Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-07 / 184. szám

8 PEST MEGYEI HlRLAP MAGAZIN wsz. augusztus 7., szombat Beszélgetés Halasi Mártonnal ...a focit nem hagynám ki Hogyan ismerhetsz meg egy embert? Életrajzi adataiból — aligha. Mert ha azt mondom: Halasi Márton, született Ceglédbercelen, 1953- ban, érettségizett Budapesten, s üzemmérnöki, majd műszaki tanári diplomáját is ott kapta meg, volt sorkatona, üzemmérnök, műszerész, tanított a ceglédi gimnáziumban, majd három évig a ceglédi KISZ- bizottság titkára volt — sokat még nem tudhatsz róla. Halasi Márton­ról akkor sem sejthetsz mindent, ha elmondom, hogy két gyerek apja, t feleségével, aki pedagógus, boldog családi életet élnek. Mindketten örültek, amikor 1982. augusztus 1-től Halasi Mártont választották meg a KISZ Pest megyei Bizottsága első titkárának. Ügy hiszem, ha ezek után elmon­daná, hogy örül a feladatnak s ter­vekkel teli — még mindig nem ke­rülne közelebb hozzád. Ám ha olvas­mányairól, színház- és filmélményei­ről, zenei érdeklődéséről beszélne ne­ked, akkor talán lénye, egyénisége sokkal inkább körvonalazódhatna benned. Vagy nem? Javaslom, pró­báljuk meg! S kezdjük rögtön a könyvekkel. Tehát: — Kedvenc könyveid? mmvms/msfssssssm — A romániai magyar irodalomra szavazok. Az ismerkedés 7—8 évvel ezelőtt kezdődött el, az első — ké­sőbb rendszeressé váló — erdélyi kőrúton. Előbb a táj nőtt a szívem­hez, aztán sok-sok barátot szereztem, s utána ismerkedtem meg az ottani magyar literatúrával. Hogy miért lett kedves nekem? Ebben a „szere­lemben” Illyés Kingának jelentős szerepe van. A Fagyöngy című leme­zét meghallgatni, szerintem egyet je­lent a romániai magyar irodalom Iránti érdeklődés felkeltődésével. A művésznőnek azóta is lelkes híve va­gyok, s ha tehetjük — Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön vagy Budapesten, mindig meghallgatjuk előadóestjeit. Aztán sorolhatnám tovább: Sütő András, Kós Károly, Kányádi Sán­dor, Farkas Adám, Szilágyi Domokos és akit nemrég temettek: Hervay Gizella. — Mostanában mit olvasol? — Csoóri Sándor Félig bevallott élet-ét. Sajnos, egyre kevesebb időm Jut a szépirodalomr^. Fogalmam sincs róla, mások ezt hogy csinálják, hogyan tudnak szabad órákat kiszo­rítani maguknak? És miként tudnak lépést tartani a megjelenő művek­kel, hogyan képesek napra készek lenni? Nekem egyre nehezebben megy. Nagyon szeretem például a ta­nulmányokat, azokat, melyek tár­sadalmunkkal, illetve annak jelensé­geivel foglalkoznak, de itt is csak kullogok a frissen kiadott művek után. Pedig nekem — Ancsel Évától Hankiss Elemérig — fontosak ezek a könyvek, — Újságok, folyóiratok? — Heti Világgazdaság, Magyaror­szág és a napilapok közül Népsza­badság, valamint a Pest megyei Hír­lap. Ezeket mindig kézbe veszem. A többi, például a Társadalmi Szemle, a Kultúra és Közösség, valamint a Forrás — örök restanciaként élnek bennem, egyre ritkábban tudom vé­gignézni őket. VJXMSSSSSSSSSMTSMX — Színház? — Evek óta ez a legelső. Szeren­csém, hogy feleségemnek is, így az­tán nincs vita a választást illetően, ha színházjegyhez jutunk. A társula­tok közül a Vígszínházát szeretjük a legjobban, minden darabjukat lát­tuk. Feledhetetlen élményeim: Dar­vas „őrültje”, Schaffer „Equus”-a és sorolhatnám tovább, így Örkény „Pistijét” vagy akár a Forgatóköny­vet. Ha időnk engedi, a szolnokiak és a kaposváriak fellépésein is ott vagyunk. A Szigligeti kamaratermét ajánlhatom mindenkinek: műsoru­kon Beckett, Pinter, Ionesco — ritka csemege a honi nézőknek. — Moziba eljuttok-e? — Oda is egyre ritkábban. Filmked­venceimről viszont csak félve beszé­lek, mert általában gyanakodva hall­gatják. Bevallom, a magyar filmek a gyengéim. Ha tehetjük megnézünk minden műsoron levőt. Hogy van köztük rossz is? Igaz, de az is rólunk szól. Szeretem Fábri Zoltánt, Szabó Istvánt, Makk Károlyt. — És a zene? — A komoly muzsika csak sláger­szinten. Tehát például az ismert Bach-, Csajkovszkij-, Dvorzsák-mű- vek. Én itt megrekedtem. Könnyebb műfaj? Illésen nőttem fel, hozzájuk már sohasem leszek hűtlen. A zene- hallgatás nálam kedv, hangulat kér­dése. Föltétlenül meg kell említenem négy nevet, akik közel állnak hoz­Klubesti pillanatkép Az elmúlt évad egyik legsikeresebb klubja a gödöllői művelődési köz­pontban volt. A fiatalok — főképp fiúk — naponta bejártak a művelődési központba, előbb csak melegedni — aztán később kis csoportot alakítottak. Képünk az egyik klubesti pillanatot örökítette meg: a téma a család. Barcza Zsolt felvétele 11 HNESARO(C)K !|i Miért hallgat a Fonográf? zám. Négy kiemelkedően nagy zenei egyéniségről van sző, nevükhöz ti­zenötéves stílus fűződik, mely leg­főbb jellemzője az igényesség,, a bril- liáns hangszerelés, a csodálatra mél­tó vokálok. David Crosby, Graham Nash, Stephen Stills és Neil Young. Bizonyára sokan emlékeznek a híres Eper és vér című filmzenéjükre, én azóta szeretem őket /////////////////////Afl — Azt hiszem, mindent megbe­széltünk ... — Hát... a focit nem hagynám ki! Cegléden minden.szerdán rúgtuk a labdát, nem múlhatott el hét edzés nélkül. Most, hogy Dunakeszire köl­töztünk, nem tudom, mi lesz a lab­dával ... Ennyit tehát a Halasi Mártonnal folytatott beszélgetésből, ha egy ki­csit megismertétek belőle a KISZ- elsőtitkárt, akkor megérte... A Fonográf együttes 1979-ben ké­szítette el az utolsó lemezét, azóta egyre kevesebb a koncert, hosszú a hallgatás. Sokan teszik hát fel a kér­dést: mi lesz veled, Fonográf? A válaszért először Német Oszkár­hoz, az együttes dobosához fordul­tunk, akit a Fonográf lemezboltjá­ban kerestem föl. Az első kérdésre, mely az együttes jövőjét firtatta, így felelt: — Nem szeretek erről beszélni! Nem az én asztalom! Levente az il­letékes! — Régóta nem játszotok már együtt. Mi ennek az oka? — Nem is tudom. Ügy gondoljuk, hogy amíg nem tudunk valami újat kitalálni, amíg nincs egy ötletünk, addig nem lépünk fel. — Ez most a teljes csöndet je­lenti? — Azt azért nem! A közelmúltban került a boltokba Koncz Zsuzsa le­meze, azon én dobolok. — A koncertek nem hiányoznak? — De! Nagyon ... — Manapság divat a vendégsze­replés. Erre nem gondoltál? — Nem! Mert én jobb együttesbe, mint a Fonográf, nem kerülhetek. Annak pedig nem látom értelmét, hogy esténként lejárjak a Süss fel Nap együttesbe dobolni! Egyre divatosabbak lesznek nálunk a játéktermek, azaz azok a helyisé­gek, ahol különféle automaták áll­nak a látogatók rendelkezésére. Leg­utóbb arról adtunk hírt, hogy a da- basi KISZ-esek, fölbuzdulva a ter­mek aratta sikereken, elhatározták, ők is kialakítanak egyet. Most pedig a szentendrei játékteremről számo­lunk be, * — Az idei country-találkozón fel­léptek? — Erre inkább Levente válaszol­jon ... ' Szörényi Levente vállalkozott erre, bár meglehetősen nehezen, szűksza­vú válaszokat adott. — Nemrég a pomázi folk-fesztivál meglepetése volt hosszú idő óta első koncertetek. Ez azt jelenti, hogy új korszak nyílt a Fonográf életében? — Pomázon valóban szerepeltünk, de nem nyitó, hanem záró akkordo­kat játszottunk... — Beszéljünk másról! Nagy siker volt a Pesti Színházban a Kőműves Kelemen. Tartogattok-e Bródyval valami meglepetést a jövőre is? — Nem. Ezt a darabot eljátsszák még egy pár évig. — Lemezek? — A Fonográfról egyelőre szó sincs! — A tavalyi country-fesztivál leg­sikeresebb együttese voltatok. Fel­léptek az idén is? — Nem! Ebben az évben nem lé­pünk fel! — Miért? — Mi a legközelebbi terved7 — Le kell vágni a füvet a kertben, és a virágokat megöntözni. Vankó Magdolna Az automatákkal felszerelt szóra­kozóhely a város főterén, a Béke ét­terem emeleti termeiben kapott he­lyet. A sokáig üresen álló részt a megyei vendéglátóipari vállalat ren­dezte be. Három szobájában tíz gép található, köztük mindössze egyen lehet nyerni (a többi hagyományos), a szerencsés játékos maxjmum négy­száz forinttal lehet gazdagabb. Játéktermek Száz daloló Tésán Szeretünk, de nem Fábián Tibor egy füzetet tesz elém. Dalstaféták — ez áll a borítóján. Be­lelapozok, kották és szövegek. Első­ként: Isten áldd meg a magyart... A Himnuszt a Szózat követi, majd az Internacionálé, a Marseillaise, aztán mozgalmi dalok, KISZ-nóták. Majd Cseh Tamás, még a Levél nővérem­nek lemezről, a Világnézeti klub. Néhány lappal odébb ismét ismerős sorok: Megmondtam én, enyém le­szel. azaz az Ohió-refrén. A kötet er­délyi népdalgyöngyszemekkel zárul: Árva vagyok, mint a madár... Megszólaló hallgatók Fábián Tibor láthatóan jártas a metakommunikációban, elég kérdően ránézni, s már mondja is: — Nem tudunk énekelni. Ezért alakítottuk meg Szegeden a Dalsta­fétákat. Ezért adtuk ki ezt a kis fü­zetet is. Célunk: népszerűsíteni, ter­jeszteni a dalokat, az énekes kedvűe­ket mind több nótára megtanítani, a hallgatókat pedig megszólaltatni. Kezdetben csak a magunk szórako­zására énekeltünk. Aztán egyszer csak észrevettük, hogy a dal remek alaphangulatot tud teremteni. Na­gyobb társaságban az éneklés élmé­nye még a fahangúakat is maguk­kal ragadja. — Mit keresnek a Dalstaféták Té­sán? ♦ A Csongrád megyei KISZ-bizottság egyik építőtábora Tésán kapott he­lyet. Ide főképp olyan középiskolá­sok jelentkeztek, akik a dalkultúra terjesztésében szeretnének valamit tenni. Napközben tehát a munka: az Alagi Állami Gazdaság szobi kerü­letének gyümölcsöseiben tevékeny­kednek a fiatalok, délután pedig há­rom szekcióban — ének, ritmus, hangszeres — szakcsoportos foglal­kozásokat tartunk. — Ez tehát egy dalos szaktábor? — Igen, méghozzá első az ország­ban — mondja Fábián Tibor. — S be tudjuk bizonyítani, hogy az ének­lés jó hatást gyakorol a munkára. Növekedett a teljesítmény. Ezt azért állíthatom, mert már az előző évben is vezettem itt tábprt, akkor is gyü­mölcsöt szedtünk, de akkor a telje­Az egyik legsikerültebb műsor a kar­nevál volt, képünk a győzteseket ábrá­zolja, sítményünk nem volt ilyen jó. Állí­tom. hogy ez a „szakosítás” eredmé­nye. Nincs kényszer — Segítőtársak? — A többi „stafétás”. Jancsik Ju­dit, aki most érettségizett, Szűcs An­tal másodéves egyetemista, és a fele­ségem Debreceni Anikó, aki főisko­lás. Ott jártamkor a tábor majd’ mind a száz résztvevője visegrádi kirán­duláson vett részt, mert a szabadidős programokra, kirándulásokra, elő­adásokra itt is sokat adnak. Néhá- nyan azonban nem mentek el a tú­rára. A táborvezető ezt azzal ma­gyarázta, hogy az énekléshez hason­lóan a közös programokon való rész­vétel sem kötelező, azaz akinek ked­ve van, énekel, aki akar, kirándul. Balogh Máriával, Kovács Annával, Barta Klárával, Barkusz Györgyivel és Borsos Zsuzsával beszélgetünk. Akinek nincs kedve énekelni, az > könyvtárból kölcsönzött újságokat, folyó­iratokat és könyveket is olvasgathatja. Közülük mindössze az utóbbi lány énekel szívesen, a többiek szabad­koznak, rossz a hangjuk, ezért nem vesznek részt a közös dalolásokban. — Mi inkább focizunk, szól Ba­logh Mária. — S ha már a nótákról van szó, akkor a discomuzsikára sza­vazunk. Nekem például a Hungária együttes a kedvencem. — Akkor ti itt csendben vagytok? — Arról szó sincs — válaszolják' többen is, ha dolgozunk, az más, ak­kor mindnyájan énekelünk. Tied a staféta Szeretünk énekelni, de nem tu­dunk — olvasom a Dalstaféták című kis kiadványban. Ennek bevezetőjé­ben megfogalmazódott az a kíván­ság is, melyre a tésai építőtáborosok is alapoztak: „Vedd át a stafétát, énekelj ve­lünk, s azután add át, taníts meg a dalra másokat.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom