Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
1982. OKTOBER 9., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Az idén négy nyári hónap A ráadás ráadása Előfordulhat, hogy az idei szeptembert a kalendáriumok a negyedik nyári hónapként tartják majd számon. Október első szombatját pedig a ráadás ráadásának. Ilyen bőkezű már régen volt a természet a kirándulókhoz. Akadtak, akik a sok túrától elfáradtak, a szeptembert idéző szombaton mégis rengetegén keltek útra. Jövő áprilisig talán utoljára ingben, pólóban. ' A túramotorosok évadja is zárul, hiszen a hűvösebb levegő száguldás közben még hidegebbnek érződik. Váci diáktársammal a Pilis és a Börzsöny hegységek erdei útjain robogtunk végig. Azt is figyeltük, hogy milyenek a kirándulás körülményei az idegenforgalmi idény után. Aszfaitozoít ösvényen Vácott már kora reggel élénk volt a forgalom. A Szentendrei-szigetre a kilenc órakor induló komp hajózik át. Bár másfél tucat gépkocsi elfér a bendőjében, feleannyian a következő járattal jutottak át. Gyalogosok, horgászok is szép számmal indultak a szigetre. A Duna szentendrei oldalán Budapest felé sűrű sorok haladtaik. A főútiról a Bükkös-patalk mentán jobbra1 fordultunk és a Pilis rengetegébe motoroztunk. A Dömör-kapui útról a Ságvári Endre turistaház aszfaltozott ösvényére kanyarodtunk. Sima, kitűnő útburkolat, kiépített padka. Az éles kanyarokban mégis óvatosan kell haladni, mert az úttestre felverődött murván könnyen megcsúszhatnak a kétkerekű járművek. A hegység legnagyobb turistaházánál tátrai hangulat — fenyves erdő, tengerkék ég — fogadott. A jelzett erdei utakról egyre többen érkeztek. Iskolás csoportok, fiatal és idős párok. A ház mellett tör fel a Bajos- forrás. A vizével táplált kis medencébe sajnos mindenki beledobál valamit, nem látni az aljára. Figyelmeztettük a gyerékeket, de vajon mások is 7 Nem lesz könnyű! ' Csomagjainkat, mert a szívességgel — nem fukarkodtak — a házban hagyhattuk. Gyalog indultunk a híres Vasas-szakadék felé. Régi, 1974- es kiadású térképünkkel kétszer el is tévedtünk, és csak a harmadik nekirugaszkodásra — és egy friss térkép segedelmével — leltünk rá a természeti csodára. A Vasas-szakadék nem vízmosta völgy, hanem egy kettészakadt hegycsúcs. Olyan, mintha késsel szelték volna. Falai húsz méter magasak, az alján lévő viszont két kézzel átéri. Visszatérve hideg frissítőt ittunk, és motorra ültünk. Következő állomásunk a pilisi Selmecbánya, Pilisszentlászló volt, majd a közelmúltban átadott lepencei útra tértünk. Hajtűkanyarok, erős emelkedők, hirtelen lejtők tették próbára a vezetőt és a motorkerékpárt. A kopár hegyoldalakat dróthálóval fedték be, hogy elkerüljék a kőomlást. A lepencei strandra melegen sütött a délutáni nap. A fürdőzők is úgy érezték, mintha a nyár közepe volna. Zsúfoltságra, zajra nem panaszkodtak. Talán jobban érezték magukat, mint júliusban? Visegrádon, a Fő út jobb oldalán, a Műemléki Felügyelőség épületével szemben szerény homlokzatú étterem. a Kisvendéglő áll. Betértünk. Amilyen egyszerű épület, oly barátságos, hangulatos az udvara,_ melynek csaknem valamennyi asztalánál vendégek ülték. Nagyon finom cigánypecsenyét szolgáltak fel és jéghideg üdítőt. Az utóbbin különösen meglepődtünk, hiszen más helyeken októberben, a szabadban hűtik az italokat... A hírek szerint két hét múlva már mások főznek a Kisvendéglőben, szerződéses üzlet lesz belőle. Vajon tudnak-e majd még jobban főzni, még udvariasabban kiszolgálni. Nem lesz könnyű! Kavicskacsáztaték A Dunakanyar északi oldalára a nagymarosi réven jutottunk át. A sekély visegrádi parton gyerekek és tinédzserek áztatták lábukat a vízben, mások kavicsokat kacsáztattak feltűrt ingujjban vagy félmeztelenül. Befejezésül Kóspallag határában, a Malom-völgyi patakból duzzasztott pisztrángos tavat kerestük fel. Ide már csak kevesen jutottak el a kirándulók közül. Csend, nyugalom honolt a tájon, a horgászok a víz gyűrűzésével voltak elfoglalva, bennünket észre sem vettek. Kép és szöveg: BALÁZS GUSZTÁV Hűsítő lábfürdő a visegrádi Duna parton Megtelt a váci komp bendője Megnyugtató szarvasveszély — itt még jelen van a természet Olyan, mintha késsel szelték volna ketté Feketét fehérre mosva Üj üzemben, régi vaskalappal Közeledik az esztendő vége; s ahogy hosszú évek óta mindig, úgy most is egyszeriben felgyorsult az ipari fejlesztések, s általában a beruházások kivitelezése. A leszámlázható munka, vele a terv teljesítése vagy szolid túlteljesítése ma is nagy úr. Akkora, hogy mindaz sikerül két vagy három hónap alatt, amire addig nem futotta munkaerőből, eszközből, anyagból. Tizenkét hónap alatt, csupán a jelentősebb, egymillió forint feletti megbízásokat tekintve, az építőipar a megyében negyvenhárom ipari épületet, építményt adott át a megrendelőnek. Ha azután figyelembe vesz- szük — az említett létesítmények technológiai berendezésén túl — a további szerelési, szerelőipari teljesítményeket is, akkor kiderül: évente száz, száztíz között van az új üzemeknek, műhelycsarnokoknak a száma, ahová kemény elhatározásokkal, friss technikai, technológiai eszköztárral, sokféle reménnyel telepednek be működteők-használók- tulajdonosok, ám olykor visznek magukkal valamit, amit nem kellene: a régi vaskalapot. Furcsa varázsjclző Figyelemre méltó eredményekre jutott az az üzemszociológiai vizsgálat, amelynek célja annak felderítése volt, miként változnak a műszaki-technológiai feltételek átalakulásával a vezetési, irányítási, végrehajtási kapcsolatrendszerek és módszerek. Az elemzés sajnálatosan azt állapíthatta meg, hogy az eszközök alkotta, adta környezet gyors vagy éppen alapvető átformálódását rendkívül lassan, vontatottan követik az új,környezet kívánta szervezeti, szervezési, irányítási módszerek, pontosabban ezek bevezetése. Amit nem ment, de magyaráz, hogy az üzemi közgondolkodás sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít a holt eszközök milyenségének, mint az eszközöket működtető emberi csoport — csoportok — viszonylatrendszerének. szervezettségének, irányitottságának. Kevésbé szakszerűen: az új eszközök varázsa elfödi, hogy maradt minden a régiben, ami a szemlélet- és gondolkodásmódot, a vezetési stílust, a feladatok kiadásának, végrehajtásának és ellenőrzésének rendjét illeti. Az új eszközpk varázsereje nem csekély! A megyében 1976 és 1980 között az ipari beruházások 21 milliárd forintot emésztettek fel — tavaly 3,4 milliárd volt ez az ösz- szeg, holott mindenütt zengett a jajszó, nincs pénz fejlesztésre —, e mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ilyen természetű kiadások pedig 11,3 milliárdnál álltak meg fél évtized összesítésében. Az iparban ennél a 21 milliárdnál többet — a fővárost nem számítva — csak három megyében, Borsodban, Fejérben, Tolnában költöttek el, azaz a negyedik hely jut Pest megyének, amint a tavalyi adatok alapján is megvan ez a negyedik hely. Némi képet alkothatunk egy-egy fejlesztés súlyáról, ha tudjuk, a Cement- és Mészművek új égetett mész és mészhidrát telepének létrehozása 704 millió, a Csepel Autógyár 4. sz. gyárának átalakítása 201 millió forintot soroltatott a befektetések folyamába. Meg kell térülnie Ma már nem számítanak kivételesnek az ilyen értékű fejlesztések a megyében, ám annak is ára — költsége — van, ha csupán egyetlen műhelyépületet korszerűsítenek. Mindezeknek a költségeknek meg kell — kellene — térülnie, de remélhető-e ez akkor, ha a művezető ugyanúgy szaladgál anyag és szerszám után, mint korábban, a szakmunkások leállítva gépüket, a hagyományoknak megfelelően vedlenek át időnként anyagmozgatókká, s az üzemvezető, mint addig is, most is zsebből irá-, nyit, átnyúlva a művezetők feje felett, egy-egy feladatot hol a fontosak közé emelve, hol a lényegtelenek közé lökve?! Kézenfekvő: az új környezet új gondolkodásmódot kíván, mert a környezetben rejlő többlethatékonyság — aminek elérése a fejlesztés célja volt — csakis így szabadítható fel. Kézenfekvő lenne ez a fölismerés, ámde a megszokás nagy úr. Ha el- bodogultak a régi műhelyben az említett módszerekkel és stílussal, akkor miért kellene most valami mást keresni, kialakítani, hiszen — lám, a népi bölcsesség is ezt sugallja — járt utat a járatlanért el ne hagyj. Az a végpontja Ami a különféle bölcsességeket illeti, azokból bármilyen esetre, helyzetre akad vékára való. S mert az új üzemben nem bölcselkedésre — nem ilyen, a feketét fehérre mosó okoskodásra — van szükség,' hanem és alapvetően gazdaságos termelésre, tudomásul kell venni: a fejlesztő- munka nem ér véget a dologi javak elhelyezésével, próbaüzemével, átadásával és átvételével. A fejlesztő- munkának , — az új üzem, műhely, részleg, technológiai sor stb. tényleges elkészültének — az a végpontja, amikor megteremtődött emberek és eszközök bonyolult, mert sok ágra bomló kapcsolatrendszere, egyrészt az emberek, másrészt az eszközök közötti munkamegosztás figyelembevételével, annak mérlegelésével: a minőségében más környezet minőségében miben más cselekvéseket kíván. Vétek, mert nagy könnyelműség lenne úgy gondolkozni, hogy a régi vaskalapnak inkább csak lelki — üzempszichológiai — hatásai van-, nak, azaz a rossz beidegződések következményei csupán a gondolkodásmódban érhetők tetten. A megyei tapasztalatoknál szélesebb körű és ezért még meggyőzőbb ismeretanyagra hivatkozunk1. Az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium közös munkacsoportjai már hosszabb ideje működő nagyberuházások hatékonysági eredményeit elemezték. Azt állapíthatták meg a két szerv munkatársai, hogy a számított és tényleges hatékonyság a szóban forgó üzemeknek csupán 18—20 százalékánál áll közel egymáshoz, másutt jelentősek az eltérések, de mindenkor a hatékonyság rovására és nem javára...! A főbb okok között előkelő helyen szerepel a megváltozott környezethez igazodó irányítási, szervezeti, szervezési keretek kialakításának elmulasztása, azaz annak a gyakorlatnak a makacs megléte, hogy az új feltételekből az elavult módszerekkel szeretnék, szeretnénk a sikert kipréselni. Ami nem megy. Olyannyira nem megy ez, hogy az újonnan beépített technológiai berendezéseknél . az ún. műszaki kapacitások — azaz a lehetséges termelőképességnek — felét (!), kétharmadát érik el csupán a valóságos teljesítmények, s jó néhány termelőhelyen a régi eszközök hatékonysága kedvezőbb, mint az új, korszerű — és drága! —, nagy termelékenységű berendezéseké! Meghökkentő tény ez. s talán nem is maga az ellentmondás teszi azzá, hanem gyakorisága, általános jellege. Idejétmúlt megszokásaink családi körben nem többek mosolyog- tató rigolyáknál, szebben kifejezve, konzervativizmusnál. Megszokásaink a termelés körében már lényeges veszélyforrások, változtatási készségünk lassúsága, új iránti befogadó képességünk — innovációs képességünk — hiánya vagy szerény mértéke döntő akadályává válhat a fejlesztési kiadások megtérülésének, a remélt haszon bevételezésének. Holott az esetek többségében — s ez így igaz — mindent megtettünk a siker érdekében, hajtottunk, idegeskedtünk, nem néztük, mit mutat az óra. Az értéket apasztja Valóban tiszteletet érdemlő cselekedetek serege áll egy-egy új műhely, üzem, gyár átadói, átvevői mögött, ám e cselekedetek értékét már az első pillanattól apasztja, zsugorítja a fejeken felejtett — vagy ami még rosszabb: a szándékkal megőrzött — vaskalap. MÉSZÁROS OTTO
