Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-19 / 245. szám
mioTtt 1982. OKTÓBER 19., KEDD Harmincéves az abonyi zeneiskola Gazdagabbá tenni az életet Háromnapos rendezvénysorozat várta Abonyban október 14-től 16-ig a falusi zeneiskolák vezetőit. Harmadik országos találkozójuk alkalmat teremtett a hazai zeneoktatás helyzetének rövid áttekintésére, különös figyelemmel a Pest megyei helyzetre. A számvetés mindenkit Abonyba hozott, akinek felelősségteljes feladata a gyermekek életének szebbé, gazdagabbá tétele. Az országban elsőként Az eseménysorozat nem véletlenül kapott otthont Abonyban. Három évtizeddel ezelőtt az első falusi zeneiskolát itt hozták létre. Tanárai a napi zeneoktatás mellett tiszteletet érdemelve terjesztették, telepítették további helységekbe a kihelyezett tagozatokat, amelyek később önálló életre keltek. A ceglédi járásban pedig ismét országosan az úgynevezett járási zeneoktatási modellt, alapot teremtve zenetanulásra a járás összes községében. Az utolsó helység a következő tanévben kapcsolódik be a láncba. A rendezvények indítóeseményeként a népdalok ismeretén alapuló érdekes versenyen vehettek részt a megye általános iskolás tanulói. — Kitűnő kezdeményezés volt ennek a vetélkedésnek a kiírása — mondta Aracsi László, a szegedi művészeti szakközépiskola igazgatóhelyettese, a zsűri egyik tagja. A népdaléneklési és illusztrálási versenyben a zene és a képzőművészet egyszerű eszközökkel találkozik, a köztük létrejövő kapcsolat itt nagyszerűen sikerült. — Minden gyermekben szunnyad a zene befogadásának valamilyen lehetősége — fűzte hozzá F. Tóth Mária, az Üttörőszövetség országos elnökségének munkatársa. — A szövetségünk is sokat tesz ennek elősegítésére. Az országos szintű úttörő művészeti fesztiválok a fúvós- és vonószene- karok részére adnak bizonyítási lehetőséget, Berettyóújfalun pedig a népzene fiatal művelői találkoznak. A felkészítésért köszönet illeti a zene- pedagógusokat. A népi hangszeres oktatás egyelőre hiányzik a zeneiskolák széles palettájáról. Legalább fakultatív tárgyként szükséges lenne a jelenléte. Mindennapok muzsikája Ä tanácskozáson Varsányi Lászlóné, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának munkatársa beszámolt a megyei zeneoktatás helyzetéről és gondjairól, a zeneiskolák pedagógiai, szakmai és köz- művelődési feladatairól, a fejlesztés szűkös lehetőségeiről. A hálózatépítésben meghatározó szerepet betöltő Szabó Sándor zeneiskolai igazgatót külön köszöntötte munkásságáért, az iskola harmincéves működése alatt elért eredményekért. A Hazafias Népfront Országos Tanácsát Juhász Róbert osztályvezető képviselte. Hozzászólásában elmondta: a tizenévesek elfelejtik a korábban oly kedvelt népzenét, koA nevelőotthon fúvószenekar« molyzenét, amelynek helyébe idegen és • könnyű muzsika lép. Vajon az óvodákban,, az alapfokú oktatásban elég szilárd-e a zenei anyanyelv megszerettetése, elsajátítása? A kisközösségek szerepe nem csökkenhet, semmi sem pótolja őket. A jövő érdekében a falusi zeneiskolák oktatói áldozatos munkát végeznek. — Nekem nem kenyerem a zene, de életem szerves része — kezdte hozzászólását Nagy Imre, a Dél-Pest megyei ÁFÉSZ elnökhelyettese. — A közművelődés ügyét mindenki a maga módján igyekszik szolgálni. Ezt teszi a mi ÁFÉSZ-ünk is, folytatva a már előzőleg itt Abonyban kialakult hagyományt. Jócskán megelőzve a közművelődési törvényt, immár tizenöt éves múltja van az abonyi koncertsorozatnak. Az évente megtartott hat hangverseny költségeit az ÁFÉSZ vállalja magára, lehetővé téve az érdeklődők számára a rendszeres koncertlátogatást. Ez azonban csak a kezdet volt, azóta kiterjesztettük a hangversenyeket Albertirsára, idén Törtei és Jászkarajenő is belépett a sorba, jövőre tervezzük Cse- mőd bekapcsolását. Az utóbbi tizenöt év alatt mintegy tízezer gyermek részesült hangszeres zeneoktatásban a járás területén. Ez a tény a szülőkre sem maradhatott közömbös. Gyermekeinken keresztül mindannyian közelebb kerültünk a zenéhez. A három nap természetesen nem múlhatott el zenei élmény nélkül. Kitűnően sikerült kamarazene-koncerten léptek fel a megye különböző zeneiskoláinak tanárai, a következő estén pedig a budapesti MÁV Filharmónikusok zenekara vendégszerepeit. Fúvósok az otthonban A záróprogram a zene embernevelő szerepét hangsúlyozta. Valószínűleg az egyetlen olyan magyar nevelőotthonba látogathattunk el, ahol állandó és rendszeres zeneoktatás folyik. Az otthon lakóinak fele valamilyen hangszeres zenét tanul, a zeneiskolával közös fúvószenekart alakítottak, amely szép sikereket arat minden fellépésével. Van olyan növendékük, aki a második országos trombitaversenyen a döntőbe került. Ezeknek a gyerekeknek a további életéhez is fontos szerepet nyújt a muzsika. A zene nevelésben felhasznált szerepét illusztrálta a Gyulai Gál János általános iskola énekkari és vonószene- kari bemutatója is. Mindkét hangverseny az érdekeltek jó együttműködését bizonyította a közös cél, a teljes emberré válás érdekében. Az egész eseménysorozatot a község minden lakója a magáénak érezte, és erre a helyi vezetők mindvégig személyes jelenlétükkel ösztönöztek. Hajós Anna Arany Jánosra emlékeztek Vasárnap délben befejeződött Nagykőrösön a Magyar Irodalomtörténeti Társaság háromnapos vándorgyűlése, melyen jeles irodalomtörténészeink, s nem kevésbé a város irodalmat kedvelői Arany János halálának 100. és Goethe halálának 150. évfordulójára emlékeztek. A tudományos tanácskozás keretében, sorrendben, Czine Mihály, Mezei József, Kiczenko Judit, Csűrös Miklós, Novák László, Tolnai Gábor, Sőtér István, Nagy Miklós, Pálmai Kálmán, Alexa Károly, Wéber Antal, Halász Előd, Pók Lajos, és Walkó György tartott előadást. A két témakör megvitatása két zárszó elmondására adott alkalmat. Ezekben Tolnai Gábor, a társaság elnöke és Wéber Antal alelnök fejezte ki köszönetét a megye és a város párt- és állami vezetőinek a szíveslátásáért, a jó szervezésért és a tanácskozás nyugodt körülményeinek megteremtéséért. A vándorgyűlés megrende-, zése adott alkalmat arra, hogy az irodalomtörténészek és a nagykőrösiek együtt emlékezve megkoszorúzzák Arany János szobrát. Tolnai Gábor és Wéber Antal, a Magyar Tudományos Akadémia, Pálmai Kálmán és Csáky Edit, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Gotzián Lászlóné és Kocsis Jánosné Nagykőrös város, Toros László és Novák László az Arany János Társaság és Múzeum nevében helyezték el Stróbl Alajos alkotásának talapzatán a megemlékezés virágait. Koszorúval tisztelegtek a költő emléke előtt a város Arany János nevét viselő intézményei, üzemei és szocialista brigádjai. Emlékbeszédet Nagy Miklós irodalomtörténész mondott. F. P. Margitszigeti színpad Újjászületik A közelmúltban elfogadták azt a tanulmánytervet, amelynek alapján felújítják oly sok emlékezetes művészi est színhelyét, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot. A statikai