Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-19 / 220. szám
1982. SZEPTEMBER 19., VASÄRNAP Levegőben, vízben Cirkusz Csillogó revüt, lélegzetelállító akrobatikát, az idomítás csodáit, varázslatos zsonglőr- ködést ajánlott a Fővárosi Nagycirkusz új műsora. Ráadásul a műfaj kavalkádot ví- zicirkusz-ígérettel tetézte. A beharangozott műsorszámokat igyekezett be is mutatni a felnőtteket és gyermekeket egyaránt vonzó produkció. Csakhogy néhány igazán szép műsorszám kivételével csüggedten hagyta el a színteret a publikum. Ha valaki esztétikai tanulmányt szeretne kanyarí- tani a tartalom és forma felbomlásáról, kellő példatárat vonultathatna fel a vízirevü- estből. A formai elemek, a csillogó külsőségek uralkodtak a kidolgozatlan vízijáték- jelenetekben. A káprázatos jelmezben, térdig érő vízben sziréneket játszó tánckar nemigen jeleskedett mesterségbeli tudásával, az Onedin-jelenet pedig még a népes gyerekhadat sem tudta magával ragadni, a felnőttek pedig értetlenül csóválták a fejüket a tömény közhely hallatán, a pontatlanságok láttán. Nem lenne teljes képünk az előadásról, ha nem szólnánk a felemelő pillanatokról: a kidolgozott számokról. Axt László, a híres artistadinasztia tagja világszámmal lepte meg a közönséget. Lélegzetelállító, biztosítás nélküli trapézprodukciója segítségével a műfaj izgalma mellett annak megannyi szépségét is megjelenítette. Megkomponált mozdulataival, a jelenet felépítésével az est legnagyobb élményét jelentette. Ugyancsak jól kidolgozott jelenettel léptek fel a Lázár akrobaták. Kedves színfolt volt az ifjú zsonglőrök bemutatkozása az óriáskeréken. A frissen végzett fiatalok apró hibáit elnéző türelemmel nézte a közönség. A jelenetek összetűzését szolgáló bohócszámok ezúttal önállóvá nőtték ki magukat, jól átgondolt dramaturgiájukkal. Az állatszámok viszont nehezen illeszkedtek az előadás egészébe. Er. K. Megvalósult álomvilág A könyvek szeretetére nevel Olvasni jó! — mondjuk mi, felnőttek, miközben nem győzünk csodálkozni azon, miért nem érzi egyre több gyerek a betű, a leírt szó gyönyörűségét. Mi sem természetesebb, mint hogy saját, könyvek fölött töltött éjszakáinkról, olvasóvá érésünk körülményeiről — s gyermekeink olvasással szembeni fenntartásairól, annak okairól beszélgetünk a ráckevei járási könyvtár otthonos levegőt árasztó, roskadozó polcai között Szamosvári Istvánná könyvtárossal Meghitt órák — Emlékszem, gyerekkoromban esténként leültünk a konyhában a sezlonra, s két öcsémmel együtt, tátott szájjal hallgattuk édesanyánk csodálatos történeteit. Verne fantasztikus, ma már többnyire valóra vált és túlhaladott álmait. Alig vártuk ezeket a meghitt órákat... Most, ahogy visszagondolok, úgy érzem, abban az időben nem is igen volt más szórakozásunk. Moziba, színházba ritkán jártunk, hiszen kevés volt a nekünk szóló előadás. A rádióban is ritkán hallhattunk gyerekműsorokat. Maradt a könyv, ami valódi élményt adott. Talán ma meg a sokféle lehetőség, a számtalan program, a televízió teszi lustává a gyerekeket, mert mindent készen kapnak, s nem szorulnak a leírt történetek nyújtotta élményre, nem kényszeríti őket semmi az olvasás technikájának gyakorlására. A beszélgetést gyakran szakítja meg az ajtóra szerelt csengő berregése. Egymást követik a helyi gimnázium tanulói, akiknek bizonyára jó magyartanáruk van, hiszen a közelgő önálló szereplésre készülnek az izmusokból, Gauguin festészetéből, Krúdy költészetéből, segítséget kérnek a verselemzésekhez. S Marika térül-fordul, hozza a könyveket, ajánl néhányat, hogy nézzenek utána a kataRádiófigyelő SZERKESZTI: A HALLGATÓ. Mi sem könnyebb olyan műsort összeállítani, amely, úgymond, önmagától szerkesz- tődik — szokták mondani rádiósberkekben. A hallgató megírja kívánságait, csak egymás mellé kell rakosgatni a már felvett számokat és máris kész a nagyszerű műsor, ráadásul közkívánatra. Farkas- házy Tivadar a Kabarécsütörtök szóvivője műhelytitokként árulta el, hogy nem is olyan egyszerű a hallgató kívánságait összegyűjteni, kiváltképpen nyárutón, s ilyen szép időben. Az utazók, nyaralók mintha csak megfeledkeztek volna arról, hogy kívánságaikat a rádió egy csokorba gyűjtve csütörtök esténként .közvetíti. A kellemes esti szórakoztatást ígérő és nyújtó műsor végül is jól állt össze. Az anyagválogatók és kívánók megfelelően választottak, amikor a tavaszi humorfesztivál javát idézték meg a hallgató számára. Telitalálat Maksa Zoltán gépkocsioktató portréja Agárdi Gábor nagyszerű tolmácsolásában. A görbetükör természetesen torzít, de nagyon is találó, hiszen minden autóvezető átélte tanulás közben a jelenet részleteit. A latin—magyar szakos tanár díjnyertes humoreszkje szintúgy a környezetből — az iskola, gyermeknevelés — merítette témáját. Jeles színészgárda elevenítette meg a humorfesztivál győzteseinek figuráit. Sinkovits Imre, Csala Zsuzsa, Görbe Nóra, Káldi Nóra játéka érzékletesen ábrázolta a figurákat. A műsor vendégei Markos György és Nádas György voltak. Végül, de nem utolsósorban Marton Frigyes rendezésének köszönhető a kellemes esti szórakoztató műsor sikere. KÉPEK ÉS JELKÉPEK. Tanévkezdéskor nem érdemtelen ismét elmeditálni azon, mit tudnak, illetve mit nem ismernek a mai fiatalok a művelődéstörténet kincsestárából. Történészek és pedagógusok fejtegették, miként keverik az érettségizők a történelmi eseményeket, hogyan helyezik más-más korba. Az éveken keresztül folyó vitához adalékként szerepelt a Képek és jelképek című műsor bevezetője. Kiderült az adás elején, hogy a gyerekek a mitológiában sem túlzottan tájékozottak. A művelődéstörténeti összeállítás hiánypótlónak bizonyult. Szakemberek világították meg a mitológiai történeteket, alakokat — sokoldalú megvilágításban. Megtudtuk, milyen jelentéstartalommal szerepelnek a korok folyamán, s az egyes művészeti ágakban. A szerkesztő-műsorvezető Szabó Éva és a rendező Gáli Ernő jó arányérzékkel állította össze a nem csak tanulóknak szóló műsort. SALANKI HÉDI és a színészek. Immár semmi ok arra, hogy meglepődjünk: Salánki Hédi ismét új műfajban mutatkozott be a közönségnek. Ismertük mint zenei szerkesztőt, meglepődtünk rajta, hogy egy amatőrök számára kiírt televíziós verseny főszereplője lett. Szombat délelőtt pedig a színészmesterség titkairól faggatta a szakma legkiválóbbjait. Salánki Hédi egyike azoknak a rádiós, televíziós személyiségeknek, akiknek eddig nem sikerült egyértelműen elnyerni a hallgatók szeretetét, de nem is szürkültek el, nem vesztek el a két műsorgyár embertömegében. Ellenkezőleg: róla beszélni szokás. Lelkesedni újításaiért, vagy megróni azért, mert mindent másként akar csinálni, mint a többiek. Az Idegenkedés oka alighanem az, hogy Salánki Hédi eddig híján volt a tulajdonságnak: úgy legyen szereplőinek egyenrangú partnere, hogy mégis azok kerüljenek reflektorfénybe. Most ez sikerült, s ezért jó is lett a Műsor a múltról, a jelenről, s egy kicsit a jövendőről. Er. K. lógusban. Megkérdezi azt is, jó volt-e, amit előzőleg vittek, tudták-e használni, hogyan sikerült a fölkészülés. Véletlenből hivatás — Már hetedik éve dolgozom a könyvtárban, s nem bántam meg, hogy ide jöttem. A különbség talán csak annyi, hogy régen pusztán a saját örömöre olvastam, most _ viszont gyakran az olvasókért kell könyvet venni a kezembe. Ez is lassan alakult ki, hiszen ajánlanom kell a müveket — folytatja a megkezdett beszélgetést. — Amikor 1975-ben népességösszeírás volt Ráckevén, abból a könyvtárosok is kivették részüket. Én gyermek- gondozási segélyen voltam otthon, s hozzánk a járási könyvtár vezetője jött összeírni. Hamar kiderült, hogy mindketten mezőkövesdiek vagyunk. Megkérdezte, hol fogok dolgozni, ha letelik, a három év. Elmondtam: szívesen mennék könyvtárba. Kiderült, hogy náluk éppen van hely. Hát így lettem én könyvtáros... Szamosvári Istvánné a kezdeti időkről szólva, nagy szeretettel beszél valamennyi kolléganőjéről, akik átsegítették a szakma buktatóin, akik mindig mellette álltak, ha problémái voltak. Tanítgatták — és tanult. Elvégzett jó néhány szakmai tanfolyamot és középfokú képesítést szerzett. Ügy érzi, most már elég nagyok ahhoz a gyerekei, hogy nekivághasson a főiskolának. Ezt a telet a fölkészülésnek szenteli. Szükségletté tenni A könyvtárosság hivatásává lett. Hogy mi kell a szakma szeretetéhez? Az ember és a könyv megbecsülése. Hiszen ide be lehet jönni beszélgetni, panaszkodni is. Fölöltöztem és átszaladtam — mondja az idős néni, kezében az első fürt édes szőlővel. Jönnek a nyaralók is — sokszor egy bikiniben. — Szolgálat ez — magyarázza a könyvtárosnő. — Szeretném, ha — akárcsak nekem — mindenki számára szükségletté válna o. könyv, ha minél többen tudnák, hogy egy kötettel a kezükben soha sincsenek egyedül, hogy a könyv olyan jó barát, amelynek segítségével az emberek között is újabb barátokra lelhetünk. Körmendi Zsuzsa Társközségek társiskolái A gyerekek is megértik egymást Üröm és Pilisborosjenő 1970 óta társközségek. A két települést alig néhányszáz méter választja el egymástól. Vadonatúj út — jelképe lehetne a szoros kapcsolatoknak — köti össze a két falut. A községi közös tanács székhelye Üröm. Az ember azt gondol - hatán: a közelebbinek több jut, kivált, ha iskoláról van szó. Kezdjük tehát az érdeklődést Pilisborosjenőn, ahol „elméletileg” hátrányosabb helyzetű lehetne az iskola. Az igazgatóhelyettes Bara- básné Cseh Judit éppen nem ér rá. Most jöttek a szerelők a gazdasági-műszaki ellátó szervezettől, javítani rosszul záró zárakat, csepegő csapokat. Az igazgatónő, Csillik Andrásné órát tart. A kiesőn-* getésig Szimeth Zsolt nyolcadikos tanuló vállalkozik a beszélgetésre! — Félúton van a focipálya, együtt járunk oda az ürömi gyerekekkel. Rendszerint a két faluból kerül ki a két csapat, de ha valahol hiányzik egy játékos, mindig akad, aki átálljon. Az ürömi iskola és a miénk közös pro- ramokat, versenyeket, ünnepségeket szervez. Szomszédolás Csillik Andrásné veszi át a szót: — A két iskola kapcsolata régebbi keletű, mint a társközségi viszony. Már a hatvanas években is együtt vettek részt nevelőink a politikai és szakmai továbbképzésen, apróbb-nagyobb ügyekben segítették egymást. Volt olyan énekszakos nevelőnk, aki mindkét iskolában tanított. Ilyesmi azóta is megesik, az ürömi tanintézet szervezte a dolgozók iskoláját, de a fizikaórákat a mi szaktantermünkben a mi pedagógusunk tanította. — Iskolánk névadója Stromfeld Aurél, s tiszteletére minden évben kézilabda-kupaversenyt rendezünk. A pilisi környék iskoláinak tanulóit — elsőként is az ürömieket — hívjuk el. Közösen ünnepeljük a nőnapot, a pedagógusnapot, s a nagyobb társadalmi ünnepségeken a két iskola növendékei együtt adnak műsort. A Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalat versenyén — erre készült a rajzkiállítás— szintén együtt vettek részt a gyerekek. — Ahogyan a két falu pártvezetősége és tanácsa közös, úgy a pedagógusok KISZszervezete is az. Közösek az iskolánkkal szemközti szolgálati lakások, amelyekben mindig az a pedagógus kap helyet — függetlenül attól, hol tanít —, akinek legégetőbb a lakásgondja. Számunkra természetes, hogy a' két iskola jó kapcsolatokat ápol; a tanítók, tanárok segítenek egymásnak a tanmenetek készítésénél. A napköziseinket az ürömi moziba visszük, a közös igazgatású művelődési ház tanfolyamainak mi is helyet adunk. Jó a gazda — S nem érzik hátrányosnak a helyzetüket? — Szó sincs erről, a pilis- borosjenői iskola körülményei jobbak, mint az ürömié. Évek óta 150-170 tanulónk van, stabil a tantestület, s egy műszakban oktatunk a hat tanteremben és a két szükségteremben. Ürömben teljes egészében két műszakos a tanítás. Kevés okunk lehet a panaszra, mert a közös tanács mindent megtesz azért, hogy ne szenvedjünk hiányt. Bevezették a vizet, új tanári szoba, politechnikai műhely, vizesblokk készült, kibővítették az udvarunkat, így több a sportlehetőség. — A költségvetésünk — amiből a szakmai felszerelést vásároljuk — évről évre nő. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom: jó gazdája a közös tanács a mi iskolánknak. A jövőt el se tudnánk képzelni másként, mint együtt. Épül már a két falu között az új, nyolctantermes iskola, itt lesz a közös felsőtagozat, s csak az alsósok tanulnak majd — bár közös igazgatású iskolában — külön-külön. Czigány Ferenc, az ürömi általános iskola igazgatója így vélekedik: — Amíg az iskolagondnokságot nem váltotta fel a GAMESZ (a már említett ellátó szervezet), addig is együtt intézték a gazdasági ügyeinket. Azután az sem lényegtelen, hogy — mert Pilisborosjenő nemzetiségi település. s régóta oktatnak német nyelvet az iskolában — mi is hozzáláttunk tavaly a német nyelvtanításhoz. Arról van szó, hogy ha közös lesz az iskola. nem lehet benne — furcsa is lenne! — külön pilisbo- rosjenői vagy ürömi osztály. .. — A demográfiai hullám jobban érezteti a hatását nálunk, Ürömön. A tizenegy tanteremre tizenkilenc tanuló- és napközicsoport jut. A helyszűkére megoldást jelent majd, ha elkészül a felsőtagozat új otthona. Együtt gyarapodnak Dohány Józsefné, a GAMESZ vezetője sorolja az adatokat: a két iskola a mostani költségvetési évben 1,13 millió forintot kap fenntartásra. A nagyobbik, az ürömi iskola 721 ezret, a feleakkora pilis- borosjenői 410 ezret. A pénzt nem aszerint osztják el, hol, mennyien tanulnak. Hiszen fűteni, világítani, vízdíjat fizetni egyformán kell. A fejlesztésnél — erről a tanács dönt — a legfőbb szempont mindig az: hol szorít jobban a cipő. Visontai János, a községi közös tanács elnöke ismeri a múltat. Így beszél: — A második világháború után Pilis- borosjenőn a lakosság egy része nemzetiségi maradt, Ürömre pedig 33 helyről jöttek a betelepülők. A két falu sokáig szemben állt egymással, így volt ez még az összevonás idejében is. A lakosság kétharmada most ürömi, egyhar- mada pilisborosjenői. Hasonló a tagok aránya a testületekben, a tanácson, a végrehajtó bizottságban is. Szóba sem jöhet, hogy valamiféle tévesen értelmezett lokálpatriotizmus miatt bármelyik iskola, óvoda előnyösebb helyzetbe kerüljön. 1977-ben például úgy bővülhetett csak az egyik falu óvodája, hogy a másikat is bővítették. — Ma már a tűzoltóegyesülettől a sportkörig sok minden közös a két településen. Az lesz nemsokára az iskola is. A két falu gyarapszik, egymás felé nyújtogatják csápjaikat, egymás irányába terjeszkednek. Nem véletlenül hozott határozatot 1980-ban a tanács arról, hogy a közbülső részen épüljön az új, közös, nyolctermes iskola. 27 millióba kerül, a Rozmaring Termelőszövetkezet dolgozói készítik. Ha felavatjuk — remélhetőleg már a következő tanévre —, akkor közös igazgatás alá vonhatjuk a két iskolát, s egy közösségben tanulnak majd a két falu felsőtagozatosai. Talán ők lesznek azok, akik még szorosabbra fonják a jó kapcsolat szálait. V. G. P. Politikai könyvek Napjaink jövőt szolgáló iparpolitikája Nekem Fodor László könyvének az alcíme jobban tetszik, mert a Modernizálás és rekonstrukció a nyolcvanas években jobban kifejezi a tényleges helyzetet, mint a Lépéskényszerben a magyar ipar. Ugyanis a Kossuth Könyvkiadónál a napokban megjelent kötetnek ez a címe, és arra vállalkozott benne a szerző, hogy átfogó képet adjon a magyar ipar jelenlegi helyzetéről. Mi is történt tulajdonképpen? Erre felel a könyv. Ismert dolog, hogy a hetvenes évtizeddel lezárult a magyar ipar fejlődésének egy szakasza. Erre az időre lényegében befejeződött az iparosítás, s egyértelművé vált. hogy az extenzív jelleg — a munkahelyek szaporítása, az elevenmunka felhasználása — feltételei kimerülőben vannak, így szükségessé vált az intenzív fejlődésre való áttérés. Ez önmagában nem okozott volna gondot, ha kiépült volna az ipari termelésnek a hatékonysága, rugalmassága, reagálóképessége, az új típusú fejlődéshez való alkalmazkodás-képesség. Ez azonban nem történt meg, legalábbis nem úgy, ahogyan a mai hazai és nemzetközi gazdasági viszonyok megkívánnák. Ennek okait kutatja a szerző. Megállapítja, hogy a magyar ipar termelékenységben elmaradt a nemzetközi színvonaltól, a beruházási politika nem szolgálta egyöntetűen a fejlődést, s hiányosan működtek a mechanizmus intézményi rendszerei. S ehhez jött még az is, hogy a hetvenes években gyökeresen megváltoztak a világgazdasági feltételrendszer tényezői; a korábbinál jóval magasabb minőségi követelményeket támasztanak a magyar iparral szemben. Űj értékek, értékarányok alakultak ki, s ehhez járult még az inflációval párosult recesszió az iparilag fejlett, iparosodott országokban. Mindez az iparokat arra kényszerítette, hogy változtatásokat hajtsanak végbe struktúrájukon. S ez hatott „ magyar iparra is. Vagyis úgy tekinthetjük, mint kihívást: meg tudunk-e felelni a megváltozott követelményeknek? Természetesen, ha igazodunk a nemzetközi követelményekhez, ha figyelembe vesszük a megváltozott viszonyokat: igazítanunk kell iparunkat a nemzetközi követelményekhez. Jobb minőséget kell produkálnunk, ahogyan a szerző a kötet előszavában kifejti: a nyolcvanas években együtt kell élnünk mindazokkal a megváltozott körülményekkel, feltételekkel és követelményekkel, amelyek meghatározzák gazdaságunk működésének hatékonyságát. Az együttélés nem könnyű. Üjabb és újabb erőfeszítésekre van szükség, hogy terheink csökkenjenek és minél rövi- debb idő alatt képesek legyünk megfelelő választ adni a kihívásra. A könyvnek is éppen az a célja, hogv körvonalazza a lehetőségeket, a tennivalókat. S itt hadd tegyek egy rövid kitérőt, amely nem közvetlenül a könyvhöz tartozik, de összefügg vele. Éppen a héten fejtette ki Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára, hogv a magyar gazdaság, a magyar ipar képes megbirkózni a feladatokkal. ha a dolgozók összefognak, ha megértik a változtatás szükségességét. A könyv sorra veszi a beruházási politikánkat, az iparpolitikát, amelynek eevütt kell haladni a fejlődéssel. szolgálnia kell a gazdasági növekedés egészét. összegezi az extenzív fejlődés tapasztalatait, hangsúlyozza: hazánkban kiépült a fejlődést meghatározó ipari potenciál, kialakult egy olyan ipari struktúra, amely a jövőben is erőteljes hatást gyakorol a fejlődésre. A jövőben úgy kell fejlesztenünk az ipart, hogy az állja a versenyt a világpiacon, s egyben az intenzív fejlődésre rátérve előtérbe kerüljön a modernizálás, a rekonstrukció, a potenciál nagysága, a gazdasági szerkezet, a takarékosság és egyéb, a jövőt szolgáló iparpolitikai szempont. Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy lépéskényszerbe került a magyar ipar, hanem arról, hogy úgy alakítsa termelését, termékszerkezetét, hogy megfeleljen a követelményeknek: magyarul: terméke eladható legyen minden piacon. Képes-e erre a magyar ipar? Igen. Erről szólt Havasi Ferenc is a Közgazdaságtudományi Egyetemen elmondott beszédében, amikor hangsúlyozta: sikerült lassítanunk, majd megállítanunk külföldi eladósodásunk folyamatát; adósságállományunk nem nőtt, sőt megállt, és 1981 végétől valamelyest csökkent. S ami a jövőt illeti, meggyőződésünk, hogy jobb. szervezettebb munkával eredményeinket megvédhetjük. Hogyan, miképpen? Erre is ad némi feleletet Fodor László könyve, amely az elmúlt évtizedeket elemezve a mához vezető út tapasztalatait összegezi, s egyben néhány lehetőséget is felvet, amelyet megszívlelve az eddiginél jobban segíthetjük gazdálkodásunk fejlődését, az ipari szerkezet optimális kialakítását. Gall Sándor
