Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-12 / 239. szám
"sJiMan 1982. OKTÓBER 12., KEDD írók és olvasók Az ísaszegiek büszkesége A Sárkányrúgás-halom kincse Mint ahogy már hírül adtuk, kívülről is barátságos, látogatásra csábító a múzeumi hónap tiszteletére megnyitott isaszegi múzeum. Talán az ország legidősebb múzeumigazgatója, Szatmáry Zoltán, aki 82 évével is frissen, érdekesen beszél a látnivalókról, ismerteti meg idegennel és ismerőssel szűkebb hazája, Isa- szeg történetét, ö maga ugyan Gödöllőn született, de már 65 éve él ebben a községben. A kiállított tárgyak pedig 50 éves összefogás, közös gyűjtés eredményei. A fehérló-áldozat — Ebben az első tárlóban a jégkorszak idejéből fennmaradt agyartöredéket lehet látni, amely egy őselefánté volt — magyarázza. — Azok ott megkövesedett kagylók, csigák, csonthéjas gyümölcsök mag- vai, amaz^meg mastodonkopo- nya. A büszkeségünk ez a valóságos sárkányfej, amely egyetlen az országban. A repülőkígyók óriási növényevő állatok voltak és csoportokban tanyáztak ezen a környéken is. Az öregasszonyok a mai napig számos sárkánylegendát ismernek. Isaszeg és Pécel határát még ma is Hármas Sárkányrúgás-halmoknak hívják. A néphit szerint a sárkányok sok kincset rugdostak itt össze. Egyszer aztán néhány isaszegi fiatalember összebeszélt: elhatározták, hogy megkeresik a sárkányok kincsét. Két méter mélyre is leástak és semmit sem találtak. Egyikük mérgében belevágta a kapáját a gödörbe, az meg valamiben megakadt. így került elő ez a valóban kincset érő, egyedi sárkánykoponya. Ehhez a halomhoz rendelték oda holdtöltekor, éjfélkor a vajá- kos öregasszonyok a betegeket imádkozni. Ügy tartották, a sárkányok szelleme meggyógyítja őket. Faragott mángorlók Barcza Zsolt felvételei — Kőkori emlékeink nagyja a Bikastó környékéről került elő. Valaha halászótó volt, amelyet a hegyekből lezúduló iszap feltöltött. Az itt emelkedő hegy már több mint háromezer éves. Ezen a helyen volt hazánk legnagyobb áldozati oltára. A felavatandó fiatalemberek süvegben hordták ide a földet. Szívesen meséljük el azt is, hogy Árpád vezér a sikeres honfoglalás után itt mutatta be a fehérló- áldozatot. A honfoglalás előtt errefelé avarok laktak, s megőrizték Attila nyelvét. Bebizonyosodott a régészeti kutatások során, nogy a táj soha nem volt a szlávoké; szarmaták, jazigok telepedtek itt le. A temető melletti régi templomunk is még első István király életében épült. A csodatévő kő Mutatja Szatmáry Zoltán a háromezer éves edényeket, az ősi vaslándzsákat, majd egy csiszolt, közepén lyukas kődarabot: — Az isaszegi öregasszonyok hosszú éveken át rejtegették. Honnan van? Régen nagy vihar volt egy nyáron a környéken, a villámlás fákat is kidöntött. A nagy villámcsapás helyén, egy gödörben találták ezt a követ, s úgy tartották, a mennyből jött, Isten ajándéka. Gyógyítottak vele. Később aztán a követ nekem adták. A régészet megállapította, hogy a csodatevő kő egy kőkorszakból származó balta éle. Ebben a vitrinben pedig a római kori emlékeinket őrizzük. Birodalmi katonai szálláshely állt valaha Isaszeg jelenlegi helyén. Téglából épült. Látja, egy egész cserép is előkerült a föld alól, melynek az a lábnyom külön érdekessége: bizonyára még puha volt a cserép, amikor az őrség kutyája beleléphetett. Mint a nyomon látszik, nagytestű állat lehetett. Sok római kori pénzre is leltünk. Sajnos, elég tetemes mennyiség van még mindig szerteszét, a falubeli családoknál. — A kiállítás középkori anyagában találhatók az első magyar pénzek. Vannak edénycserepek, szerszámok, nyílhegyek és kovácsolt szögek. A török időkből és Dózsa György korából is sok emléket őrzünk. Meg lehet nézni az Isaszegről készült első térképet, mely a törökök kivonulása utáni időből származik. Egyetlen utcában elfért akkor valamennyi család, a térképen a nevüket is föltüntették. Ezt a bőrdudát a régi pásztorok használták. Két évig tartott, amíg egy elkészült az ilyen hangszerből. Kossuth és Petőfi Továbblépünk. A gyerekek számára bizonyára nagyon érdekes a század eleji szatócs- üzlet kirakata, amelyben ott áll a régi elemisták palaveszszője és palatáblája. Sok érdekes eszköz kapott helyet a kisgazda szerszámoskamrájában. Ilyen például a négyszemélyes fűrész, amelyet ma már az erdészek sem ismernek. A kenderföldolgozás eszközei és a régi női viselet is a múltat idézi. Látható itt faragott fonófa, amelyet a legények adtak jövendőbelijüknek — amikor berukkoltak —, hogy el ne felejtse őket. Faragott, festett parasztbútorok, magasra tornyozott ágy, s a falon két- három. az 1848-as szabadság- harccal kapcsolatos olajnyomat, Kossuth, Petőfi képe a főhelyen, díszes keretben. — Ilyen volt valaha az isaszegi paraszt szobája, de mindmáig őrzik a győztes, 1849. április 6-i isaszegi csata emlékét: térképek, fegyverek, s annak a huszonhat helybélinek a neve, akik részt vettek az ütközetben. A szabadság- harc vívmányaiért a 900 lakosú községből 220-an álltak ki. Odébb régi hímzéseket láthatunk, s csipkéket, amelyekhez hasonlót már nemigen készítenek az asszonyok, mert babramunkának tartják. Különlegesség az a falvédö is, amelyet 1898-ban varrtak ki. A hímzett vásznon egy tandemkerékpáron ülő fiatal pár, s a szöveg: Éljen a kerékpározás! Múzeumi tanórák Megtalálhatjuk a Tanács- köztársaság emlékeit is, a azokat a tankönyveket, amelyekből az 1900-as években tanultak a falusi diákok. Szatmáry Zoltán arról is szólt, hogy a múzeum létrejöttével egy 65 éven át őrzött álom valósult meg. Szak- könyvtárral és adattárral is rendelkeznek már. A lakosságból ki pénzzel, ki munkával járult ahhoz, hogy ma a múzeumi tanórák rendszeresek az iskolások számára. Tanárok, tanulók . egyébként szintén aktív segítői voltak az álom valóra váltásának. Sokan közülük már régi ismerősként gyönyörködhet a kiállított tárgyakban, joggal érezhetik igazán magukénak azoknak minden darabját. Körmendi Zsuzsa Ünnep a személyes találkozás „Siessetek, még ma, majd pedig egész életeteken át, minden jó könyvet, amely kezetekbe kerül, kihasználni ...” — Ezzel a Comenius-idézettel nyitotta meg az őszi megyei könyvheteket Babosán József, az MSZMP nagykátai járási bizottságának első titkára. S mintha a tápiógyörgyei, tápiószentmártoni és tápiószelei olvasók már előre ismerték volna Comenius munkáit, az ő írásának szellemében siettek az író—olvasó találkozókra, hogy együtt lehessenek a járás költő vendégeivel, s verseik után az embert is megismerhessék. A tápiószelei találkozót bizony többedmagammal együtt végigálltuk. Minden várakozást felülmúlt, hogy ilyen sokan szakítanak maguknak időt, s jönnek el, hogy meghallgassák Vészi Endrét. Több mint száz olvasó tolongott ünneplőbe öltözve a járási könyvtárban, s figyelte érdeklődéssel, hogyan kapott rá gyermekkorában az olvasásra az író, hogyan kezdett már tizen- három-tizennégy éves korában verselni. S miről írhat egy kamaszfiú, akire oly erősen hatott Ady költészete? Természetesen a halálról. Az Ady-hatás azonban minden verset agyonüt, ha az utánzat. Nem szabad utánozni, mert Ady költészete egyedi. Valóban jó versíró ember akkor vált Vésziből is, amikor saját élményvilágáról kezdett írni. — Egész életem során mindig anyám volt az iránytűm, s ma is az, bfir már régen nem él. Első mestereim, akik ma a magyar irodalom nagyjainak számítanak, mint például József Attila vagy Babits, fogták a kezemet, ám keményen bíráltak is, ha szükségesnek tartották. József Attila költészete is hatott rám, de már másként, mint Adyé. Az általa teremtett új költői anyanyelv a véremmé vált. A késő délután sorra kerülő ünnepélyes megnyitón ismét annyian voltak Tápiógyörgyén, hogy még a folyosókon is szorongtak az emberek. Hasznos ötlet volt a megyei ünnepséget egy kis községben megtartani, hiszen a hangulaton, az emberek arcán, ruházatán egyaránt látszott, milyen fontos, nagy eseménynek tartják, mennyire ünnepnek érzik ezt a személyes találkozást. A kérdező szerepe Baranyi Ferenc költőre hárult. Hangulatos bevezetőjében Karinthyt idézte, mint olyat, aki legjobban tudta meghatározni a líra, a költészet lényegét: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek ...” — Minden más műfaj megengedi a szerepjátszást, az alakoskodást, egyedül a költészet nem — magyarázta. — A lírikusnak Jónás szigorával kell vallania. A líra mindig a küzdelem egyik formája. Ezután elsőként Vészi Endre állt megadóan a kérdések elé. Az indulásról beszélt, arról, hogyan lett költővé, majd saját verseiből mondott el néhányat, amit a közönség nagy tetszéssel fogadott. A sorban Simon Lajos költő következett, öt arról faggatta, milyen érzés volt közvetlenül 1956 után „tűztáncos” költőnek lenni. Ennek az ellenforradalom utáni első kötetnek a politikai részét Simon Lajos mindmáig nem tagadja, az akkor írt verseket azonban ma már gyöngéknek tartja. Befejezésül Simon Lajos is saját verseit szavalta, ugyancsak nagy sikerrel. Vészi Endre fáradhatatlanul dedikált. Veress Jenő felvételei Baranyi Ferenc ezután önmagát vallatta, majd karácsonykor megjelenő kötetéből olvasott fel néhány verset. ★ Az ünnepélyes megnyitó után elég nehezen sikerült néhány percre kiragadnom az olvasók táborából a három költőt. Simon Lajos elmesélte, hogy 15 év óta ez az első közvetlenebb találkozója olvasóival, mert munkája, egyéb körülményei, eddig nem engedték meg. hogy utazgassák. Kartalon elég gyakran megfordul, mert ott született és mindmáig tartja a kapcsolatot falujával. Az ilyen találkozókat, amelyekre a közönség belső indítékból jön, nagyra értékeli és azt vallja, hogy ezek az alkalmak sokat adnak a költőnek, mint például ez a legutóbbi, Tápiógyörgyén. — Nekem is szűkebb hazám Pest megye, hiszen Pilisen születtem — így Baranyi Ferenc. — Most azt mondom, az embert mindig ott érik a kellemes csalódások, ahol nem Is várja. Ezek a jó tapasztalatok általában a kis eldugott falvakban vannak. Azokon a helyeken, ahol a könyv is, az írója is megbecsült, ahol a személyes találkozás valódi eseményszámba megy. A korelnök, Vészi Endre szintén nagyon pozitívan méltatta a pénteki eseményeket. — Ez az író—olvasó találkozó nem volt formális. A közönség valódi érdeklődéssel hallgatott minket. Állítom ezt, mert az ember megérzi az igazi figyelmet. Persze, még a gyérebben látogatott író—olvasó találkozók is adhatnak olyan élményeket, emberi momentumokat, amelyek olykor maradandóbbak, mint egy-egy kiválóan rendezett műsor benyomásai. Emberekkel mindig érdemes találkozni és ha mi, írók, költők, nem is vallhatjuk a nagyon elégedett szónokokkal egyetértésben, hogy a magyar olvasó nép lett, mégis azt tapasztaljuk: a televízió mágikus konkurrenciája ellenére az írott szó varázsa fennmaradt. K. Zs.-FIGYELŐ Régi parasztszoba, korabeli népviselet Tegyünk róla! A hét végén a megszokottnál többször láttuk közvetlenül, írói-színészi áttételek nélkül a hétköznapok embereit: az Ablakban, a Fiatalok órájában, a Homokórában stb. E műsorok közül a Beszédtéma — beszéljünk róla! volt a legérdekesebb. Több okiból: tárgyánál fogva (ösztönzés a gazdaságban), a megszólaltatottak felkészültségének eredményeképpen és azért, mert az összes között a legösszefogottabbnak, a legsal- langtalanabbnak látszott. Noha a második csatornának ez a pénteki negyven perce sem volt hibátlan. Berzenkedhettünk például amiatt, hogy egy ipari és egy mezőgazdasági üzem vezetője, egy pénzügyi szakember és a KB egyik vezető munkatársa mellett két újságíró szerepelt az adásban: a vendég érezhetően feszengett is (pedig ártatlan volt a dologban), a műsort vezető Balogh Mária pedig messze volt a csúcsformától (főleg a nyelvhasználat tekintetében: indokolatlanul a jelzett szót hangsúlyozta a jelző helyett, mit értünk ezen? helyett mit értünk ez alatt?-tal fordult az egyik vendéghez ... s mindezt azután, hogy föltett egy költői kérdést: „Fogalmazhatok kissé magyarabbul? — lehetetlen megállni a nem költői, hanem valóságos választ: fogalmazhatna és beszélhetne magyarosabban, sőt meg is kell ezt tennie). Persze nen. ez Volt a lényeg, hanem a nemcsak meghallgatni érdemes, hanem továbbgondolkodásra is serkentő adatok, felismerések, a néha aforiz- tikus tömörségű mondatok. Jó lenne, ha e műsor résztvevői hasonló dolgokról önálló negyven percekben, egyenként is megnyilatkoznának. Tanúkihallgatás. Tetszett a Szántó Erika novellájából Esztergályos Károly írta és rendezte Tanúkihallgatás. Tetszett annak ellenére, hogy volt egy fölösleges prológusa (Esztergályos János 1939-ben felszólalt a Parlamentben a faji megkülönböztetések ellen), hogy a hősnő lányának és kedvesének szerelmi jelenetei nemigen vitték előre a történetet, hogy sem a címlistából, sem pedig a műsorújságból nem derült ki, hogy melyik színész kit személyesít meg (ráadásul a Kelemen Éva név ebben • szakmában már foglalt: ha a most látott Kelemen Éva az évtizedek óta ismert művésznő pályatársa vagy leendő pályatársa, rkkor választania kellene egy másik nevet, vagy használnia kellene valamilyen megkülönböztető jelzést). Fontosabb ennél, hogy a mű a nyilasoktól meggyalázott, s a sokáig bújkáló bűnösök perében két évtizeddel később tanúnak idézett asszony sorsa nemcsak 1944-et és 1967-et (a valóságos zuglói nyilasper évét), hanem 1944-et és — áttételesen ■ -, a legmaibb jelent is művészi egységbe tudta fogni. Nem hagyhatjuk ezt említetlenül azért sem, mert nem kevesek szerint a második világháború annyira régi, hogy kár emlegetni, hogy már semmilyen hatással sincs az életünkre. A Szántó—Esztergályos páros munkája közülük sokakat meggyőzhet tévedésükről, vagy legalább elgondolkodtathatja őket. Kár, hogy nem szélesítették ki a szerzők a témát: a nyilasok nemcsak néhány ezer zsidó megalázásában, megsemmisítésében vétkesek. Egy egész nemzet szenvedett tőlük. Nem igaz, hogy a kivégzésektől száz méterre szólt a telefon, jött a mentő — vagyis ott rend volt. Nem lehetett rend, a nyilasok az egész országot gyalázták meg. A sikerben jeles része volt a játszóknak. Ruttkay Évát régen láttuk ilyen jónak, manír- talannak, kedvesek voltak a fiatalok és parádésan oldották meg — különben is hálás —, feladatukat a vádlottak és a többi tanú. Régi tévébeli ismerősként örülhettünk Légi Istvánnak, Szirtes Adómnak, Baracsi Ferencnek, Kránitz Lajosnak, és Sárosi Gábornak, valamint Sulyok Máriának, Mensáros Lászlónak és Kézdy Györgynek. Dégi undorító han- dabandázására és Sulyok csöndes szomorúságára még sokáig emlékeznünk lehet. Daniss Győző
