Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-19 / 194. szám
•• Ünnepségek, uvotúsek Gazdag alkotmáíviapi program Gazdag alkotmánynapi program várja az ünnep résztvevőit a városban és á járásban a hét végén. Nemcsak ünnepségek, hanem a három napra elosztott kulturális események s új létesítmények avatása teszi emlékezetessé augusztus 20-át. Új kenyér Gödöllőn 19-én, csütörtökön délután ötkor kezdődik a városi ünnepély, amit ezúttal nem a kastélyparkban, hanem a művelődési központban tartanak, a belső udvaron. Az ünnepi beszédet Ritecz György, a városi tanács elnöke mondja, majd a karepestarcsai Szilas- menti, a bagi Petőfi és a vác- szentlászlói Zöldmező termelő- szövetkezet képviselőd jelképesen átnyújtják az idei búzából őrölt lisztből sütött kenyeret. Még ezelőtt, délután lejátsz- szák a kispályás labdarúgótorna döntőit, s a legjobbak az ünnepségen kapják meg a díjaAgrártudoményi Egyetem Az Agrártudományi Egyetem eddig is igen szerteágazó szovjet kapcsolatai új színnel bővültek ebben a hónapban: megérkezett és megkezdte programját a Moszkvai Hid- romelioráció.s Intézet csere- gyakorlatos hallgatói csoportja. Ezzel egy olyan újabb fontos ágazata is sorra került a mezőgazdaságnak, amelynek terén eddig nem volt alkalma az egyetemnek nemzetközi kapcsolat kiépítésére. A nyolc diákból és két kísérő tanárból álló csoport a mezőgazdaság-tudományi kar vendégeként három hetet tölt Magyarországon. A két intézmény rektora által az elmúlt évben aláírt szerződés mindkét félnek igen előnyös, mivel nemzetközi pénzmozgás nélkül kerülhet sor a hallgatók és tanáraik kölcsönös utaztatására. Az itt-tartózkodás java részét természetesen a szakmai program tölti ki, elsősorban az őket leginkább érdeklő növénytermesztés, öntözés, talajjavítás, vízgépészet terén jó eredményeket felmutató gazdaságok, intézmények meglátogatásával. Emellett fizikai munkát is végeznek az egyetem különböző tanszékeinek kísérleti terein. Az időjárással teljes mértékben elégedettek, sőt talán túlságosan is — derült ki, amikor meglátogattuk őket. A ropogós pirosra sült Vlagyimir Ribkin vezető oktató s a hallkát. A nagygyűlés után Járd ki lábam, járd ki most címmel a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola táncegyüttese szórakoztatja a vendégeket. Autósok napja Több eseményre hívja a közönséget a művelődési központ.: 20-án reggel 8 órakor kezdődik az a kiállítás, amelyre friss kenyeret, kalácsot, péksüteményt hoz György László túrái sütőmester. Délelőtt tíztől a gyerekeket szórakoztatja a Kender- kóc együttes. Másnap, 21-én autós-motoros napot rendeznek a III-as számú AFIT nemrégiben átadott gödöllői üzemében. Ennek szervezésében az otthont adó vállalatcin kívül részt vesz a művelődési közpo-nt, a Magyar Autóklub gödöllői csoportja s a helybeli autós-motoros iskola. A rendezvény érdekessége, hogy több kategóriában rendeznek versenyt, balesetmentes, zárt pályán az amagatók is szerszámmal a kézben fürdőruhában szorgoskodtak. Kukorica-műtrágyázási kísérletet készítettek elő Gödöllő egyik legmagasabb pontján, ahonnét, mint mondták, nem győznek gyönyörködni a napsütéses panorámában. A munka nehéz, ügyesen kell megszervezni, mert a többségben levő lányoknak a szorgalmukat kell ráadásnak adni, hogy lépést tartsanak a négy fiúval. Az elnőiesedés náluk ezen a pályán is egyre általánosabb. Kissé hitetlen- kedve hallgatták, hogy a magyar agráregyetemeken csak minden negyedik-hatodik diák lány a hallgatók közül... A szakmai teendők mellett persze jut idő kikapcsolódásra is. A művelődési holtszezon miatt sajnos zömmel a fővárosba kellett átruccanni, s alig' várják már a Balaton, környéki kirándulást is. Az országról egyébként meglepően jól tájékozottak, néhány szóból, városnévből könnyen eligazodnak a programon, sőt még ők hívják fel a vezetők figyelmét egy-két kulturális kincsünkre, hogy ki ne maradjon a programból. ha már ott ménnek el mellette. Majd valamikor jövő nyáron bizonyára lesz alkalmuk beszámolni a magyar agráros csoport látogatásáról is, amelyre a sikeres kezdetet követően remélhetőleg most már minden évben sorra kerül. Pekli József tőr autósoknak, akik kipróbálhatják ügyességüket, rátermettségüket. Látványosnak ígérkezik Maruzsi László autós kaszkadőr-bemutatója, a Forma- Easter autók körversenye, a GSC autósainak bemutatója, valamint a rádiótávirányítású autók és a crossozók színrelépése is. Aki pedig megunja az autós nyüzsgést, a Raktár utcai népművészeti kirakodóvásáron szemlélődhet s vásárolhat, amennyire a bukszája engedi. Még mindig szombat: este hétkor szabadtéri diszkó és táncverseny lesz a művelődési ház belső udvarán, nvolc órától pedig a nyári filmmúzeumi napok és a stúdiómozi sorozatban Ashby Hazatérés című filmjét vetítik. Vasárnapi ráadás az este hétkor kezdődő koncert, fellép a Jávori jazzegyüttes. Közben természetesen nyitva tartanak a kiállítások, a Gödöllő a családi fényképalbumokban és az Irka-firka, amikhez még egy bemutató társul, az Amforáé. Az utóbbi kiállítás 20-án nyílik, és 22-én zárul, délelőtt tíztől este 8-ig tekinthető meg. Előtte vásárt i.s tartanak. 17-én és 19-én délután kettőtől este hétig. Nem lesz szarénvebb az ünnep a járás községeiben sem, mindenütt ünnepségekkel, kulturális műsorokkal, sportvetélkedőkkel köszöntik az alkotmány. I. István, a honalapító ’-jrálv és az úi kenvé" ünnepét. Különösen két községben lesz emlékezetes az ünnep. SäSöde, gyógyszertár Az egyik Vácszentlászló, ahol — mint már hírül adtuk — új kenyérüzemet avat a Zöldmező Termelőszövetkezet. A környék ellátását javító, döntőrészt önerőből felépített sütödét a nagyközségi alkotmányünnepség után adják át, 20-án délelőtt. A nagygyűlés szónoka dr. Arató András, a Pest megyei pártbizottság titkára lesz. Dányban is avatás emeli az ünnep fényét, itt gyógyszertárat építettek. G. Z. Nyugdíjasok ^Jfciiés és mnnkes Nagy úton voltak a zsám- boki nyugdíjas klub tagjai: úticéljuk a Szegedi Szabadtéri Játékok, ahol Kodály Zoltán: Háry Jánosát nézték meg. Közben megismerkedtek Kecskeméttel, Öpusztaszerrel is. De nemcsak kirándulásra futja az idejükből, a klub szervezésében sokat dolgoznak falujukért. Legutóbb a múzeum udvarán fészert építettek, hogy legyen hely a gazdasági felszerelésnek. Tervük, hogy segédkeznek majd a gyerekeknek készülő KRÉSZ-park építésében is. Vendégek Moszkváké! Cseregyakorlat — munkával Szcsslfs pártfogója Nyolcvannyolc év emlékei Alig egy évtizede még mindennapos vendég volt Gödöllőn Tóth Rezső. A városi járási Juhász Gyula Könyvtárban Időzött sokat, s úgy tűnt, mintha a könyvtár külső munkatársa lenne. Agitált az olvasás, a könyvtár ügye mellett, s akivel csak beszélt, ennek fontosságáról igyekezett meggyőzni. Sokan nem is tudták róla, hogy valójában Szadán lakik. Azt pedig, hogy milyen gazdag életút áll mögötte, nem is sejthették az ismeretlenek. Ma 88 éves, s amióta magára maradt, a sza- dai szociális otthon lakója. Kassán kezdődőit Barátok, ismerősök dugták össze a fejüket, hogyan lehetne elintézni, hogy öreg napjait megfelelő körülmények között, jó ellátás mellett tölt- hesse. Így került az otthonba, ahol az egykori Vécsey-kúriát övező őspark hetvenöt idős embernek nyújt otthont öregségére. Rezső bácsi örömmel fogadja a váratlan vendégeket is: szeret emlékezni, s van is mire. Hiszen fiatalon jegyezte el magát a népműveléssel, amelynek egész életén át szolgálatára volt. Hatgyermekes családban született Kassán, 1894-ben. Első emlékei közé tartozik, amikor jelen lehetett Rákóczi hamvainak hazahozatalán. S mintha egy vaskos könyvből beszélne, úgy elevenedik meg a múlt. Közben a régi türelmetlenséggel kutat útibőröndjében, amely most az irattár szerepét tölti be. Sárguló újságok, levelek és fakuló képek kerülnek elő belőle. Mindegyiknek jelentősége van. Egy kép, 1938-ból, amikora népfőiskolásokkal a mezőgazdasági múzeumban járt. Oklevél, amely azt tanúsítja, hogy a múzeumbarátok köre budapesti csoportja Tóth Rezsőt két évtizeden át kifejtett áldozatos munkájáért tiszteletbeli örökös taggá választja. Aztán következik Szada, élete nagy szerelme. Székely-emlékérem Abban, hogy a szadai Székely-emlékek megmaradnak az utókor számára, elévülhetetlen érdemei vannak Tóth Rezsőnek. A Székely-kultusz zászlóvivője volt a községben, s mindenütt az ország határain belül, ahová csak eljutott. A múzeum létrehozásában a temetőben lévő emlékoszlop és mellszobor felállításában is közreműködött. Egy levelet mutat, amit még 1935-ben kapott Székely Bertalan lányától. Zsenitől, az apja születésének 100. évfordulójára rendezett megemlékezésre. Egy meghívóból az derül ki, hogy még 1975 áprilisában is zsűritag volt Rezső bácsi egy Székely Bertalan- emlék versenyen Nem véletlen, hogy fáradozásaiért megkapta a Székely Bertalan-em- lékérmet. Szívesen mesél arról is, hogyan dolgozott azért, hogy rangja legyen az iskolán kívüli oktatásnak is. Nehéz volt elintézni, hogy a budapesti múzeumok is bekapcsolódjanak a' járási ismeretterjesztő munkába, hogy Szadán is legyen közművelődési tábor, könyvtár, s hogy szorosabbá váljanak a könyvtárak kapcsolatai. A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1932. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK Felkészültek ez esne Megérkeztek a has:os kisgépek iegterfjók a régi és új vegeket Gödöllőn az AFIT-szerviz és a benzinkút között, a 30-as főközlekedési út mellett található a helyi áfész mezőgazdasági szakboltja. Nagy itt a forgalom, a Budapest felől érkező gépkocsik vezetői könnyen meg is találják az üzletet, s szerencsére le tudnak állni az út szélén. Hiba viszont, hogy a gyalogosoknak nincs kiépített járda és így elég rossz körülmények között juthatnak a boltig. ló kapcsolat Különösen tavasszal nagy a sürgés-forgás az üzletben, amikor a kertekben, a házak körül is beindul a vetemé- nyezés. Ezernyi vásárló szerzi itt be a gyümölcsfa-csemetéket, szőlővesszőket, cserjéket, dísznövényeket. Az épületet övező kertben folyik a növények, az ültetvények árusítása, az üzletben pedig a legkülönfélébb háztáji kisgépek, eszközök, anyagok, magvak és növényvédő szerek találnak gazdára. Igaz, hogy most részben holt szezonban vagyunk, a kertekben, gyümölcsösökben csendesen elkezdődött a betakarítás, így itt is csappant valamelyest a forgalom. — Hogyan készültek fel az őszi forgalomra? — kérdeztem Batta Endre üzletvezetőt. — Megfelelő számban rendeltünk szőlőpréseket, darálókat, hordókat és edényeket. Az őszi talajműveléshez különféle kisgépek állnak rendelkezésre — válaszolja a boltvezető. — Jó a kapcsolatunk a nagykereskedelmi vállalatokkal, így az Agroker- rel, a Hermesszel és a Vasérttel is. Megfelelő ütemben szállítanak. FóSiatskercsek Ottjártunkkal éppen a Vasért tehergépkocsija érkezett, Kifogyhatatlan a szóból, már-már nyugtatnunk kell, úgy sem tudjuk ilyen gyorsan lejegyezni. A válasza: Nem lehet az én életemről nyugodtan beszélni, hiszen a 88 év alatt annyi minden történt. Mindaz, ami éltet, csak 1945 után tudott bennem kibontakozni. Ekkor adhattam ki magamból, amit értékesnek gondoltam, s ekkor kaptam lehetőséget törekvéseim megvalósítására. Szívesen segít Nem felejtette el, hogy 1985-ben lesz Székely Bertalan születésének 150. évfordulója. Szívesen segítene is a méltó emlékezésben. Közreműködnek Szada község történetének megírásában is, s ha valami hiányzik neki, az a fiatalokkal való kapcsolat. Búcsúzáskor egy emlékét idézi, amikor 1976-ban Benda Kálmán történésszel Zsámbo- kon jártak. Benda Rákócziról tartott előadást, s a fiatalok megszámlálhatatlan kérdést tettek fel a vendégeknek. A válaszokért hálául Tóth Rezsőt a zsámboki úttörők tiszteletbeli pajtásnak választották. Az akkor 80 éves Rezső bácsi köszönetképpen annyit mondott; kár, hogy az időben már nem tartózhatom közétek. Mi is sajnálhatjuk. Csiba József amelyről húsz háti permetezőgépet rakta le. Batta Endre gyorsan átvette az árut és már folytattuk a beszélgetést. — Itt a megrendelésünk, a jövő évi fólia szállítására. Az első negyedévben 125, a másodikban 45, a harmadik negyedévben pedig 120 tekercs fóliát kap üzletünk. Viszonylag nagy mennyiség ez, hiszen egy-egy tekercsek a tömege 70—100 kilogramm. Az a tapasztalatom, hogy az emberek szívesen jönnek ebbe a boltba, mert nagyrészt kielégítik az igényeket. A jó ellátásért sok mindent megtesznek, hogy vevőiket —, a régieket és az újakat — megtartsák, megfogják. — Ügy tudom, szerződésbe vette az üzletet? — Igen. Egy hónapja vettem át a szövetkezettől a boltot. Még a kezdeti szakaszban vagyunk, s csak később derül ki, jó üzletet csináltam-e. idejében Ahogy ismerem az üzletvezetőt, gondolom, nem lesz probléma. Nézem az árukészletét, s látom, hogy már az őszi vetésű magokat is beszerezte. Így jó ez, hiszen azelőtt kell ezt megtennie minden jó kereskedőnek, mielőtt még keresik az árut. Ha ugyanis csak utólag igyekszik rendelni, akkor a készlete halmozódik, s nemcsak képletesen, hanem valóságban if vége a boltnak. A nap programja Gödöllő; 19-én, csütörtökön: Alkotmány Kupa. Kispályás labdarúgó-mérkőzés a Szabadság téri pályán, 15 órakor. Városi ünnepség a művelődési központban. Ünnepi beszédet mond: Ritecz György tanácselnök. Űj kenyér átadása — kitüntetések átadása, 17 órakor. Járd ki, lábam, járd ki most... A Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola Tánc- együttesének műsora. Művészeti vezető: Mucsi János. Közreműködik a Viola Zenekar és Balázs Eszter, 18 órakor. Vakációs klub a művelődési központban. Bemutató a klubban készült tárgyakból, rajzokból, 10 órakor. Vidám klubzáró 15 órakor. Kenyérvásár, 16 órakor. 20- án, pénteken: Friss kenyér-, kalács-, péksüteménykiállítás és -vásár a művelődési központban, 8 órától. A Kenderkóc együttes gyermekműsora, 10 órakor a művelődési központban. 21- én, szombaton: Autós-motoros sportnap a III. sz. AFIT gödöllői üzemében, 10 órakor. Szabadtéri disco és táncverseny a művelődési központ belső udvarán, 19 órakor. Ashby: Hazatérés. Amerikai film, a művelődési központban. Irka-firka, Gödöllő a családi fényképalbumokban. Fo- tó- és várostörténeti kiállítás Nyitva 10—20 óráig. Amfórakiállítás és -vásár i művelődési központ Galga-ter- mében. Vásár 19-én, csütörtökön 14—19 óráig. i Ma: Alkotmány Kupa eredmények: Ganz SzB—Állami Biztosító 10-1, Barátság—Áfész 3-1. Párosítás az augusztus 19-; döntőkre: 3—4. helyért: Állami Biztosító—Áfész I. (14 óra). 1—2. helyért: Ganz SzB— Barátság (15 óra). i Mozin» A seriff és az idegenek. Színes, szinkronizált, olasz kalandfilm, 4, 6 és 8 órakor. ir”- Ügyeletig— Állatorvosi ügyelet: Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Is-aszegen, Kerepestarcsán. Mogyoródon, Nagytarcsán, Péee- len, Szadán, Vere-segyházon 20-án, pénteken 8 órától 21- én, szombaton 8 óráig: dr. Rédling Tibor, Kerepestarcsa. Váci Mihály u. 2. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen. Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Val- kón, Vácegresen, Váckisújfa- lun, Vácszentlászlón, ' Verse- gen, Zsámbokon 20-án, pénteken 8 órától 21-én, szombaton 8 óráig: dr. Varró Imre, Túra, Dózsa György u. 2. Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mogyoródon, Nagytarcsán. Pécelen, Szadán, Veresegyházon 21-én, szombaton 8 órától 23-án, hétfőn 8 óráig- dr. Békési Béla, Pécel, Isaszegi út 24. Aszódon. Bagón, Dányban. Domonyban, Galgahévízen. Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Val| kőn, Vácegresen, Váckisújfa- lun, Vácszentlászlón, Versegen Zsámbokon 21-én, szombator 8 órától 23-án, hétfőn 8 óráig dr. Dóka József, Vácszent- lászló, Kossuth u. 3. Gödöllői és kerepestarcsai boltjainkba azonnali belépéssel felveszünk szakképzett és szakképzetlen eladókat és pénztárosokat. Jelentkezni lehet a gödöllői 20. sz. boltunkban (Gödöllő. Dózsa Gy. u. 2.) és központunkban, Vác, Beloiannisz u. 1. Vác és Környéke Élelmiszer Kisker. Vállalat. Gödöllői Városi Tanács V. B. pénzügyi, terv- és munkaügyi osztálya szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező pénzügyi főelőadót keres. Jelentkezni önéletrajzzal az osztályvezetőnél lehet. A MÉM Műszaki Intézet. Gödöllő. Tessedik S. u. 4. gépészmérnököt keres mezőgazdasági gépészeti, elsősorban automatizálással kapcsolatos fejlesztési és kutatási feladatok megoldására. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban az intézet személyzeti és munkaügyi osztályán. ISSN 0133—1937 (Gödöllőt Hirk