Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

Az ifik rekordveresége Többet vártak Vecsésen ötvenszázalékos 15 pontos őszi szereplést terveztek Ve­csésen. Ettől azonban 'négy ponttal - elmaradt a- megyei I. osztályú labdarúgó-csapat. Természetesen elsődlegesen nem ennek elemzése volt a cél a PLSZ kihelyezett elnök­ségi ülésén. A szakosztály egészével akartak megismer­kedni. Az Összejövetelen részt vett Sári László, az MLSZ el­nökségi tagja, valamint Tu­­róczi Béla, a PTSH elnöke is. Az írásos beszámolót Kári János, a Vecsés Ferihegy SE elnöke, Németh László ügy­vezető elnök, Horváth Boldi­­zsár szakosztályvezető és Kleibán Antal edző egészítet­te ki. Régi egyesület A nagyközségi tanács és a Ferihegy Tsz patronálja első­sorban az egyesület, de a töb­bi belyi vállalat is segít. Több mint hetven éve, 1911-ben alakult a klub, amely most hat sportágat mű­ködtet: labdarúgó, kézilabda, ökölvívó, asztalitenisz, karate, túramotoros. A legnépesebb a fociszakosztály 134 taggal. A szebb napokat is megért, VIZÉP néven még az NB II- ben is szerepelt labdarúgók, az elmúlt két esztendőben két osztályt léptek előre. Tavaly a járási, idén nyáron pedig a II. osztály megnyerésével ju­tottak a megyei első vonalba. Ilyenkor szokásos a csapat­erősítés. Vecsdsen is ezt tet­ték, de ennek eredménye ed­dig nem mutatkozott meg, jól­lehet Qzsváth, Török és Tun­­ner személyében magasabb osztályú játékosokat is igazol­tak. A bizonyítványt sokféle­képp lehet magyarázni. Nem' kovácsolódott össze a gárda, amely szinte hétről, hétre más összeállításban játszott Edzésgond Eredetileg heti négy edzést terveztek, de csak hármat, tudták tartani, hiszen csupán néhány-. játékos, helybeli,, a gyón nehéz a helyzet ilyenkor, korai sötétedés esetén. Bár van világítás, ez nem kielégí­tő, s ennek fényénél csupán az erőnlét megtartására töre­kedhetnek. Sokat segít majd o tavaszra elkészülő füves tartalékpálya, amelyet 16 nagy teljesítményű, magas oszlopokra szerelt ref­lektorokkal világítanak meg. Az új játéktér lehetőséget ad arra, hogy egy időben ne le­gyen oly zsúfoltság az edzése­ken. A sportteleppel kapcso­latos terv: az öltözők korsze­rűsítése. S nem éppen focité­ma, de említésre méltó, hogy a kézilabda-játéktéren télen jégpályát alakítanak ki. A fociutánpőtlás biztosítása érdekében a négy helyi álta­lános iskolában házibajnoksá­got rendeznek, s az itt feltűnt tehetségeket bevonják majd a szakosztályba. Az iskolákkal jól együttműködik az egyesü­let. Sárga lapok Ifjúsági, serdülő és tarta­lékgárda képviseli az első csa­paton kívül a vecsési színe­ket. Az ifik szomorú rekord­ként 14-0-ás vereséget szen­vedtek néhány héttel ezelőtt. ősszel, szinte teljesen újjá­szervezett csapattal rajtoltak. A bajnokságban sok ifíjátékóS jutott a kiállítás sorsára, jó néhányan kaptak közülük sárga lapos figyelmeztetést. Ez utóbbi a felnőttekre is érvé­nyes, az I. osztályban a vecsé­­siek vezetik a sárga laposok sorát. Vasárnapi, sportszerűséggel kapcsolatos cikkünkben is fel­vetettük, hogy a játékvezetők, a szövetség aktívái készséger sen vállalkoznak szabályma­gyarázó előadások tartására. A vecsésiek szívesen rendez­nének ilyen oktatást. „A szurkolók szép számban látogatják a mérkőzéseket, na­gyon lelkesek, néha túlzottan is — említi a beszámoló. Nem egy esetben szidják a bírókat, a vendégsportolókat, s