mérések során megállapították, hogy a bau- xitbetonból készült tribünrész — amelyet korábban acélszer- kezetekkel megerősítettek — már csak saját súlyát képes „tartani”, hasznos terhelést nem bír el. A most elfogadott gazdaságos tanulmányterv megőrzi ugyan a nézőtér eredeti vonalvezetését — változatlanul háromezer személyt fogadhat majd a tribün —, de biztonságosabb, korszerűbb és kényelmesebb körülményeket teremt a nézőknek. A tervek szerint várhatóan 1985-ben fogadhat ismét vendégeket a Margitszigeti Szabadtéri Színpad. Nemzetiségi közművelődési tanácskozás Vácott A cselekvő ember értéket alkot A hídépítés bonyolult feladat. Kiterjedt tervezői apparátust, nagy szakértelmet, komoly munkásöntudatot igényel. Amikor már a söröshordót gurítják végig — a terhelési próbákat követően —, akkor ünnep van, s megkezdődhet a hétköznapok hosszú sora. A továbbiakban minden megy a maga rendjén: a híd bekapcsolódik egy ország, egy tájegység, egy terület vérkeringésébe. Hídverők Az adott földrajzi egységben élő népek közösségében ilyen szerepet töltenek be a nemzetiségek. Olyan hídverők ők, akik kapcsolatot teremtenek. Nemcsak kétnyelvűségük okán, hanem azért is, mert az egymást kiegészítő kultúrkörök feltételezik azokat a csatornákat, amelyeknek a partjait szorgos munkával összekötik. Továbbá feltételezik az egyenlő esélyt, a korábbi vélt és var lós sérelmek orvoslását, az anyanyelv gyakorlását, a saját kultúra megőrzését és ápolását. Népköztársaságunk alkotmánya rögzíti ezeket a jogokat, ám megvalósulását a mindennapok minősítik. Az első nemzetiségi közművelődési tanácskozás — Vácott, az elmúlt hét végén — nem a már tudott dolgokat deklarálta. Nem azt ismételte meg, hogy Tv-figyelő' Tökíilkó. Ha az újabbkori francia bohózatra gondolunk, mindenekelőtt Georges Feydeau neve ötlik emlékezetünkbe, aki a leginkább értett a cseveüyes, kaland«, a szerelmi praktikák mindenféle változatait felvonultató színpadi játékok kiötléséhez. Nem csoda tehát, hogy amióta belefogott áldás« működésébe — tehát a múlt század végeidétől —, legalább olyan folytonossággal játsszák kedvesen pikáns históriáit, mint a mi Molnár Ferencünk egy-, két- és háromfelvomásosait, amelyekben szintén seregnyi a jobbnál jobb szerep. Nos, aligha tévedünk azt állítván, hogy a kaposváriak népszerű színésze, Koltai Róbert sem másért rendezte képernyőre a párizsi polsárvilág kitűnő ismerőiének, Feydau- nak A Tökfilkó című darabját. minthogy legközvetlenebb kollégáinak sikerrel megeleveníthető figurákat «szón. Igen. a legközvetlenebb kollégáinak, merthogy ez a szombat esite műsorra tűzött vállalkozás, amúgy egészében kaposvári termék volt. És mint ilyen, egészen egyedülálló vállalkozás; fehér holló a mostanában tovafutő műsor szürkés, bánat« mezején. Ráadásul pedig egy olyan másfél órás kavalkád került a szemünk elé, amelyet, úgymond, végig lehetett nézni, sőt, alkalomadtáii meg lehetett kuncogni, netán — úgy a vége fdé —, tanyérösszeverés- sel jutalmazni. Mindenekdőtt a Lucie szerepében egészen kiváló alakítást nyújtó Lázár Kati miatt, akit ugyan eleinte Hernádi Juditnak vélhetett az ember, de azután a kinyomtatott szereposztásból megtudhatta, hogy dehogyis 6 az, hanem egy egészein másik és egy hozzája hasonlóan egészen kiváló színésznő, aki úgy tudja eljátszani a vampot, hogy el- nökasszomy lehetne egy mindenfele illegésre, vonaglásra, a másneműek fölgerjesztésére oktató főakadémián. (Ahogy szoknyájától megszabadulva