Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-13 / 240. szám

Pvíít anvtfuvi _ ±1 v‘f', Hírlap 1983. OKTÓBER 13. Lausanne Keddi avatás A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság elnöke, Juan Antonio Samaranch kedden Lausanne­ban olimpiai kutató és doku­mentációs központot avatott fel és nyitott meg egyidejűleg a nagy nyilvánosság számára. Az új olimpiai létesítményben állandó kiállítás található az olimpiai játékok történetéről. A kutató és dokumentációs központot felkereső érdeklő­dők hatalmas könyvtárat és minden igényt kielégítő doku­mentációs gyűjteményt talál­hatnak. Az objektum első lépcsőfokát jelenti annak a hatalmas programnak, amely az olimpiai eszme bemutatá­sát szolgálja, s amely 1986- bán, a NOB addigra elkészülő új székházának felavatásával teljesedik ki. Taps a partjelzőnek Sorozatok kétféle előjellel A múlt heti rendhagyó for­duló után javítottak területi csapataink. Akkor nyolc együt­tesünk közül egy sem nyert, csupán négy döntetlen szüle­tett. A kilencedik játékhéten tízpontos termés volt. Az ott­honában jól szereplő Váci Iz­zó most is kitett magáért, 4-1- re győzött. Az egyik partjelző késve érkezett, s amikor 36. percben elfoglalta őrhelyét, nagy taps köszöntötte. Dömsödi kisiklás Korábbi négy pontját négy hazai döntetlennel gyűjtötte a gyengélkedő Dömsöd. Most megszakadt ez a sorozata, 1-0- ra kikapott. Igaz a játék alap­ján a döntetlen valósabb lett volna. A megyei I. osztályban a 8. forduló után három 13 pontos alkotta az élbolyt: Göd, Dunai Kőolaj, SZTK sorrendben. Most két tizenötös van. Ificsa­patának jobb helyezése révén a Kőolaj állt az élre. A legke­vesebb gólt a Szigetszentmik- lósi TK kapta, csupán négy­szer zörgött a hálója, amely Pilisvörösvárott is érintetlen maradt a 0-0-ra végződött ta­lálkozón. Egyébként megszakadt a Ceglédi Vasutas otthoni veret­lenségi sorozata, közbeszólt a Göd. A Dabas három heti nyeretlenség után kezd magá­ra találni, ötöst lőtt az Iklad- nak, amely legutóbbi öt mécs­esén egy pontot sem szerzett. Kasza, a szentendrei kapus csapata legeredményesebb já­tékosai közé tartozik. Akár­csak a múlt héten, most is be­vette a hálót — természetesen büntetőből. Ennek révén jutott Törökbálinton ponthoz a Szent­endrei Petőfi. Kapusg'ól A VOSE—Vecsés meccsen mindkét fél büntetőhöz jutott, s mindkettő kimaradt. Előbb a VOSE hibázott, majd a ve- csésiek labdáját kivédte Szarka. „Sportolók a békéért — | sportolók a rakéták ellen’’ — ez volt a jelmondata annak a j nagyszabású kongresszusnak, amelyet a Ruhr-vidéki ipari centrumban, Dortmundban tartottak nyugatnémet sport­emberek, edzők, tudósok A forduló válogatottja tudó­sítóink jelentése alapján a kö­vetkező: Farkas (Törökbálint) — Bulla (Vecsés), Vidor (Pilis- vörösvár), Fülöp (D. Kőolaj), Ferenczi (D. Kőolaj), Herédi (Göd), Szolnoki (Dabas), Tóth I. (Dunavarsány), Bezzeg (Tá- piószentmárton), Hoffmann (VOSE), Simon (Tápiószent- márton). Ificrednrények Végezetül az ifjúsági ered­mények: Dabas—Iklad 2-2, VOSE—Vecsés 5-0, Pilisvörös- vár—SZTK 2-1, Törökbálint— Szentendre 1-1, Dunai Kőolaj —Dunavarsány 6-0, Ceglédi VSE—Göd 3-2, Főt—Kartal 2-0. —Reltter— is bekapcsolódjanak abba a mozgalomba, amelyet a de­mokratikus érzelmű közvéle­mény folytat a leszerelésért. A szónokok között szerepelt Jozef Weber, aki az 1980. no­vember 17-én kiadott híres krefeldi felhívást is aláírta. Dortmund! kongresszus ,,Sportolók a békéért” Idősek példamutatása Invitálás testedzésre A főváros, Tata, a Velencei­tó, Győr s más színhelyek mellé Budaörs is csatlakozott. Mint beszámoltunk; a Futa- pest klubbal közösen tartották a vasárnápi gálát. Pusztai László, a patronáló Sasad Ter­melőszövetkezet KISZ-titkára előzetesen mintegy 800—1000 futót várt. A közel 2000-es lét­szám alaposan túlszárnyalta ezt. Nemcsak a kedvező időjárás a titok nyitja, hanem az is, hogy egyre többen kapcsolód­nak be e tömegsportformába. Minden viadal újabb résztve­vőket toboroz. Az idősebbek — így a 63 esztendős dr. Tal- lián István — rajthoz állása is hozzájárul a mozgósításhoz. Példájuk azt igazolja, akik fiatalon bekapcsolódnak a rendszeres testedzésbe, később sem tudnak elszakadni ettől. A Sasad-futás korelnöke a 75 esztendős budafoki Koszt­ka Emil volt, aki kétnapon- kénti szorgos edzésekkel tart­ja állóképességét. Egy héttel korábban a ceglédi viadalon is ott volt. Hiszen nemcsak a Futapest klubbal közösen tart­ják megyénkben az erőpróbá­kat, hanem minden város, na­gyobb község is megrendezi a tömegsport jegyében futóver­senyét. Az indulók névtelenek. A jelentkezésnél ugyanis min­denki rajtszámot kap, s csak Kosztka Emil egyik helyi segítő­vel elcsomagolja a tombolán nyert dísznövényt. Mint elmondta; ennél szebb díjat nem is kaphatott vol­na, feleségének viszi. Reitter László felvétele célba érkezés után derül ki a szám tulajdonosa. Budaörsön a hosszabb, a 17 kilométeres távon Mikolai Zoltán, illetve Horváth Emőke volt a leg­gyorsabb. Dr. Gonda Pált sem hagyták ki a névsorolvasásból. Ö sportszerűségi díjat kapott. Meglátta, hogy társa nem tud továbbhaladni. Elmerevedett izmait masszírozta, nem törő­dött azzal, hogy ez számára időveszteséget jelent. Asztalitenisz Szuper Liga Tartalékos vendégek Nem kis meglepetést okozott a Ferihegyi repülőtéren ked­den délben Budapestre érke­zett csehszlovák asztalitenisz­válogatott az őket fogadó ma­gyar szövetségi vezetőknek. A Sportcsarnokban szerdán 17 órakor kezdődő Szuper Liga­találkozóra ugyanis nem jött el Milan Orlowski, a konti­nens egyik legjobbja, Josef Dvoracek, a két évvel ezelőtti EB egyéni ezüstérmese és a korábban jelzett Alice Pelika- nova sem. Eljött viszont a mindenkinek kellemetlen el­lenfél, Pansky s az ifjúsági porondokon eddig sok nagy sikert elért Broda ikertestvé­— Mindenképpen győzelem­re számítok, s a hazai kör­nyezetben elérhető siker a Szuper Liga folytatásában igen fontos lehet — mondta Bérezik Zoltán. — összeál­lításunk a legerősebb, Jónyer és Gergely játssza a férfi egyest és párost, Szabó a női egyest és Jónyerrel a vegyes párost. részvételével. A gyűlés befe­jeztével kiadott közlemény erélyesen tiltakozik az új amerikai középhatótávolságú rakéták NSZK-beli telepítése ellen. Említést érdemel, hogy Günter Samtlebe, Dortmund főpolgármestere is üzenetet in­tézett a kongresszushoz, amelyben aláhúzta az NSZK- beli békemozgalom jelentősé­gét és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a sportolók Ebben NSZK-beli értelmisé­giek, papok, munkások, sőt nyugalmazott tábornokok is felemelték szavukat az atom­fegyverkezés ellen. A tanácskozás záró közle­ményében a résztvevők hang­súlyozták, hogy „a békemoz­galom tagjainak vallják ma­gukat, mivel a sporttevékeny­ség legfontosabb feltétele a béke. 1983 nem lehet az új rakáték telepítésének éve!” Budaörsi siker Már bajnok a Kőolaj A kézilabda-bajnokság múlt heti fordulójában jól szerepeltek a Pest megyei csapatok. A férfi NB II Nyugati csoportjában játszó Du­nai Kőolaj már bajnokként fogad­hatta az Ajkai Alumínium gárdá­ját. A százhalombattaiak olyan fő*; lénnyel vezetnek, hogy hátralevő két mérkőzésükön már az új baj­nokságra, az NB I/B küzdelmeire készülhetnek fel. A D. Kőolajra azonban vár még jelentős feladat is: október 20-án a Magyar Nép­köztársasági Kupa keretében az Ózddal játszik a legjobb 12 közé jutásért. NB I/B. Férfiak DÉLÉP—PEMÜ 25-21 (17-12) Szeged, 2000 néző. V.: Bergmann, Sziklai. PEMÜ: Müller M. — Debreceni (C), Král (4), Bors (3), Mariok, Berényi, Ripka (6). Csere: Beho- vics (2), Fekete, Gács, Müller J. Berns. A már NB I-be jutott hazai csapat otthonában a Pest megyei gárda nem találta meg a megfele­lő védekezést. A második játék­részben a solymáriak átvették az irányítást és fegyelmezett, jó já­tékkal 9-8-ra nyerték a félidőt. Érdekes, hogy az elmúlt négy meccsből ezt az egyet veszítették el, pedig most játszottak a legjob­ban. NB II. Férfiak Nyugati csoport D. Kőolaj—Ajkai Alumínium 34-20 (15-9) Százhalombatta, 200 néző, V.: Fe­kete, Valkovszki. D. Kőolaj: Molnár — Zdenkó (2), Perger, Demj én (3), Koller (7), Gó­lya (4), Eisrich (1). Csere: Tóth, Szigeti (10), Erdei (4), Bánrévi (3). A találkozón gyorsan elhúzott a jobb erőben levő, képzettebb baj­nokcsapat. Jó: Koller, Gólya, Szigeti. NB II. Nők Középcsoport V. Fortes—Duna Cipő 20-13 Tábor utca, 50 néző Váci Forte: Békési — Kurdi (3), Oroszkiné (3), Forberger (2), Lu­kács, Piszár (2), Farkas (7). Csere: Brezovszki, Oláh (3), Pomoziné, Vanó. Labdarúgó MNK A kupavédő Ráckevén Lendületesebben játszott a ven­dég Pest megyei együttes. A bírók szétfütyülték a meccset. Keleti csoport Budaörs—D. Medicor 18-17 (Ö-9) Debrecen, 100 néző, V.: B. Ko­vács, Márton. Budaörs: Wernemé — Thuránsz- kyné (1), Baráth (3), Ónodi (1), Strauszné (6), Hanek (4), Házler (1). Csere: Molnár (2). Nagy küzdelemben, II. félideji határozottabb védekezésével meg­érdemelten nyert a vendég Buda­örs, az esélyesebb hazaiak ellen. Minden játékos dicséretet érdemel. WInnen— onna n h © A 8. forduló mérkőzéseit ren­dezték meg hétfőn a hollandiai Til- burgban az Interpolis nemzetközi sakktornán. A versenyben vezető szovjet Karpov legyőzte a dán Lar- sent, s ezzel megerősítette pozíció­ját. A mögötte következő holland Timman sötét bábukkal a magyar színoket képviselő Portisch Lajos el­len csatázott, találkozójuk döntet­len eredménnyel zárult. Portisch a 12-es mezőnyben egyelőre csak a tizedik. H A Magyar Kosárlabda Szövet­ség elnöksége legutóbbi ülésén két, nagy visszhangot kiváltó átigazo­lási ügyben hozott döntést. Mor­gen Frigyest, a Csepel játékosát sportemberhez méltatlan magatar­tás miatt 1983. szeptember 2i-ig minden sporttevékenységtől eltil­totta, az követően pedig két évre az átigazolásból kizárta. Gulyás Ildikó átigazolásához a Bp. Spar- tacusból a szövetség nem járult hozzá, a játékos egy évig minden­képpen a szövetkezetiek sportolója marad. © Kedden előrehozott labdarúgó MNK-mérkőzést játszottak Hatvan­ban, melynek tétje a legjobb 64 közé jutás volt. Ferencváros—Hat­van 5-0 (3-0). S A Magyar Labdarúgó Szövet­ség játékvezető bizottsága megvizs­gálta Nagy Miklós és Pálvölgyi Já­nos játékvezetőknek az elmúlt for­dulóban nyújtott teljesítményét. Mivel működésük jelentős forma­hanyatlást mutatott ezért Pálvölgyi Jánost 5, Nagy Miklóst 4 fordulón kérészül nem foglalkoztatják. Q A magyar ökölvívó-válogatott pénteken Lengyelországba utazik, g a múlt évi, Salgótarjánban és Deb­recenben lebonyolított országok kö­zötti mérkőzések visszavágóit vív­ja meg. A két együttes vasárnap délelőtt Lodzban méri össze ere­jét, majd kedden délután Konin- ban lép ismét Gzorítóba. rek, valamint Hrachova, a ki­tűnő női játékos és társa, Kocova. Vladislav Miko edző a távolmaradókat így „igazol­ta. — Orlowski eléggé elfáradt a Világ Kupa-sorozaton, Dvo­racek nem játszott otthon va­lami jó formában, ezért ma­radtak ki a csapatból. Az összeállítással még várok. Miko tartózkodó volt ugyan, de szinte biztosra vehető, hogy Pansky és az erősebb Broda, Vladislav játssza majd a férfi egyeseket, Hrachova a női egyest. Ma megkezdődnek a küz­delmek a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában. Az együttesek a 64 közé jutásért játszanak. Pest megyéből a 128-as döntőbe 9 csapat jutott. Közülük a legnehezebb ellen­felet a ráckevei Aranykalász Tsz SK kapta, a kupavédő Üj pesti Dózsával mérheti össze az erejét. A Bag is NB I-es gárdával játszik, az MTK-VM-mel. A Pest megyeiek műsora: Tatai Rákóczi—Váci Izzó (Lázin), Aranykalász—Ú. Dó­zsa (Ráckeve, Jaczina), ÉG­SZÖV—Volán (Kiskunlacháza. Eőry), Bag—MTK-VM (Kuti), Dunavarsány Petőfi—Dorog (Taksony, Nagy L.), Halászte­lek—Ikarus (Márton), Dány— BVSC (Kóródi), Veresegyház —BKV Előre (Szabó J.), Osz- tapenko SE—Kossuth KFSE (XXI. Kőérberki út, Juhász). A találkozók 14 órakor kez­dődnek. A szabályok értelmében az alacsonyabb osztályú együttes nem élvez előnyt, ha a ren­des játékidőben döntetlen születik, 2X15 perces hosz- szabbítás következik. 42. hét Totótippek 1. Siófok—Volán 2 2. N.-bátony—Ganz-MÁVAG 1 3. Baja—H.-vásárhely x 1 4. D.-Kinizsi—Tapolca 1 5. Avellino—Fiorcntina 1 6. Catanzaro—Ascoli x 1 7. Genoa—Cagliari 1 8. Internazionale—Napoli x 1 9. Torino—Sampdoria 1 10. Udincse—Juventus 2 11. Pisa—Verona x 1 12. Bologna—Lazio x 2 13. Cremonese—Foggia 1 x Pótmérkőzések 14. Bari—Pistoiese x 15. Catania—Varese 1 x 16. Campobasso—Atalanta x Az Elektrofon GT azonnali belépéssel felvesz a csemői tele­pére: elektromos szak- képzettséggel rendel­kező részlegvezetőt, bemérő műszerészt, raktárost, takarítónőt és fűtőt. Jelentkezés személyesen: Novem­ber 7. Mgtsz, Csemő, Iskola u. 1., vagy te­lefonon: 10-818/12 m. A Budakeszi Nagy­községi Tanács V. B. felvételre keres azon­nali belépéssel mű­szaki ügyintézői mun­kakörbe építőipari technikumi vagy fő­iskolai végzettségű munkaerőt, valamint érettségivel rendel­kező, gépírni tudó munkaerőt igazgatási előadói munkakör betöltésére 1983. már­cius l-i felvétellel. Jelentkezés: szemé­lyesen. részletes ön­életrajz leadásával a Budakeszi Nagyköz­ségi Tanács elnöké­nél, Budakeszi, Vö­rös Hadsereg u. 179. Mikrofilmes informá­ciós szolgálat ellátá­sára váltott műszak­ban, heti 40 órás munkaidővel, három szabad szombat és vasárnap biztosításá­val, 8 általános és érettségivel rendel­kező munkaerőket felveszünk. A felvé­tel többi részletét a munkahely bemuta­tása után személyes megbeszélés alapján rögzítjük. Részmun­kaidősök is jelentkez­hetnek. Mellékfoglal­kozásban és másodál­lásban nem foglalkoz­tatunk munkaerőket. Jelentkezés: „Mikro­filmes információ­szolgálat 3842” jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Esztergályost vagy esztergálni tudó mű­szerészt felveszek. Cím: Búzás József. Monor. Ady u. 41. Takarítónőt keres a Postavezérigazgató­ság (XII., Krisztina krt. 6—8.) azonnali belépésre. Jő kereseti lehetőség, kedvező utazási feltételek mel­lett. Jelentkezni le­het: de. 9—13 óráig a VL - em, 606. szoba, telefon: . 350-350/13-79 mellékállomás. A MÁV Miskolci Igazgatóság szolgálati főnökségeire azonnali belépéssel felvételt hirdet: Pest megye területén levő pálya- fenntartási szakasza­ira: pályamunkás. Al- lomásf őnökségeire: váltókezelő, vonatfel­vevő, raktárnok. vál­tótisztító, sorompóke­zelő munkakörökre. Bruttó kereseti lehe­tőség túlóra nélkül 3000—5000 forintig. Korlátlan utazási ked­vezmény a dolgozók­nak és családtagjaik­nak, egyéves munka- viszony után külföldi szabadj egy. Év végi részesedést, kamat­mentes építési köl­csönt, díjmentes szál­lítási utalványt, ked­vezményes üzemi ét­keztetést biztosítunk. Jelentkezés: a MÁV Miskolci kiazgatóság szolgálati főnökségein, valamint a munka­ügyi és szociális ellá­tási osztályon, Mis­kolc. Szemere út 26. Telefon: 36-061, hétfő­től péntekig 8—15 óráig. Építészmérnököt ke­resünk mérnökség­vezetői és előkészítői, építésztechnikust el­lenőri munkakörbe. 5—10 év szakmai gyakorlat és ellenőr esetében középfokú vizsga szükséges. Pest megyei Beruházási Vállalat, Bp. V., Vá­rosház u. 7. Tel.: 167-463. ________________ A Gyógyáruértékesítő Vállalat gödöllői tele­pe felvesz női raktári dolgozókat, férfi fi­zikai raktári dol­gozókat, valamint 1 fő vízvezeték-szere­lőt. 1 fő targonca­szerelőt. Jelentkezés: Gödöllő, Táncsics Mi­hály u. 80. Munkaügy. Telefon: 610/193. 300-as, 320 1-es hordó tödöklő eladó. Nagy­kőrös, Bállá Gergely út 59. _________________ Ré szletfizetési kedvez­ménnyel eladó Rákos- szentmihályon, 100-n.- öl telken levő 52 nin­es, 2 szoba, komfor­tos családi ház. Tel.: 842-584 V. „Részletfi­zetés PmH 108 541” jeligére ,a kiadóba. Befejezés előtt álló, gará/.sszint, földszint, tetőtér kivitelű, fél- szinteltolálos rendsze­rű, összesen 130 nm alapterületű családi lakóépület Maglódon, Budapesthez közel el­adó. 192 n.-öl bekerí tett telekkel, gyü­mölcsfákkal. készpénz + OTP-átvállalással. Dr. Szántay György. Gyömrő, Postafiók: 50. 2230. Sződliget belterüle­tén 123 négyszögöl telek családi- vagy víkendházmak eladó. Érdeklődés: Dunai fa­sor 53. Telefon: Bu- dapest. 134-628. ___ Bu daörs belterületén szoba, konyha, kam­rás önálló ház eladó. Víz. villany van. Ba­rossu. 40/1. Nagykőrös, Fürt u. 9. sz. alatti 3 szobás ház eladó, valamint egy kereszthúros rövid zongora. Érdeklődni lehet az esti órákban vagy szombaton déi- ,után.? v _______. El adom vagy gödöllői összkomfortosra cse­rélem Tatabánya- Kertvárosban levő kertes, garázsos. pin- cés. másfél szobás ikerházam. Cím: Ta­tabánya VI., Mező Imre u. 19. Zsom- bokné. ____ El adó forgalomból kivont ARO M461-es ek.. üzemképes, 8500 Ft-ért. Igen jó álla­potban levő 350-es Csepel dízelmotor se­hess égváltóval 14 500 Ft-ért. Cím: Fazekas József. Mon^ri-erdő. Diófa út 54. sz. Dimaharasztin eladó másfél szoba össz­komfortos családi ház 4- 1 szoba, konyha. 4- nvárikonvha 4- mel­léképületek. közmű­vesített 180 n.-öl te­lekkel. azonnali be­költözéssel. Iránvár: 600 000 Ft. Bp. határá­hoz 300 m-re. Érdek­lődni lehet egész nan: Dunaharaszti. Sorok­sári M 39. ____ OT P-öröklakás eladó. Gödöllő, János u. 22. TTT. 10. 78 db anyabirka el­adó. Nagykőrös V. kér., Téglagyár u. 2. Eladó 1 heréit szarná? és 35 tartani való, fia­tal anyajuh. Ceglédv Örkényi hídnál balra, az első háznál. Veres András juhásznál. 3 szoba, hallos, köz­ponti fűtéses. kertes családi ház eladó. •*- Nagykőrös. Nádasdy 32. sz. Gyomron négy od 31)0® as déli fekvésű telek, közművesített helyen és két db 500-as hobbi- telek Rózsa-hegyen ju­tányosán eladó. Érdek­lődni lehet: Fürdő ül, 3? Három szoba össz­komfortos ház, mel­léképülettel. 200 négy­szögöl telken eladó. Monor Madách u. 17. Kertes ház eladó Mo­nor. Köztársaság u. 19. Érdeklődni lehet a szomszédban: Bá­néknál. ______________ Or osházi kályha éft Norton-kútfej munka- hengerrel együtt el­adó. Monor, Jósika u. 42. sz.________________ Ócsán 2 és fél szobáé társasházi lakrész el­adó. Érdeklődni: Öcsa, Tóth Viola utca 9/a. Eladó Nagykőrös, Bárány u. 6/B. II. em. 8. sz. OTP-társasház. Érdeklődni lehet este 6 után. _______________ El adó Monor, Lene! u. 2. sz. alatti kis családi, kertes ház, azonnali beköltözés­sel. Érdeklődni u»yan- ott. 12 órától 17 óráig. U—28-as traktor, eké­vel, pótkocsival el­adó. Érdeklődés: — SződKget, Dunai fa­sor 95. i VEGYES Barkácsolók, figye­lem 1 Szalagfűrészek: készítését 300—600-ae méretig, típusterv sze- rlnt vállalom. Továb­bá vállalok kerítés- ée kapukészltést, kíván­ság szerint. Cím: Sá- ray Imre géplakatos, Vác. Ady Endre sé- tánv R/a 9600_________ Erden bútorozott gar­zon, központi fűtéséi, közlekedéshez 5 perc­nyire kiadó. ..Éves szerződés PmH 400” jeligére kiadóba ______ Há zi kenyeret és pék­süteményt készítő pé­kek jelentkezését várt­ja viszonteladó. Mar- garotovits, Szentend- re. Virág u. 6. Elcserélném hatvani összkomfortos. első­emeleti, 3 szobás, ta­nácsi lakásomat váci hasonló tanácsira. —■ Kiss, Hatvan. Telefon: 34-17, este.___________ Sz igetszentmiklóson 8 lakásos társasházban — 108 nm 4- garázs — lakás eladó kp. 4- OTP. Kisebb családi házat beszámítok. Érd.: Szigetszentmik- lós, Gyári út 8. Ili. Lemberkovicsné. Tel. 17—18 óráig: 66-687. Szolóoltványok. lu- r!aseyöjtemények ter­melői áron. árjegyzék két díjmentesen kül­dök. Valiskó szőlész. Gyöngyös_____________ Fa li széfek készítés® diszkrécióval. Buda* pest: 462-616. Antennaszerelés ga­ranciával. Pazonyi, 153-797, reggel 7—9-ig. Forint n 10 1Q94. Megnyílt. Ági kozme­tika és nő! fodrászat. Naponta 10-től 18 órá­ig, szombat-vasárnap szünnap. Gödöllő. Hold u. 3. Megközelíthető a Hegy utcai busszal»

Next

/
Oldalképek
Tartalom