Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-13 / 240. szám

Korszerűsítették a vágócsarnokot A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDÍ JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 240. SZÄM 1982. OKTÓBER 13., SZERDA Megérte a változtatást Gyorsabban Intézik az ügyeket Hivatali időben látni csak igazán, mennyi ügyfele van a városi tanácsnak. A kibőví­tett ügyfélszolgálati iroda több, mint egyéves működése óta számottevő változás ment végbe. A módosuló körülmé­nyeket meg kellett szokni az ügyfeleknek és az ügyintézők­nek egyaránt. Akkoriban él­ményszámba ment valami­lyen ürüggyel szemrevételezni az új körülményeket. Nem kell már a stík, emeletre veze­tő lépcsőt megmászni, minden elintézhető a földszinti, egy­beszakított, hatalmas irodá­ban. Persze egy-egy ügyinté­ző hatalmas forgalmára vall az az alkalmilag kifeszített spárga kordon, amely meg­próbálja terelni a szaporán érkező, ügyes-bajos dolgaikat intéző embereket. A próbatétel éve A próbatétel éve volt ez az igazgatási osztálynak, amely — az általános feladatok mel­lett — ellátja az ügyfélszol­gálati teendőket is. Némileg bonyolítja az apparátus mun­káját, hogy más osztályokról is kerültek oda hivatalnokok, akiknek esetenként az ügyfe­lekkel való foglalkozáson kí­vül egyéb megbízatásaik is vannak. Az átszervezés haszna máris érzékelhető. Az egymással ösz- szefüggő területek egybehan- goltabban dolgoznak, meg­gyorsult az ügyintézés me­nete, általában rövidebbek a határidők, sok esetben feles­legessé vált a házon belüli le­velezés. Könnyebb a távol lé­vő dolgozók helyettesítése, mert mindenkinek megvan a maga helyettese. Egy erről szóló jelentésben az áll, hogy ma már az állampolgároknak egyetlen alkalommal sem kell úgy elhagyni a tanácsházát, hogy legalább érdemi tájékoz­tatást ne kapnának. Az új helyzet kedvező ha­tással volt a tanácsiak mun­kafegyelmére, munkamódsze­reinek kialakítására. Minden­kinek gyarapítania kellett is­mereteit. A hatalmas közös irodában jobban kell alkal­mazkodni egymáshoz, hogy senki se zavarja a másikat. Az elhelyezés alkalmassá teszi a hivatalt arra, hogy eleget te­gyen kizárólagos feladatának: elintézze a hozzá fordulók ügyeit. A különféle ügyekkel foglalkozók asztala eléggé kö­zel áll ahhoz, hogy az ügyes­bajos dolgaikban futkosó em­berek egyszerre többféle prob­lémájukat is megoldhassák. ám egy felmérés szerint keve­sen élnek ezzel a lehetőség­gel. Négyszemközt Az eltelt időszakban — a gyakorlati tapasztalatok alap­ján — néhány hivatalnoknak helyet kellett cserélnie, mi­vel az ügyfelek nagy száma miatt zavarták egymás mun­káját. Arra is tekintettel kellett lenni, hogy például akik szabálysértési, birtokvé­delmi, gyámügyi .kérdésben fordultak a tanácshoz, nem szívesen bízzák ügyüket ille­téktelen fülekre. Az ilyen té­mákat az erre a célra létesí­tett tárgyalókban beszélik meg az érintett személyek. Arról viszont az előadók panaszkod­nak. hogy rendkívül zavaró, ha valamelyikük akkor fog­lalkozik az .ügyfelekkel, ami­kor a másik éppen határoza­tot fogalmaz, elmélyülten összpontosít az írásbeli mun­kára, Az azonos csoportba tartozó ügyintézők sok segítséget ad­hatnak egymásnak, s ennek — közvetve — a polgárok lát­ják hasznát, mert lerövidül­nek a határidők. Ma már az anyakönyvi, népességnyilvántartási, hagya­téki ügyeket intéző csoport rövid úton pontot- tehet egy- egy ügy végére. Üj szolgálta­tásként honosodott meg, hogy a kórházból minden munka­nap reggelén behozzák az új­szülöttek édesanyjának sze­mélyi igazolványát, bejegyzik a kisgyermeket, kiállítják a születési anyakönyvi kivona­tot, így az anyák minden utánjárás nélkül hazavihetik az okmányokat. Kisebb létszámmal A szociálpolitikai csoport szoros együttműködést alakí­tott ki az alkoholelvonó keze­léseket intéző kollégával, s így sokkal hatékonyabbá vált az eljárás. A szabálysértési ügyekkel — melyek száma nem csekély — nagy körülte­kintéssel foglalkoznak. A la­kás- és helyiséggazdálkodással megbízott csoport még bizo­nyos mértékig kialakulatlan. Az adócsoportot érintette leginkább az átszervezés, amely egyúttal létszámcsök­kentéssel is járt. Most azon vannak, hogy arányos munka­elosztást valósítsanak meg. Űjdonság a helyszínelő cso­port léte, amely — más teen­dői mellett — a tanácsrende­letekben foglaltak végrehajtá­sát is ellenőrzi, így például a közterületfoglalást. A tájékoz­tató csoport a városháza munkaidején belül állandóan fogadja az ügyfeleket, ugyan­akkor félfogadási időn kívül távol tartja őket az ilyenkor szorgos papírmunkát végző hivatalnokoktól. A városi tanács igazgatási osztálya a változás óta eltelt időszakot kedvezően érté­keli. Ha végbemegy a várható szervezeti átalakulás, akkor még a mainál is gördüléke­nyebben és hatékonyabban intézhetik a hozzájuk forduló polgárok ügyeit. T. T. Mentesítő útszakasz lesz — Megint egy utca, ahol nem lehet közlekedni — je­gyezték meg többen a napok­ban a Várkonyi István utcán járva Cegléden. Az utca egy részét ugyanis lezárták. — Megint egy utca, ahol megoldódik a probléma — mondták mások, a munkála­tok ismeretében. Ugyanis, asz­faltburkolatot kap hat méter szélességben a Várkonyi utca Körösi út és Török Ignác utca közti szakasza. Nagy forgalom­ra kell felkészíteni, mivel a további városrendezési terv menete szerint ez terelőút lesz: lezárják a Déli út és Körösi út közti csomópontot, így a jár­művek a Várkonyi István ut­cán haladnak majd a Körösi és a Mizsei út között. A most lezárt útszakasz az időjárás alakulásától függően még az idén, de legkésőbb ta­vaszra készen lesz. Egy hétig szünetelt a vágás a PENOMAH ceglédi vágóhídján. Ezalatt új szállító konve- jorsort, emelőgépeket szereltek fel, s egyéb korszerűsítési munkákat is végeztek. Képünkön: a Zalka Máté szocialista brigád tagjai sertéseket bontanak. Apáti-Tóth Sándor felvétele * Megannyi lehetőség ECözkinccsé teszik, amit láttak A szakmai műveltség fej­lesztése mellett minden mun­kahelyen, iparban és mező- gazdaságban egyaránt, köte­lesség foglalkozni az emberek általános műveltségének gya­rapításával. Jelentős szerepe van ebben az albertirsai Micsurin Tsz- nól a szocialista brigádmoz­galom kiszélesedésének. Hár­mas jelszava a figyelmet a munka mellett a szocialista élet kérdésére is irányította. Ez, valamint a megteremtett anyagi lehetőséé, módot adott az általános ismereteket fej­lesztő rendezvények szervezé­sére. Ezek k zött a legjelentő­sebb az Ismerd meg hazádat! mozgalom, a sok embert érin­tő kirándulások, az országjá­rások sora. Az elmúlt években általi­ban a láz-beliek fele vett Idősek pártfogói Iskolások a Vöröskeresztben Az eltelt vöröskeresztes mozgalmi év munkáját érté­kelték legutóbb a ceglédi já­rási hivatal tanácstermében a járásbeli általános iskolák if­júsági vöröskeresztes tanárel­nökei és a kis egészségőr-cso- portok vezetői. Igen eredmé­nyes esztendőről számolhattak be, sok munka, sok frissen megvalósult ötlet rejtőzik a számadatok és más dokumen­tumok mögött. A centenáriu­mi év felajánlásai és azok megvalósulása tartalmat ad­tak az esztendőnek. Jó kapcso­lat alakult ki a felnőtt vörös­keresztes szervezettel, kiszéle­sedett az együttműködés az úttörőszervezettel. Növekvő létszám A ceglédi járásban tizenegy ifjúsági vöröskeresztes cso­port és nyolc kis egészségőr- csoport munkálkodik. Taglét­számuk megnőtt, tavalyelőtt 393-an, tavaly már több mint 500-an voltak és ez az emel-, kedés várhatóan most tovább folytatódik. Sok segítséget je­lentett, hogy a gyereket irá­nyító felnőttek ismeretanyaga bővülhetett, frissülhetett. A tanárelnökök továbbképzésen vehettek részt, hat ifjúsági vö­röskeresztes pedig a megyei ve­zetőképző táborban tanult. Így most mindenütt képzett titká­rok végzik feladatukat a ta­nárelnökök mellett. Ebben az évben az egészsé­ges életmóddal 'kapcsolatban 60 előadás hangzott el a járás településein, általános iskolá­sok számára. Beszélgetéseket 269 ízben tartottak. Ezeken, az előadásokon és a beszélgetése­ken összesen több mint 780C tanuló vett részt. Kiváló gya korlati és elméleti tanfolya­mon képzést, több mint 700 an kaptak. A sikeres házi ver­senyeken elsős-.gély nyújtásból és csecsemőápolásból kellett sokat tudni. A legjobbak a kocséri járási versenyre jutot­tak, ahol 20 csapat verseny­zett. A megyei versenyről a 3. helyezéssel tértek vissza a ko- csériak. Szabad hétvégeken Az ifjúsági vöröskeresztes csoport egyik, egész esztendő­re szóló feladata az osztályok tisztaságának ellenőrzése, an­nak elősegítése. Hét iskola nyerte el a legutóbbi értéke­léskor a Tiszta iskola címet és kitüntethettek 171 csoportot a Tiszta osztály címmel. Jól si­került a Jó fog, jó egészség mozgalom, igazán sokat tettek, s tesznek a gyerekek az idős, magányosan élő öregek párt- fogoiásáért, segítéséért. Szinte minden településen, a felnőt­tekéhez kapcsolódik munká­juk a véradómozgalom ese­ménysorában: segítenek a szervezésben, szívesen szere­pelnek a rendezvényeken dal­lal. szavalattal, jelenet betanu­lásával. A tanácskozáson Zsoldos Lajosné, a járási hivatal mű­velődésügyi osztályának veze­tője köszönte meg a tanárel­nökök munkáját és a mostani iskolaévben is hasonló lelke­sedést kért valamennyiüktől Az 1982—83-as mozgalmi év feladatairól a járási Vöröske­reszt-szervezet titkára, Hor­váth Józsefné szólt. A VI. kongresszus határozatainak is­meretében zell teljesíteni az úttörőév iskolai vörösk,eresztec feladatait., kongresszusi faliúj­ság segíthet abban, hogv a tudnivalókat mind többen meaisimerhesoék. Továbbra is fontos teendő marad az ifjúsá­gi vöröskeresztes tagszervezés. íz egészségügyi pályára készfi- 'nk segítése, a környezetvéde- 'em Is. A kis egészségőrök, vöreske- resztesek figyelmét a munkás­mozgalom idős tagjainak életé­re, patronálásukra irányíthat­ják. Az ötnapos munka- és tanítási hét után a pihenőna­pok programjainak ügyes ter­vezésében, szervezésében so­kat segíthetnek, sokat tartóz­kodhatnak a szabadban, friss levegőn, kirándulhatnak, ügyességi versenyekre ösztö­nözhetnek. Javaslat, hogy jus­son lényegesebb szerephez a testnevelés, a frissítő mozgás az óraközi. szünetekben az is­kolákban. Baleset-megelőzés A felnőtt vöröskeresztesek­kel is sokoldalúbb kapcso­latra lehet törekedni. A kis egészségőr tanfolyamokon részt vehetnek, elsajátíthatják már az alapvető ismereteket az el­sősök is. Mint a járási vörös- keresztes titkár említette, a tanárelnököknek külön gond­ja kell, hogy legyen a bal­eset-megelőzés szorgalmazásá­ra. Legyen mind kevesebb az otthoni, az iskolai és a köz­úti gyermckbaleset. A feladat­hoz, segítségül veszélytérképet lőhet készíteni — ez akár az úttörőgárda szakosztályainak feladata lehet. Takács Imréné Fiatal orvosok konferenciája Az egészségügyi ifjúsági na­pok keretében október 15-én, pénteken tíz órai kezdettel Cegléden, a pártszékházban Serdülőkori pszichiátriai zava­rok és kórképek címmel tudo­mányos konferenciát tartanak a kórház KlSZ-bizotlságának rendezésében. Számos fiatal orvos és egészségügyi szakal­kalmazott tart előadást a fenti témakörben. részt évenként egyszer hét végi kiránduláson, amelyek a távolságtól függően, 1—3 na­posak voltak. Idegenvezető ismertette a vidék, a városok, települések nevezetességeit, a ^rándulások után pedig hete­kig beszédtéma volt a sok él­mény. Könyvközeiben A múzeumok, kiállítások addig ismeretlen fogalomrend­szereket tártak fel az emberek előtt, érdeklődési ko. ükét bő­vítették, ismereteiket gazda­gították. Ezeket a kirándulá­sokat sokszor szakmai ta­pasztalatcsere vagy színházi előadás egészített^ ki. Manap­ság a kirándulások egy napra korlátozódnak, mert a szállás- költségek növekedtek, és nem könnyű a helyfoglalás sem. Népszerűek pedig ezek a ki­rándulások, és