nem kevésszer saját játékosainkat is.” Ez a megjegyzés eleve fel­hívja a figyelmet az egyik ten­nivalóra. Hiszen, mint dr. Kö­teles György, a PLSZ elnöke rövid összefoglalójában meg­állapította: van feladat bőven. A mostani gyengébb minősí­tést csak ezek megvalósítása után javíthatják. Reitter László MHSZ-kitüntetések Kupa a múzeumnak A Magyar Honvédelmi Szö­vetség országos központja a Beloiannisz utcai székházában pénteken délután ünnepséget tartott, amelynek keretében a Kiváló munkáért arany-, ezüst­ös bronzjelvény kitüntetésben, valamint elismerő oklevélben és jutalomban részesítette mindazokat az MHSZ-sporto­­lókat, akik 1982-ben a világ- és Európa-bajnokságokon, a különböző nemzetközi verse­nyeken és az országos bajnok­ságokon eredményesen szere­peltek, illetve mindazokat a Több, mint százan Sínka ellen Maratoni szimultán — Nem volt még példa ar­ra, hogy-egyetlen nap 139 ki­hívómmal kelljen megmérkőz­ni — mondta Sinka Brigitta sakkmester, aki Pécelen adott szimultánt. A több mint tízórás verseny a helyi vendéglőben kezdődött, majd a művelődési ház kultúrtermében folytató­dott. A szimultán szervezésében nagy részt vállalt a péceli KISZ-bizottság, s Péceli Spar­tacus SC. sakkosztálya. Ver­senyzői szép számban képvi­selték egyesületüket a verse­nyen. Sokan indultak a Szeme­re Pál . Általános . Iskola és a mezőgazdasági szakközépiskola tanulói közül is. A még.általános iskolás Kre­­kács Sándor többször is táblá­hoz, ült, és másfél pontot szer­zett a mesternőtől. Döntetlent ért el ellene a 69 éves Birsián József, a 9 éves Csávás Zsolt, Almássi Zsuzsanna és Nagy Sándor, ök hárman a gödöl­lői járási középdöntőből beju­tottak a MÉH Kupa döntőjébe. A Spartacus versenyzői kö­zül győzött Papp Gábor, Rácz László és Vincze BaláZs a szak­osztály vezetője. Vincze a megyében eddig már 10 szimultánt szervezett. Legközelebb november 30-án Nagykátán és Tóalmáson lehet megmérkőzni Sinka Brigittá­val. Felesleges kirándulás A harmadik kísérlet Az elmaradt Göd—Sülysáp találkozó akadályozza a kapu-, zárást ■ a .megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Per­gessük csak vissza az ellent­mondásos történteket. A PLSZ hivatalos , közlö­nyében a Göd már korábban, a 4. számban közölte, hogy szep­tember 4-től szombaton vívja otthoni mérkőzéseit. Erről a tényről ellenfeleit külön is ér­tesítette, a Sülysápról azonban elfeledkezett. A sülysápiák ok­tóber 30-ári délelőtt lapunkból értesültek a szombati játékról, de már nem volt idejük az el­utazásra, amelyet ők vasárnap­ra terveztek. Á Göd tehát hiá­ba várta a vendégeket, akik értelemszerűen másnap már nein keitek útra. Mivel mindkét fél hibás volt a szövetség újrajátszást ren­delt el. A gödiék intézője táv­iratban november 17-re invi­tálta a sülysápi együttest. A vendégek nagy meglepetésre üres pályát találtak, senki sem várta őket. Ottlétüket a Gödi Tsz SK elnökhelyettesé­vel igazoltatták. Egyébként er­re a meccsre a szövetség sem készült, nem küldött bírókat. Ilyen előzmények után írta ki a PLSZ november 27-re a gödi találkozót. A felnőttek 13 órakor mérkőznek, előtte • az ifik játszanak. A két érdekelt csapat képviselőit hétközben a megyei szövetségbe invitálták vitás kérdéseik megbeszélésé­re. Az október 30-i rendezés, a november . 17-i utazás költsé­geit 50—50 százalékban a két egyésület fedezi. A szövetség hivatalos lapjá­ban egyébként szinte állandó téma volt az elmaradt meccs. A november 3-i számban el­rendelték a mindkét fél hibá­jából október 30-án elmaradt találkozó lejátszását még­hozzá 14 napon belül, kölcsö­nös megegyezés alapján. Er­ről a szövetséget értesíteni kellett volna. Bizonyára ez a határidő késztette a gödi in­tézőt a távirat feladására. A november 17-i közlöny ki­mondta a 'égső szót, novem­ber 27-én kell játszani. Ugye milyen egyszerű? — Reitter — járultak az említett sportolók kiváló szerepléséhez. Az ebben .a formában most első ízben megrendezett ün­nepség elnökségében többek között helyet foglalt Csémi Károly vezérezredes, honvé­delmi minisztériumi államtit­kár, az MSZMP KB . tagja, Páder János, az OTSH elnök­­helyettese és Kiss Lajos ve­zérőrnagy, az MHSZ főtitkára. Kiss Lajos ünnepi beszéde után 91 sportolónak és veze­tőnek, köztük számos világ- és Európa-bajnoknak, illetve he­lyezettnek nyújtotta át a ki­tüntetésekéi! Ezenkívül juta­lomban részesült 10 MHSZ- klub is eddigi munkájáért. Az ünnepséget követő foga­dáson Páder János, az OTSH elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket. A kitüntetettek nevében Bolla Mária, vitorlá­zó repülő köszönte meg az el­ismerést és felajánlotta az MHSZ Múzeumnak a szocia­lista országok oreli felkészítő versenyén elnyert hatalmas kupát Nemcsak atlétáknak Futófolyosó A Háttérben a készülő futófolyosó Reitter László felvétele Itt még kedvező időben, a szabadban rója a köröket az atléta. Háttérben egy épülő lé­tesítmény, éspedig a dunakeszi futófolyosó. A Vasutas-sportte­lep országúttal ellentétes ol­dalán készül a téli edzésekhez oly fontos épület. Betonala­pokra helyezi a daru a panel­elemeket. A dunaújvárosi Vasbetonszerelő Ipari Vállalat végzi a munkát. 1983. augusztus 31-re készül el a 126 méter hosszú, 5,20 mé­ter széles folyosó, amelyet nemcsak az atléták vehetnek majd birtokba. Enyhíti az is­kolások teremgondjait, s a tö­megsportot is szolgálja. Sőt más sportágak kedvelői is örülhetnek elkészültének. Télen, amikor a szabadban nem jó edzeni, gyakorolni, a teremben lehet erőt gyűjteni az új szezonra, javítani a technikán. A futófolyo­só átadása után nemcsak az edzéslehetőségek javulnak majd Dunakeszin, hanem bi­zonyára az eredmények is. Női kosárlabda-rangadó Külkeresek Ráckevén A legtöbb sportágban be­fejeződött az őszi idény, egyre kevesebb a sportesemény. Lab­darúgásban az NB I. 14. for­dulójára kerül sor. Kiemelke­dő mérkőzés várható Győrött és Tatabányán. A területi lab­darúgó-bajnokságban már csak a Duna-csoportban játszanak a Pest megyei együttesek. A nagy vihart kavart Göd—Süly­sáp meccset szombaton ren­dezik meg. Győzelmével, — s ha ificsapata is győz — a Göd átveszi a vezetést a megyei I. osztályban, s őszi bajnok lesz. Röplabdában is az utolsó forduló következik. Az NB II. Déli csoportjában vezető Külker SC Ráckevére láto­gat. A kosarasoknál a nők megyei rangadót vívnak, a Nagykőrösi Pedagógus a Du­nai Kőolajt tátia vendégül. SZOMBAT LABDARÜGAS. NB I. MTK-VM Oipesti Dózsa (Hungária krt., 13), Csepel—Debrecen (Csepel, 11). Bé­késcsaba—Pécsi MSC (Békéscsaba. 13), Vasas—Nyíregyháza (Fáv u.. 11), Rába ETO—Bp. Honvéd (Győr, 16), Zalaegerszeg—Diósgyőr (Zala­egerszeg, 13). Megyei I. osztály. Göd—Sülysáp (Göd, az ifitalálkozó 11. a felnőtt­mérkőzés 13 órakor kezdődik). KOSÁRLABDA. NB II. Nők. Kö­­zépcsoport. Nagykőrösi Pedagógus —Dunai Kőolaj (Nagykőrös, Petőfi Általános Iskola, 10). RÖPLABDA. NB II. Férfiak. Kö­zépcsoport. Gödöllői SE—MAFC (Gödöllő. Szabadság tér, 10). Kos­suth KFSE—Esztergomi Medicor (Szentendre, Dózsa György út, 10). Déli csoport. Aranykalász Tsz SK —Külker SC (Ráckeve, Kossuth u., 14). Nők. Középcsoport. Táti Tsz SK —Dabasi SE (Tát. Kertváros, 14). VASÄRNAP LABDARÚGÁS. NB I. Tatabá­nya—Ferencváros (Tatabánya. 13), Videoton—Haladás (Székesfehér­vár, 15). Területi bajnokság. Duna-cso­­port. Dunakeszi VSE—Bábolna (Dunakeszi 13), ÉGSZÖV—Orosz­lány (Kiskunlacháza. 13), Kossuth KFSE—H. Rákóczi SE (Szentendre, 13), III. kér. TTVE—Érd (Hévízi út, 13), Aranykalász—V. Ikarus (Ráckeve, 13). RÖPLABDA. NB II. Nők. Közép­csoport. Dunavarsányi Petőfi— Lehel SC (Friss u„ 10.30). SAKK. OB II. Keleti csoport. Dömsödi Dózsa—Törekvés SE (Dömsöd, Szécsényi u„ 9). Érdi városi verseny (Érd, 9). WmlNNEN— ONNA N ÉS H A hazánkban tartózkodó Hi­­detaka Nishyama, a Nemzetközi Amatőr Karate Szövetség (IAKF) 9 dános japán elnöke ma 16 órá­tól az Ü. Dózsa Vágóhíd utcai csarnokában, hétfőn. 29-én pedig 13.15 órától Antal János 3 dános mesterrel, a Pest megyei Karate Szövetség elnökhelyettesével be­mutató edzést tart. A Már a hét elején elfogytak a legyek a spanyol bajnokság hatal­mas érdeklődéssel várt rangadójá­ra. a hét végi Real Madrid—Bar­celona mérkőzésre. A szakértők bajnoki címet védő Real Socieda­­dot. B A romániai Buzauban. a Kár­­oát Kupa férfi nemzetközi kézi­labdatorna harmadik fordulójában Magyarország 28-24 (14-13) arányú vereséget szenvedett Lengyelor­szágtól és így csak a házigazdák ..B”-egytittesét előzi meg a tabel­lán. Q Egyre nagyobb az egyik leg­nagyobb hagyományú londoni klub, a Tottenham Hotspurs pénz­ügyi válsága. December 16-án bí­róság elé is kell állnia a vezetők­a Real Madridot tartják nagy csé- 1 nek. mivel nem fizették még min­­lyesnek, amely a legutóbbi for- 1 dig be az első negyedévi adótarto­­dulóban 4-0 arányban verte a * zásukat, 67 ezer fontot. APRÓHIRDETÉSEK A Budapesti és Pest megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Válr lalat felvételre keres központi osztályaira: állóeszköz-nyilván­tartót, újítási elő­adót, gyors-gépírót, beruházási előadót. — Jelentkezni le­het: 130-070-es telefon­­számon. Címünk: Bu­dapest IX., Vaskapu u. 4L ___________ Az Érd városi Tanács Építőipari Költségve­tési Üzem azonnali belépéssel alkalmaz 1 fő önálló építésve­zetőt felújítási, kar­bantartási és minimá­lis beruházási mun­kákra, kiemelt fize­téssel. A munkakör betöltéséhez techni­kusi minősítés és legalább 10 éves szak­mai gyakorlat, vagy főiskolai végzettség és legalább 5 éves szak­mai gyakorlat szüksé­ges. Jelentkezni le­het: Érd városi Ta­nács Építőipari Költ­ségvetési Üzem, Érd, Diósdi u. 69. sz. ala,tt, telefon: 45-645, 45-610. A Sződ Községi Kö­zös Tanács GESZ- vezetői állás betölté­sére pályázatot hir­det. Jelentkezni lehet számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelői képesítés­sel. Cím: Sződ, Dózsa György út 216._______ Felvételt hirdet a Ceg­léd városi Tanács Kórház-Rendelőinté­zet műszaki osztálya csoportvezetői mun­kakör betöltésére gé­pész szakon végzett technikus, üzemmér­nöki. mérnök vég­zettséggel rendelke­zők számára. Jelent­kezni a kórház mű­szaki osztályvezető­jénél lehet. ______ GÉPSZEV, FelsŐpa­­kony, felvételre keres magasan kvalifikált esztergályosokat. fé­nyező szakmunkáso­kat, egyenáramú vil­­lamosgép-szerelőket. dízeltargonca-szerelő­­ket, lakatos és he­gesztő szakmunkáso­kat. festőket, valamint betanított és segéd­munkásokat. Jelent­kezés: a GÉPSZEV munkaügyi osztályán. Megközelíthető: a pi­ros 54-és - áufóbü&z^ végállomásig, onnan a oestimrei mozi elől 6.20-kor induló GÉP­SZEV vállalati autó­busszal. — Telefon: Gvál. 143.________ ■ -20 atm. nvomású olaj­­kazán fűtésére, há­rom műszakos munka­­beosztásban kazánfű­tőt felveszünk, vala­mint karbantartó vil­lanyszerelőt, lakatos és csőszerelő szak­munkásokat a Monori Állami Gazdaság Ta­­karmányfelclolgozrt Üzemébe^ Csévha­­rasztra. Közlekedés vállalati busszal Mo­­norról és a környező kKpséfíokből. Takarítónőt keresünk Postavezérigazgatóság rXIT.. Krisztina krt. 6- 8 > azonnali beién^sre jó kereseti lehetőség kedvező utazási felté­telek mellett. Jelent­kezni lehet* de. 9—13 óráig a VI. em. *np szobatelefonon: 350-3*50^13-79 mellék, a fen- H i«4<Sben A Ceglédi Járási Épí­tői na rí Szövetkezet, ríegléd. Achim A. u. 26.. felvesz 2 fő mér­nök. üzemmérnök vagv nagv gyakorlattal rendelkező énítészterh­­níkust e1 őkészítő és kivitelező munkakör­be. A Monori Kefe- és Játékgyár nagykőrösi telepe, jó kereseti le­hetőséggel - faipari Szakmunkásokat és betanított munkáso­kat felvesz. Jelent­kezni lehet a nagykő­rösi telepen. ________ Szövetkezetünk felvé­telre keres, legaiabc trözépfoKú ruhaipart végzettséggel, 5 évet meghaladó 'gyakorlat­tal rendelkező szak­embert,. szalagvezetői munkakörbe, átmeneti lakásmegoldással. Je­lentkezés személye­sen vagy levélben. Cím: Gödöllő, isaszegi út 10—12 2100. Házi­ipari Szövetkezet. Jöjjön a húsiparba! Legyen munkatár­sunk! A Budapesti Húsipari Vállalat épí­tési üzeme munkavál­lalókat keres állandó telephelyen végzendő egy műszakos, válto­zatos. alkotó munká­ra. 42 órás munkahét­tel az alábbi munkakö­rökbe: gyors- és gép­írót, lakatosokat, víz«, gáz-, csőszerelőket, hegesztőket, villany­szerelőket. kőműve­seket (komplett bri­gádot is!), szobafestő­ket. burkolókőt, ku­bikosokat. Jó kereseti lehetőség. természet­beni luttatás. védőru­ha-ellátás, étkezés! le­hetőség, heti húsvásár­lási kedvezmény. jó szociális körülmények, sportolási alkalom. Vi­dékieknek munkás­­szállást biztosítunk! Jelentkezés: Budapesti Húsipari Vállalat. Bu­dapest IX;., Gubacsi u. 6.. építési Üzem. Justus László üzem­vezetőnél Telefon: 336-915'233 mellék. A Fővárosi Patyolat Vállalat í. 62. üzem­egysége Budapest IV., Attila u. 156. Felvesz: betanított férfi és női munkaerőt, jó kere­seti lehetőséggel. A dolgozó kívánságának megfelelő műszakba. Ezenkívül felvesz:' villanyszerelőt, udvari segédmunkást, ker­tészt, szobafestő-má­­zolót, lakatost. Felvételre keresünk: vízvezeték-szerelőt 4500—5000 Ft-ig, autó­szerelőt 4000—4500 Ft­­ig, liftszerelőt . 5500— 6000 Ft-ig, villanysze­relőt. 4000—5000 Ft-ig, műszerészt 4000—5000. Ft-ig,. kőművest 5000— 6000 Ft-ig, géplakatost 5000—5500 Ft-ig, női öltözőőrt 3000—3500 Ft­­• ig, - *meó-laboránst' 3000—3500 Ft-ig, udvar­­takarítót 3000—3500 Ft­­ig, gépkocsivezetőt 5000—6000 Ft-ig, hűtő­házi rakodót 6000—7500, Ft-ig, műhelyírnokot 2500—3500 Ft-íg. ' Cí­münk: Magyar Hűtő­ipari Vállalat Buda­pesti Gyára, Bp., Tóth Kálmán u. 8—10. 1097. Telefón: 341-790/28 mellék, munkaügyi osztály. ; Az AMFORA budaörsi raktárüzlete nemcsak közülétek, hanem egyéni vásárlók előtt is nyitva áll, tehát önt is várja különféle tá­nyérokat, tálakat, po­harakat, kancsókat, hőálló edényeket, ház­tartási és ún. eldobó műanyag cikkeket, té­rítőkét. törlőruhákat, késeket, konyhai fém­eszközöket stb., kínál önnek az önkiszolgáló raktárüzletünk. Az M7-es út budaörsi benzinkútla melletti raktárház! AM.FORA­­*püietben. Biztos par­kolási lehetőség.. Az . áru kézikocsival az autóig vihető, tooo Ft vásárlás felett 5% en­gedményt adunk (kö­­zíileteknek!) Telefon: 868-100/29. Faipari gépekhez értő, hegeszteni tudó tmk-. lakatost felveszünk. 1 Jelentkezni /lehet: a Monori-tí'eíe- és Já­­tékgyár, nagykőrösi telepen. Eladó Wartburg lim. ZH rérfdsz. Kovács; Nagykőrös, * Báthqry Vl........ Aszouun ííU «ini- • tési telek . $Iadó. Ér- • deklodni* Baross tér * 9. sz.' » Megvételre * felkíná- ; lünk nagy. mennyiség- * ben jóí kezelt szerves- v trágyát, illetve kerté«* szelek számára ka- ? rámtrágyát. Ar: ipeg- j; állapodás Szerint. Je- j lentkezés: , örményes, 1 Üj Élet Mgtsz, - .Dózsa. Gy. ü.,86/a. Telefon: 8, Telex: 23-532. j Gödön • kertes ház ál- < landó ' lakásnak, vagy nyaralónak eladó f vagy elcserélhető. — , „Több szintes, nem be- ; fejezett 112 475” jel-1 igére újpesti hipde- J tőbe. , j Eladó Monoton, a 4- i es főúthoz közel 200- as telek, félkész! sző- í» ba, konyhás kis h^z- j zal, plusz kétszintes » csalácjiház-.alappal. j, Érdeklődni:’ Monqr, | Kossuth L. n. 68. 1 •! Eladó Pálfái erdőbe nyíló, bekerített. 800 - n.-öl zárt kert. Kút. villany van és szőlőd gyümölcsös is van' benne. Érdeklődni: j Nagykőrös, alszegi szénéskert, Szentpé­­téri. Azonnal beköltözhe­tően eíödó Nagykő­rös, Kossuth 85. szá- . mű ház. Érdeklődni e 1 48. szára alatt, Fá! Zoltán. ~ - '> '■ •* 1000-es esztergát, "asz* . tali-fúrót-vennék. . Polgár János,' GödÖJ-: lő. Kállai Éva u. 64.. Magyar, tarka Veíhhéf: üsző, hízók,’ süldők,', malacok, eladók.’ Sza~ lay Zsigmond, ■ Gödöl- ' Tő, Balassi u., 15. Eladó vagy bér be ,'ad.ó, betegség miatt 70- db - hasas birka, .. takar«' mánnyal, etetőrácsok­­kai együtt, valaifriríí 2 db fiasdisznó mala­cával, 2..db 150—200 kg borjú. 1 db hízőÁÍ> db décérfíbéfbén—STTÖTÍT* liter tejet adó tehén,, ícsgk próbafej éssel, eladó ellés után).. Ér­deklődni 16* óra után,: Monor,’ Ceglédi út 36. (4-és -'főúton*“ 37—*88v km). Bíró.____________ Három szoba ö3sz­­komfortos;' közpóhtl fűtése? családi ház,.' garázzsal, melléképü-.' léttel. 200 , négyszögé1 Öles telken, eladó Szada; Árpád út 3. * Családi ház Nagykő­rös központjában,­­Encsi utca 27. szám4 alatt eladó. Érdek­lődni: Nagykőrös* Szolnoki út 1. szám. Eladó 4 éves Lada gépkocsi. 1 db bőr ülőgarnitúra. 1 db sztereó rádió-magnó- Hang'fal. Cím: Cég­léd. Budai út, 7. Eladó Budapesttől 30; km-re (Etyeken) szo«y ba, konyha. kamrás házrész, kis kertfel. Irányár: 100 ezer Ft Sürgős! Érdeklődni, lehet: Etyek, Felső­­hegy út 41. Szombat, vasárnan., , , 1983 decemberében, lejáró műszakival 8 éves Raj-Gaz eladó. Ugyanott bontásra . vagy munka génnek. Dlatós kis tehergép­kocsi. — Érdeklődni: Nagykőrös, Béke u. 40. SZ. a XV., Hevesi Gyula út 38 és 40 sz. között. Nyitva: 11-től 19 óráig, szombaton: 10-től 15 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom