Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-10 / 238. szám
198*. OKTOBER 10.. VASÁRNAP %JCma> Édes kömény, fehér mustár, knpormag Betakarítás után feldolgozás Távolról, a kanyargós, hosz- szú műút végén, már jól látszik az a három-négy nagyobb épület, amiben az egykori ke- repesi tanyán a gyógynövény, feldolgozást végzik a kerepes- tarcsai Szilasmenti Tsz-ben. Közelebb érve látszik igazán csak hatalmas méretűnek némelyik, akkorák, hogy akár tornacsarnokot is ki lehetne alakítani bennük. Az íze ánizsos Régi ismerősünk: Galambosi Bertalan fogad, ő a szövetkezet gyógynövényágazati vezetője. Munkatársaival szinte csupa eredeti ízekkel, aromákkal dolgozik itt, ahol nincs bűvös konyha, a legnagyobb beavatkozás a betakarított növények termésébe — magjába, levél- zetébe —, hogy szárítják a tároláshoz, a csomagoláshoz. — Általában jól haladunk a gyógynövények betakarításával — mondja az ágazatvezető. — Itt van az édes kömény, amit mintegy háromszázötven hektáron termeltünk, ánizsos íze, illata miatt fontos, kedvelt, tulajdonképpen étvágygerjesztő is. Az idei hozamára azt mondhatom, hogy jó közepes, hiszen hektáronként hat-nyolc mázsa magot adott eddig. Még tart a betakarítása. Galambosi Bertalan az egyik nagy épületbe invitál, s közben elmagyarázza, hogy az édes köményt részben vetőmagnak, a nagyobb részét pedig drognak dolgozzák fel. Mint drogot, azaz egyszerű, az eredeti ízeket, hatóanyagokat tartalmazó szárított magot a Her- báriának adják át. Űjabb fedett tárolóba, feldolgozóba érkezünk. Jómagam ennyi mustárt, szakszerűbben fehér mustárt még életemben nem láttam egy helyen. Háromszáz hektár termése, ösz- szesen 25 vagonnyi, már mind itt várja a feldolgozást. — Természetesen nemcsak mi termesztjük e növényt — mondja Galambosi Bertalan. — Tudomásom szerint legalább tizenkétezer hektáron van, volt az országban az idén. Amit a miénkről mondhatok: úgy tudom, hogy a Herbárián keresztül minden szemjét exportáljuk, nyugati exportra megy, valutát hoz. Alighogy elfordulunk ettől az óriás mustármag halomtól, másra figyelünk. Itt is egy ■tisztítógép surrog, duruzsol csendben. Három zsákba folyik a tisztított kapormag, a gyógynövénytermelő ágazat újabb produktuma. — Nehéz a tisztítás — mondja szinte egyszerre főnökével Haraszti József gyógynövényfeldolgozó technikus, a gép kezelője. — Az a gond, hogy a kapor és a muhar magja fajsúlyra, alakra és méretre szinte csaknem megegyezik. Mintát veszünk, s magunk is meggyőződünk róla, valós a panasz, de hát kinek lehetne továbbítani? Senkinek. — Miután nagy volt a szárazság, nem hatott olyan jól a gyomirtó vegyszer a muharra, mint normális körülmények között, ez az oka a szennyezettségnek. Orvosi zsálya Mai történet A kabátvásár A FÉRFI hatalmas, erős tanyai ember, van vagy százki- lencven centiméter magas, az asszony törékeny, aprócska, talán a szél is elfújná. A konfekcióosztály felé lépkednek. Elöl az asszony, utána a férje. A bőrkabátok mellett állnak meg. Az asszony nézegetni kezdi őket, aztán kettőt- hármat megfog, milyen a tapintásuk. Fiatal eladólány lép hozzájuk. — Tessék parancsolni! — Kabátot szeretnék venni az uramnak. A lányka szemmel végigméri a nagy darab embert, bólint, majd leemel egy kabátot, és rásegíti a férfira. — Tessék, ott a tükör! Odamennek mind a hárman. AZ EMBER megnézi magát, előbb szemből, aztán oldalt is, de az arca meg sem rebben. Az asszonyka egy kicsit vár. ö is a tükröt nézi, aztán körüljárja az urát. Először csak szemmel méri föl a helyzetet, majd kézzel is megtapogatja a férje vállát, karját, hátát, végül meg is szólal. — Emeld fel a kezed! A hatalmas férfi engedelmeskedik. — Gombold be a kabátot! Az ura ezt is megteszi. — Tarts előre a két karod! Mikor ez is megtörténik, a férje mögé kerül, és végigsimítja a hátát. — Nem lesz ez kicsi? — fordul most az asszony az eladóhoz. — Mert látja kedveském. akkora nagy darab ember az én uram, hogy kabátot is alig lehet rá venni. — Nyugodt lehet a néni, mintha rászabták volna. Az asszony a többi bőrkabát felé sandít, hátha ott van mégis az igazi, aztán az urára néz, aki olyan mozdulattal áll a tükör előtt, mint egy bőrkabátba öltöztetett szobor. — Jó lesz, István? A férfi nem szól. Benéz a tükörbe, fordul egyet, aztán alig eszrevehetően felvonja a vállát A CSÖPPNYI asszonyka megint körüljárja a férjét, újból megsimogatja a hátát, meg a karját, aztán felemeli előbb a jobb, majd a bal kezét, végül kétpercnyi szemlélődés után kijelenti. — Akkor megvennénk. Blokkot kapnak, és mennek a pénztárhoz. A férj kissé oldalt áll. Az asszony pénztárcát vesz elő, leszámolja az ösz- szeget, majd kiváltják a cso- magolóból a kabátot, s indulnak kifelé. Előbb a férfi a maga százki- lencven centiméteres termetével, mint egy győztes hadvezér, utána az asszonyka aprókat lépve, alázatosan, a kabát a hóna alatt. Az ajtóban összetalálkoznak az egyik tanyaszomszéddal. — Hun jársz, István? — kérdezi a nagy darab embert a másik. EMEZ megköszörüli a torkát, és hátrabök az asszonya felé. — Vettem egy kabátot magamnak. T. T. Alig győzöm jegyzetelni a látottakat. Egy nagy halom leveles szárítmán.vhoz érkezünk, ez az orvosi zsálya. Évelő növény, fertőtlenítő, izomfájást csökkentő és egyéb jótékony hatása van, teakeverékét öblítőfolyadékként használhatjuk, fürdőhöz is kitűnő. — Évelő növény, tavaly telepítettük először, leveléből drogot, szárítmányt készítünk — magyarázza az ágázatveze- tő. — A szárítmányt kombájnon járatjuk át, ezzel morzsol- tatjuk, aprítjuk fel. Mintegy ötven mázsára számítunk. Évek óta külföldről, Albániából importálta hazánk, ott vadon nő, mi viszont a vadon termőt szelídítettük meg, tettük kultúrnövénnyé. Nem egyszerű művelet: az elültetett palánták növedékét, levélzetét hat-nyolc éven át kaszálhatjuk évenként egyszer, esetleg kétszer. Megszelídült pemetefű Néha van alkalmam elcsodálkozni, rálelni arra, hogy csupán a mi járásunkban, városunkban mennyi a különleges dolgok iránt elkötelezett ember. Olyan, aki szakmájában, munkaterületén igyekszik valóban példamutatóan hasznosat produkálni. Figyeljük csak tovább Galambosi Bertalant. — Itt van az orvosi pemetefű — mondja. — Egyebek közt köhögéscsillapító hatású. A Hungaronektár gyártja belőle a jól ismert gyógypemetefű- cukorkát. Egyébként, ez is vadon él, azaz, hogy élt, de az az igazság, hogy nem bírja a vegyszereket, amik bizony manapság eljutnak az útszélekre, az erdők, ligetek tájára is, ahol ez a növény él. Nekem sikerült négy-öt éves munkával kidolgozni a vadon élő pemetefű nagyüzemi termesztéstechnológiáját. így már öt hektáron termeltük az idén. Persze, hogy kell a gyomirtásához vegyszer! Éppen az volt az egyik magam szabta feladat, hogy kiválasszam a tucatnyi vegyszer közül, melyik az, ami a gazokat irtja, emezt hagyja élni! I Fehér István Almaládák NagykátáróE Az almával együtt a láda minden darabja is exportra kerül a nagykátai álagyar —Koreai Barátság Termelőszövetkezet termékének, az export szabolcsi almaládának. A teljes hazai szükségletet az ügyes kezű asszonyok gyártják, ily módon teremtett a szövetkezet melléküzemága jó kereseti lehetőséget a helybeli lakosság számára. Valcmif (alig) valamiért? Kép betonkeverőkkel, korsókkal Tíz éra tájban kezdenek a Pepinél A vecsési állomás felújítási munkáit a MÁV Bal parti Épületfenntartó Főnökség ceglédi kirendeltségének dolgozói végzik. Az állomáson dolgozó épületfenntartók egy csoportja a főépületen tesz-vesz, a másik csoport _ a főépülettel szemben lévő, lakás célját is szolgáló épület befejező munkáin dolgozik. Helyzetkép az állomásról. Délelőtt 10 óra 20 perc. A késve érkező vonatra várva van időm alaposabban szétnézni a terepen. Fél óráig járom a munkaterületet. Az állomás épülete előtt keverőgép, tele malterral. Szemmel láthatóan még nem használtak aznap belőle. A gép mellett vízzel telt vödör, cementeszsák, Munkást sehol sem találni. Nyugdíjas vasutas szólít meg: ne is keresse őket, mert minden reggel 10 óra tájban kezdenek, de nem itt, hanem a Pepinél. A Pepi közismert sarki kocsma Vecsésen, az állomás szomszédságában. Elégedett főnök Valóban ott találom őket a söntéspult előtti asztalnál. Az asztalt hárman ülik körül, az asztalon hat korsó csapolt sör és három üres krigli. — önök dolgoznak az állomás felújításán? — Igen mi, illetve most nem dolgozunk, sörözünk. — Hogyan lesz így kész a munka? Nem félnek, hogy valamelyik gyerek hozzányúl a géphez és valami baja esik? Vagy a sör után esetleg önöket éri baleset? — Nem iszunk ml annyit, most jöttünk csak, mert reggeli után jólesik egy pohárral. Utána becsületesen dolgozunk. Ha megvárja a következő vonatot, megnézheti Kisrákó elvtársnál a teljesítményünket, mindig több havi 110 százaléknál. Kisrákó elvtárs az építésvezetőnk, Szabó Gyula bácsi meg a csoportvezető, de ő bement Ceglédre segítséget kérni. — Mennyi a fizetésük? — kérdezem. A bajszos segédmunkás és társa durván válaszol: — Nézzen utána a pesti központban. Ne kérdezgessen bennünket! Társuk türelmesen jön velem át az állomásra, s mondja: ötezernél nem visznek kevesebbet haza. A segédmunkások se gyakran. — Az utasok az önök munkatempóját, fegyelmezetlenségét látva általánosítanak: lám ilyenek a vasutasok. Erre nem gondoltak? — Dehogyisnem. Dolgozunk mi. csak hol az anyag, hol a szállító jármű hiányzik, hol a munkaszervezés rossz. Most is szét vagyunk szórva Lónak a fogát, Ladának az alvázát Őszi vasárnap az autéspíacon Monorra, Szemere-telepre meg Vecsésre. Itt az ablakokat májusban kezdtük cserélni, július végére végeztünk is. Az építésvezetőnk meg a múltkor a Bal parti Épületfenntartó Főnökség központjából kilátogató főnökünk elégedett is volt a munkánkkal. Az idén már nem — ön szerint, ha ezt a munkát két kőművesre és két segédmunkásra maszekban rábízzák, mennyi időt vett volna igénybe az ablakok beállítása? — Egy hét alatt biztos kész lett volna, de akkor rendszeresen kellett volna dolgozni reggeltől-estig. Természetesen nem ezért a pénzért. — Tehát ezért a munkáért önök még többet várnának? — Nézze, a vasúton minden f építőrészlegnél így megy, még ha tagadják is. — Arra nem gondoltak, hogy itt a szeptember, jön a hidegebb idő, az utasok jogosan tartanának igényt a váróteremre, hiszen ez is a kulturált utazás része. Itt meg az ablak és az ajtó helyén csak a lyuk tátong, vakolat sehol. Mikor lesz eoböl ilyen munkatempóval váróterem? — Ügy tervezték, hogy az idén elkészül, de ebből már nem lesz semmi — mondja a három ember egyike. Az állomás túloldaláról katonai gyakorlóruhába öltözött rzőke kőműves jön át. Megbízott csoportvezető. Öten vannak ott is a körülbelül 15x3,5 méteres épületen. Az ötből hárman dolgoznak, betont kevernek. Járdát készítenek. Nem tudnak mást csinálni, mert a munka feltételei hiányoznak. Másképp — menne Két éve alakítgatják azt az épületet, mindennap egy kicsit, mint a Luca székét szokás. A szőke kőműves elmosolyodik, helyeslőén bólint. Megkérdezem: maszekban mennyi idő kellett volna rá? — Ha minden anyag meglett volna és megfizették volna, két kőműves segédmunkásokkal másfél-két hét alatt az alapozástól számítva rendbe rakta volna. Ellenkezőleg visz- szaadhatnák a szakmunkáslevelet. — De önök mégse adják vissza, sőt fizetésért egyformán tartják a markukat... — Nemcsak rajtunk múlik. Mondtuk már, adjanak lehetőséget a kisvállalkozásra. Ügy, hogy megmondanák a vezetők: itt ez az állomásépület, vagy bármi más, melynek a felújításáért ennyit meg ennyit kaptok! De egy idő után erről is hallgatnak. De miért firtatja (ezt a kérdést? Csak nem mága írta azt a levelet a Népszavában ? — Azt nem én Írtam, de a tapasztalataimat ezután lehet, hogy én is papírra vetem. — Aztán valami szépet írjon rólunk! — Csak amit láttam, meg amiről beszéltünk, azt írhatom meg. Többet egy szóval sem. De kevesebbet sem! Orosz Károly « ócskavas, jó, ha az eladási ár felét megéri. Az hozza ki a kocsiját, aki a Merkúrnál már nem tudja eladni. Akad persze olyan is, aki üzletelni akar, adja-veszi, és keres rajta. Ott az a nepper, három autót árul egyszerre.... — Nem is adtak el idáig egy kocsit sem — fűzi tovább a szót a vattacukros. — A múlt héten Dunaújvárosban voltam, mondhatom, hogy ott is ugyanez volt. És másutt is. Persze az igazsághoz hozzátartozik: sokan nem akarnak vásárolni, csak kijönnek kíváncsiskodni, aztán a szórakozás után hazamennek ebédelni. Rengeteget mászkáltam magam is kocsi után. A piacon nem kaptam kedvemre valót. Aztán nemrégiben Százhalombattán vettem az egyik ismerőstől 30 ezerért egy 11 éves Wartburgot. Eddig prímán fut. Hétéves Zsiguli Dél körül egyre többen adják fel, szállingóznak hazafelé, hogy a jövő héten újra szerencsét próbáljanak. Band Jó- zsefné szerint — aki tíz esztendeje kasszírozza a helypénzt az érdi autóspiacon — nincs még vége a szezonnak. Mindig akad. aki a tél közeledtével megválik a kocsijától. Fél a síkos utaktól. vagy éppen nincs garázsa. Tény, hogy ezen az őszi vasárnapon csupán két autó kelt el Érden. Egy négyéves kis Polski és egv hétéves 1500-as korallszínű Lada. Az utóbbi 74 ezerért cserélt gazdát. Elégedettnek látszott a vevő és eladó is. Kövess László járó IH 36-44-es rendszámú kocsi szélvédőjén kézzel írt cetli hirdeti: alku előtti ár 60 ezer forint. — A nevem nem árulom el — közli a riporterriasztó mondatot —, de annyit közlök, hogy sok a fonákság az autókereskedelemben és a szervizelésben is. Itt van ez a bogárhátú. nem lehet állítani, hogy luxuskocsi volna, mégis egy kalap alá veszik a többi nyugati guruló csodával. Amikor megvettük, akkor is drága vo't, most pedig az alkatrész drága hozzá, ha egyáltalán lehet valamikor kapni. Már nem bírjuk tartani, pedig igazán megbízható autó. Az előző is ugva.ncz a márka volt, a család 25 évig használta. Feltűnik a nepper Van némi igazsága a magas szőkének, de az autópiac rejtelmeiről még nála is többet tud Húsz Ernő, a százhalombattai vattacukorárus, akinek úgy tűnik kihasználatlan a „kapacitása”. Most kevés az édességet áhító gyerek, ráér egy kis beszélgetésre: — Én aztán sok helyen megfordulok, látom, hogy mi van. Mindenütt magasak az árak. egyszerűen nem lehet megfizetni, amennyit kérnek. Nézze — mutat körbe —, mindet kicsiszolták, de mind hoz Sneider János. Ifjabb Sneider egyetértőén bólogat. Bicske környékéről Felcsút községből jöttek. A pörgekala- pos családfő traktoros a helyi tsz-ben, fia bedolgozó a Zsámbéki Vegyesipari Szövetkezetnél. — Tudja, Zsigulit vagy Wartburg combit szeretnénk venni — biccenti meg fejfedőjét Sneider János. — De nem ám öreget, fiatalt. Ha már hároméves elmúlt, sok a gond vele, nekünk pedig strapabíró kell. Ráérő időnkben kertészkedünk, a zöldséget hoznánk, vinnénk vele. Kínáltak egy négyéves Wartburgot, 88 ezerért, de valahogy nem tetszett, Mindegy, nem olyan sürgős. — Volt nekünk kocsink egy jó erős Moszkvics. Sajnos a fiam nemrégiben összetörte, Tatabánya környékén elütött egy hirtelen eléje került szarvast. TotáLkáros lett. A biztosító fizetett, de a pénzen nem lehet utazni csak autón — mondja ki búcsúzóul a megfellebbezhetetlen igazságot. Közben az erőszakos , nap túllicitálta a fellegeket. Lekerülnek a kiskabátok, a pulóverek. Fehér bogávhátú Volkswagen előtt mégis fázósan toporog egy magas, szőke fiatalember. Talán az izgalomtól: jön-e már a vevő? A tizenegyedik esztendejében Tíz óra tájban élénkül a piac. A reggeli hideg enged már szorításából, még a nap is kikandikál a korábban esőt ígérő fellegek mögül. Árulnak itt sokféle portékát, a virágtól az olcsó bizsuig. A Bizományi sátránál már téli holmikat kínálnak. Szól a zene, fejkendős néni szotyclát mér. De akik itt vannak nem rágcsálnivalót, nem is használt ruhát akarnak venni, hanem kocsit. Ilyen ez az őszi vasárnap az érdi autópiacon. Strapabírót keresünk Kiglancolt, frissein polírozott négykerekűek álldogálnak szép sorjában. Hogy mit takar a csillogás? — ezt csak a tulajdonosok tudják. Nem biztos, hogy el is árulják ... Mindenki a benfentesek mosolyával mustrál, a magabiztos tekintetek sejtetni engedik: „a palimadár nem én vagyok”. Mint lónak a fogát, Ladának alvázát, küszöbét figyelik: rohad-e vajon? Legtöbb a Zsiguli, adják 16 ezerért, de hetvenért is. Sok a Wartburg, a Skoda, és akad két benzinfaló országúti cirkáló is. A sor végén vadonatúj tűzpiros Vlokswagen Golf Diesel páváskodik, 470 ezerre tartják. Mellette szárnyasze- gett madárnak tűnik egy horpadt lökhárítóid Trabant. — No még teszünk egy kört, aztán irány haza — fordul fiá-
