Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-03 / 206. szám
1982. SZEPTEMBER 3., PÉNTEK ap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Hazafelé az iskolából A dunakeszi 2. sz. általános iskolában az idén 112 első osztályos tanul. Kicsit eltolódottak, megszeppentek, hiszen itt már a kötelességtudással kell barátságot kötni. Képünk az első, igazi tanítási nap után készült, amikor a gyerekek hazafelé indultak. Most bemutatkozhat! Művészet és ifjúság Jelentkezés az alapszervezeteknél A KISZ Dunakeszi Városi Bizottsága a dunakeszi művészeti napok alkalmából Művészét és ifjúság címmel bemutatót rendez. Garamszegi Zsuzsa közművelődési felügyelőt, a városi tanács művelődésügyi osztályának munkatársát kértük, beszéljen a bemutató céljáról és a részvétel feltételeiről. — Az ifjúsági szövetség bemutatójának célja a művészi ismeretszerzésre való ösztönzés, az irodalmi és zenei alkotások közkinccsé tétele, megszerettetése, összekötve Arany János halálának és Kodály Zoltán születésének centenáriumával. — Hol jelentkezhetnek a fiatalok? — A KISZ városi bizottsága minden alapszervezethez eljuttatta a jelentkezési lapokat, de személyesen is lehet jelentkezni szeptember 25-ig a KISZ városi bizottságának Verseny út 12. szám alatti helyiségében. Telefonon a 41-249-en és a 41-349-en kérhetnek további felvilágosítást az érdeklődők. — Milyen műfajokban léphetnek fel a fiatalok? — A vers- és prózamondóknak, az énekeseknek és a hangszeres szólistáknak rendezzük a bemutatót. A versmondók egy Arany János- költeménnyel és egy szabadon választott verssel, a prózamondók Örkény István egyperces novelláiból tetszés szerint választott darabbal és egy szabadon választott prózai művel léphetnek fel. Az énekesek Kodály Zoltán gyűjtéséből választhatnak dalt legfeljebb 5 perc terjedelműt, a hangszeres szólisták egy ICo- dálv-művet és egy szabadon választottat mutathatnak be. Ez a bemutató nem verseny, de a résztvevők teljesítményét kiváló szakemberekből álló bizottság értékeli, és véleményét ismerteti is a fiatalokkal. A bemutató legsikeresebb előadóinak fellépési lehetőséget biztosítanak majd különböző városi rendezvényeken. — Mikor lesz a bemutató? — November 3-án délután 5 órakor a József Attila Művelődési Központban. A jelentkezőknek tehát bőven lesz idejük a választott művek megtanulására, a felkészülésre — tájékoztatott a közművelődési előadó. Szociális foglalkoztató készül A hasznosság tudatát erősíti A Rokkantak Egyesülete helyi csoportjának felnié- ^ rése szerint több mint ^ négyszáz testi fogyatékos ^ vagy betegségek okozta ^ csökkent munkaképességű, | egyébként munkaképes ko- ^ rú rokkantnyugdíjas él a ^ városban. Már a helyi cso- ^ port alakulásakor, az első ^ találkozások során felvetődi dött bennük az igény egy § olyan kisüzem életrchívásá- ^ ra, mely lehetőséget adna ^ számukra, hogy egészségi állapotuknak megfelelő, S maradék munkaerejükéi | hasznosító tevékenységet 8 folytathassanak. Kiszely Istvánnénak, a helyi csoport egyik szervezőjének és alapító tagjának első ténykedése közé tartozott, hogy megkereste Villási Lászlót, a városi > tanács elnökhelyettesét, s általa a tanács vezetőinek, végrehajtó bizottságának segítségét kérte elképzelésük megvalósításához. Az elképzelés Az épphogy körvonalazott ötlet segítőkész emberekre talált. A hónapok múlásával formálódott az elképzelés, s közben alakultak a lehetőségek is. — Mi van most? Lesz-e szociális foglalkoztató? — erre kértem választ Horváth Zol- tánnétól, a városi tanács pénzügyi osztályának munkaügyi főelőadójától, aki a munkalehetőségekről gondoskodik majd. Akik segítettek — Évek óta mind többen keresnek fel rokkantak, csökkent munkaképességűek és kispénzű nyugdíjasok is azzal, hogy teremtsünk számukra munkaalkalmat. A helybeli ipari üzemek többségében, a termelés jellegéből adódóan, nem tudnak bedolgozókat foglalkoztatni. Alaposan körülnéztünk hát, és több vállalattal tárgyaltunk. Például a PIÉRT fóti telepével, a Váci Kötöttárugyárral, és felvesz- szük a kapcsolatot a Fővárosi Öra és Ékszer Vállalattal is. Ezek a cégek eddig is foglalkoztattak bedolgozókat, tőlük szeretnénk mi is munkát biztosítani a- jelentkezőknek. Már eddig százon felül van az érdeklődők száma, akiket hamarosan levélben is megkeresünk, hogy végleges adaÄ közművelődési évad kezdetén Tanfolyamok, klubok Sok érdeklődő kopog az ajtón Az új közművelődési évad megkezdését jelzik a József Attila Művelődési Központ irodájának ajtaján kopogtató érdeklődők, akik a szeptemberben induló tanfolyamokra jelentkeznek. Három nyelvtanfolyamot indítanak. Németül kezdő és haladó fokon tanulhatnak a jelentkezők, angol és eszperantó kezdő csoportba is várják a jelentkezőket. _ Évek óta szép számmal van látogatója a szabás-varrás tanfolyamoknak. Aki a kezdők tudnivalóit már tavaly vagy korábban elsajátította, most haladó csoportban az alaposabb felkészültséget kívánó ruhadarabok készítésével is megismerkedhet. Tavaly nagy sikere volt a fotótanfolyamnak. Azok számára, akik a fotózás alapjaival az elmúlt szezonban megismerkedtek, haladó csoportot szerveznek és újabb kezdő csoport indítását is tervezik — ha lesz elegendő jelentkező. Tovább folytatódnak a gyermekbalett-foglalkozások az 5- 10 éves korosztály számára. Hagyományos és disco táncokat tanulhatnak kezdő és haladó fokon a helybeli fiatalok, a világtáncprogram alapján. A legügyesebbek, akik a rendszeres, versenytáncmozgalomba is be akarnak kapcsolódni, a kurzus elvégzése után tagjai lehetnek a művelődési központ formációs és versenytáncklubjának. Szakemberül is elkelne több Túljelentkezés a bölcsődében is dokok alapján és méltányosságból is biztosítjuk a felvételt. A most induló tanévben egyébként nem elsősorban a bölcsődék telítettsége jelenti a legnagyobb gondot, hanem a szakemberek hiánya. A lakótelepi bölcsődében például tizenkét gondozónő látja el a gyermekeket, közülük nyolcán szakképzetlenek, ketten munka mellett iskolába járnak, de még ennél is több gondozónőre lenne szükség. Mindössze egy státuszt kértek a Pest megyei Tanács egészségügyi osztályától, de eddig még nem kaptak választ kérésükre. % Mint ahogy másutt, úgy $ Dunakeszin is csökken a születések száma. Míg a ko- ^ rábhi években egy-egy hó- ^ napban negyvennél is több ^ nő jelentkezett a terhesren- % delésen. mostanában mind- \ össze huszonnyolc, harminc, $ vagyis évente már csak ^ 340—360 gyermek születik a ^ dunakeszi családokba. Azok ^ az új rendelkezések pedig, § melyek lehetővé teszik, hogy $ a gyermekgondozási sza- ^ badsáoon lévő édesanyák részidőben munkát vállal- ^ hassanak, valószínűleg to- vább csökkentik majd — távlatokban — a bölcsődék i iránti igényt. i Ugyanakkor az is igaz. ^ hogy a lélekszámban nem ^ sokkal nagyobb, harminc. ^ kétezer lakosú Vácott öt k tanácsi bölcsőde van. tokát kapjunk a munkát vállalókról. Borszéki Ferenc, a tervcsoport vezetője azt az elképe- lést mutatja, melyet a városi tanács műszaki osztályán dolgozók társadalmi munkában készítettek el. Annak az állami kezelésben levő családi háznak az átalakítási terveit, ahová a szociális foglalkoztató kerülne. Az épület lakóinak a városi tanács a Duna-parti lakótelepen adott cserelakást. Három foglalkoztató, szociális helyiségek és iroda lesz az épületben az átalakítás után. Nemcsak a pénz — A terv jelenleg a KÖJÁL engedélyezésére vár. Ha az megérkezik, a költségvetési üzem — melynek idei feladattervében szerepel az épület átalakítása — nyomban hozzálát az átalakításhoz. Horváth Zoltánná bízik abban, hogy — mint tervezik — jövő év május 1-én fel is avathatják a város első szociális foglalkoztatóját. Csak az tudja igazán, mit jelent a, munka azoknak, akik itt remélik megtalálni a tevékeny élet örömét, aki akárcsak egészen rövid ideig is tétlenségre volt kárhoztatva. Akit meglegyintett a szaknyelven rokkantosításnak nevezett eljárás szele. Nemcsak a hasznos tevékenység sikerélményét, a nyugdíj- és keresetkiegészítést várják, hanem — és sokkal inkább! — az értelmes, közös munkával járó összetartozás lelket-testet erősítő érzését. Mosáválsa is exparfálnak A Budapesti Népiruházati Szövetkezet erdőkertesi varrodájában az idén, a harmadik negyedévben 30 ezer darab hálóinget varrnak szovjet megrendelésre. Az exporttétel utolsó darabjainak varrásával szeptember közepén készülnek el. Glemba Péterné a díszítő csipkét varrja a hálóingre. Október elején Gázszünet Mint a múlt héten megjelent számunkban hírül adtuk, a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat a fűtési szezon megkezdése előtt karbantartási munkálatok miatt két napig szünetelteti a gázszolgáltatást. A korábban jelzett időpontot a konzervgyári tartósítási csúcs miatt megváltoztatták. Többen jelezlek olvasóink közül, hogy elsősorban a lakótelepi házak hirdetőtábláin eltérő időpontokat ; megjelölő hirdetmények olvashatók most is. Ezért közöljük, hogy a városi tanács műszaki osztályától kapott tájékoztatás szerint a TIGÁZ október 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap végzi a karbantartást. Piaci jelentésMintha a szerdai piac is megérezte volna a csillagászati ősz beköszöntőt — hirtelen ősziesre fordult a kínálat. A sorokban alig-alig láttunk főzeléknekvalót, most a téli tartósításnak van szezonja. Uborka, csillagtök, apródinnye, zöldparadicsom volt a padokon és a földre terített ponyvákon. Még mindig tart a dinnyeszezon, kilóját hétnyolc forintért mérték. Láttunk élő baromfit és a vácinál olcsóbban tojást. A piac végén 2 forintért, 2,20-ért is adták. Szemet, lelket gyönyörködtető volt a virágpiac. A paletta minden színében pompázó őszirózsák, szegfűk, gla- dióluszok kínálták magukat. Különösen szép tarka csokrokat lehet most kötni belőlük a lakás szépítésére, de virágtálban elhelyezve is sokáig elállnak. Ehhez azonban az is szükséges, hogy szárukat naponta vágjuk vissza, s mindennap cseréljük a vizet. A hét végi menühöz most minden kapható a piacon. Ismerőseim ajánlották — a hó végi takarékoskodás jegyében — a csirkemellcsontot, amit kedden a művelődési központtal szemközti boltban mértek. A mellcsontokon bőségesen akad még hús is; levesnek, sütve-fűszerezve jó hétköznapi vacsora paprikával, paradicsommal. S ami nem elhanya- ! golható: 10 forintért adják , kilóját. Tessék keresni és kipróbálni, mondják — megéri... , hírek - hírek - hírek Fogadóóra. Szerdán reggel 8 és déli 12 óra között Metykó Gyuláné, a városi tanács elnöke fogadja választóit hivatalá-. ban. Túristáknak. A nyugdíjas kirándulók klubjának tagjai szeptemberben hetedikén és huszonegyedikén délután két órakor találkoznak a művelődési központ klubj'ban. ■ Anyakönyvi ■ Hírek Házasságot kötött: Pusztai Zoltán Onufer Eleonórával, Nagy Zoltán Solymosi Edittel, Tóth Lajos Szűcs Ilonával, Ba- tvik Lajos Szpiszár Brigittával, Hudák Bála Busi Ilonával, Tokaji Mihály Szentpéteri Ildikóval. Elhunyt: Meskál Istvánná Gyarmati Julianna (Kagyló u. 62.), Száraz György (Eper u. 21.), Sövényházi Pálné Nesticz- ky Szidónia (Tavasz u. 47.). Moziműsor hét napra Vörrs Csillag Filmszínház: Keddig, szeptember hetedikéig a Földrengés Tokióban című sikerfilmet vetítik a fantasztikus filmek kedvelőinek. Szombaton és vasárnap délután A festmény titka című szovjet ifjúsági film szerepel a mozi műsorán. Jövő csütörtöktől A seriff és az idegenek, olasz kalandfilm látható a moziban. József Attila Filmszínház: Vasárnap egy amerikai ka- landfMmet vetít a gyártelepi mozi: Keresztül a nagy vízválasztón. Hétfőn Szabó István sikert aratott filmje a Bizalom r.zerepel a programban, csak 14 évnél idősebbeknek. Jövő szerdán a Cannes-ban nagydíjat nyert Mindhalálig zene című, csak 16 éven felülieknek ajánlott filmet, jövő csütörtökön Rózsa János Kabala című. 14 éven felülieknek készült filmjét vetítik. ÜGYELET Állatorvosi ügyelet. Szombaton és vasárnap dr. Galántai István (Penc, Csővári u. 2.) tart ügyeletet a váci járás déli részéhen. Az oldalt írta: Bányász Hédi Fotó: Barcza Zsolt ^ Az óvodák kiscsoportjaiban megkezdték a bölcsödé- ^ bői érkezett gyermekek „beszoktaíását”. így jellemzik ^ az óvónők azokat az első napokat — nem könnyű ez ^ sem a gyerekeknek, sem az óvónőknek, dadáknak —, ^ amikor az apróságoknak cl keil sajátítaniok az óvodá- ^ nak a bölcsődétől eltérő napirendjét, számos új szokást. ^ A bölcsődékben is változásokat hoznak ezek a napok, í A szülők, nagyszülők leplezetlen aggódással viszik a ^ féltve őrzött apróságokat a „bölcsibe”, s cgyikiik-mási- ^ kuk szemében még a könny is megcsillan, amikor pu- ^ cér csemetéjüket átadják a gondozónőknek. bölcsődébe 112 jelentkező volt, s mindössze harminchatot tudtak felvenni. — Mi a helyzet az alagi városrészben? — Ott korántsem ennyire feszítő a helyzet — válaszolja a vezető védőnő. — A felvételre jelentkezett negyvennégy kisgyermek közül huszonötnek tudtunk helyet biztosítani. Itt az óvoda is folyamatosan felveszi mindazokat, akik az év végéig betöltik a 3. életévüket. — Milyen elvek vezérlik a felvételi bizottságot a kérelmek elbírálásánál? — Elsősorban az egyévesnél idősebb gyermekek jöhetnek számításba, azonkívül az egyedülálló szülők és a sorkatonák gyerekei. Gyakorta megesik azonban, hogy az édesanya a gyes és a katonai családi segély összegéből jobban kijön, mintha dolgozni járna, s közben maga nevelheti kisgyermekét. További szempont, hogy elsőbbséget élvezzenek a kereskedelemben, a hírközlésben, az oktatásban, s néhány más, a lakosság ellátása szempontjából alapvető szolgáltatásban dolgozók gyerekei. Szociális inDunakeszin négy bölcsőde van. Kettő a tanács kezelésében, egy-egy pedig a MÁV Járműjavító és a Konzervgyár dolgozóinak gyermekeit látja el, míg a szülők dolgoznak. Ha nem is küzdenek olyan nagy nehézségekkel, mint az óvodák, bőven akadnak gondjaik a bölcsődék vezetőinek, a védőnőknek is. Kertész Ferenc- né városi vezető védőnő mindenekelőtt a lakótelepi intézmény zsúfoltságán kesereg. Az épülő, terjeszkedő városrészek jellemző sajátossága a sok gyermek, s többségük bölcsődei elhelyezésre vár. Érthető, hogy a zömében fiatal szülőknek rendszerint szükségük van az édesanya keresetére is, a bölcsődék vezetőinek és a védőnőknek az az álláspontjuk mégis, hogy a mamák legalább gyermekük egyéves koráig maradjanak otthon a babával. Az első esztendőt ugyanis rendkívül fontosnak tartják a szülőgyermek közötti kapcsolat kialakulása, a gyermek harmonikus, zavartalan fejlődése miatt. Még ilyen elvi egyetértés mellett is jelentős volt a túljelentkezés. A lakótelepi