Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-22 / 196. szám

1982. AUGUSZTUS 22., VASÁRNAP xMl op Mai töprengések KI MIBEN ÉRDEKELT? K ilyukadt a villanyboj­ler. Szakember jő, egyetlen pillantást vet a csöpögő alkalmatosságra, s közli, cserélni kell. A tu­lajdonos fájó szívvel hall­gatja, hogy nincs ember, aki a tartály javításával bajlódna, elhiszi — ml mást tehetne —, hogy csakis az új megvásárlásá­val oldódik meg a gondja. Zökkenő nélkül megy min­den a maga útján. A szak­ember ezúttal készséges, az ígért időben érkezik, s azonnal munkához lát. Ar­tistaként egyensúlyoz a kád szélén, egymaga le­emeli a régit, felteszi az újat. Már csupán a szerel­vények visszahelyezése ma­rad. Igenám, de az új boj­ler valamivel rövidebb a réginél. A szerelő minden­féle csövek között válogat, és cifrán káromkodik, mert egyre-másra selejtes darab kerül a kezébe. Mondja a magáét, hogy ha ő így dol­gozna, a hideg vízre valót sem keresné meg. Bezzeg, aki ilyen pocsék teljesít­ményért is felveheti a fi­zetését, meg aki elfogadta, meg aki eladta ... Tudja uram, az érdekeltségük, az hiányzik! A diskurzusból pontosan megérti, hogy némi borra­valóval illik megtoldani a végösszeget, nehogy a mes­ter érdekeltségét sértse. Lelkiismerete nyugodt, vég­tére is a szerelő abbéli meggyőződését erősítette, hogy a jó munka elnyeri jutalmát. Aztán töprengeni kezd. Mi másról, ha nem az érdekeltségről. Az újabb időben oly divatossá vált szavunk jelentéséről. Arról, hogy korábban beértük az egyéni, a csoport meg a társadalmi érdekkel, meg­jegyeztük, hogy milyen alá- és fölérendeltségi vi­szony van köztük. És ha emlékezete nem csal, eb­ben semmi nem változott. Abban sem, hogy minde­nütt törekszünk a teljesít­mény szerinti bérezésre. Éppenséggel az fejezi ki a dolgozó érdekeltségét. Hát akkor miért érzi mégis fa­ramucinak a helyzetét? Mi az, hogy a munkás, a mérnök, az orvos nem ér­dekelt a tisztességes mun­kában? Már hogyne volna érdekelt, hiszen a rossz, a lelkiismeretlen munka mindannyiunknak kárára van. Mindjárt eszébe jut néhány hallomásból ismert példa: nagy nehezen meg­szerzett külpiacon romlott a hitelünk, mert a kiszállí­tott gép nem működött. Kínlódtak vele hetekig az üzembeállítók. Mert vala­ki, mert valakik hanyagul dolgoztak idehaza. Mennyi­re rúghat a veszteség? Az azonnal mérhető — a javí­tás ellenértéke — és a hosszabb távon érzékelhető —, a hiba miatt elvesző rendelések. Azok a hibát elkövető valakik fizetést kaptak, bizonyosan a hi­bátlan munkáért járó ősz- szeget. A fizetésért elegen­dő volna tessék-lássék mó­don dolgozni? Az elemi tisztesség mást követel. Elítéljük az ügyeskedő­ket, a harácsolókat, a lógó­sokat, de hozzájuk hason­lóan kárt okoz az is, aki rosszul dolgozik. Vagy ha­nyagságból, vagy mert nem tudja a szakmáját. A vég­eredményt illetően egyre- megy. Nos, történetünk szerep­lőjét emiatt ingerli az ér­dekeltség hangsúlyos fel­említése. Mert valamiféle mentség, magyarázat rejlik az „érdekeltség hiányá­ban”. Nevezetesen az, hogy csak valami plusz jutta­tásért illik jól dolgozni. Mi­féle torz szemlélet ez, hová vezetne, ha meghatározójá­vá válna munkánknak? Pél­dának okáért a buszvezető menetközben latolgatná, hogy az adott pillanatban, milyen az érdekeltsége. Képtelen gondolat. Vagy az orvos aszerint válogatná meg betegeit, hogy melyik betegség gyógyításában ta­lálja meg jobban a számí­tását Vagy a pedagógus nem veszkődne nehezebb fölfogású tanítványaival, mert ők rabolják az idejét. V alójában abban va­gyunk mindannyian érdekeltek, hogy ki-ki ké­pességei javát nyújtsa. A fizetéséért is. És a plusz nem egyszerűen a tisztes­séges munkáért, hanem a többlet teljesítményért jár. Pluszt várni a kötelesség teljesítéséért, fizetést a kö­telezőnél kevesebbért — ennek nincs köze az érde­keltséghez. Ezt magyarul egészen másként nevezik. Maros Dénes Csönd volt a víkendházakban Kötelék kegyetlen éjszakája Csöndes nyári éjszaka volt, június 12-én, amit a Tár­nok és Sóskút községet összekötő út környékén hosszan felvert két 17 éves fiú kétségbeesett jajveszékelése. Egy ugyancsak fiatalokból álló, négytagú társaság megtá­madta, félórán keresztül brutálisan ütlegelte, majd ki­rabolta a két ifjút. És ami ugyancsak hozzátartozik a történethez: a környékbeli víkendházakban (szombat éj­szaka volt) többen tartózkodtak, köztük felnőtt férfiak is. Hallották a jajkiáltásokat, de csak akkor mentek a helyszínre, amikor a támadók már otthagyták az eszmé­letlenségig összevert, vérző áldozataikat. Elcsattant egy pofon Pergessük vissza az esemé­nyeket néhány hónappal. Mi történt azon az éjszakán? Dél­után ballagási ünnepség volt a tárnoki általános' iskolában, ahol a tanévzárás örömére es­te discót is rendeztek. A kör­nyék fiatalsága ezen a mulat­ságon szórakozott. Róka And­rás 22 éves, és Mójzer János 18 éves betanított munkás a fiatalkorú Sz. R. társaságában pedig a helyi presszóban sörö­zött. Tekintélyes mennyiségű italt fogyasztottak: 10 üveg sört ott helyben megittak, majd további 10 üveggel vásároltak. Ekkor már a fiatalkorú L. J. is csatlakozott hozzájuk. Ilyen előzmények után men­tek az iskolához, hogy kívül­ről hallgassák a zenét. Az épü­let előtti pádon kis társaság üldögélt. Mójzer János így szólt Róka Andráshoz: Roki, az egyik srác meg akar téged ver­ni! Roki. nem sokat gondolko­zott, hanem nyitott tenyérrel akkora pofont adott a kivá­lasztott fiúnak, hogy annak le­repült a szemüvege. A pádon ülők közül erre valaki egy sö­rösüveget hajított a támadók felé. Követték az úton A verekedés nem folytató­dott, a pádon ülő fiatalok — a mulatság egyik felnőtt tagjá­nak személygépkocsijával — rövidesen eltávoztak. Nem sokkal később Roki és barátai is elindultak, előbb kerékpáron, majd járművei­ket az út szélén hagyva az Érd felé haladó autóbuszon folytat­ták útjukat. A buszról leszáll- va a Tárnok és Sóskút közsé­get összekötő úton követtek egy négytagú társaságot, akik azon az estén az iskolai discó- ban szórakoztak. Egyikük sem tartozott a ko­rábbi incidens résztvevői közé, de Rokiéknak. ez úgy látszik, teljesen mindegy volt. A tár­saság két lány tagja, felismer­ve a helyzetet, futásnak eredt, az egyik közeli víkendházban kért és kapott menedéket, Ró- káák ezután brutálisan ütle­gelni, rugdosni kezdték a két fiatalembert, akik nem is vé­dekeztek, hanem könyörgésre fogták a dolgot. Az „erős” fiúk azonban ettől sem csillapodtak, hanem tovább rugdosták föl­dön fekvő áldozataikat, fejüket egymásnak ütötték, majd saját tornacipőjükkel verték az ar­cukat. Az arra haladó autósok nem vehették észre a támadókat, akik a bokrok közé hurcolták áldozataikat, viszont a kör­nyékbeli víkendházakban hal­lották és később idézték is a mintegy félóráig tartó ütlege­lést kísérő kiabálást. Hármat számolok Így például hallották azt is, amint Róka András azt paran­csolta az egyik fiúnak: Csó­kold meg mind a két lábamat! A másikat meg így utasította: Mire hármat számolok, vedd le a nadrágodat! A verés súlyos­sága felől sem lehetett kétség, hiszen egyik társa végül ezt kiabálta Róka Andrásnak: Agyon ne üsd Roki! Nézd meg, él-e még? A banda elvette a két össze­vert fiú mintegy kétezer forint értékű ékszereit (melyeket a házkutatás során Róka András lakásában megtaláltak), majd továbbálltak. otthagyva eszmé­letlenségig összevert áldozatai­kat. A környékről csak ezután mentek oda megnézni, hogy mi történt, majd azonnal értesí­tették a mentőket, akik súlyos zúzódásokkal és agyrázkódás­sal szállították kórházba a két fiút. A Budai Járási Rendőrkapi­tányság nyomozói huszonnégy órán belül elfogták a tettese­ket. Útonálló és szadisztikus jelleggel elkövetett bűncselek­mény miatt — Magyarorszá­gon ez ritkán fordul elő — a banda tagjai előzetes letartóz­tatásban várják a nyomozás befejezését. Gál Judit Csatlakoztak a szervezethez Kftkinccsé válhat Megalakult a Magyar Tej- gazdasági Nemzeti Bizottság, s az új szervezet belépett a Nemzetközi Tejgazdasági Szö­vetség tagjainak sorába. A szövetség 30 ország — közöt­tük öt szocialista ország —, tejipari szakembereit tömörí­ti, s különféle rendezvényein, kiadványaiban a tagok közre­adják legújabb kutatási ered­ményeiket, technológiai fej­lesztéseik tapasztalatait. Ezzel a párhuzamos kutatások egy része elkerülhető, s a tejgaz­dasággal kapcsolatos szellemi alkotások széles körben köz­kinccsé válhatnak. A szervezethez, csatlakozás­nak különösen azokban a té­mákban van jelentősége, ame­lyekben a hazai tudományos háttér szerényebb, a többi kö­zött az energiagazdálkodással, a szennyvízhasznosítással és a tehenek tőgygyulladása elleni védekezéssel kapcsolatos ku­tatások tartoznak ide. Néhány tárnában viszont a hazai fej­lesztések járnak élen más or- szágoikhoz képest, ezek doku­mentációját a magyar szakem­berek adják közre. Ilyen pél­dául a krémsajtgyártás és a vajelőállítás technológiája. Elhatároztuk: ma nem szólalunk meg magyarul. Iz­galmasnak tűnt, hogy külföldi turistaként járhatunk a Dunakanyarban. Milydn a vendéglátás a hét elején, egy nem zsúfolt hétköznapon — viszont még az idegenfor­galmi szezon kellős közepén? Lógott az eső lába, s így bús homályba veszett a pompás kilátás, amikor a visegrádi hajóállomás közelé­ben landolva, futni kezdtünk a Vár étterem felé. Nem csupán a hirtelen nagy cseppekben meginduló égi áldás elől. Éppen két óra volt, korgott a gyomrunk is. Egyet ötnek? Találtunk egy üres asztalt. Igaz, hogy az ötödik széket magunknak kellett fölhajta­nunk és az abroszt is éktelen foltok tarkították. Nem gon­doltuk, hogy ez még csak a kezdet. Újdonsült barátaink, akik először látogattak magyar föld­re, természetesen dunai ha­lászlét kívántak. Volt is... az étlapon. De, erről később. Előbb az italokról. Tizenöt percnyi várakozás után ért hozzánk a pincér. — Cola van? „Nincs” Jaffa? „Nincs.” Márka? „Nincs.” Tü­relmetlenül: Milyen üdítőt kaphatunk? „Körteiét és ás vány vizet.” Hideg? „Hát?!’ Jég van? „Nincs.” Sör? „Igen.’ Gazduház az üdülőövezetben Történet a csirkepaprikásról Tíz év előtti fényképet né­zegetek, és megpróbálom azo­nosítani a tájat. A képzelet­beli nagyításra kivetítem a jól ismert épületeket, és meg­jelenik az üdülőövezet: o Sziget-sor meg a Duna-sor, Dunavarsányban. Egy évtizede errefelé még csak kezdték építeni az utób­bi időben gomba módra elsza­porodott víkendtanyákat. Az alapozás még jóformán indult, de azért már mutatkoztak a különbségek, hogy géppel ke­verik-e a betont vagy csak kézi erővel? Kastélynak is beillő emeletes házat tervez­nek vagy egyszintes szeré­nyebbet? Szárnyaló fantázia Építkeznek fából, tég­lából, terméskőből, farost­lemezből, palából és a tervezői elképzelések mel­lett rendszerint a tulajdonos fantáziája is érvényesül. Mo­zaiklapos berakások a hom­lokzaton, több színűre mázolt kerítés, tornyok és cirádák, plpesi-tetők, itt a Duna part­ján. Szemet nyugtató látvány közöttük az egyetlen gazdaház, éppen a jegenyesor kezdetén. Fehérre meszelt, földszintes, hosszú (pület és körülötte 200 négyszögöles telek. Minden évszakban nyíló virágok, most éppen a rózsa meg a kardvi­rág uralja a terepet. Az apró szirmú lilásrózsaszín török­szegfű már kiszorult a keríté­sen, de hát mindegy, hogy kí­vül vagy belül illatozik. Szép az mindenképpen. A tulajdonos nagyon jól ki­használja a 200 négyszögölet, az már bizonyos. Hátul elke­rítve a disznóólak, közelében csirkék kapirgálnak és szaba­don sétálgat néhány birka. Konyhakert is van, igaz, hogy nem nagy, de megterem ben­ne minden zöldség, ami egy jó ebédhez szükséges. Vásárlási szándékkal kere­sem Pálóczi Imrénét, a házi­asszonyt, mert hallottam, hogy kilósak már a csirkék, és vá­sárolhatnak is belőlük az üdü­lők. Az pedig nagy szó erre­felé, ahol fél óra járásra esik a legközelebbi üzlet, de tőke­húst és baromfit ott sem mér­nek, legfeljebb felvágottfélét. A kereskedelemmel foglal­kozók és a leendő kiskereske­dők, úgy látszik, még nem is­merték fel, hogy érdemes len­ne boltot nyitni itt, a strando­lástól, csónakázástól mindig jó étvágyú üdülők között. Üzlet kellene Pálóczi Imréné fürdőruhás, karcsú asszony, kicsit szabad­kozva fogad: — Saját szükségletünkre van itt minden, de hát már nagyon hozzánk szoktak az üdülők. Érthető is persze, ha egyszer nincs más. Azután megegyezünk, hogy választhatok a csipogó vörös­barna csirkék közül egy ked- vemrevalót, amiből holnap paprikás lesz, meg becsinált- leves az aprólékjából. Hát a zöldség? Pálócziné ajándékba adja hozzá az óriá­sira nőtt gyönyörű karalábét, a kicsit kajla sárgarépát (nem jutott idő egyelni) meg a zellerlevelet. A perezse- lyemmel az idén nem volt szerencséje, egy szál sem ter­mett. Miután nyélbe ütöttük a vá­sárt, még egy kis beszélgetés­re is jut idő. Elmondja, hogy sertésgondoző a Petőfi Tsz- ben, ahol a férje is dolgozik. A nagy fiuk már szakmát ta­nult, a kicsi még általános is­kolás. Tizenkét éve laknak a Du- na-sori gazdaházban, ami elő­ször szolgálati lakás volt, de most már a saját birtokuk. Egy dolog még hátravan. A háziasszony megkérdezi, hogy elvágja-e a csirke nyakát. Az üdülők rendszerint megkérik, mert ugye nem szoktak hoz­zá, hogy élve vásárolják. Én is megkérem, és nylon­zacskóba csomagolva rakom a szatyromba a holnapi ebédnek- valót. Egy kis változatosság Közben Pálóczi Imre is megérkezik gépkocsival. Már hallottam róla, hogy a két éve vásárolt autóba kerülnek majd takarók a birkák szőréből. Mindennek megvan itt a he­lye. Dicsérem a házat, milyen szép itt a víkendtanyák kö­zött, de kiderül, hogy átépí­tést terveznek. Másmilyet sze­retnének, olyasformát, mint amilyenek körülöttük emel­kednek. Másnap paprikás csirkét ebé­delünk — kellemes változatos­ság a konzervek után. De azért egy üzlet is jó lenne már a környéken. G. J. Nem cserélte le a pincér a koszos abroszt, nem vitte el az előttünk ülőktől visszama­radt használt poharakat... és egyetlen étlapot hozott — ötünknek. Csak csalamádé Az ásványvíz és a körteié szinte ihatatlanul meleg, sör­ből csak barna volt. Az -étellel sem jártunk jobban. A pincér meglepődött, amikor halászlét kértünk. „Halászlé? Az elfo­gyott.” Itt — az étlap szerint — van! — Nincs! — emelte föl a hangját. Sorolta, ami van. Végül is azért megállapod­tunk: hozza hát azt a bizonyos három adag kalocsai módra ké­szített húst és két parasztost. És salátát, például uborkát. „Nincs.” Paradicsomot. „Nincs.” Paprikát. „Nincs.” Kovászos uborkát. „Nincs. Csak csalamádé van.” Nyár Az első osztály ne legyen osztályon aluli Visegrádi kalandok a Várban derekán egy első osztályú ét­teremben, tavalyi savanyú­ság? Pincérünk el, s szó ami szó, igen gyorsan visszatért. Mind­három kalocsais tányér aljá­ról csöpögött a paradicsom­szósz — felszolgálóját nem za­varta, csak bennünket. A pa­rasztos húsok ehetetlenül kö­vérnek bizonyultak. Se ejió, se szappan Azon már nem csodálkoz­tunk, hogy se só, se paprika, se fogpiszkáló nem volt az asz­talon. Azon sem, hogy a mel­lékhelyiségben egyetlen ajtót nem lehetett belülről becsuk­ni..., se papír ...., se papír­törölköző ..., se szappan ... Viszont a két forintot ki kel­lett fizetni. Amikor a számlát kértük, • fizetőpincér őszintén elálmél- kodott, megtudván: nem kap­tunk salátát. S azon is, hogy kollégája nem szólt, amiért csak barna sör van. Történt mindez augusztus 17-én egy első osztályba sorolt, valójában osztályon aluli ki- [ szolgálású nyári, kedvelt „ven­déglátó” helyen. I Dodó Györgyi Szelíd és jól betanítható Hazánkban egyedül a Szilvásváradi Állami Gazdaságban tenyésztenek lipicai lovakat. Tervszerű tenyésztői munkával fejlesztik az állományt, amely jelenleg 230 lóból áll. A díjlo­vaglásban cs fogathajtásban kiváló teljesítményt nyújtó lipicai lovakat a nyugat-európai országokban is előszeretettel vásá­rolják.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom