Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-04 / 155. szám
A PEST MEGYE9 HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1982. JŰLIUS 4., VASÁRNAP lü&mtüiléia a psnfssásnok Az igazságosabb elosztásért Terjedelmes listát tettek közszemlére a városi tanács hirdetőtábláján. Csaknem ezer név áll rajta, mellette egy szám. Az az összpontszám, amit a lakásigénylők különböző jogcímeken elértek. Ismeretes, hogy újabban pontrendszer alapján állapítják meg a várakozási sorrendet. Különböző ismérvek alapján kisebb vagy nagyobb poníszámot kap minden igénylő, t Figyelembe veszik, hogy valaki Gödöllőn lakik-e, avagy másutt, mennyi évet töltött el munkahelyén, milyen kitüntetést kapott, mekkora részt vállalt a városért végzett társadalmi munkában, milyen a családi helyzete, egészségügyi állapota. Pontozzák a lakását is. Annak műszaki állapotát, zsúfoltsági fokát. Az elérhető legnagyobb pontszám 300. Az átlagok 1 Vegyük szemügyre a listát. Ebbői leolvashatjuk, hogy a legtöbben tanácsi értékesítésű Szövetkezeti lakásra várnak. Az ő átlagpontszámuk a legnagyobb: 93,7. Utánuk követÍ :eznek az OTP-lakást igényük, átlaguk 69,2. Tanácsi bérlakásra adtak be igénylést a legkevesebben, átlagos pontszámúk 81,7. Nem érdektelen megnézni, melyek a legnagyobb pontszámok. A tanácsi bérlakás kategóriájában 182, a tanácsi értékesítésű szövetkezetiben 173, az OTP-ben 175. A kategóriák között nincs nagy különbség, s valamennyien messze vannak a maximális értéktől. Száz feletti pontot 303-an értek el. ! Eme számokból messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le, már csak azért sem, mert átlagértékek. Nem tájékoztatnak arról, hogy egy-egy család vagy személy milyen körülmények között lakik, milyen a képessége esetleges más megoldásra. Annyi azonban bizonyos, hogy akinek nagyon alacsony a pontértéke, annak nem árt megfontolnia, nem mutatko- # zik-e lehetősége valamilyen más formában javítani lakás- helyzetén. A tanács az utóbbi időkben igyekszik javítani a telekellátást, az OTP hitelt nyújt emeletráépítésre, toldalékolásra, hogy csak két esetet említsünk. A napokban kifüggesztett listára azok neve került, akik a múlt évben esedékessé vált igényüket megújították, illetve a kérelmezők, akik 1981. decemberéig beadták papírjaikat. A névsort ezentúl évente egyszer felfrissítik. Rávezetik az újonnan jelentkezőket és a módosításokat. Előfordulhat tévedés, ezt is korrigálják. Változás is bekövetkezhet valakinek a helyzetében, s így módosulhat a pontszáma. Az idén egyébként szeptember 1-től 31-ig lehet a változásokat bejelenteni, illetve a reklamációnak hangot adni a lakáshatóságnál vagy a tanács információs irodájában. Névjegyzék Akármilyen érdekes a lakásra váróknak ea a lista, a legfontosabb mégis az, mikor következik el az a várva várt pillanat, amikor beköltözhet ilyen vagy olyan kategóriájú lakásába. E tekintetben a lista semmiféle támpontot nem nyújt. Az biztos, hogy ebben az évben nem készítettek lakáskiutalási jegyzéket. Ami új lakást átadnak, azt 'azok kapják, akik neve az 1980—81. évi jegyzéken szerepel. S ha jövőre készítenek névjegyzéket? Arra kik kerülnek? A legnagyobb pontszámot elértek sem automatikusan. A döntés a tanács végrehajtó bizottságának kezében van. A javaslatot előzetesen megtárgyalja a lakásügyi társadalmi bizottság. Nyilvánvaló, hogy mindkét testület a pontszámok figyelembevételével alakítja ki álláspontját. Erdemes-e? Az eddigiekből is érzékelhető, a lakáshoz jutás messze áll a szokásos kereskedelmi ügylettől, amelyben az egyik félnek eladó portékája van, a másiknak pénze, ha megfelelnek egymásnak, kicserélik jószágaikat. A lakás nagy kincs, amiből a szükségesnél keveHétfőn 10 órakor kezdődik Túrán, a Köztársaság úti iskolában az úttörő csillagászok országos találkozója, amelyen dr. Kulin György csillagász Mai világképünk címmel tart megnyitó előadást. Ezután így csináljuk mi címmel a túrái csillagászati szakkör mutatkozik be a vendégek előtt, majd Ürdiszkó elnevezéssel . ismerkedési estet tartanak. A hatnapos eseményen kedMár messziről látszik, hogy épül, szépül, jelentősen növekszik a területe az aszódi Petőfi Múzeumnak. Az udvarán, hatalmas teherautóról, katonák csomagokat raknak le, a melléképületben, amely egykor rajzterem volt, a falakat festik. Dr. Asztalos István igazgató elégedetten és jókedvűen újságolja: — Nemcsak épülünk, de múzeumi tárgyaink sokasága is tovább gyarapszik. Már tessékel is befelé a most elkészült, még mészilla- tú hatalmas raktárba, ahol Kovács István nyugdíjas tanár a percekkel előbb érkezett csomagok anyagát rendezi. Nyugdíjasok, diákok — Június 7-én kezdődtek az ásatások Aszódnak, azon a területén, ahol Közép-Európa legnagyobb neolitikus települése és temetője található — mondja Asztalos István. — Az ásatások vezetője dr. Kalicz Nándor kandidátus, munkatársa Kaliczné Schreiber Rózsa. Azt elhallgatja az igazgató, hogy ő is részt vesz a munkákban és teljes jogú tagja, tudományos munkatársa a feltárást irányító együttesnek. — Nagyon lelkes, odaadó, a munka iránt érdeklődő gárda dolgozik a területen. Aszódi, vérségi nyugdíjasok és néhány diák is közreműködik a feltárásban, amely már 1960-ban kezdődött és még néhány évig eltart. Szorgalmazzuk az ásatást, mert az aszódi nagyközségi közös tanács ezen a területen a munkáslakások építését kívánja segíteni azzal, hogy házhelyeket alakít ki és a kisebb jövedelemmel rendelkezők számára is elérhető áron értékesít. — A régészeti anyag gazdagsága miatt ez a határrész jelenleg védett terület, ahol semmiféle földmunkát nem lehet végezni. Az érdekek azt kívánják, hogy a munkát gyorsítsuk és a területet a tanácsnak minél előtt átadjuk. Tersebbel rendelkezünk, éppen ezért a hozzájutás sem egyszerű. Ezért keresik azokat az eszközöket, melyekkel a lehető legigazságosabban oszthatják el a meglévőt. A pontrendszer sem1 szolgál mást. mint az igazságosabb döntést. A közszemle pedig azt, hogy mindenki, érdekelt és nem az, megítélje saját és mások helyzetét. Az érdekeltek leginkább arról tájékozódhatnak, érdemes-e várakozniuk, avagy keressenek más utat-módot a házépítéshez. K. P. den Both Előd csillagász, a csillagászat műszereiről tart előadást, délután Piszkéstető- re utaznak a résztvevők. Ezen a napon még távcsőépítés, megfigyelés is lesz. Szerdán dr. Szabados László csillagász, kandidátus a csillagok születéséről, a Napról mint csillagról és a változó csillagokról beszél, délután ugyancsak kirándulást tartanak a galgahévízi víztározóhoz. mészetesnek és valószínűnek tartjuk, hogy a majdani építkezők alapásás, vagy éppen a meszesgödör ásása közben újabb és újabb régészeti leletekre akadnak. Fejlettebb életforma — Már most kérünk minden későbbi telektulajdonost, hogy ilyen esetben azonnal keressék a múzeumot és alkalmi régészként működjenek közre a feltárt értékek megmentésében, begyűjtésében, közkinccsé tételében. A majdnem egy hónapja tartó ásatás során előkerült régészeti anyag értéke szinte felbecsülhetetlen, és nemcsak a tudomány embereinek ad új ismereteket, de közelebb hozza a régi korok emberét napjainkhoz is. A feltárások bizonyítják, hogy ezt a kort az akkor élők fejlettebb életformája választja el az előtte lévő koroktól: az első termelő foglalkozások, a kapás földművelés és állattenyésztés mellett háttérbe szorult a régebbi vadászat. Szenzációs lelet Az új gazdálkodás következtében az ember lefele? életmódot folytatott, egyre nagyobb területeket népesített be és foglalkozásával együtt szerszámai is megváltoztak. A kőeszközöket csiszolták, fúrták, a lakóháznak számos formáját építették, ismerték a szövésfonást, és az agyagedények számtalan változatát. Ezeknek az edényeknek a sokasága helyezkedik el a polcokon. Különböző formájú, színű, díszítésű kerámiák igazolják, kiváló fazekasmesterek éltek ezen a területen. — Egy gyermeksírban szenzációsnak számító leletre akadtunk, egy szokatlan formájú és eddig sehol nem látott edényre, amely két üreges részből áll. Az alja emberi lábat formál, ezen egy kocka alakú madár teste helyezkedik el. A régészekre jellem. Túra Csillagászok találkozója Feltárások Aszódom Évezredek beszédes emlékei Egyszerre egyfelé Menetrend szerint A kartali Petőfi Termelő- szövetkezet a korábbi évektől eltérően az idén nem Dunakeszire, hanem a jóval közelebbi Hatvani Konzervgyárba szállítja a betakarított borsót. A kifejtett, megtisztított termést éjjel-nappal három-három IFA tehergépkocsi viszi a gyárba, mintegy öt-hat va- gonnyi mennyiségűt naponta. A képen: a szemgyűjtő tartályból az IFA platójára ömlik a borsó. Bene Mihály felvétele ző ötletességgel és frisseséggel azonnal nevet is adtunk a leletnek, s csak így emlegetjük: Lábas-pipi. Hogy mit jelképezhet ez a szokatlan forma, arra még ma nem tudnak választ adni. Hosszan tartó, összehasonlító eljárások minden bizonnyal választ adnak a kíváncsiskodó, múltat faggató kutatóknak. A sok feltárt sír között megtalálták egy vadász sírját is, amelyből perforált vadkan- agyarleletek kerültek elő. Bebizonyította az ásatás azt is, hogy az itt élők egyfajta rend szerint temetkeztek, melynek alapját az úgynevezett nagy- családos sírcsoport adta és rokoni, vérségi kapcsolatokon alapult. Volt az idei ásatásoknak olyan célja is, hogy megis-i Lessük az autóbuszokat. Kecsesen, sárgán begördülnek a megállóba. Ügy, mint már régebben. Csakhogy akkor nem volt szükség rá, hogy oldalról is megnézzük, hová mennek. Most meg kell. Hogy miért? Mert valaki, valahol egyszeresük kitalálta, hogy a jól bevett gyakorlattal ellentétben, nem a jármű elejére írják ki azt, honnan, hová tart. Elöl most ez áll a helyi és a helyközi járatok nagy részén: Menetrend szerinti járat. Mondhatom, nagyszerű ki- taláció volt. És egyúttal, szerintem, fölösleges is, hiszen ezek a sárga autóbuszok szinte kizárólag a menetrend szerintiben közlekednek: Szadá- tól Aszódig, Péceltől Gödöllőig. Az egyenszínnel éppúgy jelmerjék az egykori település központját körülhatároló sáncrendszert. Sikerült megállapítani, hogy a várost egy 7—8 méter széles és 3,5 méter mély árokrendszer védte. Asztalos István karkötőt, hajtűt, különböző csatokat mutat. — Tengeri kagylóból készültek és igazolják, hogy milyen élénk kereskedelmi tevékenységet folytattak, merre, hol jártak, kikkel érintkeztek az itteniek. lövőre bemutatják Kovács István gondosan csomagolt vadkanagyarat mutat. Pehelykönnyű, színes edényt adnak a kezembe. Nézem halvány mintáit, az emberi alkotás évezredekkel ezelőtti kézzelfogható emlékét. — Jövőre elkészül a múzeum új, állandó kiállítása — mondja a tervekről az igazgató —, s ott bemutatjuk régészeti gyűjteményünket, amelyet sok nagyobb, gazdagabb múzeum is szívesen vallana a magáénak. Fercsik Mihály zik, hogy helyi járatok, mint például a pesti kékek. Akkor minek a homlokukra írni, hogy mi járatban vannak. Sokkal ésszerűbbnek látszana — úgy, mint a pesti kékeknél —, azt írni az el ej ükre, hogy honnan hová tartanak. Hogy ne akkor lássák az utasok, melyikre is kell fölszállni, ha már beálltak. Ritkán jár vonat és autóbusz Gödöllő és Pécel között, hallottam már több ismerőstől. Különösen napközben- nehéz innen oda, onnan ide jutni. Az egyik nap magam is tapasztalhattam ebből valamit, igaz, éppen az ellenkezőjét mondhatnám eL Az történt, hogy délelőtt tizenegy óra három perckor befutott a Szabadság téri megállóba két menetrend szerinti busz. Először azt gondoltam, válogathatok is, hiszen mindegyik Pécel felé tartott. Az egyik Isaszegig megy, mondták utitársaim, így jobb, ha a hátsóra szállók, ha Pácéiig megyek. Megköszöntem a tájékoztatást, mire a jegyet megvettem, az Isaszegig menő már messze járt. A sorompónál utolértük. Megszámoltam: abban heten, ebben kilencen mentünk — egy irányban. A kérdés önként adódik: nem lenne-e célszerűbb egyiket, mondjuk egy órával előbb vagy utóbb indítani Gödöllőről. így legalább az Isa- szegre tartók, akár alkalmi, akár gyakrabban utazók, választhatnának. F. I. A nap kulturális programja Vasárnap, július 4. Gödöllő, művelődési központ: Lakótelepi programok. A János utcai lakótelepen, a rönkvárnál vándorjátszóház: sárkánykészítés, gyékényfonás és filmvetítés lesz. Közreműködik Vidák István és Nagy Mari ifjú népművész, délután 4 órától. Hétfő, július 5. Gödöllő, művelődési központ: A vakációs klub foglalkozása 10 órától: tűzzojnánckészí- tés. 15 órától: Szomszédaink címmel Tatay Éva és Bodza Klári zenés-verses gyermek- műsora. A nyári filmmúzeumi napok programjában, a művelődési központ színháztermében Youngston: 30 év mosolya című filmösszeállítás, filmbur- leszkekből, 1963. Este 6 és 8 órakor. Moziműsor Szicíliai védelem. Színes, szinkronizált szovjet bűnügyi film. Csak 4 órakor. Ez Amerika! Színes, hang- bemondásos, amerikai dokumentum film. III-as helyáron! Cfeak tizenhat éven felülieknek. 6 és 8 órakor. Kcrspestarcsa nff r OSI • ICeszul a mozs Tavaly kezdték el bontani a kerepestarcsai mozi épületét, s csak ekkor látszott, hogy olyan rossz állapotban volt, hogy lényegében teljesen újjá kell építeni. Hozzá is látott a helyi tanácsi építési és költségvetési üzeme, s úgy tervezik, hogy november elejéig átadják a létesítményt. A réginél nagyobb lesz a mozi színpada, s emeleti részén, a tanács és a moziüzemi vállalat megegyezése alapján két klubhelyiséget is kialakítanak a fiataloknak. Nincs ®l@|sisd© rendelés Elapadta étfgsg ei vagen Issrsó Csaknem egy éve üzemel a Gödöllő és vidéke Áfész veresegyházi mozaikgyártó üzeme. Havonta 300 négyzetméternyi táblásított kismozaikot gyártanak. Ennek a háromszorosát is elkészítenék, de megrendelés hiányában a kapacitások 30 százalékát használják csak ki. Ez év őszétől terveikben szerepel az égetett mázas egyedi padlóburkoló lapok sorozatgyártásának megkezdése is. A képen: Kiss Lajosné és Mészáros Gá- borné, a kiégetett mozaiklapocskákat ragasztáshoz készíti elő, Barcza Zsolt felvétele Leletmcntők a feltáráson ISSN 0133—1857 (Gödöllői Hírlap)