Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-16 / 217. szám
tisr iMF.r.rtt 1982. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK MAGYAR—BOLGA R BARÁTSÁGI HÉT Gyarapodó hagyományok Szerdán d&előtt Nagykőrösön, az Arany János Múzeumban csaknem félezer érdeklődő jelenlétében Nikola Kocev, a Szófia megyei kulturális bizottság elnökhelyettese megnyitotta a Szófia megye népművészete című kiállítást. A megnyitón részt vett Pásztor István, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Kocsis Jánocné, a városi tanács elnöke, dr. Novák István, a Pest megyei tanács művelődési osztályának vezetője, valamint a város üzemeinek, intézményeinok, társadalmi és tömegszer- vezeteinck számos képviselője. Nikola Kocev és a bolgár delegáció több tagja a Nagykőrösön töltött nap során megtekintette a Petőfi Sándor Általános Iskola új épületét, a Nagykőrösi Konzervgyárat, valamint a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolát. A bolgár ember élete nemcsak a mindennapok munkájában követhető nyomon, hanem azokban a hagyományokban is, amelyek évszázadokon keresztül rakódtak le, s viseltekben, használati tárgyakban, szóbeli közlésekben őrizték meg a nép sajátos karakterét. A nagykőrösi Arany János Múzeumban látható kiállítás erről a gazdagságról ad számot, méghozzá úgy, hogy testvérmegyénk révén Bulgária legváltozatosabb néprajzi tájegységei mutatkoznak be. Szófia megye hétezer négyzetkilométernél nagyobb területén, amelynek lakossága megközelíti az egyharmadmil- liót, négy nagyobb egységet különböztethetünk meg: a sza- mokovit, az etropoleit, az ihti- manit és a botevgrádit. Mindegyiknek más és más a sajátossága, abban azonban valamennyi megegyezik, hogy a népművészet mindenütt élő hagyomány, nélküle a bolgár ember megnyilvánulása elképzelhetetlen lenne. Beléjük gyökerezett a folklór tisztelete és Ismerete, szinte valamennyien éneklik dalaikat, tudják táncaikat, s mint tárgyi népművészetükből is kiderül, kezük munkájával, teremtő gondolkodásukkal ma is szaporítják örökségüket. A két teremben látható anyag rendkívül változatos* * * Mindenekelőtt a színek és a formák meghatározók. Ezekhez úgy kapcsolódik a ritmus, hogy mozgalmasságuk révén szinte a látvány első pillanatában táncra készteti a lábakat az ihtimani mellbetétes, a csipkés egyberuha, az etrcpoli gi- zija, a koprivsficai háziszőttes. Díszítésük is más és más. Az idősebb generációé kimértebb, nyugodtabb, a fiatalabbaké tettre serkentő. Nem véletlen ez a magyarázat, mert az ötszáz éves oszmán uralom alatt majdhogynem csak ruházatukban, tárgyaikban valósíthatták meg, örökíthették át a mába a bolgár lélek karakterét, azt a mentalitást, amely ma is nemzetük sajátja. Dolgosságukat, igyekezetüket, kifinomult esztétikai érzéküket dicsérik a tárlaton bemutatott ruhák: férfi- és női viseletek, paraszti és városi öltözetek, hímzett női ingek, kötött harisnyák, kötények. Az ékességek cizelláltsága, a különböző övcsatok, karkötők, Szőttesek, párnák Nagykőrösön fémpénz díszítésű párták, hajfésűk a mesterségek magas fokú biztonságát érzékeltetik. Mintázatukat az organikus formák jellemzik, főként leválás virágmotívumokkal, A háztartási kellékekhez rendkívül érzékeny vonalú kovácsolt réz- és vasedányek tartoznak, tálak, ivóedányek, kannák, szertartási cipóformák. Érdekességként hímes tojásokat is bemutatnak. A kések szintén egyedi munkák, díszítésük évszázados hagyományok folytatása. A szőttesek és hímzések között múlt századi éppúgy akad, mint napjainkban készített. A gyapjú- és pamut- szőttesek, színes csergék és párnák ugyancsak a lélek ösz- szetettségát mutatják. Díszítésük hol visszafogott, szűkszavú, hol pedig olyan magával ragadó, mint a virágos mező látványa. A kiállításon külön részben tárják a közönség elé a népművészet mestereinek alkotásait. Közülük többen érdemes alkotók. Szlójka Askova subaszőnyeget mutat be, színes takarót és női harisnyákat. Gorcso Karaivanov faragásai a régi formakincs átértelmezését reprezentálják. Hasonló igényességgel készíti tárgyait a faragó Jankó Velev, a textillel foglalkozó Sztankj Vitává, Elena Palatovszka és Ljuber. Iliev. F.z az öt esztendeje működő csoport hivatott arra elsősorban. hogy a hagyományok átörökítődjenek, s tagjainak egyre jobban kiteljesedő munkássága révén mi is bepillantást kapjunk a mai Bulgária, s így testvérmegyénk népművészetébe. Az érzelmek látványossága Szentendrén tegnap folytatódott a magyar—bolgár barátsá*gi és-JoiUurájis hét eseménysorozata. A megyei művelődési központban Zefir Jonesev . erdemes művész, a Bolgár Képzőművészeti Szövetség titkára megnyitotta azt a kortárs képzőművészeti kiállítást, amelyet a szamokovi galéria anyagából rendeztek. Az ünnepi eseményen részt vett dr. Csi- csay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese, Baráth Endre, az MSZMP szentendrei járási-városi bizottságának első titkára, Marosvölgyi Lajos, Szentendre város tanácselnöke. Ezután Szófia megye művészeti együttesének bemutatójára került sor. Az együttes ma Szigetszentmikló- son, a Csepel Autógyár Művelődési Központjában lép fel. Megnyitották tegnap Szentendrén a felszabadulás utáni bolgár filmművészet alkotásaiból összeállított megyei filmnapokat is. A helyi filmszínházban Angel Ivanov, a Szófia megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója mondott beszédet, maid A mai bolgár filmművészet címmel Veress József filmesztéta tartott előadást. Premier előtt levetítették Jankó Jankov filmjét, az Emílián Sztanev regénye alapján készült, A tirnovói cárnő című alkotást. , Szamakov a bolgár újjászületés egyik központja. Évente sokan keresik fel, s ezért nem véletlen, hogy a történelmi hagyományok őrzése mellett nagy figyelmet szentelnek a művészetek ápolására is. Az utcákon több kiállítóterem található, s a városi múzeum rangos képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik. Meghatározó az ikonanyag, nem véletlenül, hiszen itt született Zaharij Zográf, a jeles ikonfestő. Otthont adnak a freskő- A női ruhíls^ekrs^ésc a Razüag készítőknek is, S az utóbbi Halmágyi” Péter felvételei években nemzetközi hírű graltészlet a szentendrei tárlatról fikai művésztelep működik Szamokovban. Az alkotók elsősorban az erre a vidékre jellemző fametszéssel foglalkoznak. Évenként festményekből tájképkiállítást rendeznek, s ezeknek a legjobbjai megkapják a Zaharij Zográf-díjat. A grafikai telep tagjai eredeti dúcokat hagynak a városra, műveiket sokszorosítva terjesztik. Jelentős az állami mecenatúra: a megye kulturális vezetése rendszeresen vásárol képeket a múzeum számára, s a Bolgár Nemzeti Galéria is alkotásokkal támogatja a helybéliek törekvéseit. Mindezek tudtával nagy érdeklődéssel nézte végig a krónikás a szamokovi képzőművészeti galéria szentendrei bemutatóját a Pest megyei Művelődési Központban. A díjakkal fémjelzett és Bugáriában számon tartott idősebb mesterek mellett a fiatalok is reprezentálták a bolgár festészetet. Témaválasztásuk sokrétű: a táj és az ember ábrázolása éppen úgy megtalálható, mint a népművészet formakincséből merítő alkotás. Ezért aztán különbözők a szemléletmódok is. Egyesek a hagyományos képi eszközökkel dolgoznak, ám így is maradandó értékeket teremtenek. Szvetlin Ruszén érzékeny Férfi portrét fest. míg Najden Petkov Fák című képe a természetért aggódó ember lelkivilágát tükrözi. Kalina Taszeva dekoratív festő, alkotásaiban a városi ember gondolkodásmódja érhető tetten. A mai Bugária hétköznapjaiba kalauzol el Peter Docsev, ahogy az emberi alkotás lenyűgöző példáját mutatja be a Hémusz főútvonal című művén. Hasonlóan lendületes Tóparti táikéne is. amely szajrit a hagyományos ábrázolással, modern festői szemlélettel közelíti megörökítendő tárgvát. Nenko Tokmakcsiev imr>- resszionisztikus látásmódjaival, nemkülönben ecsetkezelé- sável Czóbel Bélára emlékeztet, míg- Maja Gorova vásznán — Emlék a cime — a rnanao- ság divatos fotonatúralizmus is mesielenik. Nikolai Karad- zsov Csendélete Chirico munkásságát juttatja eszünkbe, s találkozhatunk a nénművé-zet példázatával is. Dimitar Kazakov Menyecske című vásznán. Szlávi Kozsumárov Zöld tájképe a tárlat egyik legszebb darabja, s érzékenyek Hriszto Jonesev Műszálát bemutató olajai is. Dimitar Hinkov tájfestészete rokon a magyarokéval: téli, havas vízpartja megszokott látványt dolgoz fel igényesen. Tanyo Mitev figurái egy kutató festőt állítanak elénk, aki századával együtt akar lépni. Érdekes ez az anyag. A válogatók szándéka szerint tendenciákat érzékeltet. Egy-egy festő teljesítményét különben sem lehet egy-két művel bemutatni. Azt viszont egyértelműen tudatja, hogy a szamokovi galéria válogatott és bőséges képanyaggal rendelkezik. Ebben a gyűjteményben szinte minden mű érték. Mellőzik a tiszteletköröket, a mindenkori produktumok számítanak. Hazánkban keveset tudunk a polgár festészetről, annak ellenére, hogy Szófiában rendezi* meg háromévenként a realista kiállításokat (eddig több magyar díjazottja is volt), s a budapesti Bolgár Kultúra is gyakran rendez tárlatokat. A mostani verni- százst azért üdvözölhetjük, mert ha jelzésszerűen is, de összességében villantja fel a kortárs bolgár képzőművészetet. Erre pedig mindig szükségünk van, hogy ne legyünk tájékozatlanok. Nemcsak kötelességünk. hanem illik is arról tudni, hogy mi foglalkoztatja a testvéri szociaista ország akotóit, merre tekintenek, mi köti le a figyelmüket. A festőknél érzett következetesség jellemzi a grafikusok munkásságát is. A tárlat 81 alkotásból negyvenhat grafika. Kiemelendők Szvetlin Ruszén finomművű litográfiái. Decsko Uzunov a lélek rezdüléseit érzékelteti. Hriszto Nej- kov Pogány ünnepei és Naum Hadzsimladenov Málnaszedőkje a tárlat szép darabjai. Va- szil Csakarov a falu krónikása. életképei részletesen rögzítik a mindennapok esti ösz- szegzéseit. Zefir Jonesev, a forradalom egyik vezetőjének emléket állító lapjaiban rendkívül artisztikusan él a fametszés adta lehetőségekkel. Iskolateremtő az az erő, ahosv a bolgár fametszők dolgoznak. Formagazdagságukat a népművészetből merítik, s éppúay ragaszkodnak hagyományaikhoz, mint a hazánkban balladát illusztráló művészeik. Peter Csuklev rajzosságával tűnik ki. míg Ivan Dimórt két litográfiája és Hrisztofór Paj- csev száraz tű kompozíciói a régi Szamakovba vezefn°k ei. M. Zs. Heti filmtegyzet Megáll az idő Jelenet a Megáll az Idő című új magyar filmből Minden nemzedéknek előbb- utóbb szembe kell néznie két dologgal. Az egyik: saját ifjúságának konfliktusai. A másik (ezzel összefüggő): apai férfikorának konfliktusai. Az önismeret, a saját hely megtalálása a világban elképzelhetetlen e szembenézések nélkül. Érthető, ha a filmes nnmzr- oékek is időről időre eivégz:k a maguk számadását. Ilyen számadás volt annak idején a magyar új hullámnak nevezett nagy fellendülés legfőbb filmje, a Hideg napoktól a Húsz óráig, az Oldás és kötéstől a Sodrásbanig. Most — úgy tűnik —, egy újabb (gyakorlatilag már a második), filmrendező nemzedék készíti sorban a maga önismereti, számadásfilmjeit. Ezek a filmek persze csak akkor emelkedhetnek túl a nem feltétlenül érdekes önvallomások szintjén, ha kellően magukba tudják sűríteni a kor tágabb világát is, és miközben a nemzedék gondjait, küzdelmeit, konfliktusait, kudarcait és diadalait sorolják, megrajzolják a hátteret is, ami előtt mindez végbement. Az lesz a jó nemzedéki önvallomás, amely a korról is vall, az lesz a nemzedéki dokumentum, mely egyúttal kordokumentum is tud lenni. Mondani sem kell, ez a nehezebb, ez a bonyolultabb, ehhez kell a nagyobb művészi érettség, az áttekintés, a rálátás, az összefüggések felismerésének képessége. Az új magyar film, melyet Gothár Péter és Bereményi Géza írt, és Gothár Péter rendezett, ilyen film. A Megáll az idő a mai, harminc fölött járó nemzedék filmje, saját ifjúságáról, melynek ideje 1956- ra, s az utána következő évekre esett. A film hősei tehát kamaszok; pontosabban: kamaszokká serdülő gyerekek, akik életük első nagy megrázkódtatását az 1956-os ősz tragikus eseményei során kapták. S amikor, már kissé ser- dültebben, a kezdődő konszolidáció éveit élték, nemcsak ezeket a traumákat kellett feloldaniuk magukban, hanem a változó kor új konfliktusait, új élménytömegét is be kellett fogadniuk, át kellett élniük, fel kellett dolgozniuk, meg kellett emészeteniük. Aki maga is átélte — bármely korosztály tagjaként —, ezeket az éveket, emlékezhet, milyen rettenetesen nehéz volt mindezzel a hihetetlen gubanccal szembenézni, eligazodni, rátalálni a járható útra. Nem a végleges, a mindent megoldó lépésekre, csak a kezdetre —, vagy esetleg újabb konfliktusokra találtak rá ezeknek az éveknek a kamaszhősei is, meg az apáik is. Ma már kissé összemosódnak ennek a jó húsz évvel ezelőtti időszaknak az eseményei, a köz és az egyén tudatában is Gothár és Bereményi filmjének nagy érdeme, hogy egyszerűsítések, letompitasok, el- nagyolások nélkül, nagyon élesen és nagyon bonyolultan beszél a korról, melyben az egyik nagy sláger a Megállaz idő volt, de betört már Elvis Presley, s vele a rock. A film többek között ezzel a zenei polarizálódással is érzékelteti a kor sok ellentmondását, s a nemzedékek különbözéseit. A Megáll az idő ugyanis csak egyik cselekménysíkján, szereplői egyik csoportja kapcsán szól a kor tizenéveséből (a mai felnőttek, a mai apák nemzedékéről), mert a másik síkban, a másik csoporttal a felnőttek, az akkori apák súlyos konfliktusait vázolja fel. A kettőről külön szólni nem is nagyon lehetne, illetve elszegényítené a filmet, ha lemondana a két nemzedék egymásra ható, egymás sorsát, életét befolyásoló útjáról, cselekedeteiről, küzdelmeiről. Arról persze nincsen szó, hogy egyik nemzedék igazolni akarná a másik dolgait, vagy egyik meg tudná magyarázni, fel tudná oldani a másik ellentmondásait, kérdéseit. Mindketten, apák is, fiúk is. meg kell hogy vívják a maguk küzdelmét, de e2 a küzdelem sem történhet egymástól független. A Megáll az idő éppen ezt a kapcsolódást érzékelteti nagyon szépen. Gothár az első filmje, az Ajándék ez a nap óta film- művészi eszközeiben sokat fejlődött. Ez a filmje már egy markáns, kész rendezőegyéniség jegyeit mutatja. A Megáll az idő más megközelítésben, más optikán át nézi és láttatja az 50-es évek végét, a 60-as évek elejét, mint azt eddig megszoktuk. Lehet, hogy ez sokaknak zavaró lesz, de a film semmiképp sem akarja azt állítani, hogy a benne feltűnő kép az egyedül hiteles. De amit a maga nézőpontjából megmutat, az hiteles, izgalmas és megragadó. Konstans Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező új filmje, két évvel ezelőtt készült, abban az időszakban, amely a lengyelországi nagy változások előjeleitől volt terhes. Ez a feszültség, ez a vihar előtti nyomasztó légkör hatja át az egész filmet. Zanussi hőse, a huszonéves Witold, magába sűríti a kor és nemzedéke szinte minden emberi, politikai konfliktusát. Körülötte csupa korrupt, gerinctelen, Haszonleső ember él és cselekszik, s velük jószerével csak Witold s egy hozzá csapódó fiata' ápolónő áll szemben, majdhogynem romantikus becsületlovagokként. De ez a maga tartás, ez a becsületesség oly annyira anakronisztikus ab ban a körben, amelyet a filn bemutat, hogy már-má Witold ellen kezdünk drukkol ni. Pedig Zanussi, mint ko rábbi filmjeiben is, szinteazo nősül hősével, vállalja anna minden naívságát, s minder végső soron tragikus konflik tusát is. A Konstans nen mentes némi didaktikáid akad benne példabeszéd is kicsit túlrajzolt modellhelyze is — de igen érdekes híradá egy nehéz időszakról. Takács István
