Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-11 / 108. szám

Érd ismét ponttal vezet Izzó-gólok — szünet után Váci Izzó—Dorog 3-1 (0-0) Vác, 1600 néző. V.: Simon J. V. Izzó: Pájer — Kurnász, Strausz, Schuszter, Ádám, Mudri, Bera, Szakái, Szolnoki, Cseri (Tóth), Adi. Az elmúlt 2 hét jó sorozatát folytatta a Vác. Már az első félidőben is nagy fölényben volt, de ez gólodban még nam mutatkozott. Szünet után meg­tört a jég. Először Bera jobb­oldali átadását Adi vágta kö­zelről a kapuba, majd Strausz bombázott a felső sarokba. A 58. percben Lacz'kó nehéz szögből leadott lövése Pájer kezét érintve gurult a gólvo­nalon túlra. A szépítés nem zavarta meg a Pest megyeie­ket. A 64. percben Ádám bra­vúros szabadrúgásgólt küldött a bal felső sarokba. Végered­ményben az Izzó nagyobb arányban is nyerhetett volna az élmezőnyben tanyázó Do­rog ellen. G.: Adi, Strausz, Ádám. Jóé Strausz, Bera, Adi, Mudri, Szolnoki. Kossuth KFSE—Kecskemét 3-3 (2-1) Szentendre, 200 néző. V.: Kovács L. KKFSE: Erdélyi — Huszá- rik, Mészáros, Szőke, Csikós, Paksi, Krämer, Szávai (Hetz- mann), Erdővégi, Halász, Tö­rő L. (Havasi). A gyér közönség sok gólt láthatott. A bevezetőt ven­dégtalálat jelentette, az 5. percben. Még az első játék­részben a maga javára fordí­totta az eredményt a szent­endrei gárda. Mindkét gól kö­zelről esett. A második fél­időre kiállítás miatt megfo­gyatkozva állt ki a KSC. A csereként beállt Szávai kicse­lezte a védőket, majd a ka­pust is elfektetve növelte az előnyt. A kecskeméti gárda a 3-1 ellenére sem adta fel, s a 73. percben már 3-3 volt. Jó: Halász, Erdővégi, Paksi. G.: Króm-er, Halász, Szávai. Lehel SC—Bem SE 1-1 (0-0) Jászberény, 800 néző. V.: Szilágyi. Bem SE: Tóth I. — Kele­men, Csepregi, Horváth, Sza­kái (Csornai), Bozsik, Tóth K., Wunder, Pejük (Néder, Supka, Petrák. Alacsony színvonalú össze­csapást vívtak a csapatok. Az első félidőben inkább csak küzdelem folyt a pályán, ke­vés volt az átgondolt, gyors támadás. Szünet után sem változott a játék képe, de ek­kor legalább már két gól is Ki lesz a bajnok? A válaszra várni kell A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság vasárnapi rangadója nem adott végle­ges választ az elsőség kérdé­sében. A találkozó ugyanis döntetlenül végződött, s a két rivális továbbra is azonos pontszámmal vezeti a sort. A Dunai Kőolaj kartali veresége miatt már nem szólhat bele a versengésükbe. ------ , DU NAKESZI—SZTK 0-0 Dunakeszi, 800 néző. V: Sőmen. DVSE; Herczeg — Lorincz, Dévai, Kiss J., Baloght Tauerl, Szaniszló, Sólyom, Bodó, Kiss F; Nazáth, Szigetszentmiklósi TK: He­gedűs — Virágh, Szántó, La­dányi, Princz, Kirchner, Metzger, Sárközi, Megyei (Ko­vács), Kiss K.' (Bokor), Kiss T. Az iramra nem lehet pa­nasz. A helyzetkihasználásra már inkább. Az első félidő­ben a Vasutas támadott töb­bet, de kihagyta a lehetősé­geit. Szaniszló például a ka­pusba lőtt. Szünet után feljött az SZTK, s csatársoruk szinte lemásolta a helyiek játékát. A hajrá ismét a Vasutasé volt, s nemcsak rajtuk, de Hegedűs bravúros védésein is múlt, hogy nem zörgött a háló. Jó: Dévai, Lőrincz, Kiss J., Balogh, ill. Hegedűs (a me­zőny legjobbja), Metzger, Kirchner. CEGLÉD—PSC 4-1 (2-0) Cegléd. 150 néző. V: Gál. Az első félidőben is többet tá­madó Cegléd, szünet után nö­velte előnyét az egyre jobban kifáradó Pilisvörösvár ellen. G: Varga (2), Zágon, Dudás, ill. Herr. Jó: Kökény. Petró, Kazai, ill. Schreck, Blind. IKLAD—FÓT 0-0 Iklad, 300 néző. V: Horváth G. A több helyzetet teremtő Iklad győzelmét, a bravúro­san védő vendégkapus akadá­lyozta meg. Jó: Ecker, Simó, Réb, ill. Gerdán (a mezőny legjobbja). Köböl, Novák. DABAS—SÜLYSÁP 1-0 (1-0) Sülysáp, 300 néző. V: Márk. Szerencsés góllal nyert a Da- bas. A mezőny legjobbja Dóm­ján a vendégkapus volt, a he­lyiek közül Motolai és Szabó Pál tűnt ki. G: Hordái. KARTAL—D. KŐOLAJ 2-0 (2-0) Kartal, 500 néző. V: Bállá. Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, s ennek köszönhető a nagyon jó játék. Felváltva tá­madtak a csapatok, s ami nem jött be a Kőolajnak, az sike­rült a Kartalnak. G: Nagy József, Magony, Jó: Pásztor Jakus, Nagy J., (a mezőny leg­jobbja). ill. Cseh, Nahóczki. Fülöp. 'Tud: Sinkó István.) GSC—DUNAVARSÄNY 2-1 (1-1) GEAC-pálya. V: Váradi. Bár az 50. percben 1-1 állásnál a gödöllői Zlatnyik 11-est hi­bázott, mégis kiharcolták a győzelmet. G: Lukovszki, Sza­bó Zs., ill. Patai. Jó: Horváth R. (a mezőny legjobbja), Ta­más, Szőllősi, Kolozs, ill. Pa­tai, Hegyi. (Tud: Dán László.) GÖD—PILIS 3-0 (0-0) Pilis, 200 néző. V: Klement. A jó iramú mérkőzésen, a jobb erőnlét döntött a vendé­gek javára. G: Mészáros, Ko- valik, Illés. A győztes csapat­ban Varga és Varnyaczki tűnt ki. *T.-MARTON—SZENTENDRE 0-0 Tápiószentmárton, 200 néző. V: Nagy J. Mint a vasárnap sok találkozóján, itt is rendre kimaradtak a helyzetek. Az utolsó 20 percben például a helyiek három lehetőséget sza­lasztottak el. Jó: Mester, ill. Laczkó, ill. Dombai, Spáth. (Tud: Mészáros Károly.) esett. Szöglet utáni kavarodás­ból a hazaiak szerezték mag a vezetést, amit ugyancsak szög­let után Horváth egyenlített ki. A hajrában már egyik csapatnak sem sikerült a há­lóba találnia, Tóth I — az utolsó percekben még sérülten is — nagyon jól védett, de a másik cédaion a 84. percben a Lehel SC portása is bizonyí­totta, hogy jó formában van: ekkor Néder visszagurított labdájáét Supka nagy erővel kapura lőtte, de a kapus bra­vúrral védeni tudta a „meccs­labdát”. Végül elmondhatjuk, hogy a pontosztozkodás igazságos, egyik gárda sem érdemelt vol­na győzelmet. G.: Horváth. Jó: Tóth I., Tóth K. Ungurcán László A labdarúgó területi baj­nokság Duna-csoportjában a fontos tatai rangadó döntet­lent hozott. Ez az eredmény az idegenben diadalmaskodó Érdnek kedvezett. A listave­zető most nem csupán gólkü­lönbséggel vézeti a sort. íme az élboly: 1. Érd 42, 2. EGSZÖV 41, 3. Rákóczi SE 40 ponttal. MANY—DÖMSÖD 2-1 (2-1) Dömsöd, 800 néző. V.: Ra­dies. Dömsöd: Lázár — Horváth, Bieber, Jaksa, Hegedűs, Bilek, Máté, Karácsony (Durgonics), Tóth, Tóbisz, G. Fekete (Szili). Küzdelmes mérkőzésen a sok helyzetet és 11-est is ki­hagyó Dömsöd váratlanul el­vesztette hazai veretlenségét. G.: Máté. Jó: Horváth, Bilek, Máté. ARANYKALÁSZ—MEZŐ­FALVA 0-0 Ráckeve, 500 néző. V.: Már­ton. Aranykalász: Horváth — Stier, Nagy P. Cséve, Rékasi, Drahos, Dani, Csukás, Tatár, Csordán (Pirgel), Kapusi. A bennmaradásért küzdő hazaiak nagy lehetőséget pus­káztak el. Szinte végig egy kapura játszottak, de rendre kihagyták a helyzeteket. Eb­ben elsősorban Pirgel jeleske­dett, aki négy nagy helyzetet hibázott-ek— .......— Jó : Stier, Nagy P., Dani. ÉGSZÖV—RÁKÓCZI SE 1-1 (1-1) Tata, 300 néző. V.: Juhász I. ÉGSZÖV: Gendur — Storn­ier, Pirisi, Patkós, Konrád, Zeidl, Répási (Kónya), Balázs, Rozsnyó, Király, Horváth F. Egyenlő erők küzdelmében igazságos döntetlen született. G: Horváth F. Jó: Gendur, Balázs, Horváth F. A Duita-csoport 31. forduló­jának többi eredménye: Esztergom—Tatai AC 4-1, III. kér. TTVE—Oroszlány 3-2, Dunaújváros—ESMTK1-5, Ika­rus—Szondi SE 4-1, Medicor— VOSE 1-1. Toldi SE Érd 1-2. íftinvrd ntfán a Vasas is Kézilabda BEK-dupla 1082. MÁJUS 11., KEDD Elhunyt Szűcs Ferenc Ötvenéves korában, rövid, súlyos betegség után, hétfőn meghalt Szűcs Ferenc, a Ma­gyar Rádió főmunkaíársa. Szűcs Ferenc sportriporter! pályafutását 1953-ban kezdte a rádiónál. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. ©iksilvávó VÉS Uránéit: k. o. Az ökölvívó-világbajnokság többségében alulsikerült tizen­három magyar vonatkozású mérkőzése után a 14. vasárnap késő este végre sikert hozott, az ötödik győzelmet, s ez Hro- nek Sándor legjobb nyolc kö­zé jutását eredményezte. Nem kis izgalommal tekintett min­denki a küzdelem elé, mivel az ellenfél a hazaiak egyik re­ménysége, a 22 esztendős Ma- lorny volt. Hranek kiütéssel győzött, bekerült a legjobb nyolc közé, de ez már jellemző megint a magyarok müncheni szeren­cséjére, kedden este nem ki­sebb ökölvívóval, mint az olimpiai bajnok kubai Marti- nczzel kell megküzdenie. Huszonnégy órával azután, hogy Svájcban a Bp. Honvéd férfi kézilabda-együttese el­hódította a legrangosabb európai kupát, vasárnap dél­után a Vasas női kézilabdázói is csatlakoztak kispesti „kol­légáikhoz”, és csakúgy, mint a Honvéd, ők is a BEK történe­tében először megszerezték a végső elsőséget. A Fáy utcai visszavágó előtt egy órával már gyakor latilag megteltek az angyal­földi sportcsarnok széksorai, még a világítótesteken is ifjú szurkolók csüngtek. 1500 né­ző volt arra kíváncsi, hogy az idegenbeli 3 gólos hátrányt sikerül-e ledolgoznia a Vasas­nak. Sikerült. Vasas—Radnicski Beográd (jugoszláv) 29-19 (13-S) Vasas: Öryné — Csíkné (3), Balogh, Gödömé (7, egyet két­méteresből), Sterbinszky (8, kettőt kétméteresből), Gombai (3), Barna (1). Csere: Rácz, Brinzai, Szabadji (1), Angyal (6). A Vasas szakosztályvezetése virágokkal küldte pályára ser­dülőcsapatát, azok köszöntöt­ték ugyanis a két döntős együttest, majd mindenki leg­nagyobb meglepetésére a ta­lálkozó előtt 2 órával Ferihe­gyen landolt Bp. Honvéd férfi kézilabdázói futottak be a terembe, magasra emelve a St. Gallenben megszerzett BE K-trófeát. Ezt követően Sterbinszkyt (234-szer volt vá­logatott) és Csíknét köszön­tötték, előbbi ugyanis Dániá­ban folytatja, a téli világbaj­nokságra jön majd csak ha­za, utóbbi pedig a Bp. Spar- tacusban játszik tovább. A 21. BEK-döntő végre megkoronázta azt a sok éves r j ff F ormta—3 Egy fiatalember elment Még nem tudjuk pontosan, mi okozta a végzetes balesetet, de tudjuk, hogy Gilles Ville- neuve elment. Harmincéves volt. -■ -•—--------- — Ka nadában született. A For­ma—I-ben 1977 júliusában de­bütált, a McLaren-csapatnál futott próbaköröket az Angol Nagydíj edzésén. Akkor úgy látszott, ezzel be is fejezte Forma—I-es pályafutását, ám a már akkor is ősz diktátor, Enzo Ferrari a távozó Lauda helyére őt ültette egyik tűzpi­ros gépébé. Szülőhazájában, a Kanada GP-n állt először rajt­hoz. Egy olaj folton megcsú­szott és ,nem volt a befutók között. Következett a szezon­záró futam, a Japán Nagydíj, ahol Villeneuve a tizedik sor­ból indult, s a verseny során az azóta szerencsétlenül járt Ronnie Peterson kocsijára fu­Esős íorgószínpádon Törökmezőn Nyolcvan kispályás csapat Suhl megyei győzteseket köszöntöttek elsőként Török­mezőn. Verőcemaroson edző­táborozik NDK-beli testvérme­gyénk 19 tagú serdülő és ifjú­sági atléta válogatottja, s a fiatalok kihasználták a szerep­lési lehetőséget. Balszerencsé­jükre pont a futóverseny ide­jén hullott legjobban az égi áldás. Ennék ellenére meg­birkóztak a fiúk a három-, a lányok az ezerméteres táv­val. Harald Berger, a szövet­ség elnöke Klaus Bergmann és Anette Theil teljesítményét, a fiú- és leánygyőztest dicsérte elsősorban. ' Hatalmas forgószínpaddá változik a Béke napi tömeg­sportversenyeken a vidék. Az eső ugyan közbeszólt, volt akiket elriasztott, ennek el­lenére nagy üzem folyt. A legékesebb példa a kispályás­foci, ahol a különböző kategó­riákban összesen 80 csapat — ez ezer játékost jelent — sze­repelt. Érthető, hogy itt avat­tak legkésőbb, délután 4 óra­kor győzteseket. Az eső számlájára írható a csúszós talaj, a játékosok gyakran a földre huppantak, bár az egyenetlen játéktér is hozzájárult ehhez. A forgó színpad legtávolabbi pontja a központtól mintegy 1 tott hátulról. A kanadai Ferra­ri ja a levegőbe emelkedett, és a landolásnál ronccsá vált. Ö, s ez csodával határos, sértet­lenül -megúszta. Sokan azt mondták, hogy karrierje befe­jeződött, mielőtt elkezdődött volna. Ám nem így történt. A belga Grand Prix edzé­sén ráfutott az előtte haladó Mass autójára, kocsija a leve­gőbe emelkedett, s százötven méterrel odébb a földhöz csa­pódott. Egy fiatalember élete véget ért. Hatvanhét GP-íuta- mon hat győzelmet szerzett. Nehezen viselte a Forma—I- ben dúló hatalmi harcokat. Szabálymódosítások, óvások és ellenóvások helyett sportszerű versenyeket akart. Rióban az idei brazil GP előtt nyilat­kozta: „A legszívesebben abba­hagynám. Minden, amit ma­napság biztonság címszó alatt folytatnak, színház. Ez már nem sport!” Chris Amon mondta róla: „A legnagyobb 'tehetség Jim Clark óta.” A belga GP-t vasárnap megtar­tották. A győzelmet az ír Watson szerezte meg, a finn Rosbcrg és az amerikai Cheever előtt. A harma­dik helyen befutó .osztrák Labdát a viadalt követően diszkvalifikál­ták. R. P. Sterbinszky Amália kézilabdás tevékenységet, mely Angyalföldön folyik, és amely a magyar női válogatott sike­reinek is egyik alappillére. Halló, itt a Vasas beszél — a 209-457-es és a 296-073-as telefonon ma délután 14-től 17 óráig érdeklődhetnek a sportbarátok a siker kivívásá­ról. Gódorné, Öryné, Gombai, valamint Mocsai Lajos edző és a szakosztályvezető lesz a te­lefonnál, ők válaszolnak a kérdésekre. Labdarúgó NB II Középcsoport 1. MTK-VM 25 13 2 6 56-20 38 2. 22. sz. Volán 25 15 4 7 44-24 34 3. Dorog 25 13 6 7 35-23 32 4. Ganz-M. 26 11 8 7 43-31 30 5. Kecskemét 26 10 10 6 34-29 30 6. Budafok 23 12 6 8 36-34 30 7. BVSC 23 12 3 11 40-35 27 8. MÁV Előre 25 10 7 9 45-41 27 9. Váci Izzó 26 9 9 8 30-32 27 10. Balassagy. 26 8 9 9 35-30 25 11. KKFSE 26 8 7 11 37-44 23 12. Pénzügyőr 23 5 13 8 24-33 33 13. BKV Előre 23 6 8 12 23-44 20 14. Szegedi D. 23 6 7 13 30-47 19 15. Építők 25 6 4 16 30-51 16 16. Bábolna 26 5 5 16 31-60 15 Keleti csoport 1. Eger 28 13 10 3 37-21 36 2. Kazincb. 25 14 7 5 39-19 35 3. Hódmezővh. 23 12 7 7 40-26 31 4. Debr. Kinizsi 23 10 11 5 38-29 31 5. Szabó L. SE 26 10 9 7 40-29 29 6. Gyula 25 11 7 8 40-32 29 7. Salgótarján 25 8 11 7 23-26 27 8. Szarvas 25 10 6 10 35-34 26 9. Lehel SC 23 8 8 10 27-28 24 10. Szolnok 23 6 12 8 17-20 24 11. Debr. USE 25 8 7 11 29-34 23 12. Bem SE 26 5 11 10 30-36 21 13. Papo .T. SE 23 7 7 12 29-41 21 14. Asztalos SE 26 6 9 11 25-41 21 15. MVSC 25 5 10 11 25-43 20 13. Gyöngyös 26 6 6 14 20-41 18 Megyei totóeredmények 1. Vác—Dorog 2. KKFSE—Kecskemét 3. Lehel SC—Bem J. SE 4. Pilis—Göd 5. Kartal—D. Kőolaj G. Dunakeszi—SZTK 7. CVSE—Pilisvörösvár 8. Sülysáp—Dabas 1 x X 2 1 X 1 2 A 19. héten Öt telitalálat A totó 19. fogadási hetén öt pá­lyázó ért el 13 + l találatot, egyen­ként 445 ezer 7S5 forint nyeremény- nye!. A 12 darab tizen’iármasra egyenként 217 658 forint jut. Ti­zenkettes 214, tizenegyes 2762, tízes 21019 darab volt. Nyeremények egyenként: 9253, 717 és 111 forint. Totóeredmények: 1, 2, 1, 2, 1, l, X, 1, l, 1, x, X, X, törölve, X.-YiWilif kilométerre lévő egykori bá­nya volt. Itt céloztak a sport­lövők. Nem kellett messze menniük a kézilabdázóknak, a centrumban volt bitumenes játékterük, amelyet egy időre más sportágaknak engedtek át. Szorgos előkészítés után ala­kult ki a judószínpad. Hatal­mas nylontakaróra lapos mű­anyag szőnyegeket raktak. A váci cselgáncsozók ezen az al­kalmi színtéren mulatták be tudásukat. Oly nagy volt az óm: vívás, a Sugár üzletköz­pontban. Május 17., hétfő: 9 óra: lövészet a Fehér úton, 18.00: úszás a Komjádiban. Május 18., kedd: 15 óra: terep­futás a Normafánál. Moíocross Gyurászik első A Vörös Október Tsz nem­zetközi motocrossversenyét az esős idő ellenére 12 ezer néző tekintette meg Piliscséven. Eredmények. 250 kem: 1. Gyurászik (Kiskunlacháza), 2. Nátó (BHSE), 3. Hőgerle (NSZK). 500 kem: 1. Paurisz (Szovjetunió), 2. Strebl (NSZK), 3. Komáromi (Kapos­vár). II. osztály összevont 250, ill. 5G0 keni: 1. Szakály (VOSE). 2 Nemes (Tápióbieske), 3. Szo- mor (Kiskunlacháza). érdeklődés, tiogy a közönség rendre a küzdőtér felé nyo­mult, s a hangosanbeszélő kérte őket visszatérésre. Amikor az eredeti szereplők, ' a kézilabdázók tértek vissza : utolsó meccsükre, a dunakeszi . fiatalok e találkozó eredmé­nyétől függetlenül már elsők voltak. A 201. számú Szak- ; munkásképző diákjai mosdásra ] a patakot választották — hoz- ■ záedződtek a hideg vízhez. 1 Keiííer László ( Szombaton reggel négy na­pig tartó nemzetközi öttusa- verseny kezdődik a magyar fővárosban „Sugár Kupa” el­nevezéssel. A rendezők Magyarország­gal együtt tíz nemzet részvé­telére számítanak, tizennégy, egyenként négyes csapat, il­letve 56 egyéni szereplő indu­lására. Hat nappal a rajt előtt csak a Budapestre érkező szov­jet válogatott összeállítása volt kérdéses. A magyar „Átválogatott Császári, Dobi, Buzgó, Mizsér összetételben veszi fel a küz­delmet, a „B"-csapatban Pa­jor, Vass, Fáth és Kurucz kap helyet, a „C”-gárda összetéte­le még nem dőlt el. A Sugár Kupa műsora. Má­jus 15., szombat: 9 óra: ünne­pélyes megnyitó a Nemzeti Lo­vardában, 9.45: lovaglás első forduló, 13.30: második for­duló. Május 16., vasárnap: 8 1 Cíáísisa SíBgás- Kupa Pástok az áruházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom