Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

1982. OKTOBER 23.. SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Tóth Máthé Miklós* Sárkánymese Történt egyszer, valamikor na­gyon régen, hogy a hétfejű Sárkány hetedik feje megzavarodott, és ezt a kijelentést tette: — Nincs is Sárkány1 A másik hat fej összenézett. Mit mondott ez itt? Egyáltalán jól hal­latták ? — Mire alapozod ezt? — tudakol- ' ta az első fej. — Indokold meg rész­letesebben. — A Sárkányt csak az emberek találták ki — mondta a hetedik fej —, meséket hazudva egymásnak. A hat fej hatalmas hahotájától visszhangzott a barlang. — Vicces kedvedben vagy ma — mondta a második fej —, de azért jó lenne, ha ezt nem hangoztatnád többet. Még valaki meghallhatja, és az se neked, se nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott köztünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. De a hetedik fej nem hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta Sárkány voltát. Ekkor a hat fej úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is. de kénytelenek likvidálni a megőrült koponyát. Alomba ringatták a kü­lönc fejet bivalyvérbe kevert alta­tóval, aztán tüzet okádva rá, szépen leégették. » — Szegény — sóhajtott a hatodik fej —, pedig hogy tudott fütyülni, ha jó kedve volt. Még a rigókat is megtévesztette a trilláival. — Már az sem volt méltó egy Sárkányhoz — mondta az első fej —, kezdett túlzottan ember módra vi­selkedni. Ezután egy ideig semmi különös nem történt. Egyszer aztán megszó­lalt a hatodik fej. — Azóta is csak töprengek ezen a dolgon, amit szerencsétlen szom­szédom állított. Jó lenne, ha többet beszélgetnénk erről. Abban még semmi sincs, ha megpróbáljuk helyé­re tenni magunkat a világban. És ha netán arra a következtetésre jut­nánk, amire ő, úgy legokosabb ezzel a ténnyel szembenézni. — Te is kételkedsz a Sárkány lé­tezésében? — az első fej hangja ke­ményen csattant, a szeme szikrá­zott. — Ne beszélj mellé, hanem mondd ki nyíltan! Van Sárkány, vagy nincs? — Van is. meg nincs is — mo­tyogta a hatodik fej. — A mesében van, a valóságban nincs. Márpedig ha a valóságban nincs, akkor, úgy gondolom, egyáltalán nincs. Az öt fej komoran összenézett, majd következett a bivalyvérbe ke­vert altató és a tüzes lápiszolás. Ettől kezdve a hangulat megrom­lott. A fejek bizalmatlanul méreget­ték egymást. Mit gondolhat erről az egészről a másik? Az elhullott fe­jekkel rokonszenvezik-e vagy pedig továbbra is kitart sárkánysága mel­lett? — Nem bírom tovább! — tört ki egyszer az ötödik fej. — Hazugság­ban élünk, és ezt tudjuk mindany- nyian. Sárkány nincs, és nem is volt sohasem! Miért nincs merszünk ezt elismerni? — Bizony így van — helyeselt a negyedik fej —, ezért a legnagyobb Simái Mihály­Kitömött kígyó rfegdermesztettél. Néztem, néztem szörnyű kobra-szemüveged... Félelem, te kitömött kígyó — meddig tartott a bűvölet? Ezen a seholsenki tájon? tőled féltettem bőrömet...? Eldőlhetsz már, ostoba bábu... de hol rejtőznek a Kezek?! Ezen a seholsenki erdőn ki tartott föl? ki mozgatott? Hatalom? Ármány? Lldérclélek...? Megrángó ujjaimra nézek — ti voltatok? Ti voltatok?! igazságtalanság történt társainkkal, akiknek ezt volt bátorságuk kimon­dani! — Csak ember van — kontrázott a harmadik fej —, aki a képzeleté­ben megteremtette a Sárkányt, hogy minden rosszat a számlájára írjon. Gonosz szörnyeteg a mesében,' aki fiatal lányokat hurcol a barlangjába, hogy élvezettel széttépjé őket. Pedig a magam részéről még a húst sem szerettem sohasem, vegetáriánus va­gyok, békés természetű. Eddig nem szóltam erről, de néha verseket gon­dolok ki. Meghallgatnátok egyet? Az első és második fej egymásra villantotta a szemét, aztán cseleked- ícfc — Hétfejű Sárkányból kétfejűvé lettünk — mondta az első fej —. és nagyon remélem, hogy közöttünk már nem lesz több vita. Vagy te is a többi sorsára akarsz jutni? — Ugyan dehogy — tiltakozott rémülten a második fej, de az iz­galmak annyira megviselték, hogy azon nyomban elájult. Az első fej nézte egy darabig, aztán kitátotta nagy száját, és leharapta maga mel­lől, mert bizalmatlanságot érzett iránta. — Igazatok volt — mondta ké­sőbb —, kezdettől fogva tudtam, hogy nincs Sárkány, de ehhez előbb meg kellett szabadulnom tőletek. Mert hogyan lehettem volna ember­ré hét fejjel? Kisétált a barlangjából, és a kö­zeli városba ment, ahol ruhát csinál­tatott magának, korszerűt, divatosat. Aztán megszállt a fogadóban, és fi­gyelte az embereket. Ismerkedett az életükkel, a szokásaikkal. Többnyi­re békés polgárok laktak itt. bort it­tak, énekeltek, és csak néha püfölték el egymást, akkor is csak puszta kézzel, vagy jobb esetben egy acél­pengével hadonászva, amit maguk között kardnak neveztek. Nevetséges — gondolta a Sárkány —, és főleg unalmas. így legfeljebb csak egyet-kettőt ölhetek meg, és ez igen szaporátlari. Nem azért jöttem közéjük, hogy itt is csak üljek, mint a barlangomban, és bort vedeljek. Egy házat vásárolt a kisvárosban, abban műhelyt rendezett be, és fegy­vereket készített. A tüzet, amit ed­dig a száján okádott ki, igyekezett kisebb és nagyobb vascsövekbe zár­ni, hogy most már onnan robbanjon elő ousztítóan, Az embereknek megtetszettek ezek a tüzes csövek, és nem sajnál­ták az aranyat értük. A Sárkány meggazdagodott, és a vagyonát csak növelte, hogv elvette egy módos pol­gárnak a lányát, alti szép hozományt vitt a házhoz. Ebből a frigyből hét fiú született, és amikor felnőttek, elindultak szerencsét próbálni a vi­lágban. — Fiaim — mondta nekik az öreg Sárkány —, ne feledjétek, hogy én mindig csak a rosszra tanítottalak titeket. Mert a jó unalmas, gyönyö­rűség csak a gonoszban van: vérben, halálban, pusztításban! Menjetek és cselekedjetek! Es a fiúk mentek és cselekedtek. Vérzett a föld, ahová léptek, házak dőltek össze, amerre néztek, és a szelíd mezőket hullák csúfították. Ahol megfordultak, ott megszűnt a nevetés, emlékké vált a csók, és a béke csendességébe veszett farkas­ként üvöltött bele a háborúság. Évszázadok teltek el így. A Sár­kány ivadékai elszaporodtak, és ve­lük nőtt mérhetetlenül nagyra a pusztulás. Már régen múzeumokba kerültek a kisebb és nagyobb tüzes csövek, helyettük még soha nem ta­pasztalt fegyverek ontották a halált. Olyan is akadt már. amelyik a leve­gőt égette meg, és egyetlen szempil­lantás alatt százezrektől rabolta el az életet. Aztán egyszer csak nem volt to­vább. A föld kiégett pusztasággá változott, lakatlan, halott bolygóvá. Csupán hét ember menekült meg a pusztulásból, és amikor összetalálkoz­tak, igen megörültek egymásnak. Csak a hetedik, a legfiatalabb volt komor és lehangolt, majd váratlanul ezt a kijelentést tette: — Nincs is ember! A többiek megütközve néztek rá. Mit mondott ez? Egyáltalán jól hal­lották? — Mire alapozod ezt? — tudakol­ta a legidősebb. — Indokold meg részletesebben. — Az embert csak a sárkányok találták ki — mondta a hetedik —. meséket hazudva egymásnak. A hat ember hatalmas hahotában tört ki. — Vicces kedvedben vagy ma — mondta a második legidősebb —. de azért jobb lenne, ha ezt nem han­goztatnád többet. Még valaki meg­hallhatja és az se neked, se nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott köztünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyíta­ná. De a legfiatalabb nem hallgatott az intelemre, továbbra js makacsul tagadta ember voltát. Ekkor a másik hat úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is, de kénytelenek igazat adni neki. Mert valóban nincs ember, csak Sárkány van. És megegyeztek abban, hogy egyesülnek egy hétfejü - Sárkánnyá. Amikor ez megtörtént, elindult a hétfejű Sárkány, hogy társat keres­sen magának. Talált is nemsokára egy tizenkét, fejűt, akivel egymásba szerettek, és ebből a szerelemből utódaik születtek. A föld kihűlt köz­ben, jéghegyek keletkeztek minde­nütt, de az elszaporodott szörnyek nem törődtek az időjárással. Meg­annyi monstrumként ténferegtek ott. ahol azelőtt emberek éltek. Unal­mukban a sziklákat görgették, és hatalmas hógolyókkal dobálták egy­mást Aztán egy napon kicsiny, szőrös ember mászott elő a barlangjából. Pucér testét állatbőr takarta. Dide­regve körbekémlelt a barátságtalan tájon, majd gallyakat kapirgált cso­móba, és két követ sokáig egymáshoz dörzsölve, tűket csiholt. Meggyújtot­ta a halomba rakott gallyat, legug­golt elébe és melegedett. Később visszamászott a barlangjába, marká­ba fogta kőbaltáját, és elindult meg­küzdeni az elszaporodott sárkány­szörnyekkel. hogy újrji birtokába vehesse a földet. Magányos ház Bodnár Ede alkotása Flamm János: Tavaszvárö Az idő tenyerén állok, a sápadt nap véglggurul ajjamon. Homlokomon tél szikrázik, fohászom felszálló pára, de készül, már készül tavaszom. A tavaszt vágyom; hajak kibomlott diadalát, kitárt karok virágzó erdejét, • a fogantatás szelíd dallamait, s hogy győzni, győzni lehessen még A tavaszt vágyom konokul, hogy patakokban ömöljön a fény, eszelős szívem a földdel dobbanjon s míg végleg visszahüllok. tartson az idő, tartson még tenyerén­Utassy József­Szobrot a holdra! Sziklák szérűjén, kavlcstarlőn. ahová csak a Fiastyúk költ, ott. hol a Hold a leginkább fái mert holtában is föld: e szobor talapzat nélkül álljon! Gyúrja isteni ihlet agyagból 1 Jobbjával intsen az űrbe várón, balja bökjön a Földre haragvón! Seszínű legyen. Seszármazásd. Am nyugtalan, akár a tenger. Fölnézhessünk rá, ragyogva mindig: Ecce homo! Íme, az Ember! A világ küszöbére kitéve lüktessen minden sejtje sajgón! És üvöltsön, mint százezer éve — Valaki hátha kilép az Ajtón. Kovács József­Vándor Magyarország nomádja: világűr koponyájú vándor. Kárpát-medence ázsiai lordja, életeddel házaló zarándok. Gyönyörű meg rút szerelmek életben maradt vesztese. Harminckét esztendeje tüntető szíved: hazád égtájainak lélegzete. Férfivá-őrölten s elvágyódva fogódzkodói borzas szelekbe. Törzsöködhöz, hogy visszajuthass: ifjúságod még elkószál örök Déltengerekre! Hunyadi István­Társnak szegődtél Bárhova menjek, megkeresel ösvény sincs, kitérni utadból, te jársz oldalamon, lépteid hosszát hajlítod enyémhez. Görbe, mohos fák rejtekéből kiszökve rámkiáltasz: „Elmentél, apám. de rajtakaptalak, úticélod enyém is. Árnyékod vagyok. Bármlnt szeretnéd, ne legyek de élek, bár eltévedtem az Időben.* Magamra hagytál. Komisz jégverésben voltam apátián, elmenekültél. A nemzők nem szabadulnak fiaiktól Az egy-anyagú vér összebogoz Ne gondold hogy mezsgyém semmibe torkollt, egybe tartoznak a részek. Hiányoztál, hát ne csodáld hogy végig itt vagyok. Vágyam sürgető továbbmenni veled. így lehetünk egészekl Legenda, káprázat sejtjeimben elbomlő zsoltár mint a tenger mint a megálmodott óceán csak kipusztult emlékeimben voltál lerombolt elefántcsont-oltár csak lázas énekeimben ragyogtál mint a tenger mint a mee-álmodoif óceán csak legenda csak káprázat voltál Gyöngy halljon virágok virága egyiptom leánya rideg komorságba» elnémulva várlak talán elv eszí ti ek talán magtaláltai* virágok virága létem napvilága vadrózsa*- orcádra ne verjen a bánat gyöngy hulljon hajadra virágok virága 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom