Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-11 / 265. szám
%HÍAan 1982. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Expedíciók a zenei múltba A hetvenes években nálunk Is népszerűvé vált a régi zene művelése. Vállalkozó szellemű fiatal muzsikusok jelentkeztek kutatásaik eredményeként i újabb és újabb felfedezésekkel, s igyekezetük odáig vezetett, hogy figyelemre méltó tudományos összegezésekkel léptéig meg a zenei világot. Pátriánkban ezek közé tartozik az Európa-szerte ismert Benkő Dániel lant- és gitárművész, valamint Homolya A művészet világa ZKSÖfCRMDÖ még teljesebbé váljék a róla alkotott kép, Homolya István megírta Bakfark könyvét, amely beszámol a kutatásokról, s egyben népszerűsít is. A feladat nehéz volt. hiszen sokan regényes életrajzot várnának. Homolya mentes minden túlzástól, talán egy kicsit száraz. Ez abból adódik, hogy tudós alapossággal járja körül témáját, mindent tételszerflen akar bizonyítani. Nagy érdeme viszont, hogy kijelöli Bakfark helyét a tizenhatodik század Európájában, s értékeink megbecsülésére ösztönöz. Könyve nem könnyű olvasmány. Aki azonban vállalkozik kézbevételére. az olyan kortörténetet kap, ami Bakfark zenéjének a megkedvelését is elősegíti. Benkő Dániel többször beszélt róla, Homolya Istvánnak is gyakori témája a régi zene mai megszólaltatása. Saját idejének megfelelően kell előadni a műveket, avagy forradalmasítani kell a szemléletet, s a tolmácsolás milyenségét kössük a mi időnkhöz? Iskolák, vélemények csapnak öszsze, s lett légyen bármilyen indulatokat keltő is a vita, az eredmény minden esetben a jó előadás. A Zeneműkiadó másik kötetében, amely Régi zene címmel jelent meg. erre keres választ Péteri Judit. Tanulmányokat, cikkeket, interjúkat gyűjtött egybe neves művé-' széktől, napjaink régi muzsikájának szakértőitől. A régi zenével szimoatizáló csak úgy juthat - egyről a kettőre.^ ha sok-sok előadást — élőben vagy lemezen -*■ meghallgat. Mert bármilyen izgalmas is a vita, az előadók koncepciója, azért mégis az a legfontosabb, hogyan szólal meg a muzsika, s közel az ezredfordulóhoz miként tudjuk élvezni eleink egyre jobban szárba szökkenő zenéjét. István zenetörténész tette: visszaállították a zenei égboltra Bakfark Bálint csillagát. Nem mintha eleddig nem tudtunk volna róla, de a muzsikában is vannak divatok, s a húszas, harmincas éveket követően századunkban immár másodszor ragyogott fel ennek a tüneményes embernek a művészete. Bakfarkkal különben mindig szerencsénk volt. Életében éppúgy — uralkodók, egyházi méltóságok kedvelték és méltányolták játékát, sőt a lengyeleknél olyan szólás is meghonosodott. hogy Ne nyúlj Bakfark után a lanthoz —, mint születése után négy és félszáz évvel. Kellettek ugyanis azok a megszállottak, akik a tizenhatodik század kiemelkedő képzettségű és műveltségű muzsikusát ismét köztudatunkba, művelődéstörténetünk egészébe állítják. A Hungaroton több éves munka eredményeként — Benkő Dániel tolmácsolásában — megjelentette az ötlemezes Bakfark-összkiadást. A Zeneműkiadó a leírt anyag közreadására vállalkozik. S hogy Cellulózból cukor és hús Lenyűgöző, ahogy gyermekeink magukba szívják környezetük hatásait. Azonosulnak a természet megnyilvánulásaival, de mindenekelőtt szabadok akarnak lenni, kötetlenül élni. Ám ahhoz, hogy egymás mellett is élni tudjanak, vagyis alkalmazkodjanak egymáshoz, nemcsak a legegyszerűbb dolgokat kell elsajátítani, hanem o folyamatokkal is tisztában kell lenni. A múzsa kacér súgásai sebbítése. Munkáját vázlatkönyvként is kezelhetjük, olyan spirálos füzetként, amellyel reggel üresen kimennek a festők, s estére azt telerajzolva térnek haza. A kérdés most azonban úgy hangzik, hogy milyen vázlatozó Somlyó György? Tanulmányköteteiből tudjuk: pontos fogalmazó. Ügy tűnik, neki nincs szüksége külön ceruzahegyezőre, sem tolltörlőre. A tintája is jó minőségű, nemkülönben a papírja. A Megíratlan könyveket a hiányérzetek naplójaként is felfoghatjuk, mert akár Stephan Herm- 1 inról, Pier Paolo Pasoliniről, Sosem azt a könyvet írjuk, Chaplinről, Szimonovról szól, a amelyiket akarnánk — mond- teljes embert felvázolja, ám ta a neves francia író, Gon- tudjuk, írásművészetének szöcourt, akiről később irodalmi veteiből érezzük: újból vissza díjat is elneveztek. Somlyó kell térnie kedvenceihez (mi- György rá hivatkozik, amikor ként Picassóval is tette), hogy mégis kötetbe gyűjtötte eddig kiírja magából mindazt, amit meg nem írt vágyait, Megírat- még róluk a köz számára ionian könyvek címmel. tosnak tart. Valójában arról van szó, Az olvasónak az az érzése, hogy minden elképzelés kivált hogy Somlyó türelmetlen önegy másikat, s mire az egyik magával. Képtelen elfogadni végére érnénk, addig már sok megalkuvásait, az írásra szánt ötlet a gondolatok süllyesztő- órák megrövidítését. Hogy ez jébe került. Somlyó ez ellen mennyire így van, arról Füst szeretne fellázadni, mert mind- Milán tanulmánya győz meg azt, ami életében megtörtént leginkább. Alighanem Somlyó vele, azt szeretné papírra vet- Györgyre vár az a feladat, ni. írásaiból, mini esszéiből hogy a nagy. Füst Milánt érérződik, hogy alkalmasint na- telmező prózát megalkossa, gyobb terjedelmet érdemelné- Mert ő nemcsak tudja, hogy nek. Ebben a könyvben a ki az a F. M., és mit jelent szágyorsíró Somlyó rögzítene gép- munkra, hanem vérében horbe impresszióit. S ez nem hi- dozza látásmódjának génjeit telrontás, nem az értékek ki- is, ami a különböző hatásokkal bombázott korunkban különösen nagy érdem. Somlyó is sejti azt, amit Illyés Gyula éppen hogy csak érzékeltet: nem a terjedelem szabja meg egy írás minőségét. Lehet az harmincoldalasan is semmitmondó, s négy és féllel is világot ébresztő. Ez az élmény kísért Ferenczy Béni rajzait szemlélve — a Szépirodalmi Könyvkiadó jóvoltából —, s Illyés Gyulát olvasva. A Magyar Helikon évekkel korábban közreadta Ferenczy Béni Virágoskönyvet, s a Fák könyvét. Azok a betegségből lábadozó művész akvarelljeit tartalmazzák — hozzájuk válogatott versekkel. Ebben az albumban az erejében lévő F. B. mutatkozik meg. ötvenkét ismeretlen, vagyis kötetekben eddig még nem reprodukált rajzot láthatunk. Rögtönzéseket, a „Múzsa röpke, afféle kacér súgásait” — Illyés szerint. A lélek tükreiként szemlélhetjük ezeket a vonalakat. Mindegyikük külön-külön dolgozatot érdemelne, nemkülönben azok, amelyek feleségéről és róla szólnak. Viharokkal kuszáit jelenünkben, amikor a csalód, a szeretet leginkább vitatémákat jelöl, s kevésbé öszszetartozást, rendkívül fontos ezeknek a rajzoknak az értelmezése. Annak az emberi válasznak a kihámozása. amely nemcsak F. B. nagyságát határozza meg. hanem a tovább élők gazdagodását is jelenti általa. Siegfried Poller könyve, amely a Móra Ferenc Könyvkiadónál jelent meg, s Miből készül, hogyan készül? a címe, a vegyipar tudnivalóira hívja fel a tíz éven felüliek figyelmét. A zsebkönyvformátumú kiadvány olyan ismereteket is tartalmaz, amiket alkalmasint nemcsak a gyerekek, szüleik sem tudnak. Nem az olyan szellemei megállapításokra vonatkozik ez, hogy víz nélkül a világ üres hordó lenne, de ax ra már igen. hogy ha a bolygónkon található összes vízmennyiség egyenletesen oszlanék el, akkor földünket 2600 méter magas vízköpeny borítaná. Megtudhatjuk a lapokból, hogy az üveg is lehet olyan erős, mint a fém. Olvashatunk a világ legöregebb vegyészéről, a százhárom évet élt francia Chevreulről, aki fiatalként a szappangyártás kémiáját fejtette meg. S ismereteink tágulnak akkor is, ha azt mondják el: hogyan lesz a cellulózból cukor és hús, a kőolajból emberi táplálék vagy műanyag. Lehet, hogy századokkal ezelőtt mindezek varázslásnak tűntek volna. Napjainkban azonban éppúgy hozzátartoznak életünkhöz, mint a levegővétel. Ezért aztán nem árt, ha gyermekeink minél hamarabb tudomást szereznek környezetünk átalakulásáról, változásairól. r ' 'v'4' Mit»! készül, hogyan készül? iffern Heti filmtegyzet Nyom nélkül Cseh Tamás, a Nyom nélkül főszereplője Legutóbb egy meglopott, s ezért önbíráskodásba kezdő, de végül is „becsavarodó” pesti taxisofőr kapcsán pillanthatunk bele a budapesti alvilág rejtelmeibe. A Dögkeselyű, azaz Simon József, András Ferenc és Munkácsi Miklós 'filmjének hőse, sötét ügyekkel (is) foglalkozó maszekok, menő butikosok, autójavítók, seftelők körében mozgott, köztük kergette a maga igazát, az ellopott tízezer forintját, a becsületét, meg a széthullott élete egyre jobban elguruló darabkáit. Lélektani — bűnügyi film volt — vagy legalábbis annak szánták alkotói, ha végül nem is lett belőle sem igazi krimi, sem igazi lélektani dráma. Most egy újabb bűnügyi — lélektani film kerül a mozikba: Fábry Péter rendezésében (Nemes István forgatókönyvéből): a Nyom nélkül. Ennek is Budapest a színtere, ■tt is az alvilágba pillanthaunk be — de, mint a zenei műszó mondja, más fekvésben. A Nyom nélkül központi hőse egy kirakatrendező, bizonyos Péter. Egyhangú munkáját azonban csakhamar felcseréli egy izgalmasabb és jövedelmezőbb foglalkozásra: ő lesz a hasonló filmekben elmaradhatatlan Agy, az Ész, a rafináltan kiagyalt bűntények értelmi szerzője és szervezője — miközben megmarad szürke és gyanún felül álló kirakatrendezőnek. A banda, melynek tagjai az ő tervei szerint zsírosabbnál zsírosabb fogásokat visznek végbe, nem is találkozik Péterrel; csak az egyik tag ismeri őt személyesen. De ez nem akadálya a sorozatban végrehajtott tökéletes bűntetteknek. Mígnem aztán — de nem mesélem el a film cselekményét. Két okból. Részint, mert valamiféle íratlan illemszabály szerint nem illik egv bűnügyi történet slusszpoénját elfecsegni —. részint meg nagyon nehéz dolgom is lenne, ha töviről hegyire el akarnék mindent mesélni, ami a filmben történik. Nem azért, mert olyan nehezen megjegyezhetőek a fordulatok, hanem mert akkor elkerülhetetlenül nekem szegeznék a minden bűnügyi történettel kapcsolatban leginkább kulcskérdést: — MIÉRT? Miért teszi ez meg az éppen azt meg ezt? Miért megy ez ide, az oda, és nem fordítva? Miért éppen azt a gyári páncélszekrényt rámolják ki, és nem egy másik gyárét? Honnan tudja Péter, az Agy, hogy itt meg ott mi lesz, miért érdemes odamenni, satöbbi, satöbbi? Mikor van ideje mindezt felderíteni, kidolgozni, megszervezni, megbeszélni, s a többi? Mi lesz a pénzekkel? Hogyan értékesítik a zsákmányt? Mi történik, ha a bűnüldöző szervek tagjai nem annyira tökkelütöttek, mint amilyenek a filmben, hanem legalább egy másodikos elemista szintjén képesek logikus gondolkodásra, csodakomputerek nélkül is? És egyáltalán: mi történik, ha a csábító, rosszra serkentő gonosz vagánynak Péter ellent talál mondani? (Mert hogy semmivel sem indokolja a film, miért vállalja Péter egy szóra a főnöki szerepet, s, hogy miért, honnan van benne erre képesség.) És feltennének még vagy száz kérdést, ha elmesélném a film cselekményét. De nem teszem. Inkább azt javaslom, hogy keresgéljék össze moziélményeik sorából mindazt, amire mondjuk a Betörő az albérlőm, a Hogyan kell egymilliót lopni? a Tökéletes bűntény, vagy a Mr. Süket trükkjei jeleneteiből emlékeznek, s akkor nagyjából tudják is, miről szól ez a film. Mi több: már a jeleneteket és az ötleteket is fogják ismerni, jó előre. Nem az a baj, hogy bűnügyi filmeket (is) készítünk, hanem az, hogy nem csináljuk jól ezt a nagyon is ravasz, óriási mesterségbeli tudást, gyakorlatot igénylő műfajt. Mindenáron valamiféle konkurrenciát akarunk támasztani a francia, olasz vagy angol, esetleg amerikai krimiknek — pedig ez nem nagyon megy. Ha meg „magyarosra" vesszük a figurát, akkor azzal van baj, mert akkor meg érdektelenné és kisszerűvé (provinciálissá, olykor már roncsaivá) válik az egész. Elvis Presley A rock — és egyáltalán, a szórakoztató zene — királya öt éve halt meg. Elvis, aki már életében legenda és mítosz lett, azóta is változatlanul népszerű, s nálam hivatottabbak szerint is rendületlenül a rock műfajának egyeduralkodója. Mi sem logikusabb, mint hogy erre a fantasztikus figurára, ennek a minden addigi képzeletet felülmúló sztárnak az élettörténetére filmet fabrikáljon valaki vagy valakik. Elvis még holtában is biztos és óriási üzlet. A két amerikai rendező, Malcolm Leo és Andrew Solt, egy Elvis-sztori elmondására vállalkozott — tulajdonképpen tiszteletre méltó önmérséklettel és becsülendő szándékokkal. Tiszteletre méltó ugyanis, hogy megpróbálnak elszakadni a hasonló életrajzi filmek kötelező csiricsáré és érzelgős tónusától, és becsülendő az a szándék, hogy a sztár, az idol mögött az embert keresik. Csakhogy vannak esetek, amikor a szándékok önmagukban nem elegendőek, s ez történik itt is. Elvisre már életében anynyira rákövült a sztár, a félisten páncélja, hogy ezt még halála után sem lehet lepattintani róla. Rock-sztár, sokszoros milliomos, anya-komplexusos örök kamasz és tipikusan amerikai gohdolkodású átlagember egyszerre volt Elvis, és nagyon valószínű (ez a filmből is kiérződik), hogy mindezek bonyolult és zavaros egymásra hatása vezetett végső soron Elvis korai, de csaknem törvényszerű módon bekövetkezett halálához. A film azonban nem e kísérletek miatt érdekes, hanem a vitathatalanul nagyszerű „nóták” miatt, melyek sorra megszólalnak a filmben. Ezek mindennél jobban bizonyítják, hogy Elvis valóban a rock királya volt. Takács István helyrebillenjen lelki nyugalmunk. A firenzei Dávid, az Evangélisták, a Pazzi-Madonna, a Próféta irattekerccsel, a Heródes lakomája, a Judit és Holofernész, a velencei Keresztelő Szent János, a padovai Madonna megalkotója nemcsak szöveget érdemel, hanem értő szemeket s egyetemes plasztikai gondolatokat befogadó elméket. A kötet írója ezt segíti elő, amikor Donatellát nemcsak egymagában, hanem társai — Filippo Brunelleschi, Ghiberti, Masaccio, Masolino, Gattamelata, Pisano, Uccello — között mutatja. Mindez azért mértékadó számunkra, mert — a munkásságát értékelő szakemberek szerint — századában ő volt az. aki „az igazságot és valósághűséget mindennél előbbrevalónak tartotta”. A művészet világa sorozat köteteinek elsőrendű a nyomdai kiállítása. Reprodukciói általában színhelyesek, nem arányt tévesztők. Valamennyi darabja a képzőművészet barátainak és értőinek a számát növeli. A művészet világa sorozat a berlini Henschelverlag, a varsói Arkady és a budapesti Corvina Kiadó közös vállalkozása. Köteteinek száma megközelíti a húszat, s mindegyik igényesen megírt tanulmányokat tartalmaz. Keserű Katalin Rippl-Rónai József munkásságát tárgyaló dolgozata a pályaképen túl kortörténetet is felvillant. A szerző elemzi a festő különböző korszakait, s az idegen olvasó számára külföldi példákat idéz az érthetőség, a rokoníthatóság, de leginkább a besorolás megkönynyítéséért. Kérdés persze, hogy a nagyszerűen megszerkesztett példatár láttán összeáll-e, tegyük föl, a varsói vagy berlini könyvbarátban a Rippl- Rónai-életmű jelentősége? Nemcsak másodkézből vett közlésként értékelik-e majd azt, ami nemzeti festészetünk magától értetődő sajátja? Jacob Burckhardt, a múlt század neves művészettörténésze vetette papírra: „a művészetek történetében gyakran megesik, hogy egyetlen művész testesíti meg egy új irányzatnak azokat a jellegzetes vonásait, amelyek a régit a legkérlelhetetlenebbül tagadják. De csakis az új, csakis az addiginak ellentmondó, ritkán jelenik meg egy stílus fordulat alkalmával olyan egyoldalúan, ahogyan a XV. század formakincse Donatello munkásságában”. Hannelore Sachs könyve ezt a csodát szemlézi. Erről a könyvről nem Írni kell, hanem nézegetni, de minél többet, minél gyakrabban, hogy elmúljanak csalódásaink a művészettel kapcsolatban, s ismét
