Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-20 / 168. szám

%Múat> 1982. JÜLIUS 20., KEDD Templom téri sokadalom Jól sikerült szlovák nemzetiségi napot és vásárt tartottak a hét végén Szentendrén, Templom téri sokadalom címen. A Templom-dom­bon ez alkalommal nemcsak az együttesek, hanem az érdeklődő, szó­rakozó, nézelődő fiatalok is táncra perdültek. Végső bússá gfervsiy Gizelláié* Hétfőn a Farkasréti temető­ben az írótársadalom, a könyv­kiadás képviselőinek, barátok­nak, olvasóknak a sokasága vett — hamvasztás utáni gyászszertartáson — végső bú­csút a 48 éves korában elhunyt Hervay Gizella költő-műfordí­tótól, a Móra könyvkiadó fe­lelős szerkesztőjétől. A Magyar Írók Szövetsége nevében és megbízásából Po- mogáts Béla irodalomtörténész szólt a ravatalnál kegyelettel arról: az élet kegyetlenségei elleni tiltakozásnak és a gyász­nak a görög Antigoné a mito­lógiai hőse, s ez az antigonéi mítosz kelt életre Hervay Gi­zella költészetében, s szinte beteljesült elmúlásában is. Életfa című kötete sajnos már csak posztumusz műként láthat napvilágot. A költőnő hamvait a gyászolók sokasága kegyelettel kísérte végső nyug­helyére. így könnyebb lesz Nyáron az iskolapadokban A környezet, az otthon és az iskola együttesen hat a mindenre fogékony fiatal fejlődésére. A gyerek neve­lésében a pedagógusnak és a szülőknek is sajátos felada­ta van, értelmetlen az egymásra mutogatás: ki mit mu­lasztott. Az iskola természetesen nem pótolhatja azt, amihez otthon nem jut hozzá valaki. Akadnak családok, ahol — mint azt mondani szokták —, már az anyatejjel magába szívta a gyerek a másodfokú egyenlet megoldá­sát, ahol a betűéhség egészen természetes. Máshol a könyv legfeljebb szobadísz, mivel a szülők az egész napi nehéz fizikai munka után örülnek, ha ledőlhetnek, nem ivódik a családtagokba az olvasás, a szellemi tréning szükséglete. A továbbtanuló gyerek a városba vagy na­gyobb iskolába kerülve aztán csak kapkodhatja a fejét, mi mindenről esik szó, s ő hírét se hallotta. Itt minden más, mint az álta­lánosban. Csak végig kell sé­tálni a folyosókon, s érzik a középiskola légkörét. Pest me­gye minden tájáról érkeztek hozzánk fiúk, lányok, többnyi­re osztályfőnöki javaslatra. Pótolni a hiányt A középiskolák évek óta jelzik, hogy a tanulók nem egyforma eséllyel indulnak; sokan mar az első hetekben lemáradnak, elbizonytalanod­nak^ pedig tehetségesek, csak éppen valami hiányzik. Pest megyében e hiány pótlására rendezik meg nyaranta a to­vábbtanuló, elsősorban fizikai dolgozók gyerekeinek táborát. Az idén Vácott a gimnáziu­mok és a kollégiumok adtak otthont tíz napig a csaknem négyszáz jelentkezőnek. Ma­gyar, orosz és matematika, e három tárgynak megfelelően három részre oszlott a társa­ság. Diákokkal és tanáraikkal beszélgettünk: e röpke idő alatt mit tanultak meg, milyen is­meretekkel gazdagodtak? — Saját bőrömön éreztem annak idején, mit jelent lépés- hátránnyal kezdeni a középis­kolát — mondja Mezei Judit, a magyar tábor vezetője. — Minden szabad időmet felál­doztam, délutánonként, estén­ként a könyvtárban ültem, — Csakhogy az idő rövid, tíz nap alatt mit iudnak nyúj­tani a továbbtanulóknak? — Közösen kidolgozzuk a tanulás, az irodalommal való ismerkedés mikéntjét. Belela­pozunk a kézikönyvbe, megta­nítjuk, hogyan kell irodalmat keresni egy adott témakörhöz. Otthoni feladatok — Ezzel az önképzésre kész­tetnek. Miként segítik az el­igazodást a tananyagban? — Ezen a nyáron kénytele­nek voltunk céljainkat módo­sítani az új tantery miatt. A leendő első osztályosok ugyan­is még a hagyományos rend­szer szerint tanultak. — És a helyesírás? — Játékos formában gyako­rolunk. Meg kell azonban mondanom, itt már senki sem tanul meg helyesen írni. Táborról beszélgetünk, s is­kolában vagyunk. Örsi és raj- foglalkozásnak nevezik most az órákat, de az iskolapadban ül­nek a gyerekek. Reggeltől dé­lig ötvenperces órákon feszül­ten figyelnek. A tanáriban GyimesIlona, a matematika­tábor vezetője, Ruskó Petemé táborvezető-helyettes és Sinkó Sándorné rajvezető készítik az elmúlt időszak mérlegét, szor­tírozzák a jutalomkönyveket. — Előny és hátrány, hogy az iskolafalak közé szorult a tá­bor — fejtegeti Gyimesi Ilona. Amit tudni kell Beszélgetés közben benézünk az osztályokba. A diákok fü­zeteik fölé hajolva igyekez­nek még az utolsó napon is. Bartha Mihály matematika- tanár megjegyzi. — Bármennyire is órajelle- gűek a foglalkozások, igyek­szem játékos megoldásokkal oldani a feszültséget. Egy fel­adatot többféleképpen közelí­tünk meg. Alaposan átvesszük, amit egy középiskolába lépő­nek tudnia szükséges. A nyelvi táborban Tarcsi Gézáné táborvezető kalauzol. Az orosz nyelv gyakorlásán kí­vül történelmi, földrajzi kis­előadások hangzanak el, s ál­landó téma a nyelvtan. — Táborkezdéskor felmér­tük; ki, mit tud — mondja a táborvezető. — Ennek alapján hoztuk létre a kiscsoportokat gyengékből és nagyobb tudá- súakból vegyesen. Két kislány szegődik a nyo­momba, miközben az iskolából a kollégiumba megyek. Pana­szolják, hogy sajnos vége a tábornak, lassan haza kell menni. S ha nem is a szó szo­ros értelmében éltek tábori életet, csak hiányzik majd a Duna-part, ahol reggelente tornáztak, a város, a viták, a versmondóverseny, a kirándu­lások, no meg a többiek. Él­ményeiket, s az itt szerzett új ismereteket elraktározzák, hogy a tanév kezdetekor mindezt felelevenítve kezdjenek a kö­zépiskolához. Erdősi Katalin Kiállítótér me kból Az alkotás maradandó értékei ^ Valamennyi kiállítás a Ma. gyár Nemzeti Galériában te­^ kiüthető meg augusztus 31-ig. Szenvedély és megnyugvás Hogy mi mindent lehet el­mondani lóval, a ló formájá­val — emberi szenvedélye­ket és megnyugvást —, azt Pheidiasz óta sokan igazol­ták. Donatello, Verrocchio, a Kolozsvári-testvérek, Fad- rusz János lovasszobrai, Pe­tőfi lovakat idéző versei, Liszt, Rossini zenéje, de De­lacroix és Géricault számta­lan képe, rajza is. Valameny- nyien a teljességet közelítik, az érték magas színvonalán. Különös, de igaz: Géricault több száz lórajza az ember története, hiszen fáradtságuk­ban, büszke galoppjukban, csi­kó-állapotukban, öregségük­ben mindig és mindenkor, az összes helyzetben és alakvál­tásban a mi sorsunkat és ér­zelemvilágunkat tükrözik. Géricault lórajzai nem egy­szerűen tanulmányok, hanem lóformátumba rejtett emberi­ség-önarcképek. Az alig harminchárom évet élt festő tekintélyes és maradandó életművet alkotott: a szeneskocsiról, angol zsoké­ról, francia kovácsról, alvó halárusról, római mészárosok­ról, sebesült katonákról, is­tállóban pihenő almásderesek­ről készült lapjai emlékezete­sek. ö is megrajzolta Napó­leon Oroszországból menekü­lő katonáit, mint Verescsagin, természetesen nagyobb együtt­érzéssel — francia volta miatt. A kiállítás érdekes része a Meduza-tutaj változatok az 1820-as évekből. Testőrök, dudások, arab lovak, béna asszonyok, szamárral játszó gyerekek, spanyol, hannoveri, egyiptomi paripák, pihenő igáslovak jelzik, hogy az élet enciklopédiájának nagy grafi­kai szótárát alkothatta volna meg. Nem a tehetségen mú­lott mindez. A korai halál szólt közbe, amely nem enge­délyezte, hogy megszülessenek az Adelphi-raktár bejáratához igyekvő fuvaroslovak, az utca­seprők folytatásai. Valaki még­íTv-figyelő Nyár. Aki üdül, az lehetőleg árnyékban piheg, aki viszont dolgozik, munkahelyétől füg­gően csorgatja verítékét: Ki­sebb pataknyi, illetőleg egész folyónyi izzadságot veszít. Ám egyben azért egyformák va­gyunk. Nevezetesen abban, hogy még e tikkasztó napok estéin is odatelepszünk a kép­továbbító készülékek elé, és nézzük-nézzük, amit az esedé­kes program kínál. Lett légyen az többedszeri ismétlés, avagy harmatgyönge átvétel az Öpe- rencián túlról. (Félreértések elkerülése végett hadd ismétel­jük meg, hogy az Öperencia nem más, mint ober Enns, azaz az osztrák földi Enns fo­lyón túli világ, ahova a ma­gyar hadfiak egyike-másika el­jutott hajdanán.) Változatlanul tévézünk te­hát! A különbség legföljebb annyi, hogy az egyik látvány­ból valamivel több emlékkép rögződik, míg szinte nyomta­lanul folyik tova a másik. Hatvanhat. Ami az elmúlt napok kínálatát illeti, abból föltétlenül a nyomot hagyó adások közé kell sorolnunk a Hatvanhat című sorozat leg­utóbbi jelentkezését. Két ok­ból is. Egyrészt azért, mert ritka jó hangulatban, a kötet­lenség áldásos erényét gyako­rolva töltötte ki a maga egy óráját. Másrészt meg azért, mert témájánál, a vámszabá­lyok boncolgatásánál fogva rengeteg hasznos ismeretet továbbított. Egyúttal pedig azt is megértette, hogy mily nagy körültekintéssel, a gazdaság és a politika alakulásának szoros függvényében kell megszabni, mit vihet ki, s mit hozhat be az utas. (Lásd az élelmiszer­adagok korábbi megkurtítását, majd azok ötkilósra emelését legújabban.) Filnikoktél. A Szombat esti filmkoktél — úgy tetszik, az érzékenyebb ízlésű nézők sze­rencséjére, ezen egyveleg főcí­méből az a mixernős borzadály végleg kiiktatódott — szintén mutatott olyasmit, ami szokat- lanságával meghökkentett s alaposan megkacagtatott Nyil­ván mondani sem kell, hogy a Bolondos leg-szikon című be­tétről van szó, a képtelennél képtelenebb rekordok, mutat­ványok eme kis csokráról. An­nál is inkább felkelthette az érdeklődést a szóban forgő filmecske, mert amint az köz­tudomású, a mi tévénk is mostanában készül egy hason­ló valami elkövetésére, hisz’ már javában keresik a leg­hosszabb, a legnagyobb sza- kállú, a valakikhez leghason­latosabb stb., stb, honfitársain­kat Rózsa Györgyék. Most az­tán föladódott a lecke, misze­rint akad-e például dominó- sordöntő világbajnok széles e hazában, avagy lesz-e jelent­kező víz alatti muzsikálásra — hogy csak a leg-szikon két kü­lönösen tetszetős képes-hangos címszavára emlékeztessünk. Sulyok Mária. A vasárnapi látnivalók csúcsa pedig min­denképpen kitűnő színésznőnk, Sulyok Mária portréfilmie volt. Noha nem most készül­hetett — a bevezető kockákat, amikor egy kopár parkban té­lies öltözéket viselve sétálgat. bátran kivághatták volna, mi­vel azoknak az égadta egy vi­lágon semmi, de semmi szere­pük nem volt —, a belőle szer- tesugárzó föltárulkozás mara­dandónak, sőt színháztörténe- tileg örökérvényűnek tetszett. Mind az, ahogyan pályakezdé­sének sajátos körülményeit — magyar színésznő legyen-e, avagy születési helyéhez iga­zodva német nyelven megszó­laló osztrák — számba vette, majd az, ahogyan vidékjárá­sát majd Pestre kerülésének körülményeit felidézte, s vé­gül pedig mindaz, amit egy ily hatalmas ívű pálya tanul­ságainak levonásával summá­zott, fölért egy egész teátrum­történeti, de főképpen teát­rum-esztétikai, sőt -etikai stúdiummal. Hőség ide, tikka- dás amoda — hallgatnunk kel­lett minden szavát... Az " esztéta-riporter, aki egyébként tehetségesen irányí­totta a műsort, elkövetett né­hány hibát. Nem csökkentette volna például Sulyok Mária művészi nagyságát, ha pálya­társai között nem nevezi M. G. P. a „legnagyobbnak". Sulyok Mária jobban érezte' volna magát, ha a legtehetségeseb­bek között emlegették volna. Vagy tapintatlanságnak érez­tük a faggatózást a „koráról”, a „kifáradásáról”, a „finis­ről" ... S a sokszorosan kitüntetett, díjazott, elismert színésznőt nem kellett volna — mert szemmel láthatólag ő sem akarta — visszatérően kínozni a valahai igaz vagy feledett mellőzöttséggel. A. L. Géricault: Az Adelphi-raktár bejárata is elvégezte ezt a munkát: Honoré Daumier; Géricault korán lezárult, de maradan­dó életművének méltó utóda és örököse. Hétköznapok történései Csohány Kálmán a magyar grafika legújabb évtizedeinek egyik meghatározó alakja volt: az az érzelmi pólus, mely a rajzi napló vezetés hiányta­lan bensőségével tárta fel a hétköznapok történéseit. Hang­vétele lírai, balladai lett, ez­zel a mély és pontos látás­móddal örökítette meg szálló madarait, a böszörményi fej­fákat, pásztói népmeséket, pásztorokat, minden magyar falu eltűnt, tünedező figuráit. E sűrű, szigorú, szerkesztett érzelmesség lelkületűnek szo­lidaritásából eredt, karakte­re Kondor Béla és Hincz Gyula intellektuajizmusát. el­lenpontozta grafikánkban. E perfektség láttán érződik igazán, hogy nála mennyire elegendő a rajz, mennyire nem szükségeltetik más. Az sem, hogy színruhába öltöztes­se mindig tiszta, mindig mély, mindig fontos közlendőit. Mennyi minden sorakozik lap­jain! Eszkimó mesék, Weöres Sándor, Tersánszky Józsi Je­nő, Petőfi-illusztrációk, tán­cosok, a Bandula kocsma ivói, gereblyézők és fészkek, aratók és öreg fák, az élet növé­nyekre, állatokra, emberekre osztott teljessége és egy meg­rendítő nádtolirajza 1975-bol, melyet A mezítlábasok emlé­kére rajzolt, Áhítatában olyan tökéletes Csohány Kálmán művészete, hogy az ő esetében kizáróla­gosan nem igényeljük a szín pazar pompáját, az olajfest­mény ünnepi hangulatát, mert a vonal egyetemes, Csohány Kálmán bő és hiánytalan for­rása, mindent elmond szelíd kanyarjaival. Áhítat, bőség és tisztaság Míg Csohány életműve zárt egység, ahol minden gesztus szervesen egymáshoz tartozik az első rezdüléstől a fináléig, addig Vinkler László a má­sik utat, a másik lehetőséget választotta. Ha valamilyen eredményt elért, azonnal egy újabb irány megoldását sür­gette magában. Neki korszakai vannak. Kutatott, keresett, s ha valamit talált, festészetté alakította egy újabb ciklusá­ban — és továbbállt. Igaz, mindig előre. Melyik a helyes megoldás? Az, hogy képzőmű­vészetünk Csohány Kálmán és Vinkler László közreműködé­sével mindkét elképzelést művekkel valósította meg. deklarálás helyett. 1912-ben született Szabad­kán, 1935-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár tanítványaként. Ko­moly hatással volt rá 1939-es szicíliai utazása: egyik képe Csohány Kálmán: A mezítlábasok emlékére az Etnát ábrázolja Taormina közelében. Meghatározó indí­ték számára Picasso is az 1940-es években, amikor a kentaurok és a lappiták csa­táját festi; a Guernica eszkö­zeit alkalmazza a háború áb­rázolásában. Üjítókedve nem hagyta el. Izgalmas a Tizian- parafrázis is, ahol öröme te­lik abban, hogy érdekes elcsú­szásokkal, de még egyszer megfesse valaki Tizian motí­vumait. Átélve újra festőként, em­berként a történelem és a mí­tosz fő pillanatait, erre utal Az égő Trója groteszk képe a maga szürreális elemeivel. Amikor azonban Salvador Dali hatása kísérti, azonnal vált és az építészet konstruk­ciós fegyelméhez tér vissza, másutt Oidipus király kör­nyezetét elemzi és a Tápai menyasszony fehér szépségé­re bukkan — áhítatra, bőség­re, tisztaságra. A festői innováció birtoko­sa volt Vinkler László. Meg­újulásaiban műveket alkotott, nem elégedett meg pusztán a kísérletezéssel, mely máskülön­ben lételeme volt. Ezen a nyomvonalon hozta létre érzé­keny és korszerű eszközökkel művészetének ciklusokra épí­tett állomásait, ma is ható, terjedő értékeit. Késlekedő elismerés A Műhely sorozatban a Nemzeti Galéria ezúttal arra a Gyarmathy Tihamérra irá­nyítja a fényt, aki keresett és talált is, mégis magányos ma­radt. Úgy érezzük. Vásárhelyi Győző és Schöffer Miklós társa a festészet laboratóriumi vizsgálataiban, de sokkal kisebb publicisztikai siker kí­sérte törekvéseit, pedig sem­mivel sem méltatlanabb tár­sainál. A művek kicsit időben később születtek, ez igaz, ta­lán ez magyarázza értékrend­jük, fontosságuk elismerésé­nek késlekedését. Losonci Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom