Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
1982. AUGUSZTUS 28.. SZOMBAT Színházt i.f.vkt. Színészek dicsérete A csodát, melynek neve színház, ; estéről estére vé- ! gül is a színész l teremti meg. Ö ’ adja idegeit, izmait, gondolatait, egész fizikumát és egész szellemi erejét az alaknak, az eljátszandó hősnek, hogy általa keljen életre Hamlet és Lady Macbeth, Tartuffe és Antigoné, Bánk bán és Éva, Asztrov doktor és Ványa bácsi, Nóra és Kurázsi mama, Szent Johanna és Willy Loman, Bicska Maxi és Cleopatra. Sokfajta színházat el lehet képzelni, de olyant, amelyből kiiktatták a színészt, aligha. A színész, aki a csodát megteremti, nélkülözhetetlen. Pedig néha emberfelettire vállalkozik. Bukásoktól menti meg a szerzőt és a színházat, s akkor is behozza a közönséget, ha sem darab, sem rendezés nincsen jelen. (Túlságosan önhitt szerzőknek és túl magabiztos rendezőknek nem árt néha elgondolkozni erről.) Az idei nyári évad nem bővelkedett ugyan sem kiugróan jó drámákban, sem kiemelkedő rendezői munkákban (bár a dolgok rendje szerint mindegyikből akadt azért mutatóban), néhány emlékezetes színészi teljesítményt mégis feljegyezhetünk. Beszéljünk most ezekről. Gyulán, Jékely Zoltán posztumusz darabjában, az Oroszlánok Aquincumban című játékban abszolút főszereplő az iszákos, szoknyapecér, botrányhős költő, Lupus. Köré épül a darab, s benne sűrűsödik Jékely mondandója is a témáról, tudniillik arról, hogy ha idegen ' hatalom inváziója fenyegeti a várost, s benne a római civilizációt és kultúrát, mi a teendő: elmenekülni a Danuviuson feltartóztathatatlanul átkelő barbár seregek elől, vagy maradni? Mikor hasznosabb a maradás, és mikor a távozás? Hol a határ az ésszerű kitartás és az ésszerűtlen hősködés között? Jékely Lupussal a maradást választatja, mert igaz ugyan, hogy ez a költő nem Vergilius vagy Horatius, és életműve is csak az aquincumi temető sírköveire vésett versekben olvasható, etikusan mégis benne van a legtöbb tartás, a legtöbb felelősségérzet, a legtöbb értékmentő öntudat. Nincs kétsége afelől, hogy ő választja a nehezebbet, mert egy barbár hatalom közegében vállalkozik a római- s ág továbbvitelére, mégsem tehet mást. Lupus tehát — ezt nem nehéz észrevenni — egyben példázat is a költők kötelező emberi magatartásáról is. és az emberségről, szii- lőföldszereíetről általában is. E zt a nagyon összetett figurát Gyulán öze Lajos játszotta. Pályája egyik legszebb alakítását nyújtotta, mert bár maga a darab sok hibától, dramaturgiai következetlenségtől terhelt, s a rendezés is elkövetett néhány alapvető tévedést, öze mindezek fölé tudott emelkedni. Kitűnően vette észre, hogy ez a Lupus a történelemben oly gyakori botcsinálta hős kisember figurára rímel. Lupus esendő ember az ő megfogal mazásába. i. zavaros 'letű, borissza, botrányokba keveredő, más feleségét elszerető, felelőtlen, tücsökéletű és bohém művész, akit jobban izgat egy kupa jó bor meg'egy kiadós szeretkezés, mint Aquincum sorsa. És mégis, adódnak pillanatok ennek az öze megformálta Lupusnak az életében. amikor magasra röppen a szelleme, igaz költészet buggyan elő az ajkán, s megtelik morális felelősségérzettel és tisztánlátással. Lupusban éppen ez az ambivalencia a fontos, íróilag is ezt ragadta meg Jékelv a legsikerültebben. s ebből kiindulva építi fel öze is az alakot. Jóból és rosszból, sárból és aranyból, dicsőből és dísztelenből gvúr- ja-keveri a figurát, akinek önmaga fölé kell nőnie, ha a sors által rárótt feladatnak eleget akar tenni — és a megfelelő pillanatban önmaga fölé is nő. Az ország túlsó végében, Egervárott, hasonlóképpen főszereplővé nőtt egy figura, Goldc/ni A kávéház című darabjában. A komédiában a bajkeverő, mindenbe beleszóló, irigy, pletykás és rosszindulatú, született „áldott rossz ember” Don Mar- zio nem a legfontosabb karakter, bár az ő mesterkedései nélkül alighanem egyhelyben topogna a cselekmény, fakóbbak lennének a szituációk, bágyadtabb lenne a humor. Ez az előadás, melyet az amatőr színpadvezetőből hivatásos rendezővé érett fiatal Merő Béla rendezett, mégis ezt a Don Marziót állítja a középpontba. Ok lehet ebben, hogy erre a szerepre sikerült Egervárra hívni Sin- kó Lászlót, aki a szereplőgárda talán legmarkánsabb színészegyénisége volt — s ok lehetett az is, hogy ebből a derűs velencei életképből ma már inkább a fanyarabb színek tűnnek elő, és ezeket épp Don Marzio alakja köré lehet felrakni. S inkó — ahogy mondani szokták — fürdik a szerepben. Emeljünk ki csak két mozzanatot, a darabindítás és a befejezés pillanatait. Goldo- ninál a játék azzal kezdődik, hogy az épp hajnalodó Velencében Rodolfo, a kávés kinyitja a boltját és kipakolja a székeket, asztalokat a terecs- kére. Egervárott a még majdnem teljes sötétben, az első halvány napfény alig derengő sugarában, egy fekete sziluett botorkál elő a zegzugos lépcsőkön, s máris morog, mert Ridolfo kávéháza még nincsen nyitva. Don Marzio ez, a napot már felkelte előtt mo- rózus dohogással kezdő, rosszkedvű úr, aki az egész előadás folyamán csak akkor derül fel egy picikét, ha valamit jól összekeverhetett. S amikor a fináléban — megint csak Goldoni darabábrázolásáva! ellentétben — alaposan eltángálják, és a dühüket a Don Marzióra szórt ütlegekkel kiadott szereplők eltávoznak a színről, Sinkó — Don Marzio feltápászkodik, helyrerángatja a ruháját, megigazítja a kalapját, leül az egyik rogy- gyant asztal mellé egy billegő, törött székre, s a maga megszokott, impertinens hangján csak ennyit mond: — Kávét! Azaz: nincs megjavulás, nincs bűnbánat — Don Marzio, míg él, bajkeverő és gonosz marad. Mint általában a hozzá hasonló tegnapi és mai emberek. Ezek a kiváló alakítások a nyári szezon végeztével elröppennek a semmibe. Nagy kár. Színész is, közönség is megérdemelné, hogy valamiképp tovább éljenek, továbbra is láthatók legyenek. Takács István * Újjáépítés alatt Zavartalan a közművelődés Amikor belépek Kosa Pál igazgató irodájába a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban, éppen telefonál. Szirtes Ádámot kéri fel, működjék közre egy ünnepi műsorban egy-két vers elszavalásá- val, mint a helybeliek egyik kedvenc művésze. Olyan ügyben intézkedik tehát, amely beszélgetésünk tervezett témájához kapcsolódik, hiszen az új közművelődési évad előkészítéséről jöttem érdeklődni. Jó a szellem — Nemrég zártuk le az előző évadot —mondja Kosa Pál — hagyományosan azzal, hogy a helyi tanács és pártbizottság megtárgyalta a művelődési ház munkáját. Az új szezon előkészítése nálunk folyamatos, hiszen nyáron is nyitva a ház, nem szünetelnek a foglalkozások. — Milyen programokra jön ilyenkor a közönség? — Minden korosztály érdeklődésére számítunk, készülünk. A lakótelepi gyermekklub éppúgy nyitva van hetente többször, mint az ifjúsági klub. Ez utóbbi hétköznap két alkalommal az igazolvá- nyos klubtagokat fogadja, akiknek java része a nagyközség gimnáziumában tanul. Hét végén bárki bejöhet és szórakozhat a discón, aki betartja a házirendet és kifizeti a belépőjegyet. Én csak egy éve vagyok itt, azelőtt állítólag gyakori volt a verekedés, a botrány. Azóta sikerült olyan légkört és rendezőgárdát kialakítani, hogy ilyesmitől már nem kell tartanunk. De legszívesebben a nyugdíjasok klubjáról beszélek. Száznál is többen vannak, s bármilyen rendezvényre megtöltik a 150 személyes nagytermet, elhozva ismerőseiket is. És ez nem „vatta”: szívesen jönnek, ha hívjuk őket; örülnek, hogy gondolunk rájuk, ha kiállítás vagy más program akad. Bár ők ilyenkor nyáron gyakrabban vannak kint a nyugdíjaskertben, gondozzák kis parcelláikat. Sokáig mostoha- gyerekeknek érezték magukat: ma ők a törzsközönség, és ilyen egészséges kikapcsolódási lehetőségük is van. Változatos műsor — ön új ember itt. Folytatta a régi hagyományokat vagy újakat teremtett? — Szinte mindent elölről kellett kezdenem. Tavaly az egész gárda kicserélődött, és az „elődök” után szinte semmi dokumentáció nem maradt. Arra gondoltam, a szükségből erényt is lehet kovácsolni. Községismereti levelező vetélkedőt találtunk ki a szocialista brigádoknak. A résztvevők, mintegy harminc helybeli nagyüzem több tucatnyi kollektívája, felkutatták a nagyközség híres embereit: művészeket, sportolókat, közéleti személyiségeket, volt internacionalistákat. Arra is gondoltam, hogy ha például itt laknak az Ebedli-fivérek, érdemes meghívnom valamelyiküket mondjuk bíráskodni a községi sportnap focidöntőjére; mindjárt nagyobb az érdeklődés. Vagy ha olyan képzőművész állít ki a munkáiból, akit ismernek a szomszé- j dók, a boltos, a fodrász, a villanyóra-leolvasó, bejönnek ők is a tárlatot megnézni. Ugyancsak új volt a helybelieknek, hogy ha egy szép napon beállított hozzám valaki: ő galambokat tenyészt, és még van néhány ilyen érdeklődésű ismerőse a községben, hadd jöjjenek össze itt rendszeresen — én nem utasítottam el. S, ha másnap a kutyabarátok vagy a nyúltenyésztők jelentkeztek, nekik is igyekeztünk helyet találni, lehetőséget adni a tapasztalatcserére. Vagy ha egyeztetnem kellett a közönség kívánalmait a magas igényű követelményekkel, akkor olyan bérleti sorozatot szerveztünk, amelyben fellépett Jákó Vera és Psota Irén Harsányi Gábor, Bessenyei Ferenc, s a Vámosi—Zárai há- pár is. Nehéz évek — Térjünk vissza az eredeti témánkra: mit terveznek az új közművelődési évadra és hogyan készítik elő? — A legnehezebb éveink következnek — sóhajt az igazgató. — Ügy nézzen körül, hogy mi már tulajdonképpen nem is vagyunk itt. ősszel lebontják a házat és újat építenek helyére. Már úgy kellett volna terveznünk, hogy májusban elköltözünk a budaörsi tájházba. Kihelyezett programokban kell most már gondolkodnunk, hogy az a köz- művelődési élet, amely nem-, csak beindult, de minden eddiginél magasabb szintet ért el (ez nem öndicséret: a tanács és a pártbizottság véleménye!), ne essen vissza. Minden foglalkozást továbbra is megtartunk, mind a 17 kiscsoportunk ugyanúgy működik majd, mint eddig. Helyet keresünk nekik a tájházban. ] iskoláink egyikében, üzemi klubokban, a pártházban vagy másutt. Egy tömbben vagyunk a mozival, a gimnáziummal. a könyvtárral, természetes, hogy kisegítjük egymást. Csaknem minden helybeli nagyüzemmel szocialista szerződésünk van a kölcsönös támogatásra és szolgáltatásra. A budaörsi KISZ-bizottsággal közös rendezvényeinknek még a bevételét js elfelezzük. Együttműködünk a helyi sporkörrel, hiszen a testnevelés is a köz- művelődés fontos része. Felhasználva akvarista tapasztalataimat, díszállat és -növény szakkört szervezünk az iskolai oktatás segítésére, a szemléltető eszköz állomány bővítésére. Megalakítottuk a rádiósok klubiét, s legújabban a Hazafias Népfront aktivistáival közösen nemzetiségi klubokat szervezünk. Vagyis a házat lebontják, a költségvetés felére visszaszorul, kiesik a terembér. de a munka nem áll meg. Csak a bálok maradnak el. Kóisa Pál még mondaná tovább, nehéz tőle elszakadni. Olyan ember, aki külön tanulmányt érdemelne: négy diplomája. népművelő múltja, cikkei, könyvei, érdemes sportoló mivolta, egész egyénisége különleges emberre enged következtetni. Méltó hozzá, amit maga körül teremt. Várkonyi Ferenc Csepel Autógyár Gazdag program Színes, gazdag programmal várja a dolgozókat és az érdeklődőket a Csepel Autógyár Művelődési Központja a most kezdődő új közművelődési évadban. A szocialista brigádvezetők tanfolyama több érdekes témát kínál a munkaverseny- mozgalom aktivistái számára. A politikai klub előadásait a felsőfokú politikai végzettséggel rendelkezők és a marxizmust oktatók részére szervezik, mindig az aktuális kül- és belpolitikai, valamint ideológiai kérdésekből. A nők politikai akadémiája szociálpszichológiai előadások keretében ismerteti meg a lányokkal, asszonyokkal a személyiség, a magatartás, a lelkiismeret, az érzelmek, a jellem titkait. A műszaki gazdasági dolgozók számára is számos érdekes programot biztosítanak. Az elmondottakon túl szerveznek még földrajzi és pszichológiai munkavédelmi és kertbarát-akadémiát. Foglalkoznak a közlekedéspszichológiával is. A fiatalok számára minden pénteken és vasárnap délután 4-től este 8-ig az ifjúsági klub kínál programokat. Az előadásokon, vetélkedőkön, film- és diavetítéseken kívül különféle vetélkedőket, játékokat, vitákat szerveznek és természetesen mód van a diszkózásra is. Ugyancsak az ifjúságot várják a fotószakkörbe, amelynek jól felszerelt laboratóriuma van, s az újonnan belépők tanfolyamon ismerkedhetnek a fotózás titkaival. Csak szemelvényeket soroltunk az idei programból. Említhetnénk még a' számos tanfolyamot, a játszóházat, a gyermekszínházat, vagy a rendszeres filmvetítéseket is, akárcsak a havonta új és új kiállításokat. Az év folyamán bemutatnak képző- és iparművészt, tűzzománckészítőt, keramikust, s megrendezik a megyében élő amatőr népi iparművészek kiállítását és találkozóját is. Tv-figyelő' Hírhátíér. Ügy látszik, hogy nagyobb lélegzetű műsorok helyett egyszer-egyszep az egészen kicsi apparátussal készülő adásokkal tudja a televízió — mármint a mi Szabadság téri intézményünk —, hogy egyáltalán még létezik. Mondjuk a vasárnap esti Kapcsoltam című sorozattal, hiszen az tényleg a maga eleven valóságában jelzi a műsorsugárzás tényét, .no és Fotóművészet-történet Napjainkban a fotózás reneszánszát éljük. Elég, ha azokra a Gödöllőn megrendezett kiállításokra gondolunk, amelyek nemcsak a vizuális kultúra gyarapodását szolgálják, hanem Öze Lajos (Lupus) és Igő Eva (Sabina II.) az Oroszlánok Aquincumban előadásában egyben értékőrzők és leletmentők is: régmúlt idők képeit tárják a nagyközönség elé. Mellette természetesen milliók kattintják el gépüket naponta, készítve újabb és újabb felvételeket. Nálunk is sokan hódolnak ennek a szenvedélynek. Hazai mérések híján csak külföldi adatokkal tudunk szolgálni: a Kodak cég legutóbbi információja szerint az Egyesült Államokban 1978 folyamán 10 milliárd fotót készítettek, míg 1980-ban csupán Olaszországban 800 milliót. Ezért hát nem érte váratlanul a honunkban fotográfiával foglalkozókat Szilágyi Gábor magvas kötete, A fotóművészet története, amely a fényrajztól a holográfiáig vezeti el az érdeklődőket, a Képzőművészeti Alap zsebkönyvtárában. A szerző magyar nyelven először tekinti át a művészeti ág fejlődését és eredményeit. Foglalkozik az eszközökkel és az eszközteremtőkkel, a fényképezés technikai történetével, részletesen elemzi a műfajok születését és felbomlását. A természethű fényképezéstől eljut a Polaroid, majd a három- dimenziós képig, s közben hallatlanul sok művelődés- és fotótörténeti tudnivalóval szolgál. Szilágyi Gábor alapos és lelkiismeretes munkát végzett, csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk tanulmányáról. azzal a Hirháttérrel. amely megint csak direktben készül. És ha már szóba hoztuk ezt a viszonylag új közvetítést, hát maradjunk is meg mellette, és dicsérgessük úgy, ahogyan megérdemli. A Hírháttér ugyanis tényleg egy tapsra érdemes vállalkozás. Az, mert készítői nyitott szemmel figyelik közéletünk és gazdaságunk sorsának alakulását; jó érzékkel választják ki azokat a témákat, amelyeket meghányni-vetni érdemes; no és amikor sor kerül a boncolgatásra, hát akkor éppen olyan elesen megfogalmazott kérdések és határozott válaszok hangzanak el, mint amikor a legszűkebb és legbizalmasabb társaságában vitatkozik az állampolgár. Legutóbb, csütörtökön este sem volt ez másként. Ebben a Hírháttérben — amely nem kis részt Pest megyei jelleget öltött, hisz mind a vácszentlászlói téesz, mind a Nagykőrösi Konzervgyár főszerepet játszott benne — olyan de olyan őszintén megmondták például hogy mekkora gondok vannak az idei paradicsommal. A termelő azon búsul, hogy egyszerűen nem éri meg bajlódni vele, a konzervipar meg azon, hogy feldolgozott állapotában is nehéz túladni rajta. Igaz, nem a minősége miatt, hisz az í'endszerint megfelel a vásárlói kívánalmaknak, hanem azért, mert csúnyán csomagolunk. Talán még úgy sem. mint más egyéb exportcikkünk, amely áruk — hallhatjuk elégszer a rádióban, a televízióban és olvashatjuk az újságokban is — rendre fantáziátlan és gyönge minőségű göngyölegben áramlanak szét a nagyvilágba. (Ha az emlékezet nem csal. legutóbb a vasárnap esti A Hét is ezt panaszolta el egy franciaországi riportjában. Miért nem törődnek többet a csomagolással? — kérdezte értetlenül a párizsi megrendelő — Manapság már megengedhetetlen a magyaroknál megszokott szegényes áruöltözet!) Ez a paradicsomi oknyomozás tehát a maga szókimondásával tökéletesen kielégítette a nézők érdeklődését. És ugyanúgy az a kérdezz-felelek is, amely másik fölvetésként a protekciózásról hangzott el. Kérnénk tisztelettel, ily alaposan és ilyen nyílt szóval talán még egyszer sem került terítékre ez az ősi átokként rajtunk ülő beajánlgatósdi. És ilyen tudományos megközelítésben sem. mert Száméi Lajos jogászprofesszor mint a jelenség legjobb hazai kutatója, aki — hallhattuk — összesen kétezer év protekciózási szokásait gyűjtötte egybe és dolgozta fel, a jogtörténet jellegzetes részeként elemezte a jogtalan előnyszerzésnek ezt a kiirtha- tatlan formáját. Igen, ez a minősítés mond sajnos igazat: a kerülő utakon történő kieszközlés egyelőre él és virul; hiába történnek kísérletek a kiirtására, elpusztíthatatlan társadalmi gyomnövénynek mutatkozik ... Tévések, rádiósok, utoljára, de nem utolsósorban mondva, ezt a kitűnő Hírhátteret egy rádiós. nevezetesen Mester Ákos vezette. Pontosan azzal a politikai hozzáértéssel, közéleti indulattal, ahogyan rádiós műsoraiban szokta. Felkészültségének tudatában bátran kérdezett, alkalomadtán pedig rá-, sőt visszakérdezett. S tette ezt a legnagyobb nyilvánosság előtt, azoknak a kameráknak az össztüzében, ahol egyébként nemigen szoktak ily bátorságot mutatni a főhivatású televíziósok. Ök inkább alákérdeznek; szinte úgy szólnak, hogy egyúttal kínálgatják is a szelíd- szolid választ. A Hírháttérből megtanulhatnák. hogy lám, ■másként is lehet... Akácz László
