Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-20 / 168. szám
%Múat> 1982. JÜLIUS 20., KEDD Templom téri sokadalom Jól sikerült szlovák nemzetiségi napot és vásárt tartottak a hét végén Szentendrén, Templom téri sokadalom címen. A Templom-dombon ez alkalommal nemcsak az együttesek, hanem az érdeklődő, szórakozó, nézelődő fiatalok is táncra perdültek. Végső bússá gfervsiy Gizelláié* Hétfőn a Farkasréti temetőben az írótársadalom, a könyvkiadás képviselőinek, barátoknak, olvasóknak a sokasága vett — hamvasztás utáni gyászszertartáson — végső búcsút a 48 éves korában elhunyt Hervay Gizella költő-műfordítótól, a Móra könyvkiadó felelős szerkesztőjétől. A Magyar Írók Szövetsége nevében és megbízásából Po- mogáts Béla irodalomtörténész szólt a ravatalnál kegyelettel arról: az élet kegyetlenségei elleni tiltakozásnak és a gyásznak a görög Antigoné a mitológiai hőse, s ez az antigonéi mítosz kelt életre Hervay Gizella költészetében, s szinte beteljesült elmúlásában is. Életfa című kötete sajnos már csak posztumusz műként láthat napvilágot. A költőnő hamvait a gyászolók sokasága kegyelettel kísérte végső nyughelyére. így könnyebb lesz Nyáron az iskolapadokban A környezet, az otthon és az iskola együttesen hat a mindenre fogékony fiatal fejlődésére. A gyerek nevelésében a pedagógusnak és a szülőknek is sajátos feladata van, értelmetlen az egymásra mutogatás: ki mit mulasztott. Az iskola természetesen nem pótolhatja azt, amihez otthon nem jut hozzá valaki. Akadnak családok, ahol — mint azt mondani szokták —, már az anyatejjel magába szívta a gyerek a másodfokú egyenlet megoldását, ahol a betűéhség egészen természetes. Máshol a könyv legfeljebb szobadísz, mivel a szülők az egész napi nehéz fizikai munka után örülnek, ha ledőlhetnek, nem ivódik a családtagokba az olvasás, a szellemi tréning szükséglete. A továbbtanuló gyerek a városba vagy nagyobb iskolába kerülve aztán csak kapkodhatja a fejét, mi mindenről esik szó, s ő hírét se hallotta. Itt minden más, mint az általánosban. Csak végig kell sétálni a folyosókon, s érzik a középiskola légkörét. Pest megye minden tájáról érkeztek hozzánk fiúk, lányok, többnyire osztályfőnöki javaslatra. Pótolni a hiányt A középiskolák évek óta jelzik, hogy a tanulók nem egyforma eséllyel indulnak; sokan mar az első hetekben lemáradnak, elbizonytalanodnak^ pedig tehetségesek, csak éppen valami hiányzik. Pest megyében e hiány pótlására rendezik meg nyaranta a továbbtanuló, elsősorban fizikai dolgozók gyerekeinek táborát. Az idén Vácott a gimnáziumok és a kollégiumok adtak otthont tíz napig a csaknem négyszáz jelentkezőnek. Magyar, orosz és matematika, e három tárgynak megfelelően három részre oszlott a társaság. Diákokkal és tanáraikkal beszélgettünk: e röpke idő alatt mit tanultak meg, milyen ismeretekkel gazdagodtak? — Saját bőrömön éreztem annak idején, mit jelent lépés- hátránnyal kezdeni a középiskolát — mondja Mezei Judit, a magyar tábor vezetője. — Minden szabad időmet feláldoztam, délutánonként, esténként a könyvtárban ültem, — Csakhogy az idő rövid, tíz nap alatt mit iudnak nyújtani a továbbtanulóknak? — Közösen kidolgozzuk a tanulás, az irodalommal való ismerkedés mikéntjét. Belelapozunk a kézikönyvbe, megtanítjuk, hogyan kell irodalmat keresni egy adott témakörhöz. Otthoni feladatok — Ezzel az önképzésre késztetnek. Miként segítik az eligazodást a tananyagban? — Ezen a nyáron kénytelenek voltunk céljainkat módosítani az új tantery miatt. A leendő első osztályosok ugyanis még a hagyományos rendszer szerint tanultak. — És a helyesírás? — Játékos formában gyakorolunk. Meg kell azonban mondanom, itt már senki sem tanul meg helyesen írni. Táborról beszélgetünk, s iskolában vagyunk. Örsi és raj- foglalkozásnak nevezik most az órákat, de az iskolapadban ülnek a gyerekek. Reggeltől délig ötvenperces órákon feszülten figyelnek. A tanáriban GyimesIlona, a matematikatábor vezetője, Ruskó Petemé táborvezető-helyettes és Sinkó Sándorné rajvezető készítik az elmúlt időszak mérlegét, szortírozzák a jutalomkönyveket. — Előny és hátrány, hogy az iskolafalak közé szorult a tábor — fejtegeti Gyimesi Ilona. Amit tudni kell Beszélgetés közben benézünk az osztályokba. A diákok füzeteik fölé hajolva igyekeznek még az utolsó napon is. Bartha Mihály matematika- tanár megjegyzi. — Bármennyire is órajelle- gűek a foglalkozások, igyekszem játékos megoldásokkal oldani a feszültséget. Egy feladatot többféleképpen közelítünk meg. Alaposan átvesszük, amit egy középiskolába lépőnek tudnia szükséges. A nyelvi táborban Tarcsi Gézáné táborvezető kalauzol. Az orosz nyelv gyakorlásán kívül történelmi, földrajzi kiselőadások hangzanak el, s állandó téma a nyelvtan. — Táborkezdéskor felmértük; ki, mit tud — mondja a táborvezető. — Ennek alapján hoztuk létre a kiscsoportokat gyengékből és nagyobb tudá- súakból vegyesen. Két kislány szegődik a nyomomba, miközben az iskolából a kollégiumba megyek. Panaszolják, hogy sajnos vége a tábornak, lassan haza kell menni. S ha nem is a szó szoros értelmében éltek tábori életet, csak hiányzik majd a Duna-part, ahol reggelente tornáztak, a város, a viták, a versmondóverseny, a kirándulások, no meg a többiek. Élményeiket, s az itt szerzett új ismereteket elraktározzák, hogy a tanév kezdetekor mindezt felelevenítve kezdjenek a középiskolához. Erdősi Katalin Kiállítótér me kból Az alkotás maradandó értékei ^ Valamennyi kiállítás a Ma. gyár Nemzeti Galériában te^ kiüthető meg augusztus 31-ig. Szenvedély és megnyugvás Hogy mi mindent lehet elmondani lóval, a ló formájával — emberi szenvedélyeket és megnyugvást —, azt Pheidiasz óta sokan igazolták. Donatello, Verrocchio, a Kolozsvári-testvérek, Fad- rusz János lovasszobrai, Petőfi lovakat idéző versei, Liszt, Rossini zenéje, de Delacroix és Géricault számtalan képe, rajza is. Valameny- nyien a teljességet közelítik, az érték magas színvonalán. Különös, de igaz: Géricault több száz lórajza az ember története, hiszen fáradtságukban, büszke galoppjukban, csikó-állapotukban, öregségükben mindig és mindenkor, az összes helyzetben és alakváltásban a mi sorsunkat és érzelemvilágunkat tükrözik. Géricault lórajzai nem egyszerűen tanulmányok, hanem lóformátumba rejtett emberiség-önarcképek. Az alig harminchárom évet élt festő tekintélyes és maradandó életművet alkotott: a szeneskocsiról, angol zsokéról, francia kovácsról, alvó halárusról, római mészárosokról, sebesült katonákról, istállóban pihenő almásderesekről készült lapjai emlékezetesek. ö is megrajzolta Napóleon Oroszországból menekülő katonáit, mint Verescsagin, természetesen nagyobb együttérzéssel — francia volta miatt. A kiállítás érdekes része a Meduza-tutaj változatok az 1820-as évekből. Testőrök, dudások, arab lovak, béna asszonyok, szamárral játszó gyerekek, spanyol, hannoveri, egyiptomi paripák, pihenő igáslovak jelzik, hogy az élet enciklopédiájának nagy grafikai szótárát alkothatta volna meg. Nem a tehetségen múlott mindez. A korai halál szólt közbe, amely nem engedélyezte, hogy megszülessenek az Adelphi-raktár bejáratához igyekvő fuvaroslovak, az utcaseprők folytatásai. Valaki mégíTv-figyelő Nyár. Aki üdül, az lehetőleg árnyékban piheg, aki viszont dolgozik, munkahelyétől függően csorgatja verítékét: Kisebb pataknyi, illetőleg egész folyónyi izzadságot veszít. Ám egyben azért egyformák vagyunk. Nevezetesen abban, hogy még e tikkasztó napok estéin is odatelepszünk a képtovábbító készülékek elé, és nézzük-nézzük, amit az esedékes program kínál. Lett légyen az többedszeri ismétlés, avagy harmatgyönge átvétel az Öpe- rencián túlról. (Félreértések elkerülése végett hadd ismételjük meg, hogy az Öperencia nem más, mint ober Enns, azaz az osztrák földi Enns folyón túli világ, ahova a magyar hadfiak egyike-másika eljutott hajdanán.) Változatlanul tévézünk tehát! A különbség legföljebb annyi, hogy az egyik látványból valamivel több emlékkép rögződik, míg szinte nyomtalanul folyik tova a másik. Hatvanhat. Ami az elmúlt napok kínálatát illeti, abból föltétlenül a nyomot hagyó adások közé kell sorolnunk a Hatvanhat című sorozat legutóbbi jelentkezését. Két okból is. Egyrészt azért, mert ritka jó hangulatban, a kötetlenség áldásos erényét gyakorolva töltötte ki a maga egy óráját. Másrészt meg azért, mert témájánál, a vámszabályok boncolgatásánál fogva rengeteg hasznos ismeretet továbbított. Egyúttal pedig azt is megértette, hogy mily nagy körültekintéssel, a gazdaság és a politika alakulásának szoros függvényében kell megszabni, mit vihet ki, s mit hozhat be az utas. (Lásd az élelmiszeradagok korábbi megkurtítását, majd azok ötkilósra emelését legújabban.) Filnikoktél. A Szombat esti filmkoktél — úgy tetszik, az érzékenyebb ízlésű nézők szerencséjére, ezen egyveleg főcíméből az a mixernős borzadály végleg kiiktatódott — szintén mutatott olyasmit, ami szokat- lanságával meghökkentett s alaposan megkacagtatott Nyilván mondani sem kell, hogy a Bolondos leg-szikon című betétről van szó, a képtelennél képtelenebb rekordok, mutatványok eme kis csokráról. Annál is inkább felkelthette az érdeklődést a szóban forgő filmecske, mert amint az köztudomású, a mi tévénk is mostanában készül egy hasonló valami elkövetésére, hisz’ már javában keresik a leghosszabb, a legnagyobb sza- kállú, a valakikhez leghasonlatosabb stb., stb, honfitársainkat Rózsa Györgyék. Most aztán föladódott a lecke, miszerint akad-e például dominó- sordöntő világbajnok széles e hazában, avagy lesz-e jelentkező víz alatti muzsikálásra — hogy csak a leg-szikon két különösen tetszetős képes-hangos címszavára emlékeztessünk. Sulyok Mária. A vasárnapi látnivalók csúcsa pedig mindenképpen kitűnő színésznőnk, Sulyok Mária portréfilmie volt. Noha nem most készülhetett — a bevezető kockákat, amikor egy kopár parkban télies öltözéket viselve sétálgat. bátran kivághatták volna, mivel azoknak az égadta egy világon semmi, de semmi szerepük nem volt —, a belőle szer- tesugárzó föltárulkozás maradandónak, sőt színháztörténe- tileg örökérvényűnek tetszett. Mind az, ahogyan pályakezdésének sajátos körülményeit — magyar színésznő legyen-e, avagy születési helyéhez igazodva német nyelven megszólaló osztrák — számba vette, majd az, ahogyan vidékjárását majd Pestre kerülésének körülményeit felidézte, s végül pedig mindaz, amit egy ily hatalmas ívű pálya tanulságainak levonásával summázott, fölért egy egész teátrumtörténeti, de főképpen teátrum-esztétikai, sőt -etikai stúdiummal. Hőség ide, tikka- dás amoda — hallgatnunk kellett minden szavát... Az " esztéta-riporter, aki egyébként tehetségesen irányította a műsort, elkövetett néhány hibát. Nem csökkentette volna például Sulyok Mária művészi nagyságát, ha pályatársai között nem nevezi M. G. P. a „legnagyobbnak". Sulyok Mária jobban érezte' volna magát, ha a legtehetségesebbek között emlegették volna. Vagy tapintatlanságnak éreztük a faggatózást a „koráról”, a „kifáradásáról”, a „finisről" ... S a sokszorosan kitüntetett, díjazott, elismert színésznőt nem kellett volna — mert szemmel láthatólag ő sem akarta — visszatérően kínozni a valahai igaz vagy feledett mellőzöttséggel. A. L. Géricault: Az Adelphi-raktár bejárata is elvégezte ezt a munkát: Honoré Daumier; Géricault korán lezárult, de maradandó életművének méltó utóda és örököse. Hétköznapok történései Csohány Kálmán a magyar grafika legújabb évtizedeinek egyik meghatározó alakja volt: az az érzelmi pólus, mely a rajzi napló vezetés hiánytalan bensőségével tárta fel a hétköznapok történéseit. Hangvétele lírai, balladai lett, ezzel a mély és pontos látásmóddal örökítette meg szálló madarait, a böszörményi fejfákat, pásztói népmeséket, pásztorokat, minden magyar falu eltűnt, tünedező figuráit. E sűrű, szigorú, szerkesztett érzelmesség lelkületűnek szolidaritásából eredt, karaktere Kondor Béla és Hincz Gyula intellektuajizmusát. ellenpontozta grafikánkban. E perfektség láttán érződik igazán, hogy nála mennyire elegendő a rajz, mennyire nem szükségeltetik más. Az sem, hogy színruhába öltöztesse mindig tiszta, mindig mély, mindig fontos közlendőit. Mennyi minden sorakozik lapjain! Eszkimó mesék, Weöres Sándor, Tersánszky Józsi Jenő, Petőfi-illusztrációk, táncosok, a Bandula kocsma ivói, gereblyézők és fészkek, aratók és öreg fák, az élet növényekre, állatokra, emberekre osztott teljessége és egy megrendítő nádtolirajza 1975-bol, melyet A mezítlábasok emlékére rajzolt, Áhítatában olyan tökéletes Csohány Kálmán művészete, hogy az ő esetében kizárólagosan nem igényeljük a szín pazar pompáját, az olajfestmény ünnepi hangulatát, mert a vonal egyetemes, Csohány Kálmán bő és hiánytalan forrása, mindent elmond szelíd kanyarjaival. Áhítat, bőség és tisztaság Míg Csohány életműve zárt egység, ahol minden gesztus szervesen egymáshoz tartozik az első rezdüléstől a fináléig, addig Vinkler László a másik utat, a másik lehetőséget választotta. Ha valamilyen eredményt elért, azonnal egy újabb irány megoldását sürgette magában. Neki korszakai vannak. Kutatott, keresett, s ha valamit talált, festészetté alakította egy újabb ciklusában — és továbbállt. Igaz, mindig előre. Melyik a helyes megoldás? Az, hogy képzőművészetünk Csohány Kálmán és Vinkler László közreműködésével mindkét elképzelést művekkel valósította meg. deklarálás helyett. 1912-ben született Szabadkán, 1935-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár tanítványaként. Komoly hatással volt rá 1939-es szicíliai utazása: egyik képe Csohány Kálmán: A mezítlábasok emlékére az Etnát ábrázolja Taormina közelében. Meghatározó indíték számára Picasso is az 1940-es években, amikor a kentaurok és a lappiták csatáját festi; a Guernica eszközeit alkalmazza a háború ábrázolásában. Üjítókedve nem hagyta el. Izgalmas a Tizian- parafrázis is, ahol öröme telik abban, hogy érdekes elcsúszásokkal, de még egyszer megfesse valaki Tizian motívumait. Átélve újra festőként, emberként a történelem és a mítosz fő pillanatait, erre utal Az égő Trója groteszk képe a maga szürreális elemeivel. Amikor azonban Salvador Dali hatása kísérti, azonnal vált és az építészet konstrukciós fegyelméhez tér vissza, másutt Oidipus király környezetét elemzi és a Tápai menyasszony fehér szépségére bukkan — áhítatra, bőségre, tisztaságra. A festői innováció birtokosa volt Vinkler László. Megújulásaiban műveket alkotott, nem elégedett meg pusztán a kísérletezéssel, mely máskülönben lételeme volt. Ezen a nyomvonalon hozta létre érzékeny és korszerű eszközökkel művészetének ciklusokra épített állomásait, ma is ható, terjedő értékeit. Késlekedő elismerés A Műhely sorozatban a Nemzeti Galéria ezúttal arra a Gyarmathy Tihamérra irányítja a fényt, aki keresett és talált is, mégis magányos maradt. Úgy érezzük. Vásárhelyi Győző és Schöffer Miklós társa a festészet laboratóriumi vizsgálataiban, de sokkal kisebb publicisztikai siker kísérte törekvéseit, pedig semmivel sem méltatlanabb társainál. A művek kicsit időben később születtek, ez igaz, talán ez magyarázza értékrendjük, fontosságuk elismerésének késlekedését. Losonci Miklós
