Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-30 / 177. szám

1982. JÜLIUS 30., PÉNTEK Pt.sr MF.CYfi Map 3 Zrínyi Akadémia Diplomatstadás katonatiszteknek Csütörtökön ünnepélyes kül­sőségek között adták át a dip­lomákat a Vörös Zászló Ér­demrenddel kitüntetett Zrínyi Miklós Katonai Akadémia idén végzett hallgatóinak. Az ünnepségen részt vett Czinege Lajos hadseregtábor­nok, honvédelmi miniszter, megjelentek a párt-, az állami és a társadalmi szervezetek ve­zető képviselői, a néphadsereg tábornokai és tisztikarának több tagja, a társ fegyveres testületek képviselői. Jelen volt Nyikolaj Szilcsenko vezérezre­des, a Varsói Szerződés tag­államai egyesített fegyveres erői főparancsnokának ma­gyarországi képviselője. Ott volt az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli had­seregcsoport katonai tanácsá­nak több tagja is. Czinege Lajos fogadása és a Himnusz elhangzása után fel­olvasták a honvédelmi minisz­ternek ez alkalomból kiadott parancsát, majd Lantódi József vezérőrnagy, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsno­ka átnyújtotta'a diplomákat. Ünnepi beszédében emlékezte­tett arra, hogy az akadémián szerzett magasabb képesítés fokozottabb felelősséggel is jár. Bonyolult nemzetközi helyzet­ben, hazánk gazdasági célkitű­zései megvalósításának nehe­zebbé vált feltételei között kell a végzett hallgatóknak feladataikat ellátniuk — hang-_ súlyozta. Ezt követően Vörös György százados, az akadémia kiváló eredménnyel végzett hallgató­ja a tanulmányaikat befejezet­tek nevében szólt. Az ünnepi esemény az Internacionálé hangjaival ért véget. A végzett hallgatók és hozzátartozóik tiszteletére Czinege Lajos fo­gadást adott. Közgazdászok fórumán tet­ték fel a kérdést a pénzügy- miniszternek, nem félti-e a szocializmust a kisvállalkozá­sok elburjánzásától? A válasz ez volt „Több félnivalónk van néhány nagyvállalat tartós de­ficitjétől, mint a vállalkozó szellemű, szakmájukhoz értő emberek korábbinál szabadabb társulásaitól”. Az utóbbi évekre visszate­kintve aligha van olyan kor­mányrendelet, amely akkora társadalmi méretű vitát vál­tott ki, mint a kisvállalkozá­sok új formáinak zöld utat nyitó jogszabály. Különböző rendű-rangú emberek jósol­gatták : megint maszekvilág lesz Magyarországon — mi­közben hét végére ők maguk is fusizni hívják a kőművest a festőt, ha el akarnak végez­tetni valami halaszthatatlan munkát a portájukon. Ésszerű kockázat Így volt az első pillanatban Pest megye üzemeiben, válla­latainál is. De jó néhány he­lyen gyorsan rájöttek, hogyan lehet összhangba hozni az iparban, a kisiparban is a nagyüzemet a kicsivel. Azóta már több társulás, munkakö­zösség jelzi: a közösség hasz­nára fordítható az új lehető­ség. A Csepel Autógyárban pél­dául sokféle összefogással ki­fejlesztették a D 750-es, D 754-es és a D 764-es típusú speciális célokat is kielégítő járműveket. Ezek kis és köze­pes sorozatban is gazdaságo­san gyárthatók. E típusokból a gyár sokat küld exportra, de itthon is nagy irántuk az érdeklődés. Elsősorban a me­zőgazdaság és az építőipar nagy vevő rájuk, igényli az üzembiztos, gazdaságos fo­lyamatos és pótalkatrésszel el­látott járműveket. Ezekben a háttérfeladatokban jut külö­nösen szerep az új formáknak. — A Mechanikai Művekben felgyorsult a vállalaton belü­li vállalkozások feltételeinek kidolgozása. Egy közös válla­lat alapítását' tervezik ipari festékszóró rendszerek létesí­tésére. A közös vállalat ala­pításában részt vesz a BUDA- LAKK. a GENERALIMPEX és a Mechanikai Művek. Szerviz­re, szerszámszerkesztésre és szerszámgyártásra gazdasági munkaközösség létrehozását tervezik. Óvatosak a vállalatvezetők azonban a házon kívüli kis­vállalkozások indításával. A körültekintés önmagában nem lenne hiba, ám egyre gyak­rabban látni, hogy néhány út­törő témáit, módszereit igye­keznek másolni a többiek. Ez pedig éppen a vállalkozási szellem az ésszerű keretek kö­zötti kockázat hiányára utal. Közben azonban a gyakorlat, az igények utat törnek ma­guknak. Álljon itt példaként az épü­letfelújító -javító nagyvállalat esete. Náluk valóságos nép- vándorlás indult, miután szo­lid szövegű körlevél tudatta a dolgozókkal: a cégre váró fel­adatok elvégzésére — mun­kaidő után —, vállalati gazda­sági munkaközösséget alapít­hatnak. A háromezres lét­számból hétszázan jelentkez­tek! Bizonylati fegyelem A cégbíróságon a vállalko­zók tömege a folyosót is elle­pi. Tanácsi alkalmazottak pa­naszkodnak, hogy annyi mun­kaközösség, ilyen-olyan polgá­ri jogi. társaság, kis szövetke­zet rohamozza őket enge­délyért, hogy nem győzik a papírmunkát. A vállalkozáso­kat azonban sokféle, és fő­ként sok helyről támadó ide­genkedés veszi körül. A főha­tóságok — különösen az „álla­mi kassza” őrei —, a nye­részkedéstől félnek. Ök szabá­lyozni szeretnék, ezáltal át­tekinteni, ellenőrizni a kisvál­lalkozások működését. A jelek szerint azonban ehhez egyelő­re hiányzik az ügyvitel, az egyszerűbb, könnyen . átte­kinthető nyilvántartás. Ma egy öt asztalosból álló vállalati gazdasági munkaközösségnek kilencféle bizonylatot kell rendszeresen vezetnie, nem be­szélve az időszakos jelentési kötelezettségekről. Egy köny­E gy szövetkezeti elnök is­merősöm mondta baráti beszélgetés közben: „Ter­melni könnyű, eladni az a ne­héz, ahhoz kell igazán tudo­mány.” Igazságát egyszerű be­látnunk, különösen manapsag, amikor a tőkés piacok diszkri­minációjával, illetve a szocia­lista országok korlátozott im­portlehetőségeinek tényével kell szembenézniük a külke­reskedőknek. Vagy talán még­sem ennyire magától értetődő a dolog? Hajiunk arra, hogy a helyzet valamivel bonyolul­tabb. Jó esztendeje annak, hogy komoly szaktekintélyek kérdőjelezték meg a termelő- azövetkezetek hűtőipari beru­házásainak életrevalóságát. — Kidobott pénz, a népgaz­dasági érdekeket figyelmen kívül hagyó cselekedet fagyasz­tók sorát építeni, miközben a működő berendezések kapaci­tása kihasználatlan marad — dohogtak a feldolgozó ipar képviselői. De beszéljünk nyíltan: a málna sorsáról van szó, pon­tosabban azokéról a Pest me­gyei gazdaságokéról, amelyek a bernecabarátt Börzsöny Tsz­szel együtt támasztották fel hazai bogyósgyümölcs-ter- mesztésünket. S a szakembe­rekről, akik megtanultak és másokat is megtanítottak nagyüzemi módon málnával, ribizlivel foglalkozni. Ök vet­ték észre már a hetvenes évek elején, hogy ez a puha — könnyen romló — portéka csak az ágazat iparosításával, az ipar közvetlen érdekeltsé­gével tehető biztonságossá, te­hát nyereségessé. Az ipar azonban jól megvolt kockázat- vállalás nélkül is: nem az ő pénze bánta, ha a termény kis. vagy nagy százaléka kerül j exportra. Számára csak az volt I a fontos, amit átvett és a gyár­kapun belül várt hűtésre, cso­magolásra. Ez a kedvezőtlen monopol­helyzet kényszerítette jakkor a megye északi részén gazdálko­dó hat tsz-t, a szobi léüzem létrehozására. Ez az akkor még mini gyár ma az ország legnagyobb szörpüzeme, és 500 millió forint termelési értéket állít elő. Nos, ez az első lép­cső, amely csak részbeni meg­oldást hozott, és inkább a mentést, mint a kivitel növe­lését eredményezte. Ez nem fájt senkinek. A há­rom tsz hűtőház terve — egy nagy befogadóképességűé Ráckevén és két kisebbé Bér- necebarátiban és Nógrád köz­ségben — annál inkább. Az ügyben leginkább elkötelezett Aranykalász Tsz szakemberei, vezetői mégis a rendkívül ke­mény feltételekkel adott ex­portárualapot növelő hitelek felvétele mellett döntöttek. A beruházássorozat a közelmúlt­ban fejeződött be. Azóta — mint erről lapunkban is be­számoltunk — már árut fo­gad a bernecebaráti hűtőház is. A málna a földekről köz­vetlenül, hosszú és költséges utaztatás, nélkül kerül a mí­nusz 20 fokos kamrákba. Közben a szobiak is újítot­tak: 120 millió forintból épí­tettek egy gyümölcslésűrít­ményt gyártó üzemet. A ha­gyományos szörpökre ugyan­is az igényesebb tőkés piaco­kon egyáltalán nincs kereslet. A szobiak tehát egy nem kis rizikó vállalásával olyan termé­ket mondhatnak magukénak, amely újabb csatornát nyit meg számukra, és az alapító tsz-eknek a dollár elszámolá­sú kereskedelemben. Leg­alábbis ez lenne a kívánatos. Hogy ez milyen hamar és mi­lyen mértékben következik be, ennek eldöntésében óvatos kétkedéssel viseltetünk, éppen a málna eddigi története miatt. Mert, bár a gurulós málna exportja a jövőben is lehetséges, de kivitelével a ko­rábbi konkurrens, s magyar hűtőipar foglalkozott. A sűrít­mény eladására a Hungaro- fruct vállalkozott. Ez utóbbi máris eladási gondokra hivat­kozik, és a termelőket az ül­tetvénytelepítés lassítására szeretné bírni. Ám higgyük el, nincs olyan nagy kereslet a bogyósok iránt, mint volt néhány éve még. (Bárha akkor tudta vol­na már helyben hűteni gyü­mölcsét a bernecebaráti tsz! Vajon mennyivel több devizát jelentett volna ez az ország­nak?) Tételezzük fel, inkább a hozamokat kell növelni. Eh­hez persze, öntözésre és újabb pénzre van szükség. S ami ennél valamivel fontosabb: az érintettek gyorsabb reagálásá­ra. Mert ugyan az egykori konkurrens mára belátja, sőt helyesli a termelőszövetkeze­tek hűtőházi beruházásait, de arról kevesebbet beszél, miéit nem épített még a konjunktú­ra idején maga hűtőházakat az említett tsz-ekben. N em akarunk azonban bé­kétlenséget szítani. Csu­pán attól tartunk, megint értékes időt, talán éveket ve­szítünk azzal, amíg az integ­ráció harmadik láncszeme, az értékesítés is szervesen illesz­kedik be a vertikumba, s jön létre a kölcsönös érdekek összhangja, immár a kereske­dők részvételével. V. B. velő felkészültségét is meg­haladná a bizonylati fegyelem hajszálpontos betartása. Nem véletlenül riadoznak a túlzott adminisztrációtól azok szenve­dő alanyai, akik a korong- ecsetet, vagy a körfűrészt esetleg mesteri módon keze­lik, ám a napló-főkönyvek szabályos kitöltéséhez nem ér­tenek. Fura dolog, hogy mi­közben az unalomig hajtogat­juk az újításokban rejlő tar­talékok fontosságát, a munka szervezése, ellenőrzése, nyil­vántartása terén — tisztelet a kezdeményező kivételeknek —, régóta elavult állapotok ural­kodnak. Jövedelmi különbségek Sokan sanda tekintettel néz­nek a várható jövedelemkü­lönbségekre is. Kétségtelen, hogy az említett építőipari vállalatnál egy kőműves du­daszóra letenné a szerszámot, és továbbra is menne fusizni, ha nem kapná meg a házon belül azt a pénzt vállalkozá­sáért, amit maszekolva meg­keres. Jelszó lett a munka szerin'ti- jövedelem-differenciá­lás.' Ám ötven-, százforintos „tétek” senkit sem serkente­nek többre, a minőség javítá­sára. Ugyanakkor a termelés irányítóinak nemegyszer be kell látniuk: azért a pénzért, ami ösztönzésre jut, nem le­hetnek maximalisták. Ha pél­dabeli kőművesünk havonta legálisan megkeresi a tíz-ti- zenkét ezer forintját, ennyi pénzért már lehet követelni, s ha kell, szigorúan büntetni is. Természetesen nem kocká­zatmentes mindaz, ami most elkezdődött. Fennáll a veszé­lye annak, hogy az emberek munkaidejükben pihenik ki a szabad időben végzett vállal­kozói tevékenység fáradal­mait. Tehetik is, ha hagyják nekik: ha a munkaköri köte­lességként rájuk háruló fai­adat — színvonalában, szerve­zésében elszámolási rendjében —, messze elmarad attól, amit műszak után végeznek. A kis­vállalkozások tehát — köz­vetve —, a munka színvonalá­nak minőségi javítását is szol­gálhatják. A gazdasági élet újszülött­jeit ritkán veszi körül pátyol- gató szeretet. De nem is baj, ha a kemény próba során az marad meg csupán, ami élet­képes. Azt viszont magunk is védjük, oltalmazzuk és — ta­nítsuk meg járni. Ezt teszik a többi között Szentendrén. Ká­dár János elvtárs Pest me­gyei látogatásakor említette Baráth Endre, a Szentendre városi-járási pártbizottság el­ső titkára-: milyen új színfolt ez a városban, és milyen hé­zagot töltenek ki aprócska üz­leteikkel a kiskereskedők és a vendéglősök. Jól kiegészítik az állami üzleteket és vendéglő­ket. Csakúgy, mint az üzemek mellett éledező háttéripart, la­kossági szolgáltatást nyújtó százszámra szerveződő megyei vállalkozások. G. L. F. Elég volt a formalitásból Kitörni a régi keretek közül Vészharangot kongatnak a szocialista brigádmozga- lom fölött: laposodnak a vállalások, sok a csak látszólag értékes „társadalmi munka”, automatikussá vált a dí­jazás és értékelés, szinte törvényszerű — bizonyos nap­lók helyes kitöltése után — az ilyen-olyan fokozatok ér­tékelése. Mindezeken belül külön feszültséget okoz, hogy az automatikus értékelés nem vesz tudomást az egyes brigádok könnyebb vagy nehezebb munkakörülményei­ről. — Mire jutottak? — Július 12-én másodszor találkoztunk. Akkor például közmegelégedésre megegyez­tünk, a gyári autóbuszt kirán­dulásra is használjuk, beoszt­juk. (Sokak ellenére ez csak látszólag kis probléma!) Már az első találkozón megfogal­maztuk: elég volt a mondva­csinált társadalmi munkából — udvartakarítás, gyomirtás. Ezután valóban komolyabb, értékesebb segítséget nyújtot­tunk a termelésben, ott ahol kicsi a kapacitás. Az is szem­pont: hogyan kellene a TIT előadásokat úgy megszervezni, hogy ne menjen a munka ro­vására és értékelni a részvé­telt. Többen ugyanis szóvá tet­ték: a fizikai dolgozók munka­idő után, utazási problémák­kal küszködve vesznek részt ezeken az előadásokon, míg az adminisztrátoroknak nincs ilyen gondjuk, az értékelés mégis egyforma. De még több szakmai előadásra van szük­ség, hiszen nagyszabású re­konstrukció volt a gyárban, az új embereknek emiatt több segítséget kell nyújtani. Lépést kell váltani Amikor Kisnémeti Andrást, a Magyar Gördülőcsapágy Mű­vek diósdi gyárának termelé­si főosztályvezetőjét kérdez­tem e gondokról, így válaszolt: — Kár lenne bármit tagad­ni, a szocialista brigádmozga­lom nálunk épp oly gondok­kal küzd, mint az ország bár­mely más nagyüzemében. Ez nem jelenti azt, hogy ne szá­molhatnánk be eredmények­ről — a gyár nagyon sokat kö­szönhet a brigádtagoknak —, csak mintha a szív, a régi lel­kesedés hiányozna. Mindany- nyian úgy érézzük, nem hoz­zuk mindazt ki a mozgalom­ból, ami benne rejlik, amit kí­nálhatna. A gyár vezetőségét ezért állandóan foglalkoztatja: vajon hogyan lehetne, hogyan kellene lépést váltani? Ez pe­dig nem könnyű, csupán újabb kampánnyal nem oldható meg. Ha például a valóban tapasz­talt tényleges és a brigádon belüli munka elismerése kö­zötti szakadást említem, hoz­zá kell tennem: az előírások megkötik a kezünket. Ezt úgy igyekszünk áthidalni, hogy a jövőben félévente értékeljük a brigádok eredményeit, s ak­kor a 'lehetőséghez képest — a tényleges munkát — jutal­mazzuk is. Mindenki): foglalkoztat Bár a diósdi csapágygyár­ban hasonlók a gondok, egy valamiért mégis érdemes ép­pen ott jobban körülnézni. A változás igénye ugyanis nem­csak a vezetők, hanem a bri­gádtagok részéről sem puszta szóvirág, nem egyszerű kira­katpolitika. hanem konkrét kezdeményezéseket takar. Sza- bácsik Jánosnét, a köszörűs­üzem Dózsa brigádjának ve­zetőjét kérdeztem: — A termelési főosztályve­zető kezdeményezésére brigád­klubot alakítottunk. A cél a gondokból ered: a megújulá­son. a tennivalókon törjük a fejünket, megpróbálunk lelket önteni magunkba és a mozga­lomba. Noha az itt dolgozók több mint fele brigádtag — van vállalati kiváló brigádunk és több. mint egy tucat az aranyjelvényesek száma —, a felmutatott eredményekkel nem vagyunk elégedettek. Túl­tépve a formális vállalásokon, a rutintevékenységen, meg kell először is határoznunk, fogal­maznunk. melyek azok a te­rületek. ahol előrelénhetünk. Ezért mindannyian örömmel fogadtuk a kezdeménvezést, e témakörben a munkaidő utá­ni megbeszélést. Rejtett ellentétek — Melyek voltak még a fon­tos kérdések? — Először is keveseltük, hogy évente csak egyszer van érté­kelés. Azóta megszületett a döntés: félévente lesz ezután, s ugyanakkor új szisztémát dolgoztunk ki. Az értékelési lapok lényegesen világosabbak az előzőeknél, sokkal jobb támpontot adnak ahhoz, hogy a vállalások ne legyenek for­málisak, s hangsúlyosabb sze­rep jut a lelkiismeretesen — de nem rutinosan és felülete­sen — kitöltött brigádnapló­nak. Rendkívül fontosnak tar­tom, hogy a kötetlen beszél­getések során közvetlenül is megismerik egymást az egyes brigádok. Eddig ugyanis sok rejtett ellentét volt a műhelyek között, a köszörűsök azt mond­ták; az esztergályosok munka- körülményei a rekonstrukció után sokkal jobbak, mint a miénk — vegyék ezt figye­lembe az értékelésnél. De rej­lik ellentét a sajtoló- és más műhelyek között is, mindezt meg kell beszélni. Ezentúl ha­vonta egyszer erre is lesz al­kalom. Joggal bukkan fel a kérdés: miért nem csinálták eddig is így? Talán a megfeszített mun­katempó, talán a megszokás miatt? Fontos, hogy most vég­re „van valami”. Érdemes az első lépésekre is figyelni. Kolossá Tamás TETTRE KÉSZEN AZ UTOLSÓ PILLANATIG Mély megrendüléssel tudattuk a hírt lapunk július 25-1 szá­mában, hogy Csenterics Sándor elvtárs, a magyar munkás- mozgalom régi harcosa, aki a pártba 1945-ben lépett be, s ha­láláig tagja volt az MSZMP Pest megyei Bizottságának, alelnö- ke a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszer­vezetének, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület el­nökségének, a Vasas Sport Klub vívószakosztályának elnöke volt, nehézipari miniszterhelyettes, a Dunamenti Hőerőmű Vál­lalat életrehívásának segítője, s nyugdíjba vonulásáig igazga­tója, több magas kitüntetés birtokosa — július 24-én váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 5-én délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Eddig a hír, a száraz tények. S amiről á szűkszavú közle­mények nem szólnak: halála előtt néhány nappal még a bu­dai járási pártbizottságon vi­tatkozott. érvelt, foglalt állást elvi kérdésekben. Szavára, s annak igazságára mindenki odafigyelt. Nehéz elhinni, tu­domásul venni, hogy jól is­mert alakja, szimpatikus arca már sohasem bukkan fel a testületi ülések szünetében, az elvtársi vitákban nem hallatja hangját. Megalapozott vélemé­nye. élettapasztalata a nehéz, vagy kényes kérdéseken nem segíti már a döntést. Keveseb­bek lettünk nélküle. Ugyanis egész életútja a tapasztalatok gazdag tárházát kínálta. 1911. július 8-án született Pécsett. 1931—1949 között a Dunai Gőzhajózási RT lakatos kazánmestere volt. 1942-ben kapcsolódott be a munkásmoz­galomba, s 1945-ben lett az MKP tagja. 1945-től az átszer­vezésekkor több fontos mun­kakört töltött be: a Kelenföldi Hőerőmű igazgatója, aztán- az Áramszolgáltató Vállalat ve­zérigazgatója. Majd pártfőisko­lás lett. Egy év után az iskola padjaiból az élet szólította el: a Nehézipari Minisztériumba. 1957-től a nehézipari minisz­terhelyettes posztját töltötte be. S 1982-ben újabb nagy felada­tot kapott: a Dunai Hőerőmű Vállalat építésénél a kezdettől ott volt, első igazgatója lett, nyugdíjbavonulásáig, 1975-ig irányította a nagyüzemet. Tettrekészségét, helytállását számos kitüntetéssel ismerte el társadalmunk. Megkapta a Munka Érdemrend bronz fo­kozatát — három ízben —. a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát, a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, — s le­hetne még a felsorolást foly­tatni. Az iparágban köztiszte­letnek, közmegbecsülésnek ör­vendett: kifinomult vezetői­szervezői készsége, szakmai gyakorlata, tudása, közvetlen emberi magatartása tette azzá. Híres volt arról, hogy fegyel­met. rendet követelt. Harminc­öt évet dolgozott a villamos energia iparág területén —, s szakmájától 64 évesen, saját kérésére köszönt el. De a tár­sadalmi megbízatások teljesíté­sére — túl azok vállalásán — az utolsó pillanatban is futot­ta erejéből. Egy régi kommu­nistával, gazdag tapasztalatá­val, emberségével lettünk ke­vesebbek. S amikor a végső búcsúnál fejet hajtunk majd emléke előtt, egyúttal amel­lett teszünk hitet: életútja, embersége követendő példa­ként áll előttünk. Lépéshátrányban Ä kölcsönös érdekek összhangja Mi lesz az „újszülött" sorsa?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom