Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-21 / 247. szám
4 1982. OKTÓBER 21. CSÜTÖRTÖK A nyelv mindennapi kenyere Művészetről gyermekeknek Kiadóink jóvoltából örvendetesen gyarapodik a művészetet nemcsak bemutató, hanem az abból tettekre is serkentő könyvek száma. Lantos Ferenc a Móránál két esztendeje adta közre Rokonvilágok című albumát, amelyben elmondta; a természet formái, a formákat létrehozó szerkezetek hogyan lesznek példái a művészeknek. Lantos az idén tovább lépett. Építsünk együtt! című füzetében (szintén a Móránál) már feladatokat ad a gyerekeknek. Mindenekelőtt az öt éven felüliek térszemléletét kívánja alakítani azzal, hogy egy-egy azonos szerkezetű lapot hányféleképpen lehet kiszínezni. A gyermeki fantáziát, nemkülönben készséget így különféle — nem agyonmagyarázott — rendszerek szolgálatába lehet, állítani, vagyis a család apraja és nagyja együtt kalandozhat be olyan világokat, amely a megoldások során játék, ám a továbfelüli olvasóit Végvári Lajos professszor is, amikor már köteteimében megkérdezi: Tudod-e, mi a művészet? Hetven oldalon ad választ rá: a művészet gyönyörködtet, tanít, szórakoztat, emberségre nevel. Közvetlensége lenyűgöző: a jelek játékától eljut a kompozícióig, miközben képről, színről beszél; arra keres feleletet, hogyan ábrázolnak a színek, honnan kell nézni a dolgokat, a művész hogyan sűríti és igazítja ki a valóságot,-mi a látszat és annak a lényege, mi a látószög, a madártávlat, hányféleképpen ábrázolhatjuk a teret. Aki azt gondolná, hogy ezek a témák csak a szűkebb szakmát, vagyis a művészeket érintik, az nagyon téved. A szerző a gyerekek tapasztalataiból indul ki. A . jelek magyarázatát az Amerikából jöttünk, mesterségünk címere ... kezdetű játékkal kezdi: a biztosítóöv például a villanyszerelő egyik ismertetőjele. Ahogy a térképen a sötétzöld folt erdőt jelez, úgy a tűz-víz játék távolságjelzéseihez hasonlóan a színek is lehetnek hidegek és melegek. Mondandójához változatos illusztrációs anyag tartozik. S ami ennél is fontosabb: hallatlan törődés és figyelem, az értő ember nevelésének igénye, amit nem lehet minél hamarabb elkezdeni. Végvári Lajos példáján okulva — a Képzőművészeti Kiadó jóvoltából — a gyermeknek csak meg kell fogni a kinyújtott kezet s a művészetek segítségével bámulatosan kiteljesedhet szemléletmódja. A szerző az alkotás ihletett lázát fedezteti fel a művekben. Ám szövegmondásában visszafogott: a könyv nemcsak az író érdeme, mindeneket ott az agyagba életet lehelő művészé, akinek az életműve befejezett, csodálatos egész; zaklatott, idegtépett korban törékeny tökéletesség. Talán ezt érzik meg a szentendrei, s újabban a győri Kovács Margit gyűjtemény látogatói. S ezért igénylik a róla szqIó könyv megismételt kiadásait. Erről a Képzőművészeti Alap gondoskodik, tette ezt immáron a negyedik alkalommal. Az oldás jegyében FOERáSM Helsinki szellemének nemcsak a politikában, a mindennapi életben is érzékeltetnie kell súlyát. Tehetjük ezt akkor, ha kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, ha mindenkiben megvan az a jó szándék és akarás, hogy ne feszültséggócok keletkezzenek, hanem az oldás jegyében összekössünk nemzeteket. Korunkban, az építés során az ember egyre többet rombol is. Szükségszerűvé vált tehát az a felismerés, hogy dokumentálni kell az európai fővárosok építéstörténeti forrásait, s erre az UNESCO és a Levéltárak Nemzetközi Tanácsa megbízásából a magyar főváros, illetve annak levéltára vállalkozott. A Corvinánál megjelent kötetből érzékelhetjük, hogy Sáp - vári Ágnes és kollégái derekas munkát végeztek. Egyetlen lenyűgöző kötetben megismertetik a világgal az európai fővárosok történelmi városmagvait, történelmét, mindazokat az adatokat, amelyek nélkül egyetlen településről sem alkotha tunk felelős véleményt. A magyar könyvkiadásban — forrásértékű dokumentumként — először került egymás mellé a madridi Prado, a moszkvai Kreml, az athéni Akropolisz, a prágai Hradzsin, a brüsszeli virágpiac, a római Colosseum, a budapesti Halászbástya. A kötetet bőséges táblázati anyag egészíti ki a földrajzi fekvéstől a népesség alakulásán át a kultúráig. Dicséretesek a fény- képfelvételek is, az európai fő városok előretekintését szemléltetik. Az Így élt sorozat a Móra Könyvkiadó egyik legsikeresebb vállalkozása. Generációk forgatják, megalapozva ezzel szemléletüket. Legyen az akár természettudományos, akár művészetközpontú, mindenesetre őszinte emberismeretet, a választott témában való jártasságot követel meg a vállalkozás igénye. Nem mindegy tehát, hogy ki ír egy-egy személyiségről. Mert szólni sokféleképpen lehet, ám nem biztos, hogy a fölényes tudás eredményes: példateremtő erőket szabadít fel a gyerekben. Nem a közvetlenség, a tényfeltárás okszerűsége az. ami végül is hat. Sokkal inkább az a természetesség, ami az előzőekből adódik, s az a színesség, ami egy-egy író ember legbensőbb sajátja. Olyan adottság ez, amivel kevesek rendelkeznek. Közöttük is az egyik legkiválóbb Keresztúri/ Dezső. Világosan, sallang nélkül, csak a lényeget megidézve adta közre Így élt Arany János című munkáját, amelyet a költő halálának centenáriuma alkalmából ismét megjelentetett a kiadó. Az ember azt gondolná, hogy Aranyt csak nagystílű körmondatokkal lehet túlszárnyalni. Keresztury megcáfolja az okvetetlenkedőket, a csupán szépírásra törekvőket. Nála az anyanyelv lejtése, ritmusa, szókészlete olyan magától értetődő teljesség, mint a hal számára a tenger. Nem magyaráz agyon, de megállapít, véleményez, eligazít, hasznos irányba terel. Egyetlen ív ez a könyv: Arany soha el nem múló költői és emberi nagyságának dicsérete. Keresztury azt mondja ki, amit egyes években megpróbáltak elhallgatni: Arany János igen sok vonásában újraformálta, kitágította, elmélyítette és módszeresebbé tette a magyarságról közvéleményünkben élő képzeletet. A summázat is ehhez tartozó: a magyar nyelv mindennapi kenyerét tette le az utódok asztalára: innen állandó hatása egész utána felsarjadó költészetünkre. Keresztury Dezső közreműködésével továbbra is lesz hatása. Kötelező olvasmány helyett életet gazdagító, értelmet megtöltő cselekedetként. Törékeny tökéletesség Szinte hihetetlen: öt éve hagyott el bennünket Kovács Margit. Az idő megszaladása azért furcsa, mert úgy érezzük, ma is közöttünk van. Szentendrei gyűjteménye tízezrek csodálnivalója, a leglátogatottabb magyar múzeumok egyike. A róla szóló album még életében megjelent. Margitka nem győzte fogadni a köszöntéseket, s az elismerésből P. Brestyánszki Ilonának is kijutott. Nem véletlenül, hiszen ő volt az, aki szavakba öntötte mindazt, amit Kovács Margit kerámiába formált. Harangszó tizenegykor biakban már megalapozott vizuális nézőpontot jelent. Három esztendeje immár, hogy a Corvina egy lipcsei kiadó jóvoltából ellátja a tinédzsereket a Művészetről — gyermekeknek című sorozat köteteivel. A szerzők — reprodukciókkal és olvasmányos magyarázataikkal — környezetünket mutatják be a kezdetektől napjainkig. Az olvasók felfedező kőrútjuk során megismerkedhetnek az állatgalériával, a festővel és tájával, a művész műhelyével, az évszakok bemutatásával, virágokkal és madarakkal, különféle játékábrázolásokkal és játékokkal. A sorozat legújabb kötete a repülést tekinti át a szárnyas követőktől a mítoszok griffmadarain át Daida- losz és Ikarosz vállalkozásáig. Leonardo terveitől a léggömbön át Leonov űrsétájáig. Játékra invitálja tíz éven Ünnepséget tartottak a közelmúltban Nyugat-Dunántú- lon, az egykori végeken. Kőszeg ostromának emlékezetét ülték meg, annak is négyszázötvenedik évfordulóját. A könyv, amely a kő.zegi harangok megkondulásáról szól. a vár ostromára és megvédésére vonatkozó legfontosabb magyar, nyugati és török forrásokat tartalmazza. Az Európa Kiadónál napvilágot látott igényes kötet Kőszeg város és Vas megye Tanácsának támogatásával készült. Akit érdekel a történelem, s elvetődik Kőszegre, megcsodálja ennek az ékszer városnak az épületeit, a műemlékvédelem következetességét, szemügyre veszi Lesenyei Márta évfordulóra készített reliefjét a várban, az lépten- nyomon azt érzi, hogy a helybeliek nemcsak a múltból élnek. Tisztában vannak jelenükkel is, s ennélfogva hitelesebb mindaz, amit a munka dandárját ellátó, a kötet anyagát válogató, szerkesztő, bevezetőt és jegyzeteket író Baris- ka András végzett. Megható az az igyekezet, ami a város szeretetéből fakad. Követendő lehetne akár megyénkben is. lenne nekünk is megkövetni való emlékünk, jelent megidéző feladatunk. Ez a kötet azonban a kőszegiek dicséretét zengi, miként meg- kondulnak tizenegykor a helybéli harangok is. a török elvonulását hirdetve. ■ Heti filmtegyzetb Bronco Billy Sondra Locke és Clint Eastwood, a Bronco Billy főszereplői Aki sikeres filmek sikeres főszereplője volt, abból könnyen lesz (lehet) önmaga producere, rendezője, s e fiimi magán- vállalkozás színész-főszereplője is. Ez történt a westernek kékszemű, szőke, férfiasán marcona arcú, kedvelt hősével, Clint Eastwooddal is. Annyi különbséggel, hogy amíg mások filmjeiben játszott, azt hittük róla, jó színész — azt meg nem tudtuk, hogy milyen rendező és producer. — Most sajnos kiderül, hogy nem is olyan jó színész, hogy harmat- gyenge rendező, és hogy producernek is halvány. (Hogy többet ne mondjunk.) A két évvel ezelőtt forgatott Bronco Billyben East- wood önmagát rendezi, mert ő Bronco Billy, egy erősen negyedosztályú vadnyugati show sztárja, az ördöngös lovas és ördöngös céllövő. A filmet ugyan a nagy cég, a Warner Brothers gyártotta, de East- wood itt magát menedzselte, mint hírlik. A film ettől persze még lehetne jó is, van rá példa, hogy hasonló vállalkozások sikerre jutnak. Csakhogy. Csakhogy ebben a filmben minden annyira a western elévült hollywoodi paneljei szerint történik, hogy az eredetiségnek nyomait se igen lehet felfedezni. Ráadásul egy csomó western visszaköszön a sztoriból, s a rendezői ötletekből is, a Buffalo Bilitől East- wood híres A Jó, a Rossz és a Csúfjáig, a Hatosfogattól a Volt egyszer egy Vadnyugatig. És még ez sem lenne végzetes, ha ezek az idézetek idézőjelben szerepelnének, ha a panelok mögé Eastwood becsempészne némi iróniát, s egy kicsit megcsípkedné a műfajt, vagy legalább annak lejárt (és lejáratott) kötelező sablonjait. De nem, erről szó sincsen. Itt minden komolyra van véve, a Bronco Billy és Lilly közti eszméletlen nagy szerelemtől a tűzön-vízen barátságig. Bronco Billy, mint Bronco Billy, úgy véli, hogy a régi vadnyugati show-k felelevenítése jó üzlet lesz — és East- wood, mint Bronco Billy, ugyanezt véli. De Eastwood mint Eastwood mind ebben, mind abban, hogy egy ilyen film sikerült lehet, csalatkozik. A néző meg, aki mást várt, töprenghet, miért kell neki ezt néznie egy igazi western, vagy egy igazi western-paródia helyett. (Talán mert azokból nagyon kevés akad — a Bronco Billy-félékből meg még sok is...) Az éjszakai utazok „A bú ha jő, nem jő mint | egyes őrszem: (Egész dandár | beront.)" — mondja rezignál- tan Claudius király a Hamlet- ben. Egyet kell értenünk vele. A Bronco Billy mint bú nem jött egyedül ezen a héten, vele rontott be egy másik híres filmszínész maga rendezte- írta-főszerepelte filmje. Vgo Tognazzi ezúttal a tettes, oly sok remek olasz film remek színésze, a közönség kedvence. De úgy látszik, neki sem volt ereje lemondani arról, hogy átüljön a kamera másik oldalára. Ami még nem baj, számtalan példa igazolhatja, hogy ebből remekművek is kisülhetnek (lásd épp a Hamlet kapcsán Laurence Oliviert mint rendezőt és mint Hamlet alakítóját —, bár ott egy meglehetősen jó szerző volt a forgatókönyvíró ...). A baj az, hogy ezekben a sikeres színészek írta-rendezte-játszotta filmekben többnyire valami afféle történik, mint amikor a viccbeli Pistike azt képzeli, hogy ő a szökőkút, s a valóságban csak a fotelt öntözi meg. Azaz: indokolatlan és alaptalan na- gyotakarásokból szerény eredmények születnek, világrengetőnek tartott ötletekről derül ki, hogy laposak, min egy palacsinta az úthenger alatt, s élet-halál gondolatokról, hogy a comicsok szereplőinek szájából tekergő szalagokra írt szövegek mélységeit és magasságait ostromolják. Itt van ez Az éjszakai utazók című film is. Tognazzi remekül indítja: egy kiörege dett rádiós disc jockey utolsó adásával (ő a discoman, Orsó), akit a fiatalok kiebrudal- nak a stúdióból, hogy vérpezsdítő rock és swing helyett hirdetéseket és árulistákat, meg ! időjárásjelentéseket olvassa- J nak fel, és ezzel hozzák izgalomba a hallgatókat. Az idő a XX. század vége (talán), azaz: mindenkép valamikor a közeli jövő, amikor az emberiség odáig fejlődött, hogy az öregkor és a vele járó feleslegesség már negyvennyolc éves korban kezdődik, s akik megkapják a „49” jelű karszalagot, azokat „nyaralni", vagyis kellemes körülmények között történő likvidálásra küldik. Ez az alapötlet tehát nem rossz. A tökéletesen racionális ifjak és az életben még érdekességeket, színességet és változatosságot látó „öregek” közti kontraszt kellő kihasználása remek szatirikus folytatást ígérne — de ehelyett belecsúszik a film valami zavaros sci- fi filozofálgatásba, egyfajta könnyes „jaj, mi lesz a múltammal a jövömben” című önsajnálkozásba, és még az sem derül ki igazából, hogy jobb-e ez a fajita „vidáman megyünk kipurcanni” szemlélet, mint az utódok undorító, gépies érzéketlensége. Igaz, hogy jó zaftos szövegeket hallunk, s ezeket a Tognazzi magyar hangját szolgáltató Szabó Gyula remek humorral adja elő; igaz, hogy számos igen formás női idomot vehetünk szemügyre a filmben (és jóval kevésbé formás férfi idomokat is ...), meg hogy akad egy kis szex is —, de ha már az ilyesfajta utópisztikus témákról van szó, a magam részéről inkább arra a könyvre (és a belőle készült remek Truffaut- íilmre), a Fahrenheit 451-re, Ray Bradbury regényére szavazok, mely — legyünk finomak — erősen ihlette Tognazzi filmjét. Takács István