szenvelgett azon a pódiumnyi pamlagon, hát az a szeszélyes asszanyiság eleven — haj, de milyen eleven —, iskolapéldája volt.) A kellemesen elszórakoztatott néző kijelentette tehát, hogy váltig érdemes előkaparni Feydeau pikáns és öt létezi - porkás balgaságait, és különösen érdemes olyan szereplőkre rábízni, akik — lévén nem budapesti színházaknál —, még ügynek, megtisztelőén nagy alkalomnak tekintik, ha alakjuk feltűnik a képernyőn. Gála. Hogy, hogy nem, vasárnap este a második csatornán is a fönt dicsért kap«vá- ri gárda jelesei szerepeltek a Hrabaí-műből készített Bambini dl Praga, 1947 című tévéjátékban, de hát őket azúttal bizonyára sokkal kevesebben látták, mert ugyanebben az időpontban jelentkezett René Kollo híres vendégeivel a budapesti Vigadóból. Gyarló az előfizető, tehát nyilván eme szuperprodukciónak ígérkező gálát nézte. És amint a már bizony nem egészen fényes hangú világhíres operista estje előbb, s előbb haladt, úgy erősödhetett meg kiben-kiben az érzés, hogy nem is a mi fővárosunk legmutatósabb hangverseny- termét látja, hanem a bécsi Operaházat, és onnan is a Willy Boskovsky által kezdeményezett újévi hangversenyek egyikét, mert szinte minden mozzanatából ugyanaz az előkelösködő kedély, a magasabb rendű hang- és zeneművészet rá- és túljátszásos mí- vessége áradt. Szó se róla, volt itt produkció — no nem a váltig gyönyörű Lollobrigidáé —, de minden úgy sugárző- dott szét, hogy a figyelés közben feszengenünk kellett: na, egy közönséges átlagnéző méltó lehet-e mindama gyönyörök átélésére, amelyek a nagy fénvben és pompában megszületnek. Egyesee ved ül kiváló bassz,baritonunk, Gregor József volt igazán közvetlen és igazán emberséges. De hát ő képtelen is lenne másmilyennek mutatkozni... Akácz László milyen jogok illetik meg a hazánkban élő délszlávokat, németeket, szlovákokat, románokat, hanem arra vállalkozott, hogy az érintettek összefogásával meghatározza a további tennivalókat Stark Ferenc, a Művelődési Minisztérium nemzetiségi önálló osztályának vezetője nem véletlenül fejtette ki, hogy a kultúra területén az internacionalizmus érvényesüléséhez nem elmosni kell a nemzeti, nemzetiségi sajátosságokat, hanem éppen ellenkezőleg, teljes mélységében fel kell tárni a különböző nemzeti, nemzetiségi kultúrák haladó potenciálját, mivel ez teremti meg a kultúrák normális és gyümölcsöző fejlődésének, a társadalmi előrehaladásnak az előfeltételeit. Kétnyelvűtek Mintegy másfél száz résztvevő előtt ennek a font«ságát hangsúlyozta Hanga Mária miniszterhelyettes is. Megnyitója nemcsak meghatározta a tanácskozás irányultságát, hanem egyben azt is jelezte: a szavak mellett elsősorban a tettekben kell deklarálni a kultúrák egymásmellettiségét. A plenáris ülés és a szekciók résztvevőinek volt mondanivalójuk. Az irányító és gyakorló szakemberek megállapíthatták, hogy a nemzetiségi köz- művelődés ma élő tevékenységi formái nagyarányú fejlődésének lehetünk tanúi. Az elmúlt tizenöt évben majd kilencszeresére emelkedett az óvodákban anyanyelvet tanuló gyermekek száma. Az egy híján háromszáz nyelvoktató Iskolában harminchatezernél több tanuló ismerkedhet meg a tudományokkal. A hét nemzetiségi önálló osztályának nyolcszázan folytatják tanulmányaikat. Ám problémát jelent a nyelv kellő elsajátítása, s különösen az általános iskolásoknak kevésbé megoldott a könyvellátása. A tanácskozáson megjelentek nem dicsérni gyűltek ösz- sze, hanem gondokat, ügyes-bajos dolgaikat feltárni. Stark Ferenc szerint a nemzetiségi kultúrától és az anyanyelvtől, az identitásélmény forrásától való elidegenedéssel szemben, a látszatot értékké emelő, az örklött látásmód ellenében a értéket bélyeggé degradáló valós értékek feltárásával, felmutatásával és tudatosításával lehet felvenni a harcot. így — többek között — a természetes úton kialakult bilingviz- mus feltételei között a nyelvhez fűződő érzelmi viszony nem elégséges erő olyan terheléssel szemben, mint amilyet a nyelv magas szintű elsajátítása, a következő generációnak való átadása, a valamelyest is kiegyensúlyozott kétnyelvűség fenntartása jelent. Épp ezért fontos, hogy a nemzetiségi politika művelődési stratégiájában számottevő szerepet kapjon a kétnyelvűséghez és a ráépülő anyanyelvi kulturáltság hoz mint értéknek, illetve ennek az értéknek a tömeges rgc-* lizálásához fűződő társadalmi érdek. Többen megfogalmazták’, egyre inkább a nemzetiségi kultúrákban rejlő közösségképző, integráló erők jutnak aktív szerephez. Az utóbbi öt évben például 68-ról 96-ra emelkedett a klubok száma; örvendetesen erősödött a nemzetiségi amatőrszínjátszás. A presztízs- növekedést az is elősegítette, hogy a nemzetiségek szellemi és tárgyi hagyományaikat nem muzeális értékként kezelik, hanem tiszteletben tartják, építenek rá, ápolják, feldolgozzák. A táncházakban pávakörökben, klubokban s más művelődési mozgalmakban a kulturális értékek tudatosításával új típusú közösségek formálódnak, amelyek nyitottságukkal környezetük érdeklődését Is felkeltik. Vonatkozik ez elsősorban a táncművészetre, a különböző hivatásos és amatőr- együttesek által bemutatott koreográfiákra. Kialakulóban van a hazai német, román, szerb- horvát, szlovák nyelvű irodalom, s ezt figyelemre méltó kiadói politika is támogatja. A szlovák és német szövetség felkarolta a képzőművészetet. A különböző rádió- és televízió- adások a nemzeti kultúra minőségében új szakaszát jelentik. Párbeszéd Ebben az esztendőben megyénkben ez volt a harmadik nemzetiségi találkozó, tanácskozás. Ennek okán elképzelhető, hogy más megyék, nagyobb tájegységek is rendszeresen figyelemmel kísérik a nemzetiségek lakta falvak köz- művelődését. Eredményeik és gondjaik ugyanis nem választhatók el az egész országétól: egy közösségből, egyazon tpről fakadnak. Talán, az ismétlés veszélye, az évenkénti többszöri találkozás — mindenekelőtt a szakmai fórumokon — eredményezte azt, hogy a vártnál kevesebben jöttek el Vácra. A szekcióülések így inkább a hiányfeltáró fórum szerepét látták el, mintsem hogy tapasztalatcserét jelentettek volna. Egy országos tanácskozáson, amikor a kultúrában is egyre jelentősebb a gazdaság jelenléte, ne az együttesek utaztatásának, az alkalmanként krónikusnak tűnő könyvhiánynak az ismételgetése kell legyen a meghatározó, hanem a módszerek megismertetésének, az ötletek átadásának, a hidat jelentő párbeszédnek, egyáltalán annak a hangsúlyozása, hogy a cselekvő ember mindig új értéket alkot. S mivel ez egy életen át tart, s aztán mások folytatják ezt, ezért az értelmi mellett az érzelmi nevelés fontosságának a megvilágításával a tanácskozás adós maradt. Remélhetően azonban erre is sor kerül majd a nemzetiségi szövetségek jövő évi közgyűlésein. Addig azonban nemcsak rövid pillantást kell vetni a saját kultúrának a nemzetiségi létben játszott szerepére, a gyakorlat jó példáit az eddiginél is általánosabbá, nemkülönben gyümölcsözőbbé kell tenni. M. Zs.
