Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-21 / 221. szám
ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM. 221. SZÁM 1982. SZEPTEMBER 21., KEDD Még mindig vannak hiányszakmák A módosítás előnyökkel járt / Elromlott a centrifugánk. •Hiába próbáltuk megrepa- rálni, a gép megmakacsolta magát, sehogy sem akart működni. Egyik nap délelőtt bejelentettem a panaszt a GEhKA monori szervizében, délután már a helyszínen volt a szerelő, s megjavította. Hát valahogy így képzeljük el az igazi szolgáltatást. Persze, korántsem mindig így van, hiszen sokszor hallunk — nem ilyen eseteket. A járás kisiparos társadalma Is egyre inkább megfelel az elvárásoknak, ezt bizonyítandó, sokkal kevesebb a panasz "az utóbbi években munkájuk ellen. A bizalmat megszerezni nehéz, de megéri. Korábban tömegesen adták vissza szű- kebb pátriánkban is az iparjogosítványt, vélt vagy valós sérelem miatt, de az év elején életbe lépett módosított ipartörvény ismét kedvező hatást váltott ki az iparosok körében. Rendszeres ellenőrzések A KIOSZ gyömrői körzeti csoportjához tartozó településen Gyomron, például az elmúlt három esztendőben huszonhattal emelkedett ai iparjogosítványt váltók száma, jelenleg már százhatvanheten állnak a lakosság rendelkezésére. Amellett hogy többen „visszavonulnak”, évente 10— 12 engedélyt ad ki az illetékes tanács. A többség építőipari szakmában kért engedélyt, ezen belül is a kőművesek és a szobafestők járnak az élen. Ennek ellenére még mindig kevés a nagyközségben az des, a bádogos, az üveges, és a tetőfedő. Kevés a szolgáltató kisiparosok száma is, pedig nagy szükség lenne rájuk Gyömrőn. Sajnos nem várható javulás ezen a területen, hiszen az utánpótlás egyáltalán nincs biztosítva, nem vonzóak ezek a szakmák. A kisiparosok egy része a lakosság, másik része a vállalatok részére véget munkát. Többen kizárólag vállalatnak, vagy a kisiparosok termeltető vállalatának a megrendeléseit elégítik ki. A gyöm- rői nagyközségi tanács évente 30—35 kisiparosnál tart ellenőrzést, amely kiterjed az ár- és iparhatósági vizsgálatra. Felülvizsgálják , például, hogy az iparosok engedélyüknek megfelelő tevékenységet folytatnak-e. tartanak-e alkalmazottat, azok száma nem több-e a megengedettnél. Egyeztetik a számlákat a pénztárkönyvben, a műhelyekben mustra alá veszik a gépeket, berendezéseket. Az árellenőrzéseknél meg kell különböztetni azokat a kisiparosokat, akik részletes, illetve úgynevezett egyszerű pénztár- könyvet vezetnek- ök adóátalányt fizetnek, s általában lakossági szolgáltatást vállalnak. Részletes pénztárkönyvet kell vezetniük a termékelőállító iparosoknak, nekik naponta szükséges a könyvelést elvégezniük. Nem minden esetben tesznek eleget ennek az előírásnak, ilyenkor a tanács a megfelelő szankciót kénytelen alkalmazni. Először figyelmeztetik a vétkes kisiparost, súlyosabb esetben szabálysértési eljárást kezdeményeznek ellene. Űj jelenség az iparkiadás gyakorlatában a tehergépjármű-fuvarozói tevékenység engedélyezése. A kérelmezők —% ha a szükséges szakmai feltételekkel rendelkeznek — másfél tonnától hat tonna teherbírásig vásárolhatnak gépjárművet, amelyekkel fuvarozást vállalhatnak. E szakmát is a többi ipari tevékenységhez hasonlóan, főállásban, illetve munkaviszony fenntartása mellett lehet gyakorolni. Az engedélyt elsősorban a község területére adják ki, de a kisiparosok szállíthatnak különböző árukat a szomszédos településekre is. Eddig három engedélyt adott ki a tanács, további négy kérelmező is hamarosan munkába állhat Könnyebb váltás A január 1-én életbe lépett módosított ipartörvény lehetővé teszi az úgynevezett könnyebb iparváltást. Ma már kevesebb szakmában kötelező a mestervizsga megszerzése, a korábbi 35 helyett már csak 14-ben szükséges a komoly fel- készültséget igénylő tanfolyam, és vizsga végigjárása. Ennek tudható be, hogy ebben az esztendőben az előző évekhez képest több iparengedélyt adott ki a nagyközségi tanács. Akik visszaadták engedélyüket. elsődleges okként jelölték meg az új társadalombiztosítási rendelet által előirt SZTK- járulék fizetését. (A rendelet biztosítja a kisiparosok száJegyiet Nyomok a falon... Néhány napja újrafest- ve megszépült a süly- sápi vasútállomás aluljárója. Volt mit eltüntetniük a mázolóknak, széliében, hosz- szában trágár feliratok, idétlen rajzok, ember magasan is cipőtalpnyomok csúfították a falakat. Egyszerűen rejtély, miféle tapsot nem érdemlő akrobaták vannak közöttünk, akik piszkos talpú cipőikkel csak úgy járkálnak a falon, a „produkciót” megörökítendő lábnyomokat hagyva maguk után. Volt mit eltüntetniük hát a festőknek. A megszépült aluljárót látva a változásról elismerően szóltak a bejárók is. Közeledik az esős, szeles, hűvös ősz. havat söprő tél, amikor is a vonatra várakozás rövidebb-hosz- szabb perceiben megfelelő menedékhely, az aluljáró. Tiszta, az évszak borongás hangulatát oldó, világos színűre festett falak között elviselhetőbb a várakozás, jobb a közérzet. No lám igaz is, minek erről beszélni, ez így természetes. Sajnálatos, nem mindenki számára az. Az aluljáró festését éppenhogy befejezve itt is, ott is cipőtalpnyomok csúfítják máris a világossárga színű falakat. S ki tudja — bár tévednénk — valahol talán már ott díszeleg a közízlést sértő trágár felirat is... I- özös értékeinket pusz- •*' tító, így a vasúti várótermeket, aluljárókat rongáló kisebbségről nem először, s bizonyára nem utoljára szólunk elítélően, kérdezve: vajon otthon is ezt teszik? S mikor jutnak el a felismerésig, hogy a közösségi együttlét normáit sértő, emberhez méltatlan a cselekedet, amit valameny- nyiünk kárára tesznek. J. L mára is a betegállományt, de előírja a társadalombiztosítási járulék rendszeres fizetését.) Az iparmegszüntetés másik oka, hogy nem mindenkinek van elegendő munkája, vagy nem kap olyat, amely számára megfelelő. Pontosan fizetnek Egyre jobban dolgoznak, vigyáznak a minőségre, hiszen az előbbiekben már említett bizalomra csak jó munkával lehet rászolgálni. Gyömrőn az elmúlt három évben egyetlen bejelentés sem érkezett a lakosságtól munkájuk ellen. A többség pontosan és hiánytalanul fizeti az adót, akadnak azonban olyanok is, akik nagy összegekkel tartoznak a tanácsnak. Három év alatt két kisiparos engedélyét vonták be emiatt, s fizetés, letiltásokat is eszközöltek. Elmondható, hogy az új, módosított ipartörvény kedvező hangulatot váltott ki a gyömrői kisiparosok körében is. Mindennek elsősorban. a lakosság láthatja igazi hasznát. Gér József Tanácstagok — munkában Biztatóak a hasznos kapcsolatok Hasznosak az egyéni és a csoportos beszélgetések Maglód nagyközség Tanácsa legutóbb megtartott ülésén — a helyi tanács ügyrendi bizottsága által készített — jelentés hangzott el a tanácstagok testületi és területi tevékenységéről. Közös érdek •— A jelen tanácsciklusból valamelyest több mint két év telt el. Feladataink további eredményes ellátása szükségessé tette tevékenységünk, azaz munkamódszerünk, munkastílusunk felülvizsgálatát. Az egyéni és csoportos beszélgetések során a hasznos együttműködés fontosságát elismerve, számos kritikus, illetve önkritikus vélemény hangzott el — állapította meg a jelentés bevezetőjében, hozzátéve: valamennyi vélemény a közös felelősségvállalást, a munka javításának szükségét tartja fontosnak. A tanács népképviseleti jellege megfelelően tükröződik összetételében, testületé rendszeresen foglalkozik a lakosságot érintő témákkal, problémákkal. A tanács tevékenysége során tervszerűen működik, megfelelő a napirendek előkészítése, döntései megalapozottak, törvényesek. A tanácsüléseken az alkotó légkör a jellemző, jónak mondható a vitakészség. Igaz, a vita során olykor igen sok az azonos tartalmú, illetve gyakran nem a témához kapcsolódó' hozzászólás, problémafelvetés. Ismerve a százalékos arányt, hízelgőnek semmiképp sem mondható a tanácsüléseken való tanácstagi megjelenés, részvétel. A tanácstagi munka nélTisztítják a lucemamagot A Vetőmagtermeltető és Értékesít* Vállalat Pest vidéki központjának monori 1. számú üzemében túl vannak a felvásárlási szezon közepén. Csaknem 600 vagon vetőmag átvételére kötöttek szerződést Pest és Nógrád megye mezőgazdasági üzemeivel. Jelentős exportkötelezettségüknek is eleget tesznek, hiszen 380 vagon mag indul az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a nyugati országok- , ba. ★ Jobb oldali képünkön Baranyi István tisztítja a lucemamagot az ügyes masinán. Alsó képünkön Hada^ch Pétemé ellenőrzi a szemek^ tisztaságát és minőségét a laboratóriumban. Mutnéfalvy Zoltán felvételei Levelesládánkból Szüreti bálra készülnek külözhetetlen segítői a bizottságok, ám ezek működése ma méj^ nem egyenletes. Tevékenységükre elsősorban a napirendekhez kapcsolódó előkészítő-, véleményező szerep mellett kívánatos lenne, ha a tanácsi bizottságok nagyobb részt vállalnának a határozatok végrehajtásának ellenőrzésében is. V őszinte, szépítés nélküli képet adott a jelentés a tanácstagi munkáról. A tanácstagok kérdései, bejelentései minden testületi ülésen jelentős számot képviselnek, melyek általában községi, választókerületi érdeket képviselnek. Hiányosság viszont, hogy a tanácstagok egy része nem épített ki munkakapcsolatot a szakigazgatási szerv dolgozóival. Ennek hiányában tájékozottságuk olykor felületes, tevékenységük sem folyamatos. A közös érdeket szem .előtt tartva a jövőben szorosabban együtt kell működnie a tanácstagnak a területi HNF- aktívájával. Nemcsak helyi gond. Más tanácstagok — különösen a több cikluson át tevékenykedők — viszont elmondották : Határozati javaslatok * — A társadalmi megbízatás, a tanácstagi tisztségvállalás, igaz, nem a leghálásabb feladat, de a köaösségért fáradozó, következetes munkával, személyes példamutatással szép eredményeket lehet elérni. S ha már bizonyított, szava, tekintélye is van a tanácstagnak. A maglód! tanácsülés a testületi munka további eredményességét javító határozati javaslatot fogadott el végezetül. Jandó István Jó ütemben folynak a belső tatarozások és átalakítási munkálatok a nyáregyház: művelődési házban. Régi vágya teljesült a nyáregyházi lakosoknak, amikor ez év június 20-án megkezdődött a kultúr- ház — egyben mozi is —, nagytermének és klubhelyiségeinek festése, tapétázása, fűtésének korszerűsítése, valamint a padlóburkolat lerakása — társadalmi munkában. A tatarozáshoz szükséges anyagot a pilisi nagyközségi közös tanács biztosította, melyhez a helyi KlSZ-szerve- zet tagjainak lelkes és becsületes munkája volt a biztosíték és garancia, hogy ma már a munkálatok a befejezéshez kötelednek. A társadalmi munka nagy részét a helyi KlSZ-alapszer- vezet tagjai végzik Kocsis István titkár vezetésével, de részt vállalnak a helyi kisiparosok is, valamint a helyi üzemek dolgozói is. A munka végzésében segítséget ad a pártszervezet vezetősége és a fenntartó tanács vezetése. A /művelődési ház igazgatója optimista és elmondta: — Minden reményünk megvan arra, hogy az október 3<- án megrendezésre kerülő szüreti bálra már megszépült, korszerű, minden igényt kielégítő művelődési házban rophatják a táncot a nyáregyházi fiatalok. Sztahő Jánosné a klubkönyvtár vezetője A tanácstagok lakóterületi tevékenysége igen változó. Elismerésre méltó, hogy sokan — szinte segítség nélkül is — tízezres forint nagyságrendű társadalmi munkavégzést szerveznek választókerületükben, minden szabálytalanságra felfigyelnek, annak megszüntetését kezdeményezik. A kezdeményezőkészség azért még nem a teljes tanácstagságra jellemző. A beszélgetésed során persze kiderült az is — úgy hisszük, nem csupán maglódi véleményként —, hogy a tanácstagok egy része nem érzékeli munkája társadalmi elismerését, megbecsülését. Ennek okát említendő, hogy például a lakosság a szélesebb körű társadalmi tevékenységét nem ismerve, csupán választókerületi munkája alapján „minősíti” tanácstagját Olykor a tanácstag tekintélyét csorbítja például a középtávú vagy éppen az éves tervekben erőltetve helyet kapó, ám pénzügyi fedezet hiányában meg nem valósítható fejlesztési beruházások, felújítások, amelyekről a közvélemény is tudomást szerzett. Nem népszerű feladat a bizonyítványt utólag megmagyarázni ... Üllőn Képviselő fogadóórája Szeptember 22-én, szerdán, délután 3-tól 5 óráig az üllői Nagyközségi Tanács helyiségében fogadóórát tart Dobos Fe- rencné Pest megye 13. sz. választókerületének országgyűlés si képviselője. Szeretettel várja a helybelieket, akik elmondhatják ügyes-bajos dolgaikat, panaszaikat. Gyömró Szolidaritási kerékpártúra Október 3-án, vasárnap szolidaritási kerékpártúrát szervez a gyömrői nagyközségi KISZ-bizottság. A tervek szerint a járás különböző településeiről kerékpáron érkeznek majd a fiatalok az úttörőház elé. A rövid beszéd után Mosonyi Ferenc pol-beat énekes rögtönzött műsorát nézhetik meg, illetve hallgathatják a túra résztvevői. Ezt követően a volt Isse- kutz-kastély területére kerekeznek, ahol különböző sport- versenyeken mérhetik össze erejüket. Lesz kispályás foci, váltófutás, tollaslabda verseny. Ki-ki a maga főztjét fogyaszthatja el a szabad téren felállított bográcsokban. Labdarúgás Meglepetés Törteién MEGYEI II. OSZTÁLY, ACSOPORT: Üllő—Albertirsa 1-0 (0-0), Albertirsa, 400 néző, vezette: Veres (jói). A gólhelyzetek egész sorát kihagyó üllőiek Hornyák hatalmas szabadrúgás-góljával szerezték meg az igen értékes győzelmet. Az Albertirsa előtt is adódott lehetőség, de Csorba ezúttal remekül helytállt a kapuban. A: üllői győzelem feltétlenül megérdemelt, csapatunkból Csorba és Pénzes nyújtott kiemelkedő teljesítményt. K. S. IFI: Albertirsa—üllő 4-0. Nagykáta—Pilis 1-1 (1-0), Farmos, 200 néző, vezette: Silye (jól). Izgalmas mérkőzésen a 10. percben megítélt jogos büntetőt Gajdos mellélőtte. Ez felhozta a hazaiakat, s a szünetig vezetést szereztek. Az 55. percben Tóthot (Pilis) túl szigorúan kiállította a bíró, de így is sikerült — Gál révén — a vendégeknek az egyenlítés. A döntetlen valósan tükrözi a látottakat. A pilisiek csapatából Pásztor, Gál és Gajdos nyújtott kiemelkedő teljesítményt. IFI: Nagykáta—Pilis 0-2. G. F. JÁRÁSI I. OSZTÁLY: Törtei—Monor 0-0, Törtei, 300 néző, vezette: Ágoston. Közepes iramú találkozón a lelkes hazaiak és a formán kívül játszó vendégek pontosztozkodása hűen tükrözi a látottakat. Egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. JÓ: Király, Szűcs, illetve ifj. Szőnyi, Bokros. K. J. Gyömrő—Ceglédbercel 3-0 (1-0), Gyömrő, 400 néző, vezette: Rojik (jól). A gyöm- rőiek már az első félidőben fölényben játszottak, de a lelkes vendégvédelem jól zárt. A 21. percben Bírót gáncsolták a 16-oson belül, a megítélt 11-est Greznár lőtte a bal sarokba. Szünet után már nyomasztóvá vált a gyömrői fölény, s előbb Oldal, majd Gáspár növelte az előnyt. A Gyömrő némileg javuló játékot produkált, s akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. JÖ: Leiner, Ohát, .Oldal, illetve Puskás, Peszeki (a mezőny legjobbja). Péteri—Mende 2-2 (0-2), Péteri, 200 néző, vezette: P. Szabó. Az első félidőben már 2-0-ra vezetett a Mende, de a szünet után egyenlítettek a hazaiak, s a győzelemhez is közelebb álltak. Maglód—Dánszentmiklós 3-0, Maglód, 300 néző, vezette: Hörömpő János (jól). Biztosan győzött a hazai gárda. A forduló további eredmé-' nyeiről és a tabella állásáról lapunk holnapi számában tájékoztatjuk sportkedvelő kedves olvasóinkat. , G. J. ISSN 0133—2651 (Monorl Hírlapi « \