Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-27 / 149. szám
1982. JÜNIUS 27* VASÁRNAP Seefir * x/unav 3 Arafás: a fddosség programjával Roppan a szem, illatos a gabona Kombájnok, traktorok, teherautók katonás rendben, vonalban sorakoznak a nagyüzemek gépudvarán. A múlt esztendő mezei csatáiban kapott sebek, az utóbbi hónapok gondos kezelése révén — alkatrészcsere, festés, javítás —, begyógyultak. A Péter-Pálkor kezdődő ütközet résztvevői, arató-cséplő gépvezető, szerelők, mezőgazdák immár felkészültek arra, hogy megvívják a legbékésebb háború egyikét. Hadigépeik hatalmas eszköztára hétszáz kombájn, négyezer teherautó, ötezer traktoros pótkocsi, hogy csak a legfontosabbakat említsük, indulnak útnak Pest megye 96 ezer hektárnyi területén, ringó kalásztengerének meghódítására. Ez a szinte az egész ország közvéleményét foglalkoztató esemény, amelynek tétje nemcsak a mindennapi kenyér, de exportterveink teljesítése is, természetesen nem június 29- én kezdődik. A készülődés jóval korábbi dátumhoz köthető. Riportunk erről a start előtti időszakról szól. Kasza, üllő, fenőkő — Ilyenkor, június közepevége táján előkerült a kasza, az üllő, a tokmány, a fenőkő, a gazdaember betett tarisznyájába néhány bőrdarabot is alátétnek, arra az esetre, ha meglazulna a szerszámnyél. Megvasaltatta a lovait, figyelőállásba vonult: leste mikor kaszaérett a búza. Sokféle jele volt ennek: a gabona illatozása, a foga közé vett szem roppanása ... Aztán, ha eljött az ideje, egy hajnalon megindultak, nagy zörgés közepette a szekerek a határba. Így kezdődött ötven esztendeje az aratás. — Es ma? Erre kerestünk feleletet a megye „végein”, annak déli sarkában gazdálkodó tápiógyörgyei Zöldmező Tízben. Utunk első állomása, a szövetkezet gépjavító műhelye. Király Tibor 15 esztendeje ül a szovjet gépek nyergében. — Május második hete óta javítok kombájnokat. A leggyakoribb teendők közé tartozik a csapágyak, ékszíjak ellenőrzése, cseréje, a vágóasztal, a szalmarázó felújítása. A motor üzembiztossága szempontjából döntő fontosságú a műszeres vizsgálat. Még csillagműhely — Ma, mivel telt a nap? — A 4-es számú kombájn kardáncsuklóját cseréltük ki, no meg a dobkosarat szereltük át. Délután a vágóasztal következik. Varga István (43 éves), kilencedik éve kombájnol, nagyteljesítményű E—516 gépet tavaly „kapta”. — Hogy vált be az új masina? — Egyszerűbb, kényelmesebb a kezelése, de a fülke melegebb volt, mint a szovjet Néva kombájné, ezért az idén ventillátort szereltünk be. Átalakítottuk a rostákat is — ezt tavaly garanciális okok miatt nem tehettük meg. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy gyomosabb búzákban nagy a szemveszteség. A hiányzó alkatrészek nemcsak a kombájnosoknak, de a műhelyvezetőknek is sok gondot okoznak. Németh László, aki traktorosként kezdte a nagyüzemben és az érettségi letétele után bízták meg mostani beosztásával, aligha mondhatja el, nyugalmas posztra került. — Éppen ma indultak vidéki körútra anyagbeszerzőink: az egyik Miskolcra a másik Szolnokra, hogy mag- felhordozó lánfcot vásároljanak. El sem tudom képzelni, mit csinálunk, ha üres kézzel térnek meg. Járjuk a szövetkezet Tápió- szentgyörgy melletti páskombéli majorját, s még az idegen számára is szembetűnik, a majd negyven szakmunkás nem a legideálisabb körülmények között dolgozik: a csillagműhely bizony próbára teszi az embereket. — Jövőre új, a mostaninál jóval nagyobb szereidét építünk. és végre lesz fürdőnk, s ebédlőnk is — állítja a 36 Gépe minden porcilsáját ismeri Király Tibor kombájnos Varga István, aki második éve vezet NDK-kombájnt, már megbarátkozott masinájával. Képünkön: az utolsó simításokat végzi gépén a bevetés előtt esztendős műhelyvezető. Nem vitás, ha meg akarják tartani jelenlegi szakgárdájukat, a jobb szociális feltételekről mielőbb gondoskodniok kell. A korábban elkezdhető javítás előnyeiről nem is szólva. Részletes terv A beszélgetést a tsz központjában Tóth Sándor növénytermesztési főágazatveze- tővel, Pál Gábor gépüzemeltetési technikussal folytatjuk. — Annak ellenére, hogy a környéken, de talán a megyében is mi kaptunk a legkevesebb esőt, jó közepes termést számítunk — büszkélkedik Tóth Sándor. — Nincs ebben ellentmondás? • — A bajai termelési rendszernek, a BKR-nek vagyunk tagjai, a tőlük kapott, táblákra adaptált technológiát fegyelmezetten betartották szakembereink. Ennek köszönhető egyebek között, hogy a majd 2 ezer hektáros kalászos jobban bírta az aszályt — Hogyan készül fel a vezetőgárda a nagy kampány- munkára? — Kidolgoztunk egy részletes tervet, ki milyen munkáért felelős. A program tartalmazza a teendőket az első tábla ősziárpa-betakarításától a tarlóhántásig, a szemszárítástól a másodvetésig. — És mit mond a gépész, Pál Gábor? — Talán illetlenség, de a nehézségekkel kezdem. Halaszthatatlan feladatunk lenne végre rendbetenni az utakat, de a szükséges speciális gépet, amit már nagyon régen megrendeltünk, nem szállítja le a külföldi partner. Nem kis megtakarítást jelentene ez nekünk. Gépek tisztelete Olvasom a programfüzetet az aratás filmjének forgató- könyvét: a betakarítás egészéért felelős Tóth Sándor, a gabona learatásáért Szinok István, s a termény elhelyezéséért Vass János. Okom van feltételezni, sok ilyen terv íródott a megyében, ahol ezt a szót felelős, olvashatjuk, újra és újra. S hogy feltételezésünk jó alappal bír, arra bizonyság a túrái Magyar—Kubai Barátság Tsz-ben, a szomszédos gödöllői járásban tett látogatásunk tapasztalatai: — Az aratásra mi már tavaly kezdtünk készülni, részint a vetésszerkezet ésszerű kialakítására, részint a gépjavítás magas színvonalú szervezettségére alapozva — mondja Kiss Miklós elnökhelyettes. — Mit tart a legfontosabbnak? — Azt például, hogy egy határrészben ugyanazt a fajtát vessük, hogy az aratás folyamatos legyen, ne kelljen az eltérő érésidők miatt a gépeket feleslegesen mozgatni. A legnagyobb hiba, amit azonban véleményem szerint, a szakemberek elkövetnek, hogy nem tisztelik eléggé a gépet. — Mit ért ezen? — Amikor befejeződik az idény, a legtöbb helyen egyszerűen beállnak a gépműhely udvarára a kombájnokkal és csak télen derül ki, mit is kell a masinán javítani. Nálunk más a gyakorlat. Aratás után azonnal felvételezik a szerelők a hibát, és nem a következő nyáron derül ki, menet közben, hogy ugyanaz a probléma, mint egy évvel korábban volt. Természetesen az emberi tényezők legalább ilyen lényegesek, ha nem meghatározóbbak. Szállítási gondok — Szeretnék erről is hallani. — Mindenekelőtt arra vagyunk figyelemmel, hogy egy géppel ugyanaz az ember dolgozzon az egymást követő években. Ezek a kombáj- nosok részt vesznek a javításban, tehát érdekeltek abban, gépük műszaki hiba miatt, a legkevesebbet vesztegeljen. Bella Lajos még egy utolsó próbát tesz, működik-e minden berendezése a Claas Dominátornak — Nem eredményez ez „tűl- javítást”? — A gyakorlat szerint nem, de nyilvánvaló vitázik az arató-cséplőgép vezetője a műhely illetékes specialistájával, aki az ellenkező véleményt képviseli: csak a szükséges mennyiségű alkatrészt adja ki. Az érdekviszonyok egyébként keresztbe-kasul szövik az egész betakarítási szervezetet. A javító stáb vezetőjének fizetése a kombájnos teljesítményétől függ, a betakarításért felelős brigádvezető, célprémiuma is a búza aratásának sikerén múlik. Ami viszont nem rajtunk múlik, a termény tárolása évek óta megoldatlan problémája. Minden furfangra szükség van ahhoz, hogy időben megkapjuk a vagonokat. Talán túlzásnak hangzik, de néha egy bakter éppen olyan fontos személlyé lép elő, mint maga a vezérigazgató. Ülök a nemzeti könyvtár olvasótermében, s miközben a kért hírlapokra várok, próbálom összegezni a látottakat, nemcsak az írásban megjelenített tapasztalatokat. Újra dühös, ingerült leszek, amikor eszembe jut a tápióbicskei tsz: a gazdaság egy húszezer forintos alkatrész hiánya miatt — nem tőkés importból származik! —, kénytelen volt megvenni egy új magtisztítót 220 ezerért. S még örülhettek, hogy egyáltalán kaptak. Üjra megerősödött bennem: még mindig túl nagyok a különbségek az egyes szövetkezetek között, s mi hajlamosak vagyunk a legjobbakat általánosnak tekinteni. Elégedetlenségem tüzeit végül egy, a kezembe adott 47 esztendővel ezelőtt megjelent hírlap sorai oltják el. Így ír a Nagykátai Járás című politikai, társadalmi és közgazdasági- hetilap 1935-ben: „Állunk és nézünk, s közben mintha a jövendő hónapok messzeségéből már hallatszana a mérföldes lépésű óriásnak, a nyomorúságnak harangozása...” Komoly vezető emberek nyilatkoznak : „Nem lesz tej!” „A gazdák szélnek eresztik jószágaikat!” „A legtöbb gazda nem is tudja, mi vár rá.” ★ A harmincas években, az ■ A H IET HÍREI GAZDÁLKODNI G Tatabánya volt a színhelye az úttörőőrsök I. országos találkozójának. $ Nemzetközi zöldségvető- mag-termelési tanácskozás zajlott Budapesten. 0 Óvodapedagógiai nyári egyetem nyílt Kecskeméten. G Haydn születésének 250. évfordulója alkalmából ünnepségsorozatra került sor Fertődön. 9 A hét híre az is, hogy a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megrendezte a III. anyaggazdálkodási akadémiát. icllakottan is örökösen éhes anyagfelhasználókról szólnak képletesen a szakemberek, azaz olyanokról, akik bár a kelleténél, a szükségesnél amúgy is többet fogyasztanak, folytonosan újabb adagokra, mennyiségekre áhítoznak, lévén csillapíthatatlan az étvágyuk, s azért csillapíthatatlan, mert valójában az étkek ára nem késztet senkit különösebb megfontolásra. Évek óta folyamatosan emelkedik a megye mezőgazdaságában és iparában, építőiparában, más termelő ágazataiban az összes költségeken belül az anyagok ellenértékének aránya. A teljes ráfordításoknak valamikor csak 67—74 százalékát tette ki az anyagköltség, ma a megye iparában ez a részesedés nyolcvanöt százaléknál tart, de vannak területek, ahol ennél is magasabb. Ennek a fokozódó részesedésnek meghökkentő módon nagyon kevés figyelem jutott esztendőkön át, bár a termelőhelyek falai örökösen a dráguló anyagok miatti panaszokat visszhangozták. Valójában mind a megye iparában, mind mező- gazdaságában csupán a legutóbbi két-három esztendőt foghatjuk fel úgy, mint a célszerűbb anyaggazdálkodás kezdetét, de hangsúlyozzuk: csakis kezdetről van szó. Azért kötjük magunkat e kifejezéshez, mert úgy vagyunk szegény emberek, hogy közben rettenetes módon pa- zarlunk. A hazai anyagfelhasználás, nemzetközi összehasonlításban, harmadával, felével nagyobb az indokoltnál, az elfogadhatónál, amiben persze szerepet játszik a kívánatosnál silányabb anyagok serege is, amint a fel nem használt, de tönkrement áruk tetemes mennyisége szintén. Erre az utóbbira példa: a síküvegeknek 25—30 százaléka megy veszendőbe a megyében, szállítási, tárolási töréskárok, méretre vágási felületességek, illetve a még át nem adott épületekben bekövetkezett pusztítások következtében. Az öntvényekkel dolgozó megyei gépipari üzemekben nem ritka eset: az anyagnak a negyven, negyvenöt százaléka jut hulladékba forgácsoláskor, így a Csepel Autógyárban például a reklamációk javát az öntvényszállítóknak címezik, eddig csekély eredménnyel. Hatalmas anyagmennyiség áramlik és alakul át a megye termelőágazataiban, lakossági felhasználásában — egy-egy esztendőben csupán a lakosság 200—220 ezer tonna cementet vásárol meg a megyében —, ám ezeknek a sok milliárdos értékeknek kevés a becsülete! Kevés, mert hosszú időn át megszokottá lett, nem az a fontos, mennyibe kerül valami, hanem az, kapható legyen. Ilyen és hasonló okok vezettek oda, ahol ma állunk; a megyében leginkább használatos négyvasú eke például 450 kilogrammal több anyagot tartalmaz, mint az a társa, amely valamelyik fejlett tőkés ország mezőgépgyárainak egyikében készült. Ez csak egyetlen, aprócska tény a fölsorakoztatható sok közül...! Aligha kell tehát különösebben bizonygatni, valóban gaz- dákodni kellene az anyagokkal, ám rögtön leírjuk, nehogy félreértés essék: egy-egy termelőhely, legyen ipari, építőipari, mezőgazdasági, bármi más, önmagában ugyan sok mindent tehet, de a lényeges változások, változtatások felé nem tud lépni, ahhoz a többiek hasonló törekvése is kell, ehhez pedig a szabályozás közvetítette 'ösztönzés, kényszerítés. Varázslat lenne úgy többet termelni, hogy ahhoz kevesebb anyagot használjanak fel? Ezt a „csodát” ma már országok tekintélyes csoportja gyakorolja, sajnos, mi nem vagyunk közöttük. Az Országos Tervhivatal, valamint az Ipari Minisztérium kezdeményezésére közelmúltban tizenöt munka- csoport részleteiben elemezte valamennyi iparág anyagfelhasználásának ' helyzetét, a teendőket. Tapasztalataik, javaslataik egyaránt azt mutatják, nagyon itt lenne az ideje gazdálkodni, ám a sürgetés szavakban — mert szavak erről a teendőről már évek óta vannak — keveset ér. Tényekkel, erős korlátokkal és a takarékosságot kifizetődővé tevő vállalati jövedelempolitikával lehetne, kellene igazán biztatni, sürgetni. Addig fölösen kiadott forintok milliárdjaival adózunk lassúságunkért, této- vaságunkért. Fájdalmasan nagy adó ez! Mészáros Ottó akkori állapotokról íródott sorok, más történelmi aspektusba helyezik mezőgazdaságunk mostani gondjait. Igen, akkoriban még annyi kenyérnekvaló sem termett, hogy azoknak elég jutott volna belőle, akik a búza magját elvetették. Hol tartunk mi már ettől. A változásokat aligha Az aratás zökkenőmentességéhez a Mezőgép-váll álatok szervizkocsijai is hathatós segítséget nyújtanak kell kommentálni, mint annak a munkának a fontosságát sem, amelyik néhány napon belül kezdetét veszi. A készülődés időszaka befejeződött, újra az aratókon a sor. Bella Lajoson többek között, akivel már a tápiószentmárto- ni tsz-ben váltottunk szót. Erre a fiatalemberre társaihoz hasonlóan, több milliós értékű gépet, s az életet a búza betakarítását bízták rá. — Nem bánnám, ha már holnap indulhatnék. Szeretem ezt a munkát, fáradságos volta ellenére, valami különös ok folytán kötődöm az aratáshoz. Gyerekkorom óta vágytam, hogy egy ilyen óriási masinára ülhessek, s a szüleim is földművelők voltak. Júliusban egy-egy forró nap után, álmomban is megjelent előttem az aranysárga búzatábla, hogy küszködni, izzadni kell érte. Ügy érzem, hűséges maradtam a földhöz, bár ha magasabbról lát is az ember a gépből a kalászokra, mint valaha a kasza nyelét fogva. Valkó Béla.
