Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-18 / 114. szám
Közéleti érdeklődés Köszösiolevelek _ Weisz György, a Vác Váró si Tanács elnöke és István Kálmán, a városi népfrontbizottság titkára levelet intézett azokhoz, akik segítették az 1982. évi tanácstagi beszámolók sikerét. A beszámoló városunkban eredményes volt, az eseménysorozat egészét a lakosság figyelme, a közéleti érdeklődés jellemezte. Külföldre utazhatnak Hárem fődíj Május 9-én, a Törökmezőn megrendezett békenapon hirdették ki a Magyar Eszperantó Szövetség Pest megyei bizottsága és a váci Hajós Alfréd Üttörőház által rendezett váci általános iskolák közötti rajzverseny eredményét. Az első helyezést Posz- loczky Erika, a Gábor József Általános Iskola hetedik osztályos tanulója nyerte. Második lett Hallai Judit. az iskola hatodik osztályosa, míg a harmadik nyertes helyét Kiss Edit, a Radnóti úti Általános Iskola hatodik osztályos tanulója foglalhatta el azon az egyelőre még képzeletbeli közlekedési eszközön, melyen az eszperantísták vendégeként jövőre egy bulgáriai eszperam tó táborba utazhatnak üdülni. A zsűri külön jutalomra javasolta még a Gábor József Általános Iskola két hatodik osztályos tanulóját: Galicz Ildikót és Vukovszki Jánost. Mökii siker Toman Gyula váci munkásfestő alkotásaiból kiállítás nyílt az Egyesült Izzó hajdú- böszörményi alkatrészgyárában. A tárlatot május 10-ig több száz érdeklődő tekintette meg és több elismerő nyilatkozat került a kiállítás vendégkönyvébe. Párbeszéd az olvasóval Könyvtárosképzés Továbbképzésre gyülekeznek kedden a város és a környéke mintegy 50 üzemének könyvtárosai. Az SZMT körzeti könyvtárban délután 2 órakor kezdődő előadáson Kamarás István a Könyvtártudományi és Módszertani Központ tudományos főmunkatársa ad hasznos módszertani tanácsot a könyvtári munkához. Harmadik a dobogón A szolnoki Utasellátó Étteremben a közelmúltban országos utasellátó versenyt rendeztek. A találkozón 10 csapat mérte össze tudását az első díjnak felajánlott kupáért. A váci Utasellátó Étterem kollektívájából Drétyovszki And- rásné, Kövi András, Lovas Zoltán, Bea Mihály, Cerman Tamás a csapatversenyben harmadik helyezést ért el. *sf£ítla A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1982. MÁJUS 18., KEDD EFelháSsorodásunk tetőfokán••• Jogos kifogás, repedező falak Volt egyszer egy vállalat Pest megyében. A PÉT ÉV. Neve, híre, rangja?! Már a múlté. Nos, ez az építőipari vállalat építette Vácott az Ifjúsági és Munkás Lakásépítő Szövetkezet munkáslakásainak egy részét. Mi, fiatal házasok, ki gyerekkel, ki gyerek nélkül, örömmel vettük' 1979-ben birtokukba a Radnóti úti és Kakukk utcai lakásokat. Örültünk, mert közel egyéves átadási késés után, de végre beköltözhettünk. A szobák sarkainak számolgatása során vettük észre a repedt fürdőszoba térelemfalait, a lógó, foltos tapétákat, a színhibás padlószőnyeget. Osztályon aluli De jóhiszeműek voltunk. Nem számit, bíztunk abban, hogy majd a garanciális javítások során korrigálja a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat a feltárt hibákat. Ez várható volt. hiszen a lakásokért elsőosztályú munkát, teljes árat fizettünk. A garanciális hibák száma azóta a rejtett hibák megjelenésével csak nőtt. A helyre- állítás meg csak késett, egyre késett. Bíróság, megállapodások, ígéretek, jegyzőkönyvek garmadája. Az ígéretből, hogy ekkor, majd akkor javítanak, nem lett semmi. Tehát a lakások késedelmes átadása miatt az érvényes PM-rendeletnek megfelelően, kötbérigényt nyújtottunk be, amelyet a PETÉV elismert. A megállapodás szerint (mert ilyen is volt), a kötbér ellenértékeként a házak közötti területen út építését, ás parképítés előkészítését a termőföld odahordásáig kellett volna elvégezni. Ismételten többszöri szóbeli és írásbeli megállapodás a szövetkezet elnöke és a PETÉV igazgatója, főmérnöke között. Átadási határidő: 1980. november. A pénz 650 ezer forint. Kifogás: nincs tervdokumentáció, mit csináljanak, hogyan csináljak? Gyorsan ösz- szedugták a fejüket, társadalmi munka, szintezés, mérés, rajzolás,/pausz, tus, fénymásolás, káez. Hurrá, kezdhetik! Lerajzolva, kimérve, tervezve, keresztmetszet, hosszmetszet, útalap, ágy, szint, anyag, minden. Csak csinálni kellene. No de, most kocsi nincs, azután más munkák miatt ember nincs. De majd jövünk — mondták. Fejetlenül Később jött egy tucat ember, néhány napig. Hiába volt keresztmetszet, hosszmetszet, tervdokumentáció, megállapodás, pausz, útalap részletesen, meg minden. Csinálták, amit csináltak, minek a megállapodás, minek a szint, minek a terv, odase neki. Csak legyenek túl ezen is. Az út (szerű) már felfagyott, ahol nem volt benne elég cement, az meg felpergett. Csak az a fránya eső ne essen! Mert egyre mossa és fogy. No, és a park. Jött egy tolólapos traktor, meg két ember toltak oda meg vissza, hogy mit és hová kellett, azt nem tudták, nem is érdekelte őket. Nem mondta nekik senki! (Fentieket a két embertől hallottuk.) A főnöküket nem láttuk. De a traktort állni, az embereket pedig a közeli ABC-ben annál többször. Az üvegbetétforgalom megnövekedését eredményezte ottlétük. Aztán elmentek ők is. Park meg sehol. Levél a PETÉV igazgatójának: ugyan részletezze máraz eddigi munkák költségét. Hát megküldte. Volt abban út készítése, majdnem autópálya szinten, homokozó cirka 80 centiméter magas oldalfallal (ez el is készült így!), durva tereprendezés sok pénzért (megjegyezzük, hogy a felvonulási épületek elbontásához, és a levonuláshoz hozzátartozik a durva tereprendezés), föld elhordása és odahordása több száz köbméter, lapátolás ki-be, le-fel. Megannyi olyan Munka költsége, amelynek elvégzését csak reméltük, el- végezve soha nem volt. Felháborodásunk tetőfokán a fenti költségvetést, illetve számlázást látva, a munkálatokat azonnali hatállyal leállíttattuk. Felkértük a PETÉV igazgatóját, hogy helyszíni szemlén győződjön meg felháborodásunk jogosságáról. Igazgató nem jött, de teherautóit igen, és hoztak vagy harminc kocsi murvát és lett belőle harminc kupac. Ez még kellett, ez még dukált, hiszen a számlában is szerepelt. Azt, hogy nem tervdokumentáció szerint csinálták és nem az készült, amit kértünk, és amit számláztak, az nem számít. Hogy leállíttattuk a munkát, az sem. Ami jár, az jár, a murva az kell. A számlában is szerepelt, így fogyott el a pénzünk is. Teljesen. iecsapoit lakók Mi van most? Se pénz, se posztó. A PETÉV sincs! Szanálták. Az elvégzett és el nem végzett (de leszámlázott), munkálatokkal együtt. Felszámoló bizottság, levél, várakozás, bíróság. A házak közötti föld- és kőrengetegen, vagy száz gyerek játszik naponta, rendes játszótéri lehetőség helyett. Miért ilyen nagy a homokozó oldala? — kérdik. — Ügy megütöttem magam! És olyan sok a kő, és nem lehet biciklizni és görkorcsolyázni és por van! Mit mondjunk nekik? Hogy becsaptak bennünket? Hogy apuci és anyuci az évek során a beugróra összekuporga- tott pénzéből olyan új lakásban lakik, amelynek falai repedeznek? Hogy a parkuk, játszóterük, lakásuk felelőtlen emberek többszöri ígérete és munkája miatt ilyen? És akik mindezeket tették, ígérték és végezték, azoktól már nem tudjuk, hogyan lehet számon- kérni! Volt egyszer egy vállalat Pest megyében: a PETÉV. Neve, híre, rangja már a múlté. Szerencsére szanálták, ilyenre nincs szükség. De a becsapott lakók maradtak az elismerten minőség alatti lakásban. Mégiscsak a felelőtlenektől számon kellene kérni. Bocsor János 2600 Vác, Radnóti u. 3. Színes tv utalványok Kikhez pártolt a szerencse? A lottó legutóbbi tárgynyeremény sorsolásakor a következő, Vácott forgalomba hozott 15. heti szelvényekre húztak ki jutalmat: 8 398 705 (huszonötezer forintos utalvány), — 8 404 708 (háromezer forintos utalvány), — 8 512 762 (kétezer forintos utalvány), — 8 536 774 (négyezer forintos utalvány), — 8 566 789 (színes tv és 2100 forint antennapénz), — 8 614 813 (25 ezer forintos utalvány), — 8 626 819 és 8 632 822 (kilencezer forintos utalvány), — 8 638 825 (hétezer forintos utalvány), — 8 674 843 (kétezer forintos utalvány), — 8 680 846 (harmincezer forintos utalvány), — 8 692 852 j (kétezer forintos utalvány), —8 698 855 (színes tv és antennapénz). — 8 764 888 (harmincezer forintos utalvány), — 8 818 915 (ötezer forintos utalvány), — 8 842 927 (automata. mosógép), — 8 866 939 (televízió és 1000 forint antennapénz), — 8 878 945 (kilencezer forintos utalvány), — 8 914 963 (televízió és antennapénz), — 44 752 873 (húszezer forintos zenesarok utalvány), — 44 950 972 (huszonötezer forintos utalvány). — 44 962 978 (négyezer forintos utalvány), — 55 756 372 (televízió és antennapénz), — 55 960 474 (húszezer forintos utalvány), — 76 604 791 (tízezer forintos utalvány), — 76 628 803 (hétezer forintos utalvány), — 76 640 809 (színes tv és antennapénz), — 76 682 830 (kilencezer forintos utalvány), — 76 688 833 és 76 724 851 (ötezer forintos utalvány), — 76 802 890 és 76 832 905 (négyezer forintos utalvány), — 76 988 983 (huszonötezer forintos utalvány) és 78 994 986 (hétezer forintos utalvány). A nyertes szelvényedet május 25-ig lehet leadni Vácott, a Széchenyi utcai lottózóban. A tűzgyújtási tilalom ellenére áprilisban is meglehetősen sok tűz volt a váci járás erdeiben. Mint Baráth Sándor tűzoltó századostól, a Váci Járási-Városi Tűzoltó Parancsnokság munkatársától megtudtuk, általában a szabályok durva megsértése okozta az erdőtüzet. Leggyakrabban az égő cigaretta és az, hogy nem a kijelölt helyen sütöttek szalonnát a kirándulók. Püspökhatvanban április 5-én a Galgavölgye Mgtsz erdeje gyulladt ki, amit gyermekek okoztak. A kár mintegy 245 ezer forint. Április 9-én a Sződi-Tece völgyben tűz keletkezett a Münnich Ferenc Vadásztársaság vadkacsa és fácánnevelő telepén. Égett 10 hektár avar, nádas, nádpadló, 300 darab vadkacsatojás. Itt a kár értéke meghaladja a 6 ezer forintot, de az eldobott cigaretta ennél__ több bajt is okozhatott volna' A váci tűzoltók lokalizálták a tüzet. Ugyancsak 9-én riasztották a tűzoltókat Perőcsénybe, a Petőfi utca 14. szám alá, ahol Darányi Gyula házának gazdasági melléképületére repült fel a vörös kakas. A kár 19 ezer forint. A szobi — Kerekhelyi tölHuszadik századi álommaradék Németh Péter Mikola estje Április utolsó heteiben a Művelődési Központ jazz- presszójában szokatlan megoldású szerzői estet láthattak az érdeklődők. A rövid félórában Németh Péter Mikola verseit „XX. századi álomma- radék” címmel mutatták be a szerző és Mezei Annamária színésznő. Fazekas László ütő- hangszeres kompozícióval igyekezett olyan hatást kelteni, mely egyrészt a versek mondandójára erőteljesebben irányították a figyelmet, másrészt — a hagyományos megoldásokkal való szakítás — a szokatlanság állandó figyelem" re „kényszerítette” a hallgatóságot. — Nemcsak szerzőként, hanem rendezőként is bemutatkozott. Hogyan állt össze a versnek, a zenének és fénynek ez a hármas egysége? — Olyan zenét igyekeztem keresni, ami nemcsak egyszerűen illusztrálja, hanem feleleveníti azokat a versben megfogalmazott gondolatokat, amik egyszeri hallásra nem biztos, hogy megérthetők. Ezért az itt elhangzó verseket sten- cilezett formában a résztvevőknek előzetesen kiadtuk. A célt szolgálta Kalmár László: „Anera” című ütőhangszerre | írt kompozíciója, Fazekas László előadásában. A fényhatásokkal szerettem volna elérni, hogy egy-egy vers szinte megjeleníthetővé váljék. Sajnos, technikai okok miatt, a megoldás nem a szándéknak megfelelően sikerült. . Mezei Annamária személyében olyan partnerre találtam, aki nem a hagyományos értelemben szavalja, hanem mondja a verset, és az újszerű megoldásokban is sokat tud segíteni. — Az előadás végén, mikor teljes sötétségbe borult a terem, sokan még várták a befejezést és meglepődtek, hogy vége. — A felgyorsult élettempó nemcsak az irodalmi művek rövidségét követeli meg, de egy ilyen bemutatkozástól is elvárja, hogy az alkotó sűrítve, tömören adja elő mondandóját. Másrészt a fényhatással igyekeztünk szakaszolni a versek diktálta egységeket, és nem tapssal zárni. A technika azonban megtréfált minket. — Kik azok a költők, akikkel rokonságot érez? — Pilinszky János gondolatiságát érzem magamhoz közel, míg korábban Juhász Ferenc képi gazdagsága, formaitechnikai bravúrjai a kifejezési forma keresésében sokat segítettek. — Hogyan fogalmazható meg ars poéticája? _— Ezt legjobban az est címadó verse fejezi ki: „XX. századi álommaradék”. Hogy miért álommaradék? Röviden erre úgy válaszolhatok: egy „elgépesített” világban az álom is atomjaira bomlik. Ezért olyan verseket szeretnék írni, melyeket nem elegendő csak az aggyal felfogni, hanem az egész test, a lélek figyelme is szükséges a megértésükhöz. Formailag egymástól távol álló gondolatokat, szókapcsolatokat igyekszem társítani, melyek a köznapi nyelvben bizarrul hatnak ugyan, de úgy érzem, legjobban ezen az úton tudom megtalálni azt a kifejezési eszközt, ami a gondolat megelevenítéséhez szükséges. Sz. F. Megyei találkozó Énekig ifjúság Pest megye zenei tagozatos általános iskolásai, a megye legjobb gyermekkórusai adnak találkozót egymásnak május 22-én délelőtt 10 órakor a Madách Imre Művelődési Központban. Az Éneklő ifjúság elnevezésű mozgalom kiemelkedő eseményére várják a váci zenekedvelő közönséget. Készül az őszi terv Tanfolyamok Gyorsított személygépkocsi- vezetői tanfolyamot indít szeptembertől a nagymarosi művelődési ház. Ezzel egy időben német és francia nyelvtanfolyamot is szervez kezdőknek és haladóknak. Ma este a Ságváriban Tavaszi finálé Ma este 6 órakor a Ság- vári Klubban az idei évad befejező műsorát láthatja a Deákvári esték közönsége. A ma esti vendég Barcs János munkásköltő., Alkotásait Sellei Zoltán előadó- művész mutatja be. Szabadi Kálmán újabb műszaki alkotása a folyami vitorlás. Erről beszélget vele a műsorvezető, s látható lesz a hajó makettje, s egy erről készült film is. Fazekas Lászlónak, a Bartók Béla Állami Zeneiskola tanárának vezetésével zenei különlegességként ütőhangszeres bemutatóra kerül sor. Az est házigazdái a DCM Gábor Áron és Kandó Kálmán kiváló szocialista brigádjai. Ä váci Nagy Kópék sikere Szilágyi János ifjúsági rádiósjátékában, a 4X4-ben a váci Nagy Kópék csapata harmadszor is sikeresen szerepelt. Háromszor végeztek első helyen ebben a játékos vetélkedőben. Mind a négyen a Sztáron Sándor Gimnázium tanulói. Skripeczky Katalin, Mogyoródi Emese, Telegdi András és Hujbert Tamás, illetve a má Nem vagyunk kényelmesek, ha az ön kényelméről van szó A Szatmár Bútorgyár májusban bemutatkozik a Naszály Áruház bemutatótermében: Vác, Galamb u. 1. Az olcsó, szolidan elegáns lakószobák és o kényelmes, melégszinű, puho tapintású kárpitozott garnitúrák megvásárolhatók. Ont is várja Vácott a Szatmár Bútorgyár és a Váci Afész sodik fordulóban sikeresen beugró Mogyorósi András. Aki hallgatta a rádióadásokat, bizonyíthatja, hogy milyen vidám hangulatban folyt le egy-egy játék. Néha nehéz kérdésekkel kellett megbirkóz- niok, s olykor a zsűrit képviselő Bölcs Istvánt is zavarba hozták. Gyors helyzetfelismerésükkel, játékos és sportszerű szereplésükkel jogosan megérdemelték a háromszori első helyezést, s az azzal járó jutalmakat: színes filmeket, színházjegyeket, tejtermékeket és pénzjutalmakat. Egyben rászolgáltak a Nagy Kópék elnevezésre, s a jövőben jogosan használhatják ezt a nevet. Kiállítások, találkozók Vácott a városi könyvtárban május 13-án megnyílt Sáros László fotóművész kiállítása. Nagy Gáspár költő irodalmi estjére június 4-én a könyvhónap keretében kerül sor. Mai magyar írók műveiből június 2-án irodalmi vetélkedőt rendeznek. Zebegényben pedig május 31-én Csalog Zsolt író találkozik olvasóival. e>." ....................................... Kö szönetnyilvánítás. A férjem halálakor nyilvánított sok baráti segítséget és őszinte részvételt hálásan köszönöm. Sólyom Károlyné. . ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) [ gyeserdőben április 11-én I szintén az eldobott égő cigaretta miatt lobbant fel a láng. Felelőtlenség, eldobott cigaretta Több helyen égett az erdő