Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-03 / 258. szám
\ A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 258. SZÁM 1982. NOVEMBER 3., SZERDA Szervezéssel, kezdeményezéssel Lépésről lépésre jutni előre Jé Jövedelemforrás lehetne Sok gyógynövényt rejt a határ Béreli padláson szétterítve száradt a kamilla Fejlesztésekhez, elképzelésekhez megvalósításához vagy így, vagy úgy, de pénz kell. Ám nem mindegy, hogy menynyi. Mindennapos téma az erőforrások célszerű felhasználása, fontos szerepe van a felajánlott segítségnek, a társadalmi munkának. Enélkül nem épülhetett volna sem Cegléden, sem másutt annyi bölcsődei, óvodai terem, nem készül készülhetett volna annyi járda, árok, vízvezeték sok-sok kilométer hosszan, nem volna annyi parkosított ér. A példákat sorolni lehetne, említeni az abonyiak, albertirsaiak, jászkarajenőiek, törteitek, csemőiek jó példáját. Gyorsabb^ olcsóbb Sok más teendője mellett a Ceglédi Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság felmérést készített arról; a települések tanácsai, hogy a legfontosabb tervek megvalósuljanak, milyen erőfeszítéseket tesznek, hogyan próbálják a helyi erőforrásokat célszerűen felhasználni a fejlesztéshez? Hogyan mozgósítanak, miként értetik meg a lakossággal, hogy összefogva, segítségükkel gyorsabban és olcsóbban teljesülhet, amit elterveztek? Most, a VI. ötéves terv éveiben mind több társadalmi munkára van szükség a kommunális fejlesztésekhez. Az üzemek, gyárak, termelőszövetkezetek. hivatalok együttesen felajánlott hozzájárulásai és annak ésszerű felhasználása nélkül az elképzelések nehezebben valósulnának meg. A népi ellenőrök ezzel kapcsolatban azokat az adatokat vizsgálták, amelyeket a ceglédi városi tanácsnál, az abonyi, az albertirsai, a nagykátai nagyközségi tanácsnál, a dánszentmiklósi, kocséri, tápiógyörgyei és tóalmás községi tanácsnál rögzítettek, valamint termelőszövetkezetekben, üzemekben, az említett településeken. Más-más módon Azzal, hogy a terveket, feladatokat mind jobban, közvetlen' közelről ismerje mindenki, a tanácsok törődnek. Kezdeményezők, szorgalmazzák a társadalmi segítség szervezését, a közületek részéről és a lakosságtól vártat egyaránt. A, tapasztalat, hogy egy-egy munka elvégzését készségesebben vállalják, mint a készpénzben fizethető segítséget. Szabad szombatjaikat, a munka utáni pihenésből elcsípett óráikat áldozzák erre. A társadalmi munkában élenjárókat megbecsülik. Nem marad el elismerésük, jutalmazásuk. Ezt szorgalmazzák a tanácsok és a szervezésben résztvevő népfrontbizottságok. Rangja van a kiváló és az érdemes társadalmi munkás címnek. Cegléden a lakosságtól és a munkahelyektől érkezett segítség nélkül még nem lehetne tanítani abban a Pesti úti iskolaépületben, amelynek tavaly ilyenkor még csak hűlt helye volt. A népfront környezetvédelmi aktivistái a város érdekében — munkaidőn túl — sokat fáradoznak. Nap mint nap érkezik a hír arról, hogy egy-egy munkahely óvodát, iskolát támogat. A városban a társadalmi munkák szervezését a tanács függetlenített főelőadóra bízta. Albertirsán a nagyközségi tanács 34 együttműködési megállapodást kötött a VI. ötéves terv éveire, a tervek megvalósításához. A szerződőit felek a vállalásokat eddig be is tartották. Dánszentmiklóson cselekvési program szerint haladnak, külön meghatározták azokat a feladatokat, melyekhez a lakosságtól várnak segítséget. Kocséron a társadalmi munkák irányításával a községi tanács elnöke foglalkozik. Szinte mindenütt messzemenő segítséget adnak a Hazafias Népfront aktívái és a KlSZ-fiatalok, ha társadalmi munkáról van szó. Abonyban kapcsolatot tartanak azokkal a nagyközségbeliekkel, akik ingáznak, más településen dolgoznak, ám pihenőnapjaikat, szabadságukat otthon, családjukkal töltik, és szívesen vállalkoznak olyan feladatok elvégzésére, amelyek a település előbbre jutását segítik. Abonyban például a munkahelyek nemcsak a tanáccsal kötnek szerződést, hanem más intézményekkel is megállapodnak, segítséget adni. A Mechanikai Művek gyáregysége például a falumúzeumért és a könyvtárért tett so-Tél közeledtét jelzik a zimankós hajnalok, a napfénytelen napok. Városlakók és falusiak egyaránt igyekeztek felkészülni a télre. A készletező szokás nem hagyott alább. Burgonyát, zöldséget, almát, káposztát és karalábét sok háznál most is zsákszám vásároltak, tárolják pincében, veremben, kamrábah. Cegléden az emeletes házak erkélyén rendeztek be sokan lerakatot: ha fogy a készlet, feltöltik. Télen az erkélyt másra úgysem lehet használni, virágai már oda lettek. Az új típusú házsorokhoz pincét nem terveztek, így hát a szükség törvényt bont, tároló lesz az erkélyzugból. A^ok, akiknek ilyesmire nincsen lehetőségük, nap mint nap vásárolnak, mindig annyit, amennyi kell. Az ő raktáruk a bolti raktár. A lakótelepi ABC-áruházakban kát. Eleven az óvodák és a nagyközségbeli szocialista brigádok kapcsolata. Ä cél ugyanaz A népi ellenőrök 9 gazdálkodó egységnél folytattak felmérést. Tapasztalták, hogy közülük 7 megkötötte az illetékes tanáccsal a társadalmi segítségadással kapcsolatos megállapodást. Kiemelkedő a Volán 1/11. Vállalat elhatározása: ők évi 1 millió 500 ezer forintot adnak. 83 gyerek bölcsődei elhelyezéséhez. Az abonyi József Attila Tsz a tanács és intézményei fenntartását évente 000 ezer forinttal segíti, gyermekintézményekre 400 ezer forintot fordítanak, de tapasztalni a társadalmi összefogást a kocséri, a tápiógyörgyei, a tóalmást közös gazdaságban, az albertirsai Micsurin Tsz-ben, a telefongyár nagykátai részlegében. Csak a forma más: a cél ugyanaz. Eszes Katalin ki-ki beszerezheti a főzéshez valót. Legtöbbször ez is kiskerti termés, ugyanis a boltok lehetőséget kaptak felvásárlásra és továbbértékesítésre. Jó minőségű árut kínálhatnak nap mint nap vásárlóiknak. Siovjef filmek fesztiválja A ceglédi Szabadság Filmszínházban rendezik november 4-én, csütörtökön délután négy órakor a szovjet filmek fesztiváljának Pest megyei megnyitóját. Szabó Alfréd városi tanácsos, a művelődési osztály vezetője tart bevezetőt, majd Sárik Ferenc, a párt városi bizottságának első titkára mond megnyitó beszédet. A jelenlévők az Agónia című kétrészes szovjet filmalkotást tekinthetik meg. Rossz idő járt a kamillára az idén; elmaradt az eső, amikor a legjobban kellett volna. A hideg tél miatt is visszamaradtak a növények a fejlődésben, a sziki virág szemlátomást kisebb lett. A termelés sem tudta a többletigényt kielégíteni, pedig a nemzetközi piacon olyan versenytársak jelentkeztek, mint például Egyiptom, Törökország és Argentína. Rendkívül sokféle a kamillavirág felhasználhatósága, gyógyászati és kozmetikai célra sokat fogyasztunk itthon belőle. Az idén a Dél-Pest megyei Afész ceglédi, Dorottya utcai feivásárlótelepe 120 mázsa virágot vett át, amelyet szakszerűen szárítva továbbított u'Hcrbáriának. A szárításhoz padlásokat bérel az áfész. Tíz mázsa virághoz ötszáz négyzetméternyi területre van sz,ükség, vagyis az idei mennyiséghez hatezer négyzetméter kellett. Ezért okozna nagy gondot, ha a kamillahiány néhány napra korlátozódna. Szerencsére nem így van. Szedési ideje három hét körül van, így kevesebb padlás is elegendő. Hat kiló virágból lesz egy kilónyi szárítmány. Harminc fok fölötti hőmérsékleten az illóanyagok egy része eltávozhat a virágokból, a kamazulinérték is csökken, ami a drog értékcsökkenését eredményezi. Átalakuló szokások „E kis virágszál gyenge levele / méreggel és balzsammal van tele...” — Lőrinc barát mondja ekként a Rómeó és Júliában, bizonyítva azt, hogy szinte minden vadnövény tartalmaz, tartalmazhat olyan vegyületeket, melyek kis mértékben gyógyító hatásúak, de nagyobb mértékben méregként hatnak. Paracelsus Theoprastus Bombastus von Hohenheim neves alkimista találóan jegyzi meg. hogy „minden anyag méreg, és semmi sincs méreg nélkül, egyedül a dózis teszi, hogy egy anyag nem méreg”. Okos figyelmeztetés a XVI. századból. Közel négyezer éves a Nippurban talált orvosi könyv, mely nagy számú gyógyító növényt ismertet, Sen-nung császár pedig a régi Kínában (i. e. 2600) már 12 ezer gyógynövényt sorolt fel. Az egyiptomi Ebers-paplruszon is majd ezer recept található. A középkorban sokat fejlődött a drogtudomány, aminek egyik hazai nagy összegzése a XVI. században írott Méliuszféle Herbárium. A hazai flóra négyezer fajból áll, közülük ezer gyógyító hatással van valamilyen emberi betegségre. Ebből azonban csak 200 fajt gyűjtenek vagy termesztenek, s ez kevés. Pedig a gyógyszerfogyasztá si, -használati szokás átalaku lóban van: növekszik a gyógytea, a természetes készítmények iránti igény. Gyakori betegségegyütiesnek számítanak a máj- és epebántalmak. Ellenük az alábbi teát forgalmazza a Herbária: 5—5 dkg gyermekláncfű, katángkóró, hámozott kálmos, borbolya, tárnics és örvényfű gyökere; 5—5 dkg füstike, katángkóró apróbojtorjánfű és vasfű hajtása; 5 dkg keskeny útilevélfű levele és 3—3 dkg fodormenta és borsmenta levél alkotja a keveréket. A 13 alkotórészből csak kettőt nem lehet egész könnyen megszedni Cegléden, tehát nagyon közönséges és hasznos fajokról van szó Általában alantas munkának tekintik, ha valaki gyógynövényt gyűjt, pedig rendkívül hasznos foglalatosság. A hagyományos kisgazdaságok is sokféle alapanyagot adhatnának, például kukoricabajuszt fehér babszalmát, meggykocsánvt — amelyek mind drognak tekinthetők. A füzek, nyírfák és tölgyfélék kérge sem felesleges anyag. Növekvő kereslet Mint Szalatkai Sándor elmondta az áfész-nál, 30 faj virágát, 42 faj levelét, 70 faj hajtását, 31 faj gyökerét és 11 faj termését vásárolják fel Cegléden. Minden új termék leadása előtt tanácsos tájékozódni, van-e éppen akkor igénye a Herbáriának. Általában sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Aki viszonf termelni szándékozik gyógynövényt, annak a szükséges termesztéstechnológiai leírást a felvásárló cég beszerzi. Ha lenne több vadgesztenye Cegléden, még azt is megérné gyűjteni, mert általa növeked-Labiarúgás A megyei ifjúsági bajnokságban újabb találkozóját is megnyerte a Ceglédi VSE, így továbbra is veretlenül vezet a bajnokságban. Ceglédi VSE—Dunavarsány 3-0 (0-0) CVSE: Tóth I. — Laki, Gracza, Nyári, Hegedűs — Karai, Kovács, Baksa A. — Hamar, Tóth L., Pálfalvi. A rossz talajú, kisméretű pályán nem alakult ki jó játék. Az alacsony színvonalú összecsapáson a hazaiak még jól tartották magukat az első félidőben, de azután fokozatosan elfáradtak, amit a Vasutas fiataljai három góllal használtak ki. Góllövők: Tóth L., Hamar, Baksa A. Jók: Gracza, Baksa ' A., Tóth I. Kézilabda Befejezéséhez közeledik az NB 11-es csapatbajnokság. A ceglédiek legutóbb az utolsó Soroksár ellen tizenegy gólos győzelmet arattak. Ceglédi KÖZGÉP SE— Soroksári VOSE 34-23 (19-10) KÖZGÉP: Túróczi — Nagy (9), Bosnyák (1), Tóth (3), Podhorszky (3), Túlik (11), Dér (2). Csere: Árpás — Pásztor (3), Jóni, Tündik (2), Gyenes. A már biztos kieső, mezőnyjátékos-csere nélkül kiálló VOSE, amíg erővel bírta, tartotta a lépést a KÖZGÉP-pel. A ceglédiek nagy különbségű győzelmüket az első félidő hajrájában biztosították be, amikor 11-8 után sorrendben hét gólt szereztek. A majdnem percenként esett sok gól a védekezés bírálata. A KÖZGÉP több látványos találatot is elért, de csapnivalóan védekezett, s nagyon sok gólt kapott még úgy is, hogy a kapus Árpás jó teljesítményt nyújtott. A cserepadon ülő Gyenes nem kapott játéklehetőséget, pedig mint ahogy a mérkőzés után mondta, búcsúmérkőzéhetne a magyar külkereskedelem devizakímélő árucseréje: a vadgesztenye terméséért cserébe hazánk a többi között borshoz, vaníliához és szegfűszeghez jut. Fűben,fában A népi bölcsesség úgy mondja: fűben, fában orvosság — ami bárki számára bevételi forrás is lehet. Surányi Dezső Grafikák a kórházban Vásárhelyi Antal grafikusművész munkáiból nyílik kamarakiállítás a ceglédi kórház tanácstermében november 4-én, csütörtökön délután egy órakor. Megnyitó beszédet Chikán Bálint művészeti író mond. A tárlatot november 14-ig tekintheti meg a közönség, munkanapokon 12-től 18 óráig. Vendégük Baranyi Ferenc Verses délután A Volán 1/11. Vállalat ceglédi telepén, a kultúrteremben irodalmi délutánt rendeznek november 4-én, csütörtökön, 14 óra 15 perces kezdettel. Az irodalmi délután vendége Baranyi Ferenc költő és Merényi Judit előadóművésznő lesz. Télies, divatos Hazai boltok ellátására, belkereskedelmi rendelésre sok ezer szép öltözéket varrnak a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárában, szállítanak átmeneti és télen is hordható kabátokat. sének szánta ezt a találkozót. Nagy kár lenne, ha ezzel a keserű szájízzel vonulna viszsza, évtizedes aktív játék után. Jók: Árpás, Túlik, Nagy. Atlétika A Ceglédi VSE is képviseltette magát Miskolcon egy országos egyéni versenyen. Sorukban ott volt Varga Attila is, aki az év folyamán sérüléssel bajlódott, nem is tudott rendszeresen készülni, így eredménye még kellemesebb meglepetés, a négyszáz méteres síkfutásban 51,5 másodperccel az első helyen végzett, s megszerezte az ifjúsági aranyjelvényes minősítést. Asztalitenisz Budapesten, a Spartacus helyiségében rendezték meg a Felnőttek Tízek „B” bajnokságát, melyen a ranglista 8— 14. helyezettjei és három meghívott vehetett részt. A mezőny rendkívül szoros volt, az első hely megszerzéséhez hat győzelem is elégnek bizonyult. A négy győzelmet szerző Bánlaki (Tímár, Asztalos, Kercnhardt és Karsai ellen), a hetedik lett, az egy győzelemmel kevesebbet szerző Karsai pedig a nyolcadik helyen végzett. Az utóbbi hetekben mutatott játékhoz képest Bánlaki most kevesebbet nyújtott, Kársainak pedig sok volt a kilenc mérkőzés, amit két nap alatt kellett lejátszania. A megyei csapatbajnokságban őrbottyánban maximális különbségű győzelmeket arattak a ceglédi fiatalok. A felnőtteknél: CVSE 11.— örbottyán 20-0, az ifjúságiaknál: CVSE—örbottyán 10-0. A CVSE-ben Türei, Szily Gy., Szappanos, Iván, Nagy M., Orosz, Halmai és Szegedi játszott. U. L. XSSN 0103—250» (Ceglédi Hírlap) Fejmosó fülke és fertőtlenítő Fékes leeresztő, marhalé imosó fülke, bárd fertőtlenítő cs még számos más vágóhídi berendezés készül görög exportra a monori Mezőgép ceglédi gyáregységében. Képünkön: egy ferde emelőt próbálnak ki, átvétel előtt. Apáti-Tóth Sándor felvétele Télre veszik, erkélyre teszik Hűtőfárolá a levegőben Varga Attila aranya Jól játszottak a ceglédiek Rossz talajú pálya, fáradt játék