Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
xMtap 1982. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT Záróközleményt adtak ki Zésben Módosított béketervet fogadtak el A szaúd-arábial béketerv némileg módosított változatának elfogadásával csütörtökön késő este véget ért a marokkói Fősben az arab csúcs- találkozó. Az esti záróülés után II. Hasszán marokkói király fé- si palotájának üléstermében, a nemzetközi sajtó jelenlétében olvasták fel a záróközleményt, amely a csúcsértekezleten részt vett húsz tagállam által elfogadott, nyolc pontba foglalt közel-keleti rendezési formulán kívül a Libanon elleni izraeli agresszióval, az öböl-menti háborúval és az Afrika szarván kialakult helyzettel foglalkozik. A marokkói uralkodó záróbeszédében bejelentette, a következő csúcsértekezlet színhelye — Ríjad lesz, időpontját nem tűzték ki. Az új okmány leglényegesebb újdonsága, hogy — az Arab Liga korábbi határozatainak megfelelően —, világosan leszögezi: a palesztin nép önrendelkezési jogának valóra váltásában a vezető szerep a Palesztinái Felszabadítási Szer vezeté. A Fahd-tervhez hasonlóan, azaz kimondatlan formában, az új formula — 7. pontjában —, tartalmazza Izrael elismerését. Libanonnal kapcsolatban az értekezlet résztvevői élesen• elítélték Izrael legújabb agresz- szióját és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 508., illetve 509. számú határozatának azonnali végrehajtására szólítottak fel. A konferencia — hangzott a záróköaleményben — tudomásul vette a libanoni kormány kérését az arabközi békefenntartó erők megbízatásának megszüntetéséről. Egyúttal tárgyalások kezdését szorgalmazta a libanoni és az arabközi békefenntartó erőket adó szíriai kormány között a konkrét intézkedésekről, az izraeli kivonulás fényében. Az Arab Liga értekezlete. sajnálkozással vette tudomásul az Irak és Irán között dúló csatározás folytatódását, ugyanakkor egyértelműen Irak mellett állt ki. A közlemény leszögezi: A közlemény Reagan amerikai elnök Közel-Kelettel kapcsolatos, múlt héten elhangzott elképzeléseire mindössze egy helyen utal, amikor is arról tájékoztat, hogy a csúcstalálkozón bizottság felállítását határozták el, amelynek az a feladata, hogy lépjen érintkezésbe az ENSZ. BT állandó tagjaival, s tájékozódjék az arab—izraeli konfliktussal kapcsolatos álláspontjukról. Számos kérdésről, amely valószínűleg szintén a napirenden szerepelt, nem tájékoztat a csúcsról kiadott közlemény, így például említést sem tesz Egyiptom és az arab világ viszonyáról, holott e kapcsolat javításának erélyes szorgalmazójaként lépett fel Gaajar Nimeri szudára államfő. A konferenciához közel álló körökben mindenesetre úgy tudják, hogy a tanácskozáson bizottságot hoztak létre, amelyet Kairóba küldenek az ügyről folytatandó tárgyalásokra. A marokkói uralkodó záróbeszédében elismerte, iiogy a közös álláspontok kidolgozásában támadt nehézségek okozták az értekezlet egynapos meghosszabbítását, minit ahogy azt is, hogy a csúcstalálkozó nem talált választ minden felvetett kérdésre. Mindenekelőtt Libanonra utalt, s felajánlotta, hogy országában kezdődjenek palesztin —libanoni tanácskozások. A libanoni kormány elégedetlen az arab csúcs határozatával, amely támogatásáról biztosította ugyan Libanont az izraeli megszállás felszámolásában, de másfelől nyitva hagyta a szíriai és a palesztin jelenlét kérdését. Tegnap eltávozott Bejrutból a nemzetközi haderő 800 tenA jövő héten •• Összeül a lengyel parlament Szeptember 16-ra, jövő csütörtökre összehívták a lengyel parlament ülését. A szejm első napirendi pontként meghallgatja a belügyminiszter beszámolóját a közrendről és a közbiztonságról. Ezután megvitat több, gazdasági, illetve szociális kérdésekkel foglalkozó törvénytervezetet, köztük azt, amely a szövetkezetekről és azok társulásairól szól. Külön tervezet kerül a parlament elé a polgári bírósági költségek módosításáról. Varsóból érkezett az a hír is, hogy Lengyelországban tegnaptól fokozatosan ismét üzembe helyezik a városok közötti távhívásos telefonhálózatot. A Crossbar-központokat, mint emlékezetes, az augusztus utolsó napján lezajlott utcai zavargások nyomán kapcsolták ki ideiglenesen. Lengyelország kérni fogja a terroristák kiadatását Durván viselkedtek a túszokkal A terroristák, akik három napon át megszállva tartották a berni lengyel nagykövetséget, kezdettől durva lélektani nyomást, sőt, fizikai erőszakot alkalmaztak foglyaikkal szemben. A PAP lengyel hírügynökség Bemben tartózkodó tudósítója beszélgetést folytatott négy kiszabadított tússzal. Elmondták, hogy a nagykövetség egyik fogva tartott munkatársát azonnali kivégzéssel fenyegették a fegyveresek. Ró -vts lőttek, a golyó centiméterekkel a halántéka mellett süvített el. Az egyik túszt tett- leg bántalmazták. A terroristák azzal fenyegették túszaikat, hogy ha a hatóságok nem teljesítik követeléseiket, akkor csoportos kivégzés következik. Közölték a foglyokkal, hogy robbanóanyagot tartalmazó csomagot fognak erősíteni valameny- nyiök hátára, ezután odakötözik őket egy-egy székhez, és távvezérléssel felrobbantják őket. A Lengyel Népköztársaság legfőbb ügyésze kérni fogja annak a négy terroristának a kiadatását, aki a héten három napon át megszállva tartotta Lengyelország berni nagykövetségét. Mint a PAP hír- ügynökség tegnap jelentette, a lengyel külügyminisztérium máris tájékoztatta a tervezett lépésről Svájc varsói nagykövetét. A kérelmet arra a kiadatási és jogsegély-megállapodásra alapozzák majd, amely 1937 novemberében jött létre a két ország között. A lengyel külügyminisztérium tegnap délutánig még mindig nem kapott tájékoztatást a svájci hatóságoktól arról. hogy a fegyveres csoport már ismert vezetőjén. Florian Kruszykon kívül ki volt a három másik terrorista. Tegnap a lengyel külügyminisztérium újabb szakértői utaztak Bernbe, hogy közreműködjenek az ottani lengyel nagykövetségen keletkezett károk felmérésében és a normális munkafeltételek helyre- állításában. Csak röviden... NYUGATI hírügynökségek tegnap az INA iraki hírügynökségre hivatkozva jelentették, hogy iraki repülőgépek újabb támadásokat hajtottak végre az iráni olajkikötőkbe tartó tartályhajók ellen. Teheránban nem tettek említést a támadásokról. PIERRE TRUDEAU kanadai miniszterelnök tegnap jelentős átalakítást hajtott végre kormányán. A változás a külügyi, a pénzügyi, az igazságügyi és az energiaügyi tárcát érinti. gerészgyalogosból álló amerikai egysége, amely 16 napos kikötői szolgálata alatt felügyelt a libanoni fővárosban bekerített palesztin gerillák kivonására. Mint az várható volt, Izrael határozott nemet mondott a fési arab csúcsértekezleten kidolgozott közel-keleti béketervre. ★ Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője jövő héten Rómába érkezik. Arafat a Palesztinái Nemzeti Tanács küldöttségének vezetőjeként részt vesz az Interparlamentáris Unió kedden kezdődő ülésszakán. Kadhafi elutazott Varsóból Baráti látogatásának befejeztével pénteken elutazott Varsóból Moamer El-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője. Vendéglátójával Wojciech Jaruzelski hadse- r eg tábornokkal, a LEMP KB első titkárával, miniszterelnökkel a csütörtöki megbeszélés után, tegnap újabb tárgyalást folytatott az észak-afrikai ország vezetőjével nemzetközi kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatok bővítéséről. Kadhafit tegnap fogadta Henryk Jablonski, az államtanács elnöke is. „Kudarcnak” minősítette a Fesben véget ért arab csúcs- értekezletet Moamer El-Kadhafi ezredes, aki Varsóból elutazván tegnap rövid időre megszakította útját Bécsben. London számára elfogadhatatlan a lépés Kiterjesztették a szankciókat A Sztahanovcc Vermolenko szovjet teherhajó fedélzetén a skót John Brown Engineering Co. gyártotta turbinákkal Glasgowból Leningrádba indul. Turbinákat szállít a szibériai gázvezeték építéséhez Az amerikai kormány csütörtökön kiterjesztette a Szibériából Nyugat-Európába vezető gázvezetékhez berendezéseket szállító cégek elleni szankcióit a John Brown Engineering Co. elnevezésű Glasgow-i cégre. A cég a brit kormány utasítására hagyta figyelmen kívül az amerikai embargót: csütörtökön hat kompresszort indított útnak a Szovjetunióba, s további 15 kompresszor gyártását folytatja• A szankciók, mint Malcolm Baldridge amerikai kereskedelmi miniszter sajtóértekezletén közölte, a John Brown valamennyi leányvállalatára is kiterjednek, s az összes olaj- és gázipari berendezések Amerikából való kivitelére vonatkoznak. A szankciók azonosak azokkal, amelyekkel a Dresser-France nevű francia és a Nuovo Pignone nevű olasz céget sújtották. A brit kormány sajnálatosnak tartja az amerikai döntést, tanulmányoznia kell azt, mielőtt reagálna — jelentette ki a miniszterelnökség szóvivője. A Press Association belföldi hírügynökség azonban ennél többet közölt: „Margaret Thatcher kormányfő az amerikai büntető intézkedésről értesülve dühbe gurult” — jelentette. Az eseményekhez tartozik, hogy egy amerikai szövetségi kerületi bíróság csütörtökön ismét elutasított egy kérést, hogy hatálytalanítsák bírói úton a Dresser-France cég elleni büntető intézkedéseket. A társaság képviselője a bíróságon ezúttal azt is kifogásolta, hogy keresetét „halogatták és bürokratikus obstruk- ciókkal hátráltatták”. A brit kormány nyilatkozatban fejezte ki mélységes sajnálkozását amiatt, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta a Szibéria—Nyugat- Európa gázvezeték építésében közreműködő John Brown vállalatot. Bejelentette egyszersmind, hogy erőfeszítéseket fog tenni e szankciók hatálytalanítására. Újabb jeleként annak, hogy a korlátozó intézkedések elfogadhatatlanok számára, Margaret Thatcher kabinetje további két brit céget utasított a gáz- és ola j berendezések Washingtonból származó kiviteli tilalmának figyelmen kívül hagyására. ★ Franciaország, Nagy-Britan- nia, Olaszország és az NSZK képviselői tájékoztatták EGK- partnereiket az állandó EGK- képviselők tanácsában a szibériai gázvezeték körül támadt nyugat-európai—amerikai ellentétek legújabb fejleményeiről. Előzőleg a holland kormány sajnálkozását fejezte ki, hogy a négy érintett ország a töo- biek nélkül tanácskozott Londonban a múlt héten. Cuellar nyilatkozata a TASZSZ-nak Reálisak a szovjet javaslatok Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere tegnap Moszkvában villásreggelit adott Javier Pérez de Cuellar tiszteletére. A meleg, baráti légkörű villásreggelin mondott pohárköszöntőjében Gromiko szólt az ENSZ fontos szerepéről a nukleáris háború veszélyének elhárításában, a fegyverkezési hajsza beszüntetésében és a leszerelésben. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió támogatta és a jövőben is támogatni fogja a világszervezetnek a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása érdekében tett erőfeszítéseit. Válaszbeszédében az ENSZ főtitkára nagyra értékelte a Szovjetuniónak az ENSZ-ben tanúsított konstruktív magatartását. Elégedetten szólt Leo- nyid Brezsnyevvel létrejött találkozójáról és a szovjet fővárosban tartott egyéb megbeszéléseiről. Leonyid Brezsnyevvel folytatott találkozójáról nyilatkozott a TASZSZ tudósítójának Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára, aki szerda óta tartózkodik hivatalos látogatáson a Szovjetunióban. „Áttekintettünk sok fontos nemzetközi problémát, különösen nagy súlyt helyezve a leszerelés kérdésére és a közel-keleti helyzetre — mondotta. — Tapasztalhattam, hogy a Szovjetunió rendkívüli módon érdekelt a valamennyi nukleáris hatalommal folytatott párbeszédben, s e dialógus céljának 'a konkrét, reális leszerelési politika kialakítását tekinti.” Az ENSZ főtitkára a Szovjetunió közelmúltban tett bé- kekezdeményezéseiről szólva kijelentette, hogy azok igen konkrétak, s kiterjednek az érintett kérdések minden részletére. A nap második felében J-- vier Pérez de Cuellar Moszkvából Leningrádba utazott. A vendéget a repülőtéren Andrej Gromiko és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. A képviselőház tetemes fölénye Leszavazták Reagan elnököt Az amerikai törvényhozás csütörtökön súlyos csapást mért a Reagan-kormányra, amely közel másfél éven keresztül rendkívül sikeres volt a kongresszusban. A képviselőház visszautasította Reagan elnöknek a kongresszus kiegészítő költségvetési megajánlásával szembeni vétóját. Reagan elnök megvétózta a képviselőház egy 14,2 milliárdos költségvetés-kiegészítő megajánlását, amely szociális célokra egymilliárd dollárral többet, katonai célok] íra 2,6 milliárd dollárral kevesebbet irányzott elő a kormány tervezeténél. Csütörtökön a képviselőház 301:117 arányú szavazással felülbírálta Reagan vétóját. Ehhez a képviselőház több mint kétharmadának kellett az elnök ellen szavaznia. Másfél év alatt most először fordult elő, hogy a törvényhozás pénzügyi kérdésben leszavazta az elnököt, méghozzá tetemes fölénnyel és 81 kormánypárti képviselő részvételével. A Kínai KP kongresszusa Új vezetőséget választottak A Kínai Kommunista Párt XII. kongresszusán, a tegnap délelőtti ülésen megválasztották a 210 tagú 12. központi bizottságot és a 178 tagú központi tanácsadói bizottságot. A 11. központi bizottság 201 tagból állt. A központi bizottság póttagjait és a központi fegyelmi bizottság tagjait a kongresszus ma választja meg. A tegnap délelőtti ülésen először jóváhagyták a három központi szerv tagjelöltjeinek 7/tkos alku jobbközépkabinetre ? Hollandia választások után Beatrix holland királynő csütörtökön és pénteken fogadta az e heti parlamenti választásokon képviselethez jutott pártok vezetőit, hogy a kormányalakításról tanácskozzék velük. Megbeszélései eredménye alapján a jövő héten ad megbízatást a kormányalakítási tárgyalásokra. Várható, hogy a hagyományoknak megfelelően a jelölt a l°gnagyobb parlamenti párt vezetője tehát Joop Den Uyl munkáspárti vezető lesz. Den Uyl balközépkormány alakítására tesz kísérletet, mint mondotta, a polgári pártokkal összeegyeztetett gazdasági program alapján. Megfigyelők azonban nem adnak sok esélyt a kísérletnek: a kereszténydemokrata és a liberális párt között állítólag titokban már egyezség jött létre jobbközépkormány alakításáról. listáit, illetve a szavazatszedők listáját. Mint a hivatalos kínai jelentés írja, a választás titkos szavazás útján történi. A központi bizottság névsorában szerepel Je Csien-jing, Csen Jün és Li Hszien-nien. Tagja lett a központi bizottságnak Hua Kuo-feng, a párt volt elnöke is. A központi bizottság mintegy ötven százaléka így is kicserélődött. Teng Hsziao-ping neve szerepel a központi bizottság és a központi tanácsadói bizottság névsorában is. Nem szerepel a központi bizottság listáján az eddigi PB- tagok közül Keng Piao honvédelmi miniszter és Hszü Si- }ü, a kantoni katonai körzet volt parancsnoka. Liu Po- cseng már korábban kérte felmentését, s ugyancsak számoltak a tacsaji mezőgazdasági mintabrigád volt vezetőjének. Csen Jung-kujnak menesztésével. Négy polgári pártból Megalakult a dán kormány Poul Schlüter, Dánia új, konzervatív miniszterelnöke tegnap bemutatta kormányát II. Margit királynőnek. A négy polgári pártból állj kisebbségi kabinet egy héttel Anker Jörgensen szociáldeMélyül a válság Chilében Erősödik a népi mozgalom Egyre mélyülő gazdasági válság, fokozódó politikai ingatagság és a diktatúra elleni népi mozgalom erősödése — ez jellemzi Chile helyzetét a fasiszta puccs kilencedik évfordulóján — jelentette ki Paulo Diaz, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában. A chilei politikus abból az alkalomból nyilatkozott, hogy kilenc évvel ezelőtt, 1973. szeptember 11-én fasiszta puccsal megdöntötték Salvador Allen- de népi egység kormányát Az azóta eltelt időszak mérlegét megvonva Paulo Diaz a többi között elmondta: Pinochet diktatúrája az ország gazdaságát mély válságba sodorta. Ez a folyamat különösen a múlt év közepétől gyorsult fel, s ez eloszlatta a chilei „gazdasági csodáról” terjesztett mítoszt. mokrata kormányának lemondása után alakult meg. A 21 tagú kormányban a konzervatív néppártot nyolc, a mérsékelt liberális Venstre pártot ugyancsak nyolc, a demokratikus centrumot négy, míg a keresztény néppártot egy politikus képviseli. A kabinetben négy női miniszter található. Számos megfigyelő azt jósolja, hogy ez a kisebbségi kabinet nem lesz hosszú életű. Az új kormány legnehezebb és legsürgősebb feladata a gazdasági problémák megoldása. Kísérletet kell tennie az óriási költségvetési deficit csökkentésére, a 237 ezer fős munkanélküliség visszaszorita sára. Máris közölték, hogy csökkenteni fogják a szociális kiadásokat. A külkapcsolatok- ban pedig azt várják az új kormánytól, hogy jobban igazodik a NÁTO-hoz és szorosabb kapcsolatokra törekszik az EGK többi tagállamával, mint elődje.