Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-07 / 262. szám

1988. NOVEMBER 7., VASÄRNAP Góliátok Megtréfálta a természet a baranyai kertészeket: egyes növények valóságos termésóriásokat produkál­tak. Más években is előfor­dult egy-egy ritkaságszám­ba menő példány, az idén viszont akár a különleges­ségek kiállítását is megren­dezhették volna belőlük. Nyilvánvalóan az idei for­dított időjárásnak köszön­hető ez a jelenség: nyáron a bőséges csapadék hizlal­ta, ősszel a sok napfény és meleg érlelte a kerti gőliá­­tokat. A Mohácson lakó Schiszler Józsefnek negy­venkilós sütőtökje termett. Lövész Antal pécsi kertjé­nek dísze egy hetvenkét dekagrammos paradicsom volt. Az ugyancsak pécsi Kelemen Károly több mint negyven centiméter hosz­­szú jégcsapretket ásott ki a földből. Gál Ferenc komlói kertjében öt kilót meghaladó súlyú karalábé termett, ötszöröse a nor­málisnak. Több helyütt is találtak a burkonyabokrok alatt egy-másfél kilós gu­mókat. A politizálás hétköznapjai a DKV-han Hogy ez mekkora felelősség? A jó munka már önmagában is politikai megnyilvá­nulás és kifejezi a szocialista társadalom céljaival való azonosulást. A politizálás mindinkább szétfeszíti a meg­szokott formákat; új módszereket követel az élet. Mi­lyeneket? Miként oldják meg a gazdaságirányító felada­taikat a pártalapszervezctek? Mcgfelelőek-e a partner­­kapcsolatok? Együtt él-e a gazdasági és a politikai ve­zetés? Ezekre és hasonló kérdésekre kerestünk választ a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalatnál. Be­szélgető partnerünk Őri József, a pártbizottsága titkára volt. Mozgósító erő Divatos keretek A Látszercszetl Eszközök Gyárának budakeszi telepén havonta 18 000 különféle diva­tos, műanyag keret készül. Termékeik a világ sok orszá­gában kedveltek és keresettek. Veress Jenő (elvétele — Nálunk is, mint minde­nütt ma az országban, meg­nőtt a párttagság felelőssége. Ugyanis ütköznek a különbö­ző érdekek és ezek- hatását mérlegelve kell politizálni, s végrehajtani a határozatokat. Ehhez az szükséges, hogy párt­­szervezeteink kellőképpen tá­jékozottak legyenek — és tisz­tán lássák a gazdasági terüle­tek feladatait, s megoldásuk lehetőségeit. Mivel a DKV-nál számos döntés helyi hatáskör­be került, ezzel megnövekedett az alsóbb szintű politikai irá­nyítás jelentősége is. Azaz, jobban érvényesül az adott te­rület gazdasági döntéseiben a pártvezetés. — Az alapszervezetek gaz­daságpolitikai kezdeményezé­seiket és javaslataikat — el­sősorban a vállalati éves mű­szaki-gazdasági és üzemszer­vezési intézkedési terv ké­szítése során vetik föl. Ezt fontosnak tartja a vezetés, mert így a helyi feladatok megoldásában — az egységes szemlélet hatásaként — jog­gal számíthatnak az alapszer­vezetek mozgósító erejére, a párttagok példamutatására. — A tavalyinál kevesebb kőolajat dolgozhatunk fel idén, s ez már önmagában is fokozott figyelmet igényel a munkában. Mert tény, hogy a kevesebb olajból is biztosíta­nunk kell a hazai ellátást. Kell, hogy legyen elegendő háztartási tüzelőolaj, benzin, motorolaj és sok egyéb tovább hasznosítható alapanyag. Ugyanakkor, nőnek exportkö­telezettségeink is. Miként te­hetnénk meg ezt a pártalap­­szervezetek aktív közreműkö­dése nélkül? Ide tartozik vi­szont, hogy nem bízhatunk mindent csupán politikai-tu­dati tényezőkre! Meg kellett teremtenünk a szükséges anya­gi ösztönzést is. Az Állami Gazdasági Bizottság — a többlet tőkés exportért — jó­váhagyott számunkra 4 millió Befejeződött egy életút Oscar-díjas ízmester „Ki kóstolja s eszi a te főztöd, az tudja csak: a lel­ked tündököl lel­kesen sürgő kezed­ben. E szakácsdi­csérő sorokat Ber­­da József egy korcsmárosnét magasztaló, ódái hangú versében ír­ta le, de bizonyá­ra írhatta volna a most elhunyt Eigen Egonról is. A Jászságban született 1919-ben, ott ízlelte először az Alföld fűszer­számokat mesteri módon használó, a hagymák ízét, a paprika színét, erejét az étkekbe belekomponáló szakácsainak főzt­­jét. Persze, az itt tapasztalt hagyo­mányos konyhai tudományhoz sok újabb jóízű titkot kellett ellesnie, ki­kísérleteznie, amíg útja az ország legnevezetesebb vendéglőinek a tűzhelyeihez ve­zette. Íme, a tisz­teletet parancsoló névsor: 1936-ban mutatkozott be fiatal szakácsként a budapesti Or­szágház étterem­ben. majd a hírős kecskeméti Beret­­vás fehér asztalai­ra tette le névje­gyét, pontosabban a főztjét, később a Ritz, a Dunapalo­­ta következett, de aztán jött a hábo­rú. A kanál csak akkor kerülhetett vissza lelkesen sürgő kezébe, ami­kor a szárazbab és lópörkölt után is­mét jutott valami más fazékbavaló is a vendéglátó­­iparnak. A Viktó­ria és ismét az Országház étterem konyhájában töl­tött hat évet, in­nen szerződött át a Duna Szállóba. Űj állása addig tartott, mint ma­ga a szálló, ame­lyet felrobbantot­tak, hogy helyet adjon a nyomába lépő úinak: a Du­na Intercontinen­talnak. Amíg az Inter épült. Eigen Egon a Hungar­­hotels agytrösztjé­ben tevékenyke­dett. Kö7ben bele­beleszólt kialakuló birodalmának, a Duna Interconti­nental konyháinak építésébe. S ami­kor megnyílt az új szálló, ő lett a hotel három konyhájá­nak csúcsfőnöke. Gyakran volt tagja a külföldi országokban ren­dezett magyar he­tek válogatott szakácscsapatá­nak. A brüsszeli világkiállítás em­lékét őrzi a kel­bimbó brüsszeli módra nevű, köz­kedvelt Eigen­­kreáció. A neve­zetes lipcsei vásá­rokon kilencszer vendégszerepeit a magyar vendéglő konyhájában. Hó­dolt tudományá­nak a kölni és a londoni szakács­fesztivál vendég­serege is, amikor megrendezték az Interconti nental­­szállodák konyha­­művészeinek talál­kozóját. 1966-ban Floridában ren­dezték a Séfek a dobogón mesterek vetélkedőt. és Eigen lutalma az Oscar-dí) volt, majd hat évvel később a frank­furti szakácsolim­pián másodszor is Oscar-díjat kapott, ezúttal nem egyé­nit. hanem a csa­patának tagjaként. forint bérpreferenciát, s mi előre, vállalva a kockázatot, mert ez elengedhetetlen, e hetekben kiosztjuk a kapott pénzt. Kiknek-kiknek érde­mük arányában. Ha kudar­cot vallanánk, a részesedési alapunk látná kárát, azaz, a közösség. Mindezt természete­sen előre megmondtuk, meg­beszéltük, a pártcsoportokban is megvitattuk. Azt hiszem, nem túlzás: minden üzemi de­mokráciának alapvető és pél­daadó része a demokratizmus. Ezen múlik a hitelünk. Ezért nagy kommunistáink hétköz­napi felelőssége. Csak meggyőzéssel — Jelenleg 2850 embernek ad kenyeret a Dunai Kőolaj­ipari Vállalat — 520 pártta­gunk van! —; ennyien fele­lünk 14 milliárd forint értékű eszközállományért. Hogy ez mekkora felelősség önmagá­ban? Most viszont újabb óriási értékkel gyarapodunk — elkészülési határideje 1984. év vége —, olyan nagyberuhá­zásra kaptunk engedélyt, amely rövid idő alatt hoz hasznot az országnak. A 6 és fél milliárd forint hitellel lé­tesülő katalitikus krakküzem­­csoport építésénél — csúcs­időben — 1700 kivitelezővel, szerelővel kell számolnunk, köztük sok külföldi szakem­berrel. Milyen lesz a szociá­lis ellátottságuk, miként ala­kulnak élet- és munkakörül­ményeik nálunk? Ilyen és még sok más kérdésre kell választ adnunk. Egyetlen munkást sem veszünk föl ka­pun kívülről, átcsoportosítá­sokkal kell biztosítanunk a munkaerőt. Eredetileg több mint száz ember szükségessé­gét határozták meg gazdasági vezetőink — minden terület­ről a legkiválóbb műszakiak­ra esett a választás —, de az is lehet, hogy kevesebbel kell megoldani az üzemindítást. Nagy politikai feladat dol­gozóink meggyőzése, hiszen több üzemben munka- és üzemszervezési intézkedések tucatjaival, technológiák mó­dosításával, újfajta bérezés bevezetésével igyekszünk, föl­szabadítani az embereket, mi­közben tudjuk, hogy minden­ki ragaszkodik a megszokott­hoz. Élő tartalékok — Említésre érdemes azon­ban egyéb fejlesztési tevé­kenységünk is. Idén ugyanis a néhány éve fölvett 600 millió forint exportárualap-bővítő hi­telből több jelentős létesít­ménynek kell elkészülnie. Olyanoknak, amelyekkel szé­lesedik termékösszetételünk, importot pótolhatunk. Már no­vemberben megkezdődik pél­dául a mikrokristályos paraf­finüzem próbatermelése: ener­giamegtakarítás szempontjá­ból fontos a fáklyagáz-haszno­­sító üzem; és ha jövő év ele­jén dolgozni kezd egy új üzemanyaggyárunk — szinte a MALÉV teljes szükségletét kielégíthetjük. Befejezésé­hez közeledik már a benzin­keverő automatikarendszerünk — segítségével a minőség ja­vul. Százhalombattának is nagy segítséget jelent az iszapcentrifuga elkészülte, amely alkalmas lesz a városi hulladék elégetésére is, a kör­nyezet szennyezése nélkül. — E munkák során termé­szetszerűleg “szintén előfor­dulhatnak érdekösszeütközé­sek. Ilyenkor nem mindig elég a rábeszélő, bizonygató szó. Arról nehéz lenne bárkit is meggyőzni, hogy nem jogos az igénye. Inkább bátran meg­mondjuk: nem a kérés indo­kolatlan, csak épp a teljesíté­séhez alkalmatlan az időpont. Ezt megértik és elfogadják az emberek, a csoportok. A kő­olajfeldolgozóban ma is élő tartalékként kezeljük a mun­­kaverseny-mozgalmat. Sok se­gítséget kapunk a szocialista brigádoktól. A beruházások határidős befejezése is elkép­zelhetetlen nélkülük. Párt­­szervezeteink már munka­­programjaikban is meghatá­rozzák saját gazdasági jellegű tennivalóikat — az ismert leg­fontosabb feladatok alapján. Új megoldások — Nagy szerepük van párt­életünkben a rendszeres be­számoltatásoknak is. Eseten­ként, az adott üzem munkájá­tól függően, a párton kívüli gazdasági vezetőt is felkérik, és közösen beszélik meg egy­­egy eltelt időszak tapasztala­tait. — Kísérletezünk természete­sen új megoldásokkal is. Ta­valy indítványozta például a. termelési főosztály pártvezető­sége egy újfajta politikai együttműködés kialakítását — a gépészeti főosztály pártve­zetésével. Kimondottan a gazdasági munka színvonalá­nak javítására. Ez szintén sok konkrét napi segítséget jelent — a vállalati elképzelések va­lóra váltásához. Nem avatkoz­nak ugyan egymás munkájába, de érezhető kooperációjuk ha­tása: csökkentek a leállási veszteségidők, javult az anyagellátás és hasonlók... A mondat végére hirtelen pont kerül. Telefonon kéri őri Józsefet egy soron kívüli megbeszélésre, az épülő kata­litikus krakküzemcsoport irá­nyítógárdája. Dodó Györgyi Szezonzárás előtt Az utolsó rakományok A csepeli Duna Kertészeti Tsz-ben 811 hektárról szedik az őszi karfiolt. Termékük jelentős részét a hűtőházak dolgozzák feL A vállalat nem érezheti meg Vendégmunkások az irodákból Ha egy 750 fős üzemből harminc-negyven ember folyamato­san hiányzik, az már veszélyeztetheti a termelést. A Telefon­gyár nagykátai gyáregységének vezetői tudják, hogy ennyi em­bert az utcáról felvenni nem tudnak. Más megoldást kell hát találniuk. A vállalaton belüli gazdasági munkaközösség célra­vezetőnek ígérkezik. Ennek megszervezéséhez azonban idő kell, különösen, ha igaz az: ezen a környéken ősszel, a mezőgazda­­sági munkák idején senki nem kisvállalkozik. A termelés vi­szont nem akadozhat, még átmenetileg sem. Ezért mondták a gyár vezetői, hogy először az alkalmazottak mennek le a mű­helybe, s ha kell, az osztályvezetők, utánuk pedig a főmérnök és az igazgató. Felajánlott túlórák A nagykátai üzem amolyan szolgáltató gyáregység a válla­laton belül, itt gyártják a kész­termékekhez szükséges alkat­részek 90 százalékát. Ha nem tudják teljesíteni a terveket, azt az egész vállalat megérzi. Nem véletlenül okoz nagy gon­dot a gyáregység vezetőinek, hogy a fémalkatrész-üzemben krónikus munkaerőhiány ala­kult ki. Ezen még az sem se­gített, hogy az utóbbi években itt az átlagosnál magasabb — 7—8 százalékos — volt a bér­­fejlesztés. A környéken lévő üzemek még ennél is jobb le­hetőségeket kínálnak. S a mun­kafeltételek sem a legrózsá­­sabbak ebben az üzemben: nagy zajban, meglehetősen piszkos munkát kell végez­niük az embereknek. A fiata­lok nem szívesen jönnek ide, nem tudják pótolni a nyugdíj­ba vonulókat — Az idén még fokozta a gon­dunkat — mondja Rigó Mihály főmérnök —, hogy feszítettebb lett a témpó, alkatrészüze­münk túlterhelt. Nekünk leg­alább negyedévvel kellene megelőznünk a késztermékek gyártását, a jelenlegi helyzet­ben jó, ha az egyhónapos átla­got tudjuk tartani, de néha mindössze napokra csökken az idő. magyarul, az utolsó pilla­natban szállítunk. Azt még mindig elértük, hogy közvet­lenül ne akadályozzuk a válla­lat termelését. Ehhez önkéntes túlórákra és átcsoportosításokra volt szük­ség. A különböző brigádok szombat-vasárnap mentek be a gyárba túlórázni, a KISZ-ta­­gok 300 túlórát vállaltak. A tekercsüzemből is átirányítot­tak húsz embert az alkatrész­­gyártáshoz, a különböző osztá­lyokról pedig két-két dolgozó ment le az üzembe két hónap­ra fizikai munkásnak. Mintha nem is ugyanabban a gyárban járnánk. A tekercse­lőüzem tiszta, világos, csöndes műhelyei után az alkatrész­­gyártó egy kicsit lehangoló lát­vány. A zajban nehezen értjük egymá$ szavát, a műhelyek meglehetősen zsúfoltak is. Be kell látnom, nem a legvonzóbb munkahely. Bizonyára az a vil­lanyszerelő-szakmunkás sem repes az örömtől, aki most egy egyszerű gép karját húzogatja nyolc órán keresztül, vagy az a kőműves, aki tőle nem mesz­­sze valami hasonló munkát vé­gez. Az első gondolatom az, nem túlzás-e, hogy egy szak­munkás. szakmunkásbérért be­tanított munkán dolgozzon. Mégis el kell fogadni a ma­gyarázatot, hogy most itt sok­kal nagyobb a tét: az egész vállalat éves eredménye. Szük­ségmegoldás ez kétségtelenül. Egyaránt az a gyárnak és a munkásoknak. Több pénzért — Az átirányított dolgozók eredeti átlagbérüket kapják — mondja Ambrózi István üzem­vezető —. de, ha az ittani tel­jesítményükkel többet tudnak keresni, akkor azt fizetjük ki. Eleinte persze, nem lehet száz százalékot várni senkitől, még ha betanított munkáról van is szó. így is felbecsülhetetlen se­gítséget nyújtanak az üzem­nek. Nehezen hihető, pedig van ilyen, hogy néhányan itt is maradnak, nem mennek visz­­sza eredeti munkahelyükre. A gyár erre ösztönzi is dolgo­zóit. Három-ötszáz forinttal többet kereshetnek itt az em­berek, mint más területeken. Ám még ez is kevés, a jövő­ben még jobban szeretnék megfizetni az itteni munkát. Zaja Katalin, a könyvelés­ről jött le a műhelybe, s a két hónap letelte után is marad. — Nem is annyira riasztóé a munka, mint mondják. Igaz, piszkos és zajos is, de változa­tosabb. mint az irodában. Nem szeretem én annyira a köny­velést. de nem utolsó szempont a pénz sem. Az irodán keres­tem 2500 forintot, itt a mű­helyben 6—700 forinttal több lesz a fizetésem. Ennyiért már érdemes lemondani az íróasz­talról. Természetesen az üzemen belüli vendégmunkások közül nem mindenki gondolkodik így. Mészáros Károlyné, a te­kercselőből jött át. — Megtanulni ném volt ne­héz ezt a munkát, bár kicsit nehezebb és sokkal piszko­sabb. A pénzem nem lesz ke­vesebb itt sem, talán még töb­bet is kaphatok. Nem, itt azért nem maradnék. Letelik a két hónap, és megyek vissza a te­kercselőbe. Vannak vállalkozók Az átcsoportosítás elérte a célját, de végleges megoldást nem jelent. A gyár vezetői sem tartják annak. Bar az el­ső kéthónapos turnust valószí­nűleg még újabb követi. A gyár főmérnöke sokat vár a dolgozók vállalkozókedvétől is. — Mindenképpen stabilizál­ja majd a helyzetünket, ha legalább ötven fővel elindul a gazdasági muhkaközösség. Ed­dig 20—25 jelentkező van. A szabad idejükben dolgozná­nak, mi a rendelkezésükre bo­csátjuk a gépeket és körülbe­lül ötvenforintos órabért tu­dunk adni. Ez minden bizony­nyal vonzóvá teszi a vállalko­zást, hiszen ez jóval több pénz, mint amennyit például a túl­óráért tudunk fizetni. Ennek ellenére r.em monda­nak le arról, hogy legalább 20 —25 fővel növeljék a létszá­mot. Üj munkáskezekre még akkor is szükség lesz. ha a gaz­dasági munkaközösség bevá­lik. S tudják Nagykátán azt is, hogy jelentkezőket csak az eddiginél vonzóbb feltételek mellett várhatnak. M. Nagy Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom