Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-04 / 181. szám
1982. AUGUSZTUS 4. IJszó VB Prado-csúcs Az ecuadori Guayaquilben zajló világbajnokságon további hat aranyérem talált gazdára: öt úszószám döntője mellett befejeződött a férfi műugrás is. A 400 m-es férfi vegyesúszás döntőjében a már az előfutamban is a legjobb időt teljesítő brazil Prado az amerikai Vassallo négyéves világrekordját megdöntve elsőként ütött a célba. Meglepetésre a női 200 m-es gyorsúszásban a rövidebb vágtaszámban már aranyérmet szerzett NDK-beli Meineke- nek ezúttal be kellett érnie az ezüstéremmel. Saíríteít vákgaíoíi program Hegedűs, a gólerős kapus A napokban rendezték a Dunakanyar Kupa nemzetközi labdarúgótornát, Szlovákiában, Párkányban. A hagyományos viadalon három-három hazai és magyar csapat mérte össze ügyességét. Szomszédaink közül a Sturovo, a Komárno és a Nové-Zamky együttes. A mi színeinket a Balassagyarmat, a Tatai AC és a Pest megyei válogatott képviselte. Hazaérkezésük után Gulácsi Sándor, csapatunk vezetője a következőket mondta: * Érdi csatársor — A három mérkőzésein három pontot szereztünk, a magyar csapatok közül mi szerepeltünk legjobban. Igaz, úgy tűnt, hogy három csehszlovák együttes játszott két magyarral szemben, ugyanis a Tatai AC ellen pályára lépőknek szinte biztos volt a két pont. Válogatott keretünk a következő volt: — Hegedűs (SZTK), Kur- nász (Váci Izzó), Bodoki (Ráckeve), Cséve, (Ráckeve), Dra- hos (Ráckeve), Dani (RáckeSzabadfogású VB Birkózók Edmontonban Tizenkilencedik alkalommal rajtolnak magyar szabadfogású birkózók világbajnoki vetélkedésen az augusztus 11—14. közötti edmontoni eseményen, mely a fogásnem 21. VB-je lesz. A múltban mindössze 1951-ben és 1969-ben hiányoztak magyar birkózók a szabadfogású seregszemléről. A kanadai városban már második alkalommal rendeznek világ- bajnokságot, tizenkét év után kapott ismét rendezési jogot a „juharleveles” metropolisz, s erre kilenc magyar sportoló kapott bizalmat. A magyar szabadfogás cseppet sem lehet büszke eddigi VB-mérlegére, a 19 rajt során 12 érmet szerzett, az egyetlen aranyérmet 1979-ben Kovács István szerezte a 82 kg-osok súlycsoportjában. Emellett még öt ezüst- és hat bronzérem megszerzése sikerült, pontszámban pedig 115,25-nél „tart” a magyar szabadfogás. Utóbbi szempontból a legjobban sikerült VB az 1954-es tokiói, amikor 15,5 ponttal zárt a magyar válogatott, melynek nemzeti színeit az eddigiek során 44 magyar birkózó viselhette. Az újonc Szakkai lesz tehát a 45. VB-reprezqntáns. A Fészek-napok keretében Kétnapos gödi tenisz / k:' Kicsi, fehér labda — vissza a hálán túlra Múlt héten a Pest megyei teniszélet fejlődéséről írtunk. Jól bizonyította ezt a gödi Fészek-napok keretében Gödön lebonyolított verseny. A kétnapos csatározás bevezetőjeként Dunakeszin is játszottak, a finálét, a döntőket a négy gödi pályán tartották. Ifjúsági, férfi felnőtt, valamint a veterán korcsoportban küzdöttek az ütőforgatók. Az utóbbi mezőny érdekessége: B. Tóth Imre 72 évével vitte a korprímet, a 68 esztendős Szentkirályi Margit előtt. Wolf Lajos tíz évvel fiatalabb volt nála, az ötödik X-en túljutott Bánhidi Kproly a férfi felnőtt mezőnyben'is finalistaként szerepelt. Itt 64-en indultak. Á 15 egyesület sorában szép számban voltak Pest mesveiek. A Ceglédi VSE, a Váci VSE, a Dunakeszi VSE, a Budakalászi Textiles valamint Dabas és Üllő teniszezői mellett természetesen nem hiányoztak a házigazda gödiek sem. Csapatukban játszik Koneczky Lajos a tévé munkatársa is. Ö a megyét mérkőzésről-mérkő- zésre járva is felfigyelt e sportág térhódítására. Ana és fia alkotta az egyik ceglédi párost. Szűcs István és ifjú Szűcs István. Utóbbi a fiatalok csatározásán a legjobbak közé jutott. A gödi ve), Z ágon (CVSE), Petró (CVSE), Pauli (Érdi VSE), Kapa (Érd), Gálvölgyi (Érd), Sze- kulidesz (Érd), Kovalik (Göd), Rozsnyó (ÉGSZÖV MEDOSZ), Püspöki (Szentendre). Az edző Dálnoki József volt, a csapattal utazott Kovács Sándor, a PLSZ elnökségi tagja és Ivádi Béla, az utánpótlás-bizottság tagja. — A mérkőzések rövid krónikája? — Először . az Érsekújvárral találkoztunk és sportszerű, nagyiramú mérkőzésen egy góllal kikaptunk. A 20. percig elfogadhatóan játszottunk, addig Kapa és Pauli két ziccert is kihagyott. Az első félidő utolsó percében zörgették meg a hálónkat, s a következő 54 percben hiába harcoltunk ki teljes fölényt, az egyenlítés nem sikerült. A helyzetek alaoján 7-3-ra nyerhettünk volna. Sápszó után — Ami azonban a rendes játékidőben elmaradt, az a folytatásban megvalósult. Valamennyi meccs után 11-est is rúgtak a csapatok, s ebben jeleskedtünk. Érsekújvár ellen 4-2-őt értünk el, Hegedűs kapusunk 3 lövést hárított, egy „büntetőt” pedig értékesített. — A következő csatát Komárommal vívtuk, s döntetlen született, gólok nélkül. A 30. percben Kapát a 16-oson belül kézzel lerántották, de mivel estében elrúgta a labdát, a bíró nem ítélt 11-est. A ráadásban ellenfelünk és mi is hibáztunk egy-egy büntetőrúgást. , Utolsó mérkőzésünk tétje: a házigazdának a döntetlen is megfelelt volna a kupa elnyeréséhez. Mi azonban ekkor lendültünk igazán formába, s 2-1 arányú győzelmet szereztünk. Góljainkat Bodoki és Szekulidesz lőtte. A 11-es rúgásókat 4-3 arányban nyertük. Jövőre itílion — Hogyan értékeli a teljesítményt? — A játékkal elégedettek vagyunk. A csehszlovákok már előbbre tartanak a bajnoki felkészülésben, a mieink még csak alapoztak. Az átigazolások nehezítették a válogatott összeállítását. Dicséretre méltó volt a hozzáállás az Érdi VSE, a Ceglédi VSE, az Aranykalász SE és a Váci Izzó részéről szomorú viszont, hogy az ÉGSZÖV MEDOSZ-ból meghívott 4 játékos nem jelent meg a két edzőmérkőzésen. Jövőre Pest megye ad otthont a Dunakanyar Kupának. Balázs Gusztáv Totőtipprk 1. ózdi Kohász—Dorogi AC 1 x 2. Bajai SK—SZEOL AK 1 3. Debreceni Kinizsi—Keszthely 1 4. Siófok—Szekszárdi Dózsa . 2 5. Ganz-MÁVAG-Salgót. TC 1 6. Tapolca—Eger x 1 7. Hódmezőv. MSE—Soproni SE 1 8. Nagykanizsa—Kazincbarcika 2 x 9. AIK Stockholm—FF Malmö x 2 10. Norrköping—Göteborg x 1 11. Kalmar—Atvidaberg 1 12. Ooergryte—IF Hammarby x 13. IK Brage—IF Oesters x 1 14. Elfsborg—Halmstad 2 l 15. Volán SC—22. sz. Volán 1 16. Nagybátony—Kecskemét x 2 APRÓHIRDETÉS EK Ki les® a Kossuth ellenfele? Ma: elődöntő Ráckevén A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei csatározása a döntőhöz érkezett. Az már tisztázott, hogy a Kossuth KFSE az egyik résztvevő. A szentendrei csapat idegenben Halásztelek ellenében 4-0 (2-0) arányban nyert. Fokozatosan kidomborodott a volt NB II-es gárda nagyobb tudása. Helyzetei a megyei II. osztályban játszó Halászteleknek is voltak, de elpuskázták ezeket. Gól nélküli állásnál nagy ziccert hagytak ki. Hogy ki lesz a másik finalis- ta, az ma Ráckevén, a 16.30- kor kezdődő Aranykalász— Váci Izzó találkozón tisztázódik. A döntetlen is elégséges az alacsonyabb osztálybeli helyieknek az előrelépéshez. Bár jelenleg mindkét együttes a területi bajnokság résztvevője, a kupaküzdelmek kezdésekor a Vác még NB II-es volt. A ráckeveiek sikere esetén itt tartják majd vasárnap a megyei döntőt, ha Izzó—Kossuth KFSE meccs lesz, akkor vasárnap a Vác a házigazda. Gól nélküli döntetlen esetén kétszer 15 perc hosszabbítás következik. Mindkét együttes ugyanis azonos osztályúnak számít: NB II-esként kezdték a viadalt. Az MNK-győztes nyeri a Pest megyei Hírlap Kupát. A vándorserleg védője a tavalyi győztes Dunai Kőolaj. Különböző kupaküzdelmek mozgósítják az együtteseket. Gödön, a Fészek Kupa labdarúgótornán a Váchartyáni Vo-> Ián férfi,, valamint a Szokolya női együttese végzett az élen. Larliázi készülődés EGSZÖV-út MlSé/.v-, : ' i:.! ■ Nem a páros versenyről készült a kép, hanem az objektív „hozta össze” az egymás melletti két pályán küzdőket Reitter László felvételei fiatalokat teniszoktatás kere- tében ismertetik a sportág fortélyaival. íratlan, azaz írott szabályai közé tartozik: tilos a trágár beszéd. Büntetésként figyelmeztetés, ismétlődés esetén leléptetés jár. A versenybírónak csak egyszer kellett szólnia, Mi újság a lacházi csapat há-> za táján? — tették fel a kérdést az utóbbi időben. A bajnokság megkezdése előtt e sorok írója is ezt kérdezte a csapat edzőmérkőzésén, ahol a szomszéd Dömsöd csapata volt az ellenfél. Amíg a játékosok a hőséggel és egymással vették fel a küzdelmet, az árnyékos oldalon Csatári Balázs ügyvezető elnök az új játékosok neveit sorolta. Űj ember a csapatnál: Gara a Szegedi Dózsából, Keller a Lehel SC-ből jött, Acs a Volán játékosa volt. Vajda kapust a Dunavarsányi Petőfiből, Kiss Istvánt a Bp. Építőktől igazolták Lacházára. Visszajött még Kindornai a Budafokból és helyette ment Berecz a fővárosba. Elment tőlünk Gendúr Csepelre, Kende és Ferkó a Dunavarsányi Petőfihez. Hogy milyen terveik vannak? Mezei József edző a BKV Előre csapatától jött Kiskun- lacházára. Jónak tartja egyesületünk vezetése az edző szerződtetését. Mezei József kemény munlUval készíti fel a csapatot a bajnoki mérkőzésekre. Előre megmondtuk mindenkinek: nagy reményeket nem táplálunk, csak úgy dolgozzon mindenki, hogy az első tíz között bent legyen a csapat a területi Duna-cso- portban. A többit majd menet közben meglátjuk. Közben az edzőmérkőzás a lacházi csapat 5-1-es győzelmével véget is ért, a játékosok siettek lemosni a hőség nyomait. Itt említjük meg, hogy a lac- háziak, az ÉGSZÖV labdarúgói az NDK-ba utaznak a héten, ahol a Kari Zeiss Jena csapatának magyarországi vendégszereplését viszonozzák. B. F. A Monorl Kefe- és Játékgyár nagykőrösi üzeme felvételt hirdet normatechnológus munkakörbe, szalag- fűrész- és egyéb faipari gépek kezelésére, kazánfűtő (csak nyuguijas). ____________ PV Budaioki Papírgyár Dobozgyárrészle- ge jó kereseti lehetőséggel íejvesz korszerű nyomda- és doboz- kesznö gepekhez szakaszos munkarendbe terfi es női segédmunkásokat, ofszet gép- mesteieket. Munkaidő: szakaszos munkarendben (1, 2 és 3 műszakos) 10— 42 órás munkahét munden heten szabad szombat). Villanyszerelő szakmunkásokat 1, 2 műszakban. Kezdő öraber: szak- es segédmunkások részére megegyezés szerint. Jelentkezes: Budapest 1„ Mészáros u. 58. Gazdasági osztály. Telelőn: l59-440:25-ös mellék Innen-onnan 0 Rekordszámú résztvevőre számít a szeptember 6—12. között Athénban megrendezésre kerülő atlétikai Európa-bajnokság szervező bizottsága. A nevezések szerint 1092 atléta áll majd rajthoz, közülük 699 a férfi és 333 a nő. % Szép magyar siker született a Cortina d’Ampezzóban rendezett 35. nemzetközi sportfilmfesztiválon. Az Olasz Olimpiai Bizottság serlegét nyerte a „Futapest” című film (rendezte Kolonics Ilona, készült a Sport-film Stúdióban), a Casse Rurale ed Artigiana kupáját pedig a „Szaltó” című érdemelte ki (rendezte Csőke József, készült a MAFILM népszerű-tudományos és oktató-filmstúdióban) . H A súlyemelő válogatott keret 7 tagia (Pátrovits, Babarczi, Man- dzák, Baczakó, Kovács J., Hlavati és Réti) Leninvárosban folytatja előkészületeit a szeptemberi, ljubljanai világ- és Európa-bai- nokságra. Eredetileg úgy volt, hogy ők is rajthoz állnak pénteken és szombaton Leninvárosban az utánpótlás-bal noksággal egybekötött Tisza Vegyész Kuoa küzdelmeiben. de Orvos András vezető edző szerint számukra a kiszabott edzésmunka folytatása hasznosabb. A HERMES ÁFÉSZ budakalászi telephelyére keres ,^’’-kategóriás gépjárművezetői engedéllyel rendelkező dolgozót, (lehet nyugdíjas is), kis busz vezetésére. Jelentkezni lehet a 490-382-es telefonon vagy személyesen a szövetkezet központjában: (Bp. XIII., Béke út 137.). _______ A Váci BV intézet felvesz középiskolai végzettséggel vagy szakmunkásblzor.yit- vánnyal rendelkezőket termelésirányító munkakörbe. Alkalmazásra keres továbbá szakképzett pszichológust illetve pedagógusokat. Jelentkezni lehet az intézet személyzeti irodáján személyesen vagy írásban. Cím: Vác, Köztársaság út 62/64. 2601 A DEPÓ Szolgáltató Közös Vállalat Törökbálint, felvételre keres alacsony- és magasnyomású fűtői vizsgával rendelkező fűtőket/ valamint táp- vízrendszer- és szivattyúkezelőket. — Jelentkezés: 868-353 munkaügy. A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet a 76. sz. tormási bisztró ^abadkasz- szás egység vezetésére. A pályázat benyújtásának határideje: 1982. aug. 15. Érdeklődni lehet: az ÁFÉSZ központi irodájában az áruforgalmi osztályon. 2 szobás kecskeméti szövetkezeti lakás eladó. * Harkai László, Kecskemét, Botond u. 1. II. 4. Gödöllőn 150 n.-öl építési telek eladó. Gödöllő, Török J. u. 5. Eladó Gödöllő, Bercsényi utca 16. szám alatti egy szoba, konyhás fél házrész. Érdeklődni: Berze Lajos, Blaha Lujza utca 16. sz. Kétszobás, első emeleti öröklakás beköltözhetően eladó. Gödöllő, István köz 3. I. 5. Érdeklődni: 9—17 óráig. , _______________ El adó: Vác, Erdős Bernát utca 14. fszt. 1. sz. alatti másfél szobás, szövetkezeti lakás, fizetési kedvezménnyel. Beköltözés: jövő évben. Érdek- lődni lehet: egész nap. 2 darab 8 éves szamár, — egy heréit és egy kanca — fuvarba alkalmasak, eladó. — Berkenye, Rákóczi u. 49. sz. Három szoba, hallos családi ház + mellék- épülettel, eladó. Mo- nor, Toldi utca 4. Mini (HiFi-torony- csúcs, lemezjátszó és kazettás deck, gáztűzhely, hűtőgép, tv, eladó. Cegléd, Bezerédi utca 21. Lugosi. Börzsönyligeten, Töl gyes utcában 163 n.-öl telek eladó. Érdeklődés 18 órától: Vác. Lomb utca 22. Érd, Forrás téren 4 lakásos társasházban, földszint 1-es lakás. 30 százalékos készültségi szinten, eladó. Érdeklődés: Budapest v:, Egyetem tér — 26 os Ügyvédi Munkaközösségben 17 óra után. 900 négyszögöles építési telek eladó. — Gomba. Marx köz 1. Pete Lernte Verőcén. Árpád út 63., Duna-parti 2 szobás, komfortos nyaraló ezer forintért, eladó. Bédy. 3 éves Simson swalbe eladó. Cegléd, Csengeri utca 9. ___________ Má sfél szoba, komfortos családi ház, kertlel eladó. Monor, Rákóczi út 41.________ MZ motorkerékpár eladó. Vác-Deákvár, Deák Ferenc utca 14. Eladó Vácott, a Földvári téren 2 szobás összkomfortos, harmadik emeleti öröklakás, garázzsal. Leveleket: „Szeptemberben beköltözhető” jeligére hirdetőirodába Vác, Jókai utca 9. Eladó: 65 négyzetméteres, kétszobás összkomfortos szövetkezeti lakás Vác-Deákvá- ron, 8600 Ft//nm áron, készpénz + 115 ezer forint OTP-vel. Érdeklődés: Vác, Fácán utca 2. II. em. 2. sz. alatt, naponta 16—20 óra között. Sürgősen eladó, jutányos áron Nagykőrös, Háromszék u. 14. sz. alatti családi ház. — Érdeklődni mindennap: Ecetes Imrénénél a piacon 6—12-ig. Azonnal beköltözhető másfél szobás ház, 318 négyszögöl telekkel Mende-Puszta- szentistvánon eladó. Érdeklődni: Budapest XVII. Rákoshegy, Klapka u, 49. __________ El adó sürgősen kertes családi ház. Nagykő- rös, Tormás u. 34. Eladó családi ház, villannyal, melléképülettel, istállóval, földdel. Gazdálkodásra, állattartásra kiválóan alkalmas, műúthoz, buszmegállóhoz közel. Sok fával, erdővel, egészséges környezet, Budapesthez 45 kilométerre. Cím: Országh Katalin, Nyáregyháza, Kossuth-telep 36. Sürgősen eladó Gödöllőn 3 szoba összkomfortos, ' 136 nm alapterületű családi ház, 220 n.-öl telekkel. Irányár: 90Ö 000 Ft. Balatoni kisebb házat beszámítok. Érdeklődni lehet mindennap: Gödöllő, Alkotmány út 36. Gödöllői lakáscsere! Alsóparki, összkomfortos, tanácsi lakásomat elcserélném a város belső területén kertes — akár bontásra érett — családi házra. Minden eset érdekel: „Megegyezünk” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz, Gödöllő, Szabadság út 2. Veresegyház belterületén 206 n.-öl bekerített építési telek, villannyal, vízzel, 25 nm fűthető faházzal, gyümölcsfákkal, eladó. — „Tóközeiben” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz, Gödöllő, Szabadság út 2. sz. __________________ Fi atal fejőskecskék és 5 hónapos kecskebak eladó. — Cím: Haas Miklós, Tápióbicske, Rákóczi út 145. Eladó 1 db 2X2,5 , kg gázfejlesztő, 1 db 125 kcm-es csónakmotor szivattyúval, 1 db swalbé motorral üzemelő rotációs kapa, 1 db 3 kerekű lábbal hajtós rokkanttricikli. Érdeklődni: 18 óra után: Cegléd, Vécsei utca 33._______________ Fehér és fekete törzskönyvezett puliköly- kök eladók. Érdeklődni lehet: Cegléd, Pesti út 52.__________ _______ El adó 2 db fehér, igen jó tejelő anyakecske és egy bakkecske. (Szarvatlanok). Cím: Cegléd, Pesti út 52. Zárt kertben szőlők, szántók eladók. Cím: Tápiószecső, Bem u. 8. Bozsik Bertalan. 800 n.-öl földterület, Csepeltől 10 percre, a Duna közelében, a 38- as autóbusz vonalán. „Bulgár házak” megállónál, eladó. A telek kisebb részekre is osztható. Irányár: 600 Ft,'n.-öl. — Érdeklődni egész nap lehet: a Szigetszentmiklós, Gát u. 21. szám alatt. Dízel Volga, 7 éves, eladó. Tel.: 643-109. Központban eladnám 3 szobás, központi fű- téses, kertes házamat vagy elcserélném kisebbre. Dr. Csutorás, Nagykőrös, Losonczi u. 3. _____________. ■ 3 szobás, komfortos, gázfűtéses, mellékhelyiséges, kertes ház, szőlő, gyümölcsös eladó. Nagykőrös. Ma- gas u. 2. Tel.: 469. Fekete zongora (Streicher Sohn Wien) el- adó Gödöllőn, Kőrösfői utca 40/a. alatt, dr. Nvergeséknél. ________ Év végi beköltözéssel eladó 61 nm, 2 szobás lakás. kp. 4- OTP. — Horváth Imre. Vecsés, Lakótelep B/l. II, em. 38.____ Monoron 110 négyszögöl telek, ráéoített alanpal. eladó. Érdek lődni lehet: Bem József u. 16. Hegedűs. Vácott 2 szobás összkomfortos, OTP-örök- lakás, kp -4- OTP-vel eladó. Esetleg Vác körnvéki kertes házra cserélhető. Érdeklődni lehet: Vác, Kölcsey Ferenc utca 5. »V. em 13 (Te’ : 13-0471. Dácia személvgénko- csi SKIF utánfutóval el^dó, — Érdeklődni egész nap: Nacvkő- l rös, Losonczi u. 26. 1 szoba összkomfortos szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Nagykőrös. Bárány u. 7/a. fszt. 2. Eladó kertes náz a tormásban. Nagykő- rös. Bolgár u. 1. Lengyel lakókocsi eladó. Megtekinthető: Nagykőrös, Losonczi u. 39. sz. alatt.________ Eladom vagy elcserélem szoba, konyha, fürdőszoba. kamrás fél házrészemet tulajdonjog-átírással Budapest vagy környékére. Minden megoldás érdekel. Szegedi Vencel. Nagykáta, Linda út 42/a. Redőnykészítés mindenféle ablakra, rövid határidővel. Díjtalan felmérés. írjon, jövök. Levélcím: Bp.. Thököly út 117/a. Soly- máry György. Esküvőre legdivatosabb menyasszonyi-, vőlegényi ruhák kölcsönzése, v vidékre is. VII., Akácfa u. 27. 216-492. 63 éves, önnyugdíjas özvegyasszony, nemdohányzó, józan életű férfi személyében élettársat keres. Válaszlevelet „Kettesben jobb volna 122 596” jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat ki- rendeltségére Cegléd, Teleki utca 30. ______ 67 éves, 172 cm magas, özvegyi nyugdíjas asszony, nemdohányzó. józan életű, élettársat keres. Válaszlevelet „Rossz egyedül 1^22 591” jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére Cegléd, Teleki utca 30.______ Nö vendék nutria, mb-,', gyoró és világos szín* ben kapható és előjegyezhető. Zsilkáné, Pécel, Kolozsvári út 3/A.____________________ Id ős házaspár eltartási szerződést kötne házingatlanért középkorú nővel vagy házaspárral. Nagykőrös, Kund u. 2'a. __________ Ve szek bontásra minden típusú forgalomból kivont személy- gépkocsit! Ugyanott vásárolható: új- és használtautó-alkatrész, csempe, mettlachi, fürdőszoba-berendezés, víz és központi fűtéshez csövek, csapok, idomok. — Kónya Sándor műszaki kereskedő, Fót, Győrfi u. 14. Telefon: Fót, 81. Nyitva: 10-18- ig. Ötnapos munkahét!____________________ Vattacukor-készítőgép eladó. Gödöllő, Török I, u. 5. _________ El cserélném betegség miatt Gödöllő, Stromfeld Aurél sétány 3. számú, IV. emelet 30. számú, tanácsi. 2 szoba összkomfortos, távfűtéses, gardrobos lakásomat kertes, családi házra, megegyezéssel. Érdeklődni lehet: Budapest VIII.. Tömő u. 40—46. 1083. Telefon: 347-150. ______ Go mbkészítési bedolgozást vállalnék. — Ajánlatot várok „Minőség” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz, Gö- döllő. Szabadság út 2. A Gödöllő és vidéke Afész versenypályázat útján szerződéses .vállalkozásba adja, az 53. sz. élelmiszer- boltot, (Gödöllő, Kiss József u. 1.). Az üzletre vonatkozó tájékoztató adatok a szövetkezet kereskedelmi főosztályán augusztus 10-től megtekinthetők. Kérjük, hogy a pályázatokat augusztus 31-ig írásban nyújtsák be a szövetkezet kereskedelmi főosztályának vezetőjénél. — A versenytárgyalást szeptember 7-én 14 órakor tartjuk az Áfész központi irodájában. címe: Gödöllő. K^rnsfői út 34. _______ A VOLÁN 20. sz. Vállalat Váci Üzemegység utazási irodája ez év szeptember 30-ig szombat és vasárnapi napokon a különjárati díjtételből 20% kedvezményt biztosít, Vác—Siófok—Vác viszonylatban. Részvételi díj: 120 Ft'fő. Indulás: Vác pályaudvarról 6—7 óra között. Visszaérkezés: 19—20 Óra körül. 45 fős csoportok, liléivé égvén! utasok jelentkezését várjuk.