Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-13 / 137. szám

1982. JÚNIUS 13., VASÁRNAP 3 *4'■r xytmap Koch Róbert emlékére Korányi­kongresszus Szombaton befejeződött a Korányi Frigyes TBC és Tü­dőgyógyász Társaság 43. nagy­gyűlése, amelyet Koch Róbert tiszteletére, a tbc-baktérium ; felfedezésének 100. évforduló­ja alkalmából rendeztek a Semmelweis Orvostudományi. Egyetemen. A háromnapos ta­nácskozáson a hazai szakem­berek mellett számos külföldi tudós is részt vett és több mint 80 előadás, referátum hangzott él. Ezeket két téma köré cso­portosították. Az előadások egy része a tuberkulózissal foglalkozott. Míg Európában és Észak-Amerikában a tbc el­vesztette népbetegség jellegét, a világ népességének jó részét ma is nagymértékben sújtja. A másik fő téma az orvos­lásnak egy viszonylag új te­rülete, az úgynevezett pulmo- cardiológia volt. A kongresszu­si előadók egyrészt a tüdő be­tegségeinek a szívre, a kerin­gésre gyakorolt hatásával, másrészt a szívbetegségeknek a tüdőben megjelenő káros fo­lyamataival foglalkoztak. üár a kifzség si©ve is afánSólsvél Eletmísve: szakma és becsület A nagymarosi kőmívesek hí­resek voltak szakmai tudásuk­ról, szorgalmukról. Azt meg nem nagyon tűrték maguk kö­zött, aki nem tudott, de fő­ként, aki nem akart dolgozni. Kaptak is rajtuk a vállalko­zók, még a régi, nehéz idők­ben is, mert nem nagyon volt olyan bonyolult szakmai fel­adat, amit ne tudtak -volna megoldani. Művészi fokon — Abból a koszos malterból, a téglából, meg a betonból minden szépet meg lehet csi­nálni — vallja Krichenbaum Antal, akit főépítésvezető ko­rában is csak Tóni bácsinak tisztelt fiatalabb és idősebb egyaránt, a magyar építőipar­ban. Ö, akinek a felszabadu­lás utáni nagy építkezések szinte mindegyikéhez köze van, ma már nyugdíjasként töpreng azon, hogy milyen jó lett volna, ha azt a pályamó­dosító pofont, amit rézeszter­gályos tanuló korában 13 éve­Hfd verők Tahitótfalun. Az igényes mérnöki munka, a vasbeton­szerelők precíz szaktudása nyomán korszerű híd készült a Szentendrei­szigeten. AZ ÉPÍTŐKET KŐSZONTJÜK Kőművesek és burkolok, tervezők és az anyagokat fu­varozó gépkocsivezetők, mész­égetők, a téglagyárak dolgo­zói, a cementmalmok kezelői köszöntik immár tizenheted­szer saját szakmájuk és egy kicsit az országépítés ünnepét. Becsületet szerzett a szakma magának a második világhá­ború óta, hiszen éppen az épí­tők adtak hitet az újrakezdés­hez azoknak, akik azt gondol­ták, évtizedekig is tarthat, amíg a romokat eltakaríthat­ja, a veszteségeket pótolhatja a nemzet. Az építők azonban bebizonyították, hittel, akarat­tal a hegyeket is képesek meg­mozgatni. Gyáróriások születtek, lakó­telepek nőttek ki a földből, új utak hálózták be az országot. Építőink idehaza és külföldön is megbecsülést szereztek a magyar munkának. S most, amikor kevesebb a látványos beruházás, de nem kevesebb az építőmunkások dolga, még kevésbé szabad feladni a tisztelgő, a köszöntő szót. A régiből újat varázsló, a gazdaságos megoldások után kutató, a beruházási kereteket és a határidőket nem túllépő építőkre nagyobb szükségünk van, mint valaha. A lakásépítkezéseknek nem szab gátat a beruházási stop. Képün­kön: a nagykátai lakótelep legújabb tömbje. Az állványerflö mögött már sejteni: szép munka befejezése előtt állnak a monori szövetkezeti építők is. A Deák Ferenc utcai lakásokba t nyár végén költözhetnek be az új tulajdonosok. ­sen kapott a mestertől, hama­rabb kapja. Mert akkor még hosszabb időt töltött volna eb­ben a szakmában, ahová az­után érkezett, hogy amit ka­pott, azt azon nyomban visz- szaadta. A pesti vállalkozóknál ha­marosan feljutott a szakma csúcsára. Kifinomult érzékkel láthatott, neki az úgynevezett fehérmunkának, formálhatta az épületek gipsz és kő hom­lokdíszeit. Ez már szinte mű­vészetnek számított, amit a kőművesek ezrei próbáltak, de csak egy-kettő volt erre képes. Jól is jött sokszor ez a kész­sége. Például a Keleti pálya­udvar helyreállításánál a fel- szabadulás után, amikor egy korinthoszi oszlopfej elkészí­téséért 1100 forintot adtak. Naponta megcsinált egyet- egyet, miközben irányította a munkálatokat. Az ilyen mun­kák ma már több szakmára ta­gozódnak, s meglehetősen rit­kán fordulnak elő. Soha sem akart többet, mint szerszámmal dolgozni, de ahol megjelent, ott mindig akadt egy-egy bonyolult feladat, amit ő tudott megoldani, s egyszer csak művezető, azután építésvezető lett, mire észre­vette. Megoldás előtt A nagy építkezések idején gyakran megesett, hogy az igazgató) látva a műszaki ve­zetők tanácstalanságát, egy- egy megoldás előtt, azt mond­ta: — Na, majd küldök én ide nektek egy kőmívest. így tör­tént ez 1959. táján is, amikor a Székesfehérvári Könnyű­fémmű 300 méter hosszú, héj­szerkezetű csarnokát építet­ték. Ezt a 31-es építők két év alatt vállalták elkészíteni. Mivel ilyen szerkezetű épüle­tet azelőtt idehaza egyálta­lán nem, de még Európában sem sokat emeltek, kevés volt a tapasztalat. Próbaként elő­ször egy kisebb garázs készült el, de amikor a beton alól ki­szedték a zsaluzást, összeom­lott. — Tóni, menj le Fehérvárra — kérte a vállalat igazgatója,' s mivel hallott már róla, ba­rátsággal fogadta a tervező is. Értett az emberei nyelvén, jól ment a munka, s három hónap múltán alig akarták elhinni a minisztériumban, hogy áll az épület. A születésnapjára fe­jezték be. Erkölcsi hitel A felszabadulás utáni évek­ben, már régi, szervezett mun­kásnak számít, bejár a MÉ- MOSZ-ba. Itt meglátja Somo­gyi Miklós, az ács, a szakszer­vezet akkori elnöke. A mellet­te állókhoz fordulva így szól: — Ezt az embert bízzátok meg! Ilyen megbízatás volt 1949-ben a Gyárépítő Vál­lalat kötelékében, a diósgyőri vasgyár, a mai Lenin Kohá­szati Művek és a tanoncváros, Inota, Pét, Várpalota. Az va­lamikor az ötvenes évek táján esett meg, hogy felnőtten is lekevert egy hatalmas pofont, méghozzá az akkori igazgató­jának, aki azzal gyanúsította, hogy a telepről hiányzó téglát ő adta el. Munka után órákat töltött a telepen, kileste a tol­vajokat, mert becsülete csak egy van az embernek. Aztán ment letölteni a büntetését. Azért, hogy ne legyen a főnök szeme előtt, kiküldték a Bor­sodi Vegyiművek építésvezető­jének. — Nem küldtek el, mert költöttem — emlékszik rá csöndes derűvel. Életmódja a tipikus építő­munkásénál is spártaibb. Jár- kel az emberek között. Irá­nyít, magyaráz, amikor ideje van, maga is beáll közéjük dolgozni. Ha valami nem megy, a csillagokat is leká- romkodná az égről. Az embe­rei évtizedeken át követik az ország minden szögletébe. Mert nála lehet keresni, a szavának hitele van. Ha szom­baton kell betonozni, nem utaznak el, de ha minden jól megy, keddig is otthon ma­radhatnak, csak a központ ne tudjon róla. Az iparágban keringő legen­dák szerint az irodába télen sem engedett befűteni. Itt jobbára csak esténként tartóz­kodott. Éjfélig bújta a terve­ket, meg a szakkönyveket, ké­szült másnapra. Aztán hajnali háromig szundított egyet az irodai vaságyon, majd kezdte a napot elölről. Bizonyítvány nélkül Ha nem ismertem volna meg személyesen a Dunai Ce­ment- és Mészmű építkezésén, szinte el sem hinném, hogy ez így volt. — A munkát mindennél többre becsültem — mondja Krichenbaum Antal. — Én a technikumot csak félig vé­geztem el. Küldtek volna így is az egyetemre, de nekem rendszerint a kormány által kiemelt építkezésekkel volt dolgom, nem jutott erre időm. Amit aztán négy óra alatt meg lehetett volna tanulni, előfor­dult, hogy az nekem 4—5 na­pomba került. Mert sok kép­letet nem ismertem, de amit kértem, vagy állítottam, ab­ban biztosnak kellett lennem, bizonyítványok nélkül is, mert különben nem ismertek volna el vezetőnek. A DCM cementsilójának épí­tésekor új, gazdaságosabb és gyorsabb technológiát alkal­maztak, a csúszózsaluzást. Ezt és más üzemrészek, valamint a gyári lakótelep építését is Krichenbaum Antal főépítés­vezető irányította. Az átadás után Szegeden textilkombiná­tot, Beremenden és Hejőcsa- bán cementművet épített. 1973- ban következett a nyugdíj. A mindig tevékeny építőmester a maga tervezte, építette házban ül, velünk, miközben a közös emlékeket idézgetjük. A tágas nappali ablakából mintha a híres Markó Károly-kép ele- elevenedne meg, a visegrádi Várhegyre látni. — Fogadnék — évődöm —, hogy ha Tóni bácsinak URH- készüléke volna, utasításokat adna rajta a Fellegvár újjá- építőinek. — Van távcsövem, azzal szoktam nézni őket. A siűkebb pátria A nyugdíjazása előtt csak szombat-vasárnap látta a csa­lád, meg a falu. Ezután bőven jutott képességeiből a szűkebb pátriának is. Tagja volt a DIB balparti bizottságának, a tanács végrehajtó bizottságá­nak, pár évig népfronttitkár is volt. Munkájának legszebb emlékműve ott áll a főtéren. A társadalmi összefogással épült egészségházat is az ő irá­nyításával emelték. Szerszám­mal is dolgozott, miközben irá­nyított. Mert aki csak beszél, arra nem hallgatnak az embe­rek. Kovács T. István A HÉT HÍRE «RIGilOIGMIAK @ Az országgyűlés több bizottsága a nyári ülés* szak előkészítéseként a tavalyi állami költségvetés vég­rehajtását vitatta meg. 0 Nemzetközi színdinamikai konferenciát rendeztek Budapesten. © Megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák a megye középfokú taninté­zeteiben. ® A XIV. országos virágkötészeti verseny­nek és kiállításnak Dombóvár adott c^tthont. © A SZOT Társadalombiztosítási Főiga^btósága és az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete ankéton tekin­tette át az idős korúak helyzetét és a tennivalókat. Saját jövendőjükhöz adnak mintát fiatalok és középko­rúak, amikor az idősekkel tö­rődnek vagy nem törődnek, amikor természetes dolguk­nak tartják a folyamatos fi­gyelmet. avagy kényszerű kö­telességként teszik azt, ami már elkerülhetetlen. Renge­teg monda, legenda és valós történet közvetíti sok-sok év­század üzenetét a ma emberé­hez az idősekről, a meg- és a meg nem becsűitekről, a szép és a mostoha sorsúákról, a szeretettekről és a kitaszítot­takról. Jelenünkből is táplál­koznak majd mondák és le­gendák, még inkább valós tör­ténetek; ezek ismeretében va­jon mit gondolnak majd ró­lunk utódaink? Meghaladja a tizennyolc százalékot a megye lakosságá­ból a hatvan év felettiek ará­nya! Egyetlen adat ugyan, de szinte mindent elénk vetít, a teendők bonyolultságát épp­úgy, mint fontosságát, súlyát, el nem odázhátóságát, erköl­csiek és anyagiak nemes ke­veredését egyszerre kell ész­lelnünk, mert csak akkor tu­dunk helyesen cselekedni. Százhetvenezer fő körüli ha­talmas tábor az, amelybe a megyében élő hatvan év fe­letti nők és férfiak életkoruk szerint beletartoznak, ám az egyetlen közös vonáson túl nagyon kevés a hasonló jel­lemző...! Ezt nem lehet elég­gé hangsúlyozni, mert az idős korúak uniformizált kezelése napról napra intő jelként ma­gasodik elénk értekezleteken elhangzott megállapításokból, hivatalos iratokból, jó szán­dékú társadalmi kezdeménye­zésekből. Szabad-e, lehet-e idős és idős között egyenlőségjelet húzni, amikor például azt látjuk, a megyében folyama­tosan emelkedik az ezer fér­fire jutó nők száma a hatva­non túliak csoportjában; ami­kor például tudjuk, hogy a hetven év feletti nőknek a kétharmada nagyon csekély özvegyi nyugdíjból, vagy ép­pen járadékból próbál meg­élni?! Rengeteg jó dolog tör­tént az időskorúak érdekében, mind az egészségügyi, mind a szociális ellátásban, amit sok más mellett az is igazol, hogy a legutóbbi tíz évben a megyében a legidősebbek — a hetvenöt éven felüliek — szá­mának a növekedése volt a leggyorsabb, azaz egyre töb­ben érik meg azt, amit vala­mikor aggkornak jelöltek. Ezeknek a legidősebbeknek a csoportjában viszont — az ezerféle teendőből parányi, de sürgető — emelkedik a gon­dozásra szorulók, a magukat ellátni nem képesek aránya. Az olyanoké szintén nagyob­bodik. akik mindenféle csalá­di, rokoni kapcsolat nélkül, teljesen egyedül élnek, törté­nelmünk viharos évtizedeinek szenvedő tanúiként. Ezrek élnek gond nélkül, tízezrek úgy-ahogy, s tízezrek valami bajjal, egészségügyi nyavalyákkal, szűkös anyagiak­kal, a megroggyanó otthon ter­hével küzdve. Különösen a ceglédi, a dabasi és a nagyká­tai járásban tetemes az egye­dül élő, tanyán lakó idős nők, férfiak, illetve házaspárok száma. Az agglomerációs öve­zetben viszont sok az olyan idős ember, aki anyagilag’ el­fogadható körülményeket mondhat magáénak — saját jogú nyugdíja és saját háza van — ám a tárgyi világon túl nem lel szálakra, melyek a mához kötnék, tartalmat ad­nának a hétköznapoknak, el­oszlatnák a fölöslegesség ér­zését. Meghökkent, de igaz: tár­sadalmunknak történelme fo­lyamán most első ízben kell szembenéznie az időskorúak helyzetében rejlő gondokkal és teendőkkel, mert korábban — ha lehet ezt egyáltalán tapin­tatosan megfogalmazni — a biológia törvényeinek jutott a főszerep. A meghosszabbo­dó életkor — a megyében az elhunytak átlagos életkora hatvanhat év. két esztendővel több, mint tíz évvel ezelőtt — sokaknak ígér hosszú öregsé­get. öregséget, amelyhez le­hetőségei szerint a társada­lomnak hozzá kell járulnia anyagiakkal és erkölcsiekkel, nem jótéteményként, hanem mert a mai idősek megszolgál­ták életük munkájával azt, amit kapnak, ami nem aján­dék, hanem a szó szoros és közvetett értelmében egyaránt, járandóság. Minden tetthez, cselekedethez, tervhez ez, csakis ez lehet a kiindulópont. Mivel ez a kiindulópont felel meg szocialista erkölcseink­nek. Mészáros Ottó Mindkét félnek előnyös Szakosítás és kooperáció A szovjet—magyar gazdasági és tudomá­^ nyos-technikai kapcsolatokban fontos helyet foglal el az együttműködés a mező- gazdasági gépgyártásban. A kölcsönös szállí­tások jelentős szerepet játszanak a két ország mezőgazdaságának gépekkel és berendezések­kel való ellátásában. Az 1976—1980. években a mezőgazdasági technika területén a köl­csönös kereskedelem körülbelül 760 millió rubel volt. A mezőgazdasági technika túlnyomó része munkamegosztás alapján kerül leszállításra: a Magyarországra irányuló teljes szovjet exportjában a szakosítva és kooperációban gyártott termékek hányada körülbelül 90 százalék, a Magyarországról származó import­ban pedig mintegy 70 százalék. Az együttmű­ködésnek ez a formája a legelőnyösebb mind­két fél számára. A két ország együttműködő minisztériumai meghatározták a traktor- és mezőgépgyártás, valamint az állattenyésztési és takarmánytermelési gépgyártás területén a gyártásszakosítás és kooperáció fejlesztésé­nek fő irányait, az 1990-ig terjedő időszakra. A megállapodás szerint a Szovjetunió és Magyarország a mezőgazdasági technika egyes fajtáinak gyártására szakosodik és köl­csönösen szállít egymásnak. A Szovjetunió például traktorok, gabonakombájnok, burgo­nyaszedő gépek gyártására összpontosítja erő­feszítéseit, Magyarország pedig a vegyi nö­vényvédelem, a zöldség-, gyümölcs- és szőlő- termelés gépesítéséhez szükséges eszközök gyártására szakosodik. Nagy figyelmet fordítanak a szerkezeti részegységek és alkatrészek gyártásában a munkamegosztásra, a végtermék egyik vagy mindkét országban való összeszerelésével. Ilyen feltételek között szervezik meg a zöld- borsó-betakarító, önjáró kombájn, a paradi­csom, a hagyma, a paprika betakarításához, a vegyi növényvédelemhez szükséges gépek gyártását. A közeli jövőben a kooperáció más gépek gyártására is kiterjed. I "gy például megnövelik a kerekes és lánc­talpas traktorok hajtóműveinek teljesít­ményét, csökkentik az üzemanyag-fogyasz­tást. A cél a betakarítási veszteség csökkenté­se, a termelékenység növelése, a munkakörül­mények javítása. A kibocsátott termékeket időközönként szakértői vizsgálatnak vetik alá és összehasonlítják a világviszonylatban leg­jobb hasonló termékekkel. Az előirányzott intézkedések lehetővé te­szik majd a gazdaságilag indokolatlan tőkés import csökkentését, a mezőgazdasági gépek és berendezések párhuzamos gyártásának megszüntetését a Szovjetunióban és Magyar- országon. Alekszej Krohotkin, a ' szovjet—magyar együttműködési állami bizottság szovjet titkára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom