Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-23 / 223. szám
Kcíw "41$? Tg k/uiíop 1983. SZEPTEMBER 33., CSÜTÖRTÖK A megőrzött nyelv HiMAoLyiH^ A visszaemlékezések mindig vonzóak. Van bennük valami megható, mert részesei lehetünk annak, amit másvalaki már megélt. Elias Canetti például — az elmúlt évi Nobel- díjas —, akit méltatói gyakorta megtisztelnek érett és bölcs jelzőikkel, a saját ifjúsága történetét írta meg. Milyen gazdag az ő élete! Megszületett az Al-Duna menti Ruszcsukban, ebben a sok- nemzetiségű bolgár kereskedő- városban, s eszmélése óta — saját bevallása szerint — mást sem tesz, mint „életem java részét azzal töltöttem, hogy a civilizációk történetében megjelenő embert iparkodtam kifürkészni. Éppoly könyörtelenül vizsgáltam, boncoltam a hatalmat, mint anyám a családi pereket. Alig van olyan hitványság, amit el ne mondhatnék. akár az emberről, akár az emberiségről. És mégis, változatlanul büszke vagyok az emberre, s ezért csak egyvalakit gvűlülök igazán: ellenségét, a halált.” Így ír Canetti, aki szülővárosából az ipari jólét egyik fellegvárába, Manchesterbe került, majd megízlelte a nagy olvasztókohó, Bécs mindennapjait, hogy aztán kiegyensúlyozottan élvezze Zürich nyugalmát és békéjét. Volt hát miről írnia. Az a másfél évtized — 1907-től 1921-ig —, amiről a könyv szól, nemcsak emlékeket kapcsol össze, hanem olyan véleményeket is, amik nélkül az író nem lenne az, aki, s a megidézett szertár sem hasonlítana az eredetihez. Élete egy műveltségeszmény megtestesítője is lehetne, hiszen éppúgy értekezik a Titanic pusztulásáról, mint a gyermekkor emberfarkasairól, Mi- chelangelóról, s a régi görög csatákról: Marathonról és Sza- lamiszról. Canetti az emberi ismeret iskoláját járatja ki olvasóival. Visszaemlékezésének címe, A megőrzött?nyelv így képletesen is értendő. Nemcsak verbális közlést jelez, hanem azt a szemléletmódot is példázza, amivel a világra rácsodálkozó emberfia önmagát gazdagította. Régebben egzotikumnak számított Latin-Amerika. Ma sokkal közelebb áll hozzánk, mintsem gondolnánk. Hihetetlenül forró a föld arrafelé: forradalmak születnek, s az a felfokozott érzelemgazdagság, ami a társadalmak mozgásában is nyomon követhető, nem hagyja érintetlenül az irodalmat sem. Mexikói, kubai, kolumbiai, brazil, perui, chilei, argentin szerzője van a Kötélen a Kiagara felett című drámagyűjteménynek, s lett légyen bármilyen különbség is körülmé- . nyeik között, szándékaik minden személyben, csakúgy, mint térben és időben megegyeznek. Negyven esztendő termése ez a válogatás, az abszurd éppúgy megtalálható benne, mint a vallásos népi áhítat. Mindenekelőtt azonban a megtisztulás, az erkölcs nevében íródtak ezek a drámák. Olyan ütközések kereszttüzében, amelyek nemcsak az irodalmat alakítják a maguk képére, hanem társadalmi igazságtalanságokról szólnak a művészet meggyőző erejével. Rendkívül izgalmas és változatos ez a kötet. Akiknek kevés ismeretanyaguk volt La- tin-Amerikáról, most pótolhatják hiányukat. A tanúságtétel, akár morális, akár politikai értelemben is történik az, mindig követendő. Különösen az amerikai kontinensen, ahol az élet kegyetlen sodraként mindig történik valami. (Európa) Az én világom A látó és érző emberért O X © PASSUTH KRISZTINA CORVINA Kevés művész hatott úgy századunk emberének vizuális szemléletére, mint Moholy- Nagy László. Legnagyobb tette — mint azt Walter Gropius, a Bauhaus megalapítója írja —: az új látás. Vagyis az, hogy a festészet történetében az ábrázolt tartalom háttérbe szorul a lényeges térbeli felfogással szemben. Kortársa, Berta Wescher izgalommal figyelte, ahogy 1920-ban kezdetét vette az a kísérletezés, amelyben két- és háromdimenziós testeket akart a képfelületben egye. síteni. A vásznat nála később alumínium, zománc, galalit helyettesítette. Nem elégedett meg a lakásbelsők alakításával, ő a környezetet akarta birtokába venni. Moholy-Nagy a jelen minden problematikusságán túl, végtelen jövő perspektívákba világító törvényt és szabadságot hirdet — mondta róla legjobb szakértője, Kállai Ernő. Iskolát teremtett Németországban, ezt folytatta Chicagóban, az Üj Bauhausszal. Moholy-Nagy azt kereste és kutatta, hogy az egyre jobban tért hódító gépi-műszaki civilizációban hogyan álljon helyt az alkotó művész, s ezzel sok társát új szemlélet, új világkép kialakítására, megalkotására ösztönözte. Bár művei az utóbbi években egymás után jelentek meg magyarul — közöttük a mindmáig alapvető Az anyagtól az építészetig című —, végre va- lahára elérkezett annak az ideje, hogy szülőhazájában olyan lényegretapintó monográfia jelenjen meg róla, amely nemcsak dokumentálja, hanem tényszerűen is feldolgozza Moholy-Nagy tevékenységét. Az a reprezentatív album, amely a közelmúltban látott napvilágot Passuth Krisztina tollából, nem egynapi szemlézést igényel. Moholy-Nagy életművét nem lehet tíz percre kézbe venni, egy óra alatt „letudni”. Engedni kell, hogy oeuvre-je együttesen hasson. Moholy-Nagy egyaránt foglalkozott fényképezései, festészettel, színházzal, írással. Szellemi és anyagi egységében szemlélte a világot. Munkássága e! vonatkoz tathatatlan századunk történetétől. Passuth Krisztina könyve nemcsak hiányt pótol: hanem irányt is jelöl: állandó értékekre figyelmeztet. (Corvina.) nZHMfUAGOM . HÄ TfMMK fl TÓRSflBALOmBflr mayából 4 hangverseny-,nézőtéren IP • ' _ V r ■ böngészett partitúra is " •'*■ ' * rangjelkép lébet. Egy tárgy hiánya is lehet'rajigjelkép Az, hogy nincs vlilamosbérleterh.1 autós voltomat jelzi. Rangjelkép .liehet-egy tényállás puszta említése .vagy sugíillásá ls.. tehát n«tn szükséges a rang jelkép fizikai* jelenléte á kellő 'hatáshoz. Elvont rangjelkéj) a rangos vágy hírneves személyek közeli ismeretével .való kérkedés'. ’ A írehdeTkézé- síinkre álló émbér'{ takarítónŐ/SofŐ/, titkár )!hasonlóan rangjelképpó válik'.*^ | y VV; ’ A világgal ismeretséget kötő, eszmélő ember sokszor zavarban van tizenévesen: mit tartson elraktározásra fontosnak: ítéletalkotását, vélemény- nyilvánítását mi befolyásolja. Nem lehet mindenkinek olyan okos nagybácsija meg apukája, aki naprakészen mindenben eligazítsa. Ezért hát támaszra van szüksége valamennyi tinédzsernek, méghozzá olyanra, amely nem a linkelve szórakozás külső peremére löki, hanem kulcsot és fogódzót ad a kezébe. A Kozmosz könyvek között korábban napvilágot látott az Én és a világ sorozat, amely az aktualitásokhoz kapcsolódva próbálta eligazítani forgatóit a jelenkor ügyes-bajos dolgaiban. A kötetekben politikai témák éppúgy felvetődtek, mint morális kérdések; szó volt barátságról és társadalmi együttélésről is. A kiadó most ismét lépett, elébe ment az igényeknek. Az én világom sorozat tetszetős zsebkönyvei már nemcsak a napi aktualitás jegyében készülnek, hanem a korszerű műveltség kialakításában kívánnak segítséget nyújtani. A Kozmosz már meg is jelentette az első három kötetet. Pálfy József Fegyver minden mennyiségben című munkájának nemcsak az a lényege, hogy a pattintott kőtől eljut az atombombáig, hanem az is, hogy következtetésre serkenti olvasóit. A maga törvényeivel, mozgatórúgóival és teljes mechanizmusával tárja elibénk a fegyverkezést, miközben bevezet a politika labirintusába. Hernádi Miklós elméletileg jelöli ki azt a helyet, amelyet a tárgyak a társadalom mindennapi életében mintegy magától értetődően elfoglalnak. Könyve — Tárgyak a társadalomban — nemcsak a tárgyak keletkezését és funkcióját taglalja, emberi kapcsolatainkat veszi bonckés alá. Hermann István József Attilától kölcsönözte köteteimét: Az értelemig és tovább! Színes tanulmányai a dialektika iskoláját jelentik: hogyan jutunk el a valóság ellentmondásainak felfogásához. Hermann történetileg szemlélteti problémafelvetését, s a rádióban is sikert aratott filozófiatörténetével azt akarja bizonyítani, hogy az igazi gondolat évezredeken keresztül él. Ebben az évben újabb zsebkönyvek várhatók még. Megjelenik Popelová A filozófia születése és Hámori József Az idegsejttől a gondolatig című munkája. A jövő évi kínálatban a középkori Magyarországról, a demokráciáról, a nemzetközi szervezetekről, az amatőrök színjátékáról olvashatunk, s a következő évezredbe is bepillanthatunk. (Móra — Kozmosz könyvek.) Misu és a tengerész Az apróságok gyorsan észreveszik a külvilág jelzéseit. Régebben olyan lapozgatókat adtunk a kezükbe, amelyeken alma, körte, labda, maci, karika volt látható. Újabban korunkhoz jobban kötődő albumok is megjelennek, mint például a Régimódi mozdonyok vagy a Régimódi hajók című kiadvány. Mindkettőt Mandel Tamás rajzolta méretarányosan és színhelyesen. Nem kell hozzá csavaros észjárás, hogy feltételezzük: mindkét könyv nemcsak a kétévesek figyelmét fogja lekötni, hanem az apukáékét is. A könyvvel ismerkedőknek bizonyára nagy örömet szerez majd Wolf Harranth meséje: Misu és a tengerész. Fantáziamozgató, rejtélyes és regényes, álmodnivaló mindaz, ami a gyermekszoba lakójával történik. Gaál Éva rajzai kifejezőek, ébren is segítik a történet bonyolitását. A már olvasóknak a Tűzmadár című orosz népmese-ösz- szeállítást ajánljuk. Nem árt, ha a gyerek más népek mesevilágába is bepillant. Ezzel gondolkodásmódja tágul, összehasonlító kézsége gyarapodik. Vidor Miklós újból Kökörcsinnel, a király bolondjával jelentkezett. A régi és mai történeteket tartalmazó kötet a gyakorlottabb gyermekolvasók kezébe való. Egy-egy meskete elolvasása után a rajzzal is meg lehet próbálkozni: ki-ki hogyan ábrázolja a szóbeli közléseket. A hónap gyermekkiadványának nevezhetnénk Mosonyi Aliz pompás könyvét — Mesék Budapestről —, amely a főváros egy-egy nevezetes pontjára kalauzolja el böngészőit. Tulajdonképpen játékosan nevel: hogyan utazzunk nyaralni Siófokra, hogyan hasznosítsuk egy Tritello nevű füttyművész tudását, mit tehetünk a bábszínház érdekében, mit csinál a sárkány, ha nincs hol laknia. Mosonyi Aliz az életet meséli, Háy Ágnes groteszk rajzai megerősítik mindezt. Szépségdíjat lehetne adni ennek a kiadványnak. Ismerve a mai gyerekek érdeklődé, sét, alighanem kevés lesz a tizenhatezer példány, rövidesen, újabb kiadás várható belőle. A könyv egyben tippet ad ahhoz is, hogy környezetünket, bárhol éljünk is, játékosan ho- gyan ismerhetjük meg. Iko Maran Tallinnban él, állatseregleté is ott született. Meséinek hőse, a négyéves Szim, születésnapjára felfújható játékelefántot kap. Ez a kis társ éppúgy beszél, mint gazdája. Egymás mellett nőnek fel: Szimből nagygyerek lesz, Trombj viszont ugyanolyan marad. A meseregény ezt a két évet adja közre fordulatosán: bevezeti a gyerekeket a mindennapok sűrűjébe. (Móra) M-tttt-ii tttntn Heti eilmtegyzet Vörös föld Németh Imre, a Vörös löld című új magyar film főszereplője A vörös föld: o bauxit. A bauxitból timföld lesz, a timföldből alumínium készül. A vörös föld tehát: fontos ipari nyersanyag. Ahol előfordul, s különösen, ha nagy mennyiségben fordul elő, ott bányát kell nyitni. Csakhogy egy bauxitbánya megnyitása nem egyszerű ügy. Először azt kell biztosan tudni, valóban bau- xit-e az a vörös föld, aztán azt, hogy mekkora a bauxit- mező, érdemes-e egyáltalán a roppant költséges bányaművelésbe belevágni ? Mindehhez nagy apparátussal rendelkező kutatóintézet kell, képzett szakemberek, kutató-, ellenőrző-, feltárófúrások, géppark, laboratóriumok. Az semmiképp sem a szokásos bauxit- kutatási módszer, hogy egy javakorabeli bauxitbányász, bizonyos Szántó malacai valahol egy dombtetőn (ahol egyébként sem fordul elő bauxit, mert a mélyedéseket kedveli) vörös földet túrnak ki, amiről Szántó azt állítja: bauxit. Ezzel a mozzanattal kezdődik Vitézy Lászlónak, a Békeidő című dokumentum-játékfilm rendezőjének (a film Mannheimban nagydíjat kapott) új munkája, a Vörös föld. S ezzel a konfliktus magva is adott. Szántónak egy egész apparátus, egy óriási költséggel fenntartott tudományos kutatóintézet, az ott ülő szakemberek tucatjai s más hivatalos szervek kényelmes, óvatos, vagy egyszerűen csak tehetségtelen képviselői előtt, sőt, velük szemben kell bebi- zonyitania, hogy nem tévedett: a malacok, minden megszokott előfordulási jelenségtől eltérően, mégiscsak bau- xitot találtak, ezt a bauxitot ő maga, Szántó kutatta tovább, és hogy ez nem csak egy maréknyi vörös föld, hanem óriási bauxitmezőről van szó, melyet — megint csak a megszokottól eltérően — felszíni fejtéssel, tehát gyorsan, olcsón és nagy mennyiségben lehet kitermelni. Az egyszemélyes háború, a magánküzdelem, melyet a derék bányász folytat a hivatalos szervek hadával, mindaddig reménytelennek tűnik, míg valaki rá nem jön: a dolog végső soron népgazdasági, sőt, KGST-érdek, tehát el kell indítani a munkát. Ekkor hirtelen minden ellenkező szerv, ellenkező vezető, kutató, szakember lelkes lesz, magukénak vallják az ügyet, mi több, bebizonyítják, hogy ők találtak a bauxitra. Eredmény: hatalmas munka indul, a vezetők szép kitüntetéseket kapnak, Szántót pedig, mintegy véletlenül, egy kis pénzjutalomban részesítik. A bauxit viszont a bányászfalu alá húzódó mezőben fekszik, ezért a falut le kell bontani, lakóit át kell telepíteni. A lakók pedig, igen előnytelen anyagi feltételek mellett kierőszakolt áttelepítésük fő okaként, Szántót látják. Ha ő nem szívóskodik ezzel a bauxittal, a falu békésen élhetne tovább. A kocsmában alaposan helyben is hagyják, s végül maga Szántó is távozni kényszerül, mert az ő háza sarkának is nekifeszül a földgyalu. Nem éppen szívderítő történet, de hát az élet naponta produkálhat hasonlókat Vitézy és a forgatóköny írója, Dárday István, azonban nem is annyira a történettel, mint annak mögöttes tartalmával kívánnak hatni, mindazokkal a gondolatokkal, melyek a sztori kapcsán bennünk, nézőkben keletkeznek. Ezek a gondolatok pedig akörül járnak, hogy miképp lehetséges ma, 1982-ben (hiszen a történet abszolút jelenidejű) ekkora ellentmondás az egyén jószándéka, tiszta akarata s a „felsőbbség” korrupt, gyáva, meghúzódó, opportunista, ügyeskedő, elvtelen, tehetségtelen, a felelősséget nem vállaló vagy áthárító, a nagyobb, a népgazdasági érdeket az egyéni kis ravaszkodások, érvényesülési, hatásköri, tekintélyvédelmi meccsek mögé szorító, vagy ezeket népgazdasági érdekké áthazudó magatartása között? A Vörös föld kétségkívül hatásosan beszél mindarról, amit negatívumnak lát, s e negatívumok jelentős hányada valós, létező, és baj, hogy létezik. De ilyen tömény adagolásban, ilyen fekete-fehér képletben történő elöfordultatásuk már aránytévesztés, már túlmegy az eredeti szándékon. Ebben a filmben — Szántót kivéve — mindenki kimondottan negatív vagy — jobbik esetben — taktikázó, csűrő-csavaró figura. Ez esetleg elmenne egy szatírában, de Vitézy nem szatírát akart csinálni. Ez majdhogynem western-dramaturgia, melyben a magányos hős — cowboy, seriff — áll szemben a rossz emberek világával, és egyedül vívja az Igazság, a Tisztesség, a Jog, a Becsület harcát velük szemben. Így aztán ez a különben roppant precíz, valóban dokumentum pontosságú film (mely különben egy hasonló, megtörtént esetre épül) inkább csak mesterségbeli oldalával, s egy remekül kiválasztott, a vásznon hitelesen élő amatőr szereplővel, a Szántót megtestesítő Németh Imrével (maga is bauxitbányász) hat igazán, mert felállított képletével, megrajzolt arányaival vitatkozni kell. Pucéran és szabadon ősrégi képlet: a kétbalkezes, soha semmiben sikert el nem érő kisembert ügyes csalók átejtik, és ebből a kavarodásból a kisember a végén mégis kimászik, sőt, először az életében, sikerül neki valami. Nelly Kaplan, a Pucéran és szabadon című francia vígjáték rendezője ezt a képletet eleveníti fel. Hősei, az ügye- fogyott ócskapiaci ócskaságkereskedő és a hajdani sanzonénekesnőből házmesterré lecsúszott asszony azonban nemcsak áldozataivá válnak a csalásnak, hanem nyerteseivé is, mert annak jóvoltából, hogy minden pénzük elúszik, szabadon vándorolhatnak, és a végén ebből még egy vándor- színtársulati produkciót is ösz- szehoznak, s egészen jól élnek belőle. A baj csak az a filmmel, hogy ez az ötlet talán fél órára elegendő; a többi sajnos űrkitöltő töltelék. Takács István