már kialakult hagyományaik vannak. Pél­dául minden évben százsze- mályes csoport utazik a jeli arborétumba, a rhododendron- virágzást megcsodálni. Ter­mészetesen a program kiegé­szítő része Szopibathely vagy a Dunántúl valamely neveze­tességének megtekintése, meg­ismerése is. Az utazás nagy népszerűsé­ge és természetesen a Micsu­rin Tsz anyagi lehetősége kö­vetkeztében a kiváló dolgozók 40—80 fős csoportját minden évben Csehszlovákiába, Romá­niába, Jugoszláviába is elvit­ték, néhány napos kirándu­lásra. A fővárosba is eljárnak színház- és múzeumlátogatás­ra. A helyi közművelődést szolgálják a szövetkezetbe meghívott művészek, együtte­sek fellépései, ünnepi alkal­makkor. Megoldódott a könyvterjesz­tés a közös gazdaságban. Van könyvbizományosuk, aki a Művelt Nép könyvterjesztő Vállalat boltjával kapcsolatot tart, gondoskodik arról, hogy a megjelenő szépirodalmi mű­vek mind több családhoz el­jussanak. Állandó vásárlói vannak, s tevékenységének külön jelentősége, hogy az is vesz könyvet, aki egyébként nem ment volna el a könyv­üzletbe. A győztes Dutra A közművelődés jelentős fórumai a vetélkedők. Immár hagyományosnak mondhatók, mivel csaknem tíz esztendeje évenként egyszer vagy két­szer megszervezik ezeket. E vetélkedőkön a szocialista brigádokból háromfős '-sáp - tok vesznek részt és a népsze­rűségre jellemző, hogy a 15— 13 személyes brigádok 2 csa oattal is versenyeznek. Ritka drdul elő, hogy akad olya: ■igád, amely nem állít csapa tot. A vetélkedők témája első ;orban az üzem gazdálkodó sónak, működésének, eredmé nyeinek, terveinek megismeré- , s Ehhez kapcsolódik vala­mely irodalmi, politikai vagy általános műveltségi kérdés. Örvendetes, hogy a döntőbe ju­tottak között évről évre ott találni a fizikai dolgozók szo­cialista brigádjait a műhe­lyekből, a hűtőházból, a sző­lőtermelésből és egyéb terü­letekről. Az idei vetélkedő legjobb csapata például a Dutra lakatos szocialista bri­gádé volt. Bár a díj szerény, mégis a száznál több ember, aki a ve­télkedőre Készül, olyan alapos­sággal ismeri a termelőszö­vetkezet gazdálkodását, mér­legszámait és feladatait, hogy akár magasabb beosztású ve­zetőkével vetekszik tudásuk. Szakmai szemmel Közművelődés az is, hogy a téli időszakoan rendszeresen hetenként egyszer szakmai kérdés megvitatására vagy utazási élmény meghallgatásá­ra gyűlnek össze az emberek. Ezeken az összejöveteleken az előbb említett külföldi utazás résztvevői teszik közkinccsé, amit láttak, fényképekkel és prospektusokkal színesítik előadásukat. Ezek a találkozók adnak alkalmat arra is, hogy valamely folyóiratban vagy közleményben megjelent új módszert, technológiai korsze­rűsítést megismerve megvitas­sák, mit hasznosíthatna ebből az üzem. Természetesen eze­ken az összejöveteleken olyan előadók is tartanak előadást, akik nem a Micsurin Tsz dol­gozói. A szocialista brigádmozga­lom jelentőségét, erejét már r--'en felismerték a tsz-ben. Az utóbbi időben megbeszélé­seken és a sajtóban sokat hallani a mozgalom elszürkü- léséről, ám itt ilyet nem ta­pasztalni. Ez annak is köszön­hető, hogy a vezetők kapcso­lata állandó a szocialista bri­gádok vezetőivel. Havonként egyszer összehívják őket egy olyan megbeszélésre, amelyen a szövetkezet elnöke és más vezetői is jelen vannak. Ekkor kölcsönösen tájékozódnak a fp'adatokról, a problémákról, ilyenformán a szocialista bri­gádok közvetlenül érzik helyü­ket a szövetkezet szervezeté­ben. örsi Edit Arany János­entiékksállífás Nagyszabású Arany Jánós- emlékkiállitás nyílik a szom­szédos Nagykőrös múzeumá­ban, október 15-én, délután fél 2-kor. A költő halálának szá­zadik évfordulója alkalmából bemutatandó gazdag anyagot Keresztury Dezső akadémikus megnyitója után tekintheti meg a közönség. Ez alkalom­ból a Magyar Irodalomtörté­neti Társaság Nagykőrösön tart emlékülést. SSN 0133—2.500 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom