Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-01 / 179. szám

4 kMthm 1982. AUGUSZTUS 1, VASÄRNAP Villa rustica ♦ Pannóniában a legnagyobb volt A térképen, a vázlatpapírokon a múlt, körülöttük meg a jelen: minden követ eredeti helyére kell visszarakniuk. Halmágyi Péter felvétele’ Volt egyszer egy veterán harcos, nevét senki sem tud­hatja. Pannóniában élt, Vala­mikor a harmadik században. Aquincumnak, a tartomány keleti védőbástyájának min­den bizonnyal hűséges harco­sa. Elkötelezett szolgálatáért földet kapott, házat épített, gazdálkodott. Asszonya, ha volt, hosszú, bő ruhát hord­hatott, világnak ' és urának örömére nyak- és karperecek- kel ékesíthette magát. Éltek, ki tudja, hány .ezer napot, s álmukban sem juthatott eszükbe, hogy 1982 júliusában létezésük néma rekvizítumai — házuknak kövei —, között megidézik majd őket. Persze nem csupán őket, ha­nem a múltat, annak is csak molekuláját, a római biroda­lom egyik tartományának, Pannóniának apró töredékét, egy — a mai Szentendre terü­letén lévő villa rusticát, azaz vidéki villát. Freskók, mozaikok A kerengő falmaradványára támaszkodunk, előttünk tér­kép, rajta mérnöki szigorú­sággal húzott vonalak: Pannó­nia legnagyobb ismert vidéki villájának alaprajza. A vastag vonalak a már megmentett részeket mutatják, a satíro- zották a konzerválásra várót. A harmadik pedig azokat, melyeket még eltakar a föld. Szalai András építész, a szabadtéri néprajzi múzeum munkatársa, a nemzetközi épí­tőtábor helyi összefogója — a nyolcvanszor kilencven méter alapterületű épület romjai a skanzen közepén találhatók —, angolul magyaráz. Magyar, francia, német, cseh, holland, belga, finn és angol egyete­mistáknak idézi fel — a tér­kép és a falmaradványok se­gítségével —, a római villát. Feltárásához még 1973-ban látott hozzá dr. Topái Judit régész, aki a két nyáron át tartó ásatás után arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy az épületet a III. század első fe­létől a IV. század utolsó har­VAN VISSZAÜT? Szél Jú­lia, a Magyar Rádió legjobb szívű riportere. Amikor az ő műsorait hallgatom, úgy tűnik, csupa jó emuer él a világon, felebaráti szereíetban, megér­tésben. S ha akad .& fenete bárány, Szél Júlia viszonylag gyorsan visszaterelgeti a ne­meslelkű nyajba. A nyár kellős közepén, de karácsonyi hangulatban, ké­szült a fiatalkorú bűnözőkről szóló riport is — jórészt Tö­kölön. A sok nehéz vagány, pi­ti tolvaj, kiskorú de — uram bocsa’ — nagy szakmai rutint szerzett prostituált egytől- egyig megtévedt, a torkosko- dó gyerek bocsánatos bűnébe esett embernek tűnt e beszél­getéseket hallgatván. Igaz, ami igaz, Szél Júlia tiszta szí/e, emotisége, ezeket a vakvága nyon élő embereket is megba­bonázta. így történhetett, hogy lelkűk legmélyebb rétegei u megnyíltak előttünk, s azokat a legtitkosabb mozgatórugókat is megláthattuk, amelyek az ifjú embereket a bűnözésre vezették. Természetesen senki sem születik rossz embernek. Sok­szor a zavaros családi háttér a hibás, ha nem az, akkor a haverok, s na még azok sem, akkor az a „csúnya motor”, amelyek szinte kínálta magát a tolvajlásra. Igaz is lehet, akárcsak az ellenkezője. Mert a társadalom valóban nem tud segíteni ezeknek a megtévedt embereknek, ha nincs tisztá­ban saját felelősségével. Ám a közösség akkor is. hibázik, ha mindent magára vállal, s nem segít megértetni, hogy az em­ber tetteiért mindenekelőtt magamagának felelős. Nem bűnbakot kell keresni, hanem vállalni a következményeket. madáig lakták, s ez alatt há­romszor építették át, alakítgat­ták, bővíttetgették. Kezdetben — amikor valószínűleg egy aquincumi veterán hajlékául szolgált —, egyszerű villa le­hetett, fürdőházzal és gazda­sági épületekkel. Később egy, majd még két apszist (félkör alakú, félkupolával fedett te­ret), építettek hozzá, új he­lyiségekkel és bejáratokkal, a római út felől pedig oszlopos portikuszt (előcsarnokot) ké­peztek ki. Szép lehetett. Falait színes freskók borították — több tö­redékét megtalálták már —, padlóját mozaikok ékesítették, díszes udvarán szökőkút cso­bogott. Lakói a barbárok be­törésekor hagyhatták el ottho­nukat, de nem meneküléssze- rűen, hiszen valamennyi érté­ket magukkal vitték. * Epítészszemmel Az egyetemisták, a villa ál­lagmegóvására szerveződött nemzetközi építőtábor tagjai nem először hallhatták mind­ezeket, dr. Topái Judit is tar­tott már előadást nekik. Ám a falrakással, kőhordással, ta­licskázással, betonkeveréssel eltöltött órák közben, jólesik ismét ízekre szedni, építész­FÖLDKÖZELBEN TÖRTE- LEN. Ismét Pest megyében járt példát keresni a Falurá­diónak ez a kistermelőknek, kistermelőkről szóló műsora. Ismét, hiszen legyen szó fóliá­zásról, nyúltenyésztésről, ga­lambnevelésről, gyümölcsös­ről, eddig jó néhányszor va­lamelyik Pest megyei település volt a minta. Ez alkalommal a ház.üji sertéstenyésztésről, méginkább azokról az embe­rekről volt szó, akik nagyüze­met is megszégyenítő mennyi­ségben gondoskodnak szá­munkra a húsról. Az előbbi jelzőt, a megszé­gyenítőt, tessék inkább feled­ni, hiszen nem arról van szó, hogy például Törteién és kör­nyékén, e műsor színhelyén a termelőszövetkezet ellenére nö­vekedne a háztáji ólakban az a sok malac. Éppen ellenke­zőleg, a nagyüzem anyagi tá­mogatással, a háztáji állattar­tás technológiájának kimun­kálásával, takarmányszáUUás sál és az értékesítés megszer­vezésével, szaktanácsadással gondoskodik erről a rengeteg á’1 útról, az ágazatról. Máskü­lönben nem hízhatna nyolc, jövőre 10 ezer sertés — több, mint a helyi lakosság száma — a sorozatban gyártott, nagy­üzemben előlállított háztáji ólakban. Elmondta Pataki Sándor, a Dózsa Tsz elnöke és Ecsedi Jázsefné, a háztáji bizottság vezetője is, hogy a szövetke­zetnek; az országnak és per­sze a kistermelőknek egyaránt kifizetődő, hasznos ez a nagy­arányú háztáji állattartás. Ezeket a gondolatokat tükröz­ték a szépen gyarapodó törteli gazdák is. Csulák András szemmel — hiszen azok lesz­nek valamennyien —, vizsgál- gatni a rajzot és a római architektúra maradványait. A második nyarát megélő tábor egyik haszna ez, a má­sik pedig, hogy a szabadtéri múzeum és a Budapesti Mű­szaki Egyetem építészmérnök karának KISZ-szervezetei kö­zötti jó kapcsolat eredménye­képpen életre hívott összejöve­telen. a külföldi diákok meg­ismerhetik hazánkat, s mód van szakmai tapasztalatcse­rékre. Mert a háromhetes tábornak (megrendezése sokaknak kö­szönhető, az egyetem két pro­fesszorán Hajnóczy Gyulán és Istvánffy Gyulán kívül, jó néhány szentendrei fiatalnak is), a ma esti záróprogrammal tulajdonképpen nincs vége. Á külhoni diákok még egy hetet a BME-en töltenek, s Buda­pestről vidéki kirándulásokra indulnak. Országnéző túrájuk motivációja természetesen to­vábbra is az építőművészeti emlékek felkeresése. Folytatása következik A folytatás pedig jövőre, a szabadtéri múzeum középpont­jában, a magyar népi építé­szetet és kultúrát fölvonulta­tó tájegységek között, a villa rusticában következik. A ró­mai veterán háza maradvá­nyainak megmentését, a faiak konzerválását, közszemlére té­telének előkészítését, a jövő év nyarán ismét egy nemzetközi építőtábor tagjai folytatják. Koffán Éva A Kossuth Könyvkiadó Nem­zetközi Zsebkönyvtár sorozatá­ban látott napvilágot Lengyel István könyve, Algéria hármas forradalma címmel. A szerző jól ismeri ezt a fejlődő orszá­got, hiszen öt esztendőt töltött el ott a hetvenes években. Ép­pen abban at időben, amikor Algériában megerősödött a gazdaságfejlesztési koncepció, tudatossá vált az iparosítási politika, amikor a világ fel­figyelt erre a fejlődő országra, amely olyan léptekkel halad előre, hogy magára vonta a fi­gyelmet. A felemelkedés útján Érdemes tehát elolvasni ezt á kötetet, nemcsak azért, hogy uz említett fejlődést nyomon kísérjük, hanem azért is, mert valóban egy érdekes, nagy múl­tú országgal ismerkedhetünk meg. Már az ókorban jelen­tős helyet foglalt el az akkor is­mert világban, őslakosai a ber­berek voltak, akiket követtek a kabilok, majd a föníciaiak, akik gyarmatosítóként jelentek meg ezen a tájon. S aztán még nagyon sok gazdája volt en­nek a területnek, leutóbb a franciák, akik ellen az algé­riaiak hosszú felszabadító há­borút folytattak, mígnem 1962- ben elnyerték függetlenségü­ket. Aztán a hazánknál hu­szonötször nagyobb észak-afri­kai ország megindult a fel- emelkedés útján. Persze amíg eljutottak idáig, m R A D IÓ FI G Y ELŐ ÉÉ Jövőnk az integráció? A tér adott Nagykovácsiban ...hogy ne csak a zsibongó legyen ^ Kívülről már szép, egységes sárga az épület, friss I ^ vakolat borítja. A cégtábla régebbi: Általános Művelő­^ dési Központ Nagykovácsi. Ez volt az első intézmény | S amely Pest megyében —. legalábbis novét illetően — i megvalósította az iskola és a művelődési ház intcgráció- j; ját. Ennek már éppen két éve. A hasznosítható tapasz- tálatok mégis inkább negatív tényezőkből állnak ösz- § sze> bár a működéshez minisztériumi szinten is megje- % lent útmutatás. Figyelmeztető jelenség: elsősorban a § tartalmi munkával volt baj. Az épület ugyanis akár § mintapéldánya lehetett volna annak, hogy milyennek ^ kellene lennie egy kis település kulturális centrumának. ^ S most mégis úgy tűnik: elfecséreltünk cgy-két évet. Lépesről lépésre A lényeget értve mind az általános művelődési központ­ban, mind a községi tanácsok­nál a település lakossági ösz- szetételévei, a nagykovácsiak sajátos életformájával kezd­ték a beszélgetést. Mert ugye ebben a faluban a felszaba­dulást követően lényegesen kicserélődött az eredeti népes­ség. A 'régiek helyére Sza­bolcsból, Hevesből, Baranyá­ból telepítettek embereket, akik asszimilálódási igyekeze­tükben elveszítették kulturá­lis hagyományaikat, de az . itt találtakat nagyon nehezen tudták befogadni. Ráadásul az „új hullám” Budapestről érke­zett, a. fővárosból kiköltözők­kel. Etnográfiailag ma is ne- hGzen tehető egységessé Nagy­kovácsi. Kiinduló pont kétségtelenül és kizárólag csak az iskola le­het, ez az egységes populációs forrás, amely a felnőtteket, a szülőket is csoportok létreho-' zására sarkallja, olyan csopor­tok születését segítheti, ame­lyek fokozatosan közösségek­ké válhatnak. A problémák kényszerpályái Nagykovácsi­ban pozitív folyamatokat eredményeztek: az iskola — csekély túlzással — közéleti centrummá vált. Arra azon­ban kevés volt a szellemi energia, hogy az intézmény a továbblépés erjesztő kovásza lehessen. Pontot is tehetnénk a folyamat végére, de meg­kezdődött a kis lépések takti­kája, s ez elsősorban az objek­tív feltételek megteremtésére vonatkozik. \ régi és szűknek bizonyult iskolát négy éve bővíteni kezdték, hét tanteremmel, aztán 1980-ban további há­rommal. És ez utóbbi gazda­godás megteremtette a minő­ségi változás feltételeit. Ez már közismert: a \termek vá­laszfalai mechanikusan ki­emelhetők, az egyik tantérem padlózata is színpaddá maga­sítható. Beszerelték a világosí- tási és a hangosító berendezé­seket, filmvetítő gépházat építettek (vetítőgép az soha­sem volt benne,). Ezzel gya­korlatilag megvalósították egy művelődési ház üzemelésének lenetoságét az iskolán belül. Ki is írták a cégtáblára: ál­talános művelődési központ. Ez volt az integráció első lé­pése. S az idén, alkotmányunk ünnepén át akarják adni a ki­alakítható színházterem fölöt­ti új részt, három további tan­teremmel és könyvtárral, va­lamint a padlástérben olvasó­teremmel és klubszobákkal. Egy lépéssel ismét teljesebbé válnak az integráció térbeli feltételei: ha az építők is úgy akarják, akkor szeptembertől egy intézmény lesz az iskola, a művelődési ház és a könyv­tár. Lépni ezután már a járá­si hivatalnak és a megyei ta­nácsnak kellene. Mert egy gyorsan növekvő és építészeti elemeit tekintve funkcionáli­san megfelelő intézmény mű­ködésének személyi feltételei kulcsszerepet játszanak. Másképp kellene — A legsikeresebb progra­munk két év alatt a két Holi­est volt — mondja az általá­nos művelődési ház igazgató­ja, Bérces Imre. — Bálokat, közösségi rendezvényeket ed­dig nemigen tudtunk rendez­ni, mert a korábbi tanácsel­nökünk közölte: ebben az épü­letben nem lehet italozás, sőt a faburkolat miatt a dohányzás is tilos. Mármost, hogy lehet ilyen feltételek mellett hús­véti bált rendezni, vagy dis- cót? Volt ugyan ifiklubunk is a zsibongóban, de az végül pingpongozásra szűkült, aztán megszűnt. Az idén rendeztünk bá t is, de csak a zsibongóban. Az ismeretterjesztés és a szak­körök lényegében összefonód­tak, persze kiscsoportjaink el­sősorban iskolai jellegűek, te­hát nálunk nyáron megszű­nik az élet. Jelenleg egyetlen kis közösségünk sem funkcio­nál, a felnőtt vegyes kórus és a díszítőművészkör is szünetel nyáron. No, ez érthető is: szü­net van az iskolában. Barangolunk a félig sem kész épületben, s a közműve­lődési munkával „megmérge­zett” elme rajongva álmodo­zik:' szóval, hogy a könyvtár­ból — ételszállító — lift viszi a kért köteteket az olvasóte­rembe és tetőklubok születhet­nek, ráadásul a kabinetrend­szerű oktatótermek szakköri helyiségként is használhatók lennének, meg aztán van nyelvi laboratórium, akkor lehetnének felnőtt nyelvtanfo­lyamok. — Ne keverjük a dolgokat — állít meg az álmodozásban az igazgató. — Mindehhez feltételek kellenek. Két év alatt két közművelődési igaz­gatóhelyettes lépett ki innen, és most mondott fel a peda­gógiai igazgatóhelyettes is. Az előbbire már van jelentkező (Dinnyés László Bagról), az utóbbi munkakör betöltésének módjáról elképzelésünk sincs. Ez még csak forma Kóválygok az épületben. Mir.ek két igazgatóhelyettes? A 119/1981. számú miniszteri utasítás, ezt egyébként is tilt­ja. Integrált intézményekben csak közművelődési igazgató- helyettes alkalmazható. Bár ...? Szóval Nagykovácsi a korlátlan lehetőségek színtere, még akkor is, ha az épület közművelődési szempontból funkcionálisan több vonatko­zásban is bírálható: például hat bejárata van, s az intéz­ményegységek nincsenek levá­lasztva. Persze ezek nem alap­vető, nem a működés lehető­ségét akadályozó problémák, ettől még nem kellene iskolás módon nyári szünetet tartani egy integrált intézményben. Renegát gondolat: talán nen. közművelődési igazgató- helyettest kellene alkalmazni az integrált intézményekben, hanem pedagógiai igazgató- helyettest. Pedagógusszemlélc- tet kell párosítani (mert ön­magában ez kevés lenne) egy közművelődési funkciókat is ellátó intézmény vezetéséhez. Az oktatásmódszertan szűk zártsága miatt érthetően ma­napság sokkal konvencionáli­sabb egy pedagógus, mint egy népmfivelő. Mert itt van példának Nagykovácsi. Ez még csak forma, ahogy Peter Brook mondja: üres tér, de sétáljon végig rajt egy alkotó és kész a csoda, a művészet, az ész diadala. Kriszt György Politikai könyvek Algéria hármas forradalma nagyon sok áldozatot hoztak, hiszen a franciák nehezen mondtak le a 132 éves gyar­mati hatalmukról, arról, hogy ez a természeti kincsekben (főleg olajban) gazdag ország független legyen. A független Algéria botla- dozásaival, a hatalmi harc kö­rülményeivel, a különböző mozgalmak és szervezetek egy­más elleni áskálódásaival is megismertet a szerző, hiszen azok, akik a felszabadító há­borúban egyetértettek, a hata­lom megszerzése után egymás ellen fordultak, s ez egyálta­lán nem használt a fiatal köz­társaságnak. Végül Huari Bu­medien ezredes szerezte meg a hatalmat, az ő irányítása alatt indult meg az iparosítás, az általános fejlődés, az ő ne­ve fémjelezte az új Algériát, amely nagy tekintélyt vívott ki magának a nemzetközi po­litikában, különösen az el nem kötelezett országok mozgalmá­ban. Ennek ellenére hosszú harcot kellett vívnia a nem­zetközi porondon, hogy elis­mertesse magát, kilépjen az elszigeteltségből. Saját hagyományokon A szerző ismerteti Algéria hármas forradalmát, az ipa­rit, a mezőgazdaságit és a kul­turálist. Ismerősen csengenek ezek a szavak, amelyek a szo­cialista építésre is jellemzőek. Ha nem is az európai szocia­lista országok útját járta végig, de Bumedien jól egyeztette össze a szocia­lizmus eszméit és az iszlám vallást, amely nem lehetett akadálya, hogy Algériában olyan gazdasági fejlődés men­jen végbe, amely sókban em­lékeztet a szocialista országo­kéra. Az iparban államosítot­tak sok nagyüzemet, a mező- gazdaságban szövetkezeteket, állami gazdaságokat hoztuk létre, megteremtették a felté­teleit egy agrárreformnak, amelynek célja végső soron szocialista falvak létrehozása volt. Bumedien szavait idézve, a szocialista falu nem egysze­rűen lakóhely, hanem az új társadalom élő magja, ahol a kizsákmányolás minden for­mája eltűnik. S végül sikerül megnyerniük a kulturális forradalmat is. Ez azért is nagy dolog, mert a gyarmatosítási politika tagad­ja a gyarmatosított nép kultú­ráját. Holott az algériaiak is bebizonyították, képesek önál­lóan. saját hagyományaikra tá­maszkodva besorolni a népek táborába, s saját kultúrájuk­kal hozzájárulni az egyetemes kultúrához. Lengyel István bemutatja a mai Algériát, a Bumedien utá­ni változásokat, az FLN sze­repét, amely a fegyveres fel­szabadító háborúban meghatá­rozó volt, s amely ma is fon­tos szerepet tölt be az ország életében. Tanulmányozza a szerző az algériai szocializ­must, amelynek vannak eltérő formái és viszonyai a klasz- szikus szocializmustól, de min­denesetre antiimperialista, s jó kapcsolatokra törekszik a Szov­jetunióval, a többi szocialista országgal, így hazánkkal is je­lentős a gazdasági, műszaki, kulturális kapcsolata. Pontos és tiszta kép Befejezésül a szerző idézi Szádek Háddzsercszt, az Algé­riai Szocialista Élcsapat Párt első titkárának szavait, ame­lyek szerint: A tények tanúsít­ják, hogy ez a nemzeti demok­ratikus forradalom, amely el­utasítja a burzsoá demokrati­kus megoldásokat, valóban rá­lépett a szocialista perspektí­vája, nem kapitalista útra. Már csak ezért is érdemes ta­nulmányozni Lengyel István könyvét, amelyből pontos és tiszta képet kapunk ennek az észak-afrikai baráti országnak életéről. A szöveget térképek, és bő jegyzetek teszik még tel­jesebbé. Gáli Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom