Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-21 / 221. szám

1983. SZEPTEMBER 21., KEDD 5 xMdav Gazdasági munkaközösségek a DKV-ndl ötlet, lelkesedés nem hiányzik — Megéri? — Meg. Még ha úgy számolom is, hogy a megkere­sett pénz egyharmadát az adó, a rezsi meg az egyebek elviszik. — Mennyi hát végül is a fennmaradó? — Több, mint a feketepiaci órabér. Márpedig akkor tényleg megéri. Megéri a munka, a fáradság, az utánajárás, egyszóval mindaz, ami manap­ság a vállalkozások velejárója. Főként, ha gazdasági munkaközösség keretében jut hozzá az ember a már em­lített többletjövedelemhez, vagyis hivatalosan, támoga­tottam Százhalombattán az utóbbi időben egyre több ember töri a fejét, hogyan tudná haszno­sítani szabad idejét, energiáját, szaktudását, pluszjövedelem reményében. Az idén január­ban hatályba lépett miniszter- tanácsi rendelet, mely a vál­lalati, gazdasági munkaközös­ségek működését szabályozza, a Dunai Kőolajipari Vállalat dolgozóit is szövetkezésre ser­kentette. Egymás után jelent­keztek csoportok: vállalnának olyan munkát, amit eddig a DKV más céggel, több pénzért tudott csak elvégeztetni. Kilónkénti forintok Anyagmozgató. Ezt a nevet vette fel az a tizennyolc tagú közösség, mely fémhulladékok összegyűjtésére s feldarabolá­sára, valamint vagonkirako­dásra vállalkpzott. — Tavaly hallottuk, hogy le­het ilyesmit alakítani — ma­gyarázta Kékes Károly, a cso­port képviselője —, összeáll­tunk, és megkértük az enge­délyt rá. — Dolgoznak, illetve működ­nek is már? — Két hónapja, bár a cég­bírósági bejegyzés még nincs meg, így a keresett pénzt sem tudjuk kiosztani. — Tulajdonképpen mire vál­lalkoztak? — Az üzem területén nagyon sok fémhulladék van, ennek összegyűjtése, feldolgozásá és eljuttatása a MÉH-hez nem volt megoldott a vállalatnál. Felkutatjuk a vasat, az alumí­niumot, a színes fémhulladé­kot, az acélforgácsot és teher­autóval, targoncával behord­juk a raktárunkhoz, ahol aztán a nagyobb darabokat hegesz­tőink felszabdalják szállítható tételekre. — Mennyi munkát, elfog­laltságot jelent ez időben? — Havonta 55—60 órára jött ez ki eddig személyenként. Két hónap alatt körülbelül 450— 500 tonnát szedtünk össze. — Pénzben? — Egy forint kilója, bár eb­ből még nem lehet kiszámítani, mennyit is kerestünk? Ha majd meglesz a cégbírósági bejegyzés, tudjuk meg ponto­san a jövedelmet terhelő költ­ségeket. Durván tehát órabér­re átszámolva 70 forint jut fe­jenként. Jogi feladatok Ezért azonban keményen meg kell dolgozni. A tizen­nyolc tagú gazdasági munka- közösség — munkaidő után — kezd újabb műszakot, s bizony gyakran késő este vetődik ha­za családjához. De nemcsak az Anyagmozgató, hanem a többi, nem régen megalakult csoport tagsága is. — Jelenleg 16 társaság mű­ködését hagyták jóvá — tá­jékoztat Kő Lászlóné dr. Sze­mes Marianna, a DKV jogügyi osztályának vezetője. — Ebből öt már tanácsi engedéllyel, hét pedig még csak vezérigazga­tói jóváhagyással rendelkezik. — Melyek a már meglévő közösségek? Fiataloknak ingyen Segítség a motorosoknak Százhalomlbattán nemcsak a gépkocsi-tulajdonosok, ha­nem a motorosok is szaporod­nak. Az előbbiek gondjainak, műszaki problémáinak megol­dására az autóklub helyi cso­portja vállalkozott, a közel­múltban megnyitott műszaki állomással magas színvonalon. A motorosokkal azonban kissé mintha mostohán bán­tak volna, szerelési, javítási kérdésekben szervezett segít­séget nemigen kaphattak. Eddig legalábbis nem. Most azonban a százhalombattai tömegsportklub felkarolni szándékszik ügyüket: az autó­klubbal együtt megszervezi a kezelés-karbantartás és- javí­tás alkalmait. A fiataloknak ingyen, a felnőtt korosztály­nak pedig kedvezményes for­mában. Minderről részletesen szep­tember 25-én tájékoztatják az érdeklődőket, a reggel 9 órára meghirdetett összejövetelen. A megbeszélés helyszíne az Ifjúság utcában lévő informá­ciós központ. Ifjúmunkás- és szakmunkástanuIó-napak Fórum, élménybeszámoló A főtéren tartott ünnepi megnyitóval és discoműsorral verte kezdetét szombaton az esti órákban az ifjúmunkás- és szakmunkástanulo-napok száz­halombattai rendezvénysoro­zata. A hét végén kispályás lab­darúgó-bajnokság zajlott, illet­ve szabadtéri filmvetítés szó­rakoztatta a fiatalokat, tegnap pedig lövészversenyen, vala­mint fórumon vehettek részt az érdeklődők; ez utóbbin a magánerős lakásépítés lehető­ségeiről esett szó. Ma folytatódik a program: Városi strandért címszó alatt társadalmi munkaakciók kez­dődtek, melyek este 6 óráig el­tartanak. Ezután Mi történt a Mundiaion címmel élménybe­számoló előadást hallgathat­nak meg az érdeklődők az in­formációs központban, este 6- tól 8-ig. Holnap, szeptember 22-én külpolitikai fórumot rendez­nek ugyancsak az információs központban, melyen az előadó dr. Nógrádi György. Szeptembér 23-an kézilabda­bajnokság kezdődik a Városi Sportközpontban délután 4 órától; szeptember 24-én pe­dig az ötből négyet próba har­madik fordulójára kerül sor délután 5 órakor a főtéren. Szeptember 25-én reggel 7- től délután 1 óráig ismét a strand várja a fiatalokat tár­sadalmi, munkára, majd este 6 órai kezdettel szabadtéri disco zárja a KISZ és a Barátság Művelődési Ház közös rendez­vénysorozatát. — A Rózsaolaj nevet viselő társulás a vállalati parkok zöldterületének fenntartására szerződött, a Garancia tagjai karbantartási munkálatokra, az Irányítástechnika a műszer- automatikák és kábelek, Vala­mint irodagépek felújítására, szervizelésre, a Kiviterv terv- készítésre, az Anyagmozgató pedig fémhulladék gyűjtésére és vagonkirakodásra vállalkozott. — Törekvéseiket a DKV ho­gyan támogatja? — Mindenekelőtt elvállaltuk a megalakulással járó jogi fel­adatokat; március óta folyik ez a munka, mi készítjük elő a beadványokat, kérelmeket, s az ezzel járó összes adminiszt­rációt. Ezen túl: a megalakuló közösségek munkájához szük­séges eszközöket, gépeket és berendezéseket a DKV ingyen bocsátja a társaság rendelke­zésére, természetesen azzal a kikötéssel, hogy csak a vállalat érdekében, s területén hasz­nálhatják. Hosszadalmas eljárás — Miíc az eddigi tapaszta­latok? — A lelkesedéssel nincs baj, s az ötletekkel sem: újabb és újabb közösségek jelentkez­nek: most éppen két társaság kérelme vár ellenjegyzésre ná­lam. Az egyik a csővezetékek, a másik gázérzékelő- és jelző- berendezések időszakos ellen­őrzésére vállalkozna. Ami gon­dot okoz, az a munkaközös­ségekre váró könyvelési, ad­minisztrációs feladat. Munkás­emberekről lévén szó, nem kenyerük az egyébként igen bonyolult könyvvitel, már pe­dig ez elengedhetetlen feltéte­le tevékenységüknek. Ezt a problémát talán sike­rül idővel megoldani. A Kő­olajipari Vállalat jogügyi elő­adássorozatot tart majd a mun­kaközösségek tagjainak, ahol elsajátíthatják a könyvvitel és adminisztráció csínját-bínját. Nehezebbnek tűnik áthidal­ni egy másik problémát, neve­zetesen a bürokrácia okozta nehézségeket. A helyi tanács ugyan hallatlanul rugalmas és meglepő gyorsasággal intézte az engedélyeket, ám a cégbí­rósági eljárások lassúsága már most több vállalkozó kedvét szegte. SZÁZHAUJMBATTAI Otílián A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Új üzemházban, korszerűbb körülmények között Kabátok tízezrei, télre Tágas, világos és hatalmas csarnok, kattogó, zakatoló var­rógépekkel; télikabátokkal zsú­folt raktárak, modern műhe­lyek és vasalda, korszerű szo­ciális helyiségek — mindez a városközpont közelében. Az új üzemházban áttelepe­dett dolgozók egyöntetű véle­ménye: hasonlíthatatlanul jobb, egészségesebb s esztéti- kusabb környezetben telnek a munkanapok, mint korábban, az erőmű mellett levő barakk- épületekben. A Ruhaipari Szövetkezet százhalombattai kirendeltsége ■mintegy nyolcván dolgozójá­nak többsége nő. Április végén foglalták el új munkahelyüket a kenyérgyár szomszédságá­ban, mintegy húszmillió fo­rintos költséggel megépült üzemházban. A költözés min­dig kisebb-nagyobb zökkenők­kel jár, ám az új szabóműhely termelésében ez nem mutatko­zott kiesésként. — Eleve feszített tervvel kezdtük az esztendőt — ma­gyarázza Szabó József üzem­vezető — tízszázalékos növe­kedést céloztunk a termelé­kenységben, a tavalyi évhez viszonyítva. Félidőben, az ed­digi adatok szerint kollektí­váink túlteljesítették ezt mint­egy 2 százalékkal. — Most éppen milyen fel­adatok előtt állnak? — Készülünk a télre: októ­ber végéig mintegy 10 ezer da­rab műirha kabátot és 4 ezer szövetkabátot kell szállításra elkészítenünk. Utána már -r igazodva a kereskedelem megr rendeléséihez — a tavaszi ka­bátok, főként a ballonok gyár­tását kezdjük el újra. — Az új üzemház milyen változásokat hozott? — Korszerűsödött az anyag- mozgatás, kevesebbet kell ci- pekedniük dolgozóinknak, s Közügyben szólok: Fásítás vagy fásultság ? A faültetés akár Százhalom­batta szimbólumává is válha­tott volna, hogyan próbálunk mi, az ország minden részé­ből érkezett emberek, gyöke­rekkel megkapaszkodni az idegen talajban. De ez egy másik téma! Évről évre büszkén hall­juk és olvassuk, hogy váro­sunk lakói országosan is ki­emelkedő társadalmi munka­vállalással próbálják csinossá tenni környezetüket, ásót, ka­pát ragadva. Így történt ez a kijelölt pi­henőparkban a lakótelep és Dunafüred között, / ahol nem kevesebb, mint 500 fát ültet­tek' el a szocialista brigádok tagjai. Kár volt. Elmehettek volna helyette sétálni, beleol­vashattak volna az újságba, játszhattak volna a gyerekek­kel. Gondoskodás híján ugyan­is a fák kiégnek, elszáradnak. Elszáradnak a parkban, hol­tan vöröslenek az iskola előtt (!), s ki tudja, hol és mi­lyen formában, hány társadal­mi munkaóra „pusztul el még hasonlóképpen. Vajon ki tartja nyilván az elfecsérelt kedvet, erőt, ki gyűjti és mutatja ki? És ki kéri számon? Kellene, hogy később ne ér­jen senkit sem meglepetés, ha egy napon a meghirdetett tár­sadalmi munkára csak az „illetékes” jelenne meg, a városlakó nem. Hogy stílusa legyen: elfá­sul! Jován László Várjuk továbbra is olvasóink Ivözü-vet érintő észrevételeit. Jo­gos bírálatait Vagy jobbító javas­latait. Könyvmilliék A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat százha­lombattai könyv­szolgálatának rak­tárbázisára ten- naszámra érkez­nek a legújabb kiadványok; az idén már több mint egymillió kö­tetes készletbő! szolgálják ki a vi­déki megrendelők egyre növekvő tá­borát. miután bekötötték az erőmű­ből érkező gőzvezetéket hoz­zánk is, a vasalóműhely mo­dernebb technológiával ren­delkezik. — Van tanműhelyük, s egy üzlethelyiségük is ... — Ügy terveztük, hogy a kö­zeljövőben helyben Oldjuk meg a szakma utánpótlásának kép­zését; amíg Százhalombattán fel nem épül a szakmunkás- képző, addig az elméleti okta­tás Budapesten, a gyakorlati képzés pedig itt lesz. Ami pe­dig az üzlethelyiséget illeti: teljesen elkészült, de még nincs eldöntve, kivel társulunk a megnyitására. Mindenkép­pen ruházati bolt lesz, amiben saját termékeinket is forgal­mazzuk majd. A Ruhaipari Szövetkezet új üzemháza egyébként lehetővé teszi, hogy a jelenleg itt dol­gozók számát — • ha lesz ele­gendő jelentkező, munkavál­laló — száztízre tudják növel­ni. ■Tollhegyenh Kétségtelenül kedves anekdo­tának számít: hajdan, Krúdy Gyula, megvásárolva a toka­szalonnát, a hagymát s a puha kenyeret, beült a New York kávéházba, s elővéve zsebké­sét, akkurátusán elköltötte früstökjét, miközben a pin­cérrel sót hozatott, s kedélye­sen eldiskurált. Hol van ez márí — mosolyog a mai olvasó (és vendég) —, próbálnánk csak meg egy presszóban vagy étteremben ugyanezt, páros lábbal rúgnának ki ... Pedig e régi vendégfogadói hagyomány — ki tudja — hát­ha feléled újra. Legalábbis Százhalombattán, ahol ugye a kosztolás enyhén szójva körül­ményes. Azoknak persze, akik nem részesei az üzemi étkezte­tésnek, illetve egyéb kollektív ebédeztetésnek. Mert amióta — átalakítás miatt — bezárt a Százhalom, legközelebb csak Dunafüreden, a Halászcsárdá­ban, 20—30 adagra korlátozva pedig a Matricában kaphat a kívülálló, s a városba vetődő vándor meleg ételt. A többi­ben legfeljebb italt, s útmuta­tást, merre a legközelebbi élel­miszerbolt. Egyetlen kivétellel. S ez a Boglárka borozó, ahol a már említett hagyományt — úgy tű­nik — felújították, mindenkép­pen* dicséretre méltóan. Ide ugyanis már betérhet a fáradt vándor — magam láttam —, előszedheti cipóját, hozzá gép­sonkát és sajtot, s akár egy fröccs kíséretében zavartalanul elköltheti reggelijét, ebédjét vagy ozsonnáját. Javaslatunk a város többi vendéglátó egységének ebben a szükséghelyzetben: lehetőség szerint vezesse be ezt az önki- szolgáló (önbeszerző) koszto- lási rendszert. Mondjuk, vala­mi efféle reklámszöveggel meghirdetve: Ha jöttök, lesztek, ha hoz­tok, esztek. Mindenki nyert Pélyadíjból klubszoba Az elmúlt esztendő végén érdekes pályázatot hirdetett a Népművelési Intézet és az Országos Közművelődési Ta­nács. Modern' városok új la­kónegyedeiben élők vethették papírra elgondolásaikat: ho­gyan alakítanánk ki egy-egy háztömb alagsorában vagy kö­zös, helyiségében olyan klu­bot, mely az ott lakók műve­lődését, szórakozását szolgál­nák? Miként rendeznék azt be, s milyen összejövetelek, foglalkozások vagy rendezvé­nyek számára nyújtanának alkalmat, lehetőséget? A pályázati felhívás — mely szép összegű díjakat is kilátásba helyezett — több embernek megmozgatta a fantáziáját Százhalombattán is. Mindössze három kisebb közösség munkálta ki azon­ban részletesen egy-egy jö­vendő lakóklub tervét. Most, utólag csak bánni lehet: miért nem többen? Mert a benyúj­tott pályázatok közül mind a három — nyert. A Pannónia lakótelepen a Barabás Viktor vezette kis közösség által felvázolt elkép­zelést 50 ezer forinttal díjaz­ták. Nyolcvanezer forintot ér­demelt az a pályamunka, me­lyet a Déli lakónegyed új 10 emeletes- házának kollektívája készített Ulriczki Erzsébet irányításával. A legnagyobb összeget pedig az Irinyi Já­nos utcai csoport nyerte Ta­kács Péter vezetésével: 200 ezer forintot. A pályadíjak egyben a ter­vek ■megvalósításáí"‘i,is n.afjt- mértékben elősegítik. A há­rom jövendő lakóklub — a már meglevő egy mintájára — többrendeltetésű helyiség lesz. A Pannónián például úgynevezett Mobil-szobát ter­veznek könnyen átrendezhető bútorokkal társalgónak, já­téknak és sportnak egyaránt helyet, s alkalmat nyújtva. A déli lakónegyediek két helyi­ségből hasonló megoldásra tö­rekszenek, az Irinyi utcaiak pedig barkácsoló műhelyt is terveznek a sport- és játék­szoba mellé. A terveket természetesen meg is kell valósítani s ebben kétségtelenül a legnagyobb szerepet az illető lakóház kö­zössége játssza majd. Össze­fogásukon, jól szervezett, ön­kéntes munkájukon múlik: milyen is lesz az a klub, me­lyet saját maguknak csinál­nak? Mii, HOL, MIKOR? Rendezvények. Ma, szeptem­ber 21-én délután 5 órai kez­dettel tartják meg az Óváros­ban a délszláv klubban a ha­gyományos szerbbált. Szeptember 24-én az ifjúsági klub szezonkezdő összejövete lére kerül sor az információs központban. Szeptember 28-án, az Óvá­rosban a Duna-parton írende- zendő szalonnasütéssel kezdi meg első foglalkozását a Spektrum klub. Az érdeklődök este 6 órakor indulnak autó­busszal. Kiállítás. A tűzzománc-szak kör tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítást, szeptember 29 ig tekintheti meg a város közönsége az Iskolagaíéríábun hétköznapokon déli 12 órától este 6 óráig. Színház. Szeptember 27-én szerveznek csoportos színház­látogatást Budapestre, az Er kel Színházhoz, Delibes: Cop- pélia című művének megte­kintésére. Az autóbuszok este háromnegyed 6-kor indulnak a Százhalom étterem elől. Mozi. A Barátság Művelődé­si Ház műsorán: szeptember 21-én: Kéjutazás Las Palmas­ba — svéd film. Szeptember 28-án: Kóma — amerikai film. Október 5-én: Csatár a pác­ban — francia film. Az elő­adások este 6 órakor kezdőd­nek. A DHV klubmozi műsorán: szeptember 22-én: Egy kis in­dián — amerikai rajzfilm. Szeptember 26-án: HondaT lovag —- japán film. Szeptem­ber 27-én: Jesse James balla­dája — amerikai film. Szep­tember 29-én: Ördögbarlang — szovjet film. Az óvárosi mozi műsorán: szeptember 26-án: Egy kis ro­mantika — amerikai film Szeptember 27-én: Vízimese — lengyel—angol ifjúsági film. Október 3-án: Szexis hétvége — olasz—francia filmvígjáték. Az előadások kezdete: hétköz­nap este 6 óra, vasárnap dél­után 4 óra. Az oldalt írta: Tamási tsíváo Fotó: GvSrik János

Next

/
Oldalképek
Tartalom