Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-15 / 138. szám
"sMiíav 1982. JÜNIUS 15., KEDD Száz éve született Gerevich Tibor Nemzedékek nevelője CENTENÁRIS eseményt ünnepel a magyar művészettörténelem. Egyik meghatározó, nagy alakja, Gerevich Tibor 1882. június 14-én született Máramarosszigeten. Egyetemi tanárként művészettörténészek több nemzedékét nevelte a művészet értékeinek megbecsülésére, szakmai tisztességre, általános műveltségen alapuló műértelmezésre. Akadémiai tevékenysége is jelentős, hiszen a Műemlékek Országos Bizottsága elnökeként irányította a műemlékvédelem oly fontos, máig és a holnapig ható munkáját. Sokoldalú munkássága inspirativ erejű volt, ő szerkesztette a Corvina című olasz nyelvű folyóiratot, a Szépművészetet és egyik legnagyobb vállalkozása lett a Magyarország műemléki topográfiája, sok későbbi kutató alapműve. Elméleti, szervező, tudományos, gyakorlati munkáját egyaránt a kor egyetemes tükrében vizsgálta, mindig a teljes horizont egészében a részproblémáikat. Maradt ideje arra is, hogy vezesse, irányítsa az esztergomi királyi palota és kápolna feltárását. Nemcsak hazánkban ismerték professzorként, hanem a Nemzetközi Művészettörténeti Kongresszus is főtitkárává választotta. Értékes örökséget hagyott maga után. Kutatási területe elsősorban a magyar román kori művészet és az itáliai festészet volt, de minden érdekelte és írásban is foglalkoztat, ta. Tanulmányozta a krakkói Czartoryski képtár olasz mestereit —, monográfiát írt Kolozsvári Tamásról, elemezte Perugino, Francesco Francia, Leonardo da Vinci művészetét. Tanulmányaiban, cikkeiben az európai látóhatárt vizsgálta, végigpásztázta ezer esztendő művészetét a bolognai mesterektől Aba-Novák Vilmosig. Szellemi nyitottsága,' érdeklődése, munkabírása valóban páratlan volt, Vác történetétől az olasz mosolyig minden lényeges művészeti vonatkozás érdekelte: építészet, festészet, szobrászat, egyházművészet —, az arányosság elmélete, a miniatűrfestészet, Mátyás király budai könyvtára, az itáliai műemlékvédelem, esztergomi kincsek, koronázási jelvények, modern iparművészet. NEMZEDÉKEKET nevelt, komoly munkásságot hagyott utókorának örökségül, s ha megújuló műemlékeinket szemléljük szerte az országban, ebben Gerevich Tibornak is része van, aki száz esztendeje született és úgy búcsúzott 1954-ben, hogy művészettöré- nészek egész sora folytatta, folytatja alkotó gondolatait. L. M. Jó példa Vonzó szakkörök Országszerte mindenütt keresik az iskolákban a napközis foglalkoztatási formák színesebbé, vonzóbbá, eredményesebbé tételének lehetőségeit. A nagykőrösi Arany János Általános Iskolában elsősorban a kulturális foglalkozások továbbfejlesztésével próbálkoznak: a napközis csoportokban szervezett szakkörökkel kísérleteznek, igen eredményesen. A napközis szakkörök évi harminckét foglalkozására külön programot állítottak ösz- sze. Az első osztályosoknak népi játék és mese, illetve képzőművészeti és bábkészítő szakkört indítottak, a másodikosoknak dal és idegennyelvi szakkört,* a harmadikosoknak lakóhely- és honismereti, illetve népművész-kézimunka foglalkozást, a negyedikeseknek zeneit és környezetvédelmit, az ötödikeseknek KRESZ-t, a hatodikosoknak könyvbarátot, a hetedik-nyolcadik osztályosoknak pedig barkács-karbantartót. A napközis szakkörök munkatervének összeállításánál arra ügyeltek elsősorban, hogy segítsék a tanulók személyiségének kialakulását, neveljék őket a szabad idő hasznos eltöltésére, s az életkor figyelembevételével, a sok színű, változatos foglalkozások biztosításával tegyék vonzóvá ezeket a programokat. ^ Katonafiatalok pódiumon Fergeteges bemutató Vácott Citeraegyüttes, majd nyi- rettyűs, bőgős, kontrás trió fogadta a váci Madách Imre művelődési központba belépőket szombaton délután. Szólt a zene, lendültek a lábak, hangúkat próbálgatták a szólisták: a színpadon lázas igyekezettel készültek a gálára, amelyen a magyar néphadsereg amatőr néptáncosai, népi hangszeresei és énekesei vettek részt. A legjobbak A nagy vetélkedőt két héttel ezelőtt tartották Debrecenben. Vácra csak a legjobbak kaptak meghívót. Tizenhét számból állították össze ezt a színpompás, feszes, majdhogynem fergeteges műsort. Mintegy hatszázan léptek dobogóra, s a megkoreografált néptánctól az improvizált táncig, a Kárpát-medence népeinek egymás mellett élő és egymásra ható folklórját mutatták be. Bemelegítőről — a fúvószenekarok térzenéi mellett —, egy dudás gondoskodott: kecskenótát játszott a zsúfolt nézőtér előtt. Aztán újabb két honvéd vándormuzsikus érkezett: Kelemen Csaba és Sziki Károly. Szellemes történeteik, ötletes szófűzéseik, magával ragadó egyéniségük a garabonciások vehemensségé- vel hatott a műsorban. A pápai Vadvirág együttes lépett először színpadra egy dunántúli ugróssal, majd a debreceni Délibáb virtuóz táncosai következtek. Hortobágyi pásztortáncuk feszes előadásmódot, s mély átélést követelt. A budapesti Aquincum tánc- együttes Magyar verbunkja a hivatásosak színvonalán valósult meg. Ez a csapatmunka nemcsak odaadást, figyelmet, hanem komoly táncos adottságokat is igényel. Táncegyüttesek Barcsa Mária népdalokat énekelt, Majd a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola táncegyüttesének lányai következtek sárközi táncukkal. A zalai Honvéd együttesből öt fiú adta elő Antal Eszköz és tánc című koreográfiáját. Azt példázták, hogy a hagyományok ápolása mellett az új utak is izgatják, érdeklik a csoportokat. A budaörsi Pipacs citeraegyüttes összeszokottságával, míg a táncegyüttes a már jól Ismert méhkeréki román anyag előadásával /teleskedett. A Vidám karaván elnevezésű cigány ensemble emlékezetesen zárta a műsor első felét A méhkeréki táncokat a békéscsabai Körös menti tánc- együttes feldolgozásában is láthattuk. Ez az előadás természetesebbnek tűnt, a táncosok jobban magukénak érezték a kötött, majd szabaddá váló lépéseket, s érzelmileg is mélyebbre hatoltak. A Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola férfitáncosai Györgyfal- vai kemény mondanivalójú Tusa című darabját választották. A már-már abszurditásba hajló előadással döbbenetes pillanatokat szereztek. Ezt követően délszláv kólót hallhatott a publikum, majd a szabadszállási Egress Kis Lajos együttes Lakócsai csizmaverője következett. Dicsérendő a szándék, a megvalósítás azonban kívánnivalót hagyott maga után. Paróczai Imre népdalokat furulyázott, hogy utána a jászberényiek szinte berobbanjanak a színpadra mezőségi táncukkal. A Duna- gyöngye együttes jól képzett fiataljaival tűnt ki, majd a budaörsi Pipacs együttes Sar- kantyús csárdása méltó befejezése volt a gálaestnek. I Igényesség Keleti István rendező szűkszavúan, ám képiségében, tartalmában annál gazdagabban állította színpadra a műsort. Bárcsak ez az igényesség más folklórprogramoknál is követésre találna, miként a résztvevőknél is azzá lett. M. Zs. KTÁT.T.fTÓTERM ÉKBŐL A szép emberi környezetért ' ' ' Mrf/w 1 fMBMfg1 Szöllőssy Enikő: Hová lesznek szép vizeink Palotás József: Zöld II. $ A Vigadó Galériában lát- ^ ható két bemutató közül a $ szentendrei grafikai tárlat ^ június 27-ig látható, az éremkiállítást június 13-ig í; tekinthették meg az érdek- § lődők. Újszerű rajzi eszmék Nagy jelentőségű, hogy a szentendrei festészet immár muzeális értékei után megalakult az a grafikai műhely, amely tisztének és feladatának tartja a sokszorosítható képzőművészeti műfajok társadalmi méretű terjesztését. A műhely önmagát is ellenőrzi az érték magas szintjét illetően, ezzel hitelesíti a vállalkozás fontosságát. Az is hozzátartozik ehhez a tevékenységhez, hogy a régi mesterek mellett a fiatalok is nagyobb területhez jutnak, kibontakoztathatják elképzeléseiket. A Vigadóban magas színvonalon találkoznak, folytatják egymás felismeréseit a különböző korosztályok. Van mit átvenni, megfontolni Bar- csay Jenő, Korniss Dezső, Bálint Endre, Miháltz Pál, Pirk János, Vajda Júlia nemzedékétől. Az azonban elgondol- kodtatóan örömteli része és vonása e bemutatkozásnak, hogy a mestereket váltó, folytató derékhad, így elsősorban Balogh László, Deim Pál, Baska József, Csik István, Kocsis Imre, Lukoviczky Endre. Gy. Molnár István, Hajdú László, Keserű Ilona újszerű rajzi eszmékkel jelentkezik az elérhető legmagasabb technikai mércék kifogástalansáIdegbaj. Az utóbbi hónapok hétfőinek estéin — amikor ugyebár mozgó képek helyett csak fekete-fehér pöttyöket mutat a képernyő — bizonyára sok néző cserélt státust, azaz változott át rádióhallgatóvá, s kuncogta; kacagta végig a Rádió kabarészínházának III. Humorfesztiválját. Ha új Karinthy Frigyesek nem is bukkantak fel ezen a mustrán, azért az egyértelműen kiderült, hogy némi szerkesztői fáradsággal gyarapítani lehet a humoristák számát, ráadásul olyan nevettetőkkel, akik kezdő létükről is tökéletesen tudják, mi való a papírra, és mi a mikrofonba. (Ez utóbbiak közül különösen a győztes páros, Markos György és Nádas György kettőse művelte profi módra az akusztikus vidítást.) Nos tehát amíg az idősebbik műsorszóró, mármint a rádió újabb és újabb kísérleteket tesz a publikum kedvének a szokványostól eltérő derítésére, addig annak ifjabb társintézménye, a televízió képtelennek látszik megoldani a tö- m-^gszórakoztatást. Vannak ugyan e célból létrehozott sorozatai — például az itt is sokat (leginkább fanyalogva) emlegetett Terefere, vagy a Szeszélyes évszakok —, de hát ezek nem kifejezetten a poénhalmozás alkalmai, hanem inkább afféle könnyeden társalkodó magazinok lennének. Jelenleg a tévé egyetlen, a harsányabb jókedv kiváltására hivatott műsora, a Telepódium — és sajnos, az is milyen. Az is milyen? Isten ments, hogy korábbi, feledésre oly érdemes összeállításait tételesen is felidézzük, untig elég az is, ha a legutóbb látott, Tiszta idegbaj! című bő egyórányi közvetítésén tűnődünk el. Először is az elhangzó szövegek. Hát ezek szinte egytől egyig a rutin gyermekei: akik szerezték őket, azok tapasztal- hatólag nagy-nagy gyakorlattal, de a kicsinél is kisebb ráadásigyekezettel termelik az elmondani valót. Másodszor a fölkért színészek. Ezek pontosan úgy ágálnak, olyanképpen harsánykodnak, ahogyan a Vidám Színpad deszkáin kell. Tehát a szükségesnél legalább kétszerié nagyobb a hangerő és szintén túlbilleg, túlleng, túljátszik minden mozdulat. Harmadszor pedig maga a közvetítés. Hát ez a folyamat is azt az őskort idézi, amikor hol jobbról, hol balról — és mindig tisztes távolból — pásztázgatott a bátortalan operatőr, akit balszerencséjére egy színi előadás rögzítésével bíztak meg. Színi előadást említettünk és nem tévedünk talán, ha azt állítjuk, hogy a Telepódiumnak, mint vállalkozásnak “open ez a legelszomorítóbb lényege. Magyarán: semmi, de semmi köze ahhoz az apparátushoz, amely továbbiba Egész valójában idegen tőle. hisz’ a nézőtéren helyet foglaló közönséggel próbál meg (úgy, ahogyan) kapcsolatba kerülni, és dehogyis azokkal a milliókkal, akik a képernyők előtt reménykednek előfizetői sorsuk jobbra fordulásában. Egyszóval hiába a tematikus válogatás, hiába a nagy nevek gazdáinak szerződtetése (lám, legutóbb már Mensáros Lászlót is fölléptették abban a klinikainak mondott kabaréban), csak nem tud önmagává válni ez a Telepódium. Aminthogy kutyából nem lesz szalonna, ugyanígy a Vidám Színpad hagyományos kabaréjából sem lesz televíziós látnivaló. Mialkovszky. Hogy tulajdonképpen mennyire más a stúdiók világa, mint a teátrumoké, arról igen nagy igazságokat mondott ki a róla szóló műsorban Mialkovszky Erzsébet, a kiváló jelmeztervező. D. fehér Zsuzsának, a Műteremben című sorozat szerkesztő riporterének kérdéseire válaszolva egyebek között arról is szólott, hogy mily szabatosan korhűeknek. egyúttal pedig mutatósán épeknek és tisztáknak (!) kell lenniük a televízióban használt öltözékeknek, mert a közelképeken minden hamisság és felületesség azonnal lelepleződik. Ugyan nézték-e ezt a nagy meccs utáni adást a föntebb szapúlt pódiumisták, s ha netán nézték, vajon okultak-e belőle? Akácz László gával. Ez a korosztály szemléletileg egységesebb, mint az őt megelőző és folytató. A most és a közelmúltban indult alkotók, így Bukta Imre, Ak- nay János, Dienes Gábor, ef. Zámbó István más-más eszmények alapján alakítják ki formarendjüket. Bennük is rendkívül sok a találékonyság, az újítási kedv és erő. Demokratikus műhely Szembeötlő, hogy >a szentendrei grafikai műhely tagjai között szobrászokat és grafikusokat is találunk. Olyan szerzőket, akik itt élnek, s olyanokat is, akik csak szellemileg tartoznak e tág körhöz. Rendkívül demokratikus a műhely azon vonása, gyakorlata. hogy értékrend alapján sorolja tagjai közé a hivatásos alkotókat és azokat, akik főiskolai tanulmány nélkül, önképzés segítségével érték el valós minőségüket. Ez a lényeg, s nem a hozzávezető út. Nem az évjárat, nem a közeg, hanem a belső szigorúság mértéke, amely a szentendrei hagyományokat tekintve régen is, most is jelentős műveket eredményezett. Szerzőik sorában ma Bartl Józsefet, Farkas Ádámot, Klimó Károlyt, Jávor Piroskát, Hegyi Györgyöt, Wahorn Andrást, Szántó Piroskát, Nádler Istvánt említhetjük, azokat a művészeket, akik a tűzzománc, a grafika, a szobrászat, a mozaik, a festészet körében ismertek a hazai képzőművészeti életben. Most már csak az maradt hátra, hogy rajzra hangszerelt gondolatbőségük minél több otthonba jusson el eszmeébresztő és gyönyörködtető üzenetként. Gondolatgazdag érmek Az érem mindig küldetést vállal. Ezúttal emlékeztetőnek szánják, mementóként érvelnek, hogy veszély fenyegeti a szép emberi környezetet. Régebben alig hallottunk e problémáról, most egy kicsit didaktikusán is sokat. Az érem is keresi a helyes választ arra, hogy az ipari fejlődés környezetszennyező ártalmait hogyan lehetne visz- szaszorítani. Sziszifuszi s kicsit elkésett a küzdelem kezdésének időpontja, de még mindig nincs késő. Időszerű a tempógyorsulás, a tárlat is ezt szorgalmazza. Jó, kifogástalan, korrekt érmek sokaságával. Szinte mindenki felvonul az ismert érmészek, szobrászok közül: az ezúttal is díjnyertes Asszonyi Tamás, Csik- szentmihályi Róbert, Szentirmai Zoltán, Rácz Edit és természetesen mások is, akik jó, megfontolt fogalmazású művekkel fejezik ki aggódásukat, hangoztatnak plasztikai ötletekkel érveket a környezet megóvásáért. Ami igazán újszerű, az Cs. Kovács Láf.ló, Bakos Ildikó, Szöllőssy Enikő munkái, ök emelkednek ki a lelkiismeretesen jó átlagból. Losonci Miklós Könyvek közt válogatva Ahogy szemet gyönyörköd- tetőek, s elmét melegítőek voltak (s azóta is azok) az ünnepi könyvhét kiadványai, olyannyira magukért beszélnek a statisztikák is. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat illetékesei szerint az idén huszonegy százalékkal több könyv fogyott, mint tavaly a hasonló időszakban. Pedig nem ment minden simán. Már a megnyitón eső zúdult a könyvet köszöntők nyakába, máskor meg a kánikula okozott bágyadtságot. A böngészők százai mintha betartották volna az egyik író megjegyzését: sohase vásárolj magadnak könyvet anélkül, hogy belenéznél. Igen ám, de mennyit kellett kézbe venni az idén! Kimondva is tekintélyes a szám: száztizenkettőt. A vita évek óta tart: szükség van-e ennyi ünnepi kiadványra, át lehet-e tekinteni azt a könyváradatot, amely az ér deklődő olvasókra zúdul? Lehet-e ennyi között megfelelően szelektálni. Nos, ezek mind olyan kérdések, amelyek az utóbbi években valamennyi könyvheti sajtótájékoztatón, s az azt követő értékelésekkor is fölvetődnek. És az eredmény? Marad minden a régiben. Pedig g számok önmagukért beszélnek. Évekkel ezelőtt még csak nyolcvan, majd kilencven kiadvány szerepelt a kínálatban. Aztán átléptük a bővös százas határt, s most már a tízszer tucatnyi mű felé közeledünk. Az idei könyvhéten kétségtelenül volt miből válogatni Klasszikus és kortárs szépirodalomból egyaránt, és a művészetek iránt érdeklődők is tetszésük szerint vihették haza újonnan szerzett kincseiket. A gyermekeknek szánt irodalom összességében azonban elmaradt a várttól. Holott elsősorban velük kellene törődni, leginkább bennük felkelteni az olvasás gyönyörűsége iránti igényt. Felnőttkorban az már nehezebben megy. Ezért aztán — hallgatva a számokat — egy kicsit statisztikai ízű lesz az iparrá váló könyvkiadásnak az az adata, amely szerint emelkedett az átlagpéldányszám, s az idén elérte a 11 500-at. Hozzátéve ehhez azt is, hogy akadt olyan kiadvány, amelyből ennek az öt- vagy tízszerese is elfogyott volna. No, de félre a különböző mutatókkal. Ezek mindenekelőtt azoknak mondanak bármit is, akik ú könyvkiadás gazdasági részét nézik. Kulcsot azonban mindig a könyvek tartalma jelent. Ezért aztán egyszer célszerű lenne azt is közzétenni, hogy az előző évi kiadványoknak milyen polt az olvasási, vagy ha úgy tetszik, tetszési indexe. Az ilyen adatokból is sok mindent lehetne kiolvasni. Leginkább azt, hogy a könyvek tartalma hogyan hat olvasóikra; faira hányt borsók az írói gondolatok, avagy mégis akad bennük közérdekű közlés. A könyv egyhetes fesztiválja így válhatna nemcsak a nyomdai termék, hanem a gondolkodó emberfők, a véleménynyilvánító ember ünnepévé is. Molnár Zsolt
