Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-25 / 173. szám
NAGYKŐRÖSI NAGYKC vJxíi ina A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 173. SZÁM 1982. JÚLIUS 25., VASÁRNAP Honvédelmi nevelés Javítani kell a propagandát Sok múlik esz alapos, előrelátó felkészülésen A Magyar Honvédelmi Szövetség városi agitációs és propaganda szakbizottsága öt esztendővel ezelőtt alakult meg. Feladatul kapta a honvédelmi nevelőmunka népszerűsítését, az MHSZ-klubok sokrétű munkájának bemutatását, s a társadalmi erők mozgósítását a honvédelmi nevelés érdekében. Oktatási kabinet A szakbizottság megalakulása óta négyszer számolt be tevékenységéről az MHSZ városi társadalmi tanácsadó testületé előtt. A legutóbbi, nemrégiben megtartott tanácskozáson Csípő Balázs szakbizottsági vezető előterjesztésében és az azt követő vitában, sok fontos tudnivalóról és problémáról esett szó. Kiderült például, hogy a korábbinál kevesebb központi kiadású propagandaanyag áll az MHSZ aktivistáinak rendelkezésére. Ennek következtében a helyi szervezőkre az eddiginél nagyobb feladatok hárulnak. Sok múlik tehát a lelkesedésükön, de a felkészítésükön is. A jó felkészítés — állapították meg a tanácskozók — különösen fontos azoknak a pedagógusoknak az esetében, akik osztályfőnökként vagy más tevékenység során honvédelmi ismereteket oktatnak. Egyébként az utóbbi hetekben sok szó esik arról, hogy legalább egy nagykőrösi középiskolában meg keller,e alakítani a honvédelmi oktatási kabinetet. Ez a szervezet, az érintettek hatékonyabb összefogásával, nyilvánvalóan sokat segíthetne az oktatás színvonalát emelni szándékozóknak. A terv megvalósítása már most, a végső döntés előtt is reményteljesnek tűnik. Visszatérve a beszámoló vitájára, s megmaradva a problémáknál, elmondhatjuk, hogy valóban nincsenek könnyű helyzetben a propagandisták. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy némiképp csökkent a klubok kisugárzó tevékenysége és hatása, ugyancsak csökkent az úttörők érdeklődése, minthogy bőségesen találnak hasznos időtöltésre alkalmat csapaton belül is, s végül visszaesett a hivatalos szakigazgatási szervek koordináló tevékenysége. A nehézségek felsorolásából persze nem kell arra következtetni, hogy az MHSZ e téren komolyabb nehézségekkel küzdene. Különösen nem városunkban, ahol a szövetség tagjainak száma, a lakosságéhoz viszonyítva, magasabb a megyei átlagnál is. Mindössze annyi történt, hogy a honvédelmi nevelés iránt felelősséget érzők még jó időben felhívták a figyelmet néhány kedvezőtlen körülményre. Fehér foltok A vita eredményeként ma már jól körülhatárolhatok az MHSZ propagandistáinak, s a kívülálló érdekelteknek a tennivalói. Ezekről beszélgettünk a minap a szakbizottság vezetőjével, Csipő Balázzsal. Nos, a végső következtetések szerint erősíteni kell valamennyi klub és szakbizottság eszmei-politikai nevelőmunkáját. Az iskolai honvédelmi oktatással kapcsolatban pedig maradéktalanul végre kell hajtani a honvédelmi törvényben foglaltakat. Ha szükséges, akkor ennek érdekében konzultációkat kell szervezni. Szorosan kapcsolódik e témához, hogy a tanácskozók megállapítása szerint minden törvényt, utasítást és határozatot egységesen kell értelmezni. Következésképpen elkerülhetetlenek a konzultációk. További feladat, hogy javítani kell a klubvezetők és az agitációs-propaganda felelősök tájékoztatását. Nemcsak a nagy eseményekkel, hanem a részfeladatok teljesítésével Menetrend szerint illendő Mikor indul a busz? A jó szándék titokban marad Aki utazni akar, az ugyebár megnézi a menetrendet. Így tesznek természetesen azok is, akik a Ceglédi úti autóbusz-megállóknál kívánnak járműre szállni. A menetrendben való elmélyedésüknek semmiféle akadálya nincsen, mert valamennyi megállóban elolvasható a járatok indulási és érkezési adatsora. Az igények Csakhogy az autóbuszok nem mindig akkor érkeznek és indulnak, amikor az a menetrend szerint illendő volna. No, nem azért, mintha késnének (ámbár nyilvánvalóan ez is előfordul), hanem mert megváltozott a menetrendjük. Mégpedig éppen a lakosság kérésére. Ezért a változásért egyébiránt dicséret illeti a Volán 20-as vállalatát. Hiszen elképzelhetjük, hogy egyáltalán nem volt egyszerű a május 23-i általános menetrendmódosítás után egy hónappal új időpontokat meghatározni, az igényeket jobban szolgáló és kielégítő járatokat beállítani. Mindenesetre a Volán — mindent a nagykőrösiekért jelszóval — ezt is vállalta. Csak éppen a menetrendek kiigazításáról feledkezett meg. így aztán az autóbuszosok igyekezete és jó szándéka titokban maradt. Sovány vigasz, hogy most már készülnek az új menetrendek, mert hiszen még mindig csak készülnek. Az autóbusz-megállókban még mindig csak fogadásokat lehet kötni arra nézvést, hogy mikor jön az autóbusz. Tájékozódni lehetetlen. Apró cselekedet A tanulság: a nagy tettek, mint például a menetrend módosítása mellé, mindig szükségeltetik valamilyen apróbb, lényegtelennek tűnő cselekedet is. Máskülönben minden igyekezet hiábavaló. kapcsolatban is. Jobban ki kell használni — tanácsolták a vita hozzászólói — a KISZ és az MHSZ közötti kölcsönös segítségnyújtás lehetőségeit is. Ehhez egyébként minden szükséges feltételt megad a két szervezet városi vezetőségei között már korábban létrejött együttműködési megállapodás. Az összefoglaló értékelés szerint városunkban a honvédelmi nevelőmunka hatékonyabbá tétele érdekében alaposabbá kell tenni a tömegszervezetekben dolgozók katonapolitikai tájékoztatását. Noha az MHSZ igazán nem panaszkodhat a nagykőrösiek érdeklődésére a tömegsportrendezvényekkel kapcsolatban, a szakbizottság mégis szükségesnek érezte, hogy a tömegsport eddiginél hatékonyabb támogatását is feladatának tekintse. Különösképpen a lakóterületi mozgalmak szorulnak segítségre, mert eredményeik ugyan számottevőek, de ugyanilyen szembe- ötlőek a fehér foltok is. Az egyik fontos cél e téren a fiatalok állóképességének növelése. Szemléltető eszközök S végül azt javasolták a tanácskozók, hogy a szemléltetőeszközöket a honvédelmi oktatás valamennyi területén minden körülmények között biztosítani kell. Farkas Péter Tudásuk gyarapodott Kisdobos-váudortábor Betegség, fegyelmezetlenség nem fordult elő Rengeteg fagyi gyerekeket tisztaságukért, rend- szeretetükért, s estéli csendességükért. A gyerekek honismereti tudása igen jelentős mértékben gyarapodott, s az olykor bizony fárasztó kirándulások edzettségüket is fokozta. A 20 kisdiák táboroztatása mindössze 24 ezer forintba került. A költségekhez a gyerekek fejenként 500 forinttal járultak hozzá. A többi pénzt az úttörőcsapat, a szülői munkaközösség és legfőképpen az Állami Ifjúsági Bizottság adta, minthogy a táborozok igénybe vették ennek az utalványát. Köszönet a segítségért A színes, változatos programú, vetélkedőkkel és egyéb jellegzetesen úttörő-rendezvényekkel tarkított kirándulásért ezúton is köszönetét mondanak a pajtások mindazoknak, akik segítették őket. F. P. A Nagykőrös és Vidéke Afész cukrászati termelő üzemében, a júliusi kánikulában eddig naponta 200—250 kilő fagylaltot készítettek. Gyakran 15 fajtát. Képünkön: Csapó György cukrász a fagylaltot keverő pult mellett. Varga Irén felvétele Piaci jelentés" Kabinok — külföldre A TRAKIS Szövetkezet Rákóczi úti telepén jelenleg NDK- megrendeiésre készítenek röntgenkabinokat, melyeket a vám- vizsgálatoknál alkalmaznak majd. Nagy Ferenc, Bcnkó István és Lestyán Sándor a kabinok összeszerelésén munkálkodik. Az asztalosműhelyben Zagyi Ferenc az elkészült kabinok becsomagolásához szükséges burkolat léceit gyalulja. fiol 20, a hagyma csomója 5, a vegyes zöldség 5, a retek 3, a hegyes zöldpaprika kilója 15—16, az édes tompa paprika kilója 18—20, a zöldbab 10, a fejtett zöldbab félliterenként' 10 forintért kelt. A baromfipiacon a tyúk párja 180—220, a vágócsirke 90—160, a kacsa 210, a háromhetes csirke darabja 30, a naposcsibe 9, a tyúktojás 1,70— 1,80 forint volt. A Halászati Szövetkezet árudája betegség miatt zárva volt. Szokatlanul nagy volt viszont a virágpiac. A kardvirág szálát 5—10, a szegfűt 4—5 forintért árulták. K. L. Szedik a nyári almát Befejezték a búza aratását Helikopterrel permetezik a napraforgót A nagykőrösi Arany János Tsz-ben szorgalmasan dolgoznak a kombájnosok. A héten befejezték a 476 hektárnyi búza aratását. Most már a 614 hektár rozs betakarításához fogtak hozzá, s minthogy segítséget is kapnak, a jövő héten azzal is végeznek, ha az időjárás engedi. A búza a csapadék nélküli, aszályos időben, hektáronként átlagosan 33 mázsa termést hozott. A búzaszemek minősége igen jó. Mint Holló Ferenc termelési főmérnök elmondotta, a termelőszövetkezet főbb munkái sorában befejezték a meggyszüretet. A szépen gondozott meggyfák hektáronként 54 mázsa gyümölcsöt hoztak. A termés mindenesetre alatta maradt a tavalyi rekord- 'nak. Most az időszerű növényápolási és növényvédelmi munkákat végzik a gyümölcsösökben és a szőlőkben. Értékesítésre pedig a nyári almát szedik. A szántóföldeken a napraforgótáblákat helikopterrel permeteztetik, mégpedig nemcsak a kártevők ellen, hanem a virágzás elősegítése érdekében is. Az állattartó telepek takarmányellátását szolgálva, most kazlazzák a levágott lucernát, s megtették az előkészületeket a silótakarmányok feldolgozására, tárolására is. A szőlészeknek is a készülődés adja a legtöbb munkát. Ök már a szüretet várják. A gépjavítók esetenként anyag- és alkatrészhiánnyal küszködve szorgoskodnak a gépek körül. Tőlük már az őszi talajmunkák zavartalan elvégzéséhez szükséges feltételek megteremtését várják. Eléggé lehangoló híre a szövetkezetnek, hogy a télialma- termésben a legutóbbi jégverés számottevő károkat okozott. K. ti. Helyesbítés Lapunk július 22-i, csütörtöki számában, a Nótaszó a szalag mellett című írásban félreértés folytán Dér János műszakvezetőt a cikk szerzője üzemvezetőnek nevezte. Az igazság az, hogy a beszélgetés napján Dér János csak helyettesítette az üzemvezetőt. Látványos gólparádé Csepel SC (NB I.)—Nagykőrösi Kinizsi 13-2 (4-1) Csepel: Kovács — Kincses, Wéber, Godán, Gálhidi, Varga, Kelemen, Lazsányi, Tulipán, Dékány, Fischli. Csere: Elekes, Kökény, Krisztin, Budavári. Kinizsi: Molnár — Benkó, Karcsú, Gulyás, Csikós, Cseh, Kovács, Szabó, Farkas J., Vígh, Németh. Csere: Tiger. Szendi, Szalai, Lövei, Farkas I.,»Pesti L. A nagykőrösi labdarúgók szerezték meg a vezetést Németh révén, majd Cseh távoli nagy lövése a felső kapufáról pattant ki. Ezután a vendégek irányították a mérkőzést. Játékuk sokkal gyorsabb volt, mint a hazaiaké. Akadtak szép támadások, jó akciók, parádés gólok. A körösi támadásokból csak Farkas J. tudott eredményes lenni. Sportszerű, látványos, jó labdarúgó-mérkőzés volt. A Csepel góllövői: Tulipán 4, Lazsányi 3, Kelemen, Kincses* Gálhidi. P. S. ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlapi Pénteken nagy és forgalmas piac volt. Sok görög- és sárgadinnyét kínáltak, a korábbinál alacsonyabb áron. Viszont a baromfi és a tojás ára emelkedett. A szemestermény-piacon a búza literje 5, az árpáé 4,50 j és a morzsolt kukoricáé szin- \ tén 4,50 forint volt. j A gyümölcs- és zöldségpia- j con a kajszibarack 14—20, a I nyári alma 4—10, a miskolci I szilva 12, az arabicska körte 12, az apró sárgabarack 10— 12, a burgonya 6—7, a paradicsom 8—10, az uborka 4, a görögdinnye 7—10, a sárgadiny- nye 12—14, a fehérkáposzta 10, a kelkáposzta 8—10 a karA Petőfi Sándor Úttörőcsapat kisdobosai nemrégiben tértek vissza tíznapos vándortáborukból. A gyerekek Budapesten és környékén tettek nagy kirándulásokat. Szállásuk Szigetmonostoron az erdei telepen, Ürömön az iskolában, majd a fővárosi III. kerületi napközi otthonban és a II. kerületi sporttelepen, végül pedig Csillebércen volt. A vándortábort Hidasi Réka táborvezető és helyettese, Kissné Tóth Gabriella irányította. Gazdasági vezetőjük Láposi Ferencné volt. A szülői munkaközösség részéről Szabó Sándorné vigyázta a 3. és 4. osztályos pajtásokat. Kirándulásaik során a Petőfi iskolás kisdobosok megfordultak Szentendrén a Kovács Margit gyűjteményben és a Ferenczy Múzeumban, az új művelődési központban, s jártak a Görög Kancsó étteremben is. Legnagyobb bánatukra a falumúzeum megtekintésére már nem jutott idejük. Az ürömi szállásról kiindulva Mária Pavlovna cárlány sírjánál jártak, majd a következő napon, reggeltől estig tartó túrán a Nagy-Kevély nevű hegyet mászták meg. A szép kirándulás egyetlen hibája volt, hogy a Kevély-nyergi turistaházban, mely híres kiránduló központ, sem üdítő italokat, sem vizet nem kap- i tak. Esti csend A budapesti szálláshelyekről ] elindulva a fővárossal és - a budai hegyekkel ismerkedtek! meg a mindenre kíváncsi paj- | tások. Jártak a Hármashatár- | hegyen, Aquincumban, a Pál- völgyi cseppkőbarlangban, a Parlamentben, az Ady Emlékmúzeumban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Sétáltak a Váci utcán, a budai várban és a Margitszigeten, majd a Városligetben és az állatkertben. A csillebérci nagytáborból elindulva a Ságvári-ligetben jártak, megtekintették az altábo- rokat, s nagyot játszottak a cölöpvárban. Természetesen felültek a nagykőrösi gyerekek az úttörővasútra is. Mint Kissné Tóth Gabriella táborvezető-helyettes elmondotta, az egész kirándulás nagyon jól sikerült. A táborozás idején sem komoly betegség, sem a rendet megzavaró fegyelmezetlenség nem fordult elő. Valamennyi táborhelyen megdicsérték a nagykőrösi