Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-16 / 165. szám

NAGYKŐRÖSI t^cma A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM. 165. SZÁM 1982. JÚLIUS 16., PÉNTEK Új ABC-áruház nyílik Változó fogyasztói szokások Városunk első féléves ke­reskedelmi helyzetéről a váro­si tanács vb termelés-ellátás- felügyeleti osztályán Szabó Zsófia kereskedelmi felügye­lőtől érdeklődtünk. Nem kapható — A bolti kiskereskedelmi forgalom a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva, mint­egy 20 millió forinttal növe­kedett — mondotta. — Meg­emelkedett a bevétel a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat üzletei­ben. — Nőtt az Áfész-boltok és az Arany János Termelőszö­vetkezet Dózsa György úti fa­telepének forgalma is. Ugyan­akkor csökkent a forgalom a Pest megyei Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat üzleteiben, valamint a TÜZÉP-telepen. — Elemezné bővebben az elmondottakat? — Az élelmiszerforgalom jóval meghaladta a tervezet­tet. Az elmúlt években változ­tak a fogyasztói szokások is. Az idén például különösen nagy érdeklődés mutatkozott a mirelit kész- és félkésztermé­kek, valamint az ízesített tej­termékek iránt. Megnőtt a bébiételek és italok kereslete. Bár a választék korántsem volt teljes. A jövőben fontos feladat a vásárlók igényeinek még jobb kielégítése. — A fűszerfélékből ki­egyensúlyozott volt az ellátás, csak babérlevélből mutatko­zol; időszakos hiány. Az alap­vető élelmiszerekből elegendő volt. Bőséges volt a kínálat szójalisztből, sárgaborsólisztből és kukoricalisztből, valamint darából. Viszont a korpaliszt­ből nem tudták az igényeket kielégíteni. Sajnos, jelenleg sem kapható az üzletekben, pedig a diétás étkezéshez szükséges lenne. A befőzések idejére biztosított az ecet és a cukor is. Nagy érdeklődés — A hús- és töltelékáru­ellátás kielégítő volt. A ta­pasztalatok szerint a háztár- tási vegyiáruk szállítása nem volt ütemes, emiatt az ellátás akadozott. — A ruházati boltokban az első hónapokban alig volt forgalom. Aztán mérsékelt nö­vekedés mutatkozott. Az im­port termékek iránt nagy a kereslet, de nem tudják a vásárlók igényeit kielégíteni, Iskolaépítés Társadalmi segítséggel A városfejlesztés VI. ötéves terve szerint a Vági István lakótelep melletti 16 tanter­mes iskolának 1983-ban kel­lett volna elkészülnie. Mint­hogy a város erősen tanterem­szűkében van, ez az időpont meglehetősen távolinak tűnt. A városi tanács éppen ezért gyorsítani kívánta az építke­zés ütemét, s e terve megva­lósításához megértő partnerre talált a Duna—Tisza közi Épí­tőipari Vállalatban. A cég ugyanis elvállalta, hogy a mostani tanévkezdésre befeje­zi az építkezést. A munkála­tok gyors befejezésének tervét a megyei vezetés is igen nagy mértékben támogatta. A sikeres együttműködés eredménye, hogy az iskola- épület lényegében elkészült. A minap megtartott koordinációs értekezleten, melyen az épít­kezés minden érdekeltje részt vett, arról is szó esett azon­ban, hogy még sok a tennivaló az építkezés területén. A leg­fontosabb befejező munkála­tok elvégzésén nagy lendület­tel dolgoznak az alvállalkozók is, és velük együtt több válla­lat társadalmi munkában se­gíti a feladatok megoldását. Mégis az építkezés augusztusi teljes befejezése érdekében a városi tanács azt kéri a város lakosságától, a vállalatoktól, szövetkezetektől, intézmé­nyektől, szocialista és munka­brigádoktól és a város ifjú­kommunistáitól, hogy társa­dalmi munkával segítsék az építőket. Nagy szükség van a szorgos munkáskezekre, az iskola kör­nyékének tereprendezésénél és parkosításánál, az épület bel­ső takarításánál és végül a berendezésénél. A társadalmi munka feltételeit, a DUTÉP megteremtette és az irányítá­sát is vállalta. A tereprende­zéshez és a takarításhoz szük­séges felszerelések is rendel­kezésre állnak. A tereprendezési, parkosítá­si munkákra július 15-től, a takarításra és berendezésre pedig július 19-től lehet vál­lalkozni. A társadalmi munkát végzők egyik műszakja reggel 7 órakor, a másik délután 3 órakor kezdődik. Ez a délutáni műszak este 7-ig tart. Magá­tól értetődik, hogy a DUTÉP szabad szombaton és vasárnap is szívesen látja a segítőket. A társadalmi munkára a városi tanács vb tervcsoport­jánál lehet jelentkezni, sze­mélyesen vagy az 1-es telefon 55-ös, 56-os mellékén. mert a behozatal korlátozott. Kevesebben vettek lakástex­tilt és szőnyeget. Választékos és bőséges volt a kínálat strandcikkekből. — A kiskerttulajdonosoknak elegendő vetőmag, műtrágya, növényvédő szer és fólia állt rendelkezésükre. Nem mond­ható el ugyanez a kerti szer­számokról, öntözéshez szüksé­ges berendezésekről. — Fürdőszoba-felszerelési és vízvezetékszerelési cikkekből a jó ellátás ellenére is kevesebb fogyott, mint tavaly. Javult a kínálat a háztartási zománc­árukból is. Most már lehet úgynevezett ceglédi kannát is venni. Ugyanakkor hiányzik a polcokról a horganyzott öntö­zőkanna, melyet a jelenleg kapható műanyag kanna nem pótolhat. — A törékeny árukból mennyiségben és minőségben is elegendő volt. A vásárlók körében különösen nagy ér­deklődés mutatkozott a kris­tály- és porcelánáruk iránt. Az év végéig — A TÜZÉP-telepen főként falazótéglából és tüzelőanyag­ból volt az ellátás nehézkes. — Zöldség- és gyümölcsféle elegendő jutott a vásárlók asztalára. Primőr árukból is jó volt az ellátás. Viszont az árak magasabbak voltak, mint az elmúlt évben. Júniustól az árak jórészt azonosak a tava­lyival. — A célunk továbbra is az, hogy az ellátás színvonalát megőrizzük és lehetőség sze­rint továbbfejlesszük. E te kintetben kedvező változást hoz az év végéig átadásra ke­rülő új 675 négyzetméteres ABC-áruház a Kossuth Lajos úti lakótelepen — mondotta végezetül Szabó Zsófia keres­kedelmi felügyelő. Kovács Katalin Iskola- és gyarláfcgafás, városnézés . ' - : 3c"í városunkban Hasznos és szórakoztató foglalkoztatás Lapunk más oldalán hírt adtunk arról, hogy Cegléden megnyílt a Modern Nevelési Mozgalmak Nemzetközi Szer­vezete szövetkezeti tagozatá­nak nemzetközi találkozója. A táborban A vendégek Magyarorszá­gon tartózkodásuk második napján ellátogattak városunk­ba is. A nagykőrösi vasútállo­máson a találkozó kül- és bel­földi résztvevőit Pásztor Ist­ván, az MSZMP városi bizott­ságának első titkára és Ko­csis Jánosné, tanácselnök fo­gadta. Kocsis Jánosné meleg hangon köszöntötte a vendége­ket magyarul, melyet eszpe­rantó nyelvre dr. Szabó Ká­roly, a városi eszperantó szer­vezet elnöke fordított. Henri Menard, az ICEM tit­kára, delegációvezető megkö­szönte a szívélyes fogadtatást és örömének adott hangot, hogy ellátogathattak városunk­ba is. . Ezt követően, a tanítókból, tanárokból álló csoport mú­zeumlátogatáson, majd város­nézésen vett részt. Még dél­előtt eljutottak a pálfájai nap­közis táborba is, hogy megnéz­zék, hogyan is élnek ott a gye­rekek. A tábort dr. Makai Katalin, a városi tanács vb, művelődé­si. testnevelési és sportosztá­lyának vezetője mutatta be. A francia, jugoszláv, olasz, sváj­ci, svéd és magyar vendégek elismerően szóltak arról, hogy a táborlakókat mennyire hasz­nosan és szórakoztatóan fog­lalkoztatják a felügyeletüket ellátó pedagógusok. A delegá­ció tagjai szívesen fogadták el a gyerekek által készített ap­róbb ajándékokat. A programban szerepelt ba­ráti találkozó is, melyre a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézetben kerítettek sort. Jó hangulatú beszélgetés zajlott le a nagykőrösi eszpe- rantisták egy csoportja és a vendégek között. A nagygyűlésen Ezután a találkozó résztve­vői buszra ültek, hogy megis­merkedjenek legnagyobb üze­münkkel, a Nagykőrösi Kon­zervgyárral. Az ott szerzett ta­pasztalatokról igen kedvezően nyilatkoztak. Végezetül pedig béke-barátsági nagygyűlésen vettek részt az MSZMP városi bizottságának székházában. Megnyitót Csípő Balázs, a Hazafias Népfront városi tit­kára mondott. Üdvözölte a je­lenlevőket és külön is köszön­tötte az elnökségben helyet foglaló Henri Menard urat, az ICEM titkárát, Kovács Antal- nét. a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának titkárát, Varga Józsefnét, a Pest me­gyei MÉSZÖV titkárát, Ber- náth Tibort, a KISZÖV megyei elnökét, Pásztor Istvánt, az MSZMP városi bizottságának első titkárát,’ Kocsis Jánosnét, a Nagykőrösi Városi Tanács elnökét, és Takács Ferencet, a Magyar Eszperantó Szövetség Pest megyei elnökét. A nagygyűlés szónoka, dr. Petes Imre, a Magyar Eszpe­rantó Szövetség alelnöke, á Béke-világtanács tagja volt. Az előadáson A tetszéssel fogadott előadás után a résztvevők elragadtatás­sal hallgatták az állami zene­iskola két pedagógusának, Hartyányi Mária zongora- és Szemerédi Anna hegedűjáté­kát, valamint a Geszner Jenő zongoraművész által előadott darabokat. A kellemes, hasznos, élményt nyújtó nap fáradtságával utaz­tak el kedves vendégeink újból Ceglédre. K. K. Jól szerepeltek atlétáink A nagykőrösi atléták több versenyen szerepeltek az utób­bi időben. Cegléden rendezték a XVIII. nyári úttörő-olimpia megyei többpróba döntőjét. A III. korcsoportos fiú négypróba egyéni összetettben Péli László (Nk. Kossuth isk.) 266 ponttal, jelentős: ötvenpontos előnnyel megyei győztes lett. balszerencséje, hogy e 'zámban idén nincs or­szágos viadal. Gödöllő volt a színhelye az úttörő fiú csapatbajnokság megyei döntőjének, amelyen ötfős csapatok versenyeztek egymással. A III. korcsopor­tos fiúk 60, 100, 200, 300 és 600 méteres síkfutásban vetél­kedtek. Az Nk. Kossuth iskola csapata (Ágoston Csaba, Szé­kely Gábor, Szemenyei István, Szűcs Sándor, Nagy Attila) a negyedik helyen végzett. 100 méteren a körösi Székely volt a leggyorsabb. A III. korcso­portos leányoknál (60—100— 200—300—400 méter): 3. Nk. Kossuth isk. (Balogh Julianna, Kecskés Ildikó, Papp Erzsébet, Nagy Zsuzsanna, Pillér Kata­lin). Dunakeszin nagyon elhú­zódott a serdülő B-korcso- portos megyei összetett bajnokság, amelyen az Nk. Pedagógus SE fiú sportolókat indított. 1968- as évjárat, négypróba (100 mé­teres gátfutás, távolugrás, 300 és 1500 méteres síkfutás): 4. Bujdosó Balázs 1374 ponttal, ifjúsági bronzjelvényes szintű eredménnyel. 1969-es évjárat, I négypróba B-variáció (80 m ' gát, távol, 300 és 1500 m): 3. Péli László 1584 pont, ifjúsági ezüstjelvényes szintű és jó Feljegyzett nóták Dallamok Arany Jánostól A költő minden időkben írt dalszöveget, pontosabban dal­lammal együtt szerzett verse­ket, akárcsak szerte a hazában és még azon is túl az ismert és ismeretlen népies dalszerzők. Arany János huszonhárom dal­lamot költött, ebből tizenkilen­cet szöveggel, csupán négy olyant, amelyiknek nincsen verse. Dalainak szülőhelyeit nem ismerjük, de azt biztosan tudjuk, hogy Nagykőrösön is alkotott néhányat. legény korában Ágai Adolf hajdani Arany­tanítvány visszaemlékezve diákkorára, írja, hogy élmén­yén a professzor lakása előtt, gyakran hallotta zengő cimbal­mát, a húrok pengetésével a költő énekét. A századfordulón népdalként énekelték ország­szerte a következő Arany-dal- lamszerzeményeket: Kondorosi csárda meljett. A hegedű. A hegedű száraz fája, Ván­dorszínész korában Megyeri, A szép fényes katonának, Igyunk bíz egy kicsit, Bú kél velem, bú jár velem, A madár elnyugszik, Ki­rályasszony kertje kivirul haj­nalra. Csillagnak születtél Egy kálomista pap a Csokonai, A toronyban delet harangoznak, és Nagy lett volna a tudósnak az ő tudománya. Mai országjáró autóbuszok vidám útitársai, lakodalmak estéli násznépei, disznótorok vacsoravendégei, lakomák bő­torkú legényei, ezek közül nem egyet énekelnek, anélkül, hogy ismernék a szerzőt. De ez a danolóknak nem is fontos, fontos a gyűjtőknek és a zene­tudósoknak, akik szenvedéllyel bogozgatják, hogy melyik mi­csodás dallam és ki a szerzője. A mai népdalkutatók gondos fölkészülésben részesülnek, el tudják választani a búzát a konkolytól, s diadalmasan szá­molnak be egy-egy általuk föl­ismert ősi dalunkról, igazi népdalunkról. Igen ám, de a nép nemcsak a tiszta dalt ének­li, hanem az ocsút is! Veres Péter a megmondhatója, hogy legény korában és a kaszár­nyákban operettdalokat énekel­tek igen nagy kedvvel, inkább mint a pentaton dallamokat Azaz, a kordivat változásával válogatás nélkül fújták a slá­gereket, akár a színpadról szórták le őket, akár az utcá­kon termettek. Másik érdeme E sorok írója népi hadifo­golydalokat akart gyűjteni az első világháború bakáitól, kér­dezte a veteránokat, hogy a szibériai lágerokban énekel­tek-e és ha énekeltek, miféle dalokat? — Énekeltek. Érzelgős kávéházi dalokat a pesti kor­zóról az édes szőke asszony­ról és a hagyatkozó katonáról, aki cifra szűrét, subáját, foko­sát és karikásostorát elosztja bajtársai között. A jótanuló népdalkutatók az efféléket föl se jegyzik. „Ami zenetörténetileg helyes ugyan, de művelődéstörténetileg vé­tek. Minden dalt föl kell gyűj­teni válogatás nélkül, a selej­tezést a zeneszobákban kell el­végezni, nem a tanyákon!” Lám, Arany János előre tudta ezt a parancsot, lekottázott minden dalt szövegével, dalla­mával egyszerre, akár eredeti népdal volt az, akár műdal, fölbecsülhetetlen szolgálatot té­ve ezáltal az irodalomtörténet­nek is, mert évszázada költői­nek elszéledt alkotásait is föl­vette gyűjteményébe: Hor­váth Ádám, Csokonai Vitéz Mi­hály Kisfaludy Sándor, Sze­mere Pál, Bajza József, Kisfa­ludy Károly és Vörösmarty Mi­hály dalait. kus az Arany János szerkesz­tette Figyelőnek gyakori cikk­írója volt 1860-tól, és került szíves barátságba a költővel. A muzsikus népdalokat is gyűjtött, első volt hazánkban, aki a szöveget dallamával együtt őrizte meg. Igyekezett minden zeneértő embert rá­beszélni a népdalok gyűjté­sére, a kottaismerő Arany Jánost is. Eleinte nem hajlott, de addig rágta a fülét, amíg kötélnek nem állt, késő öregsé­gében homályosan látva. gyen:, gén hallva, erőtlenül pengetve a gitárt. Százötven dalt hagyott reánk. Ismert kézirat Rágta a fülét Nem volt mai értelemben vett gyűjtő, mert csak azokat jegyezte fel, amiket maga tu­dott, mint más kortárs értel­miségi. Idegenektől nem gyűj­tött Ez a másik érdeme. Hadd szóljak hát a népdalgyűjtő Arany Jánosról! Ifjú korában, amikor Erdélyi János fölszólította a költőt a népdalgyűjtésre. Petőfi küldött néhány népdalt. Arany egvet sem. Mikor vált gyűjtővé, mégis? Bartalus István zeneesztéti­Kodály Zoltán, akire a je­len esztendőben különös me­legséggel emlékezünk, Barta- lusról ezeket írja: „Mindennél fontosabb, hogy ő lehetett Arany zenei és népköltészeti hajlamainak koronatanúja népköltészeti gyűjtésének és dalkomponáló kísérleteinek le­téteményese és sáfárja. A költő Bartalus útján lett szorgalmas népdalgyűjtővé is, melynek eredménye a kevéssé ismert kéziratos dalgyűjteménye.” Arany János kéziratát Bar­talus őrizgette, nyilvánosságra soha nem hozta, legfeljebb időnként írt róla, majd letét­ként legutolsó állásának, a bu­dai Pedagógiumnak irattárában helyezte el. A népzenekutatók tudtak a gyűjteményről csak azt nem tudták, hogy hol rej­tőzik, Végül, 1950-ben lelték meg, s az Akadémia Kodály Zoltánt, és Gyulai Ágostot kér­te föl sajtó alá rendezésével Arany népdalgyűjteménye 1952-ben jelent meg. H. L. eredmény. 1969-esek, négy* próba C-variáció (távol, súly, diszkosz, gerely): 1. Kolozsi Béla 702; 2. Botocska István 619 ponttal. Rajtuk kívül még Bata László, Fehér Csaba és Urbán László is jól szerepelt, A Bp. Spartacus fővárosi, országos ifjúsági versenyén férd diszkoszvetésben Medgye- si Attila (Nk. Pedagógus) 39,80 méteres dobással a hato­dik helyen végzett. Természetjárók Az Nk. TRAKIS SC Völgye- si Mihály vezetésével, 15 fő­vel természetjáró szakosztályt alakított. Első túrájukon nyolcán a Börzsöny-hegység­ben jártak, ahol Királyrétről Nagyhideghegyre és vissza 16 kilométert gyalogoltak. 600 méter volt a szintkülönbség. A nyári munkahelyi sza­badságok után szeptem­bertől 6 őszi túrán vesz­nek részt. Az Nk. Kinizsi 18 termé­szetbarátja a Bakony-hegység- ben járt. Gézaházán, a csesz- neki várnál voltak, 7 kilomé­teres gyalogtúrát tettek meg. Zircen az arborétumban, a múzeumban és városnézésen jártak. A kinizsisek a vácrátótl arborétumot is felkeresték, ahol társadalmi erdei szolgá­latot teljesítettek. Pénteki sportműsor Természetjárás A toldis diákok dunai vízj túrája. S. Z, Regenerált fagyálló Fagyálló hűtőfolyadék be-' gyűjtését és regenerálását kezdték meg a Ferrokémia Ipari Szövetkezetben. Mecha­nikai és kémiai tisztítás után pótolják a fagyálló folyadék elhasználódott fontos alkotó­anyagait, mint például a kor­rózióvédő adalékot. A KERMI vizsgálatai szerint a regene­rált fagyálló hűtőfolyadék az eredetivel azonos minőségű, sőt korrózióvédelme a forga­lomban levőnél magasabb ér­tékűnek bizonyult. Debreceni kertbarátok A debreceni kertbarátok klubjának tagjai június 17-én, szombaton viszonozzák a nagykőrösi kertbarátok múlt évi, Debrecenben tett látoga­tását. Autóbuszon érkeznek az Arany János Művelődési Köz­pont elé, 9—10 óra közűit. A nagykőrösi kertbarátok gaz­dag programmal várják őket. Mozi Kéjutazás Las Palmasban. Színes, szinkronizált svéd film. Előadás 6 és 8 órakor. A STÚDIÓMOZIBAN Olimpia Moszkvában. Színes szovjet dokumentumfilm, fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom