Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
pr.cvtt Felmentés — választás Ceglédi fiatal a KISZ Pest megyei Bizottságának új első titkára Budapesten ECciigresszus Világszerte intenzíven fejlődik az orvostudomány három összefüggő részterülete: a haematológia, az immunológia, s a vértranszfúzió elméleti kérdéseivel, szervezésével kapcsolatos tudományág. E három orvosi szakmát hazánkban szerves egységként fejlesztették, s orvosaink segítették a fejlődő országok vértranszfúziós szolgálatának kiépítését, szakembereik képzését. Nem véletlen tehát, hogy július 31. és augusztus 7. között Budapesten; az új Sport- csarnokban tartják a Nemzetközi Haematológiai Társaság XIX. és a Nemzetközi Vér- transzfúziós Társaság XVII. kongresszusát. Dr. Holtán Zsuzsa akadémikus, a Nemzetközi Haematológiai Társaság és a kettős kongresszus elnöke elmondotta: öt kontinens 74 országából háromezer szakorvost, biológust, kémikust, mérnököt várnak a rendezvénysorozatra, melyen elsőként a szakma világhírű képviselői tartanak továbbképző tanfolyamot és bemutatókat. A kongresszus a plenáris ülések félszáz előadásával, s a naponta tíz színhelyen szervezett szimpozio- nokkal folytatódik. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Pest megyei s ceglédi városi bizottsága vezetésében — a testületek döntése alapján — személyi változások történtek. A KISZ ceglédi városi bizottsága személyi kérdéseket vitatott meg. A városi pártbizottsággal egyetértésbén, a KISZ Pest megyei Bizottságának javaslatára a testület — érdemeinek elismerésével — felmentette titkári funkciójából Halasi Mártont, majd ezt követően a KISZ városi bizottságának titkárává választotta Tolna Sándort, aki eddig a Közgép KISZ-titkára volt. ★ A KISZ Pest megyei Bizottsága ugyancsak ülést tartott, amelyen részt vett Cser- venka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Nyitrai István, a KISZ Központi Bizottságának titkára és Komáromi JánoS, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A KISZ rpegyei bizottsága személyi kérdésekben döntött. A megyei pártbizottság és a KISZ Központi Bizottsága intéző bizottságának nevében Nyitrai István javasolta a testületnek, hogy — munkája elismerése mellett — augusztus elsejétől mentse fel első titkári funkciójából, valamint megyei bizottsági tagsága alól dr. Husti Istvánt, aki továbbra is tagja marad a KISZ Központi Bizottságának és a megyei tanácsnak Dr. Husti Istvánt 1979-ben választotta meg első titkárának a KISZ Pest megyei Bizottsága. Tevékenysége során külön figyelmet fordított a testület munkájának eredményesebbé, megalapozottabbá tételére, a mozgalmi vezetők felelősségének tudatosítására, a szervezettség növelésére, az irányító bizottságok vezetőinek kiválasztására. Képzettsége, végzettsége, érdeklődése azonban mindig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez kötötte. Most szakmájában oktatótanárként akar dolgozni. A javaslat s az elhangzottak alapján a KISZ Pest megyei Bizottsága egyhangúlag felmentette első titkári funkciójából dr. Husti Istvánt. Ezt követően Nyitrai István javaslatára a testület titkos szavazással, egyhangúlag megválasztotta a KISZ Pest megyei Bizottsága tagjává és első titkárává Halasi Mártont. A KISZ Központi Bizottsága intéző bizottságának megbízása alapján, a megyei pártbizottsággal egyetértésben Nyitrai István az Ifjúságért Érdemérmet adta át dr. Husti Istvánnak. Kifejezésre juttatva, hogy munkájára, mozgalmi tapasztalatára továbbra, is számítanak. S ezt mint egyetemi docens a gyakorlatban kamatoztathatja. Cservenka Ferencné a választott megyei testületek nevében elismerően szólt dr. Husti István tevékenységéről. Útmutatásként fogalmazta meg a KISZ Pest megyei Bizottságának s új első titkárának: keresni kell az ifjúsági mozgalom erősítésének hogyanját és az ezt szolgáló módszereket. Biztonságosan fog a fék A dömsödi Dózsa Tsz gépésztechnikusa, Ispán Imre — mint megírtuk — személygépkocsik, autóbuszok és teherjárművek fékbetétfclületének körkörös szabályozása és illesztésére célszerszámot konstruált és szabadalmaztatott. Első példányait már használatba is vették a Volán 5. számú Vállalat műhelyében. Azért mégis a friss ropogósát szeretjük Kenyérnosztalgia és realitás |j A kenyeret meg kell sütni! Még akkor is, ha Pest ^ megye három sütőipari vállalatának mintegy 70 üzemé- ^ ben összesen 2500 ember dolgozik, ami 30 százalékos ^ munkaerőhiányt jelent. Igen, a kenyeret meg kell sütni, k de nem mindegy, milyen minőségben, vélekedik a fo- gyasztó. Mert hol állnak még ma is kígyózó sorok ná- 8 lünk? A Filatélia előtt egy-egy új bélyeg kibocsátása- § kor, vagy a mozipénztárak előtt, de a legkitartóbb sor- ^ banállók minden bizonnyal a kis péküzleteket ostromol- § ják, ahol úgymond, igazi» meleg, ropogós, házi kenyeret ät árulnak. A fejlődés diktálta — Ne is kérdezze, tudom mire kíváncsi — fogad ezekkel a szavakkal, Bartos Lászióné, a Pest megyei Tanács élelmiszeripari csoport vezetője. — Most, hogy a vállalkozó kedv a népgazdaság minden területén egyre nagyobb, ami igazán örvendetes, mi a helyzet a sütőiparban? Van-e ott is mozgás és várható-e javulás abban az agyoncsépelt örökzöld témában, amit akár nagybetűvel is írhatnánk, Kenyér? Nos, jól mondom? — fordul felém. — Igen, nagyjából így szándékoztam a beszélgetést kezdeni — bólintok és visszakérdezek: — Mi tehát a jelenlegi helyzet? — Valószínűleg meglepő, de a mi területünkön ez a mozgás nem egyértelműen pozitív. Annak idején, amitor kialakultak a közép- és nagyüzemeink (ezzel egyidöben eltűntek a magánsütödék), megteremtettük a korszerűbb, a gépesített, és a mennyiségi termelés feltételeit. A fejlődés, az életformaváltás mindenképpen ezt diktálta. Azelőtt ugyanis faluhelyen az egy, esetleg két pékmester megnyugtatóan kielégítette a jelentkező szükségleteket, hiszen az emberek zömmel maguk, otthon sütötték a kenyerüket. Ám ki süt ma otthon, még akár a legeldugottabb kis településen is! Ebből egyenesen következik, ezek a most meglevő és a jövőben esetleg szaporodó magánpékségek legföljebb a sütőipar minőségének és választékának gazdagításához járulhatnak hozzá, a biztonságos ellátást nem várhatjuk azoktól. Nem egyértelműen — Már ez is eredmény. — Ennyiben igen. A probléma ott jelentkezik, ha dolgozóink túl nagy kedvet kapnak és éppen a legjobb mesteremberek vágnak bele egy- egy magánvállalkozásba. Évek óta létszámhiánnyal küszködünk. Egy példa: tavaly, a monori üzem kiváló vezetője elment, Pesten nyitott magánpékséget. Azóta is érzik a hiányát. — Ezek szerint a magánvállalkozást nem segítik? — Erről szó sincs. Bárki, ilyen kérelemmel fordul az illető település tanácsához, ha szakmai, erkölcsi feltételei megvannak, megkapja az iparengedélyét. Csupán azt próbáltam megvilágítani, hogy a sütőipar gondjait a magán- vállalkozások fellendülése önmagában nem oldja meg. A jövőben is (akárhány kis pékség lesz), 90—95 százalékban az ellátás a sütőiparra hárul, ezek a magánpékségek mindig csak egy bizonyos területen, csak kiegészítik az üzemek tevékenységét. Makacs ragaszkodás — Hol kellene javítani, előbbre jutni a jobb ellátás érdekében? — Először is, lehet, hogy én elfogult vagyok, de a gondok ellenére, sem látom, hogy olyan nagy problémák lennének. Ameddig a magyar ember számára a kenyér frisse- sége, annak melegségével egyenlő, s ráadásul mindez kapitális kérdés, s ameddig csökönyösen ragaszkodnak a régi, úgymond házikenyér fajtához, addig nehéz . bebizonyítani, hogy nem egészen jogosak a követelések. (Csak közbevetőleg: sütéstől számított 48 óráig a kenyér friss áru), A minden újtól elzárkózó magatartásra is tudok példát. Jelenleg, mintegy 30 magánpékség működik a megyében, ebből legtöbb Cegléden, Nagykőrösön és környékén. Csak hagyományos két- háromkilós kenyereket sütnek, ezt keresik az emberek. Alig fogy például a kukoricás vagy a burgonyás kenyér. — Visszatérnék egy pillanatra beszélgetésünk elejére. Megválaszolatlan maradt az a kérdés: tapasztalható-e a vállalkozókedv fellendülése a sütőipar területén? A beruházások összetétele Előbb a szalma, aztán a párna lobban kell élni az adott lehetőségekkel Általánosságban nehéz felelni arra a kérdésre, mi az előnyösebb: a beruházásra szánt pénz nagyobb részét építkezésre vagy gépek vásárlására fordítani? Egy lakótelep kialakításánál természetes, hogy az előbbi dominál, s nincs séma arra sem, mi legyen az arány az új ipari fejlesztések valamelyikénél?! A több évre kiterjedő és összegező adatokból azonban bizonyos következtetések — az irányzatokra vonatkozóan — világosan kirajzolhatok. Túl magas csúcsok Erős hullámzást mutat a megyében egyik évről a másikra a beruházások összetétele. Hol megugrik az építés aránya, hol a gépek és berendezések vásárlása mutat nagy növekedést, amiben természetesen szerepe van a fejlesztések jellegének is, ám annak szintén, éppen a visszafogás érvényesül-e, avagy a van elég pénz, költsük gyakorlata előtt nyílik tágra a kapu. A két-, hárommilliárd forintos eltérések arra figyelmeztetnek, bár nem lehet teljesen kiegyensúlyozott ' megoszlást kialakítani, a szembeszökő eltérések túllépnek az elfogadható határokon, kétségessé teszik a fejlesztő munka átgondoltságát, A megyében a legutóbbi évek jellemzőit nézve, azt látjuk: a teljes beruházási összegből ötven, ötvenkét százalékkal részesedett az építés, egyhármaddal vagy valamivel többel a gép, a berendezés ellenértéke, a fönnmaradó rész pedig az ún. egyéb költség. Mielőtt ítélkeznénk, megfelelő-e, egészséges-e ez a megoszlás, elengedhetetlen a közelmúlt néhány tapasztalatának fölidézése. Két évtizeddel ezelőtt a megyében a szocialista szektor teljes beruházásainak kevesebb, mint felét tette ki az építés, viszont negyven százalékát alkotta a gépekre, a berendezésekre költött összeg. — Igen. Budakalászon éppen most készül két pékmester közös üzletet nyitni. Szükség is van rájuk a község jobb ellátása érdekében. Nagykovácsiban is folyamatban van egy kérelem, Duna- harasztiban is, de még várunk további jelentkezőket erre az évre. Elfogadni az újat Ahogy Bartos László elmondta, évek óta megoldatlan az utánpótlás is, ami viszont állandóan újratermeli a munkaerőhiányt. Maximum négy-öt sütőipari szakmunkás fiatal végez évente, és ebből is, aki teheti, (kétszakos a képzés), inkább az édesiparban helyezkedik el. — Most, én kanyarodnék vissza az előbbi kérdéshez. Hol kellene javítani?... Az üzemek egy része az idők folyamán elavult, korszerűtlenné vált, ezekben nagyon sok még a fizikai, megerőltető munka. E pékségeket kellene felújítani, korszerű technológiát bevezetni. Igaz, még akkor is megmarad (ebből a szakmából nem lehet egyelőre kiiktatni) a három műszak, az éjszakai munka. És még- egy! A fogyasztóknak tudniuk kell, hogy nagyanyáink illatos, ropogós kenyerét a legmagasabb szakmai színvonalú, a legbecsületesebb munka, a legcsodálatosabb technikai berendezésű nagyüzemek sem képesek produkálni. A modern vaskemencékben ugyanis 'állandó vízgőz-adagolással készül a kenyér, szemben a régi, hagyományos építésű kis kemencékkel, amelyekben saját gőzében sült'ropogós, vastaghéjúra a kenyér. Nem maradhatott ki belőle a főtt krumpli sem, amitől napokig friss volt, s nem morzsáló- dottl • S. Horváth Klára Tíz évvel később az építés részesedése ötven százalék fölé nőtt, a gépeké negyven alá süllyedt. Igaz, ebben az évtizedben előtérbe kerültek az ún. háttérágazati fejlesztések — lakások, közművek, szállítás, utak stb. —, . mégis az építkezési kedv túl magas csúcsokra hágott, miközben a szükségesnél jóval kevesebb figyelem övezte a gépek, a berendezések megújítását. Különösen így volt ez az ipari, a mezőgazdasági befektetések esetében, holott kézenfekvő: a tényleges korszerűsítés nagyon ritkán függvénye az épületnek, annál inkább vonzata a technikai, technológiai eszköztárnak. A megye területén levő autópályák egy kilométer hosz- sza átlagosan ötven millió forintba került, természetes, hogy az ilyesfajta munkáknál a pénz döntő részét az építés címszó alatt szereplő kiadások emésztik fel. Az viszont nagyon is természetellenes, ha a frissen elkészült ipari csarnokba elöregedett berendezéseket állítanak be. ha az új mezőgazdasági épületben változatlanul a sok évtizedes technológia diktálja a feldolgozás, a tárolás menetét. Példákat szolgáltatott erre az iparban a fafeldolgozás, az építőanyagipar, a fémtömegcikkipar több beruházása, a mezőgazdaságban a tartósítás, a húsfeldolgozás, a lisztes- szárazáru-készítés több üzemének kialakítása. Azt, hogy itt nem elszórtan létező esetekről, hanem eléggé általános gyakorlatról szólhatunk, bizonyítja: a hetvenes években — többszöri kormányzati intézkedések, adminisztratív megszorítások ellenére is — csak rendkívül lassan változott a hatvanas években létrejött, kedvezőtlen építési, gépbeszerzési arány. Látványos fejlődést csupán a megye építőipara mutathatott fel, ahol a hetvenes évtized elegendőnek bizonyult a sorrend felcseréléséhez. Itt ugyanis az összes kiadáson belül most már esztendők óta a vezető hely a gépeké, a berendezéseké. Kedvezőnek tarthatjuk, hogy a megye mezőgazdaságában most már hosszabb ideje a gépbeszerzések megelőznek minden más fejlesztési tevékenységet, bár az erős hullámzás jól mutatja az állami támogatások, illetve a hitel- lehetőségek gyakori, következetesnek nehezen nevezhető változtatását. A jó irányú haladás bizonyítéka az is, hogy a megye állami iparában az egy ipartelepre jutó hajtóerő tíz év alatt több, mint a két és félszeresére emelkedett, s az egy munkásra számított vil- lamosenergia-felhasználás — mint a gépi korszerűsítés meglehetősen jó jelzője — évi átlagban négy-öt százalékkal bővült. Nem megy egyszerűen Persze, vannak másmilyen tények is. Így az, hogy a megye szocialista iparában a ledolgozott munkanapok 73,8 százaléka (!) az első műszakra jut, tehát a gépek, a berendezések túlnyomó része a nap huszonnégy órájából mindösz- sze nyolc órán át működik, s az a nyolc óra sem egészen nyolc ... Azaz: nem elég egészséges beruházási arányokat szorgalmazni. Legalább ilyen fontos, mi történik egy-egy fejlesztés átadása után?! Minden fejlesztési teendő egy-egy láncszem, ám önálló marad, ha nem kapcsolódik a következőhöz, s ha nem, akkor bizony keveset vagy semmit sem ér...! Jogos megállapítás: „Sokszor nem is új építkezésekre van szükség, egyszerűen csak a régi gépeket, kimustrált berendezéseket kell modernekkel felcserélni.” Az idézet o kormány beszámolójából való, elhangzott az országgyűlés ülésén, 1973 márciusában ... Az azóta eltelt, majdnem tíz év bebizonyította: az egyszerűen nem megy olyan egyszerűen. Világjelenség, hogy — szakszerűen fogalmazva — a nettó termelés eszközigényessége folyamatosan növekszik. Azaz egységnyi terméket nagyobb eszközértékkel lehet csak előállítani, mint korábban, mivel megnőttek a minőségi követelmények, fokozódtak a felhasználásra vonatkozó kívánalmak. Laikus ismereteink birtokában is beláthatjuk: a Csepel Autógyár ma kibocsátott, összkerékmeghajtású speciális szállítójárművei nem hasonlíthatók össze a tíz éve készített tehergépkocsikkal; a Ganz Árammérőgyár elektronikus mérőműszer családja jóval bonyolultabb termék, mint a hagyományos, mechanikus vezérlésűek; a Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézetében, Halásztelken kialakított számítógép vezérelte megmunkáló központok nem állnak rokonságban a hagyományos eszterga- vagy gyalugépekkel. A nettó termelés folyamatosan növekvő eszközigényességére, mint irányzatra, nekünk is igent kell mondanunk — mert máskülönben a versenyképesség reménye sem lenne reális közelségben —, ám arra már határozott nemmel kell felelnünk, vajon törvényszerű-e, hogy hazánkban adott termelési képességek üzemeltetésének megkezdése kétszer-háromszor hosszabb időbe telik, mint a fejlett tőkésországok vállalatainál?! Tagadóan kell felelnünk erre, mert nem törvényszerű, nem elkerülhetetlen. Sok a feszültség Tíz év alatt a vas- és fém- megmunkáló gépek állománya a megye iparában esztendőnként átlagosan két, két és fél százalékkal bővült, ennek kétszerese vplt viszont a különleges, illetve az automata berendezések gyarapodásának mértéke. Ami önmagában örvendetes. Kevésbé az, hogy ezeknél a gépeknél — akárcsak más eszközöknél —, mire elérkezik a hasznos szolgálat ideje, gyakran — műszaki, technológiai értelemben — elavulttá válnak; már korszerűbb, jobb van náluk, hiszen közben eltelt nyolc-tíz év...! Amint az sem ritkaság, hogy az új beruházás eredményeként készült termék már csak nehezen értékesíthető, hiszen hosszú évek múltak el a döntés és az áru fölkínálása között. Nagy összegek célszerű, okos felhasználásáról van szó, hiszen egy-egy esztendőben a megye iparában 3—3,5, mező- gazdaságában 2—2,5 milliárd forintot költenek beruházásokra, a legutóbbi, szűknek tartott évek átlagát nézve. Az építés—gép arány változékonysága, ingadozása egyben arra is mutat, hogy a fejlesztési összegek nagyobb része fölött rendelkező vállalatok, szövetkezetek — a megyében minden száz forintból hatvan, hatvanöt felett a termelőhelyek mondják ki a döntést — jobban kell, hogy éljenek az adott lehetőségekkel. Tapasztalatok húzzák alá: a szűkös fejlesztési lehetőségek sem terelték még elfogadható mederbe az építési igényeket, a kívánatos változás lassú, a gépek, berendezések vásárlásánál rengeteg adminisztratív korlátba ütköznek a vállalatok, gyakran jóval tovább tart az engedélyeztetés, mint az eszközök behozatala és termelésbe állítása. A beruházási korlátozások jelenlegi intézkedései — mint például az illeték fizetése — a kényszerűség kifejezői, ám egyben annak közvetítői is, hogy változatlanul sok a feszültség, a belső ellentmondás a beruházások összetételében. Ezért véljük téves iránynak a beruházási összegekről folytatott vitát. Ma elsősorban nem az a kérdés, miért nem több a pénz, hanem az a kérdések kérdése: a rendelkezésre álló forintok legjobb befektetését sikerül-e elérni? Mészáros Ottó
