Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-20 / 195. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK A hernádi tapasztalatcsere résztvevői: Kovács László, Fetter Gyula, Antal Imre, dr, dr. Fodor István, Matula Pál Vámos Marietta, Turcsek Ferenc, Választási nagygyűlés előtt 1980-ban, a Nagykőrösi Konzervgyárban. Középem Gyenes András, a város képviselője Dr. Vámos Marietta, Matula Pál Társadalmi párbeszéd Legfőbb államhatalmi, törvényhozó testületünk, az országgyűlés hivatott arra, hogy megvitassa az ország életének és fejlődésének legfontosabb kérdéseit, meghatározza ennek a fejlődésnek irányát, törvényt alkosson az állampolgárok jogairól és kötelességéről, szocialista társadalmunk rendjéről és intézményeiről. Hivatott arra, hogy megszabja a kormányzás tevékenységének legfontosabb motívumait — és feltételeit —, s hogy ellenőrizze is a kormány, illetve az egész államszervezet munkáját. Ott ülni hát a Parlamentben s részt venni mindezekben, leírhatatlan felelősség, ugyanakkor talán a legtiszteletreméltóbb dolog. Amikor két esztendővel ezelőtt Pest megye 670 ezer 969 választópolgárának soraiban szavazatunkkal úgy döntöttünk, hogy odaküldjük jelöltünket, képviseljen minket öt esztendeig az ország házában — erre is gondoltunk. Azóta alkalmunk adódott néhányszor, hogy megbizonyosodjunk, a megye huszonkilenc képviselője miként tett — és tesz — eleget ennek a megbízásnak. Magam is részt vettem jó néhányszor választási gyűlésen annak Idején, hallottam a választók és jelöltek párbeszédét. Az utóbbi két esztendőben aztán fültanúja lehettem e párbeszédek folytatásának a képviselői fogadóórákon, s mondhatom: kölcsönös a megelégedés. A képviselők számára feladataik megoldásában erős támasza az, hogy a választópolgárok messzemenően méltányolják erőfeszítéseiket, elismerően szólnak eredményeikről. Ám talán még ennél is többet jelent az, hogy hazánkban kiegyensúlyozott belpolitikai helyzetben folyhat ez a tevékenység, a legerősebb támasz a szilárd munkáshatalom, a nemzet — szocialista alapokon nyugvó — egysége. Ha mérleget kellene készíteni a választások óta eltelt időről, az egyenleg biztató lenne. Az országgyűlés különböző testületéiben a huszonkilencből tizenhat képviselőnk tölt be egy-egy tisztséget, illetve tagja egy-egy szakbizottságnak. (Antal Imre, dr. Baráth Endre, Bánáti Gézáné, dr. Cselőtei László, Cservenka Ferencné, Győré Sándor, S. Hegedűs László, Kovács Istvánná, Kovács László, Matula Pál, dr. Mondok Pál, dr. Novák Béla, Réger Antal, Tausz János, dr. Varga János, dr. Vámos Marietta). E tizenhat képviselő vállal — talán társainál is nagyobb — részt a törvények előkészítésében; szavuk akár döntő is lehet bizonyos kérdésekben. Általuk mi magunk vagyunk a törvényalkotók. Amikor ők valamelyik bizottságban véleményt mondanak, akkor is mi szólunk. S amikor évente négyszer elfoglalják helyeiket az ülésterem soraiban, akkor mi magunk vagyunk jelen a közéleti demokrácia legmagasabb magyar fórumán. Hogyan lehetséges ez? Ügy, hogy képviselőink az ülésszakok közötti időkben igyekszenek szinte maradéktalanul megtudni mindent rólunk, ügyeinkről-bajainkról. vágyainkról és lehetőségeinkről. Ismernek bennünket. Csak így képesek arra, hogy helyettünk szóljanak. Szószólók tehát ők, ám kettős értelemben. Egyfelől viszik a mi akaratunkat a törvényhozásba, másfelől hozzák a döntésről az információkat, amelyekből megtudhatjuk, az immár közössé lett akaratból ránk milyen kötelezettségek várnak. A képviselők ismernek bennünket. Ahhoz azonban, hogy ez így legyen, nagyon sokat és sokszor kell áldozniuk idejükből, hiszen leginkább szabad óráikat használják fel a tájékozódásra. Legutóbb egy ilyen napon találkoztunk a megye parlamenti képviselőinek egy csoportjával Hernádon, a Márcids 15 Tsz-ben. A vendéglátó ezúttal dr. Fodor István volt, a szövetkezet állattenyésztési főágazatvezetője (15. vk), a vendégek pedig: Antal Imre, a Mezőgép érdi gyárának igazgatója (19. vk.). Fetter Gyula, a PEMÜ főművezetője (23. vk.), Kovács László, a DKV szakmunkása (20. vk.), Matula Pál, a KGYV tápiószelei gyárának üzemvezetője (6. vk.), Turcsek Ferenc, az albert- irsai Micsurin Tsz ágazatvezetője (8. vk.) és dr. Vámos Marietta tóalmás! körzeti orvos (5. vk.). Ezeken a hasábokon megpróbáljuk érzékeltetni mi minden foglalkoztatja képviselőinket egy ilyen találkozón olyan óráikban, amikor csak beszélgetnek, amikor csupán feltöltődnek újabb erőpróbák előtt. Mégis nekik mondanak — Te, Pistám, nem tudnál megvenni hétszáz tojótyúkot? — toppan be Turcsek Ferenc dr. Fodor István tenyérnyi irodájába. — Mennyit? — néz döbbenten a kérdezett. — Hétszázat. Az a helyzet, hogy útközben találkoztam az egyik kis- tenyésztőmmel, aki házal az állománnyal, nem tud tőle egyelőre megszabadulni. Csak segíteni akarok neki... Egymásra tekingetünk mindahá- nyan, akik ott vagyunk. Mi megvennénk, mondjuk, kettőt-kettőt fejenként. Ez rendben is volna. De mit csináljon a gazda a többi hatszáznyolcvannal? A dolog azóta — gondolom — megoldódott. A kistenyésztő vevőre talált (ha másra nem, hát sikerült talán jobb belátásra bírni szerződött partnerét), a képviselő is megnyugodott. Valamin azonban érdemes tovább gondolkodni. Nevezetesen azon, hogy napjaink (tudjuk, milyen!) világában honnan van eny- nyi energia Turcsek Ferencben és valamennyi képviselőtársában, vállára venni az egyes emberek, kisebb- nagyobb közösségek gondjait a sajátjai mellé? Meg is kockáztattam a kérdést, ott helyben. Szinte kórusban jött a felelet: Es a bizalom? Az a tudat, hogy százak és ezrek számítanak ránk? Hogy hisznek bennünk? Ez nagy erőt ad. Aztán tréfára fordítják a szót. Ezúttal nem arról beszélnek, mi mindenben sikerült közbenjárniuk választókerületük érdekében — éppen a fentebb említett bizalom, illetve felelősségteljes megbízatás jegyében —, hanem arról, hogy néha nekik mondanak köszönetét azért is, ami nélkülük intéződött el. DR. FODOR ISTVÁN: — Alighogy megkaptam a megbízólevelem, fölkeresett egy asszony. Azt mondja: Fodor úr, magát most megválasztottuk valaminek, tán még a tanácsnak is tagja lett, nézzen már utána, miért nem nyitják ki újra ezt a mi kis boltunkat? Felhívtam az áfészt, közölték, hétfőn nyitnak, végre találtak helyettest a beteg boltvezető helyett. Hát ennyi volt. Hétfőn már délután itt voltak többen is, elismerően szorongatták a kezemet, én meg váltig mondogattam, ne nekem köszönjék, én semmit se tettem. Nem hitték. DR. VÁMOS MARIETTA: — Itt van az egyszeri iskola ügye: jöttek hozzám, segítsek, mert már mióta megrendelték a falelemeket, a kazánokat, miegyebet, de még választ se kaptak, így sose lesz iskolaátadás, pedig nagyon kell a tanterem. Fogtam hát az általuk írt leveleket, mentem a címre. Ott aztán felvilágosítottak, hogy nem ők az illetékesek, hozzájuk rossz helyre érkezett a megrendelés, továbbították az érdekelt cégekhez, kérdezősködjem azoknál. Megtettem. Akkor már úton volt a község vezetőihez a válaszlevél,' rövid időn belül a szállítmány köszönetét Is az iskolához. Tulajdonképpen semmit se tettem képviselői minőségemben. Van viszont más, amivel kapcsolatban nagyon szeretném, ha már tényleg megköszönhetnék a választók: az utat Káka és Tóalmás között. Egy velem készített interjúban ugyanis — nem a Pest megyei Hírlapban — e nagyon óhajtott, de még sehol sem létező útról az jelent meg, hogy sikerült elintéznem. Azóta járok dr. Doszpod Béla tanácsi osztályvezető nyakára: legyen meg a* az út, ha már egyszer világgá kür- tölték (még május 12-én), hogy elkészült! FETTER GYULA: — Azt kéri a minap egy utcabeli, intézzem már el, hogy nekünk is legyen literes kőbányai sörünk! Mit lehet erre mondani anélkül, hogy felelőtlen ígéretet tenne az ember? Megkértem a fiút, járja ki előbb, hogy mindig legyen félliteres sörünk. Utána én a literest vállalom .... Harsány nevetés. Meghiszem aztl Nálunk nyáron annyi esélye sincs az állandó és bőséges sörkínálatnak, mint annak, hogy Tóalmás—Kóka forgalmát a Tejútra terelik. Az előbbi csak vicc volt, az utóbbi ügy azonban komoly, bár dr. Vámos Marietta igyekszik — a hangulathoz illően — tréfásra venni a dolgot: — A Trabant hátsó ülésén mérföldjáró gumicsizma, az kisegít engem, a sárból. Azonban jobb lenne arra az ülésre egy bankot telepíteni. Kik országos dolgokban szót emelnek Bankot persze egyáltalán nem olyan egyszerű telepíteni, kiváltképp körzeti orvosok kocsijának hátsó ülésére, még akkor sem, ha az az orvos történetesen az egykori honatyáknak késői utóda: mai parlamenti képviselő. Ami azonban pótolhatja a mindig mindenütt hiányzó forintokat, az bárhol megtalálható a megyében: önfeláldozó emberek kétkezi munkája, a társadalmi összefogás, aminek nálunk már nagy hagyományai vannak. A sáros «talc örökzöld téma gyanánt térnek vissza falugyűlésről falugyűlésre, bármelyik képviselő egész irattartónyi anyagot tudna előkotorni, ha valaki kérné, hol, mikor, melyik utca miatt volt legharapósabb hangulatában a lakosság. Ugyanaz a lakosság, amely később csákányt, lapátot fogott, hogy maga is előbbre tolja néhány lépéssel a közügy már-már sárba ragadt szekerét. Bizalmas természetű dolgok Érdekes, hogy a képviselők most mégsem ezekről a nagy össznépi megmozdulásokról beszélnek, nem ebből a körből sorolják a példákat, hanem éppen a közönyösség, az embertelen megnyilvánulások okait boncolgatják. Ami jól megy, minek arról annyit fecsegni? Azt kell inkább folyton folyvást szóba hozni, amin jócskán farigcsálhatunk, míg rendbe jön. Konkrétan: hogy van az, hogy valaki a brigádban, az utcában közösségi, a saját családjában meg már éppenséggel nem az? Nem lehet ezt összeegyeztetni a szocialista társadalom elemi erkölcseivel. No, nem általános a jelenség — mondja dr. Vámos Marietta —, de elvétve is borzasztó. Bejön a fogadóórámra a nagymama s megkérdezi, hogy-hogy nem kap ő pénzt, amiért már három hete vigyáz az unokájára (akinek kórházban van az anyja), holott a szomszéd fiatalasszonyt a tanács fizeti, mivel gondozza a szüleit. Ugye, valahol elferdültek a dolgok? S a baj nem az, hogy a tanács fizet esetenként a szülőgondozásért. Ott a baj, hogy vannak gyerekek, akik ezt csak ilyen ellenszolgáltatás fejében teszik. Ez maga az élet Az eset valóban egyedi, mégis igaza volt a képviselőnek, el kell ezen a dolgon gondolkodni. Mindenkinek. Szülőknek, iskoláknak, gyámhatóságoknak, népfrontmozgalomban tevékenykedőknek, az úttörőszövetségnek, a KISZ-nek — s a pártszervezeteknek is. Addig lépjünk, míg nem késő. Lám, az előbbi vidám hangulatból hová jutottunk? Máris csupa olyan gondolatunk támadhat, mintha talán sötéten kellene látnunk magunk körül az életet. Nem, hiszen nem sötét. Ez az élet. A maga fényeivel, árnyoldalaival, bonyodalmaival, ütéssel és simogatással. Sokszínű. Éppen ezt a sokszínűséget kell látniuk a képviselőknek ahhoz, hogy országos dolgokban felelősségei szót emeljenek. A hétköznapi élet Ismeretében tudják eldönteni szűkebb pátriájukban is, jogos-e a kérelme annak, aki hozzájuk fordul, legyen az egyén vagy egy egész közösség. Ha Kovács László például nem tudná, milyen az ingázók, a Százhalombattáról és környékéről eljárók sorsa, nem állhatna ki jó szívvel a vasúti menetrendek ügyében, nem kopogtathatna választói igazának védelmében a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban. Álljon meg egy percre Amint néztem, hogyan figyelnek • közös gazdaság vendégei a baromfi- keltetőben Csepregi György üzemvezetőre, aki készséggel és hozzáértően magyarázott, tapasztaltam, milyen közvetlenül tudtak szólni az akkor először látott hernádi dolgozókhoz, miként érdeklődnek a munkájuk iránt, eszembe jutott a történet, amit Matula Pál mesélt. — Fogadóórát tartottam a kerületem egyik községében — kezdte —, már elég régen volt, vadonatúj képviselőkoromban. Mentem a tanácsháza felé, láttam, hogy vagy harminc ember áll a bejárat előtt, s szinte egy ütemre felém fordul, ar/lint közelebb értem. Jó ég, mind rám várnak? Vagy be se akarnak engedni? Néhány óra múlva — túl a kérdések-válaszok özönén —, bevallom, kissé fáradtan szedtem a lábam, amikor egy idős anyóka szólított meg. Fiam — azt mondja —, álljon meg egy percre, magát várom már mióta. En még életemben nem láttam eleven képviselőt, pedig mögöttem van jó pár évtized. Olyan képviselőről meg. aki a szegények pártján van. még nem is hallottam. Magáról ezt mondják a népek, engedje meg, hogy megcsókoljam. Hát én megengedtem... Az oldalt irta: BÁLINT IBOLYA
