Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-24 / 250. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM 1982. OKTOBER 21., VASÁRNAP Büfékocsi áll az udvaron Kereskedők, pincérek lesznek Megismerik a vevők lélektanát Amikor reggelenként a szél­rózsa minden irányából be­futnak Ceglédre a távolsági autóbuszok, megérkeznek a vonatok, népes diáksereg in­dul a pályaudvarról, autóbusz­állomástól az iskolák felé. A fiatalok százai lépdelnek a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Iskola Pesti úti épületéhez, ahol a jövő kereskedőit, vendéglátó- ipari szakembereit oktatják. A tanulóknak mindössze húsz százaléka helybeli a többiek Nagykőrösről, a Tó- pióságból, a ceglédi és a mo­non járásból utaznak az is­kolába, a legtávolabbiak pél­dául Üllőről. Félezer diákot tanítanak a tizennyolc osz­tályban. Közülük 153 a ven­déglátós, a többi a különféle boltok pultjai mellett szerzi meg a szükséges szakmai jár­tasságot. Korszerű kabinetben Reznák Ferencnével, az is­kola igazgatóhelyettesével be­szélgetünk a szakmunkáskép­zésről. — Hogyan oldották meg az ötnapos munkahétre való át­állást a tanításban? — Körülményeink figyelem- bevételével kellett kiválaszta­nunk a legjobb megoldást. Tíznapos ciklusokban gondol­kodunk, s ezen belül öt-öt nap az elméleti és a gyakorlati ok­tatásé az első és a második-év­folyamon- A harmadéveseknél négy nap az elmélet, hat a gyakorlat ideje. Ezért úgy döntöttünk, hogy az egyik hé­ten három nap jönnek az is­kolába, két napot tanulóhe­lyükön töltenek, a következő heten megváltozik az arány. Igyekeztünk úgy összeállítani a tanítási időt, hogy minél ke­vesebb legyen a két műszak, mert tekintettel kell len­nünk a bejárókra, akik nem jó, ha este későn vetődnek haza. Ily módon sikerült meg­oldanunk, hogy csak hétfőn és kedden tanítunk délután. Van a kéthetes ciklusban egy cso­portos gyakorlati foglalkozás is, amelyet szakoktatóink tar­tanak, mégpedig nem az üz­letekben, hanem az úgyneve­zett oktatási kabinetben. — Miként tudták megte­remteni a tanítás e korszerű feltételeit? — A vállalatok közreműkö­désével. Kereskedelmi vonalon minden szakmában van meg­felelő gyakorlóhely. A ruhá­zati eladók az áfész Petőfi utcai épületében tesznek szert a gyakorlati ismeretekre. Az élelmiszereladók a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat Reggel ut­cai oktatási kabinetjét veszik igénybe. — A vendéglátósokat nem említette még. — ök nem állnak ilyen jól. A Pest megyei Vendéglátó­ipari Vállalat csak most ta­lál megodást, a Beloiannisz ut­cában épülő cukrász termelő üzemben kapnak helyet. — Milyen a kapcsolat az iskolák és a munkahelyek kö­zött? Etika és szépség — Jól együttműködünk. Az igényüknek megfelelő létszá­mot iskolázzuk be a különböző szakmákra. Részt vesznek megbízottaik a szóbeli felvé­teli vizsgákon, és segíthetnek eldönteni, kit találnak alkal­masabbnak a pályára. Évente két alkalommal tájékoztató összejövetelt tartunk a válla­lati oktatási előadóknak. Hét szakoktatónk rendszeresen jár­ja a munkahelyeket, kapcsola­tot tart a területen működő majd’ kétszáz gyakorlati okta­tóval. Közülük hetvennyolcán már elvégezték a pedagógiai alapismereteket nyújtó tanfo­lyamot. Most ismét indul ilyen tanfolyam. — Melyek azok a speciális ismeretek, amelyekkel felvér­tezik az emberek közt forgó boltosokat, felszolgálókat? — Bőséges és sokoldalú is­meretanyagot ad az iskola. A közismereti tárgyak mellett szép számmal vannak a szak­ma rejtelmeit megvilágító té­makörök, mint például az anyag- és áruismeret, a szám­talan féle kereskedelmi tudni­való a leltározástól az áruát­vételig, a szervezésig, az ér­tékesítési formák megismeré­séig. A mai kereskedő- és pincérjelöltek például pszi­chológiát, etikát és eladástant tanulnak. Megismerik a vevő lélektanát. A tananyagban he­lye van a személyi higiéniá­val kapcsolatos ismereteknek, s mivel tanítványaink nagy többsége lány, a szépségápo­lásnak is. — Ez az eredetileg nem ok­tatási célokra készült épület nem szűk az ötszáz diáknak? — Tulajdonképpen nem pa­naszkodnánk akkor, ha még három tantermet kaphatnánk. Mindössze ennyi kellene, hogy megszűnhessen a heti kétna- pi két műszakos tanítás. Há­zon belül megoldást lehetne találni erre is, ha a jelenleg más célra használt épület­részt tantermekké alakíthat­nánk. Erre azonban mindeddig nem kerülhetett sor, bár az illetékesek tudnak a gond­jainkról. — Diákjaik nem mindennap járnak iskolába. Hogyan tud­nak így tartalmas mozgalmi életet kialakítani? — Jöjjön, nézze meg! — invitál az igazgatóhelyettes az egyik terembe, amely egyút­tal a KISZ főhadiszállása. — Nyolc alapszervezetünk van, mindegyik kapott egy faldara­bot, amelyet dekorálhatott, szi­gorú és pártatlan zsűri bírál­ta el. íme, az eredmény. A helyiség valóban ízlésesen, a fiatalokhoz illő mozgalmas­sággal és ötletességgel deko­rált. Gondjuk volt arra is, hogy minden vitakör, előadás valamennyi időpontját feltün­tessék, hogy mindig szem előtt Piaci színek Ne legyen földes, maszatos Közepes ve» a pénteki ceg­lédi piac kínálata. Az értéke­lés nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre és a mo­dorra is vonatkozik. A vásárlók közül többen megjegyezték — az árusok nem vették jó néven —, hogy bi­zony földes a burgonya, a zöld­ség, nem válogatták ki eléggé a zöldpaprika maradékát, sem az almát. A karfiolon túl sok a használhatatlan zöld torzsa és levélcsonk, maszatos a to­jás. Pedig a szépen bemutatott áru biztosan gyorsabban gaz­dára lelne. Többen szóvá tet­ték már a piaci modort, a szó kásossá lett „ha nem tetszik ne vegye” kijelentést. Gyakor­ta elhangzik az árusok sorá­ban, s a kiskertesek is tanulé­konyak. legyen, ne feledkezzen meg róla senki sem. — Tóth István a KISZ ta­nácsadó tanára. Személyében nagyon rátermett ember kapta ezt a feladatot. Minden KISZ- alapszervezetnek megvan a maga patronáló nevelője, s összességében vidám és tar­talmas élet zajlik falaink kö­zött. Az előző tanév különö­sen sok fejlődést hozott, s az elismerések sorozata sem ma­radt el. Szüretre járnak Az udvaron a vendéglátó- ipar egyik büfékocsija áll. — Ennek idehozását az if­júsági parlament vívta ki. Noha máshol nagyobb bevételt remélhetne a cég forgalmából, itt is jó szolgálatot tesz. El­látja tízóraival, nyalánksággal a diákokat, ráadásul a szak­mai gyakorlat egy részének is eleget tehetnek. Jó iskola rejlik az öreg fa­lak között. Nevelőtestülete kedvező légkörben dolgozik. Tanárok, diákok egyaránt nyitottak a város dolgai iránt. Ott vannak minden megmoz­duláson — most éppen Tisza- kécskén szüretelnek, és húzó- dozás nélkül kiveszik a részü­ket az önzetlen munkából. T. T, Fogadóórák Kovács Károly, a városi ta­nács elnöke október 27-én, szerdán délelőtt 8-tól 12 óráig fogadóórát tart a városházán, hivatali helyiségében. Egyszerűbb megoldás A jószágokat a gyár vásárolja . Négy járásban termeltetnek Ha Cegléden mostanában az alapvető élelmiszer-ellátásról beszélgetünk és a hús is szóba kerül, nem ráncolódik rögvest a beszélgetőpartnerek hom­loka és nem hangzik el a „mindig csak karaj” kijelen­tés sem. Tény, hogy az utóbbi időben a városban és Dél-Pest megyében, a PENOMAH ceg­lédi gyára szállítási területén az ellátás általában jó. Jut a boltokba sertésfej, köröm, le­vescsont, oldalas és máj, nem­csak a drága áru. Aszerint, hogy mennyit vágnak és azt a megrendelések arányában ho­gyan tudják elosztani. Termé­szetesen tapasztalható, hogy a kínálatot a magasabb szint­ről irányított, területre lebon­tott, országos keretgazdálkodás szabja meg, nem az alkalom- szerű igény. Finom májkrém Népgazdasági érdetí, hogy elegendő húskészítmény le­gyen. s ebből is főként az ol­csóbb, kevesebb hús alapanya­gú. A kellemes ízesítésű máj­krémből, háziasán fűszerezett disznósajtból, főtt húsokból hetente tetemes mennyiség fogy. Kereten kívüli árunak számít tulajdonképpen a ser­tésköröm, -fej, -farok is, ami­ből ízletes eledeleket lehet ké­szíteni, ám itt az ellátásban — érthetően — az anatómiai kor­lát' szab határt: egy jószágnak csak egy mája, egy feje, egy farka, négy körme van. Ez a helyzet az egyéb belsőségek­nél, vesénél, szívnél, velőnél is. (A nyelv már más kategó­riába esik, mivel külpiacon is keresett, így hát hasznot hozó exporttermék lesz sokszor belőle.) A PENOMAH ceglédi gyá­ra sertés és marha tőkehúst, emellett vagy 30-féle húsipari terméket szállít a boltokba. Vágójószághoz egyszerűbben jutnak, mint ezelőtt, ez érez­hető részben az ellátáson is. Az egységes jószágfelvásárlás ugyanis április óta a gyár fel­adata. Ehhez ferine! tétési és felvásárlási apparátust alakí­tottak ki, melyet igazgatóhe­lyettesi feladatkörrel ellátott vezetőre bíztak. A gyár „fel­ségterületén” felvásárló appa­rátus tevékenykedik, — a vá­rosban a József Attila utcá­ban, emellett Monoron, és Nagykátán. Élőállat-felvásár­írófejje! rajzol a gép lássál, -termeltetéssel, eszerint a ceglédi, a monori, a nagy kátai és a dabasi járás, vala mint Cegléd és Nagykőrös térségében foglalkoznak. In­tegrált tevékenység ez, irányító központja Cegléden van, a gyárban. Igaz, ezzel megnőtt a fe­lelősség, ám a felelősséggel együtt a lehetőség is. Jobban tudnak napra készen tájéko­zódni, eszerint irányíthatják a termelést és a felvásárlást Biztonságosabb, őszintébb üz­letpolitika ez a kistermelőkkel épp úgy, mint a jószágnevelő közös gazdaságokkal. A fel­dolgozóigény jobban össz­hangba kerül a jószágtartás­sal. Napra készen Régebben a mezőgtu—asági üzemek és a kistermelők nem voltak a gyár közvetlen part­nerei, hanem a vállalat köz­pontjával tartottak kapcsola­tot Az új működési mechaniz­mus most van kialakulóban, erősödőben. Az a tapasztalat, hogy lesz jövője. Az idei fel­vásárlási és feldolgozási tervek teljesülni látszanak, biztató az utolsó negyedév, nem alakult rosszabbul a többi sem. Időben rendelni — Tudjuk, mennyi és miyen jószág van az ólakban. Hon­nan, mikor és mennyit kérhe­tünk? Ez az új felvásárlási mód lényege — említették a gyárban. — Az átvett jószág nem itt vár sorára, nem itt kókadozik, nem veszít az ér­tékéből, míg sorra nem kerül. Monorral, Nagykátával jó, közvetlen a kapcsolat, A szál­lítást is szinte órára meg le­het szervezni. Ami pedig a boltok húsellátását illeti, tán meg lehet említeni, hogy nem­csak a keretgazdálkodástól függ, hogy a vevő mennyi áruból, miből válogathat sütni- főzni valót. Mérvadó a meg­rendelések leadásinak pontos­sága. A gyár ezek és saját le­hetőségei ismeretében igyek­szik szállítani. E. K. Ha az utca összefog Járható majd télen, nyáron A jövő tervekben sem szerepelt Az Eötvös Loránd Geofizikai Kutató Intézet megrendelésére rajzgépek készülnek a Vasipari, Elektromos és Műszerész Ipari Szövetkezet gyengeáramú műhelyében. A különféle ásványi kincsek felkutatásánál, geodéziai méréseknél használatos mű­szereken az írófejeket állítja be Bene Csaba és Veres Zoltán. Apáti-Tóth Sándor felvétele Népes mostanában délutá­nonként, de főleg a hétvégeken Cegléden a Tömörkény István utca. Az ősz langymelegében tereferélő, kútra, boltba járó, kapualjakban elbeszélgető szomszédasszonyok látványa megszokott kép bennem, gyak­ran erre járok, félig-meddig itt nőttem fel. Szép, széles utca ez, majd másfélszer akkora, mint a környékbeli utcák. Ré­gebben a csíkosszéli legelőről ezen az utcán indult haza es­ténként a tehéncsorda — ma már a beálló autók előtt tár­ják sarkig a nagykapukat az utcabeliek. Ember és eszköz Nemrég egy napsugaras va­sárnap délelőtt látogattuk r.ieg az utca lakóit. Becsöngetni se­hova sem kellett — mivel úgy­sem azokról szól ez az írás, akik magukra zárták az ajtó­kat. Utat épít az utca! Lapátolnak, földet egyengetnek, mérics­kélnek, a szegélyező kockakö­veket hordják a legtöbb ház előtt, vagy az árkot egyenesí­tik, a betondudákat rakják le a kapukijáratok előtt, s az ál­dozatul esett útszéli fák gyö­kérmaradványait csákányoz­zák. összefogtak, hogy télen, nyáron, a tavaszi hóolvadás és az őszi nagy esők idején egy­aránt járható legyen az utcá­juk. A kocsiutat hatalmas gép gyalulja egyenesre, kimélyíti, majd a kétembernyi magasra összetolt földkupacokat bille­nőplatós kocsira rakja. Segíte­nek kiskatonák is. Legalább húszán az árkot ássák, rende­zik szorgosan az utcabeliekkel. A jókedvű munkálkodók kö­zött találjuk Gór Nagy Mag­dolna tanárnőt, a népfront környezetvédelmi megbízott­ját, a Tömörkény utca lakosát. Itt van, mert magára vállalta az útépítés feltételeinek meg­teremtését, a munkálatok elő­készítését, megszervezését, a helybeliék összefogását a kö­zös ügy érdekében csakúgy, mint a külső segítők megnye­rését. A nyár végén két alka­lommal is összehívta az utca lakóit, részleteiben beszélték meg a még ebben az évben el­készülő makadám út munká­latainak tervét. Tőle érdeklőd­ve tudtuk meg az utcaépítés előzményeit, s az összefogást motiváló okokat. Válogatott kőkockák — Nagyon nehéz itt a köz­lekedés hóolvadáskor, vagy a nagy esők idején. Nagy a sár, a gödrökből lassan szárad ki az összefolyt víz. Az utcabeli bolt ellátása is nehézkes ilyen­kor, előfordult télvíz idején, hogy késett, vagy el is maradt a.tej, a kenyér — meséli Gór Nagy Magdolna. — Sok erre az idős, beteg ember, nekik nagy teher a távolabbi boltba való járás, átkelés az utca egyik oldaláról a másikra, ha sártenger borítja azt. Az őre*/ gek éve kapcsán kezdemé­nyeztük az útépítést. A városfejlesztési tervekben a távoli jövőben sem szerepel az utca átépítése, sokba kerül­ne a városnak. A lakók ma­gukra vállalták ezt a terhet. Családonként hat-hat ezer fo­rintot adtak össze, harminc itt élő válogatta az útszegélyhez a kockaköveket az egyik szom­baton a Rákóczi út kockakő­maradványaiból. Közel két­ezer köbméter földet kell ki­emelni és elszállítani, hogy az úttest a járdaszintnél alacso­nyabb legyen. Üj csatornát kell építeni az eső- és talajvíz elvezetésére. A legyalult út­test kőzúzalék-terítést kap.; 15 — Igen nagy öröm számom­ra — mondja Gór Nagy Mag­dolna —, hogy az utca lakói szinte egyemberként támo­gatják terveinket. Vannak olyan családok, ahol az összes férfiember kint kubikol az ut­cán a pihenőnapokon, ott lapá­tol, nem csupán a saját háza előtt! Csak egy-két család van, amely még nem csatlakozott segíteni, de hiszem, hogy az eredmények láttán ők sem ma­radnak szégyenszemre a kerí­tésükön belül, nem a mások fáradsága árán akarnak jó utat. Fát, virágot is A Tömörkény utca lakói azért nincsenek segítség nél­kül. A nehéz fizikai munkát, a talajfellazítást, a házmagas- ságnyi földkupacok összetolá- sát, felpakolását és elhordását, az utcahossznyi csatorna, árok kiásását, a sok száz tonnányi útburkolat szállítását és elterí­tését nem lehetne csak emberi erővel bírni. A Vízművek árokásó géppel, a Városgaz­dálkodási Vállalat, a Közúti Gépellátó Vállalat, a Posta, a Volán, a Lenin Tsz és a Ma­gyar—Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezet földmunkagé­pekkel és szállítójárművekkel segítenek. Az emberfeletti munkában kapott emberi se­gítséget el ne felejtsem megkö­szönni nekik és az őket köve­tőknek — kötik a lelkemre az utcabeliek. Szemlátomást változik az ut­ca képe, egyik óráról a másik­ra. Fogynak a földrakások, mélyül az árok, gyarapodik a jókedv is, a fáradtság is a la­pátos brigádban. Az egyik fia­talasszony nagy tálcán kávét hoz, s ígéri, annak, akinek nem jutott pohár, hogy fordul még egyszer. Jólesik a forró fekete ebéd előtt. A lapátoló kiskatonákat is megvendégelik az utcabeliek. Épül az utca. S jövőre már szépül is. Ügy tervezik, hogy az egyik oldalon kiszedett fák helyére fasort ültetnek, a jár­dák és az úttest közötti részt virágos kertek díszítik maid. S. B. •SSN 0133—3500 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom