Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-09 / 133. szám

1982. JÜNITJS 9., SZERDA Nyitás júliusban rtm Az osztrák hitelkonstrukció keretében Budapesten, a BAH- csomópontnál épülő Novotel szálloda júliusban nyitja meg ka­puit. A háromszázhuszonnégy szobás, négy csillagos szállodát huszonnyolc hónap alatt készítette el az öt fővállalkozói cégből álló osztrák munkaközösség. Terveit Finta József Állami- és Ybl-díjas építész készítette. A mi boltunk! Pezsgő, kávé az első vásáriénak Pontosan két éve — néha érdekesek a véletlen egybeesések — Inárcson járva, a szolgáltatás, az ellátás felől kérdezgettem az embereket. Valamennyien elsőszámú panaszként a cipőbolt hiányát említették. Egy pár papucsért vagy szandálért mehet az ember Dabasra — panaszolták a falubeliek. r Átalakított garázsban Június első napjaiban most ismét Inárcson jártam. Egy idős néni megismert és megál­lított. örömmel közölte: Van már cipőboltunk! Hornyák Árpádné vb-titkár- tól tudtam meg, május elején Kovács Zoltánná magán-kis­kereskedői engedélyt kapott és cipőboltot nyitott. — Hogyan jutott eszembe éppen cipőárusítással próbál­kozni? — kérdezett vissza Kovács Zoltánné, akit még az­nap megkerestem. — Tősgyö­keres inárcsi vagyok, a ruhá­zati boltban dolgoztam egészen mostanáig. Tisztában voltam Nincshegyű ceruza! A megszólítások is árulkodnak ^ — Miért törted el a tolla­^ mat? — kérdezi az óvó néni Sanyitól. S — Csak ki akartam próbálni, S ha rátaposok, kijön-e a cipőm § alól. ★ S — Ce uzahegyezés! S — Óvó néni, itt van a nincs­5 hegyű ceruza. 8 ★ ^ Logikus: — Mi következik a 6 második után? — kérdezi az S óvó néni a gyerekektől mate­5 matikafoglalkozáson. ^ — A következő — felelik kó­rusban. 6 ★ S A gyermeki gondolkodás, a S gyermeki fantázia bűbájos § megnyilatkozásának eme kis csokrát a budaörsi 1. számú § óvoda „újságjából” másoltam S ide. Hogyan? Mit tetszik mon- § dani? Üjságot csinálnak egy óvodában? Nyughatatlan fajta — Persze, nem szabad iga­zi. komoly újságra gondolni — tiltakozott mosolyogva Füzér Terencné vezető óvónő. — A mi kis Óvodai Híradónk mindössze néhány oldalas, há­zi sokszorosítású kiadvány, 150 példányban. Mi magunk állítjuk össze, csak a szülők­nek adjuk, természetesen in­gyen. — Mi a tervük ezzel a kiad­vánnyal, ami minden bizony­nyal egy csomó pluszmunkát is jelent? — Amolyan nyughatatlan fajták vagyunk mindannyian, állandóan kísérletezünk, foly­ton kitalálunk valamit. Most éppen ezt az óvodai híradót, márciusban jelent meg az első számunk. A tervünk pedig? Tulajdonképpen minden amit csinálunk, beleértve ezt az új­ságot is, egy célt szolgál. Azt vallom ugyanis, 33 éve, amió­ta erre a pályára léptem, hogy nekünk óvónőknek nem a ne­velés, hanem az együttneve- lés, a család és óvoda szoros kapcsolatának kiépítése, az értelmes együttműködés meg­teremtése a feladatunk. A há­romtól hat-hét éves korú gye­rekek harmonikus fejlődése csak ilyen szoros, családcent­rikus közegben képzelhető el. A budaörsi óvoda egész te­vékenysége ezt a nyitottságot reprezentálja. Már a gyerekek óvodai jelentkezésekor meg­kezdődik a kapcsolatfelvétel. A hivatalos kérdőíven túl, olyan részletes, mindenre ki­terjedő tesztlapokat szerkesz­tettek. melyeket az óvónők személyesen, az otthonokba lá­togatva, a beszélgetés, a kör­nyezettanulmányozás során maguk töltenek ki. Az én könyvein Az idén valamennyi szülői értekezletünk a játék, mint a gyerekek alapvető tevékenysé­gi formája, témakörrel foglal­kozott. A szülők figyelmét — kicsit indirekt módon nevel­ve is őket — felhívtuk arra. milyen lényeges a gyerek számára, hogy időt szakítsa­nak az önfeledt együttjátszás- ra. A csoportos szülői érte­kezleteken pedig folyamato­san tájékoztatást adunk az éppen soron következő neveié­si tervekről, így a család is bekapcsolódhat a gyerek irá­nyításába, mert a korosztályá­nak megfelelő követelmény- rendszer ismeretében figye­lemmel kísérheti szellemi fej­lődését, esetleges lemaradá­sait. Füzér Ferencné a beszélge­tés közben egy egész stósz rajzlapokból összefűzött, dí­szes borítójú füzetet tett az asztalra. — Ez is budaörsi ta­lálmány — mutatott a füze­tekre —, öt éve kezdtük el, jobban mondva kezdtem el vezetni. A borítólapon szép nagy nyomtatott betűkkel ez állt mindegyik füzeten: Az én könyvem. — Az iskolába készülő utol só éves nagycsoportos gyere keinkkel közösen „könyvet” írunk. Minden hónapban egyenként (idén 48 iskolába indulónk van) meghívom ide a szobámba a kis delikvenst és elbeszélgetünk. Ezekből a spontán megnyilatkozásokból születik aztán ez az ajándék. Ugyanis a róluk szóló könyvet a gyerekek év végén átnyújt­ják szüleiknek. Különböző dolgokat kérdezek, például, mit tudtál már mielőtt óvodá­ba kerültél? Most mit tudsz? Mi a kedvenc játékod? Me­lyik mesét hallgatod szívesen? Kedvenc ételed? Melyik óvo­dai foglalkozást szereted leg­jobban? Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Az utolsó lap­ra pedig egy levél kerül, amit a szülőknek írnak, amiről akarnak. Persze csak ákom- bákomok kerülnek a papírra, amit aztán közösen lefordí­tunk és én átteszem olvasható formába. Nagyon érdekesek ezek a levelek, nagyon sok mindenre rávilágítanak, töb­bek között a gyerek-szülő vi­szonyra, az otthoni légkörre. Már a megszólítások is árul­kodnak. Ahol így kezdi a gye­rek a levelét: drága Apuci és Anyuci, ott biztos, hogy har­monikus családi közösség van. Ötlet a közös játékhoz — Miben látja ennek a kis könyvnek a fontosságát? — Több pedagógiai haszna is van. A gyerek nyiladozó ér­telme igényli az egyéni fog­lalkozásokat. Ezek a havonta ismétlődő, hosszú beszélgeté­sek nekem is rengeteg jelzést, visszajelzést adnak saját mun­kámról. de mint mondtam, a szülő-gyermek viszonyról is. A szülőnek is roppant tanul­ságos. mert ebből a titokban készített, meglepetésnek szánt kis beszámolóból sok mindent megtudhat saját gyermekéről. belső énjéről, vonzódásairól. És — ezt nem én találtam ki — egy szakfel­ügyelő, akinek megmutattuk, azt mondta, tulajdonképpen ezek a kis könyvek a legjobb iskolaérettségi felmérések le­hetnének. — Az Óvodai Híradó első száma márciusban készült el. Milyen visszhangot keltett a szülők körében és milyen gya­korisággal tervezik a további számok megjelenését? — A szülők nagyon lelke­sek és mit mondjak, azt hi­szem bevallhatom, velünk együtt büszkék. Már kérések is befutottak, hogy mit szeretnének- látni a következő, júniusi kiadványban. Egyéb­ként háromhavonként fog egy-egy újabb példány elké­szülni. Az első számban ír­tunk a gyermekek egészséges táplálkozásáról, a gyermek­divatról. ötleteket adtunk, mit játsszanak otthon: törd a fejed, találós kérdések, gye­rekszáj. A háromtól hatéves korosztály számára könyv- és lemezajánlatot. Az újságot végiglapozva én magam is megállapítottam, milyen körültekintéssel ké­szült és milyen hasznos, a szü­lőket segítő kezdeményezés született. A budaörsi óvoda tényekkel. eredményekkel gazdag tevékenységéhez azt hiszem, külön kommentár ez­úttal nem is kívánkozik. S. Horváth Klára azzal, mennyi bosszúság, ké­nyelmetlenség adódott abból, hogy a községben nincs cipő­bolt. Idejövet sokat bolyongtam, mire megtaláltam, még a ház előtt is kétszer elmentem, mert sehol egy tábla vagy fel­irat. — Előzetes hírverés, reklám nem volt, nem is lesz más, csak egy neonfelirat az ajtó fölött. Bíztam benne, hogy így is egy-kettőre elterjed a híre. Az üzlet, ahol beszélgetünk, a nemrég épült családi ház ga­rázshelyisége. — A férjemmel rendeztük be az egészet — mutat körbe a hangulatos ki helyiségben. A falak mellett végig polcok, raj­tuk katonás rendben a lábbe­lik, előtte egy kis íróasztal székkel. — Még sok minden hiány­zik. Most szaladgálok színes műanyag ülőkék után és tükör is kell, de majd szép lassan kialakul. Fél évig gondolkod­tunk már, majd két hónappal ezelőtt bementem a járási hi­vatalba és előadtam a tervei­met. Gyorsan megkaptam az engedélyt. Képzett boltvezető vagyok és több éves gyakorla­tom van a szakmában. Mégiscsak kockázat — Nagy befektetéssel in­dult? — A helyiség már megvolt, csak a berendezés, meg a por­tál kialakítása, és az induló árukészlet került' pénzbe. Kis­iparos kölcsönt vettem fel az OTP-től, a többit megtakarí­tott pénzünkből pótoltuk hoz­zá. — Volt sok izgalom? — Hát persze. Tudtam ugyan, hogy szüksége van a községnek erre a szolgáltatás­ra, de: aBér-V mégis kockázat. — Milyen volt első nap ki­nyitni a boltajtót, és várni, jönnek-e a vevők? — Május 10-én, hétfőn reg­gel 8-kor kezdtem. Lámpaláza- san telt el az egész vasárna­pom, többször is leszaladtam megnézni, minden rendben van-e? Már fél 8-kor ott to­porogtam az ajtó előtt. Mi lesz, ha nem jön senki, egyre ez járt a fejemben. Nyolc óra után öt perccel nyílt az ajtó. Kovács Zoltánné egy üveg pezsgővel és egy csomag kávé­val fogadta első vendégét, aki egy papucsot vásárolt 151 fo­rintért. — Már aznap sokkal többen jöttek, mint reméltem. Ahogy várható volt, a legtöbben a gyermekcipőket, a női szan­dálokat és a házicipőket ke­resték. — A legkelendőbb áru a praktikus, kényelmes, olcsó női, férficipő és a gyermek­lábbeli. Természetesen szeret­ném úgy bővíteni a készlete­met, hogy kisebb tételben ugyan, de a legdivatosabb női cipőket is megtalálják a vevők — Könnyen megkapja azt, amit szeretne? — Nem minden esetben. A kecskeméti és a budapesti Corso Cipő Nagykereskedelmi Vállalat a beszerzőhelyem, most éppen komfort papucs kellene, de nincs raktáron. (Mialatt beszélgetünk, hár­man is ránk nyitják az ajtót, jönnek, nézelődnek, kérdezős­ködnek, ketten éppen komfort papucsot keresnek, aztán tár voznak.) Nem küldök el senkit Az üzlet mindennap reggel 8-tól este 6-ig, szombaton 8-tól 1-ig tart nyitva. Hétfő a szün­nap, az árubeszerzés napja. — A nyitvatartási rendet nem tudom betartani. Előfor­dult már olyan, hogy este 8 után, látták, világos van, és bezörgettek. Én nem küldök el senkit. Lehet, hogy nem hiszi, nem is a pénz miatt, hanem mert örülök, hogy kiszolgálha­tom az embereket. — Nagyon jó a magam urá­nak lenni, és úgy érzem, hasz­nos a falunak, amibe belevág­tam — összegzi. érzéseit, gon­dolatait. — örülök, amikor azt hallom, hogy „vettem a fér­jemnek, a gyerekemnek egy pár cipőt, és nem is kellett órákig oda-vissza utazgatni ér­te. A mi boltunkban megkap­tam”. S. H. K. Magánépítőknek Környezetbarát lakóházak Bővítik a magánlakásépítők­nek ajánlott házak, lakások tervgyűjteményét. E cél szol­gálatában több minisztérium, főhatóság, különböző intéz­mény és társadalmi szervezet országos pályázatot hirdetett energiatakarékos és úgyneve­zett környezetbarát lakóépüle­tek megtervezésére. Ilyennek tekintik azokat a lakóházakat, amelyeknek az építése nem bontja meg a ter­mészeti környezet ökológiai egyensúlyát, nem rombolja fe­leslegesen a növényzetet, s az épület használatával járó szennyeződések ártalmait is megfelelően, korszerű módsze­rekkel előzi meg, illetve csök­kenti. A tervezésben kapjon a szokásosnál nagyobb hangsúlyt az is, hogy az építészeti meg­oldások a napsugárzásnak, az uralkodó széliránynak, a csendvédelemnek és más kö­vetelményeknek is messzeme­nően tegyenek eleget. Az energiatakarékosságot is jól segíthetik az épületek megfe­lelő irányú tájolásával, a laká­sok helyiségeinek ésszerű el­helyezésével, tehát nemcsak szigetelésekkel és az ablakok, ajtók megfelelő méretezésével szolgálják a hatásos hővédel­met A pályázóknak két épületet kell tervezniük: csoportos te­lepítésre alkalmas lakóház­egységet gépkocsitárolóval, egyéb tárolásra megfelelő épü­lettel és kiskerttel, továbbá szabadon álló lakóházat gaz-- dasági épületekkel, amelyek a korszerű háztáji kertművelés­hez és a kisállattartáshoz szükséges feltételeket terem­tik meg. Az érdeklődők már átvehe­tik a pályázati kiírást az Épí­tőipari Tudományos Egyesület (Bp. V. kerület, Kossuth La­jos tér 6—8.) hivatalos helyi­ségében, s a kész terveket legkésőbb szeptember 13-ig kell postán elküldeni a Pécsi Városi Tanácsnak. A legjobb tervek díjazására és megvá­sárlására összesen 720 ezer fo­rintot irányoztak elő. A bí­ráló bizottság legkésőbb októ­ber közepéig hirdeti ki a pá­lyázat eredményét. A szökés nem okozott neki gondot. Minden a terve szerint történt. Al­konyaiig elkerülte az országutat, mert tudta, ha felfedezik szökését, legelőször ott keresik, meg a közeli állomásokon. Dűlőutakon bandukolt, amíg csak össze nem esett a fáradtságtól, az éhségtől. A tanyát messziről észrevette. Óvato­san közelítette meg. Nem látott mozgást sem a környéken, sem az udvarán. Egy avas szalmakupacon hevert árgus sze­mekkel. Az ólban egy sovány süldő ész­bontóan röfögött. A tanyásék biztosan bementek a faluba vagy a közeli kisvá­rosba — gondolta — és a jószágról meg­feledkeztek. A kupac körül letépett egy marék füvet, odasettenkedett a lécajtó­hoz. belökte a süldőnek a gazt. Újra érezte a kibírhatatlan éhséget. Szerzek egy-két napra kaját, morfondí­rozott, aztán továbbállok. Mielőtt még a gazdáék hazaérnének. De nem a szülé­imhez. Azok marják csak egymást, pe­reskedjenek. ahogy akarnak. Fél év alatt, amióta Aszódon volt. egyetlen­egyszer látogatta meg az anyja, akkor is azért, hogy közölje vele: mindennek az a disznó apád az oka. Arról persze nem szólt, hogy amikor egyszer a ki­ránduláson lerobbantam és este helyett már déltájban hazasántikáltam, a la­kásban egy gatyás pacákot találtam az ágv szélén. Közelebb merészkedett a tanyához. A rozzant tetőt, a düledőző kerítést, a ga­zos udvart még a szürkület sem tudta eltakarni. Lenyomta az ajtó kilincsét. Nem engedett. Könnyen betörhette vol­na. de előbb még megnézte az ablako­kat. Az egyiken egv cseppnyi rést fede­zett fel, benyomta az ablakszárnyat. Be­kukkantott. Csak a tárgyak körvonalait látta. Ekkor jutott eszébe a zseblámpá­ja. A fénypászta egv konyhafélét tárt fel. Az asztalon éteLmaradékokat. Az éhség csikarta a hasát. Legyőzte a fiú félelmét. Bemászott az ablakon. Meg­botlott egy rozoga székben. Szíve heve­sen dobogott egv pillanatig mozdulni sem mert. De amikor a zajra csend fe­lelt. odalépett az asztalhoz. A penészes étel maradékokon hangyarai falatozott. Kutatni kezdett. Nem talált jó falato­kat sehol. Üresen tátongott a polc. a szekrényfélében meg csak néhány női Bába Mihály: aózó di fiú ruhadarab lógott. A konyhaodúból egy ajtó vezetett a szobába. Óvatosan ki­nyitotta. Egy pillanatig megint várt, hallgatózott. Csend volt. még az udva­ron is. Meggyújtotta zseblámpáját és lassan végigpásztázta a szobát. Az ágyon egy asszony feküdt, hanyatt, gyér. őszhajú feje lelógott az ágyról és a fiúra vicsorította a fogát. Iszonyatos volt. A fiú megdöbbent. Nem tudott mozdulni. Mintha gyökeret vert volna a lába. Aztán hirtelen, mikor feleszmélt, hogy egy halott fekszik ott, felüvöltött és menekült, ki az ablakon Átvágott az udvaron. Botladozva, el-elesve. rohant egyre messzebb a tanyától. Váratlanul az országúton találta magát. Egy autó fékezett előtte. Szinte súrolta a testét. — Az anyád istenit — üvöltötte a so­főr és kiugrott a kocsiból. A fiú menekülni próbált. De alig fu­tott húsz lépésnyit, vasmarok ragadta meg a sovány karját. — Megvagy jómadár — rázta meg a sofőr-. — Nem én voltam... nem én vol­tam ... engedjen ej — mondta sírós hangon. — Hát ki volt? — lendítette fel a karját a sofőr, hogy lekenjen a fiúnak egy pofont. A fiú válla közé kapta a fejét. — Esküszöm, nem én voltam ... már ott feküdt holtan ... — Mikor? — Amikor betörtem. A sofőr leengedte karját. Megzavaro­dott. Rablógyilkost fogtam volna, gon­dolta. A kocsihoz hurcolta a fiút, be­tuszkolta. — Meg ne mozdulj, mert a csomag­tartóba váglak — fenyegette meg öklé­vel. A fiú összekuporodott. Sírt. K ocsi fékezett mellettük. A sofőrök néhány szót váltottak. Az újonnan érkezett kocsi szinte helyben fordult meg, és már száguldott is. A fiú sírt. Ha en­gem vádolnak a gyilkolással, még fel is akaszthatnak vagy életfogytiglant ka­pok. mint kiskorú gondolta. A rendőrkocsiból hárman ugrottak ki. Felrántották az ajtót, és már csattant is a fiú kezén ,a bilincs. — Nem én voltam ... nem én vol­tam ..., amikor bemásztam az ablakon, már holtan feküdt az ágyon — ismétel­gette szipogva. — Miről beszélsz? Hol történt a gyil­kosság? — Ott, a tanyában — mutatta. Átvitték a rendőrautóba és a ret­tenetesen rázós úton elindultak a tanya felé. A kérdésekre alig bírt válaszolni. A rendőrök csak annyit értettek belőle, hogy ő aszódi fiú. megszökött. A tanya ajtaját feltörték. A fiút az ajtó felé lökték. — Nem megyek, iszonyatos — kiál­totta és görcsös zokogással levágta ma­gát a földre. — Nem én voltam. Két rendőr ment be a tanyába. A fénynyalábok ide-oda cikáztak. És már megint ott köröztek a fiú köiyl. — Álj fel — mondta az egyik rendőr. — Hallod, állj fel. — Nem én voltam — hajtogatta a fiú és feltápászkodott. — Biztosan nem .te voltál — mondta komolyan a rendőr. — Oszló hullát nem lehet megölni. Legalább tíz napja halott az a szerencsétlen asszony. Na, szedd már össze magad. L evette a fiú kezéről a bilincset. Maradjatok itt — fordult társaihoz. — Intézkedek. Én is jövök. Te meg — fogta meg a fiú vállát — velem jössz az őrszobára, majd reggel visszaviszünk Aszódra. Na. indulás. Előre ülj. És hagyd már abba a szipogást! Hány éves vagy? — Tizenöt múltam. Ennyi lenne most a fiam, gondolta a rendőr, ha tíz evvel ezelőtt bele nem fullad a vályogvető tóba. Cigarettára gyújtott, szippantgatott. álldogált, aztán amikor már úgy érezte, hogy az emlék­hullám nem ostorozza olyan hevesen, csendesen csak annyit mondott: — Na. menjünk. x

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom