Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-24 / 224. szám
A PEST MEGYE3 HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM. 234. SZÄM 1982. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK Az iklodl összefogás Kitűnően felszerelt iskola Ha már Ikladon járok, gondoltam megnézem hogyan haladnak az iskola új szárnyának építésével. Az épület kész, körülötte az építéshez szükséges szerszámok, berendezések, különben csend honolt körülötte. Sütött a nap, meleg volt, az iskolaudvar is üres. Talán nincs itt senki, véltem, Ikladon sem kényszerülnek arra, hogy két műszakban tanítsanak. Megszólalt a csengő. Ez sem jelent semmit, ha automatára állítják, szól az éjfélkor is. Decemberre kész Az épületbe lépve nyomban kiderült, tévedtem. Az óra végeztével előjöttek a gyerekek, kisvártatva az igazgatónőt is megpillantottam, aki az üdvözlés után azonnal, az irodába menet, kezdte sorolni, hogyan állnak, mik a terveik, örömeik. Az utóbbiból ugyanis jutott nekik mostanában. Stündl Gá- borné mindenekelőt a szülőket dicsérte, akik nélkül nem juthattak volna idáig. Egy-egy hét végén legalább százan serénykedtek a szárny építkezésén, ők húzták fel a falakat, s rövidesen a szakipari munkákhoz is nekilátnak. Ha minden az elképzeléseik szerint halad, s az igazgató ebben biztos, az aszódi költségvetési üzem és a társadalmi munkások még az idén. decemberben befejezik az új szárny építését, a második félévben már itt is tanítanak. Nagy szükség van az újabb tantermekre, hiszen mostanában a nulladik órában is tanítanak. A kéthetes ciklust tekintve, egyszer hat, kilencszer pedig hét óra egy-egy osztály foglalkozási ideje. A régi iskola szomszédságában épülő szárnyban négy tanterem, egy 88 négyzetméter alapterületű természettudományi előadó, egy 48 négyzetméteres úttörőszoba és egy ugyanekkora könyvtár kap helyet. A szülők lelkes segítőkészségére és munkájuk méretére jellemző, hogy eredetileg csak a négy tantermet tervezték, arra kaptak pénzt a megyétől. Az összefogásnak nem ez az első kézzel fogható megnyilvánulása. Két éve a kerítés is így készült, majd a következő esztendőben az osztályok olajospadlójának a cseréje. Sőt! Szülők és tantestület már újabb terveket szövögetnek. Jövő tavasszal nekivágnak egy tornaterem és egy szabadtéri sportpálya építésének. Utána az ikladi gyerekek is kedvező körülmények között tornázhatnak. Jelenleg az udvar, illetve egy szükségterem szolgál erre a célra. ve tanul német nyelvet, nem kell bizonygatni a tény jelentőségét. A segítők A tanítást segítő eszközökkel is igen jól fel van szerelve az ikladi általános iskola. Valamennyi teremben írásvetítő, rádió, magnó áll a pedagógusok és a gyerekek rendelkezésére. Két éve a sokkal jobb üvegtáblára írnak Ikladon. S mint a tények bizonyítják, vigyáznak rá, eddig egyetlen törés sem fordult elő. Itt kell szólnunk azokról az üzemekről, szövetkezetekről, intézményekről, amelyek segítsége nélkül elképzelhetetlen volna a kitűnő felszereltség. Az ikladi Ipari Műszergyár, a túrái Galgavidéke Áfész, az aszódi Ferromechanika Ipari Szövetkezet, de még a Magyar Rádió és a Budapesti Kertészeti Vállalat is támogatta az iskolát. Jelenleg az ikladi ‘ iskola tantermeinek kihasználtsága 200 százalékos. Néhány hónap múlva megszűnik az áldatlan állapot. Megteremtődnek a feltételek, melyek között színvonalasan oktathatnak azok, akik az ikladi gyerekek nevelését, tanítását vállalták magukra. K. P. Ismét gazdag kínálat Társss-ház Gödöllőn A legjobbak Voltaképpen minden társadalmi munkás megérdemelné, hogy a nevét nyilvánosságra hozzuk, mivel ennyi helyünk nincs az igazgatónő egyetértésével a legszorgalmasabbakat említjük meg. Márton János, Blaubacher Dániel, Szeiler János, Mayer József, Zima Pál, Galbavi József, Klenk József, Braun Pál voltak azok. Más örömökről is szólhatott Stündl Gáborné. Míg a korábbi esztendőkben 26 százalék körül volt a szakos ellátottság, addig az idén 00-ra emelkedett. Mindössze egy képesítés nélkülit foglalkoztatnak. S ami oly sokáig nem sikerült, az új tanévben német szakos pedagógust is foglalkoztatnak. Ha tudjuk, hogy az ikladi gyerekek körülbelül hatvan százaléka az első osztálytól kezdEzen a hét végén, péntektől vasárnapig ismét Társas-ház a gödöllői művelődési központban. Mint mindig, ezúttal is a Rock and Roll Kávéház, éjszakai mozi, gyermekcentrum. A kávéházban a Smog együttes muzsikál. Az éjszakai mozi vásznán a Nézd a bohócot című olasz filmszatíra. Mi minden várja a gyerekeket! Hobbisarok: gyűjtők csereberéje. Akinek van olyan bélyege, képeslapja, érme, amit szeretne elcserélni, itt reménnyel próbálkozhat. Találkozhatnak az állatbarátok. Óvodásoknak, kisiskolásoknak mesedélelőtt, lemezhallgatás, diavetítés. Gyöngyfűzés, nyaklánckészítés — Szekeres Erzsébet textilművész irányításával. Premier előtti filmvetítés: Suli-buli, utána beszélgetés Varsányi Ferenc rendezővel és az operatőrrel, Merez Loránd- dal. Gondoltak a nosztalgiázókra is. Nemcsak korabeli zene, hanem öltözék is várja őket. A befejező napon lesz a zsibvásár, a terménybemutató és este a Rockszínház előadásában a Sztárcsinálók. A szolgáltatások garmadája: játékkölcsönzés, varroda, órajavítás, fotólabor, jogi tanácsadás, kondicionálóterem, bar- kácsműhely és még sok egyéb. ÜGYELET EM Állatorvosi ügyelet: Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mogyoródon, Nagytarcsán, Pé- celen, Szadán, Veresegyházon szeptember 25-én, szombaton 8 órától 27-én, hétfőn 8 óráig: dr. Békési Béla, Pácéi, Isa- szegi út 24. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Valkón, Vácegresen, Váckisúj- falun, Vácszentlászlón, Verse- gen, Zsámbokon szeptember 25-én, szombaton 8 órától, 27- én hétfőn, 8 óráig: dr. Varró Imre, Túra, Dózsa György u. 2. Vácszentlászíó ízletes, finom kenyér ci tengely A vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezetben augusztusban adták át az új kenyérüzemet, amely a gazdaság idei legjelentősebb beruházása volt. A túlnyomórészt saját erőből létesített üzemben naponta mintegy ötven mázsa kenyeret és péksüteményt készítenek, amely a helyi és a szomszédos települések fogyasztóinak asztalára kerül. A jól átsült kenyérről kizárólag dicsérő szavakat hallani. Korábban soka® másutt vásároltak kenyeret — több mint ezer a bejáró Vácszentlászlón, Valikon és Zsámbokon! — ha jóízűt akartak enni, de az is jobbára csak este került az asztalra. A lakosság elégedett, s elégedett lehet a dicséret hallatán a termelőszövetkezet vezetősége is, hiszen nem a nyereség volt a fő céljuk, hanem az, hogy a környező falvak lakói jó minőségű kenyeret vásárolhassanak. S immár hetek óta valóban finom, ízletes pékáru kerül Vácszentlászlóról a szomszédos települések üzleteibe. r Árammérőgyár A bmói vásáron Brnóban az idén huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a gépipar kiállítását és vásárát. Csehszlovákia második legnagyobb városában ebben az évben több mint ötven ország küldte el termékeit. A hatalmas kiállítási csarnokok mellett nagy területű szabadtéri rész állt a kiállítók rendelkezésére. tylind a pavilonok, mind a szabadtéri kiállítóhelyek látogatói ezúttal is sok érdekességgel találkozhattak. A C csarnok első emeleti részén találkozhattunk a magyar cégekkel, közöttük a gödöllői Ganz Árammérőgyár termékeivel. Az árammérőgyár iák szinte valamennyi gyártmányukat felvonultatták. A jól bevált műszerek mellett a szakmai közönség találkozhatott legújabb büszkeségükkel. a Sauter-licenc alapján készült kvarcórával. Az árammérőgyárból a vásárra kiutazott néhány szakembernek naponta sok-sok érdeklődőnek kellett elmondania az új termék legfontosabb adatait. Természetesen a konkurren- cia is képviseltette magát a brnói őszi vásáron. A szakembereknek igy lehetőségük volt a helyszínen összehasonlítani a fogyasztásmérőket és egyéb műszereket. A gödöllőiek termékei állták ezt a próbát és minden bizonnyal tovább öregbítették a magyar ipar hírét. Sz. S. A vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezet esztergályos üzemében a szakmunkások egy csoportja a 20-as számú Volán megrendelésére tehergépkocsikhoz gyárt tengelyeket, az idén mintegy nyolcezer darabot. A képen: Juhász Erazmus méretre köszörüli a tengelyt, amelyből naponta csaknem százat készít el. Bene Mihály* felvétel« Kismamák, nyugdíjasok A túrái Galgavidéke Áfész gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetősége, hűen az évekkel ezelőtt kialakult hagyományhoz, ismét megrendezte a gyermekgondozási segélyen levő kismamák, valamint a nyugdíjas szövetkezeti dolgozók találkozóját. A kismamák összejövetelére az aszódi helyőrségi művelődési házban került, sor. A csaknem ötven fiatal nődolgozó tájékoztatót hallgatott meg a szövetkezet tevékenységéről és örömmel vette át a dolgozók kollektívájának üzenetét: a munkahelye mindannyiukat visszavárja. Az ünnepi ebéd melletti beszélgetés jó hangulata jelezte, érdemes volt megrendezi az összejövetelt. A nyugdíjas szövetkezeti dolgozók Zsámbokon, a kisvendéglőben találkoztak, s mivel az idős emberek életében ritka a társas összejövetelek lehetősége, ezért szinte valamennyi meghívott megérkezett, csak a betegek maradtak távol. A találkozó résztvevőit a bagi művelődési központ Muharay Elemér népi együttesének asszonykórusa, citerásai és táncosai köszöntötték, akik hálásabb közönséggel ritkán találkoznak. Az ebéd elfogyasztása közben már hangolt a zenekar, s még le sem szedték a terítéket, kezdődött a tánc, a közöi nótázás, de a legfontosabb az asztalok melletti eszmecsere volt. A szövetkezet alapítói és jelenlegi vezető között kialakult beszélgetés a vásárlóknak hozhat jót: segítheti a kereskedelmi, vendéglátóipari és felvásárlási munka színvonalának emelését. Az év bizonyos heteiben a gödöllői Kossuth Lajos út 45. számú házat nem tanácsos megközelíteni, kényesebb gyomrának különösen nem. Az épület tövében mocskos lé gyűlik össze, ami a hőközpontot is elárasztja, s lassan átszivárog a túlsó oldalra. A lakók állítása szerint az 1979-es átadás óta esztendőkig egy- szer-kétszer a szennycsatorna tartalma itt gyűlik össze, s a közlekedőedények törvénye szerint a lakásokban levő vezetékekbe is behatol. Tizenöt lakásban szenvednek ilyenkor az átható bűztől, amely még a csukott ablakon keresztül is érezhető. Panaszukra ilyenkor kijönnek a szippantók, átmossák a vezetéket, majd egy darabig nincs semmi baj. Egy idő után azonban ismét ryegjelenik a szagos lé, ki tudja, hogyan és honnan. A lakók nem tudják. Az építők és a fenntartók szakembereinek talán nem megoldhatatlan feladat kideríteni, honnan szivárog elő a szennyvíz. A szivpan- tás csak felületi kezelés. kp. A nap programja Gödöllő, művelődési központ: Rock and Roll Kávéház. Zene: Smog együttes. 19 órakor. Éjszakai mozi: Bevilaqua: rHrmsssi es sok közi! Nem csak az életkor számít DIVAT korszakváltásról beszélni, arról, hogy lassan kiöregszik egy nemzedék, annak a bizonyos fényes szeles időszaknak a generációja. Meglehet. Mert őket születési éveiken kívül is egyszerű közös jegyekkel jellemezni. Egyszerű? Inkább kényelmesebb. De az biztos, hogy az utánuk következőket már szinte lehetetlen. A hatvanas, a hetvenes évek fiataljai? A húszas, harmincas, negyvenes generáció? Csupa semmitmondó kormeghatározás. OLYAN harminc-harminckét éves lehet. Műszaki értelmiségi, gyári dolgozó. Már nem pályakezdő, de fiatal diplomás. Nincsenek különösebb egzisztenciális gondjai, két gyermek, család, lakás, kocsi, baráti közösség. Minden együtt a nyugodt élethez. Most mégsem lehet vele két csöndes mondatot váltani. Mindig visszatér... a munkájúhoz. Nincs különösebb érzelem a hangjában, amikor megállapítja: mostanában ez a legfontosabb. Abba kellett hagynom a KISZ-t, alig találkozom a barátaimmal, esténként fáradt vagyok. Csak a család és munka. Mostanra érett volna be? ö mikor vállaljuk, s hogy mikor hagyjuk abba. Beszélgető- partnerem úgy tűnik — tudja. Mint ahogy azt is: ahhoz, hogy megfeleljen tisztségének, .valami mást, jobbat kell csinálnia, mint elődeinek. Rubri- kázás, a hivatali formák helyett élő, a fiatalok érdekében tevékenykedő, nekik segítő szervezetet. Nem téveszti meg a kilencvenöt százalékos szervezettség, a vagy ezeregyszáz KISZ-tag között, miként másutt, itt is, különféle érdeklődési körű, felfogású, mentalitású csoportok különülnek el, s nem egyformán viszonyulnak az ifjúsági szervezethez sem. Hogy minél nagyobb tömegeket kapcsoljanak mégis hozzá, nemcsak formailag, hanem úgy igazából, napról napra bizonyítani kell: a szervezet az övék s legfontosabb dolga, hogy változatos formákban, de érdekeiket szolgálja, hogy segítsen bekapcsolódni az oktatás reformjába, a közéletbe. S hogy mindez mennyi munkát, beszélgetést, vitát követel, azt se idősnek, se fiatalnak nem kell mondani. HÁROM fiatal, különböző életkorban. Róluk még azt sem mondhatjuk, a nemzedékváltás következő láncszemei. De vajon példájukkal nem azt bizonyítják-e éppen, hogy a munka, a hivatásszeretet nem életkorhoz, nem nemzedékhez kötődik? Gáti Zoltán Nézd a bohócot Olasz filmszatíra, 22.30 órakor. Ilku János Tanya című fotó- kiállítása. A gyermek és környezete című kiállítás. Megtekinthető 15 —20 óráig. Szolgáltatás: játékkölcsönzés, 16—20 óráig, meseszoba (gyermekőrzés), 16—19 óráig. Pécelen folytatták a kispályás labdarúgó-bajnokságot. A harmadik forduló eredményei: Club—Brazil 3-0, Péceli Áfész —Vegyes 3-0, Medosz—Vasipar 7-2, Kiserdő—Aranykalász 4- 0, Áfész—Köztársaság tér 4-1. !8 Túrán befejeződött a községi kézilabda-bajnoság őszi idénye. A sorrend: 1. Áfész- Szb (8 pont), 2. Óvoda (6), 3. Tsz. (4), 4. Áfész KISZ (1), 5. Pedagógus (1). A legjobb góldobók: Barna Ilona (Áfész Szb.), 26 gól, Sára Ilona (Óvoda) 19. Pázmándi Ildikó (Óv-edal 18. A legjobb kapus címet Ötvös Marianna (Áfész Szb.) éremelte ki. A karatázó Cobra, Színes, szinkronizált japán bűnügyi film. 1 éven aluliaknak nem ajálott! ■ Négy, hat és nyolc órakor. ISSN 0133—1357 (Gödöllői Hírlap, lan fiatal, aki húsz és negyven között nem nagyon változik. Legalábbis kívülről. De belülről! Csak az alapok maradnak: a választott foglalkozás: hivatás. Népművelő. Amúgy csupa idegesség, talán még szertelenül kapkod: mindent ki kéne próbálni! Azonnal kész a szomorúságra és a lelkesedésre. Farmernadrág, matróztrikó vagy fodros szoknya és bő pulóver. Mindegyikben ugyanaz, s ha ezren jönnek, ezerrel beszél, vitatkozik, bátorít, mesél és megértőén hallgat. Ez is, miként az új, a szokatlan iránti érzékenysége — vélhetnénk — munkájához kapcsolódik. De a dolog nem ilyen egyszerű, ismerünk példákat az ellenkezőjéről is. Fiatalok és idősebbek között egyaránt. A korával ő még nyilván nem törődik, helyzete sem kényszeríti nemzedéki beilleszkedési problémák végig- küzdésére, a kollektíva, amelyben dolgozik, nagyon fiatal. De pofonokat azért már kapott. Aligha a kortól függ, hogy miként veszi fel őket. MILYEN legyen egy KISZ- titkár? Naná, hogy fiatal, hiszen egyébként bele se fogjon az ember. Tudni kell, hogy is, miként a többi, szakbarbárrá vált volna? Beszűkült, elidegenedett? Kiteljesedett, ráérzett foglalkozása, beosztása, képzettsége jelentőségére? Vajon melyik dobozba skatulyázzuk? Kell-e skatulyázni? Any. nyi bizonyos; így a harmincas évei küszöbén megváltozott a helyzete. A gyárban, a csoportban az eddigieknél sokkal nagyobb szükség van rá. A nehéz helyzet gyorsabbnál gyorsabb döntésekre kényszeríti. Zuhognak az információk, a feladatok, már nincs, aki az ő dolgát megcsinálná helyette. Ki az, aki egy ilyen változást nyugodtan szemlél? Csupa belső villózás, csupa elégedetlenség, mégis csupa öröm. mondhatnánk, eljött, amiért érdemes apait, anyait beleadni: veszekedve, zsörtölődve, lelkesedve, elkeseredve. De érdemes. Aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Hosszasan beszélgetni nincs idő, máris rohan: annyi a munkám, hogy semmi más nem érdekes. Aztán még elmenőben: a fiam most kezdte az elsőt. Minden este gyűrött könyveket, füzeteket hoz haza. Izgalmas dolog lesz ránevelni a tanulásra. NINCS több huszonötnél. Vagy inkább amolyan korta-