Háry Jánost néztük meg. A harangjáték és a közjáték azóta is vezet nálam a „slágerlistán” — szól közbe Nagy Mária. Zsarnóczi Lívia zongorázni tanul. Azokat a darabokat játssza a legszívesebben, amelyekhez csak fekete billentyűket kell leütni. Ez a tény aztán alkalmat ad arra, hogy a pentaton dallamokról beszélgessünk. A dallam szóról Rákóczi Katalinnak eszébe jut, hogy milyen nagyszerűen lehet érteni Kodály zenéjét szöveg nélkül is. Ez a gyerekek számára ma már természetes dolog. Talán föl sem merül bennük, hogy a muzsikában rejlő mondanivaló fölfogásához a már hátuk mögött lévő négy és fél évi, Kodály-módszer szerinti tanulás segítette őket. Kodály-módszer... Kiderül, hogy a hármas számrendszer hasonlít a háromnegyedes ritmushoz. Megtudom azt is, hogy maga a ritmus- és zenetanulás segít a matematika megértésében, s az utóbbi még külön készséget fejleszt a más tantárgyaknál elengedhetetlen memorizáláshoz. Szívesen járnak a tagozatra — a nagyobb követelmények ellenére is. Igaz, hogy nem fenékig tejfel az ének-zene óra sem, de tessék elhinni, az alja akkor is méz — teszi hozzá vidáman Kocsis Gabriella. Mindennapjaikhoz hozzá tartozik a dalolás, a muzsika. Öröm és kikapcsolódás a lemezhallgatás. Ezek a tíz év körüli diákok már tisztában vannak a zene és a műveltség kapcsolatával, hogy e harmónia által válhatnak teljesebb emberré. Nem magánosok kedvtelése A szomszéd osztályban másodikosok vannak, ök is nagyon szeretik az énekórákat. Megfogalmazni még nemigen tudják, hogy miért. Jó dolog, hogy furulyázni tanulnak, hogy daltanuíás közben táncolnak. Kodály írja: ......a jól vezetett énekóra nem te her, hanem üdülés, derű és jókedv forrása. Akárhányszor látni, hogy „Egész életére beleoltja a nemesebb zene szomját... kii emberek valósággal felvillanyozva, boldogan jönnek ki az énekóráról." Egy ábrándos szemű apróság mégis megkísérli visszaadni azt, amit érez: — Ha zenét hallgatok, az beleszáll a szívembe, s hol sírni kell tőle, hol meg nevetni. Azt hiszem, ennél többet nem is kívánnak elérni a pedagógusok az ének-zene tagozatos általános iskolákban. Nem különleges gyerekeket, hanem majdani zeneértő és zeneszerető felnőtteket akarnak itt nevelni. Az csak külön szerencse, ha akad közöttük egy-kettő, aki élethivatásául is ezt választja. A nyolc osztályos tagozat tizenhárom éve működik ebben az iskolában. Győri Józsefné igazgató elmondása, no meg a látottak, hallottak alapján — kiválóan. Rendszeresen fölkeresik őket a világ minden tájáról az ének-zene tanárok. Az idén a belgiumi Neerpeltben első helyezést értek el az európai ifjúsági kórusfesztiválon. Elnyerték a Népművelési Intézet nívódíját is. Még kevés olyan iskola van, ahol megvalósultak Kodály Zoltán elképzelései a zeneoktatásról. Az lenne jó, ha minél több helyütt követnék — legalább lehetőségeikhez mérten — a váciak példáját, hiszen „a zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás, amelyet minden művelt nemzet igyekszik közkinccsé tenni. Kapja meg belőle a részét minden magyar gyermek!” KÖRMENDI ZSUZSA Vallomások: Zenéből zenébe tért Kodály születésének századik évfordulóján első kézből közöljük azokat a véleményeket, amelyek értelmezik a zeneszerzőt, a tudós embert, a világszerte ható pedagógust. Mondataik továbbgondolásra serkentenek, hiszen — Kodályt idézve — csak rajtunk áll, hogy milyen életünk lesz. Ekként vélekedtek írók, művészek, muzsikusok — akad hát mit ellesniük tőlük. Gyönyörűség legyen a tanulónak... Valamikor harcoltam a népies ellen: egy túlélt és epigon népiesség volt az, a Szabolcskáké és Pósáké. Ma fiatal költők mintha friss forrásokat nyitottak volna ugyanabból a régi, a népi talajból... Különös ritmusa a magyar lélek életének, hogy ez összeesik Kodályék gyönyörű fölfedezéseivel. (...) Hiszek egy kultúrában, mely mélyebb és régibb az irodalminál, mely élni, nőni és halmozódni tud írás nélkül is, mely előbb volt az irodalomnál, s ma is él még, noha bújkálva, s kiveszőben. Mély hála a nagyszerű gyűjtőknek, akik — mint Kodály Zoltán — átmentik az irodalom többé-kevésbé biztos éléstárába egy süllyedő világ halhatatlan gyümölcseit. Babits Mihály ★ Nem azért becsülöm Kodályt mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mert (nagyszerű emberi kvalitásaitól eltekintve) a legjobb magyar zenész. Hogy e barátság hasznának legjavát én láttam, és nem Kodály, ez újból csak az ő nagyszerű képességeit és félreálló önzetlenségét bizonyítja. Küzdelmeket nem éppen nélkülöző pályámon mindenkor bátran és nyíltan mellém állott, soha fáradságot nem kímélt, ha érvényesülésemről volt szó. Bámulatos biztos és gyors ítélőképességének köszönhetem akárhány művemnek végleges, az eredetinél tökéletesebb kialakulását. Bartók Béla •k Mily óriási örökséget hagyott ránk. Páratlan szépségű kórusműveket, a Psalmus Hungaricust, színpadi alkotásokat, amelyek ma is állandóan műsoron szerepelnek. Számomra azonban talán gyermekkarainak gyűjteménye a legkedvesebb. Mindnyájan tanulhatunk belőle, hangzásuk szépségéből, friss elevenségükből. Eredetiek, gazdagok, nemesen egyszerűek. A hallgató önkéntelenlll is Kodály szavaira gondol: Senki se túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon — sőt igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen hozzá. Benjamin Britten ★ Kodály több a nemzetművelőnél, a honalapító emberi rangja illeti meg. A két világháború között Kodály a nemzeti egység egyik alapvető feltételét kezdte megteremteni: az éneklő Magyarországot. A XVI. század félelmetes válságában egyszerre énekelni kezdett az ország, még a végvárak éhező, rongyos vitézei is énekmondókat tartottak, Tinódi csupán kiemelkedő nagy példa volt a sokból. Ez az ének tartotta össze a csaknem széthulló társadalmat. (...) Kodály ezt az éneklő Magyarországot akarta feltámasztani a lelkekre rakódott por és hamu alól: honalapító hevülete sohasem apadt (...) Kodály nem halt meg. Más történt vele: zenéből zenébe tért. Féja Géza ★ Én az ő nagyságát, távolról nézve, abban láttam, hogy milyen munkát vállalt egy ugyancsak nehéz helyzetbe került nemzet életében'. Az, hogy ő Bartókkal együtt lenyúlt a népi zenéhez, nemcsak azt eredményezte, amit Európában Stravinsky és a töb-
