Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-08 / 158. szám
WtST ar.cYTt 1982. JÜLIUS 8., CSÜTÖRTÖK Vendégek Dabason Két hét teljes boldogság Áz oszlopsorral karéj ozott udvaron lányok, fiúk élték át az alkotás örömét: grafikák, festmények, kisplasztikák és szoborportrék készültek. Június végétől töltöttek két hetet a dabasi Kossuth Művelődési Ház árkádjai alatt és udvarán a középiskolás amatőr képzőművész fiatalok. Naponta egy-egy műszakjuk volt a manuális munka, mondhatnánk: keményen dolgoztak, hivatásosokat is próbára tevő terhelést vállalva. Sokuk számára új lehetőségeket is jelentett az alkotótábor, alkalmat kínált arra, bogy gyakorlatban ismerkedjenek például a szitázás, a metszés, a préselés technikájával, s arra is, hogy miként lehet elérni az egységes felületek mozgalmassá tételét. Bizonnyal az új lehetőségek varázsa Is izgalmassá, már-már játékossá tette az együttlétet. Megyei jelenlét Szkeptikus kérdés lehet: művészeti tábor Pest megyében, mi ebben az újdonság? S való igaz — nagyszerű, hogy így van —, sokszor adott már otthont alkotó csoportoknak Szentendre, Vác vagy Zebe- gény. Mégis tagadhatatlan, hogy friss tendenciák szelét érezhetjük a dabasi népművelők próbálkozásában, hiszen a korábbi években e tájon nem volt ilyesmi szokásban. Most mindenki sürgetné a változást. ___ Az egyik egyszerű hétköznapi estén az iskolás művészeti tábor lakói, amúgy háló nélkül röplabdáztak az udvaron. Kecskés Annamária, a művelődési ház igazgatója az egyik málló vakolatú oszlopnak támaszkodva álmodozva megjegyezte: hárommillió kellene ennek az épületnek a tisztességes szintre hozásához. Járvás Ferenc, a járási hivatal közművelődési felügyelője témát kínál, ha már találkoztunk: meg kellene támogatni a dolgot, hogy Gyálon a mozi bővítésével művelődési házat alakíthassunk ki. Füzesi István, a járási hivatal elnökhelyettese is azt mondja, több kezdeményezés kellene, és minden épkézláb ötletre „vevők vagyunk”, még egy kis pénzt is elő tudnánk csikarni — toldia meg a szavakban teljesülő jószándékot. Most örülnek, hogy valami sikereset alkottak: a vérosnyi nagyközség alkotó diák vendégeket fogadott más tájakról. Egységes műveltség Sok-sok, forintokban is mérhető áldozatot hoztak a helybeliek ezért az előbbrelépésért, mert az amatőr tábort profi módon akarták létrehozni. A programon meglátszott a szakmai névjegy. A központi gondolat egyértelműen a vizuális kultúra köré csoportosult, de ez csak szelet az egészből, a műveltség egészéből. Táborlakóink a nyolcórás szakmai kötelességteljesítés után a maguk örömére egy-egy órát krokizhattak, festhették, rajzolhatták, mintázhatták, amit akartak; ilyenkor övék volt a szabadság, övék a tévedés joga is, merthogy ez már túl volt a szakmai nyolc órán. Ilyenkor élték ki örömeiket, talán az egymásnak dobott labdával is, ami nekik pihenés volt, nekünk ... Maradjunk a tényéknél! A megyei amatőr középiskolás képzőművészek kerékpárral bejárták Dabas és Ócsa műemléki központjait, diaporáma- bemutatón vettek részt, megtekintették az egyik kiváló alkotásnak minősíthető Csont- váry-filmet és vitatkozhattak is róla Bíró György filmesztétával, a kortárs művészetről Demeter Tamás előadását hallgathatták, s a profizmussal mérgezetten akár acsar- kodhattak Fandl János nonfiguratív képeinek alkalmi bemutatása után egy személyes találkozáson. A teenager-kort kinövőknek Benkóék dixieland-műsora aztán igazán fiatalosnak hatott. Nem tudható, hogy a tábor 22 középiskolás tanulója közül hányán maradnak a jövendő évtizedekben is hűségesek a mostani hobbijukhoz. de ízlésüket, szemléletüket kétségtelenül jó irányba orientálja az Észak-Budai Afész iparművészeti bemutatója és vására, a járási hivatal nagytermében. Vendégszereplésre hívták a táborba a Dunakeszin működő Radnóti Színpad tagjait, akik a Félelmeink című produkcióval mutatkoztak be, mindezek mellett részesei lehettek egy pantomimműsornak és megzenésített versek összeállításának. Titkos osztályzatok Szokásjog, konzervatív hagyomány, hogy a felnőttek minősítik a táborlakókat és munkájukat. Hát az újdonság szele ... Dabason ezúttal másképpen van. A művészeti tábor valamennyi lakója 1-től 5-ig osztályzattal minősített minden programot. íme néhány példa: az ismerkedési est majdnem megbukott, a helytörténeti séta is csak közepes minősítésig jutott, négyest kapott a táncház és kitűnőre vizsgázott a kortárs- művészetről szóló előadás. Ezúttal tehát azok vizsgáztak, akik a fiatalokért dolgoztak, s az osztályzatok — titkos szavazás útján születtek — önmagukkal szembesítették a népművelőket. Jó lenne mindig kapni egy titkos szavazás útján született osztályzatot, hogy visszaigazolja a „művelt nép” a népművelőknek, mennyire vált befogadhatóvá, amit megpróbáltak, amit kínáltak. Bár ezáltal megrepedne sok-sok posz- tamens! Kriszt György Chagall Szerdán töltötte be 95. életévét Marc Chaga'l, a modern képzőművészét egyik legnagyobb alakja. Zsidó Kiskereskedő fiaként született az oroszországi Vityebszkben, és 1910-ben utazott Párizsba festészetet tanulni. Az első világháború idején visszatért hazájába, de 1922-ben újra Párizsba ment. A második világháború alatt az Egyesült Államokban, főképp New Yorkban élt. 1947-ben tért vissza Franciaországba, ahol 1966-ban telepedett le jelenlegi nyugalmas lakóhelyén, a Nizza közelében fekvő Saint-Paul-de- Vence-ban. Picasso, Matisse és Modigliani kortársának művészete az „izmusok” sorozatát vonultatja fel, de az avantgarde irányzatok közül talán mégis a szürrealizmus az, amely legismertebb műveit áthatja. A biblikus témák vörösen, sárgán, kéken és fehéren izzó, személyes motívumokkal átszőtt álomképekben, szárnyas állatalakokban jelennek meg Chagall vásznain. Az agg művész ma is mindennap dolgozik műtermében, és — mint felesége, Valentina asszony („Vava”) elmondta — teljesen egészséges, reggelente rendszeresen sétákat tesz. Chagall volt az első festő, akinek a műveiből még életében (öt évvel ezelőtt) nagyszabású önálló kiállítást rendeztek a párizsi Louvre-ban. Egyedem-begyedem, bú! A sárkány maga húzta a fogát A nagy terem ménnyezetér^l Csodálatos bábfigurák csüngnek alá. Van itt varázsló, királyfi és királykisasszony, sárkány és kiskacsa. A falakon Sajdik Ferenc eredeti rajzai a közkedvelt Pom-pom sorozatból és Szekeres Erzsébet meséket ábrázoló faliképéi. A parkettán szanaszét színes párnák hevernek. Utazás Meseországban Nyílik az ajtó, s egy csapat hétéves gyerek tódul be. Föl sem tűnik nekik, hogy múzeumban vannak. Egyből a bábokhoz rohannak, a képeket csodálják — pillanatok alatt otthon érzik magukat. A nagy játékban észre sem veszik a belépő Farkas Mónikát, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. A zsivaj elültável köszönti az első osztályt végzett apróságokat, akik Budapestről, az Albertfalva úti általános iskolából érkeztek. — Most öt csoportra oszt- lak benneteket. Mindenki válassza ki magának azt a pajtását, akivel szeretne együtt Elmélyült ismerkedés Hazánk távoli tájáról telepedett át Szentendrére, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba a kispaládi lakóház, melyben most fiatalok ismerkedtek az ősi szövőszékkel. Halmágyi Péter felvétele versenyezni. Meseországba utazunk, s nektek is ki kell találnotok önállóan egy mesét. Némi vita után mindenki elhelyezkedik egy-egy bábfigura alatt. Nevüket is a bábról választják: egy Süsü-sárkány, egy varázsló, egy királyfi, egy Tündérszép Ilona és egy Totyogócska csoport vetélkedhet egymással. Az első feladatuk az, hogy fölismerjék, milyen meséket ábrázolt színes faliképéin Szekeres Erzsébet. Az elsőről pillanatok alatt kiderül, hogy az Aranyszőrű bárány. A következő sem okoz gondot, hiszen a Kiskakas gyémánt félkrajcárját mindenki ismeri, akárcsak a Kóró és a kismadarat. Mondóka és népi játék A gyermekdalok után újabb játékba kezdtek: magnóról különféle népi hangszereket kellett fölismerniük. Ez sem jelentett különösebb gondot, mert éppen egy ének-zene tagozatos osztály vett részt a foglalkozáson. Farkas Mónika ezt követően mesét mondott. Olyan mesét, aminek nincs vége. Elmagyarázta, hogy ezt csalimesének hívják, s a gyerekeknek is ki kellett találniuk egyet. Az első csoport kevésbé értette a feladatot, s így fordulhatott elő, hogy Mónika azt mondta: ez bizony nem sikerült. Orsi ijedten Védekezett: — nem én találtam ki, én csak elmondtam. A következő mesélő, Judit, már ügyesebbnek bizonyult. — Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, akinek megfájdult a foga. Elment a fogorvoshoz, aki kihúzta. Ha a fogorvos a király fogát ki nem húzta volna, az én mesém is tovább tartott volna. Nem sokkal később hallhattunk egy hasonlót, egy sárkányról, de az maga húzta ki a fogát. A mesékért a gyerekek jutalmat kaptak: színes képeslapokat a hazánkban található népviseletekről. Befejezésül ismét a magnó szólalt meg. amelyről a Gal- gamácsán élő Vankóné Dudás Juli tanította egy népi játékra, s egy arra a környékre való kiolvasóra a kicsiket. Néhány perc múlva már együtt fújta mind a huszonöt gyerek: „E gyedeb-begyedem bú, fJa), de szomorú,! Madársóska/ Jaj, de édes,/ Jaj de savanyú.” Pesti gyerekekről lévén szó, meg kellett magyarázni, hogy mi is a madársóska. Egész nyáron Az apróságok meglehetősen bánatosan vették tudomásul, hogy vége a foglalkozásnak, s el kell köszönni. Megígérték, hogy nemsokára megint eljönnek. Egy-egy szomorú búcsúpillantást vetettek a bábokra és kimentek az ajtón. Farkas Mónika, a foglalkozás vezetője, elmondotta, hogy immár hatodik éve foglalkoznak így a gyerekekkel. Az első öt évben eléggé rendszertelenül, de tavaly óta állandóak a progi'amjaik. Március tizenötödike táján mindig sok kisiskolás keresi föl a Petőfi-kiállítást, amely hat teremben kapott helyet, s ez az alsótagozatosok számára. sok és nehéz. Akkor határozták el, hogy játékos foglalkozásokon ismertetik meg a gyerekekkel Petőfit. Aztán rájöttek arra, hogy valami mást is kéne adni a kicsiknek. Az első ilyen rendezvény a Tarka lepke, kis mese című foglalkozás volt, amelyet rajzkiállítás követett. Bármilyen módon lehetett ábrázolni a kedvenc verset, vagy mesét. Több, mint ötezer alkotás érkezett, amelyet szigorú zsűrizés után díjaztak és háromszázat ki is állítottak. Ehhez a kiállításhoz nyáron programok kapcsolódtak: volt agyagozás, gyerek-táncház, papírhajtogatás, sakktanulás. Népszerűek a különféle ünnepekhez kötődő foglalkozások: a betlehemezés. a húsvéti népszokások, a farsang. Gyakran fogadnak vidéki óvodákat és iskolákat, s nyaranta minden kedden, szerdán, és csütörtökön délelőtt tíz órakor foglalkozást tartanak. A téma a résztvevők kora szerint alakul. A kicsiknek a népköltészet, népmese tárgyköréből, a nagyoknak pedig irodalmi játékokat rendeznek. Törzsközönségük is Van. Ez a kötetlen forma nemcsak a múzeumot szerettette meg a gyerekekkel. A csoportmunkában azok is föloldódtak, akik egyébként nem szívesen szerepelnek. Körmendi Zsuzsa Heti filmtegyzet Az ifjúság édes madara Paul Newman és Shirley Knight Az ifjúság édes madara című amerikai filmben Chance és Heavenly. Beszélő nevek: a chance angolul alkalmat, lehetőséget jelent, a heavenly meg mennyeit, ágit. Tennessee Williams színdarabjának hősei, Chance Wayne, a szegény, de csinos és az érvényesülésért mindenre kész bárfiú (később öreg és fiatal nők kitartottja, selyem- fiúja), és Heavenly Finley, a kis St. Cloud városka mindenható vezérének, a szép szőke, szelíd és nagyon szerelmes lánya az amerikai élet két ellentétes pólusában élnek. Chance számára Heavenly az elérhetetlenség maga — épp ezért keresi az alkalmat a kitörésre, a felemelkedésre. És Heavenly családja számára ez a csinos fiú maga a nagy semmi, senki: az ő mennyei tisztaságú szerelme ezért sohasem nyerheti el c z t a fiút. Mi sem kézenfekvőbb, mint hogy ennek ellenére is el akarja nyerni ezt a szerelmet. Williams drámája — sok ér- zelmesség, szívfacsarás és könnyíakasztás közepette — alapjában véve arról szól, hogy az egymásnak rendeltetett embereket elválasztja egymástól az az amerikai társadalmi rétegződés, melyben egy bárfiú és egy gazdag polgárlány (akinek az apja ráadásul politikus) messzebb van egymástól, mint az Északi- meg a Déli-sark. S ez az áthidalhatatlan különbség vezeti Chance életét a gazdag és öreg, s a gazdag és fiatal, de unatkozó nők ágyába, így akarja felküzdeni magát, s végül így tékozolja el a fiatalságát. Heavenly meg így lesz kénytelen elviselni az apai zsarnokságot, a teli szájjal vi- gyorgó gondtalanság mögé rejtett ádáz indulatokat, a család megvetését és kényszerítő lépéseit. A drámából készült filmet már játszották nálunk a 60-as évek közepén; most felújításban került a mozikba. Richard Brooks rendezése mára ugyan kissé túl érzelgőssé édesedett, egyes figurái — így az öreg Finley meg a sötétlelkű fia, Tom — túlságosan csak feketével rajzoltak, mások meg — mint Chance barátnője, a hosz- szú időn át mellőzött, majd egy új filmmel sikeresen a pályára visszatérő filmszínésznő, Alexandra Del Lago — túl színpadiasak, de azért a film most is hatásos. Elsősorban a Chance szerepét játszó, s 1962- ben, a film készültekor csak harmincöt éves Paul Newman színészi ■ remeklése, meg a filmsztárt alakító Geraldine Page árnyalt, sokszínű, érett játéka az, ami mára is élvezetessé teszi ezt a filmet. A könnyes hepiend azonban zavaró, s nem is következik a darab addigi hangvételéből, hiszen inkább az lenne természetes, hogy Chance és Heavenly nem lesznek egymásé, semmint hogy elrobognak a boldogság felé. De hát úgy látszik, ennyi engedményt tenni kellett a hollywoodi álomgyár íratlan szabályainak. Szóljon a rock Lemezei után valószínűleg sokan kedvelik az AC/DC (Alternating Current=vá ltóáram; Direct Cwrcní=egyenáram) nevű, úgynevezett hard rockot játszó ausztrál együttest. Ezek bizonyára kedvelni is fogják azt a filmet, mely az együttes európai turnéjának két állomásán készült. A tizenhárom számot, felsorakoztató, közel száz perc időtartamú — tehát nagyjából egy kétlemezes album terjedelmének megfelelő — film zenéje valóban érdekes. De a filmes eszközök már a harmadik szám után érdektelenné, unalmassá válnak. Állandóan ugyanazt és ugyanúgy látjuk: őrjöngő műextázisba eső zenészek, ugráló fények, színek, dübörgés, harsogás, és itt-ott elszórva néhány interjúutánzat, olyan magvas kérdésekkel és válaszokkal, mint: — Szerinted milyen Angus? — Szerintem a legnagyobb. — Szerinted milyen Bon? — Szerintem a legnagyobb. Satöbbi, satöbbi. Ez így. maximum húsz, nerc után, halálunalmassá válik. A film francia készítői ott tévedtek, hogy azt hitték, elég, ha ezeket az élő koncerteket úgyahogy lefényképezik, s ettől máris filmmé válik a nóták egymásutánja. Erről szó sincs; az ilyen megoldás még egy nagylemez mozgóképes illusztrálásának is kevés. Minden rockfilm nem érheti el persze a már klasszikusnak számító Woodstock színvonalát — de ennél a Szóljon a rocknál alighanem épp az ellenpélda esete forog fenn. Ráadásul az AC/DC együttes színpadi show-ja sem ízléses. A toprongy és a művi, előre megfontolt szándékkal elkövetett közönségeskedés nem teszi valami rokonszenvessé ezt a különben jó muzsikát játszó együttest. Ez a fajta liallgató- sághergclés és néhol már infantilis felnőttpukkasztás elég olcsó játék — nem beszélve a dalszövegekről, melyeknek még erősen szalonkcpesített magyar fordításán is átüt a heccelés, a kiszámított megbotránkozta- tás-szándók, és valamiféle forradalmi merészségnek önszug- gerált, dühödt és primitív obsz- cenitás. Egy szó, mint száz: nem történt volna pótolhatatlan mulasztás, ha ez a film kimarad a magyar mozik műsoráról ... Éjszaka történt A bűnügyi történetek számtalan változata, variációja, főás alfaja közül az egyik az, amikor a történetnek a végén derül csak ki, hogy akit ennek meg annak gondoltunk, az emez meg amaz a valóságban. Azaz: a sztori mindvégig egyfajta tévhitet hint el az olvasó (néző) tudatában, okosan (néha egyenesen zseniálisan) félrevezet bennünket a tett vagv a tettes, esetleg az indítékok mi- néműségp felől. Sokan ugvan azt tartiák: ez a félrevezetés nem ncnilemanlike. a nézőt (olvasót) nem szabad becsapni. Én úgy vélem, a valódi bűnesetek java részében pontosan ilyen becsapás, félrevezetés történik: a bűnözők igyekeznék (nem ritkán sikerrel) félrevezetni a valódi tettes személyét illetően a rendőrséget. A most bemutatott új szovjet filmben is ez történik — de a végén persze a derék rendőr, Mityin kideríti, hogyan került egy bizonyos bőröndbe sok tízezer rubel, és hogy kicsoda is valójában a rokonszenves áldozat. Takács István
