Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-23 / 275. szám
4 2*«n 1 Kfímav 1982. NOVEMBER 23.. KEDD Látogatás a Bartók-emlékházban Megszólal a nagy Harmónia... A kétszintes villa hófehér falain megcsillan a késő őszi napsugár. A kapu előtt autóbusz fékez. A délelőtti csöndet, hirtelen vidám gyermekzsivaj töri meg. Második-harmadik-negyedik osztályos általános iskolások igyekeznek a kertkapu felé. A kerítés falán tábla hirdeti, hogy ez az épület volt Bartók Béla utolsó magyarországi lakóhelye. Ma múzeum; Bartók-emlékház. Bartók-kráter Elragadtatott kiáltások röppennek: — Jaj, de szép! — Tényleg, itt élt Bartók Béla? — Akkor is ilyen volt a ház? Közben az üveg bejárati ajtóhoz érnek. A kis siserehad egyetlen intésre elcsitul. Bent Dicső Csabáné múzeumpedagógus üdvözli a vendégeket. Az előtérben a nagy magyar zeneszerző hatalmas fotója állítja meg a gyerekeket, majd a figyelem a magyarázó Dicsőné felé fordul: — Ez itt a Merkúr bolygó kiterített felszíne — mutat a másik falra. — Egyik kráterét Bartók Béláról nevezték el. Mit tudtok Bartókról? A válaszok gyors ütemben követik egymást: zeneszerző, kiváló zongorista, népdalgyűjtő. A dolgozószobában vagyunk. Itt a zongorája, a nevezetes fonográf — amelyet mindenüvé magával vitt —, az íróasztali, s gyönyörű, faragott népi bútorok. — Vajon miért gyűjtött ilyen bútorokat? — hangzik a következő kérdés. — Mert így vidámabb volt a lakása! — Akkor még nem voltak modern bútorok! Aztán rátalálunk a valódi válaszra is: a népművészet szeretetére. A tanárnő most a népművészeti tárgyakon oly gyakran ismétlődő madár-motívumra hívja föl a figyelmet. — Tudtok-e ilyen népdalt is mondani? S az oly sok szép zenét hallott falak között tisztán, összeforrottan csendül föl a sok-sok gyermekhang: Fölszállott a pá- 1>a... A tudás magabiztosságával magyarázza el egy apró kislány, hogy ez pentaton dallam, s hogy a népdalt Bartók és Kodály mentette meg a jövőnek. Sokat, az átlag felnőtt zenei tájékozottságánál jóval többet tudnak ezek a hét-tíz éves kis diákok. S ez nem véletlen. Valamennyien ének-zene tagozatosok a budapesti Albertfalva úti iskolában, s most rendhagyó énekórára jöttek.Bár a város túlsó végéből érkeztek, ez mégsem jelentett gondot, mert a Budapesti Történeti Múzeum ingyen autóbuszt biztosít az iskolásaknak. A jövő művészei A jelenlévők mindennapjaihoz nemcsak az éneklés, hanem a zenetanulás is hozzátartozik. Az egyik apró művészjelölt vágyakozó pillantásokkal méregeti Bartók zongoráját: — Hadd próbáljam ki! — Amikor nagy tudású, híres zongorista látogat el ebbe a múzeumba, megengedjük, hogy játsszon a hangszeren. Lehet, hogy tíz-tizenöt év múlva te is leülhetsz arra a székre. De van itt egy koncertterem, ott vetítünk majd filmet nektek Bartók Béláról. Az ottani zongorán is híres művészek adnak elő. Azon megmutathatjátok, mit tudtok. Az egyik vitrint egész kis tömeg állja körül, s hitetlenkedve szemlélik az apró ceruzákat, az agyonhasznált tollhegyeket, a pici radírokat. Nem hitték volna, hogy égy ilyen híres ember ennyire megbecsülte a holmiját. A másik szobában . Kodálykiállítás emlékeztet a centenáriumra. A két jóbarát fényképe alatt félkaréjban állnak a gyerekek. Tanárnőjük vezetésével rögtönzött szolmizálási bemutatót tartanak. Hangjuk biztonsággal szárnyal a magas és mély regiszterekben, igazolva a Kodály-módszerben rejlő lehetőségeket önfeledt ének Továbbmegyünk. A koncertterem kényelmes foteljeiben elhelyezkedik a közönség, s a kis zongoristák — élve a múzeumpedagógus engedélyével —, rögtönzött hangversenyt tartanak, s zavart mosollyal nyugtázzák a sikert. Hiába, ehhez is szokni kell! Elsötétedik a terem, s az egyik falon Kodály Zoltán jelenik meg. íróasztalánál ülve emlékezik ezen a régi filmfelvételen a Mindenki arcán a figyelem és az éneklés Öröme tükröződik. Dicső Csabáné Bartók életútjáról mesél. Barcza Zsolt felvételei Lássuk, milyen zongoraművész lesz belőled? nagy barátról és pályatársról, Bartók Béláról. A gyerekek megilletődötten figyelnek. Közben Dicső Csabánétól megtudom, hogy rendszeresen tartanak az emlékházban ének-zene foglalkozásokat a diákoknak, ezzel is elősegítve a zenei nevelés célkitűzéseit. Rendeznek növendékhangversenyeket és klubfoglalkozásokat. Nemcsak budapestiek keresik föl a Bartók-emlékházat. Jönnek diákok az ország minden részéből. Előzetes megbeszélés alapján állítják össze számukra a programot. Lehet filmet nézni, zenét hallgatni. S még tábla is vart, ha a tanár órát kíván tartani. Nagy öröm, amikor eredeti hangfelvételekkel idézik Kodály és Bartók valamelyik beszédét, vagy a Csodaszarvas-legendát Bartók Béla tolmácsolásában. Közben befejeződik a filmvetítés. Senkinek sem akaródzik elhagyni az épületet. Még egy kis szemlélődés és indul a csoport, vissza az iskolába. Kint, a kertben, egymás szavába vágva tárgyalják a látottakat. Az autóbuszban — talán az élmények hatására —. énekelni kezdenek. Egymást követik a Bartók és Kodály feldolgozta népdalok. Egészen átadják magukat a dalnak. Az embernek akaratlanul Kodály szavai jutnak eszébe: „...nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia.. Körmendi Zsuzsa Elhunyt Pásztory Ditta A Művelődési Minisztérium mély megrendüléssel tudatja, hogy Bartók Béla özvegye, Pásztory Ditta zongoraművésznő november 21-én, életének 80. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Pásztory Ditta 1903-ban született Rimaszombaton. Édesanyja kezdte zongorázni tanítani, majd Budapesten folytatta tanulmányait, 1922-től a Zeneakadémia növendékeként. Egy év múlva Bartók Béla feleségül vette. Tanulmányait férje irányításával folytatta tovább. Első közös fellépésük 1938. január 16-án volt Baselbart, ahol a kétzongorás szonátát mutatták be. Férjével 1940- ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. 1946 decemberében tért vissza Budapestre. A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címmel 1963-ban tüntették ki, 1978- ban pedig megkapta a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét. Döntő Gödöllőn Popzenéből vizsgáztak Ha én zászló volnék, sohasem lobognék... A népszerű dal a fóti 2-es számú iskola képviselőinek előadásában csendült fel. A produkciót legalább akkora taps fogadta, mint Fésűs Ferencnek, a nagykőrösi Toldi Miklós Szakközépiskola negyedik osztályos tanulójának bemutatkozását, aki kiváló zongorajátékával lepte meg a megyei popzenetörténeti vetélkedő döntőjének közönségét: a résztvevőket és az alkalmi drukkereket. A szombati esemény remekül bizonyította: ha a fiatalokat olyan versengésre hívják, amely hozzájuk és róluk szól, akikor nincs hiány érdeklődésben. A gödöllői döntő bebizonyította: a Pest megyei KISZ- bizottság nagy telitalálata volt ez a vetélkedő, amely — Csonka Mária szervezésében — a Zene és ifjúság címmel meghirdetett akció része. Az októberi területi elődöntők — hatvan négytagú csapat nevezett be — fináléján, a szombati találkozón természetesen a pontvadászatnak nemcsak az az állomása aratott sikert, amely a résztvevőket valamilyen zenei produkcióra kérte föl, / hanem szinte valamennyi kérdés, amely a bélés külhoni poptörténet ismeretéből vizsgáztatott. A játékot Mola György, a Magyar Ifjúság popszakírója vezette. A zsűri élén is szakember állt: Sebők János,^tagjai voltak: Miklós László, a KISZ Pest megyei Bizottságának titkára, valamint Kakuta Lőrinc, az ifjúsági szervezet gödöllői képviselője. A szoros versenyben a szentendrei PEFÉM csapata került az első helyre, a másodikra a százhalombattai DKV-é, a bronzérem pedig a dunakeszi Mechanikai Labor képviselőinek jutott. Pályaválasztási kiállítás Fehér köpenyesek a múzeumban Az asztalnál fehér köpenyes, fityulás lányok vérnyomást mérnek, odébb két nővérke babán mutatja a csecsemőgondozás fortélyait. Másutt lombikok, üvegek sokasága az asztalon. Az egyik sarokban bárki megtanulhatja — életnagyságú modellen — az újraélesztés fogásait. Bemutatkozunk címmel, szeptember óta minden vasárnap más-más szakmákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődő gyerekek a Munkásmozgalmi Múzeumban. A sorozaton eddig kilenc Pest megyei szakközépiskola, illetve szakmunkásképző intézettel és öt vállalattal ismerkedhettek meg az érdeklődők. A fóti lányok sikere Vasárnap az egészségügyi és vegyipari szakmák, valamint leendő óvónők mutatkoztak be. A látogatók csoportosan, szüleikkel vagy egyedül, a tízórai nyitás óta szüntelenül érkeztek. A legtöbb gyermek mindjárt meg is állt az előcsarnokban, ahol a fóti Óvónőképző Szakközépiskola másodikos lányai tartottak bábelőadást. Hlatki Rudolfné lányával Ez bizony nagyon magas! A ceglédi Dávid Erikának és Budai Ritának sok betege volt. Szentendréről érkezett. Katalin már régen elhatározta, hogy óvónő lesz. A fóti v lányoktól a felvételiről, a követelményekről és a kollégiumról tudakozódott. A szakközépiskolások alig győztek válaszolni a sok kérdésre. A jelek szerint igen népszerű az óvónői pálya. V-FIGYELŐ Cirkusz. Most azért olyan nagyon nem panaszkodhatunk a h^t végi televíziós műsorra, mert az meglehetősen változatos volt, sőt nem is egy mazsola akadt abban a képletes értelemben vett kalácsban. Azt mondani sem kell, hogy megint sok-sok érdekességgel, a műhelytitkok egész garmadájával szolgált Vitray Tamás Telerámája, amikor a nézőket beavatta a külpolitikai szerkesztőség munkájába. Előre is, visszafelé is sok-sok köszönet ezért a sorozatért! Az első esti főműsor, A cirkusz új csillagai, megint csak jó időtöltésnek bizonyult, annál is inkább, mert egy-két egészen fantasztikus számban gyönyörködhettünk. Egyúttal azonban — mindenekelőtt a kis román leánykák ugrócsoportját figyelve — el is tűnődhetett az előfizető, hogy mily életútra is vannak elindítva ezek az artistapalánták. Bizony-bizony az idomítás kényszeredett mosolyú alanyai ők, akik a gyermek- és kamaszkor minden természetes örömétől megfosztott emberkékként sajátítják el a veszedelmesnél veszedelmesebb mozdulatokat. Csak azok az arcokra összpontosító közelképek, csak azokat lehetne feledni ... S ha már itt, egymás közvetlen közelében említődön Vitray meg a manézs világa, de jó lett volna éppen most megtudni, hogy ugyan mi lett a sorsa annak a szerencsétlenül járt, tolókocsiba kényszerült kis asszonykának, akiről a közelmúltban láthattunk egy döbbenetes, szinte sorstragédiákba illő állapotjelentést, ö is artista volt; e csillogó és csinnadrattái világban érte a végzetes baleset. Mind ő, mind az érette aggódó több milliós publikum igazán megérdemelte volna, hogy valami formában éppen a volt szakmáját idéző összeállítás alkalmával emlékezzenek meg róla. Hogyan él, hol él; láthatja-e elégszer a kicsijét; javul-e, s ha igen, mennyire az állapota? Ugyan bizony el lehetett, s el is kellett volna mondani mindezt róla. Fényes Szabolcs, szombat esténk csúcsát azonban mindenképpen az Egy Fényes est című — dicsérjük meg: végre valahára ez egy szellemes elnevezés — összeállítás jelentette, amelyet abból az alkalomból rögzítettek, hogy Fényes Szabolcs, ez a budapesti dallamkirály hetvenéves lett. Volt már mutatósabb revü a Magyar Televízióban, gyön-örködhettünk már csillogóbb hangokban, de ilyen egyöntetűen jó kedélyű vigasságban nem is tudni, mikor lehetett részünk. Igez, ez fényes — mégpedig bársonyos fényű, selymes csillogásé, a muszlinok libbenésének kecsességét idéző — este volt. Miért válhatott ily kedvünkre valóvá? Egyrészt, ugyebár, azzá tették maguk a remeknél remekebb, a fülbemászónál fülbemászóbb Fényes-dallamok, amelyekben ugyanúgy benne rejtezik a világhíres magyar operettművészet minden kottafejes értéke, mint ahogy a modernebb kor el „vénebb ritmusai sem hiányoznak belőlük. Márészt meg azért andalodhattunk el amúgy, istenigazában, mert a fölkért szereplők egytől-egyig úgy daloltak, mókáztak, mintha nem is a kamerák hivatalos világában lennének, hanem csak egymás és a maguk örömére zengetnék a torkukat. Nincs rá jobb szó: élvezték, amit csinálnak. Megint kibújt belőlük a játszadozó gyerek, akinek nem óvó nénis, tanító bácsis kénysz-r, amibe belefog, hanem a legszemélyesebb kedvtelés. No, és volt még itt egy nagyon fontos motiváció: nevezetesen a nosztalgia. A föllépő színészek egy része ugyanis ezekkel a számokkal ifjabb korában már nagy sikereket aratott, s most nyilván jó volt újra belefeledkezni a régi szép napokba. Nekik is jó volt, meg nekünk, hallgatóságnak is jó volt. Akácz László Az egészségügyis lányokat nem ostromolták az érdeklődők. Annál többen mérettek vérnyomást. — Talán a fehér köpeny teszi, de nemigen mernek kérdezni, pedig bizonyosan tetszik nekik ez a munka — mondja Dávid Erika, a ceglédi Török János Egészségügyi Szakközépiskola tanulója. Tanultak a pedagógusok Népes gyerektársaság figyelte a tanárnőt, mit ír a vendégkönyvbe. Lajos József né és a huszonkét pályaválasztás előtt álló nyolcadikos a szigetszentmiklósi 3-as számú iskolából jött. — Nagyon hasznos ez a sorozat, nemcsak a gyerekeknek, hanem a pedagógusoknak is — mondta a tanárnő, aki az iskola pályaválasztási felelőse. — Itt ugyanis olyan részleteket tudhatunk meg a felvételikről, amelyek nagyon fontosak, de kevéssé ismertek. Tavaly például az egyik kislány egészségügyi szakra jelentkezett, s csak később, az alkalmassági vizsgálat után derült ki, hogy penicillinérzékeny. Addigra viszont mindenhonnan lekésett. Akarsz varázsolni? — Akarsz varázsolni? — kérdezte meg az egyik nézelődő kislányt a budapesti Irinyi János Vegyipari Szakközépiskola rögtönzött kémiai laboratóriumának tanuló asszisztense. A megkérdezett, Rákos Ágnes — a pomázi 2-es számú iskolából —, bátortalanul, de vállalkozik a bűvészkedésre. Egy színtelen folyadékkal telt üveget kellett rázogatnia. Az eredmény: a folyadék világoskék, majd sötétlila lett. A vegyész lány készségesen elmagyarázta, mi történt az üvegben lévő nátriumhidroxiddal és glukózzal a mozgatás hatására. Ügy tűnt, a vegyészet kevésbé vonzza a gyerekeket, mint az egészségügy. A kémikusok azonban érdekes kísérleteikkel, varázslataikkal mégis sok érdeklődőt gyűjtöttek maguk köré. A tanárnő mindenkinek felírta az iskola címét, telefonszámát. Nem kellett hírverés a bábkészítéshez. A múzeum egy esendesebb zugában Kátai Ildikó, a Pest megyei KISZ-bizottság munkatársa — a rendezvénysorozat egyik szervezője — tanította a gyerekeket, hogyan lehet percek alatt, szinte a semmiből helyes kis figurákat készíteni. Az egészségügyisek elsősegélynyújtó bemutatója alatt az egyik kislány elájult. Belőle már biztosan nem lesz ápolónő. Ennek ellenére — a november 21-i rendezvény több mint hétszáz látogatójával együtt — számára is hasznos volt ez az ismerkedés. Moza Katalin
