Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
1982. OKTOBER 23.. SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Tóth Máthé Miklós* Sárkánymese Történt egyszer, valamikor nagyon régen, hogy a hétfejű Sárkány hetedik feje megzavarodott, és ezt a kijelentést tette: — Nincs is Sárkány1 A másik hat fej összenézett. Mit mondott ez itt? Egyáltalán jól hallatták ? — Mire alapozod ezt? — tudakol- ' ta az első fej. — Indokold meg részletesebben. — A Sárkányt csak az emberek találták ki — mondta a hetedik fej —, meséket hazudva egymásnak. A hat fej hatalmas hahotájától visszhangzott a barlang. — Vicces kedvedben vagy ma — mondta a második fej —, de azért jó lenne, ha ezt nem hangoztatnád többet. Még valaki meghallhatja, és az se neked, se nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott köztünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. De a hetedik fej nem hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta Sárkány voltát. Ekkor a hat fej úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is. de kénytelenek likvidálni a megőrült koponyát. Alomba ringatták a különc fejet bivalyvérbe kevert altatóval, aztán tüzet okádva rá, szépen leégették. » — Szegény — sóhajtott a hatodik fej —, pedig hogy tudott fütyülni, ha jó kedve volt. Még a rigókat is megtévesztette a trilláival. — Már az sem volt méltó egy Sárkányhoz — mondta az első fej —, kezdett túlzottan ember módra viselkedni. Ezután egy ideig semmi különös nem történt. Egyszer aztán megszólalt a hatodik fej. — Azóta is csak töprengek ezen a dolgon, amit szerencsétlen szomszédom állított. Jó lenne, ha többet beszélgetnénk erről. Abban még semmi sincs, ha megpróbáljuk helyére tenni magunkat a világban. És ha netán arra a következtetésre jutnánk, amire ő, úgy legokosabb ezzel a ténnyel szembenézni. — Te is kételkedsz a Sárkány létezésében? — az első fej hangja keményen csattant, a szeme szikrázott. — Ne beszélj mellé, hanem mondd ki nyíltan! Van Sárkány, vagy nincs? — Van is. meg nincs is — motyogta a hatodik fej. — A mesében van, a valóságban nincs. Márpedig ha a valóságban nincs, akkor, úgy gondolom, egyáltalán nincs. Az öt fej komoran összenézett, majd következett a bivalyvérbe kevert altató és a tüzes lápiszolás. Ettől kezdve a hangulat megromlott. A fejek bizalmatlanul méregették egymást. Mit gondolhat erről az egészről a másik? Az elhullott fejekkel rokonszenvezik-e vagy pedig továbbra is kitart sárkánysága mellett? — Nem bírom tovább! — tört ki egyszer az ötödik fej. — Hazugságban élünk, és ezt tudjuk mindany- nyian. Sárkány nincs, és nem is volt sohasem! Miért nincs merszünk ezt elismerni? — Bizony így van — helyeselt a negyedik fej —, ezért a legnagyobb Simái MihályKitömött kígyó rfegdermesztettél. Néztem, néztem szörnyű kobra-szemüveged... Félelem, te kitömött kígyó — meddig tartott a bűvölet? Ezen a seholsenki tájon? tőled féltettem bőrömet...? Eldőlhetsz már, ostoba bábu... de hol rejtőznek a Kezek?! Ezen a seholsenki erdőn ki tartott föl? ki mozgatott? Hatalom? Ármány? Lldérclélek...? Megrángó ujjaimra nézek — ti voltatok? Ti voltatok?! igazságtalanság történt társainkkal, akiknek ezt volt bátorságuk kimondani! — Csak ember van — kontrázott a harmadik fej —, aki a képzeletében megteremtette a Sárkányt, hogy minden rosszat a számlájára írjon. Gonosz szörnyeteg a mesében,' aki fiatal lányokat hurcol a barlangjába, hogy élvezettel széttépjé őket. Pedig a magam részéről még a húst sem szerettem sohasem, vegetáriánus vagyok, békés természetű. Eddig nem szóltam erről, de néha verseket gondolok ki. Meghallgatnátok egyet? Az első és második fej egymásra villantotta a szemét, aztán cseleked- ícfc — Hétfejű Sárkányból kétfejűvé lettünk — mondta az első fej —. és nagyon remélem, hogy közöttünk már nem lesz több vita. Vagy te is a többi sorsára akarsz jutni? — Ugyan dehogy — tiltakozott rémülten a második fej, de az izgalmak annyira megviselték, hogy azon nyomban elájult. Az első fej nézte egy darabig, aztán kitátotta nagy száját, és leharapta maga mellől, mert bizalmatlanságot érzett iránta. — Igazatok volt — mondta később —, kezdettől fogva tudtam, hogy nincs Sárkány, de ehhez előbb meg kellett szabadulnom tőletek. Mert hogyan lehettem volna emberré hét fejjel? Kisétált a barlangjából, és a közeli városba ment, ahol ruhát csináltatott magának, korszerűt, divatosat. Aztán megszállt a fogadóban, és figyelte az embereket. Ismerkedett az életükkel, a szokásaikkal. Többnyire békés polgárok laktak itt. bort ittak, énekeltek, és csak néha püfölték el egymást, akkor is csak puszta kézzel, vagy jobb esetben egy acélpengével hadonászva, amit maguk között kardnak neveztek. Nevetséges — gondolta a Sárkány —, és főleg unalmas. így legfeljebb csak egyet-kettőt ölhetek meg, és ez igen szaporátlari. Nem azért jöttem közéjük, hogy itt is csak üljek, mint a barlangomban, és bort vedeljek. Egy házat vásárolt a kisvárosban, abban műhelyt rendezett be, és fegyvereket készített. A tüzet, amit eddig a száján okádott ki, igyekezett kisebb és nagyobb vascsövekbe zárni, hogy most már onnan robbanjon elő ousztítóan, Az embereknek megtetszettek ezek a tüzes csövek, és nem sajnálták az aranyat értük. A Sárkány meggazdagodott, és a vagyonát csak növelte, hogv elvette egy módos polgárnak a lányát, alti szép hozományt vitt a házhoz. Ebből a frigyből hét fiú született, és amikor felnőttek, elindultak szerencsét próbálni a világban. — Fiaim — mondta nekik az öreg Sárkány —, ne feledjétek, hogy én mindig csak a rosszra tanítottalak titeket. Mert a jó unalmas, gyönyörűség csak a gonoszban van: vérben, halálban, pusztításban! Menjetek és cselekedjetek! Es a fiúk mentek és cselekedtek. Vérzett a föld, ahová léptek, házak dőltek össze, amerre néztek, és a szelíd mezőket hullák csúfították. Ahol megfordultak, ott megszűnt a nevetés, emlékké vált a csók, és a béke csendességébe veszett farkasként üvöltött bele a háborúság. Évszázadok teltek el így. A Sárkány ivadékai elszaporodtak, és velük nőtt mérhetetlenül nagyra a pusztulás. Már régen múzeumokba kerültek a kisebb és nagyobb tüzes csövek, helyettük még soha nem tapasztalt fegyverek ontották a halált. Olyan is akadt már. amelyik a levegőt égette meg, és egyetlen szempillantás alatt százezrektől rabolta el az életet. Aztán egyszer csak nem volt tovább. A föld kiégett pusztasággá változott, lakatlan, halott bolygóvá. Csupán hét ember menekült meg a pusztulásból, és amikor összetalálkoztak, igen megörültek egymásnak. Csak a hetedik, a legfiatalabb volt komor és lehangolt, majd váratlanul ezt a kijelentést tette: — Nincs is ember! A többiek megütközve néztek rá. Mit mondott ez? Egyáltalán jól hallották? — Mire alapozod ezt? — tudakolta a legidősebb. — Indokold meg részletesebben. — Az embert csak a sárkányok találták ki — mondta a hetedik —. meséket hazudva egymásnak. A hat ember hatalmas hahotában tört ki. — Vicces kedvedben vagy ma — mondta a második legidősebb —. de azért jobb lenne, ha ezt nem hangoztatnád többet. Még valaki meghallhatja és az se neked, se nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott köztünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. De a legfiatalabb nem hallgatott az intelemre, továbbra js makacsul tagadta ember voltát. Ekkor a másik hat úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is, de kénytelenek igazat adni neki. Mert valóban nincs ember, csak Sárkány van. És megegyeztek abban, hogy egyesülnek egy hétfejü - Sárkánnyá. Amikor ez megtörtént, elindult a hétfejű Sárkány, hogy társat keressen magának. Talált is nemsokára egy tizenkét, fejűt, akivel egymásba szerettek, és ebből a szerelemből utódaik születtek. A föld kihűlt közben, jéghegyek keletkeztek mindenütt, de az elszaporodott szörnyek nem törődtek az időjárással. Megannyi monstrumként ténferegtek ott. ahol azelőtt emberek éltek. Unalmukban a sziklákat görgették, és hatalmas hógolyókkal dobálták egymást Aztán egy napon kicsiny, szőrös ember mászott elő a barlangjából. Pucér testét állatbőr takarta. Dideregve körbekémlelt a barátságtalan tájon, majd gallyakat kapirgált csomóba, és két követ sokáig egymáshoz dörzsölve, tűket csiholt. Meggyújtotta a halomba rakott gallyat, leguggolt elébe és melegedett. Később visszamászott a barlangjába, markába fogta kőbaltáját, és elindult megküzdeni az elszaporodott sárkányszörnyekkel. hogy újrji birtokába vehesse a földet. Magányos ház Bodnár Ede alkotása Flamm János: Tavaszvárö Az idő tenyerén állok, a sápadt nap véglggurul ajjamon. Homlokomon tél szikrázik, fohászom felszálló pára, de készül, már készül tavaszom. A tavaszt vágyom; hajak kibomlott diadalát, kitárt karok virágzó erdejét, • a fogantatás szelíd dallamait, s hogy győzni, győzni lehessen még A tavaszt vágyom konokul, hogy patakokban ömöljön a fény, eszelős szívem a földdel dobbanjon s míg végleg visszahüllok. tartson az idő, tartson még tenyerénUtassy JózsefSzobrot a holdra! Sziklák szérűjén, kavlcstarlőn. ahová csak a Fiastyúk költ, ott. hol a Hold a leginkább fái mert holtában is föld: e szobor talapzat nélkül álljon! Gyúrja isteni ihlet agyagból 1 Jobbjával intsen az űrbe várón, balja bökjön a Földre haragvón! Seszínű legyen. Seszármazásd. Am nyugtalan, akár a tenger. Fölnézhessünk rá, ragyogva mindig: Ecce homo! Íme, az Ember! A világ küszöbére kitéve lüktessen minden sejtje sajgón! És üvöltsön, mint százezer éve — Valaki hátha kilép az Ajtón. Kovács JózsefVándor Magyarország nomádja: világűr koponyájú vándor. Kárpát-medence ázsiai lordja, életeddel házaló zarándok. Gyönyörű meg rút szerelmek életben maradt vesztese. Harminckét esztendeje tüntető szíved: hazád égtájainak lélegzete. Férfivá-őrölten s elvágyódva fogódzkodói borzas szelekbe. Törzsöködhöz, hogy visszajuthass: ifjúságod még elkószál örök Déltengerekre! Hunyadi IstvánTársnak szegődtél Bárhova menjek, megkeresel ösvény sincs, kitérni utadból, te jársz oldalamon, lépteid hosszát hajlítod enyémhez. Görbe, mohos fák rejtekéből kiszökve rámkiáltasz: „Elmentél, apám. de rajtakaptalak, úticélod enyém is. Árnyékod vagyok. Bármlnt szeretnéd, ne legyek de élek, bár eltévedtem az Időben.* Magamra hagytál. Komisz jégverésben voltam apátián, elmenekültél. A nemzők nem szabadulnak fiaiktól Az egy-anyagú vér összebogoz Ne gondold hogy mezsgyém semmibe torkollt, egybe tartoznak a részek. Hiányoztál, hát ne csodáld hogy végig itt vagyok. Vágyam sürgető továbbmenni veled. így lehetünk egészekl Legenda, káprázat sejtjeimben elbomlő zsoltár mint a tenger mint a megálmodott óceán csak kipusztult emlékeimben voltál lerombolt elefántcsont-oltár csak lázas énekeimben ragyogtál mint a tenger mint a mee-álmodoif óceán csak legenda csak káprázat voltál Gyöngy halljon virágok virága egyiptom leánya rideg komorságba» elnémulva várlak talán elv eszí ti ek talán magtaláltai* virágok virága létem napvilága vadrózsa*- orcádra ne verjen a bánat gyöngy hulljon hajadra virágok virága 4
